Szabó Ferenc
„Van-e már neve a tánccsoportnak, Szabóka? – kérdezte tőlem egykori kollégám, néhai Péter Dezső magyartanár.
– Még nem választottunk – feleltem én.
– Legyen Bokréta a neve, mert a bokrétába minden virágot beleköthetnek. Neked pedig össze kell fognod ezt a mozgalmat.”
Ismét belelkesedtem, mint mindig, amikor a már nevet is kapott tánccsoportról beszélgettem valakivel. Egyre jobban kezdett foglalkoztatni és hajtani a gondolat, hogy miként tudnánk továbblépni a néptánccsoport ügyében. Amikor 1996-ban az akkori első osztályos tanítványaimmal színpadra vittünk egy kis táncos összeállítást, erre az alkalomra a szülők kalákában varrták meg a piros-fehér, pártás kis leányruhákat és a felzsinórozott fiúmellényeket, illetve -nadrágokat. Nem volt ebben szinte semmi autentikus, de ez volt a kezdet.
Az elkövetkező két esztendőben kerestük a lehetőséget, még mindig csak osztályszinten, hogyan lehetne eredeti táncanyaghoz és népviselethez hozzájutni. Ebben az időszakban kértem a végvári Korsós Tamás segítségét, aki addig már megjárt néhány néptánctábort, majd a Temesváron tanuló magyar egyetemisták Guzsalyos néptánccsoportjának néhány tagját, akiktől Szatmár megyéből kaptunk egy leányviseletet. Ennek a mintájára készült el az első, eredetihez hasonló népviselet. Mindez az 1998–1999-es tanévben történt.
Az igazi nagy változás 2000-ben következett be. A Bokréta meghívást kapott egy hétvégi intenzív táncoktatásra, Végvárra. Itt találkoztunk először a Szeged Táncegyüttes vezetőjével, oktatóival. Kemény tempót diktáltak, és felajánlották segítségüket. Boldogan nyugtáztam, hogy végre megkezdhetjük az eredeti táncok tanulását szakszerű és elkötelezett oktatók vezetésével. Gombos András irányításával elkezdődtek a próbák, de tanított Temesváron Tóth Gábor és Boldizsár Tamás is. Közben a Bokréta létszáma egyre gyarapodott. Elkészült az első dél-alföldi koreográfia, majd ezt rábaközi, felcsíki, szatmári, somogyi táncok követték. A felkészülés a nyári tánctáborokban (Zoldon, Végváron, Csanádon, Röszkén), havonta egy-egy intenzív próbán és a rendszeres heti táncpróbákon történt.
Elkezdődtek a fellépések, amelyeken már eredeti táncanyag került színpadra. Dettán léptünk fel először a Bánsági Magyar Napok rendezvénysorozat keretében, de táncoltunk a megye más településein, majd Szegeden és Budapesten is.
Időközben a néptáncmozgalom a Bartók Béla Elméleti Líceumban is elismerést vívott ki magának, így egyre többen szerettek volna csatlakozni. Erre az igényre válaszolva, a 2002–2003-as tanévben kezdő csoportot is indítottunk, amely a Kisbokréta nevet kapta.
2003-tól, tíz éven keresztül, rendszeres résztvevői voltunk a Vésztői Népművészeti Tábornak. (Gyökereket keresve, a múlthoz ragaszkodva mindig szívesen járok ide, hisz felmenőim egy része innen jött telepesként a 19. század végén Igazfalvára.) A tábor szervezői, Juhász Sándor és Juhász Sándorné református lelkészházaspár nagy figyelmet fordít a Magyarország határain túlról érkező csoportokra. Itt ismertük meg Jeremiás Lajos néptáncoktatót, Széles András citeraművészt, Budai Ilona népdalénekest, Csüllög Edina citeratanárnőt, a jobbágytelki, szépemlékű Balla Anti bácsit, Marsi Andrea néptáncoktatót és a Bíró István által vezetett Csűrdöngölő zenekart.
A vésztői táboroknak köszönhetően kezdődött el 2003-ban a citeraoktatás. Féltve dédelgetett álmom valósult meg ezzel. Csüllög Edina citeraoktató tanárnő segítségével a citerás lányok jelentős sikereket értek el. (Ilyen volt a Médiabefutó döntőjén való szereplés és a zsűri különdíja 2005-ben, valamint 2006-ban az RMDSZ különdíja).
2005-ben oktatóváltás következett. Felkérésemre Jeremiás Lajos debreceni néptáncoktató vállalta fel a csoport szakmai irányítását. Nem volt ismeretlen számára a Bokréta, előző két esztendőben már találkoztunk Vésztőn. Amennyiben a 2000-es év a szegedi oktatók színrelépésével komoly szakmai megalapozást hozott, az oktatóváltás az önállósodást és a nyitás lehetőségét biztosította 2005-től.
Kezdetét vették a turnék, a fellépésekkel egybekötött kirándulások, nyári táborok. A létszám gyarapodott, és hamarosan egy újabb csoport jött létre, a Morzsa-Bokréta. A citerát is egyre többen kezdték pengetni, ezért szükségessé vált a rendszeres citeraoktatás megszervezése is. Szakmai segítséget továbbra is Csüllög Edina tanárnő nyújtott. Nyaranta három-négy felkészítő tábort is szervezünk azóta korcsoportoknak megfelelően. Folyamatosan több táncrenddel bővült a repertoár: magyarbődi, rimóci, szilágysági, nagyecsedi, széki, hortobágyi, nádudvari, somogyi táncok, de említsük meg a regölést és a gyermekjátékokat is. 2008-ra a Bokrétában táncoló gyermekek létszáma elérte a száz főt, amelyből harminc citerázik is.
Jó kapcsolatot és együttműködést alakítottunk ki a nádudvari tánccsoporttal, a debreceni Phoenix táncegyüttessel, a Nyíregyházi Művészeti Iskolával, a szegedi Cuháré Táncműhellyel, a földeáki tánccsoporttal, a székelykevei Szalmaszál Kulturális Egyesülettel.
Több rangos rendezvényre kaptunk meghívást. Legjelentősebb talán a 2007-ben megrendezett Debreceni Virágkarnevál, ahol egy nap alatt körülbelül 250 000 néző láthatta a Bokréta táncát. De jártunk Győrben, Pozsonyban, és egy kisebb csoport Lengyelországban, illetve Prágában is. Belgrádban és Újvidéken is emlékezetes napokat töltöttünk.
Táboroztunk a Somogy megyei Csurgón, a helyi városvezetés és Szászfalvi László parlamenti képviselő meghívásának köszönhetően, majd Horvátországban, Vrsar kisvárosban, a helybeli polgármester, Franco Štifanić vendégszeretetét élvezve. A budapesti Polgárok Háza által szervezett, a magyar nyelvterületek tájegységeit bemutató rendezvénysorozat keretén belül mutatkozott be a Bokréta táncokkal és citeraműsorral a Bánságot képviselve.
Az elmúlt esztendő (2016) tavaszán az együttes haladó csoportja eddigi legnagyobb szakmai sikerét érte el a Szegeden megrendezett nemzetközi Százszorszép Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztiválon, ahol a bemutatott dél-alföldi koreográfiát arany minősítéssel értékelték, majd ugyanez év augusztusában a Román Televízió magyar adásának meghívására a gyimesekbeli Hidegségben megrendezett Túróspuliszka Fesztiválon szerepeltek nagy sikerrel az együttes haladó citerásai.
Jó együttműködés alakult ki az évek folyamán a Bokréta és a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház között. A haladó táncosok statisztákként szerepeltek a sok előadást megért István, a király rockoperában, majd a Koltai Gábor által rendezett, a temesvári forradalomra emlékező műsorban, Varga Miklóssal és a Kormorán együttessel.
2008 októberében egy nagyszabású jubileumi műsor megszervezését vállalta be a Bokréta apraja-nagyja és szülői közössége. Megünnepeltük az együttes megalakulásának tízedik évfordulóját. Meghívott résztvevők voltak a helybeli nemzetiségek tánccsoportjai (románok, németek, szerbek, szlovákok, csehek, bolgárok, ukránok), valamint Magyarországról, Darnózseliből a Szigetköz Táncegyüttes, a szegedi Cuháré Táncműhely, Nyíregyházáról a Kisfigurás tánccsoport, valamint Széles András és Csüllög Edina citeraművészek. A talpalávalót erre az alkalomra a debreceni Szeredás zenekar húzta.
A hagyományok megismerését nem csupán a táncon és a zenén keresztül biztosítjuk. Célunk a népi kultúra egészét bemutatni, megismertetni. Jó alkalom erre többek közt a már hagyományossá vált igazfalvi disznóvágás, ahol az ízletes ételek, felvágottak elkészítése mellett a gyerekek kipróbálhatták a csigatészta türelmet igénylő sodrását, pödrését, a seprűkötést, kosárfonást, agyagmegmunkálást, lovaglást és kocsikázást. A közösen elkészített, bográcsban főtt ételek is jó hangulatú együttlétet biztosítottak.
A heti és hétvégi próbák színhelye a Bartók Béla Elméleti Líceum. Ez természetes is, mivel a táncosok „bartókos” diákok. Itt van az együttes kelléktára is. Szükség van erre, mivel az évek folyamán több mint 250 rend népviselet készült különböző tájegységek táncaihoz, itt tároljuk az eszközöket, hangszereket, hangosító berendezéseket. Ezek nagy részét szülői hozzájárulással sikerült megvásárolni, elkészíteni, de nagy segítséget nyújtanak a különböző cégek és magánszemélyek, pályázatokat kiíró alapítványok, szervezetek, valamint a megyei és városi önkormányzat is. A Bokréta együttes jogi hátterét a Pro Folk Bánsági Magyar Hagyományőrző Társaság biztosítja.
Folyamatosan jelen vagyunk a város és a megye kulturális életében, ahol a magyarságot képviselve komolyan számítanak ránk. Hagyományos rendezvényeken veszünk részt, a Bánsági Magyar Napokon, történelmi megemlékező műsorokon, különböző fesztiválokon. (A minőségi munka mindig kivívta a többségi nemzet elismerését is).
Gondosan figyelünk az utánpótlás biztosítására. Erre garancia a Morzsa csoportban táncoló nagy létszámú kisiskolás, és a 25-30 főt folyamatosan magába foglaló óvodás csoport.
A közel két évtizedes munkánk folyamán neves szakemberek segítségével haladtunk előre: †Nagy Albert, Felföldi László, Gombos András, Borbély Jolán, Jeremiás Lajos, Zombori Judit, Széles András, Budai Ilona, Csüllög Edina, Antal Dóra, Antal Roland, Adorjányi-Szabó Nóra, Simoncsics Pál, Számfira Máté. A lelkes szülők mellett szervezőmunkában mindig számíthattam Szabó Angéla, Stan Orsolya, Adorjányi Borbála, Simon Tibor, Nüszl Erzsébet, Boros Beáta, Borbély Anita, Mureșan Noémi segítségére. A fellépésekre gyakran zenekar is elkísérte a táncosokat, melynek tagjai: Tódor Béla, Manga Zoltán, Erdődi Endre, Jeremiás Ádám, Szabó Ferenc, valamint említsük még meg a debreceni Bakator zenekart. Az igényesen elkészített viseletek Szabó Erzsébet, Szabó Angéla, Forrai Emma, Bakos Mária, †Bakos Albert, Pusztai Emese és Lőrinczi Hajnalka keze munkáját dicsérik. Tucatnyi televíziós műsor, videofelvétel és számtalan fénykép rögzíti az elmúlt tizennyolc év mozgalmas tevékenységét.
Miért van szüksége a városi gyermeknek a parasztkultúra megismerésére, megélésére? – tehetjük fel a kérdést. Elsősorban, mert magyar, mert a miénk. Valahogy a legmélyebbre fúródó gyökereink is ideérnek. Biztosítja a kisebbségi sorsban élőknek a közösségi érzést. Újra felfedezhetjük általa a bizonytalanná vált identitásunkat. Ugyan városi környezetben élünk, a szülők, nagyszülők jelentős része a romániai magyar nyelvterület minden részéről érkezett ide. Ezért is kötődünk hozzá. Az együtt eltöltött idő közösséggé kovácsolja a gyermekeket, akik felelősek lesznek egymásért. A paraszti kultúrában keményen elkülönültek a női és férfi szerepek. Élményt nyújt, a szorgalmasan és következetesen elvégzett munka után járó sikert biztosítja. Teljességgel mutatja be a múltat, köti a jelenhez, mutatja az irányt a jövő felé. Több ez szabadidős tevékenységnél, testedzésnél, esztétikai nevelésnél. Aki az ízét megérzi, az függővé válik tőle. És ez nem baj. Olyan korszaknak a megmentett értéke ez, amelyben még a kézfogással pecsételt adott szó többet ért a jegyzői hitelesítésnél. Mára eltűnt e közeg, a hagyományok szerint élő, többnyire zárt közösség, amely életre hívta, éltette, csiszolta, finomította ezt a kultúrát. Szerencsére mindmáig sikerült bizonyos elemeit életben tartani, bár sokszor csak lélegeztetőgépen. A maga egészében feltámadását hiú ábránd lenne remélni, de mindazt, ami menthető, kötelességünk továbbadni a következő nemzedékeknek. A szórványsors erre még inkább kötelez bennünket. Ha képesek vagyunk a jövőben is közösségként élni, jelképesen szólva csokorba, bokrétába kötve maradni, gyökereinken keresztül mindig megtaláljuk az éltető tápanyagot, a múltunkat, amit senki el nem vehet tőlünk, de segítségével mindig lehet jövőképünk.
