Áprily Lajos szerint a múzsák álmodó és nagyra törő városának őslakossága ugyan magyar volt, városi jellegét azonban a betelepülő szászok alakították ki. Ők építették a 13. század elején a mai református templomot körülvevő szabálytalan, ötszög alakú, a város központját uraló várfalat is. A lőrésekkel és nyolc bástyával ellátott erődítmény építése a tatárjárás esztendejében, 1241-ben fejeződött be.
„Az enyedi várfalról csak hull a törmelék.
Vén vár, öreg barátom, mért álldogálsz te még?”
(Szentimrei Jenő: Nagyenyed)
Makkai Sándor, az enyedi születésű jeles író, református püspök egyik írásában így mutatja be bölcsőhelye központját: „Középen régi bástyákkal és falakkal övezve nagy csillagos tornyú templom sötétlik, a reformátusoké… Az északi oldalon raktárszerű behemót épület, hol Bethlen-háznak, hol Apafi-kastélynak titulálják. (…) a várfalon kívül vasrácsos sírkert sötétlik, melyben az enyediek tudomása szerint az 1849. január 8-án elpusztított város halottai pihennek.”
Valóban, az Enyeden átutazót először a fedelével együtt közel hatvan méteres, 780 éves templomtorony látványa nyűgözi le, amely eredetileg őrtoronynak épült, építése 17 évig tartott és 1239-ben fejeződött be. A gót stílusban emelt templomot csak később építették hozzá, egyes feltételezések szerint 1480-ban. Többszöri pusztulás, átalakítás után 1794-től kezdve teljesen újjáépült barokk stílusban, belső oszlopokkal és karzattal egészítették ki, hogy a nagyszámú kollégiumi diákságot befogadhassa. Gótikus jellegére csak a szentély emlékeztet.
A nyolc bástya építésének ideje ismeretlen, a legrégebbiek a 14. századból, a legfiatalabbak a 17. századból valók. Használati és fenntartási joguk a város céheit illette. A várfal északi részén álló Bethlen-kastély – napjainkban bezárt történelmi múzeum, amely a Kollégium régiségtárának anyagát őrzi – valószínűleg egyidős a falakkal. Tőle nyugatra van a kovácsok bástyája, mellette a Szentlélek Társaságé, közvetlen utána a legszerényebb, a fazekasoké, a déli sarkon a kilencszögű a szűcsök bástyája, amelyet a közelmúltbeli felújítás során „csipkésítettek”, megváltoztatták tetőzetét. Ennek állítólag egyetlen hasonmása Spanyolországban található. A déli (ma befalazott) kapu mellett áll a csipkés bástya, mellette a csizmadiáké, majd a szabók bástyája, végül a mészárosoké, amelynek tetejét 1933-ban lebontották. A várfalat körülvevő, a közeli patak vizével táplált vizesárkot, melyen két híd vezetett át, a 18. század végén kezdték betömni, mivel már elvesztette eredeti rendeltetését. Helyére lakóházakat, üzleteket építettek, amelyeket kettő kivételével az 1970-es években lebontottak.
Berde Mária írta 1931-ben: „A vár területe ma parkosítva van, és üdítő elszármazást jelent a piac sötét sarától-porától belépni e madárlátta friss csendességbe.”
E vár falai között nyugodott utoljára magyar király kezében a magyar korona: 1551 júliusában, Károlyi Zsuzsanna fejedelemasszony teteme itt pihent 1622 májusában. Bethlen Gábor is látogatta a róla elnevezett kastélyt. Egyik zsinat alkalmával a hit tételei felől hosszan elbeszélgetett tudósaival a nagytemplomban, és haldokolva is át kellett utaznia a városon.
E templom falai közt sok nevezetes zsinatot tartottak: 1644-ben itt rendelték el a nemzeti iskolák felállítását, az 1698 júniusában tartott enyedi zsinaton Tótfalusi Kis Miklósnak itt kellett megkövetnie az eklézsiát.
A vár restaurálását az 1960–1970-es évek fordulóján kezdték el, ekkor bontották le a falakat körülvevő épületek nagy részét is. A nyugati várfal egy szakaszának lebontásakor évszázadok óta először vált láthatóvá a hatalmas templomtorony teljes monumentalitásában. Sajnos a munkálatok hamarosan félbeszakadtak, és mi, enyediek türelmetlenül várjuk a folytatást.
A közelmúltban, állagmegőrzés céljából piros cserepes tetővel fedték be a bástyák egy részét, de ezzel nem oldották meg az égető kérdést: az eredetihez híven történő felújítást. Ezért ma is időszerű Szentimrei Jenő fent idézett verssora: „Az enyedi várfalról csak hull a törmelék...”
