Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A megérdemelt elismerés

Minap, március 25-én, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának ünnepi rendezvényén magyar állami kitüntetéseket adtak át. A Vallásszabadság Házában megtartott eseményen családtagok, barátok, világi és egyházi elöljárók, nem kevésbé kíváncsi sajtósok körében a kolozsvári magyar külképviselet „vonzáskörzetéhez” tartozó területen élő és munkálkodó tizenkét dolgos ember vehette át több évtizedes munkájáért az elismerést. Olyan emberekről van szó, akik a kultúra, ezen belül a művészetek és a közművelődés, továbbá a tudományok, illetve a közélet/társadalmi közszolgálat terén – az ugyanebben az időben kitüntetett székelyföldi dolgos emberekhez hasonlóan – sokat tettek le az asztalra.

Mostani lapszámunkban az eseményen kitüntetettek közül négy olyan dolgos embernek a méltatását közöljük, aki közvetlenül és közvetetten is szorosan kötődik a Művelődéshez. Mindenekelőtt Kerekes Sándort, a Kolozs Megyei Tanács egykori alelnökét említem. Ő az, aki évtizedeken át, úgy a nyolcvankilences rendszerváltozástól errefelé, a megyei önkormányzat – szokjuk csak meg ezt a szót! – keretében, de azon kívül is, összességében a Kolozs megyei lakosság, s benne a magyarság érdekében munkálkodott. Kulcsszerepet játszott abban, hogy az említett hatalomváltás után a művelődésügyi tárca által egyre mostohábban kezelt lapunkat, a Művelődést a kétezres évek végén a Kolozs megyei önkormányzat átvehette, bebiztosítva ezzel a nyugodt üzemmódot. Teszem hozzá: ő az, aki jól megérdemelt nyugdíjas éveiben is rendszeresen olvassa lapunkat, s valahányszor úgy hozzák a mindennapok, mindig megkérdezi: hogy vagyunk, rendben van-e minden a szerkesztőség háza táján? Tehát nem vagyunk magunkra hagyottak.

Aztán volt főszerkesztőnket, Dáné Tibor Kálmánt említem. Ő az, aki tizenháromban úgy került a lap élére, hogy a maga korábbi, művelődésszervezői szakterületén kulcsszerepet játszott a romániai magyar közművelődési élet dolgainak előremozdításában, például a Magyar Házak hálózatának kiépítésében. Azokról a helyi/regionális létesítményekről van szó, amelyekben a magyar kultúra s a rá éhes közönség is otthonra talál. Földrajzilag tájolva nyugattól keletig, vagyis a Partiumtól, Belső-Erdélyen át a Keleti-Kárpátok vonaláig, s azon is túl, Moldváig, egészen pontosan: Csángliáig. Teszem hozzá: ő az, aki a jól megérdemelt nyugdíjas évei legelején – mert ebben a műfajban kezdő lévén, ma még ott tart – fel-felhív: hogy s mint vagyunk, minden rendben van-e a csapat háza táján, szóljunk, ha valamiben segíthet. Tehát megint nem vagyunk magunkra hagyottak.

Aztán ott van – Bogdán Zsoltot idézve – az a „rigószemű ember”, akit méltatójához hasonlóan mi sem tudunk megfejteni. Csupán annyiban vagyunk biztosak, hogy a színpadon és azon kívül a mindenben is szerepet vállal, ami szép, ami jó, ami emberhez való, ami teljesebbé, szebbé, színesebbé teszi a nem rigószemű emberek életét. Ő az a Laczkó Vass Róbert, aki a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban – a vírusjárvány lecsöngése után minden bizonnyal újrainduló – Nyitott szemmel elnevezésű, mindig telt házas beszélgetések letisztított szövegeit előbb lapunknak adta közlésre, mielőtt kötetek lapjai között is közkinccsé tette volna. Megfejthetetlenségéből eredően nem tudjuk: azért tüntette-e ki lapunkat a közlés elsőbbségével, hogy a majdani könyveiben megjelenő beszélgetős szövegeit gatyába rázzuk… Erős a sejtésem: nem ezért tette, miután ama szövegek annyira tiszták és annyira jók, hogy tanítani kellene. Tehát kérjük a következőket.

Végül, de nem utolsósorban Killyéni András Pétert említem. Ő az, aki mérnökemberként olyan színvonalon műveli a sporttörténet-kutatást, hogy egyáltalán nem csodálkozom, amiért a Magyar Olimpiai Akadémia a határon túliak közül egyedüliként a soraiban tudja. Ő az, aki tavaly ilyenkor szólt, hogy a sport iránt elkötelezett pályatársai tolla és billentyűzete alól összegereblyélne egy Művelődés-különszámra valót, tekintettel a tokiói nyári olimpiára. És ő az, aki a díjátadáskor azonnal jelezte: közeleg a foci világbajnokság, készüljünk. Mármint újabb különszámilag. Hát akkor készülünk.

Így van ez rendjén, emberek!

A magunk részéről ismételten gratulálunk mindenkinek, akik munkájukért e nemes és rangos elismerésekben részesültek! Legyen a példájuk ragadós!

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Amilyen az életformánk, olyanok az ünnepeink is. Ha csak belső terekben, kisebb közösségekben élhetjük meg a farsangunkat, akkor is meg kell próbálnunk megélni. Akkor derűsebb szívvel állunk meg az „igazi” farsangolók mellett is. Vendégnek lenni könnyebb, ha van otthonunk, ahonnan eljöttünk.

A város kreatív, úttörő energiái egy adott pontban összeértek, és megszületett a Holnap Irodalmi Társaság. A fordulópontot Juhász Gyula Nagyváradra érkezése hozta el, aki egyetemi kapcsolatait is felelevenítette azért, hogy a régóta óhajtott irodalmi mozgalom életre keljen. (...) A garabonciás írógárda a Budapesten központosuló kulturális élet mellé egy másik, a konzervatív irodalmi szemlélettel szemben haladó vidéki centrumot próbált megteremteni. Összekötötte őket még valami: az Ady Endre iránti rajongásuk. Egy rendszeresen megjelenő irodalmi lapban gondolkodtak, végül egy antológia összeállításában állapodtak meg, amelyet 1908. szeptember 27-én mutattak be a városháza dísztermében. Az eseményt sajtó alá rendező Antal Sándor büszkén emelte ki: „Ma költő áll a sereg élén”, és „ez a költő Ady Endre”. 

Szóval megkezdtük az új esztendőt. Egy pillantásnyi visszatekintéssel az elmúlt tizenkét hónapra, s a magam személyes szemszögéből főleg az utóbbi hatra, amióta a lap éléről leköszönő, ténylegesen nyugdíjba vonuló Dáné Tibor Kálmántól átvettem a főszerkesztői feladatkört. Nyugodt szívvel állapíthatom meg, hogy a teljes 2021. évi termésünknek egyetlen lapszámáért és egyetlen mellékletéért sem kell pironkodnunk, és ez elsősorban szerzőinknek köszönhető.

Amennyiben Magyarország a téli, Románia pedig a nyári időszámítás mellett dönt, a két ország között két óra eltolódás is lehetne – ennek megvalósulására azonban vajmi kevés az esély. Ha az Európa Bizottság úgy látja, hogy az egyes tagállamok tervei komoly fennakadást okoznának az egységes piac működésében, az óraátállítás további halasztását javasolhatja. 

Az ötvenhatosok példája bármilyen nehéz élethelyzetben kapaszkodót jelenthet, így a mostani, világjárványban is erőt meríthetünk tőlünk-belőlük. Bátorságuk, töretlen akaraterejük és a túlélésbe vetett óriási hitük mindnyájunkat arra ösztönöz és biztat, hogy soha semmilyen körülmények között ne adjuk fel a harcot és a reményt. Még a legreménytelenebbnek tűnő pillanatokban is a végsőkig kell küzdeni az életért, a megmaradásért, a szabadságért.

Benkő Levente

A zene, bármilyen műfajban is szülessen, de minőségi legyen, az márpedig lelket simogató, bút feledtető, erőt adó, pozitív tölteteket hordozó, mindenféle lelki nyavalyákra jótékony valami. 

Benkő Levente

A lapunk éléről nyugdíjba vonuló főszerkesztőnk, Dáné Tibor Kálmán azzal a jó tanáccsal köszönt el júniusi összegző írásában, hogy utódja „merjen újítani lapkivitelezésben, tartalomban vagy akár tematikákban is”, s hogy látszódjon a lapon az új gazda esze- s keze nyoma. E megszívlelendő tanácsot természetesen elfogadom, de ha jól belegondolok, mint minden más sajtótermék, a mi lapunk gazdája is tulajdonképpeni maga az Olvasó, hiszen mi, különféle beosztásban dolgozó sajtósok, szerkesztők csak kiszolgálói vagyunk az Olvasónak.

2021 minden szempontból atipikus év. Olimpiai játékok páratlan évben – ilyet még a két világháború sem okozott. De az örömhír, az örömhír: Tokióban lesz olimpia.

Kiemelt támogatóink mindig az olvasók voltak. Őket éreztem egyfolytában magam, magunk mellett a lapigazgatás nehéz pillanataiban, hisz mi tagadás, ilyenek is voltak az elmúlt nyolc évben. Hasznos tanácsaikkal, időnként láthatatlanul is, de határozottan alakítgatták kiadványunk arculatát, vagy éppen tematizálták a Művelődést. 

Gergely Zsuzsa

A pandémia egyfajta buroklétre kényszerített bennünket. Azt hittük, hogy élünk, pedig csak kütyüknek köszönhetően kerültünk valóságközelbe. Összemosódtak a napok, a hetek, a jelenségek és az értelmezések. Ideje volt mindezt magunk mögött hagyni.

Demény Péter

Milyen jellemző, hogy ez a költő, aki így ünnepel, és akinek a születésnapját a Magyar Költészet Napjának nevezték ki, folyamatosan megosztotta az olvasókat és a világot. Horger Antalról mindenki tud, a Szabad-ötletek jegyzékének kiadása körül irdatlan botrány kerekedett, most egy minden bizonnyal hamisított kézirat körül folyik a vita.

Brînzan-Antal Cristina

Mára a nőnap egyre inkább elveszítette politikai tartalmát és mondanivalóját, ma már inkább apró ajándékokkal, virággal kedveskednek a nőknek. 

Pontosan harminc éve annak, hogy huszadik századi történelmünkben eladdig s azóta is páratlan tüntetésen vonultunk utcákra. Egy-egy szál gyertyát s egy-egy könyvet vittünk magunkkal arra a néma menetelésre, amelyet ama decemberi, romániai rendszerváltozás utáni hetekben, szűk két hónapban, az anyanyelv szabad használatának elemi emberi jogát megérteni sehogyan sem akaró akkori központi hatalom merevsége kényszerített ki, s amely néhányszázezres nagyságrendben mérhető lelket érintett, és mozgatott meg.

Harminckét éve már, hogy a Himnusz születésnapja egyetemes ünnepe magyar kultúránknak, nemcsak itt a Kárpát-medencében, hanem szerte a nagyvilágban, ahol még becsülete és értelme is van a magyar szónak.

Péter István

Wuhanból jött egy éve: valaki nyitva hagyta a laborajtót, netán denevért, tatut készített ebédre és nem szűrte le a levét… De távoli… különben is, ami kínai, úgyis elromlik.