Bara Erzsébet

Kovács Irén Erzsébet 1966. április 16-án született Szilágy megyében, a Wesselényiek jól ismert birtokán, Zsibón. Édesapja a híres Wesselényi Miklós báró főgondnokának, Daróczi Mártonnak unokája, Daróczi József volt, édesanyja pedig Bonczidai Ágnes. Középiskolai tanulmányait Zsibón végezte.

Kovács Irén Erzsébet

Gyermekkorától kezdve életét két fontos dolog határozta meg: a természet és az emberek iránt érzett mérhetetlen szeretete. Pályaválasztását is ezen kötődések határozták meg. 1984 és 1989 között a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Biológia, Földrajz és Geológia Karának hallgatója volt, itt szerzett tanári diplomát 1989-ben.

1989 és 2004 között biológia szakos tanárként végezte pedagógusi szolgálatát előbb Konstancán, majd Szilágy megyében. Címzetes tanára lett a Zilahi

Református Wesselényi Kollégiumnak és a Pedagógiai Líceumnak, ahol jól felkészült biológia szakos tanárként és kiváló pedagógiai érzékkel rendelkező osztályfőnökként sok tehetséges tanítványnak adott lendületet, és indította el őket a továbbtanulás útján.

Határozott, következetes, céltudatos, empatikus személyisége hamarosan kivívta diákjai és tanártársai tiszteletét és szeretetét. A nagy múltú Református Kollégium tanár-tudósainak hagyományait folytatva mindig nyitott az újra, korszerűen oktatott, és a személyiségre figyelve nevelt. Tudatában volt annak, hogy a megújulás képességének hátterében a folyamatos önképzés és továbbtanulás áll.

2005-ben mesteri fokozatot szerzett oktatási menedzsmentből, 2010-ben pedig doktori címet nyer a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen.

2012-ben angol nyelv és irodalom terén szerzett diplomát ugyancsak a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen.

2004 és 2013 között a Zilahi Református Wesselényi Kollégium megválasztott igazgatója volt. Igazgatósága alatt elévülhetetlen érdemeket szerzett a nevelői-oktatói munkában és az intézményépítésben egyaránt. Ebben az időszakban sikerült elemi osztályokkal, óvodai csoportokkal és esti tagozattal is bővíteni a Kollégium kínálatát, ezzel is hozzájárulva a református oktatás kiteljesítéséhez. Kemény áldozatkészségének köszönhetően az iskola bekerül a köztudatba és a megye keresett iskolájává vált.

Kiemelkedően eredményes tanári és igazgatói munkáját az elnyert díjak, kitüntetések és elismerések is igazolják: 2005-ben első díjat és aranyérmet nyert a Nemzetközi Környezetvédelmi Olimpián, Isztambulban, és bronzérmet a Mostratec Nemzetközi Tudományos Versenyen Brazíliában; a Román Oktatási Minisztérium és a Szilágy megyei tanfelügyelőség többször is díszoklevélben részesítette; 2007-ben Gheorghe Lazăr-kitüntetést kapott, ami a legnagyobb román tanügyi kitüntetésnek számít.

2007-től egyetemi adjunktus volt a Vasile Goldiș Egyetem Ökológia és Környezetvédelem karán, az évek alatt számos publikációja és könyve jelent meg.

Dr. Kovács Irén Erzsébet szakmai és szervezői téren is kiemelkedő személyisége az erdélyi és szilágysági tanártársadalomnak. 2013 és 2017 között Szilágy megye főtanfelügyelő-helyettese volt, 2017 júniusától pedig tanügyi államtitkári minőségében immár magasabb szinteken védi és képviseli az erdélyi magyar oktatás érdekeit. Tanügyi államtitkári feladatainak elvégzésében is példaértékű munkát fejt ki, aki akadályokat nem ismer, nehézségektől nem hátrál, lelkesedésben nem lankad, munkabírásban mindannyiunk előtt példaként jár, a közösségépítésre mindig odafigyel, mert ebben a magas beosztásban is felelősséggel és szívből szolgál.

Egy népet szolgálni, kultúráját megőrizni, hitbéli értékeit megjeleníteni csak szívvel-lélekkel szabad és „érdemes” – vallja a történelmi nagyok hitvallásával.

Dr. Kovács Irén Erzsébet mögött ilyen lelkület és életpálya áll, ezért jó szívvel ajánlom a Szilágysági Magyarok Díszoklevél elnyerésére.

(Elhangzott 2018. szeptember 28-án Szilágysomlyón, a Szilágysági Magyarok díjátadó ünnepségén.)