Jakab Sámuel

Mit nevezünk Nyárádmentének?

Nyárádmente, az egykori Marosszék szí­vének is emlegetett, székelyek lakta tájegység nevét a Nyárád kis folyótól kap­ta. Ennek és mellékvizeinek völgyében található, mintegy 500 km2-nyi kiterje­désben. Ez a hagyományos Nyárádmen­te (szerintünk így, egybeírva) azonban nem fedi a folyó 600 km2-t valamivel meghaladó teljes vízgyűjtő területét, vagyis a földrajzi értelmezésű Nyárád mentét (így, külön írva). Annak csak a Görgényi-havasok és a Bekecs lábától ‒ Nyárádremete–Nyárádselye‒Sóvárad-vonaltól – lefelé, a Maros széles síkjáig nyúló részére terjed ki. A Nyárádmentét közrefogó két vízválasztót alkotó domb­sor innen, 700 méter magasságtól, fo­kozatosan alacsonyodik, míg a Nyárád és a Maros közti vízválasztó teljesen „belevész”a Maros síkságába.

Egy régebbi tanulmányunkban a folyó teljes hosszára kiterjedő Nyárád mentén (vízgyűjtőterületén) a mező- és erdőgazdálkodás fejleszthetőségének fő irányvonalait vázoltuk. A természe­ti adottságok figyelembevételével, há­rom kisebb tájegységet különítettünk el: hegyvidék (Görgényi-havasok és a Bekecs-tető), magashegylábi dombság vagy hegyvidék előtere (Bekecsalja) és alacsony dombság. (1. ábra)

A hagyományos Nyárádmente is hármas tagoltságban: Felső-, Középső-és Alsó-Nyárádmente néven él a helyi lakosság tudatában (az ábrán F, K és A betűkkel jelölve). Ám, amint már emlí­tettük, nem foglalja magában a hegy­vidéket, hanem csak a mi földrajzi beosztásunk szerinti hegyvidék alatti dombságot.

Egy vidék kertészkedési szokásait, kertészeti kultúráját alapvetően ter­mészeti adottságai: tengerszint feletti magassága, éghajlata, helyi időjárási viszonyai, domborzati jellegzetessége, talajai, felszíni és altalajvíz viszonyai határozzák meg. Ez a kiindulás. Ennek ismeretében a vidék székely őslakossá­ga, saját lakóterületének adottságaihoz igazodva alakította ki századokkal ez­előtt a maga sajátos kertészkedési szo­kásait, kertészeti kultúráját. Az idők folyamán befolyásolta ezt a technika, az úthálózat és a közlekedési eszközök fejlettségi szintje, a város, piac közelsé­ge/elérhetősége, s nem utolsósorban a társadalmi-politikai helyzet.

Minthogy kertészeti kultúra szem­pontjából a hegyvidéknek amúgy sincs jelentősége, a továbbiakban nem is fog­lalkozunk vele.

 

Magas hegylábi dombság vagy a hegyvidék előtere (Bekecsalja)

Nagyobb részt egybeesik a hagyomá­nyos Felső-Nyárádmentével, annyiban tér el attól, hogy nem foglalja magában a hegyvidéki Vármezőt és Csíkfalvát a hozzátartozó falvaival. Tengerszint fe­letti magassága 415 métertől 750 mé­terig terjed, domborzata szabdaltsági mélysége tehát 335 m, ami nagyon vál­tozatos felszíni formákban jelentkező kistájjá varázsolja. Éghajlata enyhén hűvös. A sokévi átlagos hőmérséklet és csapadékmennyiség, magasságtól füg­gően 7,5‒8,3oC, ill. 650‒775 mm között változik. Az erdősültség aránya 23‒30 százalék: gyertyános tölgy- és bükker­dő. Talajai többsége enyhén savanyú agyagbemosódásos barna erdőtalaj és különböző fokú lepusztult (erodált) vál­tozatai, podzolos pangó vizes talaj, va­lamint enyhén bázikus (meszes) vagy semleges kémhatású földes kopár, lejtő­hordalék talaj, rétitalaj és kevés öntésta­laj. (2. ábra)

Mintha a Teremtő is gyümölcstermesztésre teremtette volna e kistájat. Megtalálhatja, és többnyire meg is találta itt a hozzáértő ember a mérsékelt égöv csaknem valamennyi gyümölcsfajának helyét. A gyümölcsfák: alma-, körte-, szilva-, dió- és cseresznyefák sok falut erdőként borítanak, virág­záskor olyanok, mintha fehér ruhába öltöztek volna a falvak. A Nyárád tere ezen a szakaszon még keskeny, zöld­ségtermesztésre alkalmatlan, legalább is tömegáru céljából. Nem is alakult ki a családi szükségletet meghaladó mennyiségű termesztés.

A lakosság megélhetését elsősor­ban az állattenyésztés, mező- és erdő­gazdálkodás biztosította, de emellett a települések többségében évszázadok óta a gyümölcstermesztés is fontos jö­vedelemforrást jelentett. Nyárádselye, Bekecsalja legmagasabban fekvő tele­pülésének (517 m) az állattenyésztés, szénégetés és a gyümölcstermesztés jelentette a legjelentősebb jövedelmet. Gyümölcstermesztésükről híresek Bere, Berekeresztúr, Nyárádmagyaros, Kendő, Márkod, főként körtéjükről, al­májukról, amelyek egész télen át rom­latlanul és ízesen megmaradnak. A leg­több őshonos fajta a kis régió magasabb részén fekvő Márkodon és Kendőn for­dult elő, pl. Márkodi Torzsa körte, Őszi mocskos körte, Bölkényi körte, Téli háj körte, Dezső körte (Nagy-T. 2006); az almák közül Batul, Bőralma, Cigányal­ma, Márkodi nőzsér, Pónyik, Sikulai, a Szentiványi Mihály nevét halhatat­lanná tevő híres Piros Páris (szokták „piros páris”-nak is írni). Nyárádre­metéről volt ismert a Csíkos páris és a Rövidszárú király alma. Az említett ős­honos almafajták fontos tulajdonsága a kemény, ellenálló, szállítást bíró héj és a jó tárolhatóság; pincében, verem­ben tárolva akár tavasz közepéig is fo­gyaszthatók. Elengedhetetlen tulajdon­ság, ha arra gondolunk, hogy régebb átalvetőben vagy zsákban szállították piacra.

Nem kevésbé jelentős a cseresznye és szilva termesztése sem, utóbbiból a Besztercei, Húsos, Muskotály berenczei és Olasz kék fajták. Kiváló cseresznyé­jéről híres Ehed, alma, körte, cseresz­nye, meggy és szilva termesztéséről Deményháza, Mikháza, Iszló és Mája. Egész Bekecsalján kedvelt a nagyon magas cukortartalmú Húsos és Besz­tercei szilva; előbbi sok helyen csaknem vadon termett, terem ma is.

A magas dombság alsóbb részének néhány verőfényes lejtőin, itt-ott, meg­jelenik az oltott szőlő is. Erre utal né­hány dűlőnév: Ropón egykor szőlő ter­mett (Bere), Verőfény, Nagy-Szőlőhegy (Berekeresztúr), Kis-Szőlő pataka (De­ményháza).

Az árugyümölcs nagyobb részének értékesítése sokáig a Nyárádmente központjának számító Nyárádszereda (1861-ig Marosszék központja) piacán és Szovátán történt.

Eleinte átalvetőben gyalog, a módo­sabbak szekéren vagy szánon zsákban, illetve sarjúba helyezve juttatták piacra az eladásra szánt gyümölcsöt.

 

Alacsony dombság

Némi eltéréssel, a Középső- és Al­só-Nyárádmentének felel meg. Az el­térés abból adódik, hogy a Kis-Küküllő vízgyűjtőjéhez tartozó négy falu – Rig­mány, Nyárádszentsimon, Geges és Havad – valószínű Nyárádszereda von­zásköréhez tartozásuk okán, érdekes módon, nyárádmentieknek tartják ma­gukat. Egy másik eltérés Csíkfalva köz­ség öt falujának Felső-Nyárádmentétől Középső-Nyárádmentéhez való csato­lása. Természeti adottságuk alapján, kétségtelenül, az alacsony dombságnál van a helyük.

Az alacsony dombság vidéke ten­gerszint feletti magassága 300-550 m, az előbbinél kevésbé szabdalt. Éghajla­ta enyhébb, a hőmérséklet sokévi átla­ga 8,5–8,7oC, a csapadéké pedig 625‒630 mm. Az erdőborítottság 20 százalék, gyertyános tölgyerdő. Laza üledékes, mésztartalmú agyagos márgán és ho­mok beékelődésű agyagokon képződött, többnyire agyagbemosódásos barna erdőtalajok, ritkábban fekete lejtő réti­talajok alkotják a dombok talajtakaró­ját. A nagyjában kelet–dél-kelet–nyu­gat–dél-nyugat irányzottságú kistáj tengelyében a Nyárád helyenként két kilométerre kiszélesedő árterületén ho­mokos-vályogos öntéstalaj és a rétitalaj különböző változatait találjuk. (2. ábra). Ezek az öntés- és rétitalajok tették le­hetővé „Murokország” létrejöttét, hogy a zöldségtermesztés a lakosság legjel­lemzőbb életformája legyen immár leg­alább 400 éve, és hogy kialakulhasson egy jellegzetes kertészeti kultúra.

Az alacsony dombvidéknek azonban van még egy sajátossága, amely az it­teni szőlő és gyümölcstermesztésnek kedvez: a dombok aszimmetrikus volta, ami abban nyilvánul meg, hogy a Nyá­rád völgye jobb oldali lejtője délre-dél­nyugatra néz, és meredekebb a balol­dali észak-északkeletre nézőnél. Előbbi több fényt és hőt kap, utóbbi kevesebbet. A mellék patakok többségükben észak-dél, illetve dél-észak irányba folynak, völgyük lejtői tehát nyugat és kelet felé tekintenek. Előbbiek – a talajtérképen narancsszínnel és RS-el jelölve – több, utóbbiak kevesebb hőben és fényben részesülnek, előbbiek szőlő-, utóbbiak pedig inkább gyümölcstermesztésre al­kalmasak. Tudták ezt a helybeliek, írá­sos feljegyzések tanúsága szerint, már legalább a 16. század óta (Nemes, 1897).

Benkő Samu, Alsó-Nyárádmente szülöttje egyik művelődéstörténeti ta­nulmányában írja: „Szülőföldem táját és emberét háromszáz év óta a zöldség­termesztés tette olyanná, amilyennek ma is ismerjük. A veteményt termeszt­ve alakult e vidék népének bámulatos szorgalma, hatalmas munka kedve, terményei értékesítése közben ismerke­dett meg a piac törvényeivel, a kereslet és kínálat szabályozó erejével, az árú-pénz körforgalmával. Öreg és ifjú réges­rég tudja, hogy mit köszönhet a zöldség­nek, és ezért senki sem neheztel, hogy a környék tréfakedvelői Murokországnak nevezték el az Alsó-Nyárád mente né­hány faluját” (Halászné Zelnik Katalin, 2016). Benkő Samu megállapításai nem csak a Murokország emberére érvénye­sek. Jól illenek Nyárádmente felsőbb részének népére is, ahol a hangsúly in­kább a gyümölcs- és szőlőtermesztésen volt. Piacra szánt jövedelmező kertésze­ti árut többnyire ezekből tudtak össze­hozni.

Nyárádszentmártonnál kitágul a Nyárád tere, megnő a zöldségtermesz­tésre alkalmas öntés- és rétitalajok te­rülete, ennek ellenére le egészen Csere­falváig mégsem alakült ki számottevő, a Murokországéhoz mérhető vetemény­termesztés, ahhoz hasonló életforma. Inkább a gabona, az ipari növények termesztése, a gyümölcs- és szőlőtermesztés honosodott meg.

Tanulságosak a Csíkfalva községhez tartozó falvak gyümölcs- és szőlőtermesztéssel kapcsolatos régi évszámok­kal ellátott határ és dűlő nevei, ame­lyek e két növény termesztésének több évszázadra visszanyúló „múltját” bizo­nyítják a Középső-Nyárádmentén. Más kertészeti növény termesztésére alig egy-két utalást találtunk.

Búzaháza: Dézsi szőlő és Puszta szőlő (1798), Cseresznyés (1833), Körtvély fánál és Körtvélyes (1798), Zöldalmánál (1731).

Csíkfalva: Körtvefája (1671), Körtvé­lyes szőlő, Nagy szőlő, Szőlő alatt, Szőlő kapuja, Szőlő rétje, Szőlő utca (1816).

Jobbágyfalva: ( 32 h old s zőlő). J ob­bágyfalvi szőlőtető, Puszta szőlő (1577), Szílvás berek (1692), Szőlőhegy.

Nyárádszentmárton: Dohányföld (1816), Diófánál (1678), Körtvélyes (1744), Puszta szőlő (1690).

Vadad: Borsós patak (1758), Diófánál (1678), Diósalj, Diós ágy (1701), Hanga szőlő, Ispándi szőlő, Körtvélyes (1703), Puszta cseresznyés (1763), Puszta szőlő (1638) Az 1785 és 1820-ból származó összeírásokból értesülünk, hogy a jelen­legi Csíkfalva községhez tartozó falvak közül „…szőlőtermesztéssel inkább a vadadiak foglalkoztak. Mindenhol van kis gyümölcsösük és veteményesük, fő­leg szilva és alma, sok káposzta”. (Ne­mes, 2016)

1820-ból származó adatok szerint tudjuk, hogy a határban levő vadgyü­mölcsből ecetet szoktak csinálni e vi­dék népei.

 

1. táblázat* Kert és szőlő (k. holdban) a mai Csíkfalva község falvaiban

Magyar Statisztikai Közlemények (1897)

2. táblázat* Gyülölcsfák száma (darabra)

Magyar Statisztikai Közlemények (1897)

* Nemes Gyula után

 

Őshonos almafajták termesztésé­ről híres a Nyárád vízgyűjtőjén kívü­li, magát mégis nyárádmentinek tar­tó négy falu, különösen Geges. Innen származtatják az egykori marosszéki címerben szereplő Piros Párizs almát. A helyi Cserkebala Egyesület a Defen­der produkciós irodával közösen nem ok nélkül indították el itt néhány esz­tendővel ezelőtt a Gegesi Almafeszti­vál évenkéntire tervezett szervezését.Fő céljuk, felhívni a világ figyelmét azokra az értékekre, amelyekkel a falu rendelkezik. Az almatermesztés és ne­mesítés hagyományának őrzését vál­lalták a szervezők. Itt, Gegesen volt a marosszéki Piros Párizs alma fő lelő­helye. Az almatermesztés gyökere szá­zadokra nyúlik vissza, de igazán Ge­gesi Kis József nevéhez kötődik, aki a keszthelyi Georgikonban szerzett me­zőgazdasági oklevelet, és „a gyümölcs­termő Székelyföldről” álmodott. Álmait a tettek mezején is kamatoztatta, és a falujában minta gyümölcsészetet ala­pított. Nemes fáiról egész életében in­gyen osztogatta az oltógallyakat, saját kezével nemesítette a székely gazdák fáit. A napjainkra már kiöregedett, ki­veszőfélben vagy már kiveszett ősho­nosok kihalásával azonban nem sza­kad meg errefelé e kedvelt gyümölcsfaj termesztése. Gondoskodik erről – igaz, más formában, korszerűbb körülmé­nyek között – az intenzív almatermesz­tési gyümölcsészetük.

A Nyárádmente központjának szá­mító – ma már városnak nyilvánított Nyárádszeredának már a 16. században volt szőlője. Még Bocskai István ado­mányozta Nagyadorján területén Marosszék akkori központjának.

Ha már Nagyadorján került szóba, említsük meg azt is, hogy a szőlőter­mesztésén kívül, egyben jó gyümölcs­termesztő település is, különösen a cse­resznye tekintetében. Hasonló a helyzet Szentháromságon, Bedén is. Backama­darasnak már a 18. században vannak szőlősei és gyümölcsös kertjei. Messzi földön ismert a Backa-hegy bora, de minőségben nem marad el tőle a Szőlő­fő hegy leve sem. Gyümölcstermesztési múltról árulkodik az Almásberek dűlő név, lehet, hogy ott terem ma is a Tá­nyér alma és a Pónyik.

A Backamadaras községhez tartozó Szentgerice és Harasztkerék is jeleske­dett/jeleskedik szőlő- és gyümölcsterm­esztésével. Több délre, délnyugatra néző domboldalaik: Szilafarka, Csunyásza és Kis Gorzát teteje, Beke szőlő éle, Kisver, Nagyhegy, Lázárhegy, Czakó, Somhegy mindannyi szőlős. Az almafajták közül legtöbb a Pónyik, Batul, Cigányalma, Tányér alma, körtéből meg a Vajas kör­te különböző változatai. Harasztkerék nemcsak gyékényfonatairól vált mes­szi földön híressé, hanem dinnyeterm­esztéséről, és az augusztus 15-én tartott dinnyevására is ismerté tette.

A gyümölcs- és szőlőtermesztés foly­tatódott a hagyomány szerinti Alsó Nyárádmentén is, végig Lőrincfalvá­ig, ott, ahol a lakosság fő foglalkozá­sa mégiscsak a veteménytermesztés maradt a mai napig. Itteni szőlőtermesztési hagyományra utal a Szőlőte­tő dűlőnév Somosd, Nyárádkarácsony, Lukafalva és Lőrincfalva határában, de szép, verőfényes, jó borokat adó szőlő­hegyeket lehetett látni az utóbbi időkig Ákosfalván, Cserefalván, Székelyvajá­ban, Göcsön és Kisgörgényben is.

A múlt század hatvanas évek elejé­ig, a mezőgazdaság kollektivizálásáig minden nyárádmenti magán szőlőben volt legalább egy, gyakran több ősziba­rackfa, ritkábban kajszi is. Diófák sem hiányozhattak a szőlők alatti, mélyebb talajú terület sávokon, míg a szintvona­lak mentén futó szőlő utak felső, hegy felőli, rézsűjét bogyós gyümölcs- bok­rokkal (egres, ribizli) és birsfákkal ül­tették be elsősorban talajvédő szerepük miatt.

A gyümölcstermesztés tekinteté­ben kiemelkedett a múltban Somosd és Székelycsóka. Valóságos gyümölcs­fa erdők vették körül e két falut, ami meghatározta a lakosság fő foglalkozá­sát is. Belterületükön legtöbb volt a cse­resznyefa. Ha már a cseresznyét említ­jük, jegyezzünk meg, hogy valamikor a nyárádmenti falvakban (az egész Nyá­rádmentére vonatkozóan) termett „fo­lyó cseresnye” a szászföldi fajtáknál is előkelőbbnek tartott gyümölcs volt (Nagy-Tóth, 2006).

Az indás gyümölcsök közül kedvelt volt a sárgadinnye termesztése Lőrinc­falvától fel egészen Nyárádszeredáig, amelyet eljuttattak távolabbi piacokra is, pl. Segesvárra és Szovátára. Napja­inkban már nem termesztik, helyette a görögdinnye jött divatba.

Nyárádmente alsó végén találha­tó Murokország négy faluja: Lőrincfal­va, Lukafalva, Ilencfalva és Káposz­tásszentmiklós. Meg is illeti a név e falvakat, ugyanis torkolatához közeled­ve a Nyárád tere (árterülete) szélessége meghaladja a két kilométert, s ennek homokos, vályogos, könnyen művel­hető, laza öntéstalaja kiválóan kedvez a gyökérzöldség termesztésnek, tehát a muroknak (sárgarépának) is. Murok, petrezselyem, paszternák szép hosszúra, göcsörtök nélkülire nő, a zeller csaknem szabályos, sima gömb ala­kura fejlődik. A Nyárád árterületének e termékeny talajai tették lehetővé Mu­rokország létrejöttét, hogy a vetemény­termesztés a lakosság legjellemzőbb életformája legyen, immár legalább 400 éve, hogy kialakulhasson egy jel­legzetes alsó-nyárádmenti kertésze­ti kultúra. Hozzájárult ehhez Maros­vásárhely közelsége, felvevő piaca is. Az említetteken kívül termesztettek itt mindenféle, a második világháborúig ismert zöldséget, konyhakerti- és egyéb haszonnövényt, nemcsak Murokországban, hanem az egész Nyárád­mentén is. Népességeltartó szerepe volt a kertészetnek.

Amíg a Nyárádmentén eredeti, he­lyi vetett vagy ültetett szaporítóanya­got használtak, jó ízű, zamatos termést hozó növényfajtákat termesztettek. Így volt ez a második világháború utáni évekig.

A nyárádmenti gazdálkodók, köztük a kertészkedéssel foglalkozók életében is, a 19. század második felétől gyöke­res változások indultak el. Az 1770 kö­rüli első osztrák felmérések alapján ké­szült térképeket, és a száz évvel később készítetteket vizsgálva megfigyelhető, hogy a Nyárád árterületén a mocsaras és vizes élőhelyek területének aránya jelentősen csökkent. A későbbi lecsapo­lási és feltöltési munkálatok nyomán mára már alig maradt valami belőlük. Ugyancsak a 19. század második felé­ben kezdték építeni a makadám uta­kat. Addig a közlekedési körülmények siralmasak voltak; Szent Mihály-nap­tól Szent György-napig a falusi ember szekérrel a városba csak hóhullás után mehetett, ha hideg volt a tél.

Előnyös alapvető változást hozott a kistermelők életében az 1915-ben forgalomba helyezett nyárádmen­ti keskenyvágányú vasút is, amely nagymértékben megkönnyítette a ma­rosvásárhelyi, a nyárádszeredai, a szo­vátai és a parajdi piacra jutást.

A leggyökeresebb változást azonban a második világháborút követő politi­kai-társadalmi átalakulások hozták. Az állami gazdaságok és szocialista tí­pusú termelőszövetkezetek nagyüzemi termesztése a hagyományos zöldség-és gyümölcstermesztést szinte teljesen visszaszorította a házi kertekbe. 1979-ben a Nyárádmentén 919 ha intenzív gyümölcsöst és 784 ha szőlőt tartottak nyilván. (Mára ezekből szinte semmi sem maradt meg). Falun kezdetét vette a fokozatos népességfogyatkozás, váro­sokba vándorlás, az ipar felé orientáló­dás, az otthon maradottak kiöregedése, elhalálozása.

Az 1990-es években megváltozó tu­lajdonformák és viszonyok magukkal hozták a termesztési formák újbóli vál­tozását is, ami lehetőséget adott/adhat a vidék adottságai, hagyományai és új ismeretek összehangolására. Menta­litásváltásra van szükség. Problémát jelentett/jelent azonban a munkaerő­hiány, a falusi lakosság elöregedése, megfogyatkozása, az esetleg hazatérők hiányos szakmai tudása, a középfokú kertészképzés teljes hiánya, a háztáji gazdálkodók félelme az új technológiák bevezetésétől, szakmai szervezkedés­től. Nem bíznak egymásban.

 

Jövőkép

Ma alapvetően a munkaerőhiány ha­tározza meg a nyárádmenti kertészeti kultúrát, amit csak megfelelő techno­lógiával lehet helyettesíteni: korszerű palántanevelés, öntözés, a gazdaságok méretezése önkéntes összefogás alap­ján (elfelejteni a szövetkezés kifeje­zést!), az értékesítés megszervezése.

Az utóbbi időben már körvonala­zódik egy nemzedékváltás, és vele együtt a mentális változás elindulá­sa. Hozzájárul(t) ehhez – kétségtele­nül – az 1993-ban indult, 23 évig tartó nyárádszeredai kertészmérnök-kép­zés, annak nyárádmenti végzettei és a Sapientia EMTE kertészmérnök és nö­vényorvos diplomásai. Előbbiek közül több polgármester, községi tanácstag és önkormányzati szakreferens is ke­rült ki. Időközben jelentek meg új, ré­gebb ismeretlen vagy a Nyárádmentén nem termesztett kertészeti kultúrák: padlizsán, szamóca, homoktövis, ró­zsatő, görögdinnye, csemegekukorica, gyógynövények, teafüvek, levendu­la. Robbanásszerűen megnőtt a fóli­asátras zöldség- és virágtermesztés, feljövőben van a dísznövénytermesz­tés, virágkötészet, gyümölcsfaisko­la-létesítés, gombatenyésztés. Létjo­gosultságot harcolt ki magának olyan egyesület és Kft., amely kolozsvári, marosvásárhelyi és nagyszebeni na­gyáruházakat lát el zöldséggel köve­tendő példaként. Van, amelyik 20 ha területen (ebből 5 ha fólia alatt), a má­sik 10 ha (ebből 1 ha fólia) területen ter­meszti a zöldséget.

Egyre több termelő rátért a gyümöl­csök és zöldségek feldolgozására, ér­tékesítésére. Lekvárokat, zakuszkát, savanyúságokat, préselt gyümölcsle­veket, szörpöket, levendulatermékeket szállítanak éttermeknek, vásárokon, kiállításokon értékesítik portékáikat. Nemcsak saját termésüket, hanem kis­termelőktől vásároltat és erdei gyümöl­csöket is.

Egyre többen élnek pályázati lehe­tőséggel is. A nemrég beindult Paradi­csom- és Fokhagymaprogram üvegházi és fóliasátras termesztésre nagyon so­kan adtak be termelési lapot, csak Nyá­rádkarácsonyból 180-nál többet.

Egyre népszerűbbek a termékvásá­rok, börzék, kiállítások. Már csaknem két évtizede minden év március első vagy második szombatján a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészet Tudomá­nyi Kar Nyárádszeredai Konzultáci­ós Központja kezdeményezésére meg­rendezik a kertészeti szaporítóanyag börzével egybekötött Nyárádszredai Kertésznapot, amelyen a kiállítók, áru­sítok többsége a helyben végzett ker­tészmérnökök közül – Erdély különböző részeiről – kerül ki. Közel tíz éve szer­vezik évente a Gegesi Almafesztivált – utóbbin 15 őshonos almafajtát sike­rült bemutatni –, a Székelyföldi Napok keretében pedig immár tizenhét éve megrendezik az Ákosfalvi Községi Na­pokat, s ez alkalommal mezőgazdasá­gi kiállítást is rendeznek. Továbbá Dó­zsa György községben zöldségkiállítást tartanak minden év szeptemberében a község más-más falujában. Valamen­nyi rendezvény célja a termelőhöz közel hozni a vásárlókat, partnerségek létre­jötte, kereskedelmi szerződéskötések. Mindezek a jó irányba való elmozdulás tagadhatatlan jelei.

A Nyárádmente kedvező természeti adottságai még mindig sok lehetőséget kínálnak a kertészeti kultúra tovább­fejlesztéséhez a korszerű technológi­ák megismerésével, alkalmazásával. Nem kell más, mint a nemzedékeken át hozott hagyományt, tudást kiegészí­teni és az új kihívásokhoz alkalmazni, tovább fejleszteni a technológiát. Négy nagy kérdésre kell megtalálni a meg­felelő választ. Az egyik a klímaválto­zás okozta vízhiány, a másik a munka­erő-elvándorlás, a harmadik az egyre növekvő vadkárveszély, a negyedik pe­dig a szaktudás gyarapítása.

 

Irodalomjegyzék

Benkő Samu: Murokország. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1972

Fodor Sándor: Marosvásárhely és a Nyá­rád mente. In: Barangolás a Székelyföldön 2., Maros megye (Balás Árpád szerk.). Pal­las-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009, 23–113. old.

Halászné Zelnik Katalin: Nyárádszere­da, az erdélyi magyar nyelvű kertészmér­nök-képzés Konzultációs Központja. In: A szükség parancsa (Jakab Sámuel szerk.) Kreatív Kiadó, Marosvásárhely, 2016, 50–52. old.

Jakab Sámuel: Székelyföld termőtalajkin­cse, tájegységeinek talajtársulásai. Mú­zeumi füzetek. Új sorozat 12. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 2004, 65–70. old.

Jakab Sámuel, Incze Árpád, Sipos Zol­tán: Folosirea informațiilor ecopedologice în fundamentarea studiilor de dezvoltare complexă a bazinului hidrografic al Nira­jului. Publ. SNRSS, București, 1981, pag. 75–81.

Jakab Sámuel, Kupán Edit, Imre Attila: Nyárádmente mezőgazdasága természeti adottságokhoz alkalmazkodó fejleszthető­ségének fő irányvonalai. Acta Scientiarum Transylvanica. Múzeumi Füzetek Agro­nomia. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület ki­adása, Kolozsvár, 2007, 15/2., 5–18. old.

Nagy-Tóth Ferenc: Régi erdélyi almák.Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 1998.

Nagy-Tóth Ferenc: Régi erdélyi körtefaj­ták és más gyümölcsök. Az Erdélyi Múze­um-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 2006.

Nemes Gyula: Bekecs alatt Nyárád tere. Csíkfalva község története. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2016, 512. old.

Újvári, Iosif: Hidrografia R. P. R. Editura Științifică, București, 1959, pag. 288.

Vofkori László: Székelyföld útikönyve I. Car­tographia Kft., Budapest, 1998, 640. old.

 

Függelék

A Nyárád teljes vízgyűjtőterülete három kis tájegysége mező-és erdőgazdál­kodása fejleszthetőségének fő irányvonalai:

 

I. Hegyvidék

• mindenre kiterjedő, átgondolt erdő- és vadgazdálkodás; üzemtervek tiszte­letben tartása. A vadgazdálkodás ne a külföldi nagypénzű vadászok és ha­zai potentátok érdekeit szolgálja elsődlegesen, hanem a természet egyen­súlyának megőrzését, a mezőgazdaságnak okozott károk megfékezését;

• szakaszos legelőgazdálkodásra épített juh- és szarvasmarha-tenyésztés;

• pisztrángtenyésztés;

• méhészet;

• hegyi turizmus, sízés (a meglévő 80 km-nyi jelzett út továbbfejlesztése, sí­pályák építése), fajdkakasdürgés- és szarvasbőgés lesek építése;

• erdei vadgyümölcs-, gomba- és gyógynövénygyűjtés, -feldolgozás és -érté­kesítés;

 

II. Magas hegylábi dombvidék v. a hegyvidék előtere (Bekecsalja)

• fűmagtermesztés;

• takarmánynövény-termesztés (takarmánykeverékek, baltacím a meszes földeskopárokon);

• szarvasmarha-tenyésztés (tejelőállat és húsmarha);

• tej- és húsfeldolgozó vertikumok kiépítése;

• gyümölcstermesztés: dió, mogyoró, alma, cseresznye, szilva, bogyóster­mésűek ott, ahol megvédhetők a medve kártétele ellen;

• méhészet;

• faluturizmus;

 

III. Alacsony dombvidék

• zöldség- és virágtermesztés (fóliasátras és szabadföldi);

• gabonatermesztés;

• cukorrépa-termesztés;

• dohánytermesztés;

• takarmánytermesztés (különösen vetett takarmány);

• tejelőállat-, húsmarha- és sertéstenyésztés;

• hús- és tejfeldolgozás;

• szőlőtermesztés;

• napraforgó- és repcetermesztés.