„Harmadik színház”
A következő nagy korszak kezdete 1969 őszére tehető. Ekkor vette át a Stúdió Színpad vezetését egy másik nagyra becsült, ismert kolozsvári művésznő, Bereczky Júlia.
„1969. szeptember 1-én vettem át a Stúdiószínpad irányítását. Immár a hatodik esztendő színi évadját nyitjuk. Permanens ars poeticám: hűség a tehetséghez, bátorság a hűséghez. A száz előadást megért Aranyember a Volpone (Ben Jonson), Páskándi: Vendégsége, Kenéz Ferenc: Homok a bőröndben, Lászlóffy Csaba: Egy szál gyufa, irodalmi estek, Kincses Elemér: Katonák ősbemutatója közös bátorságunk állomásai” – nyilatkozta a művésznő még 1975 októberében (Nánó Csaba, Igazság, 1999 márciusa). „Tehetséges munkatársak kísértek a deszkák szálkás útján. Thália hűséges szolgái, a Stúdiószínpad örökké cserélődő tagjai. Arany betűkkel kellene beírjam az alapító tagok névsorát, akikkel 1969-ben találkoztam”– így vallott Bereczky Júlia.
A művésznő irányítása alatt 1969 és 1976 között kronologikus sorrendben nagysikerű bemutatók következtek: 1970. február 28-án Jókai Mór: Az aranyember (országos bemutató), rendezte: Bereczky Júlia, a díszletet készítette: Oriold György – a darabot többször felújították szereplőcserék miatt, dupla és tripla szereposztásban. A fellépők nagy számát azért is érdemes felsorolni, mivel műkedvelő színpadokon igencsak ritka a „százas széria”. A darab szereplői: Ács Sándor, Minier Csaba, Nemes Péter, Kovács Pali Ferenc, Vajda Zsuzsa, Szilágyi Enikő. Georgescu Mária, Szakács Annamária, Asztalos Zsuzsa, Gáll Enikő, Kovács Katalin, Jankó J. Mária, Jagamos Éva, Kövér Adél, Simon András, Diósadi B. Árpád, Rezi László, Szabó A. István, Jakab Mária, Délczeg Edmond, Rosemberg Iván, Flóra Ágnes, Prokop Gyula, Bárány Tibor, Barta László, Téglás Sándor, Rusz Antal és Vajas István.
Az Aranyember igazi sikerszériát ért meg. Még a nagyszínházaknak is becsületére vált volna ez a több mint száz előadás. Kolozsváron többször is színre került, de a megye környező falvaiba és városaiba is eljutott, többek között Mákófalvára, Tordaszentlászlóra, Magyarfenesre, Désre, Szamosújvárra és Kapusra. De bemutatták Marosvásárhelyen, Szovátán, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen is. A lista nem teljes.
A beindult siker lépcsőfokainak még nem volt vége, ez csak a kezdet volt. Krizsán Zoltán, a kolozsvári Igazság újságírója még 1971 elején, az akkori Caragiale fesztivált elemző cikkében a Stúdió Színpadról a következőket írta: „bámulatos, hogy a csoport tagjai, akik az előző, kivételes képességű csoport helyébe léptek, Bisztrai Mária és Horváth Béla, majd Bereczky Júlia vezetésével mennyire elsajátították a színészi mesterség titkait úgy, hogy ma már felvehetik a versenyt elődeikkel (…) Reméljük, hogy rövidesen ez a csoport is meglep valami meglepőbbel.” (Barta László, Igazság, 1971. március 20.)
Nos, a meglepetés nem maradt el. A következő bemutató 1971. március 21-én volt: Ben Jonson: Volpone, avagy a pénz komédiája (zenés változat) – rendezte: Bereczky Júlia, zenét szerezte: Manyák Erik. Igencsak nagy feltűnést keltett, és nagy bátorságra vallott Bereczky Júlia részéről, hogy ezt a kitűnő vígjátékot zenés-énekes változatban képzelte színpadra, mégpedig műkedvelő színészekkel. De ebben nagy segítségre Manyák Erik eredeti zenéjében is – amit Heltai Sándor szövegeire írt –, mert a dalok melodikusak és fülbemászóak voltak. A Pompiliu Haţeganu vezette stúdiós kiszenekar élő játékkal emelte a fergeteges komédia színvonalát. A szereplők várakozáson felül teljesítettek, és a siker, az elismerés nem maradt el. Ezzel a darabbal is nagyon sok előadást értek meg, a nagy érdeklődésre való tekintettel pedig már a második előadás a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagyszínpadára került. De ezt a sikerdarabot is elvitték Nagyváradra, Gyergyószentmiklósra, Ditróba, Székelyudvarhelyre, a bukaresti Petőfi Házba, és még sok Kolozs megyei településre is, és mindenhol szinte telt ház tapsolt az előadások után. A főbb szerepeket Szabó A. István, Köntés Béla, Leitner Emil, Délczeg Edmond (Dusa Ödön), Prokop Gyula, Kovács Pali Ferenc, Zsombori Erzsébet, Zsombori Mária, Jakab Mária, Vajda Zsuzsa alakította, kisebb szerepekben Diósadi B. Árpád, Jankó Mária, Gáll Enikő, Dankó János, Téglás Sándor és Barta László lépett fel.
Erzsébet
Ugyancsak 1971-ben, május 15-én mutatták be Páskándi Géza: Önkéntes tűzoltók című egyfelvonásos abszurdoidját Délczeg Edmond, Köntés Béla és Szabó A. István előadásában – ez is ősbemutató volt. Bemutatták Dosztojevszkij: Egérlyuk című monodrámáját is egy felvonásban, dramatizálta és játszotta Délczeg Edmond (igazi nevén: Dusa Ödön), rendezte: Barta László. Páskándi Géza abszurdba hajló szövegei és a szereplők jól megformált figurái jól megfértek egyazon előadáson belül Dosztojevszkij lélekben „turkáló” különös szereplőjével, amelyet Délczeg nagy beleéléssel, szuggesztíven adott elő. A monodrámában nyújtott alakítása adta meg az alaphangot későbbi többirányú, sokoldalú színpadi fellépéseihez, jelezte, hogy többre is képes, mert sokoldalú, színes egyéniség.
1972. április 16-án volt a Kánikula – vidám jelenetek című darab bemutatója – I. L. Caragiale karcolataiból és Karinthy Frigyes humoreszkjeiből, Bereczky Júlia rendezésével.
Ezúttal is fergeteges, harsány, sikeres előadás született, a társulat majd mindegyik tagjának részvételével. Szinte sziporkázott a humoros karakterek megformálásában Köntés Béla, Délczeg Edmond, Szabó A. István, Jakab Mária és Flóra Ágnes, de a többi szereplő is kitett magáért. Ez az előadás is mondhatni hiánypótló volt a kolozsvári színházi életben. A Stúdió Színpad ezekkel a szellemes, kacagtató, de elgondolkodtató jelenetfüzérekkel is bizonyította a műkedvelők előtt, hogy anekdotázásnak helye van, és erre igen kapható a közönség, amely alapos „ízelítőt” kapott Caragiale és Karinthy humorából.
1973. január 20-án Kincses Elemér: Katonák című darabja – játék egy felvonásban – került színre, amely egy újabb ősbemutató volt. A második részben a korábban bemutatott Caragiale és Karinthy Vidám jeleneteit láthatta a nagyérdemű, melyet ismét Bereczky Júlia rendezett. A Katonák című alkotással valójában drámaírót is avatott az együttes, mivel Kincses Elemérnek ez volt az első színre vitt darabja. „A Katonák című egyfelvonásosa (1972-ben íródott) az abszurd drámaírás eszközeivel fejezi ki az ember önpusztító ösztöneinek értelmetlenségét” – olvashatjuk a Wikipédián. A bemutató szereplői: Délczeg Edmond, Bárány Tibor, Köntés Béla, Szabó A. István, Zsombori Erzsébet, Zsombori Mária, Diósadi B. Árpád és Kovács Pali Ferenc.
Még ebben az évben, február 24-én egy újabb formabontó bemutató következett, mégpedig Petőfi Sándor: A helység kalapácsa című alkotása – a költő 150. születési évfordulójának a tiszteletére. (Hősköltemény négy énekben, stúdiós feldolgozásban, megtoldva 33 Petőfi-verssel). Dramatizálta és rendezte: Barta László. A főbb szerepeket Nemes Péter, Leitner Emil, Délczeg Edmond, Asztalos Zsuzsa, Bagi Pál Balázs, Flóra Ágnes, Kovács Pali Ferenc, Diósadi B. Árpád és Bárány Tibor alakította. A „kórus” tagjai: Jankó Jozefina, Kilin Gyöngyi, Prokop Gyula, Zsigmond György, Rezi László, Rusz Antal és Vajas István.
„Emlékezetes Petőfi-ünnepség tanúi voltunk február 24-én a Kolozsvári Művelődési Palotában a Stúdió Színpad előadásán. Híven műkedvelő voltához, eltért a szokványos versösszeállításon alapuló Petőfi-műsoroktól. Volt bátorságuk ahhoz, hogy ne teljes Petőfi képet nyújtsanak, hanem egy eddig kevésbé ismertet, a humoros Petőfit. Műsoruk gerince a »Helység kalapácsa« dramatizációja volt, amelybe – kitűnő rendezői ötlettel – korai szerelmes verseket és humoros életképeket ágyaztak: ezek nagyrészt ugyanazt a hangulatot sugallták, mint az eposzparódia. A rendező, Barta László alapkoncepciója mindenképpen érdekes, megvalósítására azonban érdemes bővebben kitérni, éppen a rendezői kiindulópont helyessége miatt, és mert az előadás rengeteg izgalmas lehetőséget hordozott magában. (…) A kolozsvári Stúdió Színpad eredeti koncepciójú előadással adózott költőóriásunk emlékének, és valóban magas szintű, lendületes műkedvelés irányába tett igen figyelemre méltó lépéseket.” (H. Szabó Gyula, Művelődés, 1973 májusa)
1973. március 24-én, Délczeg Edmondnak, a Stúdió Színpad egyik legsokoldalúbb tagjának az Írott muzsika című bemutatóját tartották meg. Előadói estjének versválogatása erdélyi magyar költőktől indult – Palocsai Zsigmond egyik versét választotta műsorának címéül –, majd „elkalandozott” Szilágy Domokoson, Kenéz Ferencen át a román és a magyar klasszikus költőkig, Mihai Eminescuig, Arany Jánosig és Petőfi Sándorig, sőt, a világirodalomba is betekintést nyújtott Francois Villon versein keresztül. Az előadás egyik érdekessége, sőt nyeresége volt három akkori zenekonzervatóriumi diák közreműködése: Tokos Zoltán gitáron, Székely István klarinéton, Köntés Béla pedig nagybőgőn játszott.
Az 1973-ás évadnak még nem volt vége. Újabb két sikeres, remek bemutató következett. Június 16-án, Bereczky Júlia rendezésében, Páskándi Géza: Vendégség című történelmi drámáját adták elő – tudomásunk szerint ez országos bemutató volt. A dráma Korunkbeli megjelenése után többen is vitatták a mű történelmi hűségét, rejtély és találgatás övezte a darab bemutatásának engedélyezését… Az akkor létező cenzúra mellett talán még az unitárius egyház is vétózta a nagyszínpadi bemutatót. Mégis, talán épp Bereczky Júlia diplomáciai ügyessége révén egy műkedvelő együttes, a kolozsvári Municípiumi Művelődési Ház Stúdió Színpada engedélyt kapott a vitatott mű bemutatására – ekkorra már a Stúdió Színpadnak rangja, hírneve volt a kolozsvári kulturális életben. Komoly, kockázatos vállalkozás volt, de Bereczky Júlia az általa hangoztatott: „hűség a tehetséghez, bátorság a hűséghez” gondolat jegyében bízott a kiválasztott szereplőiben, az ő tehetségükben, hitt abban, hogy képesek művészi szinten színpadra vinni és előadni ezt a nem könnyű, hosszú monológokkal és párbeszédekkel tarkított drámát.
A darab két főszereplője, Köntés Béla (Dávid Ferenc) és Délczeg Edmond (Socino) talán addigi műkedvelői színészi pályájuk legjobb alakítását nyújtotta, igazi hiteles átéléssel, meggyőzően. A bemutató további szereplői: Leitner Emil, Szabó A. István, Vajda Zsuzsa, Bagi Pál Balázs és Bárány Tibor, nekik szintén kijárt az elismerés.
Köntés Béla 2016 márciusában erről a bemutatóról a következőképpen nyilatkozott egy közösségi oldalon: „Én úgy emlékszem, hogy felfogtuk a pillanat jelentőségét. (…) Páskándit szerettük, menő is volt. Engem teljesen lehengerelt azzal, hogy elveiért börtönt is ült. (…) A darabban egytől-egyig tisztességes munkát végeztünk. Julika (Bereczky) biztos érezte, hogy ezzel a szereposztással meg tudja csinálni, megvoltak hozzá az emberei, ez is emelhette a végeredmény színvonalát, illettünk szerepeinkhez (…) Mélyszántású műnek éreztük, a fele mondanivalójával a sorok között. Ezt is imádtuk, a közönség reakciójából kiolvashattuk, ki mennyit fogott fel az elhangzottakból. A szövegmondásban úgy kellett lavírozni, hogy látszólag ártalmatlannak tűnjön (ne jöjjön értünk a »dubica«), de lehetőleg minden rejtett képzelettársításra rávezessük a vájt füleket. (…) Egy kiemelkedő ősbemutatót produkáltunk.”
Hogy mennyire igaza volt az előadás értékelésében, és hogy mennyire ráéreztek a szereplők, arra bizonyíték, hogy két jelentős és közismert színikritikus is elemezte a bemutatót: Szőcs István kritikája az Előrében, 1973 július 12-én, Kincses Eleméré pedig A Hétben, 1973. július 13-án jelent meg. Érdemes idézni Kincses Elemér írását a bemutatóról: „A kolozsvári műkedvelők nemrég bemutatták a darabot, ami mindenképpen úttörő vállalkozásnak számít. Bereczky Júlia, a kolozsvári Állami Magyar Színház művésznője a városi Művelődési Ház Stúdió Színpadának vezetője nagy szakmai bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor a Vendégséget az együttes műsorára tűzte. Páskándi drámája nem tartozik a könnyű sikerrel kecsegtető darabok közé. Tömör nyelve, gondolatgazdagsága – hiszen a darab két gondolkodásforma gigászi küzdelme – nehéz feladat elé állíthatná a hivatásos együtteseket is. Elmondhatjuk: a kolozsvári előadás rendezője sikerrel birkózott meg a rendkívüli feladattal. Az előadás legrokonszenvesebb vonása talán éppen az, hogy nem érződött rajta a műkedvelő előadások átka, a »majd mi megmutatjuk« szándék. Bereczky Júlia világosan értelmezte és rendezte a darabot, nem akart sem távolítani, sem közelíteni, teljes szépségében engedte felragyogni a szövegben rejlő igazi drámát. Ebben természetesen a színészi alakításoknak is nagy érdemük van. Dávid Ferenc szerepét Köntés Béla, a Zeneművészeti Főiskola végzős növendéke játssza. Nehéz feladatát egyértelműen sikerrel oldja meg. Kellemes hangja, tiszta szövegmondása, szép mozdulatai és nem utolsósorban műkedvelő színjátszóknál szokatlan, megkapó egyszerűsége a jövőre nézve is biztató.
Socino szerepében Délczeg Edmond alig mérhető műkedvelő mértékkel. Legnagyobb erénye: van egyénisége. Az első jelenetekben halk óvatos, tépelődő… Ahogy halad előre viadala Dávid Ferenccel – a vereség felé –, úgy lesz lüktetőbb, zaklatottabb. (…) Összegezve az elmondottakat: a Vendégség méltó betetőzése a műkedvelő együttes eddigi tevékenységének. Most már ezen a szinten kell folytatni a megkezdett munkát – az elért színvonalat műkedvelő együttes szinte már nem is haladhatja meg.”
Leitner Emil
Mondhatjuk, ezzel a bemutatóval Bereczky Júlia áldozatos, kitartó munkája nyomán, a Stúdió Színpad együttese felért a csúcsára – a darabválasztás, a rendezés, a bemutató is magas színvonalú volt, ahogyan a műkedvelő-színészi alakítás is. És nem utolsósorban a darab elismertségre is szert tett, amit kevés műkedvelő együttes mondhatott el magáról akkoriban. Megjegyzendő, hogy Páskándi Géza: Vendégség című darabjának ősbemutatója Békéscsabán volt 1971-ben, ugyanazon évben mutatták be a budapesti Pesti Színházban is.
A visszhangos, sikeres Páskándi-bemutató után a Stúdió Színpad következő bemutatójának „főszereplője” a vers lett. 1973. december 19-én Homok a bőröndben címmel tartottak előadói estet Kenéz Ferenc költeményeiből – ez egy rendhagyó bemutató volt Bereczky Júlia rendezésében. A különlegessége abban állt, hogy a stúdiósokon kívül nemcsak a rendező és a szerző mondott verset, hanem meghívott néhány kolozsvári színészkollégát is, akik szívesen vállalták a fellépést, így hallhattuk Katona Éva, Héjja Sándor, Geréb Attila és Kozma Lajos versmondását is. A műsor második részében Kántor Lajos kritikus, a Korunk szerkesztője a szerzőt, Kenéz Ferencet kérdezte, és vele beszélgetett az elhangzott versekről.
Példaértékű volt, ahogy a neves kritikus mellett a profi színészek is közreműködtek a Stúdió Színpad ezen bemutatóján. A költői előadóest ötlete a csoport egyik tagjáé, Kovács Pali Ferencé volt, aki a későbbi szerkesztési feladatokat is elvállalta. A bemutató létrejöttéről, a versek színpadra állításáról, valamint a szerző meglátásairól még 1974 tavaszán kérdeztük őt. „A Stúdió Színpad tagjai körében sokszor felvetődött, hogy időnként irodalmi összeállításokkal is kellene jelentkezniük. Így született meg a kolozsvári kortárs költök szerzői estjeinek gondolata” – válaszolta Kovács Pali Ferenc. (Barta László, Ifjúmunkás, 1974. március 28.) Bereczky Júlia művésznő a versműsorokkal kapcsolatban elmondta, hogy nem nyilatkozatokra van szükség, mert a rendezőnek a színpadon kell kifejeznie mondanivalóját, ott kell mindent elmondania a szerzőről, művéről, sajátos rendezői elképzeléseiről és gondolatairól.
A versek színpadi „hogylétéről” Kántor Lajost is megkérdeztük: vajon csak otthoni négy fal között, hangtalan magányban lehet érteni és élvezni a verset? „Másképp találkozik az ember a verssel, ha egyedül van, bizonyos dolgokra koncentrálhat, elidőzhet részleteken, és másképpen fogadja, ha előadják, vagy ha a költő felolvasásában hallgatja. Az előadásnál bizonyos dolgok elveszhetnek, de olyasmire is felhívhatja a hallgató figyelmét, amire olvasáskor nem figyelt.” – felelte Kántor Lajos. Majd arra a kérdésre, hogy mi lehet az oka annak, hogy csak bizonyos ünnepi évfordulók alkalmával lehet látni költői esteket, vagy ritkán egy-két színész „magánvállalkozásaként”, a következő válasz érkezett: „Többször elmondtam, leírtam: a kényelmesség, a hivatástudat hiánya gátolja a rendszeres előadóestek létrejöttét. Erősebb szóval: felelőtlenség a saját művészi erőkkel, a színészekkel szemben.” (Barta László, Ifjúmunkás, 1974. március 28.)
A bemutató kapcsán azt is megkérdeztük, miképpen éli meg azt a költő – Kenéz Ferenc –, amikor a szemébe mondják, hogy sikere van. „Hogy költői estem a népszerűségem bizonyítéka – ebben én egyáltalán nem vagyok biztos. Számomra ez az est sokkal inkább a népszerűsítésem vállalását – mintsem a népszerűségem igazolását jelenti. Éppen ezért érzem úgy, hogy e műsor színpadra állításáért nagyon sok köszönettel tartozom a Stúdió Színpad tagjainak, és a felkérésnek eleget tevő színészeknek” – válaszolta. (Barta László, Ifjúmunkás, 1974. március 28.)
A Stúdió Színpad javára írandó, hogy később sem feledkeztek meg a versek előadásáról, jó ötletnek bizonyult a kortárs kolozsvári költők bemutatása, verseik színpadra állítása. Az 1974-es évadban még két bemutató volt: Dan Tarchila: Egy kisállomáson (egyfelvonásos), Bereczky Júlia rendezésében. Ezt a bemutatót III. díjjal jutalmazták a műkedvelők országos versenyén. Majd ezután Méhes György: Fele se tréfa című színjátéka következett – ezzel pedig rendezőavatás is történt Leitner Emil személyében, aki a Stúdió veterán tagja volt.
Az 1975-ös évadban is két érdekes színdarab került színre. Október 11-én az alig ismert Wolfgang Weyrauch: Japán halászok című színműve (rendező: Leitner Emil), a következő hónap, november 20-án pedig Salló István: Postán nyert vőlegény – zenés vígjáték egy felvonásban, amelyet Bereczky Júlia rendezett. Ez a bemutató is sikeres volt, az országos műkedvelő fesztiválon II. díjat kapott. A darab szerzője sem volt ismert valaki, mégis el merték vállalni a vígjáték bemutatását. Salló István (1932–2003) népművelő, színpadi író volt, többek között szobrász, közéleti személyiség, az 1960–70-es években Csíkszereda kulturális életének egyik meghatározó egyénisége. Irodalmi munkásságában kisregények, elbeszélések, gyermekversek, mesék és népi színművek szerepelnek.
Salló István november 20-ai, egyfelvonásos bemutatójának a második részében a stúdiósok Van egy ilyen címmel, vidám jelenetekkel és szatírákkal rukkoltak elő Petre Ispirescu, Marin Sorescu, Sinkó Zoltán és Rónai István írásaiból. (Összeállította Kovács Pali Ferenc, rendezte: Leitner Emil.)
Feltétlenül ki kell emelnünk, hogy e két fenti bemutató között a stúdiósoknak még egy jelentős színrelépésük, bemutatójuk volt. Mégpedig továbbvitték a korábbi években elkezdett versműsoraikat. Október 18-án, Lászlóffy Csaba kolozsvári költő szerzői estjére került sor, amely során egy összeállítást hallhattunk a költő szerzeményeiből, megtoldva a művész színházi próbálkozásának rövidke, Alkonyat című háromszemélyes jelenetével – a rendező Bereczky Júlia volt. Lászlóffy Csaba a szerzői est kapcsán baráti üzenetet írt a Stúdiószínpad Emlékkönyvébe 1976. március 15-én: „A tartást, a kitartást, a színpad, a vers, az anyanyelv szeretetét és önkéntes szolgálatát, a megsejtett vagy már régóta ragyogó tehetséget nem őrizheti sem díszesen cicomázott album, sem kritikus hegyes tollvonása – csupán saját fiatalságotok őrizheti, s az utánatok érkezőké, csupán ragaszkodásotok a fiatal lélek meg nem alkuvásához. »…akkor gyűljünk össze / midőn minden elejtett szavunk jelentése / maga a tény lesz a megszólalás / gyönge vagyok a hallgatásra!« Nem búcsúvers ez, hanem baráti üzenet.” (Nánó Csaba, Szabadság, 1999. március 1.)
(Folytatjuk)
