Az együttélés, a nemzetiségi harmónia jelképe
A színházépület a Műkedvelők Klubjának – amelynek több évtizeden át Johann Niuny mérnök, Prokop Lhotka von Zmislow veje volt az elnöke – tulajdonát képezte. Színpadjának deszkáit az oravicabányai amatőr színjátszók, valamint a távolabbi tájakat is fölkereső osztrák vándorszíntársulatok tagjai koptatták. 1818-ból megőrződött a színlaposztogató és plakátragasztó Simon Fischer a publikumtól adományokat kunyeráló búcsúversikéjének német nyelvű szövege. A hely- és színháztörténészeknek dokumentumok hiányában nem sikerült kideríteniük, hogy a helybeli és a vendégszereplő teátristák milyen darabokat játszottak, vittek alkalmanként színre.
A színházépület fedele 1831-ig erősen megrongálódott, tatarozásához újabb közadakozásra szólították fel az oravicabányai és a környékbeli ipartelepek intelligenciáját. 328,29 forintot sikerült összegyűjteni. A legnagyobb összeggel, 51,30 forinttal a Hoffman Testvérek és Maderspach Károly ruszkabányai vasgyára támogatta a nemes célt. Johann Niuny mérnök is átszerződött Ruszkabányára. Az oravicabányai színház és műkedvelő gárda irányítását egy hattagú bizottság, – amelynek elnökéül Bernhard Kappus von Pichelsteint választották –, vette át. A tevékenység akadozott, pangott. A színjátszó csoport szétesett, a színházépület is anyagilag válságba süllyedt. A tevékenység felélesztése az öt év múltán Oravicabányára visszatért Johann Niuny mérnökre várt.
Az 1837. január 6-án megalakult Oravicabányai Kaszinó-Egylet megegyezett a Műkedvelők Klubjának vezetőségével, hogy emeletet építsenek a színházépület homlokzati részére, amelyet székházukként kibérelnének. Az építkezés céljaira 1838-ban újabb adománygyűjtésre került sor Oravicabányán, ahol újra feléledt a művelődési élet. A tűzvész sújtotta Lugos károsultjainak megsegítésére a bányaváros „dilettánsainak színháza” egyveleget mutatott be 1842. augusztus 21-én, amelynek műsorán állókép, egyfelvonásos vígjáték, négykezes zongoradarab, valamint Vincenzio Bellini operaáriái szerepeltek. Eugène Scribe, (1791–1861) Oh Oszkár! vagy megcsaltam nőmet című vígjátékának előadásával örvendeztették meg a közönséget 1843. június 18-án az oravicabányai műkedvelők, akik első alkalommal tüntették fel a színpadra lépő személyek neveit is a falragaszokon.
A magyar nemzetiségű és magyar érzelmű bányapolgárok 1846-ban megalapították Oravicabányán a Magyar Olvasó Kört, melynek célja a „magyar nyelv, irodalom és művelődés ápolása és terjesztése” volt. Összejöveteleit, rendezvényeit és előadásait a tagság a színház épületében tartotta. A Magyar Olvasó Kör könyvtárosa a selmecbányái főiskolán frissen diplomázott bányamérnök okányi és érkenézi Szlávy József (1818–1900), a későbbi bánya- és gyárigazgató, kormánybiztos, miniszter, koronaőr és miniszterelnök volt. Az időközben Buda kamarai titkárává lett Szlávy Józsefet Kossuth Lajos küldte vissza 1848-ban Oravicabányára, s nevezte ki igazgatóként a bányák és üzemek élére, amelyeknek teljes kapacitását a magyar hadsereg fegyverellátására állította át. A világosi fegyverletételt követően Oravicabányán tartoztatták le Szlávy Józsefet a császáriak.
Oravicabányán a provizóriumot követően 1863-ban alakult meg a Zene- és Dalegylet, amelyik a színházépület egyik szobájában rendezte be székhelyét, s amely a hangversenyek, a kamarakoncertek, a színházi előadások és a táncmulatságok rendezését is felvállalta. Hat alkalommal lépett közönség elé az oravicabányai színházban a későbbi népszerű osztrák vígjátékszínésznő, Josefine Gallmeyer (1838–1884), aki fogadalmi követ helyezett el a csiklovabányai kegytemplomban, amelynek oltárára 1865-ben értékes ajándékokat küldött. A színházépület felavatásának félévszázados évfordulójáról nem emlékeztek meg 1867-ben, mivel a bányaváros közéletét és -hangulatát is erősen fölbolydította az Osztrák–Magyar Monarchia létrejötte. A Zene- és Dalegylet 100 tagjából az osztrák és cseh hivatalnokok eltávozta folytán mindössze 19 maradt. Mihail Pascaly bukaresti román színtársulata 1868 augusztusának végén és szeptemberének elején két előadást tartott Oravicabányán. Az együttes súgója a fiatal Mihai Eminescu, a román költészet későbbi klasszikusa volt. Három napos oravicabányai időzése okán viseli a bányaváros színháza Mihai Eminescu nevét. 1868-tól jelent meg a bányaközpont első hetilapja, a német nyelvű Berggeist (Hegyek Szelleme), amely 1872-ben címét Oravitzaer Wohenblattra (Oravicai Hetilap) változtatta. 1078 forintos költséggel 1872–73-ben gyökeresen felújították, korszerűsítették a színház épületét. A munkálatok befejezése után, 1873. április 20-án tartott díszelőadáson, amelyen a Die Hochzeitsreise (Nászút) és Das Gänschen von Buhenau (A buhenaui kisliba) című darabokat vitték színre a Műkedvelő Klub színjátszói, részt vett Trefort Ágoston (1817–1888) vallás- és közoktatásügyi miniszter is. Balajthy Barnabás bányafőbiztos elnökségével 1870-ben megalakult Oravicabányán a Magyar Nyelv-Terjesztő-Egyesület, amely 1882-ben az Arany-kör nevet vette fel. Az élénk tevékenységet kibontakoztató egyesült fiókszervezeteket működtetett a Dél-Bánát kisebb vidéki központjaiban, hatékonyan elősegítve a magyarosodás ügyét. Elérte 1882-ben, hogy ünnepnapokon az Orawitzaer Wochenblatt magyarul is megjelenjék. Az Arany-körnek saját épülete volt – a későbbi zeneiskola –, amelynek „földszintjén a magyar nyelvű óvoda kapott helyet, az emeleten, pedig a könyvtár, az olvasó- és előadóterem. A kör irodalmi estéket, felolvasásokat és hazafias ünnepeket szervezett, emellett a magyar nyelvű színjátszást is támogatta és szervezte Oravicán”. A Polgári Kaszinó, a Zene- és Dalegylet valamint a Műkedvelő Klub fúziójanak eredményeként 1875-ben megalakult oravicabányai Kaszinó, Színház és Olvasó Egyesületnek magyar tagozata is létesült, amelynek tagjai több színdarabot is bemutattak a színház deszkáin.
Oravicabányán 1882. augusztus 3. és 16. között lépett közönség elé az első magyar vándorszíntársulat, Hubay Gusztáv (1825–1908) együttese, amely az Ingyenélők, a Váljunk el, Az igmándi kis pap, A völgy lilioma, A tolonc, A falu rossza, valamint a Hunyadi László halála című előadásokat mutatta be.
A oravicabányai Kaszinó, Színház és Olvasó Egyesület magyar tagozata, a Műkedvelő Klub tagjai 1884. március 9-én Szépfaludi Ferenc A regény vége című színművét adták elő, majd 1885 augusztusában A váróteremben, 1886 februárjában pedig Női diplomácia című színdarabokat vitték színre. Aranyossy Gyula (1825–1906) színidirektor időzött társulatával 1886 decemberében Oravicabányán, ahol a Nézd meg az anyád, Az árendás zsidó, Buborékok, Eleven ördög, Az aranyember, Peleskei notárius, A kölcsönkért feleség, A cifra nyomorúság, Vadgalamb, A szegedi menyecske, A vén bakancsos és fia huszár, Házassági három parancs, Sári néni, Budavár bevétele című darabokat játszotta karácsony másodnapjáig. Társulatával és a Jó Fülöp, A szabinnők elrablása, A sötét pont, Ágnes asszony, A Mollináry-baka és A falu rossza című produkciókkal örvendeztette meg az oravicabányai színházkedvelőket 1887 novemberének derekán Újvárossy Albert (1845–1924) színidirektor. Az Arany-kör kezdeményezésére 1888. május 27-én Az igmándi kispap került színre a bányaváros műkedvelőinek előadásában. Augusztus közepén Báródi (Rafanidesz) Károly (1849–1915) együttesével A bolondok grófja, A fekete gyemántok és A paraszt kisasszony című színdarabokat keltette életre az oravicabányai színház deszkáin. Szigligeti Ede A cigány című népszínművét mutatta be 1890. március 15-én az oravicabányai műkedvelők együttese. December 10. és 28. között a Kártpáthy (Rigó) György (1853–1912) és Kunhegyi Miklós (1863–1912) vezette színtársulat 9 darab színpadi változatával kedveskedett az oravicabányai közönségnek. A színész-író direktor, Deréky Antal (1849–1931) két hét leforgása alatt 13 darabot mutatott be az oravicai színház deszkáin 1893 januárjában-februárjában.
Nagyobb arányú felújítási, átalakítási és korszerűsítési munkálatokat végeztek id. Bibel János (1816–1900) műépítész – aki kőbánya és -feldolgozó telep tulajdonosa is volt – tervei alapján 1893 pünkösd vasárnapját követően a színházépületén: a nézőtéren a padokat hajlított karú, piros plüss huzatú székekkel cserélték ki, új műbútorokkal rendezték be az előcsarnokot és melléktermeket, köztük a Kaszinó hajlékát is, kicserélték a stukkókat, a beltéri gipszkészítményeket, a kandelábereket, a kupola csillárját stb. Bordóra festették a falakat, a díszítményeket, a szegélyeket meg aranyozták. Páholysort képeztek ki az emeleti erkélyen is. Oravicabányai iparosok, mesterek végezték a felújítási munkálatokat; a színpad korszerűsítését, technikai felszerelését bécsi szakemberekre, felkészült specialistákra bízták. A előfüggöny festésén az oravicabányai polgári iskola igazgatója, Zech Ferenc ingyen és bérmentve 7 héten át dolgozott. A költségeket közadakozásból, adományokból, az előadások bevételeiből fedezték. A közel 10 000 forintos összeghez – a helytörténészek némelyike szerint – a kerület 1892-ben megválasztott országgyűlési képviselője, Jókai Mór (1825–1904) is hozzájárult. Ábrányi Emil Hódító nyelv című prológusa vezette be az 1893. december 2-i színházavató díszelőadást, amelynek műsorán német karének, román nyelvű szavalat, Szépfaludy Ferenc (1845–1906) magyarul játszott A regény vége című darabja, valamint a németül előadott Die Frau Kaffeesiderin (A kávéfőző asszony) című egyfelvonásos szerepelt. Az oravicabányai magyar műkedvelők 1897. április 18-án A közügyek című színmű előadásával léptek közönség elé.
Sűrűn keresték fel a bányavárost a bécsi vándortársulatok, de bukaresti színházi együttesek is megfordultak Magyarország legrégebbi kőszínházában, ahol minden alakalommal lelkes fogadtatásban részesültek. A gyökeresen felújított és kicsinosított színházban az első magyar nyelvű előadásokat a Mezei Béla (1861–1921) vezette társulat tartotta. Az elkövetkező években Mezei Béla, főleg miután kinevezték a Délvidéki Színikerület élére, többször is visszatért az Oravica patak partján hosszan elnyúlt hegyvidéki településre. Petőfi Sándor hazafias versei alkották a gerincét annak a nagyszabású díszelőadásnak, amellyel az oravicai műkedvelők 1898. március 15-én a magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulójáról megemlékeztek. November első két hetében Szilágyi Dezső (1865–1933) társulatának előadásában 11 darabot láthatott a közönség Oravicabányán, ahova 1905-ben a vándortrupp ismét visszatért. Mezei Béla és Kunhegyi Miklós a Délvidéki Színikerület magyarok lakta településeit évadról évadra rendszeresen felkereső társulatai mellett 1901-ben Földesi Sándor, 1903-ban Deák Péter, 1907-ben és 1908-ban Miklósy Gábor, 1914-ben Könyves Mór és Balla Kálmán (1869–1946) együttesei vendégszerepeltek az iparvárosban. Az utazó társulatok fellépései serkentőleg hatottak az oravicabányai műkedvelő színjátszók tevékenységére is, ugyanis a következő vígjátékok, bohózatok, operettek, népszínművek kerültek színre az Arany-kör és a Műkedvelők Klubja szervezésében és rendezésében: 1901. január 1-én a Huszárszerelem és Virágfakadás (Murai Károly), április 7-én a Valami hibája van (Goudenet), december 26-án a Női diplomácia és Zivatar, 1902. december 25-én a Hófúvás (Szomaházy István), 1903. december 25-én a Függöny mögött, 1904. március 15-én a Náni (Follinusz Aurél), 1904. június 5-én A rejtett arc, 1905. március 15-én Az apósok (Gabányi Árpád), április 2-án A véletlen, június 11-én A szellemdús hölgy (Berczik Árpád), 1906. január 7-én Mozgó fényképek, június 10-én a Virágfakadás, december 26-án A gyanús rétes, 1907. január 13-án Az idegesek, március 15-én A falu rossza (Tóth Ede), december 26-án A dolovai nábob leánya (Herczeg Ferenc), 1908. március 15-én Felhő Klári (Rátkay Lászlő), június 14-én Az egyetlen leány, július 12-én a Falun (Benedek Elek), 1909. január 10-én Egy pohár víz (Scribe), február 25-én Egy szellemdús hölgy, június 30-án A bölcső (Eugène Brieux), július 30-án pedig A malac (Eugène Brieux).
Festetich Andor (1843–1930) gróf, a vidéki színházak országos felügyelője kereste fel Oravicabányát, ahol 1909. október 27-én megtekintette ifj. Wlassics Gyula (1852–1937) A füst című darabjának színpadi változatát. Várady Antal és Ábrányi Kornél Rákóczi Rodostón című darabját keltették életre Oravicabánya amatőrjei 1910 januárjában, Gárdonyi Géza A bor című népszínművét március 15-én játszották, A váróteremben című darabot pedig március 27-én mutatták be, míg október derekán 8 operettet és vígjátékot adott elő a színház deszkáin a várost fölkereső vándorszíntársulat.
A színházépület átalakítására – a munkálatokhoz a Maderspach Antal, Tabakovits B. és Huszárek J. építészek irányítása alatt 1911-ben kezdett hozzá az oravicabányai Urban és Stutzmann cég – Bellmond Gyula tábornok és Fleischhacker Károly közbejárására Apponyi Albert (1846–1933) vallás- és közoktatásügyi miniszter évente 1500 forintos részletekben folyósítandó 15 000 összeget irányzott elő, amelyet 1913-ban 60 000 forintra emelt. Újjal helyettesítették a nézőtér régi csillárját, amelyet Fehértemplom városának adományoztak. Az Arany-kör keretében dr. Verzár János elnöklete alatt 1911-ben megalakult a magyar színügy-gyámolító bizottság. A magyarság nemzeti ünnepén, március 15-én dr. Verzár János rendezésében új betanulásban vitték színre a műkedvelők a Huszárszerelem című Murai-darabot, amelynek főbb szerepeit Paleta Margit, Bähr Elza, Bibel Liska, Rácz József, dr. Papp Jenő, Winkelhofer Károly, Wachlinger János, Haring József, Erlitz János alakította. Az Arany-kör égisze alatt Molnár Ferenc első színpadi műve, A doktor úr 1911. december 3-án , míg a Zene- és Dalegylet rendezésében Charles Mathows Pry Pál megházasodott című darabját mutatták be. 1913. március 15-én és augusztus 31-én Fényes Samu Csöppség című vígjátékával léptek a közönség elé az oravicabányai műkedvelők. Balla Kálmán színigazgató egy hónapos oravicabányai miniévadát 1914. május 29-én Grésac és Croisset Aranyhíd című vígjátékának előadásával zárta. A Magyar Nyelvterjesztő Egyesület hivatalos közlönye, az 1896-tól 1918-ig dr. Löbl Sándor szerkesztésében megjelent Oravica és Vidéke című hetilap 1914. május 21–28-i számában közölte a Magyarország legrégibb kőszínháza című cikket.
A Magyar Vörös-Kereszt Egylet az I. világháború kitörését követően az oravicabányai színház épületében kisegítő hadikórházat rendezett be, amelynek főorvosa dr. Scheida György, a Zene- és Dalegylet elnöke volt. A világégés négy esztendeje alatt nem tartottak színházi előadásokat és hangversenyeket Oravicán. Zárt körben ülték meg 1917-ben a színházépület centenáriumát is, amikor ferencfalvi Tavy Gusztáv (1855–1920) erdőmérnök, az Osztrák–Magyar Államvasúttársaság nagy bánásági birtokainak igazgatója átengedte a Színház, Kaszinó és Olvasó Egyesületnek a szomszédos telket „nyári kaszinó” létesítése céljára.
Művelődési központ, múzeum és koncertterem
Sok károsodás és veszteség érte a I. világháború idején – amíg hadikórházként szolgált – az oravicabányai színház épületét és berendezéseit. A Bánságot 1919 júliusának végéig megszálló szerb hadsereg egységei visszavonulásukkor elvitték a nézőtéri nagy csillárt, valamint a bútorzat egy részét. A világítótestet a lelkes oravicabányaiak már 1920-ra pótolták, amikor augusztus 14-én Lelia Popovici kolozsvári operaénekesnő és Ana Voileanu (1890–1976) zongoraművésznő, szeptember 1-én pedig Traian Grozăvescu (1895–1927) tenorista és Balogh Ferenc basszista, a kolozsvári opera magánénekesei hangversenyeztek a színházban. Balogh Ferenc az oravicabányai Ruskó Jolán, Mircea Perian, Hans Franz és Kanz Károly közreműködésével 1922. március 29-én ária- és dalestet tartott, amelynek műsorán Liszt- és Hubay-szerzemények is szerepeltek. Oravicai amatőrök – Bastius Irma, Révay Böske, Kusnyer Gizi, Schuch Etus, Bastius Béla és Bodi, Merza Béla, Szalay József, Benesch Ferenc, Spieler Mór és Ernő – bevonásával mutatta be Krasznay Ernő (1880-?) színigazgató azt a Kabaré-estet, amellyel 1921 augusztusi vendégszereplését – amelynek keretében német és magyar nyelvű előadásokat tartott – zárta. Többször is megfordult a bányavárosban bécsi színtársulatával Ida Günther. A kolozsvári román opera két szólistájának, Aca de Barbu (1893–1958) szopránénekesnőnek és Traian Grozăvescu tenoristának 1923. február 3-i oravicabányai koncertjét dr. Willer József (1884–1972), a Lugoson kiadott Magyar Kisebbség társszerkesztője kísérte zongorán. A Kovács Imre (1887–1967) vezette színtársulat 1923. január 7. és 16. között 9 operett és vígjáték előadásával hódította meg az oravicabányai közönséget. Az 1919-ben feloszlott Arany-kör utolsó elnökét, dr. Szabó Józsefet az 1920-as években a Színház, Kaszinó és Olvasó Egyesület elnökévé választották, irányítása alatt dolgozták ki és iktatták a törvényszéken a szervezet új, a megváltozott történelmi és politikai körülményekhez idomított alapszabályzatát.
M. Ivanovici műépítész felügyeletével kisebb-nagyobb megszakításokkal javítási munkálatok folytak az 1920-as években az épületen, amelyben a krassói népművészetet és kulturális hagyományokat bemutató múzeumot is berendezték. Oravicabánya 1926-ban a frissben létesített Krassó megye központjává, székvárosává vált. A színházépület fennállásának 110. évfordulója esztendejében, 1927-ben a kolozsvári és a krajovai nemzeti színházak együttesei, a Ion Manolescu vezette társulat mellett Ferenczy Gyula (1851–1887) is fölkereste utazó truppjával Oravicabányát, ahol többek között a Hajtóvadászat, Hamburgi mennyasszony, Oroszország, Tangó királynő, Csókról-csókra, Morphium című előadásokat mutatta be. A jubileumot köszöntve írta Ember Péter a Déli Hírlap 1927. január 31-i számában közölt A legrégebbi bánsági színház száztíz év előtt közadakozásból épült Oravicán című cikkében: „Úgy érezzük, hogy ez az oravicai kőszínház a mi kisebbségi sorsunkban memento a politikusok számára. Tanuljatok Oravicától lelki egyetértést, baráti ölelkezést. Tanuljatok a régi oravicai kőszínháztól, amely századok véres csatáin keresztül és új történelemcsinálás után is megmaradt annak, aminek derék német és morva alapítói szánták: a különböző népek közötti kiegyenlítődés kapcsának: vára lett a román-magyar-német megértésnek”.
Vigh Ernő (1899–?) 1931 júliusában kereste fel együttesével a bányavárost, ahol a Huszárfogás, Az okos mama, Sisters, Három grácia, Zwei Herzen im 2/4 Takt, Lehullott a rezgő nyárfa levele stb. című előadásokkal szerepeltek. Az 1933 júniusában fellépő magyar színtársulat csupán három előadást tartott Oravicán: Nem divat a szerelem, Végre egy úriasszony és Kacagtató tarka est.
Díszelőadással köszöntötték 1937. március 6-án a színházépület felavatásának 120. évfordulóját, s 1938-ban megjelentették Sim. Sam. Moldovan Oravița de altădată și teatrul cel vechiu din România című helytörténeti monográfiáját. Nagyobb tatarozási és korszerűsítési munkálatok kezdődtek 1941-ben a Resicai Vasüzemek és Uradalmak Rt. finanszírozásával, Zina Stroie tervei alapján és Aurel Runcan építész irányításával a színház épületén. A munkálatokat megakasztották a II. világháború eseményei. Folytatásukra 1945–46-ban kerülhetett sor ugyancsak Aurel Runcan felügyeletével. Megnagyobbították a nézőteret. A tatarozást folytatni szándékoztak 1947-ben is, de a 130. évforduló dacára a restaurálásra nem nyílt lehetőség. 1948-ban a színházat is államosították, a könyvek, a dokumentumok nagyobb részét elvitték, s a bányaváros központjában elégették a kommunisták. Az épületet, amelyet 1949-ben Mihai Eminescuról nevezték el, kultúrházként és moziként használták. Felavatása 140. évfordulójának esztendejében, 1957-ben minisztertanácsi határozattal műépítészi műemléknek nyilvánítottak az épületet. A nézőtér díszes kandeláberét valamikor 1953 és 1962 között leszerelték és Temesvárra szállították. Nem sikerült kideríteni, mi lett a sorsa, hova került. A Gubán Balázs (1904–1978) alapította és igazgatta temesvári Victoria Iparvállalat készítette el hasonmását, amely napjainkban is szolgál.
A Bánát Tartományi Építkezési Tröszt szakemberei 1963-ban 480 000 lejes költségből megerősítették az alapokat, megjavították a tetőt, valamint felújították az épületdíszeket Gheorghe Rădac műépítész és Ioan Socec munkatelep-felelős koordinálásával. A stukkók és a belső ékítmények restaurálását a Temesvári Román Opera és Állami Színház, a belső ékítmények restaurálását pedig a Temesvári Román Opera és Állami Színház specialistáinak csapata végezte. A városi művelődési ház igazgatója, Ioan Novăcescu járta ki a szükséges jóváhagyásokat és pénzalapokat. Erőfeszítéseiben hathatósan támogatta az Oravicabányát fölkereső Dumitru Popescu író, aki a Román Kommunista Párt Központi Bizottságában épp a kultúra felelőse volt. Nagyobb átalakítási, felújítási munkálatokat végeztek az épületen 1976-ban is, amikor egy állandó jellegű muzeális kiállítást rendeztek és nyitottak meg falai között. Alaposabb karbantartási, állagmegőrzési munkálatok történtek 1985–86-ban is. A város polgármestere, dr. Ioan Cornel Giurgiu mérnök és főépítésze, Constantin Matei 1994-ben megállapította, hogy a mennyezet fagyámgerendáját erősen megviselte az idő, s hogy fennáll annak a veszélye, hogy a plafon beszakadjon, ráomoljon a nézőtérre. Mindent elkövettek, hogy „zöld utat”, megfelelő erkölcsi és anyagi támogatást szerezzenek az épület haladéktalan restaurálásához. A kiírt árajánlati pályázatot a resicabányai CASE Kft. nyerte meg, s a kivitelezési terveket Adriana Bâldea műépítész ki is dolgozta. A befektetéshez szükséges pénzforrások ellenben hiányoztak, nem álltak rendelkezésre. Románia Művelődési Minisztériuma –, amelynek az élén történetesen egy színész, Ion Caramitru állott – vállalta hosszas utánajárás, lobbizás eredményeként a restaurálási munkálatok finanszírozását. Constantin Matei műépítész az eredeti tervet valamelyest átdolgozta, hibáit kijavította. A tartószerkezetet egészében kicserélték, a fagerendákat fémkonzolokkal helyettesítették, teljesen új födémet öntöttek, a stukkókat azonos alakú és formájú újakkal váltották fel. Központi fűtéssel és légkondicionáló berendezéssel szerelték fel az épületet. A munkálatokat 1996–97-ben Vasile Gherman, mérnök-műépítész cége, a temesvári Castrum-Tim Kft. végezte. A régi fényét és ragyogását visszanyert színházépületet két évtizeddel ezelőtt, 1997. december 17-én avatták fel. Ion Caramitru nemcsak díszvendégként vett részt az ünnepségen, hanem előadóművészként is színpadra lépett. A 36,507 × 43,055 m alapterületű, 949,43 m2 hasznos felületű épületet 1998-ban kiemelt, 0. fokozatú, országos fontosságú és jelentőségű történelmi, illetve műépítészeti műemlékké nyilvánították. Kódszáma: L.M.I. CS-II-m-A-1115.
A Mihai Eminescu Művelődési Központ és Múzeum – az intézmény hivatalosan 2012 óta viseli ezt a nevet – hajlékaként szolgál. Igazgatóként a Régi Színház élén 1998-tól a költő, közíró, helytörténész Ionel Bota történelemtanár áll, aki Oravica város, valamint a színházépület két kötetes monográfiáját is megírta, majd kiadta.
Thália papjai évtizedek óta csak nagy ritkán, ünnepi alkalmakor lépnek az ország legrégebbi kőszínházának deszkáira, amelyeket leginkább a zenészek koptatnak. A bécsi operaház magánénekesei, Simina Ivan és Aura Twarowska, valamint a temesvári zongoraművész-házaspár, Manuela Iana és Dragoș Mihăilescu tart néhány esztendeje mesterkurzusokat Oravicabányán nyaranta, amelyek keretében több hangversenyt is tartanak a legendás színház remek akusztikájú, szemet kápráztató szépségű termében. A záró koncerteket a temesvári, a resicai és boksánbányai zenekedvelők is megtisztelik jelenlétükkel.
A két évszázados műemléképület a bányaváros legfőbb kultúrtörténeti nevezetessége és idegenforgalmi látványossága, amelyet nagyon sokan keresnek fel és csodálnak meg évente.
