Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Az otthonosság gyökerei

Él és cselekszik a falu. Éli és teremti naponta költészetét. Ahogy a kagyló a gyöngyszemet, úgy alkot a falu élményeiből rigmust, dalt, verset, mondát, hiedelmet, történetet, balladát. És pergeti, pergeti dolgos hétköznapjaiban a gyöngyszemeket, hogy könnyítsen önmagán, a lelkén és elszomorítson vagy felvidítson másokat. Réthey P. Miklós fenti sorai jutottak eszembe a minap, amikor vállaltam, hogy ismertessem dr. Barabás László marosvásárhelyi néprajzkutató Az otthonosság gyökerei című kötetét. Parajdon, a Sóvidék egyik legszebb és legdinamikusabban fejlődő nagyközségében, a szerző szülőföldjén, gyermekkori éveinek színterén. Vállaltam, hogyne vállaltam volna, hiszen a múlt század ’70-es éveinek derekán – éppen 40 éve – találkoztunk először. Ekkor nem tanárként, hanem a Munkás­élet fiatal újságírója-szerkesztőjeként járta a falvakat, a magyar településeket, Erdély tájait. Így jutott el Vadasdra is népszokásgyűjtő-kutató útján, abba a Patak menti kis faluba, ahonnan 70 évvel korábban, a Budapestre elszármazott tanár-költő, Jakab Ödön írta le a nagypénteki határkerülést és a hajnalozás szokáskészletét.

Barabás László többszöri visszatérése a faluba e sorok íróját is megfertőzte eleink szellemi és tárgyi értékeinek gyűjtésével, ápolásával és közkinccsé tételével. Most már elmondhatom: akkori biztatása, szakmai-baráti támogatása – a későbbiekben – több kötetre való néprajzi anyag megírásában és kiadásában csúcsosodott ki. Arról az időszakról beszélünk, amikor „engedett” egy keveset a szocreál „szorítása”, fel lehetett kutatni a hagyományőrző székely falvakat, Kányádit parafrazálva: be lehetett hordani mindent – de nem érett meg az idő ezek kiadására, kötetben való megjelentetésére! E sorok íróját, azokban az években, dr. Kós Károly néprajzkutató így biztatta: „Mindennek eljön az ideje, érdemes dolgozni. (…) Ha mi nem is, de utódaink bizonyára kapnak kiadót munkáinknak.”

S valóban Barabás László – néhány tanulmány kivételével – munkája gyümölcsének egy részét jóval később látta beérni. A változások után, pontosabban 1998-ban jelent meg első monumentális műve, a Forog az esztendő kereke – sóvidéki népszokások címmel. Ezt a kötetet az egyetemes magyar néprajzkutatás az egyik legjobb szokásmonográfiaként tartja számon. Ezután szinte évente következtek munkái: Karácsonytól Pünkösdig, Kapun belül, kapun kívül, Aranycsitkók, maszkurák, királynék és 2009-ben megjelent a nagy könyv, az Akiket fog a figura.

Barabás László közel 200 erdélyi falut járt be élete során, főiskolai tanári-igazgatói munkája mellett kitartóan gyűjtött és kutatott, de terepmunkájának eredményei csak részben jelentek meg.

A 2015-ben kiadott és 2016 őszén második kiadásban is napvilágot látott Az otthonosság gyökerei című, néprajzi tanulmányokat és népismereti írásokat magába foglaló gyűjteményes kötete két fő részre tagolódik: sóvidéki és Sóvidéken kívüli írásokra. Ezenkívül van még az Elődök nyomában című fejezet, amelyben jól megírt képet kapunk Petőfi Sándorról – Petőfi az erdélyi népi kultúrában –, a népköltészet-gyűjtő Kriza Jánosról, és más jeles korábbi vagy kortárs néprajzosokról is.

A kötet egyik legszebb fejezte – ez érthető is! – a Szülőföldön, Sóvidéken című kezdőrész, amelyben a néprajzi leíráson kívül, gyermekkori éveinek legszebb emlékeit tárja az olvasók elé. Otthonról beszél haza, a nagyvilágnak, s teszi ezt írói vénával megáldott szerzőként, kutatóként, pedagógusként, szülőföldféltő és szülőföldszerető rajongással. Mintha csak Tamási fájóan szép, biztató sorai lebegtek volna egész életében maga előtt: „A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége.” A Sóvidéken kívül, Az otthonosság gyökerei elkalauzolja az olvasót más tájak felé is, ahol él még a népi kultúra, ápolják és őrzik hagyományaikat. Idetartozik a Nyárád mente, Gyergyó vidéke, Szásznádas, Marosszék tájai és a Mezőség marosszéki része.

Minden tájegységnek megvannak a maga jellegzetes szokásai, hagyományai, folklórkincsei – ez teszi egyedivé, de ugyanakkor gazdagabbá és teljesebbé az egyetemes magyar néprajzkultúrát. Ebből a tiszta forrásból, a naponta pergetett gyöngyszemekből hozott nekünk Barabás László, és tette le asztalunkra: az olvasó asztalára.

A kötethez gazdag fotóanyag társul, amelynek java részét maga a szerző készítette.

Mindezek tudatában bátran kijelenthetjük: Barabás László nem csak egy kis magnóval, egy írószerszámmal és egy fényképezőgéppel járta és járja jelenleg is Erdély tájait. Mindig vele volt gyermekkorából örökölt érdeklődő természete, az ismeretlen felkutatása, megismerése és bemutatása iránti vágy.

Ezt tette gyermekkorában Parajdon, egyetemista éveiben Kolozsváron, s később marosvásárhelyi főiskolai tanárként, néprajzkutatóként, s teszi most is, életének 70. évében.

(Elhangzott Parajdon, 2016. november 23-án a kötet bemutatója alkalmával)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Deák Endre halálának 10. évfordulójára, 2022 végén jelent meg Boros Ernő nagykárolyi újságíró, publicista Ostinato című könyve*, a szerzőnek immár harmadik kötete az Otthonom Szatmár megye sorozatban. Talán nem véletlen, hogy helye van ennek a könyvnek ebben a sorozatban. Deák Endre Marosvásárhelyről indult ugyan, de magáénak tekinti őt Nagykároly, mivel 1976-tól 2012-ig a város művelődési életének egyik meghatározó, központi alakjává vált, ahogyan magáénak tekinti őt Szatmár megye és az erdélyi közművelődés is, hiszen fontos zenei mozgalom alapkő letevője volt.

Amennyiben alaposabban betekintünk Páskándi alkotói világába, a műfajok színes kavalkádját fedezhetjük fel. Az egyes műfajok megjelenését követve Cseke Péter ezt a sorrendet jegyezte fel az 1965 és 1973 közötti Utunk-gyűjtemények első átlapozása során: karcolat, regényelemzés, esztétikai értekezés, novella, kritika, líraelmélet, mitológiai játék, vers, vitairat, versmagyarázat, párbeszéd, esztétikai értekezés, geometriai eposz, irodalomtörténeti jegyzet, mesekomédia, drámatörténeti eszmefuttatás, komédia, elbeszélés, irodalmi jegyzet, tudomány-népszerűsítő párbeszéd, tréfás mese.

Kulcsár Beáta munkája* a Weiszlovits/Vaiszlovich család élettörténetét meséli el, több nemzedéken át bemutatva a családhoz tartozó férfiak életpályáját. A szerző a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte tanulmányait, a kötet pedig a doktori dolgozatához elkészített kutatás gyümölcse. Kulcsár Beáta doktori munkáját az Egy nagyváradi vállalkozó család (Weiszlovits) tevékenysége és megítélése (1858–1944) címmel védte meg, majd a kötet publikáláskor kapta az „Adónyomorítás miatt zárva”. Egy nagyváradi család történetei (1858–1944) címet.

A szatmári, illetve erdélyi költők verseit népszerűsítő műsorokat nemcsak helyben, hanem környékbeli településeken is bemutatták – esetenként olyan kivételes szerzők részvételével, mint Kányádi Sándor vagy Gellért Sándor. A szavalóműsorok egyfajta folytatásaként Csirák Csaba diákvetélkedőket hirdetett, amelyeken a versmondás mellett a megszólaltatott szatmári és erdélyi költők személyével kapcsolatos kérdések is fontos szerepet kaptak. Mivel ezek a magyar nyelvű, magyarokról szóló rendezvények rendszerint népes közönség előtt zajlottak, sok magyar embert megmozgattak, népszerűségre tettek szert, szervezőjük idővel szálkává vált a hatóságok szemében.

A téma, ahogy a kötet címe is sugallja, a középkori magyar egyházi személyek felszentelése a Római Kúriában. A feldolgozott anyag időintervalluma kilencvenhét évet ölel fel. Fedeles Tamás összegző bevezetést írt arról, hogy miről is van szó a kutatásban, majd a Vatikáni Levéltár iratainak másolatait írta át, és készített melléjük regesztát. 

Ahogy azt már megszokhattuk, akár egyedüli szerzőként, akár Ucu Bodiceanu történésszel közösen írt, helytörténeti tárgyú könyvvel jelentkezik, Ancuța-Lăcrimioara Chiș egyben utazásra invitál minden olyan turistát, aki nyitott a könyveiben bemutatott helyszínek felfedezésére, különleges kulturális információk befogadására. Ezúttal háromnyelvű (román, magyar és angol) albumot adott közre, Kolozsvári paloták / Palatele Clujului / Palaces of Cluj címmel (Școala Ardeleană, Kolozsvár, 2022).

Karácsonyi Károly a Babeş–Bolyai Egyetem biológia–földrajz szakának végzettjeként (1964) közel húsz éven át (1969–1988) dolgozott a Károlyi-kastély épületében működő nagykárolyi múzeum botanika szakirányú muzeológusaként. Ez idő alatt hivatali feladatai közé tartozott a kastélyt övező dendrológiai kert gondozásának az irányítása. (...) Akkoriban mondhatni minden ott termesztett fát, cserjét, növényt ismert, de a parkbeli vegetáció sorsát utána is figyelemmel kísérte, legújabb könyve megírásának időpontjáig gyakran szolgált tanácsokkal a kert későbbi gondozóinak.

Salamon András könyvének elévülhetetlen erénye, hogy Seprődi életútját nem „hideg” akadémiai életrajzi adatokon keresztül állítja elénk, hanem megláttatja a tépelődő, kísérletező művészt, aki egy új színházi formanyelvet szeretne meghonosítani Sepsiszentgyörgyönmert vallja: „a színház nincs pusztán nyelvi értéshez kötve”.

Új, fokos kötettel lepte meg olvasóit a Gyergyóban élő szorgalmas történész, Garda Dezső. A szerzőnek egyre szaporodnak a könyvei, és földrajzilag is egyre tágabb témákat tárgyal, amelyekben a legfontosabb székely és magyar sorsfordulatokat veszi sorra. Munkáiból egy összerdélyi kép bontakozik ki előttünk, ugyanakkor roppantul érdekes a művek mögött álló alkotó életútja is. 

A szám szerint kilenc erdélyi író miniatúráját tartalmazó könyv szerzőjének válogatási szempontjait nem ismerem, de ismerem a szerzőt, és eligazít a könyv címe: Erdély lelke szólal*. Azok kaptak ide meghívót, akikből Erdély lelke szólal, Erdély lelke sugárzik. Nemcsak műveikből, hanem életükből, emberi tartásukból, nemzettudatuk nyilvánvaló vállalásából. 

A hazai diákok általában útinaplóban jegyezték le, dokumentálták az utókornak külföldi egyetemjárásaikat, azaz peregrinációikat – ezek megismerése révén pedig a korabeli magyar értelmiségről is többet megtudhatunk. Egy tanulmányi út, egy fontos életszakasz dokumentációjával szembesülünk, ha kezünkbe veszünk egy peregrinációs naplót. Esetünkben gróf Teleki Sámuel peregrinációs naplója az elemzés tárgya, amely a Kriterion Könyvkiadó gondozásában jelent meg Kolozsváron, 2020-ban.

László Gyula (Kőhalom, 1910 – Nagyvárad, 1998) kolozsvári éveinek és itteni régészeti kutatásainak szélesebb körben kevésbé ismert adalékait tárja elénk, így az újdonság és a hiánypótlás erejével – és az olvasói felfedezés örömével – hat M. Lezsák Gabriella nemrég megjelent könyve.

Kulturális svédasztalként jellemezte Szonda Szabolcs a május 26–29. között zajló SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. A Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójával, a könyvvásár programfelelősével a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában első alkalommal megszervezett könyvszemléről beszélgettünk.

Hallgató a hátsó padban címmel jelent meg Tulit Ilona új könyveaz Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) gondozásában. A kötet az AESZ-füzetek sorozat 18. kiadványa. (...) Az AESZ másik új kiadványa Péntek János Kalotaszegi tájszótár című könyve.

Négy fiatal történész jelentkezik együtt e kötetben. Közülük ketten már megvédték a disszertációjukat, ketten pedig a védéshez közelednek. Ők most e  két város világháború előtti másfél évtizedének legavatottabb szakemberei. Fodor János, aki Bernády György pályafutásáról írta már kötetként is megjelent dolgozatát, Marosvásárhely és a Bernády-korszak elhivatott elemzője. Úgy tűnik, hogy e kötet összeállításának ötlete is tőle származik. Ferenczi Szilárd Kolozsvár 1890 utáni várospolitikájáról írt disszertációt, Fazakas László Kolozsvár infrastruktúrájának, főleg a víz- és gázvezeték, csatornázás kutatója, Gál Zsófia pedig a századeleji kolozsvári katolikus építkezések feldolgozója.