Népi építészet Kalotaszegen – nádasmenti sajátosságok

Kalotaszeg, Erdély egyik legkorábban felfedezett és néprajzi szempontból kutatott tájegysége, építészeti vonatkozásban érdekes és sajátos utat járt be. A néprajzi érdeklődés kialakulásakor, azaz a 19. század utolsó évtizedeiben Kalotaszeg építészete, és főleg az itt használatban levő lakóháztípus, formailag alig tért el a szomszédos néprajzi tájegységekben kialakulttól. Ugyanilyen tömegarányú és beosztású házak épültek sövényfalas szerkezettel a Mezőségen és Szilágyságban, vagy kőfalakkal Borsa völgyében.² A hasonlóság nem meglepő, hiszen Kalotaszeg falvaiban is azonos volt a társadalmi összetétel, a földműveléssel foglalkozó családok java része 1848-ig jobbágyként művelte a kisebb vagy nagyobb birtoktesttel rendelkező földesurak földjét. A helyiek és a néprajzkutatók által is három altájegységre, Felszegre, Alszegre és Nádas mentére osztott vidék földrajzi adottságai nem kedveztek a növénytermesztésnek, kevés a sík terület és gyengébb a termőföld minősége, sok a szikes, meredek domboldal. Nem csoda, hogy a gabona- és a zöldségtermesztés csak a legszükségesebb javak megtermelésére szorítkozott. Fejlettebb volt az állattartás, a térség román lakossága körében népszerű juhászkodás mellett sok volt a szarvasmarha, és ezen belül a bivaly. A tejtermékek kolozsvári piacon történő forgalmazásából elsősorban a Nádasmente lakói húztak komoly hasznot. Az erdőgazdálkodás leginkább a felszegi román lakosságnak biztosított a különböző földreformok végrehajtásával egyre szélesedő lehetőséget.³

A jobbágyfelszabadítást követő évtizedekben a legtöbb kalotaszegi férfi a mezőgazdaság mellett valamilyen kiegészítő kereseti forrást igyekezett találni. Sokan jártak időszakos munkásként az Alföldre aratni, részt vettek a Kolozsvár és Nagyvárad közötti szekeres fuvarozásban, mesterségeket tanultak, ácsként, kőművesként próbáltak szerencsét. A felszegi Bedecs népe előre gyártott faházak ácsolásával foglalkozott, amelyeket a vidék falvaiban és Kolozsváron forgalmaztak.⁴ Nádasmente már ekkor a kolozsvári piac felvevőerejének jótékony hatását élvezte, ahova elsősorban tejterméket szállított.

Ebben a korszakban indult meg lassan az építészet átalakulása, az egyéni jegyek megjelenése. A kalotaszegi parasztság egyre nagyobb hangsúlyt kezdett ekkor fektetni a reprezentációra, amely a népviselet, a varrottasok, a festett bútorok, tehát a hozomány alkotóelemein túl fokozatosan a kapuk, majd az épületek megjelenésére is hatással volt.

A 19. század derekán épült lakóházak vizsgálata azt sejteti, hogy Kalotaszeg Ház oromzata Mákófalván ekkor még távolról sem rendelkezett sajátos tájegységi jelleggel, mi több, az ekkor már kialakult közép-erdélyi pitvaros, valamint észak-erdélyi kemencés ház területek közötti átmeneti övezetben mindkét terület irányából fogadott hatásokat.⁵ Az alaprajzi elrendezés kialakulása túlnyomó részben a közép-erdélyi egysoros (lineáris), pitvaros házakhoz köthető, a keskeny füstházak megléte azonban a lakószobás-kemencés (Szilágyság, Kővár vidéke) jellemzőire emlékeztet.⁶ Hasonló következtetést vonhatunk le a tüzelőberendezések elemzéséből is. A kalotaszegi tájegység sajátosan egyesíti az úribb, városias közép-erdélyi cserepes fűtőt és a paraszti kultúrában széles körben elterjedt boglyakemencét egy összetett, több funkciót is betöltő, belülfűtős, cserepes füstfogós, fűtős tüzelőszerkezetben, amely a szamosi terület kemencéjéhez hasonlóan, a 19. század végén a lakóhelyiségben kapott helyet.

A kőlábazatra épített, boronafalas, esetleg alápincézett kétosztatú, törtvagy oldaltornácos, ritkábban kéttraktusos házat magas, kontyolt, taposott szalmahéjazattal fedték. A 19. század utolsó évtizedeiben előbb a fában gazdagabb vidékek szomszédságában erre a szerkezetre és alaprajzi felépítésre magas, majd egyre alacsonyabb tetőszögű kontyolt zsindelytető került. A 19. század fordulóján városi hatásra fokozatosan elterjedt a vízvetős, csonkakontyos tetőforma, előbb zsindely-, később cserépfedéssel, ezzel párhuzamosan lassan megújult a falszerkezet, a keresztvéges rönkboronák helyett fokozatosan áttértek a bárdolt, csapolt boronaházakra, majd a zsilipes szerkezetekre.⁷

A kétsejtes alaprajzú ház függőleges bővítését egyrészt a dombvidék kedvező domborzati adottsága, másfelől pedig a társadalmi tényezők, a közeli nagyváros példaadó ereje egyaránt befolyásolta.

A népi építészet és lakáskultúra funkcionális és szerkezeti fejlődésének mintáit itt is a falvak udvarházainak és a külvárosok mezőgazdasággal foglalkozó népességének építészete szolgáltatta. A templomok, haranglábak ácsszerkezetei megoldásaival az igényesebb tornácok kialakításánál találkozunk. Szintén az egyházi építészet adta tovább azt az elsősorban reneszánsz és barokk stílusú mintakincset, amely a 19. századtól kezdődően a népi díszítőművészet alapját képezi.

Az egyértelműen sajátos kalotaszegi jelleg kialakulását a 20. század első évtizedeiben lezajlott megújulás eredményezte, amely alaprajz és szerkezet szempontjából a tornácok változatosságában, díszítőművészeti vonatkozásban pedig a mesteri famegmunkálásból eredő külső ornamentikában mutatkozik meg. Az oromfalas házak Erdélyben máshol is megjelennek, ám az ezeken kifejlesztett gazdag díszítésvilág itt sajátos formákból, sajátos szerkezeti megoldásokkal építkezett. Erőteljesek a külső – elsősorban magasépítészeti – hatások, de hangsúlyos a helyi népművészet, a varrottasokra, a népviseletre, a bútorfestésre jellemző gazdag motívumvilág házszerkezeti újításokhoz igazodó alkalmazása is. Bár kétségtelenül adott, művelődéstörténeti szempontból nem teljesen tisztázott a térség kert- és fürdőváros-építészetével való kapcsolatának eredete sem, ahogy további kutatást igényel a szecesszió és a kalotaszegi népi építészet egymásra hatásának vizsgálata, okozati vonatkozásainak elemzése is.⁸

A minták elterjedésében⁹ kétségtelenül szerepet játszott a Gyarmathy Zsigmond és felesége, Hory Etelka kezdeményezésére szerveződött faragóiskolák hatása, amelyek létesítésével a vasút megépítése miatt feleslegessé vált szekeres fuvarozás bevételkiesését próbálták pótolni. Nem zárhatjuk ki azt sem, hogy a Kalotaszegen működő ácsmesterek ismerhették és kézről kézre adhatták a 19. század végének és a 20. század elejének építőipari mintafüzeteit.¹⁰ Gyűjtőútjai során Miklósi Sikes Csaba az 1980-as években Inaktelkén, Nagy Gyuri János padlásán (Inaktelke 11. sz.) talált hányódó, helyi mester által újramásolt mintagyűjteményt.¹¹ Az ornamentika gazdagodásával párhuzamosan az alaprajzi felépítés is fejlődött, mind vízszintes, mind függőleges irányba, majd a 20. század derekán városi hatásra megjelentek az L alakú, vagy később a városias kéttraktusos házak.

A 20. század első évtizedeiben Kalotaszeg sajátosan kiforró népi építészete a díszítésvilág és elsősorban az ívesen kialakított oromfalak kisugárzásával hatott a szomszédos vidékekre – Szilágyságra, a Mezőségre, a Jára völgyén keresztül Aranyosszék irányába, és természetesen a Kalotaszeggel e tekintetben mindig is szimbiózisban élő magashegyi román falvakra.

Díszítések

Kalotaszegen a 19. század első felének házainál szinte nincs homlokzatdíszítés.¹² A díszítés legkorábban a faelemeken jelenik meg: faragják a tornácoszlopokat, díszítik, esetleg ívesen alakítják ki a záródás nyereg- vagy könyökfa csomópontját. Ezt követi a sík fafelületek, azaz a tornácmellvédek, majd a 19. század utolsó évtizedeiben megjelenő csonkakontyos, vízvetős tető oromfalak díszítése. Elsőként az állóhézagos deszkakiképzés széleinek fűrészelése révén hoznak létre mintázott nyílásokat, amelyek oromfalak esetén a padlástér megvilágítását, szellőztetését és a füst távozását egyaránt szolgálják. Gyakori, hogy a mintázott oromfalba – természetesen negatív kialakítással – évszámot, az építők nevének kezdőbetűit vagy akár hosszabb szöveget helyeznek el. A 19–20. század fordulóján a tapasztott falfelületeken is megjelenhettek díszítések. Leggyakoribb valamilyen rusztikus pilaszter, lizéna vagy kváderezés, esetleg vakolatból kialakított párkánydíszítés, ritkább az ablakok alatti mezők díszítése, esetleg ablakkeretezés. Vakolatdíszítések szinte mindig csak a főhomlokzaton jelennek meg, és szerényebbek más tájegységek (Torockó vagy a Szászfölddel szomszédos székek) díszítésvilágánál.

A külső díszítések nagyléptékű fejlődését hozza a 20. század első négy évtizede, de ebben az időszakban is a fa megmunkálásának mesterségbeli tudása dominál. Nádasmentén az apró, gazdag dekoráció tobzódását figyelhetjük meg. Itt is megjelennek – szintén városi hatásra – a nyeregtetős házak, amelyeknek oromfala (a kiugró tornácok oromfalával egyetemben) a díszítések fő kialakítási területe. Elsőként az oromfallal párhuzamosan – a kinyúló tetősík határolásaként – a tetőnyereg kakasülőjének szintjén, valamint az alsó sarkoknál jelennek meg háromszögű, faelemekkel elhatárolt mezők, és bennük lécrácsos vagy fűrészelt díszítés. Ellentétben az oromfal áttört mintáival, a rátétes, falsík elé helyezett, fűrészelt formák a virágos vagy ritkábban geometrikus motívumokat pozitív mintaként dolgozzák fel. A leggyakrabban kalotaszeginek mondott, szintén a 20. század tízes–húszas éveiben kialakult oromfaltípus sokkal díszítettebb. Az oromfallal párhuzamos fűrészelt díszítés (kötény) nemcsak a sarkokat, hanem a tető élét is teljes hosszában szegélyezi, és a belső széle félkörös kiképzést kap. E fűrészelt elem díszítőhatását napos időben megkettőzi az oromfalra vetülő negatív árnyékkép. Gyakori a tornáclezáró elemmel egységesen kialakított kiképzés. Az oromfalra szintén pozitív mintákkal kivágott, gyakran sugárirányban elhelyezett, úgynevezett pávafarkos díszítés kerül, amely ritkábban a madár kifaragott törzsének megjelenítésével egészül ki (Mákó, Andrásfalva). A díszítés kialakítása nagyon változatos. Különböznek a fűrészelt deszkák szegélymotívumai, a hosszúságuk, a szélességük és a sűrűségük.

Az oromfal előtti félkörös díszítőelem-kötény kialakítása is nagyon változatos, mind az összhatás, mind a mintázat terén. Inaktelkén, Bogártelkén az aprólékos, csipkeszerű kiképzés a szokásos, Mérában a díszített sáv szélesebb, és a tömör felület lényegesen nagyobb az áttörtnél. Zsobokon, és általában Alszegen a minták nagyobbak, a hiányzó és tömör részek egyensúlyban vannak. Nádasdarócon (42. sz.) és Bogártelkén (123. sz.), Inaktelkén (6. sz., 70. sz., 142. sz.), Mákón (257. sz.) az apró csipkeszerű díszítést és a tornácmellvéd betéteit két színben (piros-sárga, piros-zöld, piros-fehér) jelenítették meg. A pávafarkos házaknál gyakoribb a homlokzat valamilyen geometrikus – pilaszteres, lizénás, párkányos – kiképzése és színezése. A díszítések gyakran nagyon egyszerű mértani formákat öltenek, és érezni lehet a fafaragásra jellemző minták átvételét. Előfordul az egyedi motívumok alkalmazása is. A homlokzaton olykor találhatunk írást is (Mákó), de a fa oromfalak sem mentesek írásos vagy figurális motívumoktól. Nem egy helyen jelenik meg az oromfalon a magyar címer (Mákó, Zsobok), vagy Ádám és Éva valamilyen naiv ábrázolása (Magyarvalkó). Inaktelkén láthatunk tárogatós és üveget tartó férfialakot (97. sz.), Mákón két széttárt szárnyú angyal néz le az oromfalról (36. sz.). Ritkábban előfordul az oromfal vakolása és díszítése, akár a már említett első emberpár féldomborműves motívumával (Nyárszó, Magyarbikal, Méra). A 20. századi városi hatások gipszminták, alakok, arcok homlokzati díszítőelemként való megjelenését eredményezték (Bogártelke, Méra). A népviselet kialakításához hasonlóan a Felszeg építészetében is visszafogottabb, míg az Alszeg, de elsősorban Nádasmente kedveli a gazdag, cifrázott összhatást. Inaktelkén ma is szép számban láthatunk nagyon gazdagon díszített oromfalú és tornáckialakítású házakat, majdhogynem egyedi az az oromfal, amelyen esztergályozott mellvédű kiserkély, ajtó és ablakok vannak. Bogártelkén két olyan lakóházat is ismerünk, amelynek oromfali díszítése a fűrészelt tornáclezáróval csipkeszerűen aprólékos kiképzést kapott, a homlokzat pedig gipszszobrocskákkal, féldomborművekkel gazdagodott.

Kapuk

A kalotaszegi kapuk nagyon változatosak. Szerkezetüket, díszítéseiket Jankó, Bátky, Malonyay és Csete Balázs egyaránt leírta.¹³

A kalotszegi kapuk sajátossága, hogy külön oszloppárra, kapufélfákra akasztják a kiskaput, amely fölött ott a kis fedél, és külön oszloppár készül a nagykapunak is. E nagykapu felőli oldalon az oszlopot tehát megkettőzik. A nagykapu átellenes oldalán rendszerint szintén szépen megmunkált oszlop áll. Előfordul, hogy a kiskapu oszlopát a nagykapuval átellenbeni oldalon is megkettőzik.

A kapu előtt gyakran helyeznek el kispadot, ülést, amelyre vasárnap délutánonként szokás volt kiülni. A pad lehet különálló, de része lehet a kapufelépítménynek, ilyenkor az utcaajtó háromoszlopos, egyik közben maga az ajtó, másik közben pedig a pad található. Fedelük közös, a pad háttámláját pedig gyakran díszítik fűrészelt mintákkal.

A régi, leveles nagykapuk vízszintes, hézagosan elhelyezett deszkákból álltak, amelyeket a széleken és középen három függőleges, kis keresztmetszetű oszloppal és két vagy több átlósan felszegzett léccel erősítettek. A középső, függőleges oszlop felső végét gyakran faragással díszítették. Leveles kapuk Kalotaszeg-szerte fennmaradtak (Mákó, Nádasdaróc, Ketesd, Zsobok, Körösfő, Nyárszó, Damos, Derite, Magyarókereke, Meregyó). A legszebbeket Zsobokon láthatjuk: a széles, de nem túl vastag oszlopok felső végét kör alakúra képezték ki, amelyben sugaras faragást alakítottak ki. A kapu hét szál deszkából áll, amelyet az utca felőli oldalon középen egy, a felső végződésén kopjafaszerűen kifaragott oszlop, jobbról-balról négy-négy ferde léc és három-három rövidebb függőleges léc fog össze. Ma már a régi kovácsoltvas szegek is díszítésként hatnak.

A kétszárnyú kapuk lehetnek tömör, függőleges deszkázattal ellátottak, de gyakoribb a részben áttört kiképzés, amelyet úgy oldanak meg, hogy a felső részben léceket használnak. Igényes megoldásokkal találkozunk Inaktelkén, ahol az alsó tömör rész deszkáira díszítőelemeket szegeztek, ezekből csillagformát alakítottak ki, amelyet akár le is festhettek. A kapu felső záróvonala lehet íves kialakítású. Az Inaktelke 142. szám alatti kapu oszlopait tulipános-indás, széles faragás díszíti, az oszlop tetejére nagy, tulipán alakú végződést faragtak. Ezen helyezték el a más kapuknál is megszokott, faragással díszített körhengert. Jákótelkén a négy azonos méretű, szegmensívben záródó kapuszárny alsó tömör részét tölgyfalevélre emlékeztető, fűrészelt deszkalapokkal díszítették.

A sasok külső felületét gyakran és változatosan díszítették, s a faragás általában a szemöldökgerendán is folytatódott. Ide vésték be rövidebb vagy hosszabb szövegbe ágyazva a kapu állítójának nevét vagy kezdőbetűit és az állítás évét. A faragott díszítések lehettek mélyítettek vagy kiemeltek, használhattak mértani, szerkeszthető vagy növényi elemeket, de ismertek nagyon szép figurális faragványok is. A mértani elemeket a sugarasan vagy ívek mentén kifaragott körmotívumok – rozetták – dominálták, amelyeket valamilyen módon összekötöttek. Gyakori növényi motívum a kígyóvonalban kanyargó szárból kinövő levelek, bimbók, tulipánvirágok ábrázolása. Előfordul a mértani és a növényi elemek összekapcsolása. A faragott díszítések erős színekkel történő kifestése általános volt.¹⁴

Ezzel a faragási típussal szinte párhuzamosan készülnek a geometrikus elemeket kígyózó növényi vonalakkal összekötő minták (Magyargyerőmonostor, Magyarvalkó, Nyárszó, Gyerővásárhely, Magyabikal, Inaktelke). „Tsináltatta Koszte Nucus 1870-be” – áll Gyerővásárhely és Kalotaszeg általunk legkorábbinak datált kapuja szemöldökgerendáján. A kapufélfákon, akárcsak az egykori – mára már tömör kapulapokra cserélt – leveles kapu oszlopain vonalas, egyszerű, esetlenségében is szép növényi ornamentikát látunk: cserépből kinövő kígyóvonalú indát, amelyről tulipánvirágok ágaznak le, de nem hiányoznak a sugarasan és körívekkel osztott rozettamotívumok sem. Különleges a növényi, geometrikus és figurális festett motívumokkal díszített inaktelki kapu (21. sz), amelynek felirata: „Ezen tárgy készült 1888-ban Kaló Ferenc és neje számára.” A jobb kapufélfán az égig érő tulipánfa indáiba kapaszkodó, mászó kalapos férfi, a bal ajtófélfán szintén az indákba fogózkodó, meztelen emberalak látható. Csete Balázs felméréseiből egy szintén 1888-ban készült, ehhez nagyon hasonló kiképzésű inaktelki kapu is ismert, amelynek félfáiba népviseletes párt faragtak. Mindkettő készítője Gergely István asztalosmester volt.¹⁵ Az Inaktelke 56. számú kapu 1899-ben készült, vonalas, indás, tulipános mintái között hangsúlyos, sugarasan osztott köröket is találunk. Az 1908-ban készült kapun (6. sz.) mély vonalas faragással készített, nagyméretű tulipánok vannak.

Legkésőbb a minta melletti levésésből, mélyítésből kialakított kapufélfák terjednek el. Napjainkban inkább ezekkel a nagyon plasztikus és gazdagon hímezett hagyományos kapukkal találkozhatunk. Szintén gyakori díszítőelem a kapufélfa alapjánál cserépből vagy földből kinövő, kígyózó – akár megkettőzött – inda, amelyről levelek, szőlőfürtök, tulipánvirágok ágaznak le. Kalotaszeg központi részében vált használttá, Ketesd, Zsobok, Alsóés Felsőfüld, Farnas, Sztána irányából a Nádasmente (Nádasdaróc, Bogártelke, Inkatelke, Méra, Szucság) felé, Sárvásár, Nyárszó, Damos, Jákótelke, Kalotaszentkirály irányából Kalotabökény, Meregyó és Havasrekettye irányába terjedt el.

A kalotaszegi kapufaragás mintavilágának forrásaként a reneszánsz díszítőművészet népi környezetben álló alkotásait jelölhetjük meg.¹⁶ Az elsősorban egyházi megrendelésre készülő, Kalotaszegen is igen elterjedt festett asztalosmunkák, mennyezetek, padelők, a kidei Sípos Dávid által faragott kő szószékek kígyózó indás, növényi motívumokban gazdag díszítőelemeinek hatása jól felismerhető a templomok cinteremkapuinak immár helyi mesterek által faragott motívumrendszerében.¹⁷ A kályhacsempéket gyártó fazekasok számára dúcokat faragó mesterek munkái szintén uradalmi vagy városi csempék díszítéseit veszik át, egyszerűsítik, alakítják azokat.¹⁸ Az így szolgáltatott előképek felhasználásával, a változatok alakításával, majd továbbadásával az egyes falvakban faragóművészek egész sora dolgozott, ki-ki a maga tudása és tehetsége szerint, egyéni jegyek hozzáadásával bővítette, gazdagította az ily módon a térség népművészetébe szervesen beilleszkedő mintakincset. Csete Balázs 1943-ban végzett kutatásai során 16 településen 50 faragómester nevét írta össze, akik közül 40 akkor még életben volt, megjegyezvén, hogy a névsor távolról sem teljes.¹⁹

Kutatásunk során egy-egy fedeles nagykaput szinte minden faluban találtunk, ám ezek csak Mérában váltak – nagyobb számuk folytán – faluképi elemmé.²⁰ A Magyarkiskapuson fennmaradt kapu magas tükördísze körszimmetrikus szerkesztésű fűrészelt deszkából készült egyedi alkotás. Az oromfalakon is látható fűrészelési technika a többi nagykapun is megmutatkozik. A nyílólapok általában leveles vagy betétes kiképzésűek, ritkábban a kapuoszlopokon és a kontygerendán is hasonló díszítés készült, ami városi – polgári – előképet sejtet. A kalotaszegi kiskapukon látható faragást a nagykapuk oszlopain is alkalmazták.

Hasonló díszítésűek Méra harmincas éveiben feltűnő, ám 1940 és 1944 között elterjedő nagykapui is, amelyek hatalmas méretükkel tűnnek ki. Általában a szokványos székelykapuk kétszeresei, sőt a magasított fedél és a kapuszárnyak felső léces kiképzése a kapu melletti kerítésen is folytatódik, növelve ezzel a kapuk méretbeli hatását.

Formai megjelenítésük és díszítéseik jól bizonyítják, hogy a kevés kalotaszegi nagykapu elsősorban kolozsvári polgári mintára jelent meg a gazdagabb porták előtt, ám a helyi faragóművészek sikerrel alkalmazták a kiskapukon kifejlesztett faragási technikákat és mintakészletet. Kialakulásukban, fejlődésükben székelyföldi kapcsolatot nem fedezünk fel.

Néhány Nádas menti falu településszerkezetének rövid leírása

Kisbács Kolozsvárral gyakorlatilag összenőtt, egykor egyutcás völgyi falu, amely mára városiasodott, iparosodott. Hagyományos épületállomány szinte nincs, a településszerkezet napjainkban is bővül. Lakossága vegyes, jelentős számban magyar.

Szucság a Nádas egyik mellékvölgyében megbúvó nagyméretű, sokutcás, elágazó völgyi falu. Református temploma két patakvölgy közötti magaslaton épült, körülötte található a falu magja, szintén a két patak között a dombra kúszik fel a település többutcás része. A két meder találkozása által meghatározott főutcán áll az újabb görögkeleti templom. A Nádas völgye jelentette fő közlekedési útvonalak irányában a településnek hosszú nyúlványa fejlődött ki, amely ma is tovább gyarapszik. Szucság utcái fésűs beépítésűek, az udvarok lehetnek keresztcsűrös vagy soros, kétsoros elrendezésűek. Elenyészően kevés a hagyományos lakóház, valamivel több régi csűr maradt fenn. Lakói vegyesen magyarok és románok.

Andrásháza néhány házból álló egyutcás, kis völgyi falu. Hagyományos épület alig van, de különlegesnek tekinthető az egyik ház oromfalának pávatollas díszítése. Románok lakják.

Méra a Nádas egyik mellékvölgyében található terjedelmes, sokutcás, elágazó völgyi falu. Jelenkori bővülés eredménye az a szeres településrész, amely a vasútállomás közelében fejlődött ki. A falu városi hatásokat követő átépítése már a 20. század első felében elkezdődött. Nagyméretű, gyakran az utcára több szobával forduló, L alaprajzú házak épülnek, laza sorházas, illetve zártsorú utcabeépítést kezdeményezve, fokozatosan átalakítva a fésűs beépítésű, soros, kétsoros telekelrendezésű faluképet. A terjedelmes, gazdagon faragott kötött kapuk, a magas áttört kerítések, az 1940 és 1944 közötti építkezési kedv eredményei. A közelmúltban sok tipizált új épület készült. A falu méretéhez képest a hagyományos épületek aránya nem nagy, de a hagyományos utcakép kialakításához jelentősen hozzájárulnak a díszes, faragott kötött kapuk.

Magyarvista a Nádas egyik meredek domboldalakkal határolt mellékvölgyében, két patak találkozásánál kialakult nagyméretű, sokutcás, elágazó völgyi falu. Az Árpád-kori, gótikus református templom és fa harangláb a két völgy közötti magaslaton kapott helyet, a körülötte levő, lombos fákkal benőtt temetővel együtt. A két főutca találkozásánál kis háromszögletű teresedés van. A falu utcái fésűs beépítésűek, a keresztcsűrös telekelrendezés a kétsoros és soros elrendezéssel váltakozik. A város közelsége, az ingázásból fakadó gyarapodás eredményeként a település hagyományos házállománya jelentősen megújult, ennek ellenére találunk néhány módos hagyományos lakóházat és tágas csűrt. Magyarvista kőbányája nyílván befolyásolta népi építészetét is. Több itt a kőfalú ház, mint Kalotaszeg többi falujában. A helyi kőfaragó mesterek munkájának köszönhetően számos jelenkori, faragott kőrészletekben bővelkedő házat látunk. A mértani vagy növényi elemekből alakított motívumoktól, a legkülönbözőbb ihletésű figurális faragványokig terjedő díszítésvilág a népi giccs és naiv művészet határterületének jó példája. A falu lakossága szinte kizárólag református magyar.

Magyargorbó a Nádas és a Gorbó patak találkozásánál kialakult nagyméretű, sokutcás, elágazó völgyi falu. A helységnek a Nádas völgyében, a főútvonal mellett lévő része a közelmúltban látványosan fejlődött. Több hagyományos épületet őrzött meg a településnek a mellékvölgyben kialakult magja. Új bizánci stílusú, nagy görögkeleti temploma a hagyományos faluszövettől idegen. A Lészay-kúria elhanyagoltságában szinte jelentéktelenné vált. A falu utcái fésűs beépítésűek, a keresztcsűrös telekelrendezés a kétsoros és soros elrendezéssel váltakozik. Neve ellenére a falu lakói görögkeleti románok.

Türe a Nádas folyó egyik mellékvölgyében fekszik. Szerkezete sokutcás, elágazó völgyi falu, hangsúlyos a falut keresztülszelő, a völgy mentén kanyargó főút. Temploma a falu sokutcás részében magaslaton helyezkedik el. Utcái nagyrészt fésűs beépítésűek. Az épületek jelentős része új, sajnos kevés 7–10 jellegzetesen kalotaszegi épület maradt fenn. A falu lakosságának nagy része református magyar, de templomuk van a faluban a görögkeleti románoknak is.

Inaktelke a Nádas folyó egyik mellékvölgyében helyezkedik el, sokutcás elágazó völgyi falu. Két völgy találkozásánál alakult ki, a templom a közrezárt dombra, a falu szélén épült. A település központjában a két patak találkozásánál tágas térség alakult ki, amelynek közepén az iskola épülete áll. A templomhegy körüli telkek javarésze tömbtelek, az utcák beépítésénél a fésűs elrendezésre törekedtek. A völgyek irányában kialakult utcák szalagtelkein váltakozva keresztcsűrös és soros udvarokat alakítottak ki; a beépítés fésűs. A falu alsó utcájának szerkezete kettős, a két házsor egymástól távol, a patakmeder két oldalára épült. A körülbelül 150–160 telken ma mintegy 40–45 hagyományos lakóház látható. Nagyrészük a két világháború között épült, de fennmaradt egykét régebbi épület is. A falu lakossága túlnyomórészt református magyar. Figyelmet érdemelnek a szépen faragott kapuk.

Egeres nagy, elágazó, sokutcás település, amely az egykori erődített várkastély körül alakult ki. A kastélyrom súlyosan lepusztult és elhagyatott. A település képét uralja a kiterjedt templomdombon épült református templom, de híres az egeresi görögkeleti fatemplom is. Utcái fésűs beépítésűek, frontra épített házakkal. Találunk hagyományos épületeket, de arányuk a település méreteihez viszonyítva elenyésző. A lakosság magyar és román, vegyesen. Egeres-gyártelep a bányavállalat üzemei mellett kialakult új ipari település, ennek ellenére itt is találunk néhány hagyományosnak tekinthető épületet.

Mákófalva a Nádas egyik mellékvölgyében helyezkedik el, sokutcás, elágazó völgyi település. A falu szakaszonként kettős főutcája a mellékvölgy torkolatánál három fele ágazik, két utca a két patak völgyében halad, egy pedig közöttük a domboldalba épített templomhoz emelkedik. Ez utóbbit és a keleti völgyben haladó utat néhány átjáró, és egy hurok alakú utca köti össze. Az utcák jellemzően fésűs beépítésűek, a túlnyomórészt szalag- és téglatelkeken kialakult udvarok nagy része keresztcsűrös beépítésű.

A több mint 300 porta mintegy hatodán hagyományos lakóház vagy melléképület áll, de ezek nem képeznek házsorokat, vagy együtteseket. Az épületek jelentős része a 20. század első négy évtizedében épült jellegzetes, díszített oromfalas kalotaszegi ház. A falu lakossága túlnyomóan református magyar.

Nádasdaróc a Nádas egyik mellékvölgyében fekszik, egyutcás völgyi falu. A kevesebb mint 60 porta házai a fésűs beépítésű utca két oldalán sorakoznak. A telkek nagyrészt tégla- vagy tömbalakúak. A falu Bogártelke felőli szélén található Árpád-kori templomhoz tartozó értékes ácsszerkezetű harangláb a falu belsejében áll. A településen mindössze 10–15 hagyományos népi épület maradt fenn, ezek közül néhány sövényfalas, kékre meszelt lakóház. Figyelmet érdemelnek a hatalmas csűrök, amelyek a környéken teljesen egyediek. Fő jellemzőjük, hogy istállóikba négy sor marhát lehet bekötni, három jászollal és két bejárati ajtóval rendelkeznek. A falu 100–110 lakosa szinte kizárólag református magyar.

Bogártelke a Nádas bal partján fekszik. A falu közös egyházközséget alkot ikertelepülésével, a szomszédos Nádasdaróccal. Egykor egyetlen templomuk a két falu között félúton, a Nádas partján épült. Miután Bogártelkén új református templomot húztak fel, a régi, Árpád-kori kőtemplomot csak a nádasdaróci gyülekezet használja. A falunak egyetlen kanyargó főutcája van, amelyből egy hosszabb és egy rövidebb leágazás mentén épültek a házak. A református templom körül kis teresedés alakult ki. A keskeny és hosszú szalagtelkek az utcavonalra merőlegesen helyezkednek el, az utcák túlnyomórészt fésűs, az új építkezések mentén laza sorházas, vagy akár zártsorú beépítésűek. Az egyik mellékutcában fésűs beépítés alakult ki. Az udvarok nagyrészt soros beépítésűek. A 160 telken 15–20 hagyományos lakóház áll; ezek egy része századfordulós egyszerűbb, többségük viszont az 1920-as, 1930-as években épülő gazdagon díszített kalotaszegi ház. Sok az udvar tengelyében hosszában elhelyezett hagyományos gazdasági épület. Sajnos, a faluképet rontják a nagyméretű új lakóházak. A lakosok nagyrészt református magyarok.

Jegenye fésűs beépítésű egyutcás völgyi falu, amelynek szalagtelkei részben keresztcsűrös elrendezést mutatnak. A főutca egyetlen leágazása nem jelentős. Temploma a domboldalban helyezkedik el. Hagyományos épületeinek száma kevés. Lakói római katolikus magyarok.

Kalotaszeg, ezen belül Nádasmente népi építészete jelen írás alapjául szolgáló kutatás elvégzése óta eltelt 15–20 év alatt jelentős változáson ment, és nem megy keresztül. A hagyományos házak fogynak, átalakítják, lebontják őket, ezzel párhuzamosan a Kolozsvártól távolabbi falvak lakossága csökken, a közeli falvakba pedig városból kiköltöző, Kolozsváron dolgozó és a hagyományos mezőgazdasági életformához nem kapcsolható családok költöznek. Egyre gyakrabban érezhető igény hagyományoshoz illő új épület emelésére, vagy hagyományos ház helyreállítására, de ez számszerűen még mindig nincs arányban az örökség sorvadásával, pusztulásával. Javarészt sértetlen még a hagyományos településszerkezet, ahogy a templomok és ezek építészeti értékei is időtállónak bizonyulnak. E nagy átalakulás összetett hatásaira remélhetőleg jövőbeli interdiszciplináris kutatások következtetései tisztább rálátást tesznek majd lehetővé.

Irodalom

Balassa M. Iván

1985 A parasztház évszázadai. A magyar lakóház középkori fejlődésének vázlata. Tevan Andor Ny. Sz. SZ. I. Kiadó, Békéscsaba

Bátky Zsigmond

1907 Néhány adat Bánffyhunyadnak és környékének népies építkezéséhez. Néprajzi Értesítő VIII. 50–70.

B. Nagy Margit

1973 Várak, kastélyok, udvarházak, ahogy a régiek látták. XVII–XVIII. századi erdélyi összeírások és leltárak. Kriterion Kiadó, Bukarest

Borsos Balázs

2009 A magyar népi kultúra regionális struktúrája a Magyar Néprajzi Atlasz számítógépes feldolgozása fényében. Doktori dolgozat. Kézirat

Csete Balázs

1990 Kalotaszegi fafaragások. Sajtó alá rendezte és az előszót írta: Selmeczi Kovács Attila. (Series Historica Ethnographiae, 3.) Néprajzi Múzeum, Budapest

Furu Árpád

2007 Kalotaszeg népi építészete. Gloria Kiadó, Kolozsvár

2012a Kalotaszeg népi építészete. II. bővített kiadás. Exit Kiadó, Kolozsvár

2017 Táji tagolódás Erdély népi építészetében, Exit-TLA, Kolozsvár

Gazda Enikő, Szőcsné

2010 Erdélyi kályhák és kályhacsempék. Terc kiadó, Budapest

Jankó János

1892 Kalotaszeg magyar népe. Athenaeum Kiadó, Budapest

Kós Károly (Dr.)

1972b.Népélet és néphagyomány. Kriterion Kiadó, Bukarest

1989 Erdély népi építészete. Kelenföld Kiadó, Budapest

Kósa László

1990 Paraszti polgárosulás és a népi kultúra táji megoszlása Magyarországon (1880–1920). KLTE Néprajzi tanszék, Debrecen

1998 Paraszti polgárosulás és a népi kultúra táji megoszlása Magyarországon (1880– 1920). Planétás, Budapest

Malonyay Dezső

1907 A magyar nép művészete I. A kalotaszegi magyar nép művészete. Budapest

Miklósi Sikes Csaba

1999 A kalotaszegi falvak népi építészetéről. In: Balassa M. Iván–Cseri Miklós (szerk.): Népi Építészet Erdélyben. SZNM, Szentendre, 57–118.

Murádin B. Katalin

1994 Faragott kőszószékek Erdélyben. Metem–Polis Kiadó, Budapest–Kolozsvár

Sebestyén Kálmán

1979 Kalotaszeg népoktatása a XV. századtól 1848-ig. Művelődéstörténeti tanulmányok, 138–140.

1998 Kalotaszeg népi építészete a 18. században. In: Ház és Ember 12. SZNM, Szentendre. 69–80.

Jegyzetek

1 Lásd bővebben: Furu 2017.

2 Furu 2012a. 68.

3 Kósa 1998. 302–304.

4 Dr. Kós 1989. 52–58.

5 Lásd bővebben: Furu 2012a. 67–71.

6 Balassa M. 1985. 146–147., 154., Borsos 2009. 368–369.

7 Jankó 1892. 61–68., Bátky 1907. 50–65., Malonyay 1907. 89–115., Sebestyén K. 1998. 69–79., Furu 2012a. 23–36.

8 Furu 2012a. 68-69.

9 Furu 2012a.41.

10 Miklósi Sikes 1999. 82–84.

11 Miklósi Sikes Csaba szíves közlése. A házat 2009-ben lebontották.

12 Furu 2012a. 37–42.

13 Jankó 1892. 66., Bátky 1907., Malonyay 1907., Csete 1990.

14 Malonyay 1907. 125–147.

15 Csete 1990. 27.

16 B. Nagy 1973. 43–44.

17 B. Murádin 1994.

18 Dr. Kós 1972. 134–190., Gazda 2010. 68–71.

19 Csete 1990. 15–16.

20 Furu 2007. 59–60.