Minden évnek – a szökőéveket leszámítva – 365 napja van. Ezek közül körülbelül 250-et a munka, 110-et a szabadság, a pihenés, a szórakozás, a házimunka, a tévénézés, a gyermeknevelés, a bevásárlás és más, mindennapjainkra jellemző foglalatosság tölt be. A maradék 5-10 nap pár éve mind több és több erdélyi nagyvárosban, mind több és több erdélyi magyar számára a magyar napokról szól.
De miért szükséges, hogy napoknak is etnikai identitást adjunk? Nem elégséges-e, hogy nap mint nap megéljük identitásunkat, hogy nap mint nap szembesülünk azzal: az erdélyi magyar közösség részei vagyunk? A magyar napok bizonyítékul szolgálnak arra, hogy nem.
Az elmúlt kilencven évben az erdélyi városok és települések jelentős részében a magyar közösség több szempontból is visszaszorult. Először betelepítések, elvándorlás és a növekvő asszimiláció hatására a demográfiai súlyát veszítette el, majd lépésről lépésre nyilvánosságban való megjelenésében is teret vesztett. Végigsétálva Kolozsvár, Nagyvárad, Arad, Temesvár utcáin a „magyar világ” emlékként jobbára már csak az építészetben jelentkezik, valamint azokban az emléktáblákban és szobrokban, amelyeket az elmúlt huszonöt évben főállásban állított kulturális és politikai elitünk Erdély-szerte. Rogers Brubaker amerikai szociológus szavaival élve, a magyarság a jelöletlen, megszokott kulturális és identifikációs sémából fokozatosan a jelölt, a kivételes, az „idegen” formává változott, melynek vállalása többet jelent a mindennapi életbe való beolvadásnál. Természetesen ezek a folyamatok nem minden erdélyi városban jelentkeztek és jelentkeznek egyforma intenzitással. A Székelyföldet demográfiai és a nyilvános tér szempontjából alig érintették, míg Marosvásárhelyen javában zajlik a nyilvános térért folytatott szimbolikus harc.
A jelöletlen-jelölt megjelenésben a magyar napok lehetőséget teremtenek arra, hogy a világ rendje rövid ideig megforduljon. A magyar szó, írás és kultúra pár nap erejéig újra megtölti a várost, újra a normalitás részévé válik, hogy ez (is) ural(hat)ja a köztereket. És nem valami búskomor múltba fordulás és múltsiratás részeként, hanem pozitívan, előremutatóan, amikor a magyarság a mindennapok szürkeségéből kiemelkedve újra közösségként tudja önmagát definiálni, megmutatva saját magát önmaga és a többségi társadalom előtt is.
Benedict Anderson brit társadalomtudós a nemzet, a politikai közösség kialakulásának és konszolidációjának egyik legfontosabb elemét abban látja, hogy az egyén képessé válik elképzelni közössége határait, és szolidaritást tud vállalni annak többi tagjával, jóllehet nem ismeri, nem ismerheti őket személyesen. A magyar napok fontossága ebből a szempontból felbecsülhetetlen. Az esti koncertek, a gyermekprogramok, a vásárutcák sokasága összehozza, újra közösséggé kovácsolja az amúgy atomizált, a mindennapokban magyarságukat egyedül vagy szűkebb családi és baráti körben megélő magyarokat.
Emellett önmagunknak a társadalom egésze előtt való megmutatása sem elhanyagolandó. A többségi társadalom képviselői akarva-akaratlanul találkoznak a magyar kultúra különböző aspektusaival, kulturális termékeivel. Ez a megismerés nemcsak a magyar kultúra természetessé válását eredményezheti, hanem a mindennapi együttélés természetességéhez, a kulturális szempontból vegyes társadalmak egyensúlyának felállításához is vezethet. Lehetséges, hogy minden egyes magyar napok után egy újabb magyar felirat megjelenése, vagy az amúgy méltányosnak számító kétnyelvűség igénylése már nem ütközik (akkora) ellenállásba.
A magyar napok tehát minden szempontból segít a magyar identitás presztízsének növelésében, felvillant egy olyan világot, ahol az egymás mellett élő közösségek és kultúrák nem alárendelt viszonyban vannak egymással, ahol a normalitás része az etnikai másság nyilvánosságban való megjelenítése és a kisebbségi jogok érvényesítése. Ennek eljöveteléért azonban minden más téren is dolgozni kell. A szimbolikus és deklaratív gesztusok, zárt ajtók mögött zajló egyezségek, egyéni és pusztán pártérdekek követése helyett újabb lehetőségeket kell kiharcolni, és ami még fontosabb – és ez mindnyájunkra vonatkozik –, az amúgy létező jogi és intézményes kereteket meg kell tanulnunk bátran használni, hiszen nekünk kell feltölteni ezeket tartalommal.
