Dáné Tibor Kálmán: A Mészkői Unitárius Egyházközség méltatása

EMKE • Balázs Ferenc Díj

„Tudjátok meg mind, / Én itt meg nem haltam, Egy falu sara/ Engem le nem nyűgözött. / Én csak / Elvetettem magam egy picinyke helyre, / Oda bújtam a rög alá, / Hadd lám: kikelek-e? / Lesz-e rajtam virág? / Termek-e gyümölcsöt?” – ezekkel a balladai hangvételű verssorokkal indítja Balázs Ferenc élete főművét, a Rög alatt című regényét, amelyet Molter Károly, ismert erdélyi író, műkritikus, a Trianon után kibontakozó hazai „otthonirodalom” első, úttörő kiadványának tekintett. Nem sokkal a regény megjelenése után 1937-ben szerzője nagyon fiatalon, alig harminchat évesen, örökre „elbújt” a rög alá, hamvait szeretett falujának, Mészkőnek temetője őrzi, jövőbe látó, profetikus személyiségét pedig az Aranyos mente faluközösségeinek kollektív emlékezete. Balázs Ferenc unitárius lelkész halálával pedig úgy tűnt, hogy nagy vidékfejlesztési terve, az Isten völgye, örökre az „álmok szalmájává” lett. Azonban a történelem már többször bebizonyította, hogy a szellemóriások soha nem halnak meg, nem bújhatnak el örökre a rög alá. Életművük előbb vagy utóbb kikel a rög alól, szárba szökken, majd virágba borul és gazdag gyümölcsöt terem annak a közösségnek, amely mindvégig magáénak érezte a szellemi örökséget. Balázs Ferenc halála után több mint fél évszázadig az erdélyi magyarságot lekötötte a fennmaradásáért való küzdelem, állhatatos harca a szellemi és anyagi öröksége megtartásáért, és ez alól nem volt kivétel az Unitárius Egyház sem. De harminc évvel ezelőtt nemcsak a társadalom szabadsága érkezett el Európának ebbe a szegletébe, hanem az addig elfojtott emlékezés szabadsága is. Így Balázs Ferenc közösségépítő unitárus lelkész szelleme újra feltámadhatott az Isten völgyében. A múlt század harmincas éveiben profetikus éleslátással megálmodott vidékfejlesztési tervét pedig talán ma lehet igazán megvalósítani az Aranyos mente faluközösségeinek társadalmi és gazdasági felemelkedése érdekében.

A mészkői unitárius gyülekezet lelkésze, Bálint Róbert Zoltán (jobbra) átveszi az elismerést
Széman Péter EMKE-elnöktől.

Ács Zsolt felvétele

Balázs Ferenc szellemi hagyatéka nem­csak az Unitárius Egyháznak, hanem az egész erdélyi magyar közösségnek is kulturális öröksége. Így a rendszerváltást követő években az egyház, közösen az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesülettel és a Romániai Magyar Népfőiskolai Társasággal, két alkalommal is szervezett Balázs Ferenc-emlékkonferenciát: 1997-ben halálának 60., majd 2001-ben születésének 100. évfordulóján. A rendezvényekről az előadások szerkesztett szövegeit tartalmazó kötetek is készültek: Balázs Ferenc Emlékkönyv, illetve Szép apostoli élet címmel. Mindkét esemény Kolozsváron volt, Balázs Ferenc egykori kollégiumának dísztermében, valamint folytatásként Mészkőn is, az unitárius templomban, amelynek cintermében 1997-ben ünnepélyes keretek között leplezték le az egyházközség egykori híres papjának szobrát, ifj. Starmüller Géza alkotását. 2005-ben pedig a János Zsigmond Unitárius Kollégium kebelében, a hatékonyabb nevelés érdekében létrehozták a Balázs Ferenc Oktatási Tanácsadó Központot, amelyhez pedagógusok, szülők vagy éppen diákok kopoghatnak be tanácsot kérni.

A Mészkői Unitárius Egyházközség az egykori híres papjának Amerikában élő leszármazottjaival együtt, 2006-ban beindította a Balázs Ferenc Hagyatékmegőrző Programot, amelynek célja a nagy előd épített és szellemi örökségének megőrzése, illetve továbbadása az utánunk jövő nemzedékeknek. Ennek a programnak a keretében az elmúlt másfél évtizedben az egyházközségnek sikerült felújítania a Balázs Ferenc által 1932-ben építtetett lelkészi lakást és az unitárius templomot is. A közösségi összefogás teremtő erejének szép példája a Balázs Ferenc Szeretetotthon újjáépítése, amelyhez a falu népe hozzávetőleg 2500 önkéntes munkaórával járult hozzá, s így 2015 óta egy modern infrastruktúrával ellátott közösségi ház áll a mészkői gyülekezet rendelkezésére. Az egyházközség terveiben szerepel továbbá a falu szőlősében állt valamikori „kicsi ház” újraépítése, amelyet a második világégés alatt galád kezek felgyújtottak, s ahol egykoron Balázs Ferenc számtalan írása született. Ahonnan a jövőbe tekintő apostoli lelkű pap így vizionálta nagy vidékfejlesztési tervét: „Innen a hegytetőről, a kicsi házból / Látom Aranyosszéket megnőve, / Megszépülve, /Kiépülve, / Minden jóval megáldva. / Álmok szalmája, de csépelem.” Ezzel a szabadverssel indítja a már említett regényének Isten völgye című fejezetét. Ma már legtermészetesebb, hogy a Mészkői Unitárius Egyházközség gyülekezeti életét jórészt az egykori – „világtávlatokban” gondolkodó és cselekvő – lelkésze szellemi örökségének a gondozása határozza meg. Mivel Balázs Ferenc ízig-vérig erdélyi magyarként vált ismert világpolgárrá – tanúsítja ezt a Bejárom a kerek világot című útinaplója is –, évente számtalan zarándokot fogad a mészkői gyülekezet a világ minden tájáról, ahol magyarok és/vagy unitáriusok élnek. Az imént említett útikönyve pedig az egyházközség támogatásával hamarosan már angol nyelven is olvasható. Mészkőn egy kiállítás és egy emlékszoba betekintést nyújt a falu egykori híres papjának életébe, valamint az ifjúság számára tematikus táborokban és közösségépítő rendezvényeken szokták idézni az egykori lelkészük apostoli életét. A Tordai-hasadék szomszédságában élő gyülekezet már két alkalommal is szervezett emlékkonferenciát, 2007-ben és 2017-ben, Balázs Ferenc halálának 70. és 80. évfordulóján, továbbá állandó feladatnak tekintik egykori papjuk gazdag irodalmi munkásságának a népszerűsítését, és büszke elégtétellel vállaltak együttműködést az elmúlt három évtizedben született számtalan dokumentumfilm elkészítésében. A Mészkői Unitárius Egyházközség volt az egyik kezdeményezője az Együtt Isten völgyében elnevezésű hitéleti, művelődési és közösségépítő hosszú távú projektnek is, amely az elmúlt években Felső-Aranyosszék településein felváltva, a nyári időszak kivételével havi rendszerességgel jelentkezett. Ezeknek az egyre népszerűbb találkozóknak hitéleti szempontból az egyes települések unitárius egyházközségei voltak a szervezői, a kulturális-közművelődési jellegű programokat pedig az erre a célra létrehozott Balázs Ferenc Népfőiskola valósította meg. A Balázs Ferenc szellemi hagyatékára épülő projekt keretében 2013 és 2019 között több mint ötven rendezvényt szerveztek, amelynek népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy alkalmanként átlagban 100–110 ember vett részt.

Ezért a sokrétű, közösségért kifejtett tevékenységért illesse az idén az EMKE Balázs Ferenc Díja a Mészkői Unitárius Egyházközséget. Azonban ne feledjük, hogy minden sikeres intézményi tevékenység emberfüggő. Így Balázs Ferenc egykori vidékfejlesztési tervének mai újraálmodói a mészkői gyülekezet elmúlt két évtizedének vezetői; valamint az Együtt Isten völgyében közösségépítő, kulturális és hitéleti projekt főszervezői Bálint Róbert Zoltán mészkői, Dimény József szentmihályi és Fekete Béla bágyoni lelkészek. Az ők áldásos munkájának elismerése ez a díj, amelyet sikeres közösségépítésért és népfőiskola-szervezésért adományoz a kulturális ernyőszervezet. Tisztelet és megbecsülés illesse az Isten völgye ezen gyülekezete és a három kiváló lelkész tevékenységét, akiknek köszönhetően az idén az EMKE Balázs Ferenc Díja hazatérhetett igazi otthonába, a Mészkői Unitárius Egyházközségbe.

 

(Elhangzott 2020. november 7-én, Kolozsváron, az EMKE díjátadó ünnepségén, a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség templomában.)

 

 

Új hozzászólás