Gergely János
A fúvós részleg egy tehetséges fiatalembert javasolt kitüntetésre, akinek a pályája felfelé ível, és jelentős eredményt valósított meg e pár év szakmai tevékenység alatt. Legszembetűnőbb jellemvonásai: céltudatosság, tehetség és szorgalom, valamint megbízhatóság. Pályaválasztását nagyban befolyásolta megismerkedése a fúvószenével, bár a hangszerválasztás nem volt zökkenőmentes.
De kezdjük elölről a történetet azoknak, akik közelebbről nem ismerik: 1989 februárjában született Alsóboldogfalván, iskoláit szülőfalujában és a községközpontban, Újszékelyen végezte. Hetedikes korában került kapcsolatba a székelykeresztúri fúvószenekarral, amelynek hatására felvételizett a művészetibe a nyolcadik osztály elvégzése után, így került az osztályomba minimális zenei ismeretekkel, olyan hangszeren, amely nem szerepel a művészetiben tanítható hangszerek listáján. Fél évbe tellett, amíg a számára megfelelő hangszert, a tubát megleltük, és teljes hévvel nekiláttunk e hangszer titkainak felfedezéséhez. Addig én sem tanítottam ezt a hangszert. A mellettem álló fiatalember tehetsége, kitartó szorgalma és körültekintő hozzáállása segített a zenei előképzés hiányának bepótolásához, és alig három év alatt olyan szintre emelkedett hangszertudása, hogy már országos versenyeken szerepeltünk sikeresen. Érettségi után szépen sorban jöttek a megvalósítások: felvételi, majd diplomázás a zeneakadémián, mesterizés, címzetes tanári állás a művészetiben, véglegesítő vizsga, és legutóbb a kettes tanári fokozat megszerzése.
Hitvallása: eredményt csak szorgalmas, kemény, kitartó munkával lehet elérni, ezért már diákévei alatt sem tűrte meg maga mellett a munkát félvállról kezelőket, a munkában nem ismer tréfát, már Székelyudvarhelyen, de később Kolozsváron is számonkérte társaitól a napi gyakorlás mennyiségét és minőségét. Szerintem ez a magatartás is a tanári pályára predesztinálta, ahol ugyanolyan következetesen és könyörtelenül megköveteli a napi teendők hiánytalan elvégzését.
Ami a karmesteri tevékenységét illeti, az sem mindennapi. Olyan településen kezdte el a karmesterkedést, ahol soha nem tanított zenét szakember, és nem létezett az évek során semminemű felnőtt művelődési tevékenység, ráadásul az ország egyik legnagyobb területű településéről van szó, amely 75 négyzetkilométeren fekszik, több mint 150 kilométeres, településen belüli úthálózattal, ahol az ehejt két-három kilométert, az ahajt meg tíz vagy annál is nagyobb távolságot jelent. Székelyvarságról van szó, Udvarhelytől 35 kilométerre, ahol nyolc évvel ezelőtt felnőtt tagokkal fúvószenekart indítottam, és egy év elteltével, nyugdíjba vonulásom után a karmesteri pálcát átadtam a mellettem álló fiatal kollegának. A pálca könnyű, az elvégzendő munka annál nehezebb, de sikeresen megbirkózott vele, és az eltelt hét év alatt sikerült egy szervezett, fejlődőképes együttessé kovácsolnia a csapatot. A karmester határozottsága, erélyes és célratörő magatartása hozzájárult az együttes tagjainak hozzászoktatásához a közösségi munkához, felelősségtudatuk kialakításához, és új életmód kialakításához. Egyszóval összeszokott együttessé kovácsolta a zenekart a közös munkához hangolt, jól meghatározott egyéni feladatokkal. Az együttes működéséhez szükséges anyagi bázis biztosított helyi erőből (próbaterem, hangszerkészlet, egyenruha, kottatartó, kotta), valamint a taglétszám állandósulása és az utánpótlás képzése biztosítékot jelent a fúvószenekar hosszú távú működéséhez.
Hét éve Oroszhegyen az iskolaigazgató kezdeményezésére és a helyi vállalkozók hathatós anyagi segítségével harminckét tanulóval elindult a hangszeroktatás. Ötödik éve ebből a csoportból létrejött az ifjúsági fúvószenekar György Sándor vezetésével.
Példaadó a helyi közösség támogatása, mindenki szívügyének tartja az együttes létezését, fejlődését, szereplését: szülők, községi vezetők, közbirtokosság, vállalkozók. Az együttes megbecsült helyet kapott a helyi rendezvényeken, ma már elképzelhetetlen a nagy hagyománnyal rendelkező Nárciszfesztivál vagy a híres oroszhegyi Pálinkafesztivál a fúvószenekar részvétele nélkül. Az első önálló hangversenyükre olyan nagy volt az érdeklődés, hogy kicsinek bizonyult a helyi sportcsarnok, s bár a legzordabb hóvihar tombolt az előadást megelőző órákban, így is zsúfolásig megtelt a terem, és mindenki gyönyörködött a színvonalas, egyszersmind emlékezetes előadásban. Ez a fiatal, de sokat ígérő zenekar nemcsak a helyi közösséget szolgálja, hanem már három éve a Székelyudvarhelyen rendezett eseményeken is főszerepet kap nemzeti ünnepen (március 15., augusztus 20., október 23.), megemlékezéseken (nemzetközi gyermeknap, aradi vértanuk emléknapja, május elsejei zenés ébresztő) vagy éppen valamelyik helyi rendezvényen, mint a Bárányfesztivál, a Méhészfesztivál, a Gyümölcsfesztivál.
A legnagyobb megvalósítás mégis a hangszeres zene megszerettetése, elragadó a gyermekek lelkesedése a hangszeres foglalkozások idején mind az egyéni, mind a közös tevékenység alkalmával. Tudott dolog, hogy az élet fokmérője a tett, hát Sándor tanár – ahogy tanítványai emlegetik – teszi a dolgát, sőt, jól teszi a dolgát, szerintem nem véletlenül található a tanítványai között nemcsak Udvarhely vidékéről származó, hanem a Gyergyói-medencéből, Csíkból, de akár más megyéből is (Kovászna, Brassó), akik azért jönnek Udvarhelyre, hogy nála tanulhassanak.
Természetesen Kölcseyvel együtt mindannyian tudjuk, hogy „lángerő kevésnek adatik, azonban minden egészséges lélek szorgalom és tudás gyarapításával alkothat tehetsége szerint értéket, és ezzel hozzájárul nemzete közkincsének gyarapításához, és ezzel együtt annak megmaradásához.” Szerintem jelen esetben ezzel a ténnyel állunk szemben, mert György Sándor karmesterként olyan területen alkotott maradandót, ahol a hangszeres zene ismeretlen fogalom volt, így tiszta szívből javasolom a Romániai Magyar Dalosszövetség áltat felajánlott kitüntetésre.
Gratulálok a megvalósításokhoz és a kitüntetéshez!
(Elhangzott 2019. november 23-án, Kolozsváron, a Romániai Magyar Dalosszövetség ünnepi közgyűlésén.)
Van egy százhúsz évet meghaladó, megszakítás nélküli tevékenységgel büszkélkedő fúvószenekar Erdélyben, melyen nem tudott kifogni az átélt idők viszontagsága, mely a világégések és rendszerváltozások dacára mindig jelen volt a kisváros életében – legyen szó nemzeti vagy helyi jellegű ünnepekről, netán arról, hogy a helyi közösség veszteségeit kegyeletteljesebbé tegyék. Ennek a székelykeresztúri együttesnek a neve a Polgári Fúvószenekar 1895, és állíthatom, az egyik legszigorúbb alapszabályzat szerint szerveződött és működő együttes ma is – én ennek tulajdonítom a megszakítatlan hosszú tevékenységét. Ez a szigorú rendbe szerveződött csapat kérte fel Nagy Leventét 2014 őszén, hogy elvállalná-e a megüresedett karmesteri feladatkört összesítő munkát, és ő igent mondott. Innen kezdődően egy igen látványos fejlődés útjára lépett az együttes. A létszám új, képzett tagokkal bővült, az alaptónust egy alapos szakmai munka adta meg. A tagok közti emberi viszony a barátság és egymásra figyelés irányába mozdult el, a repertoárba egyre nehezebb és egyre teljesebb képzést igénylő művek kerültek be, a célok megvalósításához szükséges módszeres munkára irányuló mozgósítás pedig a maximumot érte el. Merész célokat tűztek, ki és fáradságot nem ismerve, teljes összefogással dolgoztak megvalósításukért. Jelentkeztek a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség által meghirdetett minősítési hangversenyre, melyen két kategóriában is arany diplomát szereztek – koncertfúvós, valamint szórakoztató zene kategóriában –, az önálló hangverseny műsorát B fokozatnak megfelelő nehézségű kötelező, illetve szabadon választott művek alkották.
Nagyon jó kapcsolatot tartanak fenn az erdélyi fúvószenekarokkal, fesztiválokon és hangversenyeiken egyre igényesebb műveket mutatnak be, ugyanakkor az anyaországi fúvósokkal is rendszeres a kapcsolat. Ha ajkai, tatai, dunakeszi vagy sárvári együttesek hívják meg a zenekart, akkor is tisztes helytállással képviselik az erdélyi fúvószenét. Ezek a tények is a karmester rátermettségét bizonyítják, mint ahogy az is, hogy a ma közkézen forgó tömérdek kottaanyagból csak értékes műveket tanít be, és igényes műsorpolitikájával az együttes fejlődését szolgálja.
A jövőt az utánpótlás-nevelés megoldása jelenti, ezen a téren is jó úton haladnak a keresztúriak, ugyanis a Művészeti Népiskola kihelyezett osztálya képzett szakemberek bevonásával szervezett keretet biztosít a hangszeres zenét tanulni vágyóknak.
Nagy Leventében egy gerinces, tisztelettudó, tiszta lelkű és tiszta szívű ifjút ismertem meg, aki tudja, hogy az ígéret mellé felelősség társul, és számára az adott szónak súlya van. Tudásvágya határtalan, minden adódó alkalmat megragad szakmai tudásának gyarapítására.
Eredményei, melyeket e rövid négy év alatt megvalósított együttesével, semmi kétséget nem hagytak a fúvós tagozat részéről, hogy rászolgált a díjra.
Továbbra is sok sikeres együttműködésben eltöltött évet kívánok együttesével, és azt, hogy váljon valóra minden közös tervük. Gratulálok a kitüntetéshez!
(Elhangzott 2018. november 17-én Kolozsváron, a Romániai Magyar Dalosszövetség ünnepi közgyűlésén.)
