Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A murokországi betlehemezés száz esztendeje

A karácsonyi ünnepkör a dramatikus népszokások, népi játékok előadásának egyik kiemelkedő alkalma. A legismertebb karácsonyi színjátékszerű népszokás a betlehemezés, melyet a közelmúltban még sokfelé gyakoroltak, vagy pedig napjainkban is élő szokás. Így van ez Murokországban is.




A betlehemezők érkezése (1990)

Murokország betlehemes határai

Murokországot ne keressük a térképen. A kérdésre, hogy hol van Murokország és meddig terjed, azt válaszolhatnánk: földrajzilag az Alsó-Nyárádmentén, egyébként pedig csak a szóbeszédben létezik és terjed. Egy falucsoportról mondják Székelyföld, az egykori Marosszék egyik legsűrűbben települt vidékén, ahol az emberek életformáját mintegy háromszáz éve a piacozó zöldségtermesztés alakította és alakítja napjainkban is. Székely humorba oltott népi, néprajzi táj.

Azt nem merem állítani, hogy a karácsonyi betlehemezés is ugyanennyi ideje hozzátartozna e vidék népi kultúrájához, de Murokország határait aszerint is meg lehetne húzni, hogy a 20. század elején, közepén melyik faluban élt a betlehemezés szokása. Az eddigi gyűjtések és a magam adatai szerint betlehemeztek Luka- és Ilencfalván (mai neve: Dózsa György), Teremiújfaluban, Káposztásszentmiklóson, Csibán, Karácsonyfalván, Folyfalván és Somosdon is. Ezek a falvak mind reformátusok, tehát a betlehemezés itt a reformátusok hagyományvilágába tartozott, akárcsak a Mezőségen, Kalotaszegen vagy az Alföldön.

Betiltották, tetszhalottá vált




Vetési András, a betlehemes játék felújítója
Teremiújfaluban

A diktatúra szorításának erősödése idején, a ’80-as évek elején sorra vettem a fenti falvakat; a betlehemezésről és más karácsonyi népszokásokról érdeklődtem. Káposztásszentmiklóson és Csibán az öregek emlékeztek a gyermekkorukbeli betlehemezésre, de szövegéből és énekeiből csak foszlányok jutottak eszükbe. Somosdon több eredménnyel jártam. Székely Viktor 60 év körüli gazda, akit a faluban szószólói tehetségéért mindenki a megtisztelő „Kossuth” néven emlegetett, gyönyörű karácsonyi köszöntőket mondott, és megígérte, hogy a betlehemezésnek is utána néz, mert azt már a ’40-es évek vége óta nem gyakorolják.

Ez volt a helyzet Luka-Ilencfalván is. Ide pedig már a helybeli betlehemes játék szövegével, leírásával felszerelkezve mentem. Időközben ugyanis megkaptam az Adatok téli néphagyományaink ismeretéhez című, 1939-ben Kolozsváron kiadott kötetet, amelyet hetven néprajzi gyűjtő munkája alapján két fiatal teológus, Makkai Endre és Nagy Ödön állított össze. A gyűjteményben Adorjáni Zoltán református igazgató és tanító lejegyezte az itteni karácsonyi játékot a résztvevő gyermekek elmondása alapján. „Lehet, hogy volt, de már rég nem járják”; „Betiltották, nem szabadott ilyesmivel foglalkozni” – válaszolták érdeklődésemre. De azért útbaigazítottak. Menjek a szomszédos Újfaluba, úgy tudják, ott még betlehemeznek.

A felújított betlehemezés

Teremiújfaluban végre találkoztam az élő vagy felújított betlehemezéssel. De ennek is megvan a története. Vetési András középkorú gazdaember és zöldségtermesztő nem kérdezte senkitől, hogy szabad-e vagy nem. Amikor a legnagyobb fia akkorára cseperedett, András bácsi elmesélte és megmutatta, milyen volt az ő idejében a várva várt karácsonyi játék. A kalendárium akkor 1975-öt mutatott. Vetési András negyedszázaddal azelőtt, a negyvenes-ötvenes évek fordulóján járt betlehemezni. Utána náluk is betiltották. Ebben az emberöltőnyi időben a szokás tetszhalottá vált, csak a felnőtt korosztályok emlékezetében élt, a fiatalok egyáltalán nem ismerték. Ezért mondogatták sokáig a faluban: „No, András, ember vagy, mert amit elfelejtettünk, te felelevenítetted”. Ahogy meghallották, hogy járnak, hívták őket Lukafalvára, Ilencfalvára is. Vetési Andrást pedig hívták a milíciára. Megfenyegették, hogy elviszik, mert rendszerellenes dolgokra biztatja a gyermekeket. A milíciára hívásnak az lett az eredménye, hogy a következő generáció nem mert betlehemezni. Aztán egy-két évnyi kimaradás után csendben újból elindultak, András bácsi háttérbeli irányításával. A hetvenes évek második felétől megszakítás nélkül, minden évben volt betlehemezés.

Mostan kinyílt egy szép rózsavirág

A murokországi betlehemes játéknak – mind a harmincas években lejegyzett lukailencfalvi, mind a felújított teremiújfalusi változatnak – hét szereplője van: a csengettyűs bottal beköszönő kengyelfutó, a király, Szent József, a betlehemi istállót vivő két angyal, és két – az ifjabb és az öregebb – pásztor. Az előadás azzal kezdődik, hogy a kengyelfutó beköszönő versével engedélyt kér a gazdától a betlehemi történet előadására; miután bemennek, a király elmondja jövetelük célját: „Mi nem azért jöttünk, hogy itt históriázzunk, hanem az Úr Jézusról példát mutassunk”. A játék két jelenetből áll: a szálláskeresésből és a pásztorjátékból. Az elsőben Szent József bebocsáttatást kér, de a király elutasítja, a másodikban a pásztorok ajándékokat (bárányt, sajtot) visznek Jézuskának. A játékmenet egyszerűsödött, szinte egybeolvadt a két jelenet, a váltást az énekek biztosítják, szinte több benne az ének, mint a prózai rész. Legjellemzőbb éneke a „Mostan kinyílt egy szép rózsavirág” kezdetű karácsonyi népének, amelyet napjainkig több vidéken ismernek.




A szobai előadás

1989, amikor terroristáknak véltek

András bácsi az újfalusi betlehemes játék szövegét, énekeit karácsonyi lélekkel úgy „előadta”, hogy egyszemélyes szent színházi élményben részesített. Abban maradtunk, hogy 1988 karácsonyán is eljövünk, és néhány helyre elkísérjük a betlehemező fiatalokat, de valami közbejött, akkor nem sikerült, elmaradt 1989 karácsonyára. A huszonöt évvel ezelőtti véres karácsonyra. De járnak-e most a betlehemezők, akik Jézus születéséről példát mutatnak? „Járnak, járnak, de kicsiben, nem mennek más faluba” – így András bácsi. Bálint Zsigmond fotós barátommal csak mi mentünk „más faluba” karácsony első napján, délután. Vásárhelytől Újfaluig legalább háromszor megállítottak a „rend új őrei”, gyanúsan nézegették felszerelésünket. Újfaluban is idegenkedve fogadtak, hiába volt velünk Vetési András. Keserűen nevetve mesélte később az okát: elterjedt a faluban, hogy a villanyóra leolvasása miatt mentünk hozzá, mások meg azt híresztelték, hogy magunkhoz édesgetjük, és elvisszük a gyermekeket, voltak, akik éppenséggel terroristákat gyanítottak a fényképezőgéppel és magnóval felszerelkezett idegenekben. Megértem a falu akkori, álhírekkel táplált és manipulált lelkiállapotát. Többrendbéli találkozással és házi beszélgetésekkel felmelegedett aztán irántunk a falu, megnyíltak az emberek.

Színjáték és szimbolikus szertartás

Meggyőződhettem, hogy itt nemcsak a karácsony gazdag szokáshagyományokban, hanem a farsangi időszak és húsvét ünnepe is. És megérteni véltem azt is, hogy miért itt újították fel egyszerű, értelmes falusi emberek a szent színjátékot, és miért állandósult újból: mert a teremiújfalusiak belső értékrendjének lényegéhez tartozik, sok szállal kapcsolódik a közösség kultúrájához. Ezért jártunk velük ’89-ben, ’90-ben, ’91-ben; próbáltuk megérteni a házról-házra járó színházi előadás értelmét. Mert az, színházi előadás, bár csökevényes formában: bekérezés, szövegmondás és párbeszéd, éneklés, megmutatás rögtönzött színpadon (betlehemi csillagos istálló, fehér ruhák, csákók, kendők, csengettyűk, botok, kifordított bundák, királyi korona), elköszönés, adománygyűjtés. És a „színjátszó személyek”, a próbák, a házbeli közönségek, valamint a kocsma közönsége és a templomi előadáson a templom népe. A falu teljes közössége. Maradjunk csak a színjátszó személyeknél. A játékosok nevét, életkorát mindenik évben feljegyeztem. A három év adataiból világosan kiderül, hogy a betlehemezésnek itt szigorú életkorbeli határai vannak: a tizenhárom-tizenöt éves korcsoport jár, járhat betlehemezni. A betlehemezés résztvevői azon fiúgyermekek közül verbuválódnak, akik a következő évben konfirmálnak, vagyis nagykorúvá válnak a református egyházban. A konfirmándusokra tartozik, hogy ki melyik szerepet alakítja. Ha nem telik ki a tizennégy évesekből a csapat, beveszik a tizenhárom vagy tizenöt éveseket is. Belső rangsorolás szerint a fiatalabbak a „pásztorsággal” vagy az „angyalsággal” kezdik, nem lehet valaki egyből kengyelfutó, Szent József vagy király. Királynak lehetőleg a legidősebb és legértelmesebb fiút választják, ő a csapat vezetője. Így a betlehemezés szokása Teremiújfaluban a gyermekkorból az ifjúkorba lépés szimbolikus szertartásává is vált.




A fiak nemzedékének betlehemezése 2012-ben: érkezés a családi házhoz

Hagyományozódás apáról fiúra

Bár nem rendszeresen, de azóta is nyomon követem, figyelem a murokországi betlehemezés alakulását. Örültem, amikor hallottam, hogy 2000 után Somosdon is felújították, és néhány évig betlehemeztek a fiatalok. Amikor egyik diákunk révén megszereztem e játék „szövegkönyvét”, nagy meglepetésemre az általam publikált játékleírás (Magyar karácsonyok, Impress kiadó, Marosvásárhely, 2001, 130–139.) másolatát hozta, abból tanulták meg. Na tessék, gondoltam, erre is jó a folklórgyűjtő munkája.

Teremiújfaluban az elmúlt negyedszázadban minden nemzedék megélte, napjainkban is megéli – velük együtt az egész közösség – a betlehemi szent színjátékot. Részletes leírást igényelne, hogy mi változott benne e negyedszázad alatt, és mi nem. 2012 karácsonyán Bálint Zsigmond fotós barátommal újból elkísértük az aktuális betlehemező csapatot néhány házhoz, majd karácsony másodnapján a református templomba, ahol szintén előadták, és Szövérfi Zoltán tiszteletes úrral megdicsérhettük őket. A három nap során összesen vagy hetvenszer, hetven helyen mondták és énekelték Jézus születését. „Az üzenetjét, azt kell megbecsülni. Ez egy ünnepi hangulatot teremt minden háznál, ahová beengedik.” Aki erre az üzenetre figyelmeztet, nem más, mint az egyik házigazdánk, Henter József, aki az 1990-es csapatban kengyelfutó volt, a 2012-esben a fia, Henter Lóránd Szent Józsefként vesz részt, pedig még csak 12 éves. Gyönyörű példája ez annak, hogy mit jelent, jelenthet az, ha a kultúránk, a népszokásaink „apáról fiúra” hagyományozódnak.

A felhasznált képek Bálint Zsombor felvételei

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Kallós Zoltán, Pávai István

Kolozsvári zeneakadémista diákéveim alatt (1971–1976) hallottam először Kallós Zoltán munkásságáról, a Balladák könyvéről,[1] a klézsei Szályka Rózsa dalairól.[2] Személyesen akkor még nem ismertem, pedig szerettem volna vele népzenéről beszélgetni, de úgy gondoltam, ismeretlenül mégsem kopogtathatok be hozz&aacu

A tordai Fazekas Céh, Fazekas Társulat és a Tompa Testvérek üzeme

Ha Torda múltjáról akarunk ismereteket szerezni, akkor Orbán Balázsnak a Torda és környéke című könyvét is el kell olvasnunk. Innen megtudhatjuk, hogy Tordán a mezőgazdasági tevékenységeken kívül a mesterségeknek nagy szerepe volt. Itt dolgoztak tímárok, szűcsök, asztalosok, csizmadiák, cipészek, kovácsok, mészárosok, szabók, szíjgyártók és fazekasok.

székelykapu

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum kiadásában jelent meg Balassa M. Iván szép kiadású munkája a Székelyföldre jellemzőnek tartott kapukról. Székelykapuk régen és ma címmel átfogó tájékoztatást ad e kaputípusról.

kolozsvár táncház

Nem véletlen, hogy Kolozsváron több mint 40 éve működik táncház. Úgy gondolom, 2017-ben elsősorban a közösségformáló erejével, a communitasban megélt magasabb dimenzióval magyarázható, hogy az itteni táncház átlagban 60–80 embert vonz be. Másfelől hasonló súlya lehet annak, hogy a szabad táncolás olyan művészi, önkifejezési forma, ami egy kis munkával bárki számára elérhető lehet. 

Pávai István több évtizede foglalkozik a Sóvidék népzenéjének kutatásával. Gyermekkori emlékei között őrizte a korondi mulatságokban látott táncokat, a hegedű–cimbalom–bőgő összeállítású hangszeregyüttest és néhány akkoriban hallott dallamot. Ezeket az élményeket a Sóvidéken élő anyai rokonságának köszönhette.

oroszfalu templom

Helyi szinten homályos múltú szokást elevenítettek fel nemrég a Kézdivásárhelyhez tartozó Oroszfaluban. A kis település észrevétlenül folytatja a maga inkább falusinak mondható életét Kézdivásárhely árnyékában, miután 1941-től az addig önálló községet közigazgatásilag a városhoz csatolták. Utcái még mindig földutak, jelentős a földművelők és háztájit gondozók száma, miközben a város amolyan mostoha gyermekeinek érzik magukat. 

vargyas, alszegi fonó

Erdővidék (Kovászna megye) nagy községének sajátos téli szokása volt a társasbál. Ez újév előtt egy héttel kezdődött, és általában egy hétig tartott. Ősi alapja a télfordulóhoz, vagyis a világosság sötétség feletti győzelmének a megünnepléséhez kapcsolódik. Ez a színjátékszerű esemény – amelynek szereplői legények, leányok – több népszokásnak volt a gyűjtőpontja. Ebben teljesedtek ki a későbbi táncszokások, a névnap- és az újévköszöntés, vagyis a hajnalozás, az aprószenteki korbácsolás, a fonó szokásanyaga is.

Húsvét

A hímes tojás, piros tojás mai napig is az egyik legalapvetőbb tárgyi kelléke a kereszténység legnagyobb ünnepének, a húsvétnak. Az egyházi szimbolika szerint a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi. Díszítését és kultikus felhasználását azonban nem a kereszténységtől eredeztethetjük, viszont az – mint annyi más esetben is – törekedett a meglévő, megszokott gyakorlat kereszténnyé tételére. Már a IV. századból vannak adatok arról, hogy a tojást egyházi áldásban részesítették. Az áldás hivatalos bevezetéséről a XII. századtól van tudomásunk, és ez a gyakorlat a mai napig is él a katolikus vallás, különösen a csíki katolikusság körében, de él a felvidéki katolikusok, a görög katolikusság, az ortodox vallás hívei között is.

Nyárádselye

A magyar kalendáriumi szokások táji tagolódásának, változatainak, típusainak rendszerezése az ezután elvégzendő néprajzi feladatok közé tartozik. Ez lehetetlen is minden vidékre kiterjedő, alapos, a változatok sokaságát felvonultató gyűjtés nélkül. Márpedig sok vidékről nemhogy alapos, hanem még felszínes gyűjtésünk sincsen. Marosszék, az utóbbi évtizedek gyűjtéseinek köszönhetően, már nem tartozik ezek közé.

Kovács Kuruc János - Kalotaszegi krónikácskák

Kovács Kuruc János a szilágysági történelemmel foglalkozó számtalan cikk szerzője. Most szerkesztőként, társszerzőként újabb hiánypótló munkát tett le az asztalra Kalotaszegi krónikácskák címmel. 

Nagykadács, fedeles híd

Fából készült fedeles hidakkal, illetve egyre inkább csak ezek emlékével Erdély-szerte sokfelé találkozunk: jelentősebb folyókon, mint Tordánál az Aranyoson, vagy Segesvárnál a Nagy-Küküllőn tekintélyesebb és bonyolultabb szerkezetű építményekkel, az udvarhelyszéki Fehér-Nyikó mentén szerényebbekkel. Jelen cikkben nem a hídépítés technikai problémáival kívánok foglalkozni, hanem egy néprajzi érdekességgel: miképpen töltötte be a „közösségi ház” szerepét hosszú időn keresztül Nagykadács fedeles hídja.

Pusztina

„A méhek tavaszi kieresztéséhez kapcsolódva az egész Kárpát-medencében ismert hiedelemszokás a farkasgégén való eresztés.”

csángók

A 16–17. században a Kárpát-medencén belül a töröktől leginkább védett területeken, főleg Erdélyben és a Felvidéken virágzott a méhészet. Magyarország keleti része, a szászok földje mindig is az egyik legintenzívebben méhészkedő erdélyi táj volt. Ezen a vidéken az 1880-as években 1000 lakosra 74 kaptár jutott, egész Magyarországon pedig csak 40. A vegyesajkú falvakban az arány még rosszabb, mert a románok nem, vagy alig méhészkedtek. 

Csáng piéta - Jámborné Balog Tünde

Jámborné Balog Tünde művészete – mint nagyítólencse a gyújtóerejű napsugarakat – összegyűjti a Kárpát-medencei magyarság sorsának elemeit.

Valószínűleg nincs még egy ember, aki annyit tudna a csángók gazdálkodásáról, a gazdasági élet szerveződéséről, a műveléstechnikáiról és az állat­tartásáról, mint Halász Péter.