Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Adalékok a közművelődés „életrajzához”

Mi a közművelődés? Ön hogyan határozná meg e fogalom jelentését, korszerű tartalmát?”– kérdezte mintegy fél évszázaddal ezelőtt V. András János, a Kolozsváron megjelenő Művelődés című folyóirat főszerkesztője. A kérdést 2017-ben megismételte a kiadvány jelenlegi főszerkesztője, Dáné Tibor Kálmán is.1

A közművelődés fogalmának születésében, annak alakulásában, illetve fejlődésében nem hagyható figyelmen kívül a köz előszó meghatározó helye és szerepe. A nyelvészek által összeállított Magyar Értelmező Szótár szócikke szerint a köz ősi előszó. Lehet a köz – ‘személyeket, dolgokat elválasztó tér’; ‘keskeny utca’: Andor köz; ‘két folyó közti terület’: a Duna–Tisza köze; ‘a nagy közösség’: a köz érdeke; ‘kapcsolat’: a két dolognak sok köze van egymáshoz; ‘beleszólási jog’: ehhez semmi közöd; ‘‹régen, melléknévként› közös, általános’; ‘‹összetételek előtagjaként› általános; a közösségre tartozó’: közmondás, köznyelv; közérdek, középület, közoktatás; ‘közbülső’: közfal. Ősi örökség a finnugor korból, ‘közbülső’: vogul kottjel (‘közép’), osztják kot (‘köz’), cseremisz ködal (‘közép’). A finnugor alapalak *kite vagy *köte lehetett. A köze van hozzá jelentéskör alapja, hogy a közép mindkét oldallal érintkezésben van. Lásd mégközben, közeg, közel, közép, közepett, közlekedik, közöl, közömbös, közönség, közöny, közös, között, község, közület, közvetít, közvetlen2


Mária Terézia 1777-ben kiadott tanügyi
rendelete, az első Ratio Educationis
(forrás: Dikda digitális arhívum honlapja)

A közművelődés kifejezés – a közhivatal, közbirtok, közteherviselés, közadakozás, közbenjárás, közbecsülés, közboldogság stb. szóhasználathoz képest – később jelenik meg, csak lassan válik ismertté. A fogalom megszületése, annak folyamatos formálódása a közoktatás megjelenéséhez és mind szélesebb körű, egyre differenciáltabb intézményesüléséhez köthető. Az 1771-ben, majd az 1806-ban megjelent Ratio Educationis szövege tartalmazta a „köz” művelődését megalapozó népoktatásértékét és fontosságát, mikor ezt mondja: „Az ifjúság tanítása és az egész tudományos kör elrendelése minden erkölcsösebb nemzeteknél oly fontosnak vétetett, hogy ezekben hinnék nyugodni a tartományok közboldogságát.3„Népoktatási intézményeket kizárólag egyes hitközségek tarthattak fenn, amíg azokat Mária Terézia idején a polgári hatóságok ügykörükbe nem vették. A polgári községeknek iskolafenntartó jogát és kötelességét azonban csak az 1868. XXXVIII. törvény szabályozta végérvényesen. Ennek alapján hazánkban községi népiskolát köteles minden község felállítani.”4 Eötvös József kultuszminiszter a népoktatást azonban – az educationationalis (nemzeti nevelés) népnevelés kifejezést használva – szélesen értelmezte Az egész nép (társadalom) és a magyar állam közös, vagyis közoktatási ügyének tartotta. A népoktatás részének tekintette a felnőttekkel való foglalkozást (különös tekintettel az analfabéták írni-olvasni tanítására) és az értelmiségnek, a köz érdekében kifejtett aktív felelősségvállalását is. Eötvös József, a Magyar Tudományos Akadémia rendezte Kazinczy Ferenc emlékünnepélyén tartott beszédében mondta: „de szabad-e elfelejtenünk, hogy azon férfiú, ki személyes érdekeit elhanyagolva, egész életét csak a köznek szentelé…” Eötvös József az 1868. XXXVIII. Tc-vel, a nemzet nagyjairól tartott valamennyi emlékbeszédeiben és ünnepi beszédeiben kiemelten hangsúlyozta a „közjónak”, az „olvasóközönségnek”, a „nemzet művelődésének” segítését, fontosságát5 – Kornis Gyula szerint – „megalapozva ezzel az újabb magyar közművelődés ügyét.”6


Trefort Ágoston közoktatási és vallásügyi
miniszter (1817–1888, forrás: Wikipédia)

A kultuszminiszterek sorában elsőként Trefort Ágoston használta a közművelődés szót. A közoktatás teendőiről címen tartott beszédében mondja: „A közművelődési czélokra előírányzott összeg nem tér el jelentékenyen attól, a mit a tisztelt ház a múlt évben e czélra megszavazott. Sértés volna a tisztelt házra nézve, ha e czélok fontosságáról itten beszélni akarnék. E téren sok a tenni való: de itt is szemmel kell tartani az ország pénzügyi viszonyait és sokat a jövőre bízni.”7 Csáky Albin kultuszminiszter programbeszédében a közművelődés kifejezés gyűjtő fogalomként jelenik meg. „Már most öszszefoglalva egy keretbe közművelődésünk egészét, nem tehetem, hogy ezen alkalommal és ezen helyről hálás kegyelettel ne emlékezzem meg hivatali elődömről: Trefort Ágostonról…”8 A századforduló éveiben a közművelődés értelmezésében – gyakorta Eötvösre hivatkozva, aki szerint a „kultúra érdekeit társadalmi úton kell első sorban művelni, minden centralistikus áramlatok daczára…”9 megjelenik az University Extension eszméje, és kísérletek történnek meghonosítására is.

Schneller István teológiai és bölcsészdoktor, az MTA tagja, 1918–19-ben a kolozsvári egyetem rektora írja: „az U.E.-t [University Estension] közvetlenül előkészítő sorozatos előadásokkal is találkozunk, hogy nevezetesen Pozsonyban már a 80-as évek elején és ez évben is egyesek vállalkozása útján tartattak ilyen előadások, hogy Baross Gábor által szervezett országos bizottság a gyárimunkásnép számára rendszeresítette a sorozatos előadásokat: utalok arra, hogy az eszmék szolgálatában lelkesen fáradozó kultúrpolitikusunk, ki social-politikai kérdések iránti érdeklődésemet immár majdnem 30 évvel ezelőtt először keltette fel s jelenleg is hazai viszonyainkat illetőleg szívesen támogatott tanácsaival – György Aladár közművelődési csarnokok létestésével igyekszik Baross Gábor örökét biztosítani s azt nemcsak egyes napokra (ünnep- és vasárnap), hanem a munkások egész életére kihatóan gyümölcsözővé tenni…”10 A 19. század végén, a 20. század legelején már számos szervezet nevében szerepel a közművelődés szó, melyek működésük teréül egész országrészt választottak ki. Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület (1882), Nyitra székhellyel, 14 szervezettel; Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület (1885), Kolozsvár székhellyel, 31 szervezettel; Dunántúli Közművelődési Egyesület (1890), Budapest székhellyel, 5 szervezettel; Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület (1903), Szeged székhellyel; Alföldi Magyar Közművelődési Egyesület (1911), Budapest székhellyel.11 Az 1908-óta működő Országos Közművelődési Tanács – Árkay Kálmán ügyvéd, a Tanács alelnöke szerkesztésében – (a népi kalendáriumokra emlékeztetően) Vasárnapi Könyv címen hasznos tudnivalókat, gyakorlatitudásokat tartalmazó, ismeretterjesztő képes hetilapot (kiadványokat is) jelentetett meg több évtizeden át

Talán az University Estension megjelenése kapcsán mind gyakoribb a közművelődés önálló részének tartott szabadoktatás/szabadtanítás szó használata A kifejezés nyitottságra utal! Apponyi Albert kultuszminiszter támogatta a szabadoktatást, segítette a Pécsen, 1907-ben megrendezett szabadtanítási kongresszus megrendezését, melynek eredményétől aztán megriadt. A kultuszkormányzat riadalma olyan mértékű volt, hogy az 1920-as évek kultuszminisztere, Klebelsberg Kuno, még 1924-ben is emlegeti azt a szélsőséges szabadelvű szellemiséget, amely a konferencián előadást tartó Pikler Gyula és Jászi Oszkár mondanivalóját jellemezte, és amely szerinte nemcsak a forradalmakhoz, de Trianonhoz is hozzájárult.12

Wlassics Gyula kultuszminiszter 1912-ben a Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetségének közgyűlésén tartott elnöki megnyitó beszédében már részletesebben is szól a közművelődésről, annak jelentőségéről. Beszél az egyén (személy) és a köz szerves kapcsolatáról: „mert úgy vagyok meggyőződve, hogy a magyar közművelődés nemzet- és államfenntartó munkájából mindenkinek rendes hatáskörén túl is ki kell vennie részét, de különösen teljes lelkesedéssel, illő elfogulatlansággal és bátor meggyőződéssel kell szolgálnia a közművelődés ügyét annak, kit a sors hosszabb időn át a magyar közművelődési ügyek első hivatalos és felelős munkásává rendelt és a kinek erkölcsi felelőssége is fennáll a nemzet előtt ma is mindazért, a mit a magyar közművelődés hivatalos szolgálatában tett.”13 Wlassics körvonalazni próbálja a közművelődés mibenlétét is. „Sehol még közművelődés naggyá nem lett, mely nem egy népösszesség, egy nemzet erejében bírta forrásait. Nagyszabású közművelődés politikát egy ember, legyen a legmagasabb fokon, legyen a jók legjobbika és bírja a hatalom minden eszközeit, vagy bármely lelkes csoport nem valósíthat meg. A nemzet összereje, összhangzó munkájának gyümölcse lehet ez csak. Azért kell felkarolnunk minden intézményt nemcsak az oktatás és nevelés, hanem az anyagi közművelődés minden ágában is, mellyel hazánk nagyobb vidéki városaiban a közművelődési elemek erejét fokozhatjuk és szaporítjuk… Nálunk nagyon uralkodnak a kizárólagos természetű vélemények és nemcsak a közélet, hanem a közművelődés területén is. Egyszer az egyik jelszó kizárólagosságára esküszünk, másszor a másik jelszó zárja ki amazt. Egyszer az egyik iskolafaj a csodatévő hatalom, másszor a másik. Pedig valamennyi iskolafaj együtt sem elég a nagy feladatok betöltésére, ha ismét kizárólagosan minden eredményt a felnőtt társadalom szenvedőleges nyugalommal csak az iskolától vár.” Wlassics Gyula a közművelődésről azt tartja, hogy „a szellemi szabadság területe. A kultúra a versenyképesség területe. Itt védővámokat nem lehet felállítani. Itt a szellem ereje megy hódító útjára. Hatalommá itt csak a műveltség fajsúlya, ereje, mélysége és terjedelme lehet.”14


1930. Cholnoky Jenő földrajztudós előadást tart a Pázmány Péter Tudományegyetem egyik tantermében (forrás: FORTEPAN/Cholnoky Tamás)

Az 1920-as években Klebelsberg Kuno kultuszminiszter megszüntette az Országos Szabadoktatási Tanácsot. Helyette 1922-ben létrehozta az Iskolánkívüli Népművelés Országos Bizottságát, és megalakulnak a törvényhatósági Népművelési Bizottságok, melyek folyóiratokat és kiadványokat jelentetnek meg. Ugyanakkor létezett az 1908-óta működő Országos Közművelődési Tanács is, továbbá működtek a területi közművelődési egyesületek. A Tanács Közművelődés címen, a kultuszminisztérium államtitkára, Czakó Elemér szerkesztésében folyóiratot jelentetett meg 1924-ben. A kiadvány tárgya a nemzeti önismeret, művelődés és tudományos intézmények ismertetése, könyvek és folyóiratok szemlézése, iskolán kívüli népművelés és a határainkon túl lévő magyarság kultúrájáról való tájékoztatás. A folyóirat egy évet élt, összesen tíz száma jelent meg.

Klebelsberg a közművelődés fogalmát hol szűk, máskor tág értelemben használta. Szűken értelmezte, amikor megalakította a magyar kormány által, Károlyi Mihály elkobzott birtokaiból létesített Nemzeti Közművelődési Alapítványt, mely segítségével megvalósította a népiskolai és egyetemfejlesztési programját. A Vallás és Közoktatási Minisztérium (VKM) költségvetésének tárgyalásakor, 1925. november 25-én, a Nemzetgyűlés előtt tartott beszédében viszont a kulturális élet valamennyi területét és ágazatát a fogalom alá rendelte 15 Klebelsberg 1924-ben a Közművelődési Tanács előtt jelentette be az iskolán kívüli közművelődési törvény megalkotásának szükségességét. Törvényhozásra azonban nem kerül sor. Négy évvel később, 1928-ban a III. Egyetemes Tanügyi Kongresszuson ismét elhangzott az iskolán kívüli népművelési törvénymegalkotásának szükségessége, amely aztán több évtizeden át, egészen 1976-ig napirenden maradt.16

Hóman Bálintot is foglalkoztatta a törvényhozás, de programjában a közművelődés érvényességi körének komplexitását, plurális szerkezetét felváltotta a nemzetnevelés fogalma. Kultuszminiszter a Képviselőház 1933. május 31-i ülésén tartott beszédében a következőket mondta. „A nemzetnevelés problémáját taglalva, úgy látom, hogy a XIX. század specializáló irányával szemben korunk feladata a nemzeti élet szintézisének megteremtése. Minden értéket egységbe kell foglalnunk, de ez a szintézis nem formalisztikával, nem szabályokkal, hanem csak szelekcióval és neveléssel történhetik.”17

Az 1940-es évek első felében a közművelődés szó eltűnik a napilapok és folyóiratok hasábjairól. Csak a második világégést követően jelenik meg, mint szabadművelődés.18 Az új elnevezés és irányzat Karácsony Sándor nevéhez kötődik. Szerinte a szabadművelődés: demokrácia, a felülről központilag diktált „iskolán kívüli népművelés” megszüntetése. Az „alulról kell építkezni” és a „virágozzék minden virág” szemléletek azonban tág teret nyújtottak a szovjet hadsereg által megszállt, Magyarországon teret nyerő kommunista eszmeáramlatnak is 19 A Magyar Kommunista Párt (MKP) meghirdette a kulturális forradalmat. „Holnapra megforgatjuk az egész világot” – skandálta hittel és őszinte lelkesedéssel Magyarország fiatal nemzedékének egyik szűk, de radikális csoportja. A fiatalok őszinte tenniakarása azonban becsatornázódik az MKP tejhatalomra törő törekvéseibe, amely ideológiai-politikai és kulturális testet ölt az 1949-ben megfogalmazott Alkotmányban. A Magyar Köztársaság elnevezése Magyar Népköztársaságra változik

Az új világ megteremtéséhez elengedhetetlenül szükséges a magyar nép (át) nevelése. A kultúrpolitikai törekvés nem új. Klebelsberg is úgy vélte, hogy „a politikai demokrácia nem lehet üdvös egy nemzetre akkor, ha a kultúrdemokrácia nem készíti elő. Csak olyan nemzetnek a tömegei dönthetnek öntudatosan sorsukról, amelyeknek megvan ehhez az intelligenciájuk.”20 Vagyis neveléssel kell (demokráciára, szocialistává…) „érlelni” a népet!

Nevelésre vállalkozott a Révai József népművelési miniszter nevével fémjelzett – „tartalmában szocialista, formájában népies” – kulturális forradalom programja is. Eszköze: a tömegrendezvény és az új(szocialista) embertípus megteremtését előmozdító, a termelést közvetlenül fokozó törekvés, a szocialista munka, az erkölcsöt kialakítani hivatott „műfaj”, a „csasztuska”.

A társadalmi szerkezet drasztikus, szovjet típusú átalakítása, az államosítások, kitelepítések, internálások, vagyonelkobzások, koncepciós perek, a kultúra propagandisztikus szintre süllyesztésének következménye az 1956 októberében kirobbant forradalom.

A forradalmat a Vörös Hadsereg kíméletlenül leveri. Hatalomra került Kádár János, és kezdetét vette egészen 1988-ig a nevét viselő korszak. A rezsim első másfél évtizedében megmaradtak, sőt gyarapodnak a „nép” előszóval kezdődő szavak: népköztársaság, néphatalom, népakarat, népbíróság, néphadsereg, népi ellenőrzés, népszabadság, népünnepély, népuralom, népgazdaság. Megmaradt a népművelés kifejezés is, hiszen a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) 1958-as, új kulturális politikája továbbra is fontosnak tartotta a nép nevelését, mert annak elhanyagolásában látta a forradalom kitörésének egyik okát. A kommunista párt ragaszkodott a kulturális forradalom folytatásához, de már „tartalmában szocialista, formájában realista” tematikával. Meghirdetésre kerül a szubjektív megítélésnek kitett, a megengedő liberalizmus és a tolerancia alapján álló, nem pedig a szellemi partnerek autonómiájának, szabadságának elismerésén nyugvó „kontúrtalanságot” biztosító 3T: támogatás, tűrés, tiltás. A nemzetközi feltételrendszer közegében a tiltás egyszerre volt hivatva a kulturális folyamatok „kézben tartásának” demonstrálására, s ezzel paradox módon, éppen a legnagyobb szabadságfok biztosítására, de egyben a fennmaradt politikai ortodoxiák követelményrendszerének érvényesítésére is. 21

A kormány az 1956-os forradalomban aktív részt vállaló, „bűnös” Szél Jenő által vezetett Népművészeti Intézet helyett létrehozza a Népművelési Intézetet. A kormányzat 1960-as években meghirdeti a népművelés alapintézményének tartott kultúrház építési programot. A korszak szemléletére jellemzően, néhány központilag megrendelt típusterv alapján – továbbra is tömegrendezvényekben gondolkodó szemlélettel – számos, csupán nagyteremmel rendelkező intézmény épült az országban.22 Az 1960-as években a Népművelési Intézet szaklapot alapított. A Népművelési Értesítő című folyóirat azonban az 1970-es évek közepén megszűnt. Megmaradt viszont az 1954-től havonta megjelenő szakmai folyóirat, a Népművelés, amelyet 1989-ig, a rendszerváltásig adtak ki. Az 1960-as években kezdetét vette, és mindinkább intézményesült a szakemberképzés valamennyi tanítóképzőben és tanárképző főiskolán, sőt két egyetemen (Debrecen, KLTE és Budapest, ELTE) is,23segítve a művelődés intézményrendszerében dolgozók képzését és továbbképzését. A szakképzés azonban kimunkálatlan maradt, innováció hiányában túlélésre törekedett. „Megújulásait” jelzik az oklevélben beírt, végzettséget igazoló elnevezések: népművelő, közművelődési- és népművelési előadó, majd a rendszerváltás után művelődésszervező és művelődési (kulturális) menedzser. A felsőoktatásban bevezetett bolognai szerkezetben a rövid életet megélt andragógus BA- (Bachelor of Science) képzést – melynek egyik szakiránya volt a művelődésszervező – felváltotta a közösségszervező szak.24


1949. Az elemi oktatás egyik népszerű
segédeszköze, az abakusz
(forrás: FORTEPAN/Kovács Márton Ernő)

A második világháború utáni új generációk jelentkezése, különösen az ún. 1968-as nemzedék jobb és baloldali radikalizmusa Magyarországra is begyűrűzött, változásokat kezdeményezett a társadalomban és módosításokra késztette a kultúrpolitikát is. Az alulról induló, spontán kezdeményezések gyarapodása – különösen a beatzenekarok köré szerveződő rajongók táborai, az ifjúsági klubok, amatőr művészek és művészeti csoportok tevékenységei – arra késztették a szovjet mintájú hatalom kultúrpolitikáját, hogy megpróbálja saját rendszerébe bevonni, integrálni ezeket az új, alternatív kulturális és művelődési formációkat.25 Az MSZMP KB 1974. március 19–20-i ülésén úgy döntött, hogy bevezeti a szocialista közművelődés fogalmát. Az állampárt ideológusai, az értelmiség meghatározó személyiségei is egyetértettek a népművelésről, közművelődésre váltással. Számos kiadvány és sok jeles (felsorolva is terjedelmes helyet elfoglaló) személyiség által jegyzett tanulmány jelent meg ebben az időszakban. A szerzők támogatták a kommunista párt kultúrpolitikájában jelentkező „változást”.26 A népművelést közművelődésre cserélő kultúrpolitika ugyanis azt sejtette, hogy megszűnik a nép „felülről” történő művelése, helyette a köz „alulról” történő kezdeményezése lesz a meghatározó. A központi irányítás helyett a decentralizáció válik majd döntő tényezővé. Herman István filozófus és a közművelődés értelmezésével megbízott munkacsoportja azonban nyíltan megfogalmazta – ezzel szűk ideológiai keretek között tartotta/szorította a gondolkodást és a működtetést –, hogy a szocialista „közművelődés [nem más, mint] a különböző irányú társadalmi szükségletek fejlődése folytán, a kulturális forradalom kiteljesedése.” Vagyis továbbra is napirenden maradt a nép szocialista (át)nevelése, csak más szerkezetben és módon. 27 A definíció szerint: a szocialista közművelődés a jelenlegi társadalmi, politikai és kulturális viszonyaink között kialakuló, a meglévő művelődési igényszintekre épülő, a szocialista társadalom fejlődésének érdekeit, a kulturális forradalom és az egyén önkifejtését egyszerre szolgáló iskola melletti és iskolán, valamint szakképzésen túli, önkéntességet és tudatosságot feltételező, állandó, nevelő, művelő, személyiségformáló tevékenység, amely a társadalom tagjai részéről a társadalom tárgyiasodott tudásának megszerzésére és saját személyiségük (képességeik, tulajdonságaik) sokrétű kiteljesítésre irányul.”28

A kormányzat és az uralkodó ideológia által jóváhagyott szocialista (átnevelő) közművelődés, állami szintű megvalósításához (anyagi feltételeket is biztosító) törvényre volt szükség. Az Ilku Pál kultuszminiszter által kidolgozott, Közművelődésről szóló, 1976. V. Tc.-t, Pozsgay Imre miniszter előterjesztésében 1976 októberében a Parlament elfogadta. Érdekességként jegyezhető meg, hogy a Kossuth Könyvkiadó a közművelődési törvényhozás évében, tehát 1976-ban kiadott Kulturális intézmények és szervezetek Magyarországon című lexikonban a közművelődés szó csak fejezetcímként, és nem címszóként szerepel.29

A törvény jellegzetessége volt, hogy a szocializmust, a szocialista emberideált helyezte a középpontba, ennek megfelelően a közművelődést is ennek az eszmének a szolgálatába állította Tartalma általános jellegű volt, nem tért ki több lényeges kérdésre, mint például a kulturális javak védetté nyilvánítására, a könyvtár szerepére, a régészeti védelemre vagy a muzeális intézmények feladatára. Foglalkozott az oktatási, közművelődési intézményekkel és a közművelődés irányításával. A kultúrpolitika irányítójaként egyértelműen és kizárólagosan az államot határozta meg. 30

Az MSZMP KB határozata és a közművelődési törvény megjelenése maga után vonta a szervezetek elnevezéseinek megváltozását is. Létrejött 1974-ben az Országos Közművelődési Alap. A törvény szellemében tarthatatlanná vált a Népművelési Intézet léte és elnevezése. Az Intézetből 1980-ban kivált a Művelődéskutató Osztály, amely Vitányi Iván vezetésével önálló Művelődéskutató Intézetté alakult, majd 1986-ban a Művelődéskutató Intézet és a Népművelési Intézet összevonásával megalakult az Országos Közművelődési Központ. Létrejött az Országos Közművelődési Tanácsa főhatóságnál a Közművelődési Koordinációs Főosztály, amely megalapította a Belföldi Közművelődési Ösztöndíjat. A szakmai munkákat megjelentető kiadó pedig felvette a Múzsák Közművelődési Kiadó elnevezést, amely a rendszerváltás után Vita Kiadó néven még rövid ideig működött.

A szocialista közművelődés kapcsán az 1980-as évektől a szocialista jelző egyre több kérdést fogalmazott meg. Például: mit jelent a szocialista életmód? Mit tartalmaz a szocialista szórakoztatás és szocialista módon való szórakozás? Mitől szocialista egy közösség, brigád? A kérdésekre nem érkeztek elfogadható magyarázatok! 31

Az 1976. V. sz. törvény viszonylag hosszú ideig maradt hatályban. Megváltoztatására csak a rendszerváltást követően, az 1997.évi CXL. törvényt életbe léptető Országgyűlés döntésével került sor. Az új törvény hatályon kívülre helyezte az 1976. évi törvényt, amely alapvetően az állam és a közművelődés viszonyát tisztázta, meghatározta az állam és az önkormányzatok felelősségvállalásának mértékét és a közművelődési intézmények tulajdonát, tulajdonosait. Konkrét célokat fogalmazott meg, kitért a civil szféra fontosságára, szerepvállalására. Megfogalmazta az egyének és a civil közösségek művelődéshez való jogát, fontos célja volt továbbá a pénzforrások arányos elosztásának meghatározása.

A rendszerváltás utáni évtizedekben a közművelődés kifejezés használata észrevehetően csökken a folyóiratokban és napilapokban, és egyre ritkábban fordul elő a kultúrpolitikai narratívákban is. Helyét mindinkább a nemzeti, kulturális, művelődési, emberi erőforrás szavak foglalják el. Az Országos Közművelődési Központ nevéből 1992-ben került ki a közművelődés szó, létrejött a Magyar Művelődési Intézet, amely 2008-ban Magyar Művelődési Intézetés Képzőművészeti Lektorátusra változott, 2013-ban pedig Nemzeti Művelődési Intézet lett. 2016-ban jogutód nélkül megszűnt, pontosabban átkerült az MMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft., azaz a Lakitelken működő alapítvány kizárólagos tulajdonába. A gyakorlat is sokat változott. Elszaporodtak a tömegeket megmozgató, látványos rendezvények (ilyen-olyan falunapok, gasztronómiai rendezvények, termékbemutatók, hagyományőrző játékok, fesztiválok, könnyűzenei koncertek), illetve különböző demonstratív és kampányprogramok (pl. különböző fantázianéven futó „kulturális éjszakák”). A 2002-ben megjelent Felnőttoktatási és –képzési lexikon szójegyzetei között sem szerepel a közművelődés! A kiadványban csupán a „közművelődési szakmai és érdekvédelmi országos egyesületek”, „közművelődéselmélet”, „közművelődési diákmozgalmak” „közművelődési törvény” szócikkek találhatóak meg. 32


Fizika feladatlap 1952-ből (forrás: FORTEPAN/Kurutz Márton)

A Fidesz–KDNP koalíciós kormányzat az 1997. évi CXL. törvényt módosító 2012. évi CLII. törvény életbeléptetésével megerősítette a muzeális intézmények tevékenységével és feladatellátásával, valamint őrzött kulturális javak védelmével és hozzáférésével kapcsolatos teendőket. Megszűnő közművelődési központok helyet létrejöttek az úgynevezett kulturális központok, melyek tevékenységei és feladatai települési, kerületi szintű biztosítása mellett több egymással határos járásra, egy vagy több megyére terjednek ki. Az 1993-ban megalakított (Nemzeti Kulturális Alapprogram) Nemzeti Kulturális Alap – amelynek Igazgatósága lényegében beolvadt az Emberi Erőforrások Minisztériumbajogutódja az Emberi Erőforrás Támogatáskezelője lett. A tárcán belül, a Kultúráért Felelős Államtitkárság keretei között került megszervezésre, a Közösségi Művelődés és Művészeti Főosztály. A köz/közösség megjelenésének progresszív folytonosságát az évente négy, majd hat, a rendszerváltás után ismét négy alkalommal megjelenő, a Népművelési Intézetben, 1974-ben alapított Kultúra és Közösség című művelődéselméleti folyóirat plurális szerkezete őrzi és szimbolizálja.

 

Epilógus


A Népművelés folyóirat címlapja 1968-ból
Eifert János díjnyertes fényképével
(forrás: Eifert János fotográfus honlapja)

„Mi a közművelődés? Ön hogyan határozná meg e fogalom jelentését, korszerű tartalmát?”kérdésekre adható, igazán elfogadható válaszokhoz akkor juthatunk közelebb, ha a köz előszóval kezdődő, közművelődés alapját és lényegét tesszük vizsgálatunk tárgyává. Nevezetesen az egyén és közössége viszonyait.

Az embert születésétől az élete végéig (sőt amíg valaki is emlékszik rá, halála után is) különféle közösségek veszik körül. Személyiségét közösségek építik, alakítják (miként emlékeznek rá), még a halála után is. Az egyén a köz, közösségi létéből következik a közművelődés mibenléte is. Aki egyedül olvas egy szobában – mondjuk Kányádi Sándort – ugyancsak érzékeli a közösséget, hiszen valakinek, nevezetesen Kányádi Sándornak meg kellett írnia a verseket, a grafikusnak, szerkesztőnek, nyomdásznak, könyvkötőnek elő kellett állítani a kötetet, a kereskedőnek forgalomba kellett hoznia. Vagyis több ember együttműködése nélkül nem jöhetett volna létre az élmény, az olvasó és a költő találkozása… Szerintem ez a közművelődés lényege még akkor is, ha nem, vagy ha különböző módon beszélünk róla.

 

Jegyzetek

 

1 Művelődés. Közművelődési havilap, Melléklet, 2017.4. Művelődés 70 2017 4 7 o

2 Révai Kis Lexikona A mindennapi élet és az összes ismeretek enciklopédiája A-Z. Szerkesztette: Csekei Varjú Elemér. Budapest, Révai Irodalmi Intézet kiadása, 1936. 576–578.o., Magyar Értelmező Kéziszótár, Szerkesztette: Juhász József, Szőke István, O. Nagy Gábor, Kovalovszky Miklós. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1978. 785–794. o., https://www.arcanum.hu/hu/ online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar…/ koz-F2D07. /Letöltve 2018. június 18-án/)

3. Benkóczy Emil: Pyrker első magyar tanítóképzője Az Egri Érsek R.K. Tanítóképző Centenáriumára. Adatok a Magyar Tanítóképzés Történetéhez. Eger, Az egri Érsek Liceumi Könyvnyomda Nyomása, 1928. 17. o.

4. Pedagógiai Encyclopedia különös tekintettel a népoktatás állapotára. A neveléstudomány szótára. Segédkönyv tanítók, nevelők, szülők és iskolai előljárók számára Szerkesztette: Veredy Károly. Budapest, Az Athenaeum R. Társulat kiadása, szerkesztő kiadása. Hajós utca 25. é.n. 221.o.

5. B. Eötvös József: Emlék- és ünnepi beszédei. Második bővített kiadás. Budapest, Kiadja Ráth Mór, 1886., 111, 124, 262, 319, 382. o.

6. Kornis Gyula: A magyar közoktatásügy Magyarok a kultúráért. Szerkesztette: Dr. Lukács György nyug. miniszter, orsz. képviselő. Budapest, A Magyar–Francia Kultúrliga Kiadása 222 o

7. Trefort Ágoston: Emlékbeszédek és tanulmányok. Budapest, 1881. In. T. Kiss Tamás: A magyarországi kulturális minisztériumokról (1867–1993) Budapest, Eötvös Alapítvány- Villányi úti Konferenciaközpont és Szabadegyetem Alapítvány, 1993. 193. o.

8. Gróf Csáky Albin: Programbeszéd a Képviselőház 1889. május 20-i ülésén In T Kiss Tamás: A magyarországi kulturális minisztériumokról (1867–1993) Budapest, Eötvös Alapítvány- Villányi úti Konferenciaközpont és Szabadegyetem Alapítvány, 1993. 199. o.

9. Schneller István: Pedagógiai dolgozatok Első kötet. Budapest, Hornyánszky Viktor Cs. És Kir. Udvari Könyvnyomdája, 1990. 273 o

10. Schneller István: Pedagógiai dolgozatok Első kötet. Budapest, Hornyánszky Viktor Cs. És Kir. Udvari Könyvnyomdája, 1890. 273–274 o

11. Bajza József: Magyarország tudományos és irodalmi társulatai. Közművelődés, 1924. 415.o.

12 Gróf Klebelsberg Kuno beszédei, cikkei és törvényjavaslatai 1916–1926. Budapest, Az Athenaeum Kiadása, 1927.52. o.

13. Báró Wlassics Gyula elnöki megnyitó beszéde In T Kiss Tamás: A magyarországi kulturális minisztériumokról (1867–1993) Budapest, Eötvös Alapítvány- Villányi úti Konferenciaközpont és Szabadegyetem Alapítvány, 1993. 203. o. 14 Báró Wlassics Gyula elnöki megnyitó beszéde In T Kiss Tamás: A magyarországi kulturális minisztériumokról (1867–1993) Budapest, Eötvös Alapítvány- Villányi úti Konferenciaközpont és Szabadegyetem Alapítvány, 1993. 204-205.o.

15. Gróf Klebelsberg Kuno beszédei, cikkei és törvényjavaslatai 1916–1926. Budapest, Az Athenaeum Kiadása, 1927. 537–55. o.

16. T. Kiss Tamás: A felnőttoktatás törvénybe foglalásának kísérleteiről, a közművelődési törvény megalkotásáig. In Művelődéstörténet. Tanulmányok és kronológia a magyar nép művelődésének, életmódjának és mentalitásának történetéből. II. Szerkesztette: Gelencsér Katalin. Budapest, Magyar Művelődési Intézet-Mikszáth Kiadó, 703–723. o.

17. Hóman Bálint: Művelődéspolitika. Budapest, Magyar Történelmi Társulat, 1938. 103 o

18 Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez (1945–1949). A kötetet összeállította és a bevezetőt írta: Dancs Istvánné. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1988.

19. Durkó Mátyás: A felnőttnevelés és szabadművelődés Karácsony Sándorra emlékezve. Hajdú-Bihari Napló, 1991. 10. sz., T. Kiss Tamás – Tibori Timea: Az önépítés útjai. Durkó Mátyás munkássága. Szeged, Belvedere Kiadó, 2015.

20 Gróf Klebelsberg Kuno beszédei, cikkei és törvényjavaslatai 1916–1926. Budapest, Az Athenaeum Kiadása, 1927.365.o.

21. T. Kiss Tamás: Fordulatok-folyamatok. Fejezetek a magyar kormányok kultúrpolitikáiról 1867–2000. Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó, 2002. 63.o., Eörsi László: A három „T” kultúrpolitikájáról. Világosság, 2008. 11-12. sz., 73-96. o.

22 T Kiss Tamás: A népnevelőtől a kulturális menedzserig. Fejezetek a népművelőképzés fejlődéstörténetéből. Budapest, Német Népfőiskolai Szövetség Nemzetközi Együttműködési Intézete – Új Mandátum Könyvkiadó, 2000. 67. o.

23 T Kiss Tamás: A népnevelőtől a kulturális menedzserig. Fejezetek a népművelőképzés fejlődéstörténetéből. Budapest, Német Népfőiskolai Szövetség Nemzetközi Együttműködési Intézete – Új Mandátum Könyvkiadó, 2000., T. Kiss Tamás – Tibori Timea: Az önépítés útjai. Durkó Mátyás munkássága. Szeged, Belvedere Kiadó, 2015.

24 T Kiss Tamás: A népnevelőtől a kulturális menedzserig. III. Közművelődési Nyári Egyetem. Szeged, 2001. június 26–

28. Az elhangzott előadások gyűjteménye. Szerkesztette: Török József. Szeged, Csongrád Megyei Közművelődési Tanácsadó Központ, 2001. 7–18.o., T. Kiss Tamás: Foglalkozás, szakma, hivatás Kultúra és Közösség, 2002. II. sz. 103–114.o., T. Kiss Tamás: A népművelőtől az andragógusig. Zempléni Múzsa, 2008. tavasz, 37–44.o.

25. T. Kiss Tamás: Álmok-állomások. Vasutas Központi Képzőművészeti Szabadiskola. Budapest, Kulturkapu Kft. 2018.

26. A közművelődés helyzete és fejlesztésének feladatai. Válogatott dokumentumok gyűjteménye. Budapest, Országos Közművelődési Tanács, 1976., Közművelődési kézikönyv. Szerkesztette: Füleki József, Herczeg Ferenc. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1977.

27 A közművelődés helyzete és fejlesztésének feladatai. Válogatott dokumentumok gyűjteménye. Budapest, Országos Közművelődési Tanács, 1976. 66. o.

28 A közművelődés helyzete és fejlesztésének feladatai. Válogatott dokumentumok gyűjteménye. Budapest, Országos Közművelődési Tanács, 1976. 71. o.

29. Kulturális intézmények és szervezetek Magyarországon. Lexikon. Főszerkesztő: Bíró Vera. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1976. 176.o.

30 Szocialista közművelődés. Szöveggyűjtemény, Válogatta és szerkesztette: Ács Ferencné. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1980, Vitányi Iván: Vitairat a mai magyar művelődésről. Budapest, Gondolat Kiadó, 1983., Országos Közművelődési Tanácskozás 1984. Összeállította és szerkesztette: Fodor Péter, Kormos Sándor. Budapest, Múzsák Közművelődési Kiadó, é.n.

31 T Kiss Tamás: Válságok és váltások. 3600 Közművelődés Csongrád Megyében, 1986. 1.sz. 7–38.o. In. T. Kiss Tamás: Át/ Menetek, Kultúra és közösség, 2015. II. sz. 12–20 o

32 Felnőttoktatási és -képzési lexikon. A-Z. Főszerkesztők: Benedek András – Csoma Gyula – Harangi László. Budapest, Magyar Pedagógiai Társaság, OKI Kiadó, Szaktudás Kiadó Ház, 2002. 313–317.o.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

a teleki könyvtár

Lapunk fennállásának 70. évfordulóján, idei számainkban egy-egy régebbi írásunkat közöljük. Azzal a szándékkal tesszük ezt, hogy felelevenítsük a folyóirat gyűjteményében őrzött írásokban évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott, de máig időtálló megállapításokat, gondolatokat, illetve hogy a mai olvasók is megismerhessék korábbi szerzőink munkájának egy-egy részletét.

A marosvásárhelyi református kollégium (ma a Bolyai Farkas Elméleti Líceum) 1914-ben

Marosvásárhely művészeti élete vele kezdődik”1, s ha így van, máig sem jutott elegendő méltányos figyelem munkásságára és személyére. Gulyás Károly (1873–1948) Debrecenben született (unokatestvére Medgyessy Ferencnek), a budapesti Mintarajziskolában szerzett rajztanári oklevelet (1896).

A Szenci Molnár Albert által javított hanaui biblia címlapja

A tíz magyarországi nemes Pethő család közül ez az, amely Nyitra vármegyéből átszármazott először Nógrádba, a 16. század második felében pedig – feltehetően beházasodás révén – az akkori Magyarország keleti, Erdéllyel szomszédos megyéibe (Szatmár, Szilágy), az úgynevezett Partiumba. Első említésük 1245-ben még a Vág folyó melletti településeken olvasható. A 17. század végén az utolsó névviselő, Anna (Szilassy Andrásné) elhunytával több mint négyszáz év után, 1682-ben a család kihalt. S milyen a véletlen, ő a házasságával visszaszármazott Nógrád vármegyébe, ahol a férje másodalispán volt.

a dévai vár

A Déva város feletti Várhegyen (250 m) az ókorban a dákok, majd a rómaiak is emeltek erődítményt, amely őrtoronyként funkcionált. Az Árpád-kori várat a mongolok lerombolták, majd tatárjárás után IV. Béla újraépítette. 1302-től az erdélyi alvajdák székhelye, a 14. században a Hunyadiak birtoka, később pedig a Szapolyai, Perényi családok tulajdona volt. Itt raboskodott és hunyt el Dávid Ferenc unitárius püspök. 1717 és 1719 között Stephan von Steinville gróf tábornok, erdélyi főhadparancsnok megerősítette a Vauban-i erődépítészet elvei alapján. A 18. század derekától katonai jelentősége csökkent.

kallos zoltán

Lapunk fennállásának 70. évfordulóján, idei számainkban egy-egy régebbi írásunkat közöljük. Azzal a szándékkal tesszük ezt, hogy felelevenítsük a folyóirat gyűjteményében őrzött írásokban évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott, de máig időtálló megállapításokat, gondolatokat, illetve hogy a mai olvasók is megismerhessék korábbi szerzőink munkájának egy-egy részletét. 

D. Berde Amál és R. Berde Mária emlékezete

A Berde család öt megszületett gyermeke közül négy érte meg a felnőttkort és közülük három kiváló alkotó lett. R. Berde Mária író-költő, műfordító mindig igazi otthonának tekintette Nagyenyedet „a melegfészkű kollégiumot.” Dócziné Berde Amál festőművész témái kiterjednek az erdélyi tájra és a népviseletre. Fiútestvérük Dr. Berde Károly orvosprofesszor, a szellemi néprajz megalkotója. A két testvérlány munkássága elsősorban Nagyenyedhez, Kolozsvárhoz, de egyben egész Erdélyhez kötődik. 

nagyajtai sport

A sport, elsősorban a labdarúgás szerelmese volt. Vallomása szerint sportstatisztikusi „inaséveit” falubelije, Kuttlik (Rezső) Rudolf „műhelyében” töltötte, tőle tanult meg újságot írni, szaklapokat böngészni, kivonatolni, adatokat gyűjteni. Kőhalomból az 1960-as években heti rendszerességgel hazajárt, és Rudi bácsival közösen szerkesztették a kézzel írt, majd stencilezett Nagyajtai Sport című lapot. A lap a maga nemében az újságírás különleges kuriózuma. A kézzel írott, rajzokkal illusztrált Nagyajtai Sport 1946 és 1972 között 386 alkalommal jelent meg.  

Pelikán-szobor a Duna-delta áldozatainak

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület rendhagyó kezdeményezésére Mezőfelében (Maros megye) fából faragott pelikán-szobrot avattak. Ez az első emlékhely egész Erdélyben, amely a kommunizmus áldozatai közül a totalitárius rendszer által a Duna-delta kényszermunkatáboraiba száműzött politikai meghurcoltaknak állít emléket. 

Gyulaffy László várkapitány

Már huszonéves korában, 1551-ben lovas hadnagyként részt vett Nádasdy Tamás Lippát ostromló seregében. 1568-ban felségsértési ügy gyanújába keveredett, s Bécsbe idézték. Hogy ennek mi volt a tényleges oka, az nem derül ki a korabeli feljegyzésekből. Ekkor családjával együtt elhagyta Magyarországot, és Erdélyben telepedett le.

Március 15-én a világ magyarsága az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját ünnepli. Felidézzük a szabadságharc kiemelkedő vezetőinek és hétköznapi tanúinak, polgárainak, katonáinak, egyszerű kétkezi munkásainak emlékét. Általános és középiskolai tankönyveinkből szinte már-már kívülről tudjuk, hogy mi történt március 15-én. Petőfi, Jókai és Vasvári vezetésével a márciusi ifjak 1848-ban e napon délelőtt indultak meg a Pilvax kávéházból a népgyűlés megtartására, remegésre kényszerítetve a Helytartótanács addigi mindenható urait. Ezt követte az Újépületben fogva tartott Táncsics Mihály kiszabadítása és diadalmenete a fővárosok utcáin.

Az egykori m. kir. tábornok ágostai evangélikus (lutheránus) vallású volt. Anyanyelve mellett tökéletesen beszélte a magyar nyelvet. Tiszti személyi lapja szerint nagyon jó tornász, vívó, úszó és rajzoló volt, ugyanakkor jól zongorázott. Fiatal korában szépirodalommal is foglalkozott. Elbeszéléseit, novelláit Lengyel Henrik néven a dél-magyarországi lapokban, többek között a Bácskai Hírlapban közölte. Magda eljegyzése című négy felvonásos színművét 1901. december 4-én a szabadkai színház mutatta be.

aratás

Különösen szép és tartalmas korszaka volt a Művelődésnek, írja a szerkesztő, a hatvanas évek vége és a hetvenes évek eleje, amikor V. András János szerkesztette a folyóiratot.

A Szent Korona az Érmelléken

A magyar Szent Korona nemcsak a magyar államiság fő jelképe, hanem öreg kontinensünk egyik legrégebbi, mái napig épségben megmaradt beavató koronája. A Szent Korona kalandos történelmet élt meg – megannyi városba, országba elvitték, hol ellopták, hol nyoma veszett –, míg végül 1978. január 6-án, azaz 40 esztendeje egy négytagú mérnökcsoport hazaszállította Magyarországra az Amerikai Egyesült Államokból. A kerek évforduló apropóján okán közöljük Szabó József A Szent Korona az Érmelléken című írását.

nagyvárad

A 17. század Erdélyében élt nemes életével és családjával azért érdemes foglalkozni, mivel családfáján sok a hiányzó és pontatlan adat. Ezt az általunk megismertek alapján szeretnénk pontosítani és kiegészíteni. Másrészt, mivel nagyapjával kapcsolatban a genealógusok egy olyan tévedést említenek, amely az Erdélyben akkor élt több személy családfáját érinti. Ezt az elírást azóta többen is átvették, és mint kész tényt viszik tovább e családok történetében.

korona

A magyar Szent Korona nemcsak a magyar államiság fő jelképe, hanem öreg kontinensünk egyik legrégebbi, mai napig épségben megmaradt beavató koronája. A Szent Korona kalandos történelmet élt meg – megannyi városba, országba elvitték, hol ellopták, hol nyoma veszett –, míg végül 1978. január 6-án, azaz 40 esztendeje egy négytagú mérnökcsoport hazaszállította Magyarországra az Amerikai Egyesült Államokból. A kerek évforduló okán közöljük Szabó József A Szent Korona az Érmelléken című írását.