Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

’56

Maga volt a varázslat. Az ember(i)ség huszadik századi történetének az a pillanata volt ez, amely joggal vált példává, mintává, egyfajta világítótoronnyá, irányjelzővé, ha úgy tetszik: mérföldkővé, amely után a kommunizmus dolgában Európa eme szegletében más időszámítás kezdődött. Egészen pontosan: visszaszámlálás.


Benkő Levente

A kommunista diktatúra – értsd: rákosista-sztálinista – karhatalmi erők sortüzéből 1956. október 23-án kipattant magyar népfelkelés, majd győzelmes forradalom, majd vérbe fojtott szabadságharc még akkor is csodának számít, ha a történteket szélesebb körben, a korabeli nemzetközi összefüggésekben vizsgáljuk. Mondjuk, a Sztálin 1953. márciusi halála utáni teljes folyamat állomásain át, amelyeknek a magyar ’56 része, kicsúcsosodása volt. Ide tartozik például a kelet-németek Berlinből kipattant 1953. júniusi felkelése, a lengyelek szinte napra három év múlva kirobbant és szintén katonai erővel elfojtott 1956. júniusi, poznani felkelése. És nem kevésbé része e folyamatnak a Szovjetunió Kommunista Pártjának 1956. február végi kongresszusa, amelynek zárónapján Nyikita Szergyejevics Hruscsov pártfőtitkár, ha fél szájjal is, ha meglehetősen szelektíven is, ha a széles nyilvánosság mellőzésével, azaz titokban, zárt ajtók mögött és csak a kongresszusra hivatalosak számára is, de mégiscsak elítélte elődje – értelemszerűen a rendszer – egyes túlkapásait. Magyarabbul: maga a legfőbb vezér jelezte, hogy a rendszerben súlyos az üzemzavar. A széles nyilvánosság mellőzéséről annyit, hogy a derék lengyelek jóvoltából a titkos jelentés meglehetősen korán eljutott Nyugatra, ahol a lapok milliós példányszámban röpítették világgá a (szovjet) kommunizmus igazi arca megismerését segítő elemeket.

Mindebből a varázslatos folyamatból hadd emeljek ki két igen fontos, de a köztudatban valahogyan rendre elsikkadó elemet. Az egyik az, ahogyan a korabeli romániai, s vele együtt az itteni magyar értelmiségi elit viszonyult a történtek összességéhez. A kétségbevonhatatlan tehetségük révén magukat a társadalmi, sőt politikai struktúrák felső(bb) fokozataiba (is) feltornászó, a rendszer és a társadalom elismert és megbecsült tagjaivá váló írók–költők–tollforgatók egy része zárt körben és egyénileg hellyel-közzel azonosult ugyan valamelyest a később meghurcolt „egyszerű” emberek, diákok, fiatal munkások, egyetemi hallgatók és oktatók magatartásformáinak és nézeteinek némelyikével – hiszen a rendszer üzemzavarai mindenkit egyformán érintettek –, de a nagy nyilvánosság előtt nem vallott színt, ráadásul testületileg nem tudta, talán nem is akarta érdemi tárgyalásokra késztetni a hatalmat. Magyarán: érdek- és komfortzónájuk szempontjai felülírták mindazt, amit az idők szava amúgy emberileg megkövetelt (volna), hogy aztán e morális válságnak mintegy megtetézéseként a megfelelési kényszerből (is) eredően nevük odakerüljön a világ csodálatát kivívó magyar forradalmat és szabadságharcot – tágabb értelemben véve és közvetett módon: a kelet-német és a lengyel elégedetlenkedők törekvéseit is – pocskondiázók közé. Örök tisztelet a kevés kivételnek! Nem áll szándékomban életműveket újraértékelni, sem ítélkezni – ez a Jóisten dolga –, de azért jelezni jelzem, hogy az egészhez ezek a részek is hozzátartoznak.

A bennünket, szélesebb értelemben vett erdélyieket érintő másik eleme ’56-nak legalább annyira felemelő, mint amennyire szintén irányjelző: a temesvári egyetemi diákság magatartása. Jó és jóleső érzés tudni, hogy a bánsági városban ’56. október 30-án legalább kétezer diák fogalmazott meg teljesen nyilvános gyűlésen a magyarországi társaikhoz hasonló elvárásokat, s vallott egyben nyíltan színt a magyar ’56 eszméi és hősei – egyben tágabb értelemben és közvetett módon: a kelet-német és a lengyel elégedetlenkedők törekvései – mellett; akarva-akaratlanul vállalva a letartóztatást és a meghurcoltatást, de még a börtönéveket is. Nem tudom, számít-e e történetnek az a vetülete, hogy tíz temesvári diákból legalább kilenc román volt. De az mindenképp számít, hogy az ő esetükben az emberség volt az, ami felülírta az érdek- és komfortzóna szempontjait, például azt, hogy a lázadásba torkollt diákgyűlés később bebörtönzött szervezői, kulcsemberei az oklevélszerzés és a szakmai-emberi pályakezdés, a kibontakozás és önmegvalósítás küszöbén álltak.

Csak jelezni szeretném, hogy ’56 varázslatos egészéhez ezek a tanulságos részek is hozzátartoznak.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Demeter Zsuzsanna

Önző kis egyéni világainkon talán végre jó lenne túllátni, mert a magasabb szinten lefolytatott kis viszályainknak és egoista harcainknak ők lehetnek az áldozataik. Azt, hogy mi, idősebb felnőttek, igenis felelősek vagyunk értük, a (valamivel) fiatalabb nemzedékekért.

Benkő Levente

Van a Székely- és a Királyföld, ezen belül Székfölde és a Barcaság határán, az Olt folyó bal partján egy valaha kulcsszerepet játszó szász község. Magyarul Barcaföldvár, románul Feldioara, németül Marienburg, szászul Märrembirg a neve. Még az Árpád-házi királyok telepítették le a 13. század legelején ide (is) a szászokat, a helység jó másfél évszázadig a Barcaság központja volt. 

Bodó Márta

A tény, hogy Ferenc pápa más úticéljai közé Csíksomlyó bekerült, nagy mértékben a jelenlegi romániai pápai nunciusnak köszönhető, aki fáradhatatlanul járja az országot, az egyházmegyéket, és igazi mélységében, rétegzettségében megismerte a romániai valóságot. Ezt aztán oly módon közvetítette, hogy a Ferenc pápa számára fontos Mária-tisztelet miatt ez a kegyhely nem maradhatott ki az úticélok közül. 

péter istván

Aki látta, el nem feledheti. Aki imádkozott benne, az szívében, lelkében hordozza. Aki eredeti rendeltetésének megfelelően megépíti, az nevezheti majd „Mi Asszonyunknak”.

Máté Erzsébet

Nos, mi is lenne ez a magyar sarok?! Egy olyan részlege a megyei könyvtárnak, ahol egy emeletnyi teremben folyamatosan történik valami. Kulturális tér – amely zordon hangzása ellenére nagyon is vidám, mert miért is kellene a kultúrának kimértnek, fennköltnek lennie –, egy olyan tér, ami egyszerűen a miénk. 

Egyed Ákos

A történelem nem véletlenül nevezte az európai forradalmakat Népek tavaszának. Ezzel az elnevezéssel nemcsak a nagy népmozgalmakra utal, hanem arra is, hogy a hatalom birtokosai a népek számára kénytelenek voltak olyan jogokat adni, amelyekről korábban csak álmodozni mertek. Gondoljunk a számos országban végrehajtott jobbágyfelszabadításra.

Dáné Tibor Kálmán

Az RMDSZ január 22-én, a Magyar Kultúra Napján immár hetedik alkalommal adott át Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat. A hagyományossá vált kitüntetéseket eddig három kategóriában: az irodalom, a képzőművészet és az előadó művészet terén kiemelkedőt alkotóknak ítélték oda. 

Dáné Tibor Kálmán

Jubileumi esztendőt tudhat maga mögött a Művelődés Az elmúlt év júliusában töltötte a 70. születésnapját a folyóirat. Emberi mértékkel mérve nem kevés idő. S ha arra gondolunk, hogy az 1989 karácsonyán kirobbant sajátos demokrácia hány romániai magyar sajtótermék agóniájának a kezdetét, aztán később a teljes kimúlását is jelentette, akkor elégedettek lehetünk, hogy lám-lám, folyóiratunknak sikerült átvészelnie a társadalmi „jobbra fordulás” nem könnyű időszakát. 

pozsony ferenc

Az elmúlással és a halál utáni léttel kapcsolatos képzetek, rítusok, tárgyak, objektumok, szimbólumok végül is egy‑egy kultúra mélyrétegéhez tartoznak. Az Erdélyben élő magyarok, románok, szászok, örmények, zsidók és cigányok sajátos magyarázatokat, válaszokat fogalmaztak meg az elmúlással és a túlvilági élettel kapcsolatban. 

Dáné Tibor Kálmán

„ ... mindig furcsa szorongás kapott el, amint átkeltem a Kárpátok karéján, vagy felszállt velem a repülő Kolozsvárról. S bár nagyon élveztem a nyaralás minden pillanatát, a feledhetetlen élményeket, a barátaim társaságát, de az a különös bizonytalan érzés kitartott mindaddig, amíg magam mögött nem tudtam újra Erdély felől a Kárpátok vonulatát, vagy meg nem hallottam a repülő kerekeinek surrogását, amint landolt a kolozsvári reptéren.”

Adorjáni Anna

Kissé csalódottak voltunk, amikor nem a négy napig tartó pezsgésről, a tanulás lehetőségéről és a gazdag zenei kínálatról, hanem a jó levegőről áradoztak. Időbe telt, amíg megértettük, miért volt a gyermekeknek igazuk: Mérában lélegzik a hagyomány. Él és éltet.

Rácz Éva

Kívánom, hogy a most felnövekvő fiatal újságírók is találjanak hozzá témát, amelyről szívesen írnának. S kívánom, hogy a mostani szerkesztőknek is legyen erejük a szerzőkből kicsalni azokat a művelődés-cseppeket, amelyekből összeáll a következő lapszám.

Rostás Péter István

Jelentéstartalmában, de főképp küllemében a ballagás az utóbbi két évtizedben jócskán odébb ballagott valahai mintájától: felturbósított-ultradizájnolt változatával azon igyekszik, hogy újra révbe érjen a tanoda–végzős–család határolta Bermuda-alakzatban

Pozsony Ferenc

A pünkösd mozgó ünnep, mely minden évben ötven nap után követi húsvétot. A keresztény egyház ezen a napon a szentlélek eljövetelét ünnepli. A szentlélek megjelenését megelőző erős szélzúgást a középkor idején Európában kürtökkel és harsonákkal utánozták. A tüzes nyelveket pedig sok helyen égő kanócok dobálásával, tüzes kerekek gurításával jelenítették meg. A szentlélek jelképeként a csíki falvakban ilyenkor a mise alatt fehér galambokat röpítettek szabadon a templomban.

Hegedüs Csilla

Akkor van jövőnk Erdélyben, ha a fiatalok hisznek abban, hogy az övék itt a tér. Bíznunk kell bennük, segítenünk kell nekik, hogy megmutathassák: ismerik értékeinket és felelősséget vállalnak értük.