A mediátor emberről, díjáról és a kulturális átjárásokról

Az RMDSZ január 22-én, a Magyar Kultúra Napján immár hetedik alkalommal adott át Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat. A hagyományossá vált kitüntetéseket eddig három kategóriában: az irodalom, a képzőművészet és az előadó művészet terén kiemelkedőt alkotóknak ítélték oda. A kolozsvári sétatéri Kaszinó épületében megrendezett gálán e három kategóriában három jeles erdélyi személyiség vehette át a rangos díjat: a kolozsvári Zágoni Balázs író (laudálta Rostás Péter István rádiószerkesztő), a temesvári Köteles Pál festőművész (munkásságát méltatta Szekernyés János műkritikus, a Romániai Képzőművész Szövetség temesvári fiókjának elnöke), valamint a kolozsvári Hatházi András színművész (érdemeit Bessenyei Gedő Ferenc, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatója részletezte).


Dáné Tibor Kálmán

Idén azonban egy negyedik kategóriában is díjat ítélt oda a Szövetség. Nevezetesen: műfordítói munkásságért. Ennek a díjnak a fontosságát nem győzöm hangoztatni. Szakmai szempontból azért, mert a fordító személye és személyisége általában háttérbe szorul a mű írójához képest. Pedig kevesen tudják, hogy mennyire mélyrehatóan kell mindkét nyelvet ismerni egy irodalmi mű átültetésekor egy másik kultúra jelrendszerébe úgy, hogy visszaadja az alkotás eredeti hangulatát, beleérezve a másik kultúra sajátosságaiba. Vagy egy versfordításnál visszatükrözni egy költemény eredeti nyelven írt rím- és ritmusvilágát. A jó műfordítás a legtermészetesebb, gyakran visszhang nélküli, annál hangosabb a kritika egy sikertelen fordító munka esetén. A másik fontos szempont, amiért dicséretesnek tartom ennek a díjnak az alapítását az, hogy az erdélyi soknemzetiségű közegben egymás kultúrájának a megismerése és megismertetése szerintem az irodalommal kezdődik, s ezért a színvonalas műfordítói tevékenységet talán kötelességünk is gyakorta elismerni és honorálni. Előbbi mondatomat kiegészítve sietek hozzátenni: az eltérő kultúrák megismerése és megismertetése viszont nem végződik, mert nem végződhet, és nem merülhet ki az irodalommal, hiszen bármely nép és nemzet teljes kulturális hagyatékának, örökségének, kincsestárához az olyan ágazatok is hozzátartozói, mint például a néprajz és a történelem. A Szövetségnek tudnia kell, hogy e két téren is bőven van fordítanivaló. Oda-vissza.

A Szövetség által első alkalommal odaítélt Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért műfordítói  díjban irodalmi életünk arra talán legméltóbb személyisége, Marius Tabacu műfordító,  televíziós filmrendező, zongorista, a kolozsvári Transilvania Filharmónia igazgatója  részesült. (A díjátadáskor műfordítói munkásságát Kósa András László, a bukaresti Balassi  Intézet, valamint román nyelven Lucian Nastasă-Kovács művészettörténész, a kolozsvári  Szépművészeti Múzeum igazgatója méltatták.) Marius Tabacu az elmúlt ötödfél évtizedben  erdélyi magyar irodalmunk olyan személyiségeinek műveit ültette át román nyelvre,  mint Székely János, Lászlóffy Aladár, Bodor Ádám, Bartis Attila, Papp Sándor Zsigmond.  Műfordítói munkásságának koronája azonban, amelyért ezt a rangos kitüntetést is joggal  kiérdemelte, Bánffy Miklós Erdélyi történet című regénytrilógiájának (Megszámlátattál, És híjával találtattál, Darabokra szaggattatol) román nyelvre történt átültetése. A közel  1500 oldalas, hatalmas mű a kommunista rendszerben nemcsak Erdélyben, hanem  az egész Kárpát-medencei magyar kultúrkörben is ugyancsak elhallgatott irodalmi  alkotás volt. Mert ebben a művében Bánffy Miklós bámulatos éleslátással mutatja be  egy erdélyi arisztokrata szemszögéből a kiegyezés és az első világháború kitörése közti Magyarország politikai-társadalmi viszonyait, annak ellenmondásait, a magyar és a román transzilvanista szellemiség néha közös vagy éppen egymásnak feszülő gyötrődéseit a Monarchia nagy nemzetolvasztó tégelyében. Ugyanakkor arról sem feledkezhetünk 
meg, hogy Marius Tabacu eddigi munkássága nemcsak egymás kultúrájának a megismertetéséről szólt, hanem arról is, hogy az elmúlt közel három évtizedben időnként mediátor szerepkörben sikerrel enyhített egy-egy román–magyar élesebb párbeszédet, egymásnak feszülést. Úgy gondolom, ebbe a díjba életművének ezen áldásos tevékenysége is beletartozik.

Anchor Ezt a kitüntetést pedig egy kicsit lapfenntartónk, a Kolozs Megyei Tanács is magáénak érezheti. Hiszen mind a Marius Tabacu, mind a Lucian Nastasă-Kovács vezetése alatt álló intézmények a Kolozs Megyei Tanács égisze alatt működnek.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Hetvenöt évvel ezelőtt értek véget a második világháború európai harcai. Akkor, azon a májusi napon tette le a fegyvert a náci Németország, amelyet mind a köztudat, mind a közbeszéd mai napig felelőssé tesz ama rettenetes világégés kirobbantásáért. Kétség nem fér hozzá, hogy a Nagy Háborúként is emlegetett és ismert első világégés gefreitere, azaz tizedese, a bécsi autodidakta festő diktálta német politikai és katonai vezetés az elsőszámú felelőse annak, ami 1939 kora őszén kirobbant. És utána történt. 

Dáné Tibor Kálmán

Kijárási tilalom – soha nem hittem volna, hogy egyszer én is megérem. Szüleimtől, nagyszüleimtől hallottam erről, igaz, olyankor mindig a háborúról meséltek. De hát most is háború van. Nem ember–ember elleni, nem egyik politikai hatalomnak egy másikkal szemben vívott csatájáról, hanem az egész emberiség viaskodik most egy láthatatlan, sok milliárd mikroszkopikus katonával rendelkező ellenséggel. 

Benkő Levente

Napokon át töprengtünk a szerkesztőségben, hogy márciusi lapszámunkban mivel köszöntsük a tavaszt. És az Olvasót, természetesen. Európa népeinek 1848. évi csodálatos tavasza felemelő pillanatainak és tanulságainak felelevenítésével, tolmácsolásával induljunk? Rendben, de ezt már megtettük, s bár ismételgetni nem árt, mégis kivártunk. 

Dáné Tibor Kálmán

Miénk lesz a napfényes jövő!” – ezzel a forradalmi maszlaggal (is) bíztattak minket, kisiskolás pionírokat, a hatvanas évek kommunista propagandistái. Húsz év múlva, már a nyolcvanas években, az egyre jobban kiürülő boltokat látva, a fűtés nélküli lakásokban az esti egyre hosszabb áramszüneteket tudomásul véve be kellett lássuk, hogy az egykori elvtársaknak mennyire igazuk volt: mert lassan csak a napfény maradt nekünk, csak az volt biztos, hogy a miénk. Ennek ellenére hittünk, bíztunk a jövőben.

Dáné Tibor Kálmán

Az elmúlt esztendőkben a Művelődés januári vezércikkei általában a folyóirat szerkesztőségének a jövőbe tekintése volt, terveinkről, elképzeléseinkről írtunk.

Mégis, valamit várok még. Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna már beváltani; s még mindig várok valamire.

Dáné Tibor Kálmán

Negyedik alkalommal szervezte meg a Művelődés folyóirat szerkesztősége, az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházával együtt a múlt hónapban, azaz október 11-én, a Régiók bemutatkozása című programját. 

Széman Emese Rózsa

A világ egyik legelterjedtebb babonája, talán nincs is olyan kultúra, amelyben nem honosodott meg. De hogyan, mikor alakult ki a félelem péntek 13-tól? Kik és miért tartották először szerencsétlennek? Van-e valamilyen történeti alapja, vagy „csak” babona az egész?

Rácz Norbert Zsolt

Közel egy hónap telt el az avatás óta, pedig úgy tűnik, mintha Dávid Ferenc szobra mindig ott állt volna. Kinyújtott jobb keze beszélgetésre, okos vitára, mély fohászra hív. Ha képzeletben folytatom a kar lendületét, a templom felé mutat. Ott bent valami más van, amire a zsúfolt utcán sietősen áthaladó embernek talán ma inkább szüksége van, mint bármikor.

Demeter Zsuzsanna

Önző kis egyéni világainkon talán végre jó lenne túllátni, mert a magasabb szinten lefolytatott kis viszályainknak és egoista harcainknak ők lehetnek az áldozataik. Azt, hogy mi, idősebb felnőttek, igenis felelősek vagyunk értük, a (valamivel) fiatalabb nemzedékekért.

Benkő Levente

Van a Székely- és a Királyföld, ezen belül Székfölde és a Barcaság határán, az Olt folyó bal partján egy valaha kulcsszerepet játszó szász község. Magyarul Barcaföldvár, románul Feldioara, németül Marienburg, szászul Märrembirg a neve. Még az Árpád-házi királyok telepítették le a 13. század legelején ide (is) a szászokat, a helység jó másfél évszázadig a Barcaság központja volt. 

Bodó Márta

A tény, hogy Ferenc pápa más úticéljai közé Csíksomlyó bekerült, nagy mértékben a jelenlegi romániai pápai nunciusnak köszönhető, aki fáradhatatlanul járja az országot, az egyházmegyéket, és igazi mélységében, rétegzettségében megismerte a romániai valóságot. Ezt aztán oly módon közvetítette, hogy a Ferenc pápa számára fontos Mária-tisztelet miatt ez a kegyhely nem maradhatott ki az úticélok közül. 

péter istván

Aki látta, el nem feledheti. Aki imádkozott benne, az szívében, lelkében hordozza. Aki eredeti rendeltetésének megfelelően megépíti, az nevezheti majd „Mi Asszonyunknak”.

Máté Erzsébet

Nos, mi is lenne ez a magyar sarok?! Egy olyan részlege a megyei könyvtárnak, ahol egy emeletnyi teremben folyamatosan történik valami. Kulturális tér – amely zordon hangzása ellenére nagyon is vidám, mert miért is kellene a kultúrának kimértnek, fennköltnek lennie –, egy olyan tér, ami egyszerűen a miénk. 

Egyed Ákos

A történelem nem véletlenül nevezte az európai forradalmakat Népek tavaszának. Ezzel az elnevezéssel nemcsak a nagy népmozgalmakra utal, hanem arra is, hogy a hatalom birtokosai a népek számára kénytelenek voltak olyan jogokat adni, amelyekről korábban csak álmodozni mertek. Gondoljunk a számos országban végrehajtott jobbágyfelszabadításra.