Reményi Ede, eredeti nevén Hoffmann Ede, 195 éve született és 125 évvel ezelőtt fejezte be földi pályáját. A világ öt kontinensén ismert, virtuózként emlegetett, és Viktória királynő „udvari virtuóz” címmel kitüntetetett hegedűse volt. Testvére, Reményi Antal 1848–49-es honvédszázados.
Képek Méra múltjából
Családias hangulat – egyszerűnek tűnhet ez a célkitűzés a mindenkori fesztiválszervezők számára, de az elmúlt évtizedekben számos rendezvény sorsának alakulása bizonyította, hogy ezért erőfeszítéseket kell tenni. Nagy szükség van az egyensúlyra, különben megbillenhet a mérleg. Így lett „gigafesztivál” a kilencvenes években még apró baráti köröket és rejtett, de erős alkotói energiákat megmozgató Művészetek völgye Balatonfelvidéken, illetve a túl nagy érdeklődés miatt szűnt meg – nagyon sok gyerek és szülő bánatára – nemrég a kézdivásárhelyi szervezésű katrosai, majd ikafalvi Székölykök fesztivál.
A Mérai Világzenei Csűrfesztivált idén immár hetedik alkalommal szervezték meg a kalotaszegi faluban augusztus 4. és 8. között – úgy, hogy a hangulat valóban családias volt, a minőségi zenére, szórakozásra vágyó fiatalok és a családosok megfértek egymás mellett, és mindenki találhatott kedvére való elfoglaltságot. A szervezők, Varga Zoltán László és Bethlendi András kezdettől erre (is) törekedtek, a résztvevők számát igyekeztek korlátozni, és a központi helyszín, a Szarka-telek méretéhez igazítani. A fesztivál főépületében, a tágas udvarra néző csűrben kialakított színpadra pedig olyan programot szánnak évről évre, amelyben a helyi népzenei hagyomány is helyet kap a világ számos tájáról érkező világzenei előadók koncertjei mellett. Mára a falu lakói közül is egyre többen ellátogatnak a több helyszínen zajló rendezvényekre.

Bruce Dale különleges képeit a csűrfesztivál minden napján nézegették a látogatók
A nyitónap húzóneve ezúttal a Besh o DroM volt, és az esti koncert után kezdődött el az éjszakai táncházak sorozata a budapesti Erdőfű, a kolozsvári Tokos és a szamosújvári Ördöngös zenekar részvételével. A korábbi kiadásokhoz hasonlóan a pénteki napot szentelték a hagyományos népzenének, napközben tánctanítás zajlott, és többek között gyermek szólótáncverseny, Bivalymúzeum-látogatás, néprajzi előadás szerepelt a programban. Szombaton és vasárnap több koncertre várták a műfaj kedvelőit, igazi zenei ínyencségekkel: Ghánából érkezett, afrikai ritmusokkal az Alostmen, Magyarországról a magyar népdalokból ihletődő Uljana Quartet, a cigányfolklórt feldolgozó Romengo, illetve a török–magyar Nasip Kismet zenekar, Spanyolországból a Barcelona Gipsy Balcan Orchestra, illetve hagyományos amerikai dalokkal átrobogott a fesztiválon az Interstate Expres. A Bivalymúzeum udvarán a fesztivál minden napján helyi ételekkel várták a látogatókat, a múzeumot több ízben tárlatvezetés keretében is meg lehetett nézni. Idén sem maradt el az örömzenélés az elhunyt mérai zenészek emlékére – a fesztiválon részt vevő magyar népzenészek mindegyik, a helyi temetőben nyugvó zenész sírjánál muzsikáltak egyet.
A fesztivál egyik különlegessége Bruce Dale fotókiállítása volt, a National Geographic egykori fotósa személyesen is jelen volt a fesztiválon, amelynek nagyjából minden napjára egy-egy beszélgetést, a személyével és munkásságával kapcsolatos eseményt időzítettek a szervezők, a kolozsvári Magyar Néprajz és Antropológia Intézet hozzájárulásával. Bruce Dale 1969-ben készült képeiből a Szarka-udvarban nyílt kiállítás. A fotográfus egy hosszú körút során jutott el Mérába – Liverpooltól Indiáig fotózott végig számos roma közösséget. A fényképekből Bart McDowellel közösen könyvet is adott ki, 1970-ben jelent meg, a National Geographic Society kiadásában a Gypsies. Wonderers of the Word című munka.
Bruce Dale a kiállítás megnyitóján. Demeter Zsuzsanna felvételei
Mérában nemcsak helyieket fényképezett, hanem egy vándorcigány kolóniát is, ők csak egy bizonyos ideig tartózkodtak a falun területén. A fotók alatt a feliratok a kolozsvári intézet munkatársaitól, hallgatóitól származnak – ők történetek után kutattak, a képekkel felkeresték azokat a helybelieket, akik nagyjából beazonosíthatták, hogy kik szerepelnek rajtuk. Az egyik legsikerültebb fénykép Berki Ferencről – vagyis Árus Feriről, a híres prímásról készült. A különleges szögből fotózott képen az egész falu látszik, az előtérben, a dombon többen táncolnak. A fotós egy olyan pillanatot kapott el a gyors tempójú forgatagban, amelyen Árus éppen a levegőben van.
A kolozsvári antropológusok mellett a fotós szintén felkereste a helyi roma közösséget. Mint elmondta, az utóbbi években arra törekszik, hogy ellátogasson minél több fényképe helyszínére. Nagyon sok megrendítő élményben volt így része. Megmutatja például az akkori gyerekekről készült fotókat, és akik felismerik őket, elmesélik azok későbbi életét – volt, akiből tanár, orvos lett, volt, aki elkallódott. Így jutott el fél évszázaddal ezelőtt készült fotói színhelyére Magyarországon is, Pécsen, Esztergomban is megfordult. A csűrfesztivál szervezőit ő kereste meg, annak lehetőségét kutatva, hogy találkozzon egykori fotóalanyaival vagy azok leszármazottaival. Az elképzelés felkeltette a kolozsvári antropológiai műhely munkatársainak figyelmét, így jött létre ez a számos szempontból rendhagyónak számító kiállítás.
A fotográfussal életútjáról Gondos Emőke, a Közép-európai Egyetem hallgatója beszélgetett. Bruce Dale a jelen kiállítás kapcsán elmondta, hogy életműve talán legmaradandóbb része ez az antropológiai jellegű gyűjtemény a romákról, hiszen ezek a képek egy mára már letűnt világot jelenítenek meg. Az emberekhez mindig is általában nyitottan viszonyult, ez érződik a képein, hiszen ugyanazzal a nyitottsággal fordultak őfeléje is. Ma is zavarja viszont, hogy annak idején nem tudott több időt tölteni Mérában, úgy érzi, nem ismerte meg kellőképpen azt a világot. Ennek viszont van előnye is – ha a fotóalanyok tudtak volna a jöveteléről, alaposabban felkészülnek a fényképezésre, és a fotók már nem tükröznék a hétköznapok valóságát. „Olyanok ezek az emberek, olyan ruhát is viselnek, ahogyan munka vagy más elfoglaltság közepette találtam őket” – fogalmazott.
Bruce Dale már gimnazistaként szenvedélyesen fotózott, tizenhét évesen ötven fotóját közölte egy helyi újság. Műhelygyakorlatok során került kapcsolatba a National Geographic szerkesztőivel, később pedig felvették a laphoz, amelynek harminc évig maradt munkatársa. Már fiatalon a világ szinte minden táján megfordult. Eleinte nem specializálódott, nagyjából minden terület érdekelte. Fotózott víz alatt, és innovatív módszerrel készített repülőgépekről felvételeket. Legveszélyesebb munkáinak éppen a magánrepülőkról készített fényképeit tartja, óva intette a mérai fesztiválozókat ettől a kihívástól. A neves földrajzi magazinnál töltött évek egybeestek a fényképezés „platinakorszakával”. A pénz nem jelentett a lapnál akadályt, a lehető legjobb technikai feltételeket teremtették meg a munkatársak számára. Bruce Dale gyakran tizenkét csomaggal utazott, hiszen külön kamerát vitt a belső, külső, a sötét vagy egyéb körülményeket tartogató helyekre. Nagy kihívást jelentett számára, hogy gond nélkül meg is érkezzen minden, illetve a filmek is épségben maradjanak, sőt az előhívás során se legyenek problémák. „A jó képeknek el kellett készülniük, ellenkező esetben nem volt bocsánat, semmilyen kifogás nem segített” – emlékezett vissza a fotós, aki viszont úgy gondolja, a mai kor technikai vívmányai is lehetővé teszik a minőségi munkát. A digitális technikát semmivel sem találja alábbvalónak, és a mobiltelefonos fényképezést is értékeli, hiszen így a kreatív, de a technikához nem különösebben értő emberek is jó képeket tudnak készíteni.
Bruce Dale különleges képeit a csűrfesztivál minden napján nézegették a látogatók, mindig akadt felfedezni való részlet. Bár nem a tárlatnyitó volt a fesztivál legfőbb eseménye, mégis meghatározó élmény marad sokak számára ez az Amerikából érkezett, Méra fél évszázados múltjából merítkező gyűjtemény.
További írások
Április utolsó hetében a Kolozsvári Magyar Opera két gyermekelőadást is bemutatott, mindkettőt Toadere-Kovács Dalma vezénylete és elgondolása alapján állítottak színpadra. Az előadás beharangozója szerint Engelbert Humperdinck Jancsi és Juliska című gyermekoperáját az elemi osztályosoknak, míg Gaetano Donizetti Don Pasquale operájának egy átalakított változatát az 5–12. osztályos korcsoportnak ajánlották.
A szabad játék örömforrás és egyfajta létezési forma. A kisméretű bunraku bábok és a hagyományos árnyfigurák, amelyek a Rumi László által rendezett Árnyak színháza című előadás szereplői, mondhatni Ofélia égi játszótársai. És a színpadi téren túl az izzó képzelet, az egymásba pörgő világok és a tündöklő varázsmókák különös figurái, akik a mesék hetedhétországából érkeznek meg az idős súgónő otthonába.
Az októberi ősbemutató óta kivételesen nagy népszerűségnek örvend a Kolozsvári Magyar Opera legújabb előadása, a Sándor Mátyás című musical. December 11-én a nem csak kolozsváriakból álló közönség ebben a naptári évben utoljára járhatott csodájára a Kerényi Miklós Gábor (Kero) Kossuth-díjas rendező kezdeményezésére létrejött előadásnak. Ebben a produkcióban Kerényi alkotótársai Szemenyei János, Cseh Dávid Péter és Mikó Csaba.
Amikor színpadon játszunk, a teljesítményünk nagyban függ a közönségtől is. Ha a közönség csak ül, passzív és teljesen csendben van, az egy vígjátéknál akár kínossá is válhat. Viszont egy közönség még lehet nagyon éber attól, hogy csendes. Ilyenkor szinte magunkon érezzük a nézők figyelmét, néha csak állunk a színpadon, és nem értjük, mitől vagyunk úgy felpörögve.
Első alkalommal rendeztek Bach-maratont Kolozsváron, a 337. éve született zeneszerző műveit tizenkét órán át – reggel 9-től este 9 óráig – játszották a Pietati evangélikus templomban. A rendkívül változatos műsort Johann Sebastian Bach műveinek széles repertoárjából válogatták. A maraton programja többek között azért is volt különleges, mert egyetlen koncerthelyszínen három billentyűs hangszer szólalhatott meg: orgona, csembaló és zongora.
A Valahol Európában című előadással avatták fel idén augusztusban a székelyhídi Szabó József Ódzsa Városi Színházat, így a hetvenes évek után először ismét bérletes előadások kerülnek színpadra a partiumi kisvárosban. A nagyváradi Szigligeti Színház társulatai öt darabot hoznak el az idei évadban a kibővített és felújított érmelléki színházba, a helyiek pedig kis túlzással „színházi lázban” égnek, hiszen a vándorbérletek nagy része röviddel a meghirdetés után elkelt. Az épület felújításának nehézségeiről, a székelyhídi színi élet múltjáról, valamint a további tervekről a Szabó József Ódzsa színház igazgatójával, Fekete Katalinnal beszélgettem.
A tavalyi évet, főként így utólag, sok szempontból zárójelként élem meg. Főleg a bulik tekintetében. Emberek vagyunk, igényünk van a szórakozásra, a közösségi programokra, a táncra, az énekre, a zenére. Idén végre újra megélhetjük mindezt, minden porcikánkkal belevethettük magunkat a nyárba, és azt hiszem, az augusztus 13–15-i hétvége kárpótolt egy kicsit minden elmulasztott tombolásért.
Nemrég, márciusban tartották meg A színház közös tere – a közös tér színháza című többnapos rendezvénysorozatot – csak részben Kolozsváron, és főként az online térben –, amelynek időzítését a magyar színházművészet céljaira szánt, egykori Farkas utcai épület, a kőszínházként emlegetett teátrum felavatásának-megnyitásának kétszázadik évfordulója indokolta.
Az 1970 és 1973 között évente megrendezett zenei eseményen kizárólag saját szerzeményekkel lehetett fellépni, a feldolgozásokat tiltották, ám a zenei műfaj nem volt megszabva. Négy fesztivál után az 1974. évit az akkori hatóságok már nem engedélyezték. 17 évi kihagyás után, 1990-ben a fesztivált újra megszervezték, ám anyagi források hiányában a sorozat ismét megszakadt. Az 1973. évi fesztiváltól 45 év telt el, amikor 2018-ban újraindult a sorozat. A siculus a székely név latin változata, egyértelmű tehát, hogy a helyszín Erdély, ezen belül pedig Székelyudvarhely.
Oda kellene figyelni a szabadfoglalkozású színészekre, akik a versek és az irodalom szószólóiként az országjárást választották, hogy a vidéket is kiszolgálják. Szabadúszóként mindenhonnan kizárják őket, se színházuk, se intézményes támogatottságuk nincs, így a szakma is alig vesz tudomást róluk. Meister Éva színművésznő harminc éve hűségesen szolgálja műsoraival a Kárpát-medence magyarságát. 2020-ban a világjárvány sem tudta leállítani, harmadmagával járta a világot, mert azt vallja: „Szolgálni kell! Ez a feladatom.”
Szabó Tibor András színművész a Szilágy megyei Kárászteleken született 1957. október 13-án. Akkoriban a falu teljes lakossága magyar anyanyelvű és római katolikus vallású volt. Másfél éves volt, amikor a család a Nagykároly melletti Klára tanyára költözött (1959), öt évvel később (1964) pedig a városba. Nagykárolyban nőtt fel, és ott élt harminchárom éves koráig.
Az új színügyi bizottság a szatmári Városi Színház nevét 1945. július 10-től Népszínházra változtatta. A bizottság nyilatkozata szerint: „a legmesszebbmenő erkölcsi támogatásba kívánja részesíteni a színjátszást és arra törekszik, hogy a nép nevelő intézménye legyen.” Már nem a városé volt a szatmárnémeti magyar színjátszás, mert egy ideológia fogságába kényszerítette a hatalom, amely 1990-ig nem engedett kegyetlen szorításából.
Szeretjük a hajdani események sajtónyilvánosságát valamilyen apropóhoz, leggyakrabban kerek évfordulókhoz kötni. Ez a mostani megnyilatkozásom persze nem ilyen természetű. Egyszerűen egy most már több mint 60 éve történt esemény emlékén akarok elidőzni, mert mindig is azt hittem, hogy nem csupán számomra, de talán mások számára is érdekes lehet. Évtizedek óta várom a pillanatot, azt a bizonyos „most”-ot, amelynek ürügyén akad valaki, aki a Bolyai Egyetem, pontosabban annak Egressy Gábor színjátszó csoportja Szeretlek, kedvesem szavalóestjéről megemlékezzék. Próbáltam az ötletet az ötvenedik évforduló környékén illetékeseknek „eladni”, sikertelenül. Pedig szállíthattam volna az anyagot egy államvizsga dolgozathoz. De kis utánajárással akár disszertáció is kikerekedhetett volna a témából.
Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg – Örkény István özvegye, életművének gondozója – Kortárs Magyar Dráma Díjat alapított, amelyet először tavaly ítéltek oda. Az idei átadóünnepség 2020. február 25-én volt Budapesten a Rózsavölgyi Szalonban.
![]() |
![]() Április utolsó hetében a Kolozsvári Magyar Opera két gyermekelőadást is bemutatott, mindkettőt Toadere-Kovács Dalma vezénylete és elgondolása alapján állítottak színpadra. Az előadás beharangozója szerint Engelbert Humperdinck Jancsi és Juliska című gyermekoperáját az elemi osztályosoknak, míg Gaetano Donizetti Don Pasquale operájának egy átalakított változatát az 5–12. osztályos korcsoportnak ajánlották. |
![]() A szabad játék örömforrás és egyfajta létezési forma. A kisméretű bunraku bábok és a hagyományos árnyfigurák, amelyek a Rumi László által rendezett Árnyak színháza című előadás szereplői, mondhatni Ofélia égi játszótársai. És a színpadi téren túl az izzó képzelet, az egymásba pörgő világok és a tündöklő varázsmókák különös figurái, akik a mesék hetedhétországából érkeznek meg az idős súgónő otthonába. |
![]() Az októberi ősbemutató óta kivételesen nagy népszerűségnek örvend a Kolozsvári Magyar Opera legújabb előadása, a Sándor Mátyás című musical. December 11-én a nem csak kolozsváriakból álló közönség ebben a naptári évben utoljára járhatott csodájára a Kerényi Miklós Gábor (Kero) Kossuth-díjas rendező kezdeményezésére létrejött előadásnak. Ebben a produkcióban Kerényi alkotótársai Szemenyei János, Cseh Dávid Péter és Mikó Csaba. |
![]() Amikor színpadon játszunk, a teljesítményünk nagyban függ a közönségtől is. Ha a közönség csak ül, passzív és teljesen csendben van, az egy vígjátéknál akár kínossá is válhat. Viszont egy közönség még lehet nagyon éber attól, hogy csendes. Ilyenkor szinte magunkon érezzük a nézők figyelmét, néha csak állunk a színpadon, és nem értjük, mitől vagyunk úgy felpörögve. |
![]() Első alkalommal rendeztek Bach-maratont Kolozsváron, a 337. éve született zeneszerző műveit tizenkét órán át – reggel 9-től este 9 óráig – játszották a Pietati evangélikus templomban. A rendkívül változatos műsort Johann Sebastian Bach műveinek széles repertoárjából válogatták. A maraton programja többek között azért is volt különleges, mert egyetlen koncerthelyszínen három billentyűs hangszer szólalhatott meg: orgona, csembaló és zongora. |
![]() A Valahol Európában című előadással avatták fel idén augusztusban a székelyhídi Szabó József Ódzsa Városi Színházat, így a hetvenes évek után először ismét bérletes előadások kerülnek színpadra a partiumi kisvárosban. A nagyváradi Szigligeti Színház társulatai öt darabot hoznak el az idei évadban a kibővített és felújított érmelléki színházba, a helyiek pedig kis túlzással „színházi lázban” égnek, hiszen a vándorbérletek nagy része röviddel a meghirdetés után elkelt. Az épület felújításának nehézségeiről, a székelyhídi színi élet múltjáról, valamint a további tervekről a Szabó József Ódzsa színház igazgatójával, Fekete Katalinnal beszélgettem. |
![]() A tavalyi évet, főként így utólag, sok szempontból zárójelként élem meg. Főleg a bulik tekintetében. Emberek vagyunk, igényünk van a szórakozásra, a közösségi programokra, a táncra, az énekre, a zenére. Idén végre újra megélhetjük mindezt, minden porcikánkkal belevethettük magunkat a nyárba, és azt hiszem, az augusztus 13–15-i hétvége kárpótolt egy kicsit minden elmulasztott tombolásért. |
![]() Nemrég, márciusban tartották meg A színház közös tere – a közös tér színháza című többnapos rendezvénysorozatot – csak részben Kolozsváron, és főként az online térben –, amelynek időzítését a magyar színházművészet céljaira szánt, egykori Farkas utcai épület, a kőszínházként emlegetett teátrum felavatásának-megnyitásának kétszázadik évfordulója indokolta. |
![]() Az 1970 és 1973 között évente megrendezett zenei eseményen kizárólag saját szerzeményekkel lehetett fellépni, a feldolgozásokat tiltották, ám a zenei műfaj nem volt megszabva. Négy fesztivál után az 1974. évit az akkori hatóságok már nem engedélyezték. 17 évi kihagyás után, 1990-ben a fesztivált újra megszervezték, ám anyagi források hiányában a sorozat ismét megszakadt. Az 1973. évi fesztiváltól 45 év telt el, amikor 2018-ban újraindult a sorozat. A siculus a székely név latin változata, egyértelmű tehát, hogy a helyszín Erdély, ezen belül pedig Székelyudvarhely. |
![]() Oda kellene figyelni a szabadfoglalkozású színészekre, akik a versek és az irodalom szószólóiként az országjárást választották, hogy a vidéket is kiszolgálják. Szabadúszóként mindenhonnan kizárják őket, se színházuk, se intézményes támogatottságuk nincs, így a szakma is alig vesz tudomást róluk. Meister Éva színművésznő harminc éve hűségesen szolgálja műsoraival a Kárpát-medence magyarságát. 2020-ban a világjárvány sem tudta leállítani, harmadmagával járta a világot, mert azt vallja: „Szolgálni kell! Ez a feladatom.” |
![]() Szabó Tibor András színművész a Szilágy megyei Kárászteleken született 1957. október 13-án. Akkoriban a falu teljes lakossága magyar anyanyelvű és római katolikus vallású volt. Másfél éves volt, amikor a család a Nagykároly melletti Klára tanyára költözött (1959), öt évvel később (1964) pedig a városba. Nagykárolyban nőtt fel, és ott élt harminchárom éves koráig. |
![]() Az új színügyi bizottság a szatmári Városi Színház nevét 1945. július 10-től Népszínházra változtatta. A bizottság nyilatkozata szerint: „a legmesszebbmenő erkölcsi támogatásba kívánja részesíteni a színjátszást és arra törekszik, hogy a nép nevelő intézménye legyen.” Már nem a városé volt a szatmárnémeti magyar színjátszás, mert egy ideológia fogságába kényszerítette a hatalom, amely 1990-ig nem engedett kegyetlen szorításából. |
![]() Szeretjük a hajdani események sajtónyilvánosságát valamilyen apropóhoz, leggyakrabban kerek évfordulókhoz kötni. Ez a mostani megnyilatkozásom persze nem ilyen természetű. Egyszerűen egy most már több mint 60 éve történt esemény emlékén akarok elidőzni, mert mindig is azt hittem, hogy nem csupán számomra, de talán mások számára is érdekes lehet. Évtizedek óta várom a pillanatot, azt a bizonyos „most”-ot, amelynek ürügyén akad valaki, aki a Bolyai Egyetem, pontosabban annak Egressy Gábor színjátszó csoportja Szeretlek, kedvesem szavalóestjéről megemlékezzék. Próbáltam az ötletet az ötvenedik évforduló környékén illetékeseknek „eladni”, sikertelenül. Pedig szállíthattam volna az anyagot egy államvizsga dolgozathoz. De kis utánajárással akár disszertáció is kikerekedhetett volna a témából. |
![]() Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg – Örkény István özvegye, életművének gondozója – Kortárs Magyar Dráma Díjat alapított, amelyet először tavaly ítéltek oda. Az idei átadóünnepség 2020. február 25-én volt Budapesten a Rózsavölgyi Szalonban. |
Új hozzászólás