Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Élet-halál küzdelem

Ismét történelmi pillanatokat él át napjainkban az emberiség. A koronavírus okozta világjárvány ugyanis tágabb otthonunkat, a Kárpát-medencét vagy szűkebb hazánkat, Erdélyt sem kerülte el. Hatvanöt évvel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc után újabb megpróbáltatások elé állíttattunk. Ha kicsit más okok miatt zajló, jellegéből adódóan másfajta küzdelemről van is szó, mint az a harc, amelyet 1956-ban az elődeink, más szóval: a pesti és az erdélyi srácok folytattak a kommunista diktatúra, a terror, a szovjet tankok ellen, de a tét valójában ugyanaz: küzdelem az életért, a túlélésért, a megmaradásért, az emberhez való életért.




Papp Annamária

Ebben a lassan két éve elhúzódó, embert próbáló járványhelyzetben gyakran eszembe jutnak azok a beszélgetések, interjúk, amelyeket a Gulág-Gupvi táborokat túlélt személyekkel készítettem. Voltak köztük számosan olyanok, akiket a második világháború befejező szakaszában, illetve azt követően, 1944-1945-ben a szovjet csapatok által megszállt közép-kelet-európai gyűjtő-, illetve átmeneti lágerekbe hurcoltak, ahonnan aztán a Szovjetunió ezres nagyságrendű kényszermunkatáborai valamelyikébe szállítottak, és embertelen körülmények között dolgoztatták őket, ahhoz, hogy évek múlva szabaduljanak, vagy egyszerűen odavesszenek. De közéjük tartoznak azok is, akiket politikai okokból börtönöztek be, ítélték el több éves kényszermunkára vagy -lakhelyre, számos esetben pedig halálra, csupán azért, mert a kommunista hatalom által megszabott hivatalos irányvonalhoz képest másként gondolkoztak vagy éreztek. Miként tették az 1956-os magyar forradalommal és szabadságharccal hol nyíltan, hol burkoltan együtt érző, és a pesti srácoknak segíteni akaró, a hazai elnyomó gépezet ellen fellázadó romániai, erdélyi magyar, román, sváb, szász és ki tudja még milyen nemzetiségű fiatalok, középiskolások, tanárok, lelkipásztorok, munkások, földművesek, sőt, még katonatisztek is. Nem vitás, hogy az 1956-os magyar forradalom Európának ebben a szegletében felhajtóerőt és egyben reménysugarat is jelentett, és valamennyiü(n)-ket egyazon akolba terelt, legalábbis azokat, akik a barikád megfelelő oldalán álltak és állnak.

Most, a forradalom és szabadságharc hatvanötödik évfordulóján, a jelenlegi megpróbáltatásokkal teli időszakban, még inkább felelevenednek bennem ezek az emberi sorsok, nagyságok. Hogy csak az erdélyi ötvenhatosok példájánál maradjunk, voltak a bolyais diákok és tanárok, akik gyertyát gyújtottak halottak napján a Házsongárdi temetőben, volt, aki gyászszalagot vásárolt az áldozatok emlékére, voltak a sepsiszentgyörgyi középiskolások, akik koszorút helyeztek el az 1848-49. évi magyar forradalom és szabadságharc hősei emlékművén, voltak a baróti fiatalok, akik nekivágtak a román–magyar határnak, hogy azon átszökve a magyarországi forradalmároknak segítsenek, voltak a csíkszeredai verselő tanárok és diákok, és voltak a temesvári, többségükben román egyetemisták, akik nagygyűlésen fejezték ki nyílt rokonszenvüket a magyar forradalom és hősei iránt. És folytathatnám a sort, mert hála Istennek, van, akikkel. Kiállásukért valamennyien súlyos börtönéveket kaptak, ami pedig ezután következett, az maga volt a pokol.

Számba véve mindazt a szörnyűséget és borzalmat, amelyet ki-ki kénytelen volt átélni, önkéntelenül is feltevődik a kérdés: vajon ezek az emberek miből merítették a bátorságukat, honnan vették azt a hatalmas fizikai, de főleg lelki erőt, amelynek segítségével le tudták győzni az adott helyzetben a félelmeiket, és szembe mertek menni a szovjet tankokkal és fegyverekkel, a rendszer elnyomó terrorgépezetével, meg tudtak küzdeni mindazzal a nehézséggel, amelyet a Gulág-lágerrendszer, a táborok és börtönök világa jelentett? Ami – gyakorlatilag – egyenlő volt a biztos halállal. Azt mondják, a bátorság ott kezdődik, ahol a félelem megszűnik, „csak” át kell lépni azt a bizonyos lélektani küszöböt. Alighanem ez volt a nyitja a kiállásuknak.

Az ötvenhatosok példája bármilyen nehéz élethelyzetben kapaszkodót jelenthet, így a mostani, világjárványban is erőt meríthetünk tőlünk-belőlük. Bátorságuk, töretlen akaraterejük és a túlélésbe vetett óriási hitük mindnyájunkat arra ösztönöz és biztat, hogy soha semmilyen körülmények között ne adjuk fel a harcot és a reményt. Még a legreménytelenebbnek tűnő pillanatokban is a végsőkig kell küzdeni az életért, a megmaradásért, a szabadságért.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Benkő Levente

A zene, bármilyen műfajban is szülessen, de minőségi legyen, az márpedig lelket simogató, bút feledtető, erőt adó, pozitív tölteteket hordozó, mindenféle lelki nyavalyákra jótékony valami. 

Benkő Levente

A lapunk éléről nyugdíjba vonuló főszerkesztőnk, Dáné Tibor Kálmán azzal a jó tanáccsal köszönt el júniusi összegző írásában, hogy utódja „merjen újítani lapkivitelezésben, tartalomban vagy akár tematikákban is”, s hogy látszódjon a lapon az új gazda esze- s keze nyoma. E megszívlelendő tanácsot természetesen elfogadom, de ha jól belegondolok, mint minden más sajtótermék, a mi lapunk gazdája is tulajdonképpeni maga az Olvasó, hiszen mi, különféle beosztásban dolgozó sajtósok, szerkesztők csak kiszolgálói vagyunk az Olvasónak.

2021 minden szempontból atipikus év. Olimpiai játékok páratlan évben – ilyet még a két világháború sem okozott. De az örömhír, az örömhír: Tokióban lesz olimpia.

Kiemelt támogatóink mindig az olvasók voltak. Őket éreztem egyfolytában magam, magunk mellett a lapigazgatás nehéz pillanataiban, hisz mi tagadás, ilyenek is voltak az elmúlt nyolc évben. Hasznos tanácsaikkal, időnként láthatatlanul is, de határozottan alakítgatták kiadványunk arculatát, vagy éppen tematizálták a Művelődést. 

Gergely Zsuzsa

A pandémia egyfajta buroklétre kényszerített bennünket. Azt hittük, hogy élünk, pedig csak kütyüknek köszönhetően kerültünk valóságközelbe. Összemosódtak a napok, a hetek, a jelenségek és az értelmezések. Ideje volt mindezt magunk mögött hagyni.

Demény Péter

Milyen jellemző, hogy ez a költő, aki így ünnepel, és akinek a születésnapját a Magyar Költészet Napjának nevezték ki, folyamatosan megosztotta az olvasókat és a világot. Horger Antalról mindenki tud, a Szabad-ötletek jegyzékének kiadása körül irdatlan botrány kerekedett, most egy minden bizonnyal hamisított kézirat körül folyik a vita.

Brînzan-Antal Cristina

Mára a nőnap egyre inkább elveszítette politikai tartalmát és mondanivalóját, ma már inkább apró ajándékokkal, virággal kedveskednek a nőknek. 

Pontosan harminc éve annak, hogy huszadik századi történelmünkben eladdig s azóta is páratlan tüntetésen vonultunk utcákra. Egy-egy szál gyertyát s egy-egy könyvet vittünk magunkkal arra a néma menetelésre, amelyet ama decemberi, romániai rendszerváltozás utáni hetekben, szűk két hónapban, az anyanyelv szabad használatának elemi emberi jogát megérteni sehogyan sem akaró akkori központi hatalom merevsége kényszerített ki, s amely néhányszázezres nagyságrendben mérhető lelket érintett, és mozgatott meg.

Harminckét éve már, hogy a Himnusz születésnapja egyetemes ünnepe magyar kultúránknak, nemcsak itt a Kárpát-medencében, hanem szerte a nagyvilágban, ahol még becsülete és értelme is van a magyar szónak.

Péter István

Wuhanból jött egy éve: valaki nyitva hagyta a laborajtót, netán denevért, tatut készített ebédre és nem szűrte le a levét… De távoli… különben is, ami kínai, úgyis elromlik.

 

Mert nem igaz, hogy a mai tizen-huszonéveseket „semmi sem érdekli”, s „bezzeg a mi időnkben…” Csak meg kell találni velük a közös utat, a közös hangot, legalább arra pár percre, amíg számukra ez fontos és hasznos.

Vallasek Júlia

Idén március 10-én felfüggesztették Romániában a frontális oktatást. Mondhatni március 11-én mindenki átállt online oktatásra, noha ez az állítás több sebből is vérzik.

Gergely Zsuzsa

Tizenkilenc évvel ezelőtt, amikor néhány bukaresti fiatal bejelentette, nemzetközi filmfesztivált szervez Kolozsváron, sokan szkeptikusak voltak: miért nem a fővárosban? Minek fesztiválozni, ha zárnak be a mozik, és mindenki otthon, laptopról néz filmeket? A kételkedőket hamar elhallgattatta a vérprofi szervezés, már az első kiadásban megmutatkozott a seregszemle minden értéke.

Dáné Tibor Kálmán

Csakis a magyarságtudatom szűrőjén keresztül vagyok képes megérteni a körülöttem élő más anyanyelvű embertársaim nemzeti érzelmeit, a saját kultúrájukhoz való ragaszkodásukat.

Száz év telt el a trianoni békediktátum óta, de mi még mindig a hibásokat és a kifogásokat keressük, a miérteket és hogyanokat boncolgatjuk, és a lehetséges alternatívákon töprengünk.