Képek Méra múltjából

Családias hangulat – egyszerűnek tűnhet ez a célkitűzés a mindenkori fesztiválszervezők számára, de az elmúlt évtizedekben számos rendezvény sorsának alakulása bizonyította, hogy ezért erőfeszítéseket kell tenni. Nagy szükség van az egyensúlyra, különben megbillenhet a mérleg. Így lett „gigafesztivál” a kilencvenes években még apró baráti köröket és rejtett, de erős alkotói energiákat megmozgató Művészetek völgye Balatonfelvidéken, illetve a túl nagy érdeklődés miatt szűnt meg – nagyon sok gyerek és szülő bánatára – nemrég a kézdivásárhelyi szervezésű katrosai, majd ikafalvi Székölykök fesztivál.

A Mérai Világzenei Csűrfesztivált idén immár hetedik alkalommal szervezték meg a kalotaszegi faluban augusztus 4. és 8. között – úgy, hogy a hangulat valóban családias volt, a minőségi zenére, szórakozásra vágyó fiatalok és a családosok megfértek egymás mellett, és mindenki találhatott kedvére való elfoglaltságot. A szervezők, Varga Zoltán László és Bethlendi András kezdettől erre (is) törekedtek, a résztvevők számát igyekeztek korlátozni, és a központi helyszín, a Szarka-telek méretéhez igazítani. A fesztivál főépületében, a tágas udvarra néző csűrben kialakított színpadra pedig olyan programot szánnak évről évre, amelyben a helyi népzenei hagyomány is helyet kap a világ számos tájáról érkező világzenei előadók koncertjei mellett. Mára a falu lakói közül is egyre többen ellátogatnak a több helyszínen zajló rendezvényekre.

A nyitónap húzóneve ezúttal a Besh o DroM volt, és az esti koncert után kezdődött el az éjszakai táncházak sorozata a budapesti Erdőfű, a kolozsvári Tokos és a szamosújvári Ördöngös zenekar részvételével. A korábbi kiadásokhoz hasonlóan a pénteki napot szentelték a hagyományos népzenének, napközben tánctanítás zajlott, és többek között gyermek szólótáncverseny, Bivalymúzeum-látogatás, néprajzi előadás szerepelt a programban. Szombaton és vasárnap több koncertre várták a műfaj kedvelőit, igazi zenei ínyencségekkel: Ghánából érkezett, afrikai ritmusokkal az Alostmen, Magyarországról a magyar népdalokból ihletődő Uljana Quartet, a cigányfolklórt feldolgozó Romengo, illetve a török–magyar Nasip Kismet zenekar, Spanyolországból a Barcelona Gipsy Balcan Orchestra, illetve hagyományos amerikai dalokkal átrobogott a fesztiválon az Interstate Expres. A Bivalymúzeum udvarán a fesztivál minden napján helyi ételekkel várták a látogatókat, a múzeumot több ízben tárlatvezetés keretében is meg lehetett nézni. Idén sem maradt el az örömzenélés az elhunyt mérai zenészek emlékére – a fesztiválon részt vevő magyar népzenészek mindegyik, a helyi temetőben nyugvó zenész sírjánál muzsikáltak egyet.

A fesztivál egyik különlegessége ­Bruce Dale fotókiállítása volt, a National Geographic egykori fotósa személyesen is jelen volt a fesztiválon, amelynek nagyjából minden napjára egy-egy beszélgetést, a személyével és munkásságával kapcsolatos eseményt időzítettek a szervezők, a kolozsvári Magyar Néprajz és Antropológia Intézet hozzájárulásával. Bruce Dale 1969-ben készült képeiből a Szarka-udvarban nyílt kiállítás. A fotográfus egy hosszú körút során jutott el Mérába – Liverpooltól Indiáig fotózott végig számos roma közösséget. A fényképekből Bart McDowellel közösen könyvet is adott ki, 1970-ben jelent meg, a National Geographic Society kiadásában a Gypsies. Wonderers of the Word című munka.

Mérában nemcsak helyieket fényképezett, hanem egy vándorcigány kolóniát is, ők csak egy bizonyos ideig tartózkodtak a falun területén. A fotók alatt a feliratok a kolozsvári intézet munkatársaitól, hallgatóitól származnak – ők történetek után kutattak, a képekkel felkeresték azokat a helybelieket, akik nagyjából beazonosíthatták, hogy kik szerepelnek rajtuk. Az egyik legsikerültebb fénykép Berki Ferencről – vagyis Árus Feriről, a híres prímásról készült. A különleges szögből fotózott képen az egész falu látszik, az előtérben, a dombon többen táncolnak. A fotós egy olyan pillanatot kapott el a gyors tempójú forgatagban, amelyen Árus éppen a levegőben van.

A kolozsvári antropológusok mellett a fotós szintén felkereste a helyi roma közösséget. Mint elmondta, az utóbbi években arra törekszik, hogy ellátogasson minél több fényképe helyszínére. Nagyon sok megrendítő élményben volt így része. Megmutatja például az akkori gyerekekről készült fotókat, és akik felismerik őket, elmesélik azok későbbi életét – volt, akiből tanár, orvos lett, volt, aki elkallódott. Így jutott el fél évszázaddal ezelőtt készült fotói színhelyére Magyarországon is, Pécsen, Esztergomban is megfordult. A csűrfesztivál szervezőit ő kereste meg, annak lehetőségét kutatva, hogy találkozzon egykori fotóalanyaival vagy azok leszármazottaival. Az elképzelés felkeltette a kolozsvári antropológiai műhely munkatársainak figyelmét, így jött létre ez a számos szempontból rendhagyónak számító kiállítás.

A fotográfussal életútjáról Gondos Emőke, a Közép-európai Egyetem hallgatója beszélgetett. Bruce Dale a jelen kiállítás kapcsán elmondta, hogy életműve talán legmaradandóbb része ez az antropológiai jellegű gyűjtemény a romákról, hiszen ezek a képek egy mára már letűnt világot jelenítenek meg. Az emberekhez mindig is általában nyitottan viszonyult, ez érződik a képein, hiszen ugyanazzal a nyitottsággal fordultak őfeléje is. Ma is zavarja viszont, hogy annak idején nem tudott több időt tölteni Mérában, úgy érzi, nem ismerte meg kellőképpen azt a világot. Ennek viszont van előnye is – ha a fotóalanyok tudtak volna a jöveteléről, alaposabban felkészülnek a fényképezésre, és a fotók már nem tükröznék a hétköznapok valóságát. „Olyanok ezek az emberek, olyan ruhát is viselnek, ahogyan munka vagy más elfoglaltság közepette találtam őket” – fogalmazott.

Bruce Dale már gimnazistaként szenvedélyesen fotózott, tizenhét évesen ötven fotóját közölte egy helyi újság. Műhelygyakorlatok során került kapcsolatba a National Geographic szerkesztőivel, később pedig felvették a laphoz, amelynek harminc évig maradt munkatársa. Már fiatalon a világ szinte minden táján megfordult. Eleinte nem specializálódott, nagyjából minden terület érdekelte. Fotózott víz alatt, és innovatív módszerrel készített repülőgépekről felvételeket. Legveszélyesebb munkáinak éppen a magánrepülőkról készített fényképeit tartja, óva intette a mérai fesztiválozókat ettől a kihívástól. A neves földrajzi magazinnál töltött évek egybeestek a fényképezés „platinakorszakával”. A pénz nem jelentett a lapnál akadályt, a lehető legjobb technikai feltételeket teremtették meg a munkatársak számára. Bruce Dale gyakran tizenkét csomaggal utazott, hiszen külön kamerát vitt a belső, külső, a sötét vagy egyéb körülményeket tartogató helyekre. Nagy kihívást jelentett számára, hogy gond nélkül meg is érkezzen minden, illetve a filmek is épségben maradjanak, sőt az előhívás során se legyenek problémák. „A jó képeknek el kellett készülniük, ellenkező esetben nem volt bocsánat, semmilyen kifogás nem segített” – emlékezett vissza a fotós, aki viszont úgy gondolja, a mai kor technikai vívmányai is lehetővé teszik a minőségi munkát. A digitális technikát semmivel sem találja alábbvalónak, és a mobiltelefonos fényképezést is értékeli, hiszen így a kreatív, de a technikához nem különösebben értő emberek is jó képeket tudnak készíteni.

Bruce Dale különleges képeit a csűrfesztivál minden napján nézegették a látogatók, mindig akadt felfedezni való részlet. Bár nem a tárlatnyitó volt a fesztivál legfőbb eseménye, mégis meghatározó élmény marad sokak számára ez az Amerikából érkezett, Méra fél évszázados múltjából merítkező gyűjtemény.