Adorjáni Panna

A Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt. 1920-ban, a trianoni békeszerződés aláírása után jött létre, amikor Erdélyben ráébredtek arra, hogy nem fog több tankönyv, folyóirat, újság, könyv érkezni Budapestről.

A közadakozásból létrehozott részvénytársaság a harmincas évekre Erdély legnagyobb kiadójává nőtte ki magát, amelynek a Brassai utcai épületeit 1948-ban kobozta el az állam, és alakította át pártkönyvkiadóvá, majd 1977-ben megtörtént a kiadó ingatlanvagyonának államosítása is. 1991-ben azért élesztették újra a Minervát, immár Minerva Művelődési Egyesületként, merthogy Tibori Szabó Zoltán, az egyesület elnöke elmondta – úgy érezték, hogy „valamilyen hagyományhoz vissza kell nyúlni”. A régi Minerva restaurálása közben az egyesület visszaigényelte a régi épületeit, amelyek közül már egyet vissza is kapott: itt működött a Tranzit.ro Galéria és a Váróterem Projekt is.

Az az épület viszont, amit ma a kolozsváriak Minerva-házként ismer­nek, egy Jókai utcai épület, amelyben a kommunizmus idején a kolozsvári lapok laktak. Ez a ház, amely a Minerva-Kolozsvári Magyar Tudományos, Média és Kulturális Központ nevezetű projektet működteti, multifunkcionális tér. Különféle sajtóorgánumoknak ad helyet, illetve két kiállítótérnek: az emeleten a Cs. Gyimesi Éváról elnevezett konferenciaterem, az alagsorban pedig egy zegzugos középkori ház pincetere. Amikor a házban jártam, az emeleten Balázs Péter festőművész képei lógtak a falon, a pincében pedig két kolozsvári mesteris képzőművész-hallgató kiállítását lehetett megtekinteni. A hagyomány és újítás kettőssége jellemezte nemcsak ezt a két kiállítást, de magát a gyönyörűen restaurált épületet is, a multifunkcionalitás jegyében pedig a Minerva kiállít, könyvbemutatókat tart, vetítéseket szervez, a média-, fotó- és filmarchívumát pedig rendszeresen látogatják a kutatni vágyó egyetemisták, de a már szakképzett kutatók is. A terjeszkedés pedig a manzárdban folytatódna: egyetemi szakkollégium, artists-in-residence program, újságírói szolgálati lakások létrehozása van kilátásban.

„Ha megtaláljuk a közös múltat, arra lehet közös jövőt építeni”, mondja Tibori Szabó Zoltán, aki nemcsak azt tartja fontosnak, hogy a Minerva a kolozsvári magyarság kulturális és tudományos központjává váljon, hanem azt is, hogy a román közösség is részt vehessen a különféle tevékenységekben. Mint elmondta, a kiállításokra is szoktak a többségi lakosok járni, a szolnoki művésztelep első erdélyi bemutatkozásakor pedig különösen figyeltek arra, hogy nyissanak a román látogatók felé.

A távolabbi jövőt tekintve a Minerva a Brassai utcában, az RMDSZ által működtetett Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal összefogva, egy újabb projektet óhajt megvalósítani: „Ez egy komplex, erdélyi kitekintésű, közgyűjteményeknek és tudományos munkáknak szánt tér volna, amely történelmi relikviákat, művészeti, irodalmi, néprajzi hagyatékokat kutatna fel, hozna egy térbe, és megteremtené azokat a feltételeket, hogy ezeket kutatni és felmutatni lehessen.” Ehhez pedig korszerű kiállító, tároló, feldolgozó, raktározó felületeket létesítenének különféle egyéb szocializációs terekkel karöltve: étterem, szálloda, „jópofa üzletek”, fiatalok számára kialakított helyiségek, Párizsi udvar típusú átjáró kialakítása szerepel a projekthez készült látványterveken. Ennek a magyar kulturális központnak a megvalósítása azonban egyelőre csak álom, egy olyan Kolozsvár álma, amelynek kulturális és tudományos gazdagsága nemcsak a jelen munkáiban, hanem a múlt és a jövő reflektált összekapcsolásában és értelmezésében van.