A Művelődés évek óta médiapartnere a július első felében megrendezésre kerülő Csíkszeredai Régizene Fesztiválnak, melynek keretében nemcsak kiváló koncerteket mutatnak be, de a Régizenei Nyári Egyetem tanfolyamain mesterzenészek vezetik be a jelentkezőket az egyes nem mindennapi hangszerek megszólaltatásának rejtelmeibe is. „A színvonalas programok, világhírnévnek örvendő együttesek és hangszerkülönlegességek kavalkádja olyan gazdag és változatos régizenefesztivált kínál, ahol a közönség bátran belefeledkezhet a mindenkor aktuális ÖRÖM-be” – írja az idei zenei esemény kínálatáról a programfüzetben Filip Ignác Csaba, a fesztivál művészeti vezetője. Minden esztendőben valamilyen zenei csemegével kedveskednek a szervezők e nagyszabású kulturális rendezvényen. A júliusi fesztivál nagy eseménye az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb művének, Johann Sebastian Bach két zenekarra, két kórusra és szólistákra írott Máté-passiójának a bemutatása volt, mely hatalmas sikernek örvendett nemcsak Csíkszeredában, de a bukaresti Athenaeumban és a Brassói Fekete templomban is. Évek óta a fesztivál programkínálata, lebonyolításának menete egyre művészibb és profibb színvonalat mutat a főrendezőnek, a Hargita Megyei Tanács égisze alatt működő Hargita Megyei Művelődési Központnak köszönhetően.
Alábbi összeállításunkban körkérdéssel fordultunk néhány olyan jeles személyiséghez, aki évek óta aktív szereplője, vagy a sajtó részéről állandó résztvevője ennek a nemzetközi fesztiválnak. (A szerkesztőség)
Mit jelent Önnek a Csíkszeredai Régizene Fesztivál?
Filip Ignác Csaba
Az évi munka gyümölcse érik be minden fesztiválon
Azzal kell kezdenem, hogy mit jelent számomra a régizene. 1986 nyarán fogtam neki furulyázni, amikor útlevelet és 30 napos tartózkodási vízumot kaptam Magyarországra. Abban az időben ilyesmi ritkán esett meg az emberrel, nagyon nagy dolognak számított – azok, akik jártak Budapesten, évekig mesélték az élményeiket. Tehát ’86-ban adott volt az útlevél, rokonlátogatóként 30 napot tartózkodhattam Magyarországon, persze rokon és pénz nélkül. Népi furulyákat vittem eladni, és az árából megvettem az első szopránfurulyámat. Két nap gyakorlás után kiálltam utcazenélni a budai várba, fuvolarepertoárt játszottam (pl. Bachtól a Badinerie-t) komoly kasszasikerrel. A 30 napba belefért egy régizene-kurzus is Czidra Lászlóval Kapuváron. Ekkor fedeztem fel a régizene különleges erejét, ez időszakban kerültem a régizene és a furulyázás varázsa alá. A keresett pénzből hangszereket, kottákat vásároltam, majd decemberben először léptem fel furulya-csembaló szólóesttel Sepsiszentgyörgyön, amely hat barokk szonáta előadását jelentette. A csembalót tévedésből vásárolták zongora helyett. Ezek után filharmonikus zenekarokkal játszottam szólistaként Vivaldi-furulyaversenyeket, majd a Cantus Serenus barokk zeneegyüttes tagjaként tevékenykedtem, amellyel többször is felléptünk a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon. A 90-es évek után lehetőségem nyílt részt venni több nyugat-európai régizene-fesztiválon és régizene-kurzuson, ahol megfogalmazódott bennem a gondolat: ha majd lehetőségem lesz, majd egyszer, itthon fogok ehhez hasonló fesztivált szervezni! 2007-ben – az 1990-es Insbrucki Régizene Fesztiváltól számítva, tehát 18 év múlva – számomra is váratlanul jött a felkérés, a 2008-as Csíkszeredai Régizene Fesztivál megszervezését illetően. Ekkor vettem át a stafétát kedves volt tanáromtól, dr. László Ferenctől, aki magas művészi színvonalú és tudományos igényű fesztivált hagyott ránk. Ehhez tettem hozzá az ötleteimet (Nyári Egyetem, Barokk Fesztivál Zenekar, évi tematika stb.), és ehhez kell azóta is, évről évre újabb és újabb ötleteket, lehetőségeket kitalálni, gondoskodni az újabb és újabb fesztivál újraszületéséről.
Tehát mit jelent számomra a Csíkszeredai Régizene Fesztivál? Sok zenehallgatást, együttesekkel való kapcsolatfelvételt, egyeztetést, a tematika kitalálását, szervezést és a szervező kollegákkal (a Hargita Megyei Művelődési Központ munkatársai) való együttműködést. Az évi munka, gyümölcse érik be minden fesztiválon, láthatjuk és hallhatjuk néhány nap alatt, amit egy éven át terveztünk és szerveztünk. Sok tapasztalatszerzés, sok ismerkedés, levelezés, sok zenei élmény, amely egyre jobban megerősíti bennem azt, hogy a régizenének a mondanivalója mindig aktuális, kimeríthetetlen, mert olyan egyetemes értékeket hordoz, amelyek soha nem avulnak el. A teltházas hangversenyek pedig azt sugallják, hogy érdemes, mert a közönség számára is értéket jelent a zene időtlenségének a megtapasztalása!
Csörsz Rumen István
Az itteni színpadi emlékek egész pályánkat elkísérik, erőt adnak
Csíkszereda… Sokkal több nekünk, mint fesztivál. Az csupán koncertek füzére, a passzív gyönyörködés eszköze volna – ez viszont lassan négy évtizede közösségi esemény. Messze túl van az olyan szakmai „belügyeken”, hogy ki milyen vonóval játszik, milyen hangolásban, s hova teszi a feloldójelet. Persze öröm ilyesmiről is beszélgetni (s sokat szoktunk), ám az egész együttlét lebilincselőbb és közösebb. Nekem sok éve az a benyomásom, hogy a régizenei előadásmódok itt szépen és békésen egészítik ki egymást, mintegy ráépül egymásra a nemzedékek tudása. A hagyományosabb, „fegyelmezettebb” előadói nyelvből kibontakoztak a szabadabb megszólalásformák: kísérleti hangzások, akár felvállaltan szólamhiányos kis zenekarok, a szólisták köré épülő társulatok (természetesen a barokk zene előretörésével párhuzamosan, ami alkalmasabb közeg ehhez). Nyugat-európai képviselőik immár bő évtizede járnak Csíkszeredába, s ahogy látom, hatásuk egyre meghatározóbb a műsorok karakterét, de a többi előadó programválasztását tekintve is.
Saját élményeim szintén sokrétűek. Két évtizede vehetünk részt a fesztiválon a Musica Historica együttessel, még Váli József hívott meg minket 1995-ben Kobzos Kiss Tamás ajánlására. Hatalmas megtiszteltetésnek érzem kezdettől fogva, hogy külsősként részesévé válhattunk az erdélyi régizenei életnek, ennek a gazdag és érzékeny folyamatnak, amely ma már világhírű előadókat szült. A szintén tíz éve működő Régizene Nyári Egyetemen lehetőséget kaptunk az ifjú tehetségek felfedezésére, tapasztalataink átadására, hiszen zenekarunk több tagja tanít e mesterkurzuson (Palócz Réka, Kasza Roland, Széplaki Zoltán, Kovács Attila és e sorok írója, illetve régi tagunk, Sudár Balázs). Szívügyünkké vált a Nyári Egyetem, hiszen nemcsak július tájban, hanem valóban egész évben nyomon követjük a szervezés fázisait, hosszú ötletsorokkal próbáljuk segíteni a stáb munkáját, hogy minden még csiszoltabb, még olajozottabb legyen. Fantaszták lettünk, mert Csík azzá tesz.
A kurzust és a koncerteket egy jelképes híd is összeköti: a Barokk Fesztiválzenekar (Ulrike Tize vezetésével). Az évente megújuló zenekar egyesíti a sokfelé szóródott, de a közös célért összehangolható, kiváló muzsikus nemzedéket, az Erdélyben, Magyarországon vagy Nyugaton élő zenészeket – köztük megindító öröm viszontlátni hajdani növendékeinket. Előadásaik világszínvonalúak; 2018-ban a Máté-passió után az egész templom állva tapsolt hosszú-hosszú perceken át, könnyek és ragyogás között.
Az itteni színpadi emlékek szintén egész pályánkat elkísérik, erőt adnak. A nagykárolyi Collegiumot és legendás vezetőjét, drága barátunkat, Deák Endrét itt ismerhettük meg, s hamarosan közös terveket szövögettünk, szerencsére némelyiket módunk lett megvalósítani is. Öllerer Ágnes, a bukaresti Lyceum Consort alapítója valószínűleg a legelhivatottabb régizene-tanár, akit ismerek, igazi varázslatait láthattuk kis csapatával – velük szintén az esős csíki nyárban barátkoztunk össze. Filip Ignác (a fesztivál mai igazgatója) és a Codex, a baróti Kájoni Consort, a kolozsvári Amaryllis Táncegyüttes, majd annak utód-társulatai, illetve a holdudvarában működő, s remélem, egyszer újra összeálló Mínium együttes (Macalik Arnoldék), Elekes Emőke, Győrffy Erzsébet vagy a barokkra specializálódott Erich Türk, Majó Zoltán – csupa meghatározó személyiség és társulat, akikkel remek találkozásaink voltak a csíki koncerteken, előttük-utánuk, a várudvaron vagy a vacsora mellett A tanártársakkal is többnyire ilyenkor lehet szakmai-szervezési vagy baráti dolgokról beszélgetni, hiszen napközben a tantermünkbe bújva dolgozunk, ám a Korona teraszán újra megpróbálhatjuk megfejteni Vitárius Piroska rejtvényeit, hallgatjuk Csata István, Kónya István, Fülöp Mária és Ványolós András tanári híradásait vagy anekdotáit, Szabó Anikóval pedig naponta újratervezzük a tánckurzus színpadi fellépéseit. S a szomszéd asztalnál, karnyújtásnyira mindig ott ülnek a példaképeink – „ládd, egy szívvel laknak”: Kobzos Kiss Tamás, René Zosso, Miquèu Montanaro, sőt az európai régizenélés egyik Nesztora, René Clemencic, máskor az olasz, spanyol, angol, német, osztrák s persze magyarországi kollégák, sírtunk-nevettünk, egymás hangszereit próbálgattuk sörök s finom falatok mellett.
Ihletett órák, napok ezek, kikapcsolva ezernyi szálat a külvilágból. Talán mindenkiben elindul valami ilyenkor, ami aztán évről évre formálódhat – erről bizonyára mindenki mást mondana, ám az biztos, hogy a Csíkszeredai Régizenei Fesztivált mindannyian saját fejlődésünk, önismeretünk és társasági létformánk gyújtópontjába helyezzük majd.
Elena Maria Șorban
Művészeti élmény, tanulás-tanítás, a jövő előkészítése, közösség
E Fesztivál példás megoldása az építészeti örökség – ez esetben, a Mikó-vár – értékesítésének, a zenével való felelevenítésére. Ez az alapja a művészeti élménynek, amire épül a rendkívülien gazdag évi felhozatal. Például a 2018-as fesztiválon három témakör ötvöződött: az ibériai zene, a Mátyás király-emlékév, illetve Bach Máté-passiójának korabeli hangszereken való megszólaltatása, Ulrike Titze koncertmester (Drezda) és Steffen Schlandt karnagy (Brassó) vezetése alatt.
A művészeti élmény teljességét a költészettel, tánccal, kézművességi foglalkozásokkal, az idén pedig még a rajz, a film vagy akárcsak a borászat és a gasztronómia biztosítja. Sokszor a zeneszövegek magyar és román fordítását is kínálják a szervezők, mint az idén a Modo Antiquo együttes Mindennapi élet a 14. század zenéjében program esetében. A törzsvendég Musica Historica mellett, az idén csúcsélményt nyújtottak a Tercina, valamint a Cappella Esterházy magyar együttesek. A tánc egy lényeges tényező. Mint az utóbbi években, az idén is Szabó Anikó vállalt oroszlánrészt a reneszánsz tánc tanításában. A Codex Filip Ignác-vezette tapasztalt együttes dicséretes módon társult a Cygnini olaszteleki leánykák táncával egy szellemes Mátyás-mese színrevitelében. Amikor a zenészek képesek a táncszerű előadása, hitelessé válnak: ezt bizonyította be az idén a Csibi Dávid vezette Trionfale fiatal kolozsvári együttes, úgyszintén a franciaországi Les Paladins Viva España műsora, amelyben a szoprán nemcsak énekelt, hanem tökéletesen táncolt is. Említenem kell még a Pennaforgatók Mátyás király udvarában című illusztrációs kiállítást és mesehallgatást mint idei gyermekeknek szánt nagyon sikeres rendezvényt.
A tanulás-tanítás kulcsfogalom. Biztos vagyok abban, hogy itt minden oktató tanul is. Elmélkedem a „tanulás” szó felett, a „tanúsítás”-sal való rokonságával. A Régizene Nyáriegyetem hivatásos oktatói jelen vannak minél több előadáson, egyaránt okulni és formálni. Sajnos nem minden diák képes tudatosítani, hogy nemcsak a gyakorlás, hanem a zenehallgatás is ugyanannyira fontos a saját haladásában. Legelhivatottabbak hazai együtteseink – mint a Barozda, a Kájoni Consort vagy a Carmina Renascentia – mindig képesek valami újjal megörvendeztetni. Jómagam 2008-tól járok a Csíkszeredai Fesztiválra (mint fordító, szakcikkíró, zenetörténeti előadó) – e nélkül nem írhattam volna meg a régizene-traktátusomat, mivelhogy hazánkban nincs más ennyire sokrétű régizene-rendezvény.
A XI. Régizene Nyári Egyetem bebizonyította a jövő előkészítésében eredményes szerepét. Akik gyermekként, fiatalként kezdtek itt, most saját együtteseikkel viszik tovább, újabb nemzedékek kapcsolódnak fel állandóan a hagyományhoz. Csörsz Rumen István, Erich Türk, Csata István néhányan azok a művészek közül, akik a diákok oldalára állva, ösztönzően hatnak rájuk.
A Fesztivál egyaránt egy több nemzedékű és nemzetiségű kollegiális munkaközösség, egy szervezet – amelyet Filip Ignác művészeti vezető, Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ menedzsere, Fazakas Gabriella, a projekt kivitelezője nemcsak szaktudással és maximális munkabírással, hanem tapintatos emberi odafigyeléssel koordinál –, amint minden tagja érezheti.
Szabó Anikó
Ha jó muzsikát hallunk, táncra perdülünk
Több hasonló fesztiválon vettem részt, s mindnek megvan a maga varázsa. Ami a csíkszeredai fesztiválnak sajátja, az a baráti hangulat, a koncertek sokszínűek, mindenki találhat magának olyat, ami közel áll hozzá s ami magával ragadja, még akkor is, ha egyébként nem szokott ilyesmit hallgatni. Évről évre finom átalakuláson megy át, a lényegi dolgok megtartásával bővül a program. Az egyik ilyen változás, hogy bekerült a programba az utcazene, illetve utcatánc, így keltve fel a helyiek figyelmét, és erősítve a fesztivál közösségformáló erejét. Oldott hangulatban zajlik, figyelő tekintetek kísérik, és közvetlenebb módon éli meg mindenki. A koncerteknek helyet adó Mikó-vár nagyon jó helyszín, itt a gyerekek jelenléte nem zavaró, hanem egy külön színfolt, hogy odagyűlnek a színpad elé és táncolnak, futkároznak vagy játszanak a zenészek előtt, a madarak csicsergése pedig szervesen beépül az előadásba.
A csíkszeredai fesztivál első perctől magával ragadott, így az életemnek a része lett. Amikor először jártam ott, azonnal megszerettem, és rögtön visszavágytam oda Amióta nemcsak fellépőként, hanem tanárként is jelen vagyok, benne van a gondolataimban, ötleteket ad és további kutakodásra késztet. Igyekszem úgy kiválasztani az előadandó műveimet, amiket tanítok, hogy a kurzuszáró koncerten a zene és a tánc egyaránt működhessen a kurzushallgatókkal. Ebben nagy segítségemre van Csörsz Rumen István.
Örömmel tölt el, hogy egyre több átfedés van a nyári egyetem és a fesztivál eseményei között. Eleinte a nyári egyetem a hét első felében zajlott, és a fesztivál eseményei a hét végére csoportosultak. Fontosnak tartom, hogy a kurzushallgatók is részesüljenek koncertélményekben, hiszen ennek tud igazán nagy vivőereje lenni. A kurzusok építő jellegűek. Nemcsak szakmai tudást adnak, hanem önismereti út is. Szembesít a határaiddal, elindít egy eddig ismeretlen úton, és egy nem hétköznapi, finom rezdülésekkel teli világot tár fel. Kellemes érzéssel töltött el, hogy azok a gyerekek, akik pár éve jelentek meg először a táncóráimon, ma már nemzetközi rangú koncerteken lépnek fel. Sőt, ők maguk kezdeményezték az új barokk együttes létrehozását.
előadásokat a Régizenei Nyári Egyetemen
A csíkszeredai régizene-fesztivál záró mozzanata a reneszánsz táncház. Az utóbbi években engem kértek fel a táncház vezetésére, amit örömmel vállaltam. Kivételes táncházak ezek, hiszen a muzsikát a Musica Historica és a Codex együttesek szolgáltatják, de nemegyszer más zenészek is csatlakoznak hozzájuk. Aki zenélni szeret, zenél, aki táncolni az táncol. Nemegyszer volt arra is példa, hogy a zenészek közül volt, aki már nem bírta tovább, akkora buli kerekedett, hogy végül ő is beállt táncolni.
Végezetül egy emlékezetes történet, amikor egyik este a tapstéren beszélgettünk. Ha zenésszel vagy egy helyen, könnyen megtörténik, hogy egyszer csak előkapja a hangszerét és muzsikálni kezd. Mi pedig, ahogy ez a táncosokhoz illik, ha jó muzsikát hallunk, táncra perdülünk. Egyre többen csatlakoztak, a zenészek és a táncolók száma is egyre csak bővült, és ez hamar odavonzotta a járókelőket. A fergeteges táncház kulisszatitka az, hogy spontán jöjjön létre.
Boér Károly
Az egész életem rezonál rá
Ó, az én történetem nagyon rég kezdődött, valahol az első kamaszkori eszméléseim közepette, a hetvenes évek elején. Akkoriban kitartóan, de vajmi kevés lelkesedéssel hegedültem, inkább a „hangzó” zene vonzott, mintsem az „elkövetett”. Érdekes módon Vivaldit, Bachot hallgattam a legszívesebben, s felfigyeltem a virágénekekre, ezekből is akadt néhány kedves emlékezetű szüleim lemeztárában, no meg verslemezek is (néha gondolatban ma is hallom Latinovits karakteres orgánumát, amint Adyt, József Attilát szaval, Párizsban járt az Őszt, s A Dunánált…), s aztán azt a néhány virágéneket, agyon-feldolgozva, operásan énekelve…. Ez utóbbi tán annyiban is maradt volna, ha Édesanyám nem énekelgetett volna ezekből, de csak néha, mert ma már értem, miért nem volt kedve ehhez gyakran. Közben nyolcadikos lettem, s végleg eldőlt, nem megyek a zeneiskolába, hanem a Bolyaiban kezdem a kilencediket. Ezzel véget ért a rosszkedvű hegedűórák végeláthatatlan sora, de hát „muzsikálni szükséges”, tehát megkörnyékeztem sokkal engedékenyebb Édesapámat egy gitár beszerzése végett. Egy idő után aztán feltűnt a családban egy vadonatúj, régeni „spanyol” gitár, amivel sok izgatott, boldog órát töltöttem. Persze nem tudtam még játszani rajta, de jófülű, érdeklődő gyerek lévén hamar rájöttem a fogásokra. Kottafüzetbe jegyezgettem a kidolgozott akkordokat, majd megpróbáltam egy kezdő gitáriskolából a pengetés technikáját is elsajátítani. Viszonylag hamar boldogultam s egyszer csak végre megszólalt a kezemben a „régeni spanyol”, mégpedig egy virágének kissé iskolásan kidolgozott kíséretével. És éppen ott volt Édesanyám, és énekelni is kezdte, hogy „ellopták szívemet”, szépen, érzéssel.
Az ilyesfajta családi produkciók aztán gyakran megismétlődtek, karácsonyestékre is emlékszem, amikor ismét énekeltünk: Krisztus urunknak áldott születésén. Persze, a rockkorszak nálam is eljött, de mellette változatlanul vonzott a reneszánsz muzsika gitáron megszólaltatható fele, s amint megjelentek a családi lemeztárban Benkő Dániel Bakfark-lemezei, a lant is felkeltette a figyelmemet. Itt tartottam, amikor zeneakadémista lettem, és egy váratlan impulzust kaptam: egy azóta már eltávozott kedves tanárom a kezembe adott egy lantot azzal, hogy gyakoroljak csak. Nagy lelkesedéssel fogtam bele, a Zeneakadémia könyvtárában még néhány lantkottát is felfedeztem, haladtam is szépen, míg rá nem jöttem, hogy autodidaktaként eddig és ne tovább… de azért mégsem hagytam abba. Immár saját lantommal érkeztem meg első állomáshelyemre, Csíkszeredába, ahol szinte azonnal a Kájoni régizene-együttesben találtam magam. Itt lantosként működtem, de fokozatosan más hangszerek is a kezembe kerültek. Ám a lantkíséretes virágének továbbra is foglalkoztatott. A régizene-fesztivál akkori szerkesztőjeként, e célból Barabás-Kásler Magda kolozsvári magánénekest, majd Tóth Mária marosvásárhelyi kamaraénekest is meghívtam Csíkszeredába. Nem nagy dolgok ezek, de valami mindenképpen átsugározhatott a lelkesedésemből ezekbe a viszonylag apró kis műsorokba, ugyanis meglepően nagy sikerük volt. Ma is büszkén emlékezem rájuk. És a régizene-fesztivál hatalmas megvalósításai-sikerei közepette a virágének mindig, csendesen megszólalt bennem, Édesanyám hangján, aki egyszer csakugyan eljött a fesztiválra barátnőjét, Tóth Máriát meghallgatni… Így vagyok hát a régizenével s annak csíkszeredai fesztiváljával. Ma már nem vagyok aktív muzsikus. De egész életem rezonál rá.
(A felhasznált képek Ádám Gyula felvételei)
