Ferencz Zsófia

Azt a megtisztelő feladatot kaptam Kovács András karnagy úrtól, hogy kórusunk egyik alapító tagját, Sándor Imrét bemutassam Önöknek, mivel a Romániai Magyar Dalosszövetség a Guttman Mihály díjjal tünteti ki.

1927. április 11-én született Mezőtelegden. Mindkét szülője székely nemesi családból származott, édesapja a Kovászna melletti Pákéból, édesanyja Zágonból eredt. Iskoláit kezdetben születési helyén, majd a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégiumban végezte, ahol 1947-ben érettségizett. Ezt kővetően a kolozsvári Református Teológia hallgatója volt két éven át, majd győzött a természet iránti szeretete, és felvételizett a kolozsvári Agrár Tudományegyetemre, ahol általános agrármérnöki diplomát szerzett.

Ebben a szakmában dolgozott 34 éven át. Örökmozgó, mindig tevékeny ember, így rendszerint megtalálják őt a nagy feladatok. 14 évet dolgozott a szőlészet és a borászat területén, majd növénynemesítő, vetőmagtermelő volt. További 10 évet a cukorgyárak hálózatában töltött el, ahol négy megyét irányított. 1988-ban ment nyugdíjba.

A Kolozsváron töltött egyetemi évek nehézségekkel teli idején szoros barátság alakult a Birtalan házaspárral. Ennek egyenes következményeként csatlakozott a frissen megalakult vártemplomi kórushoz kedves feleségével, Klárikával együtt.

1986 őszén Fülöp G. Dénes református lelkipásztor kezdeményezésére a legvadabb kommunista diktatúra idején Birtalan Judit karnagy asszony bátran elvállalta a toborzást és a kórusvezetést.

Megkezdődött az a tevékenység, ami azóta is működik. Fő feladatunk ebben az időben az istentiszteleteken való szolgálat, később világi művek előadása is volt.

Rövid időn belül dalos társunkat kóruselnökké választottuk. Ebben a minőségében hűséges segítőtársa lett a karnagy asszonynak mind a kórus adminisztratív ügyeinek intézésében, mind a mindennapi munkában tanúsított odaadó magatartása révén. Közös munkánk eredményeként sok szép sikert értünk el. Egyik legmaradandóbb emlék, amikor az 1989-es fordulat után a Nyárád-menti Dalosszövetség azonnal megszervezte a kórustalálkozót. A friss szabadságélményt a nagy sokaság által a szabadban, kinn a faluközepén énekelt himnuszok jelentették.

Ezután sok szép szereplést és sikert élhettünk át itthon és külföldön egyaránt. Kolozsvártól Ákosfalváig, a budapesti Vigadótól Eger vagy Miskolc deszkatemplomáig. Amikor 2000-ben a Birtalan házaspár áttelepedésre kényszerült, aggódva kérdeztük: hogyan tovább? Nagy szerencsénkre Fülöp G. Dénes tiszteletes úr felkérésére Kovács András tanár úr, addigi dalos társunk elvállalta a kórus vezetését.

Újabb érdekes és értékes időszak következett. Hamar megszoktuk az új munkastílust, és jó hangulatú munkás évek következtek. Szívesen jártunk a próbákra, és sorakoztak az új kihívások itthon és külföldön egyaránt. Tordaszentlászlótól Rákosig, Aranyosgerendtől Somosdig, az évente megtartott Bárdos-fesztiválokig. Külföldön is jelentős szerepléseink voltak. Szerepelhettünk a budapesti Zeneakadémián, Szabadka és környéke, majd Olaszország következett, a Bárdos-év eseményei révén. Ezek mellett továbbra is az itthoni templomi szolgálatok maradtak nagyon fontosak számunkra. Minden évben megtartottuk az adventi és az évzáró hangversenyt. Az elmúlt 30 év során a kórus tagsága kicserélődött, de alapjában nem változott, csak eltelt az idő.

Sándor Imre a kórusbeli tevékenysége mellett 1991–2004-ig a Vártemplom presbitériumának is tagja, majd 2006–2014-ig jegyzője is volt.

Mindig szívesen gondolunk vissza az együtt eltöltött munkás évekre, a felejthetetlen, családias hangulatra, aminek az egyik megteremtője éppen dalos társunk, Sándor Imre, aki mindig tudott egy szál virággal vagy más apró kedvességgel élményt szerezni. Köszönjük neki, és kívánjuk, hogy jó egészségben töltse hátralévő éveit.

(Elhangzott 2017. november 18-án a Romániai Magyar Dalosszövetség ünnepi közgyűlésén, Kolozsváron)