Az EMKE választmánya 2016-ban dr. Miklós Zoltán muzeológus-néprajzkutatónak ítélte oda a Bányai János-díjat. Egykori tanáraként, doktori irányítójaként öröm számomra, hogy a mai napon személyesen méltathatom a kitüntetett szakmai munkásságát és eredményeit.
A díjazott 1980-ban született a Kis-Küküllő völgyében fekvő Dicsőszentmártonban. Küküllődombón járt elemi iskolába, majd Dicsőszentmártonban érettségizett. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárt, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán, néprajz–magyar szakon végezte 2004-ben, majd a következő évben ugyanott fejezte be mesteri tanulmányait. Már diákkorában cselekvően bekapcsolódott a moldvai jelenkutatásba, annak keretében elsősorban a csángó magyarok jogszokásaival foglalkozott. Jelentős szerepet vállalt a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum megtervezésében és kivitelezésében is.
Az elmúlt évtized alatt rendszeres terepmunkát végzett nemcsak a moldvai csángó falvakban, hanem szülőföldjén, a Kis-Küküllő mentén fekvő magyar közösségekben is, valamint Udvarhelyszék kevésbé feltárt falvaiban és vidékein. Kihangsúlyozzuk, hogy eredményeiből eddig több mint 30 szaktanulmányt közölt különböző rangos konferenciakötetekben és szakmai periodikákban. Nagy sikerrel mutatta be legújabb eredményeit hazai és nemzetközi tudományos rendezvényeken, illetve konferenciákon.
2005-ben iratkozott be egyetemünk hungarológiai doktori iskolájába, melynek keretében a korondi fazekasokból, földészekből, kereskedőkből álló helyi társadalom és gazdasági élet 20. századi változásait kezdte vizsgálni újszerű, néprajzi és antropológiai módszerek segítségével. Gazdasági stratégiák és társadalomszerkezet változása Korondon című doktori disszertációját 2011-ben védte meg kitűnő eredménnyel és minősítéssel.
2004-től néprajzos-muzeológus a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban, majd 2010-től annak igazgatója. Fiatal szakemberként tudatosan vallja és vállalja, hogy a múzeum nem holt tárgyak szentélye, hanem egy olyan különleges és sokoldalú, kulturális, oktatási és tudományos intézmény, amely interaktív módon közvetít információkat elmúlt korokban élt emberekről, közösségekről, és közben megállásra, meditációra, állásfoglalásra készteti a látogatókat.
Az elmúlt évtizedben számos újszerű, interaktív kiállítást kezdeményezett és szervezett munkatársaival együtt. 2005-ben a gyermekvilággal, 2006-ban a hagyományos kézművességgel, 2007-ben a lányok asszonnyá válásával, 2008-ban a székelyföldi reformációval, 2009-ben az Umling festőasztalos dinasztiával, 2010-ben az erdélyi Mária-tisztelettel, 2011-ben a vásárokkal, 2012-ben Leonardo da Vinci műszaki találmányaival, 2015-ben pedig a megesett lányokkal kapcsolatban. Kihangsúlyozom, hogy az utóbbit, mely nagy sikert aratott szakmai körökben, elsősorban fiatal marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai és gyergyószentmiklósi nemzedéktársaival együtt kezdeményezte, szervezte és kivitelezte.
Jelentős szerepe van abban is, hogy a székelyudvarhelyi vár újra szervesen integrálódott az udvarhelyiek és az odalátogatók életébe, az omladozó falak között rendszeres régészeti feltárásokra, valamint nagyon fontos állagmegőrző munkálatokra került sor.
Kihangsúlyozzuk, hogy dr. Miklós Zoltán személyében a székelyudvarhelyi múzeumnak fiatal, tehetséges, jól képzett, jó szervező, csapatmunkában tevékenykedő néprajzos igazgatója van.
Napjainkban, amikor muzeológiánkban sajátos helyet és szerepet játszanak az intézményeiket költöztető igazgatók, Miklós Zoltánnak sincs könnyű dolga, mivel intézményének csakhamar el kell hagynia azt az ingatlant, ahol a mezőváros jól ismert központjában, főutcájában a székely anyaváros egyik legjelentősebb közgyűjteménye hosszú évtizedeken át működött. Reméljük, hogy az intézmény a számára ideiglenesen átadott polgári villából mielőbb, véglegesen a Székelytámadt várba költözhet át.
Reméljük azt is, hogy a mai napon átvett rangos kitüntetés nemcsak szakmai megbecsülést, presztízst, hanem komoly támogatókat is fog eredményezni szakmai munkájához, intézményes terveihez.
(Elhangzott 2016. április 9-én Kolozsváron, az EMKE díjkiosztó ünnepségén)
