La mai bine de un deceniu de la o primă recunoaștere publică a contribuțiilor însemnate pe care le-a adus dezvoltării relațiilor culturale româno-maghiare, prin acordarea distincției „Crucea în Rang de Cavaler” a Republicii Ungare (în 2007), Marius Tabacu a fost din nou pus în fața unor recunoașteri publice pe tărâmul promovării culturii maghiare în spațiul românesc. Dacă acum doi ani a primit o nouă decorație din partea președintelui Ungariei, astăzi Uniunea Democrată a Maghiarilor din România a găsit de cuviință să instituie un premiu special, destinat traducerilor din limba maghiară în limba română, cu ocazia Zilei Culturii Maghiare, premiu ce i se acordă tot lui Marius Tabacu.
Pare un veritabil ciclu al onorurilor, de vreme ce tot din anul 2007 Marius Tabacu a devenit și directorul general al Filarmonicii „Transilvania” din Cluj, instituția muzicală devenind sub conducerea sa un edificiu de seamă al culturii artistice nu doar din Ardeal, ci din întreg spațiul românesc, iar prin muzicienii și compozitorii străini tot mai prezenți aici, Filarmonica s-a așezat de mult pe harta bunului gust muzical central-european.
Sunt acestea doar două din remarcile pe care mi le-am dorit să le fac încă din capul locului, atunci când am fost investit cu întocmirea acestui laudatio. Pentru că – totuși – despre nimic nu este mai dificil a vorbi decât despre un prieten de gânduri și sentimente, tot la fel de greu de parcă ar trebui să vă vorbesc despre mine însumi.
Fiind însă vorba de un „laudatio”, se cuvine totuși a vă spune mai multe despre Marius Tabacu, intrând ceva mai mult în intimitatea sa biografică, lucru pe care îl rog să nu o ia ca o impietate. Persoanele publice, oamenii de cultură în general au încetat să-și mai aparțină, împărtășind și celorlalți din trăirile lor. Pentru că înainte de toate, biografiile exemplare trebuie să devină modele de viață, pentru congeneri, dar mai ales pentru cei tineri, deplânși de multe ori că le lipsesc reperele, mai ales într-o lume în care „banul” pare să domine, în care căpătuiala pare un imperativ de prim rang, când mulți din liderii noștri politici par incapabili de a formula, dar mai ales de a pune în lucru proiecte durabile și în acord cu așteptările concetățenilor.
De aceea, Marius Tabacu poate fi un asemenea model, un reper care să reașeze nu doar cultul pentru muncă, ci mai ales pentru promovarea concordiei, într-un spațiu atât de încercat de vicisitudinile istoriei. Dar poate voi mai reveni asupra acestui din urmă aspect!
Deocamdată, trebuie să vă spun că Marius Tabacu a avut un parcurs intelectual ideal, în timpuri privite – grosso modo – ca fiind lipsite de orizont, presiunea ideologicului corupând caractere, dar mai ales limitând aspirațiile. Însă trebuie să vă spun că în plin regim comunist au existat conduite și opțiuni profesionale ce te puteau feri de îndobitocirea promovată pe atunci cu mult sârg. Nu intru acum în detalii, însă – printre altele – opțiunea de a studia muzica, de a căpăta virtuozitatea într-un instrument etc, au fost breșe care satisfăceau nu doar exigențe intelectuale, dar te și fereau de un contact prea strâns cu politicul. Competențele dobândite într-un asemenea domeniu era ca un capital la purtător, evident simbolic, dar utilizabil oricând și oriunde în lume, pentru că era bazat nu numai pe talent (termen ce poate fi discutabil), cât mai ales pe pricepere, perfecțiune artistică, pasiune, dar mai ales pe un nedisimulat cult al muncii.
Este și cazul lui Mariu Tabacu, absolvent al Academiei de Muzică din Cluj, secția de pian, afirmându-se apoi ca profesor, dar susținând deopotrivă concerte și recitaluri de pian pe mai multe scene importante din România, unanim apreciate.
Aceasta este doar una din fațetele lui Marius Tabacu. Pentru că el a dovedit deopotrivă vocație de om al mass mediei, fiind redactor la Radioteleviziunea din Cluj, apoi director fondator al studioului Video Pontes, funcțional încă și astăzi, context în care a realizat câteva câteva zeci de filme documentare. Despre valoarea lor nu m-aș exprima eu acum, însă cele câteva premii importante ce i s-au acordat vorbesc de la sine: Premiul „Füst Milán” și „Bethlen”, pentru ca pelicula sa „Târgul” să fie laureatul unui festival internațional de film independent Anonimul.
Însă ceea ce mi se pare mie cu totul și cu totul remarcabil este activitatea lui de traducător. Avem deja prin condeiul său peste o duzină de volume tălmăcite din limba maghiară în română, și n-aș putea spune acum că nu sunt în cunoștință de cauză în ceea ce privește calitățile lui de traducător. Pentru că trebuie să fim bine înțeleși: munca de transpunere dintr-un idiom în altul nu este o îndeletnicire strict mecanică, cum ar fi tentați să creadă cei superficiali și deloc dispuși să privească dincolo de a găsi echivalențele lingvistice.
Tălmăcitorul de bună calitate devine în primul rând copărtaș la creația transpusă dintr-o limbă în alta, chiar coautor, și ar fi acum destul de indecent să mă apuc eu acum să glosez pe seama teoriei traducerilor, de vreme ce sunt sute, dacă nu cumva mii de tomuri erudite pe această temă, la fel cum nu este întâmplător că au apărut în cadrul facultăților de litere de pretutindeni specializări tocmai în acest domeniu, cu o programă suficient de stufoasă.
Dar traducerile în sine constituie un travaliu greu de imaginat pentru profani, transpunerea dintr-o limbă în alta, din orice domeniu al cunoașterii, presupune o cultură umanistă enormă, de tip enciclopedist, o cunoaștere exemplară și erudită a celor două limbi care intră în conjuncție. Nu întâmplător, marile creații universale transpuse în limba română au purtat semnăturile unor cărturari pe măsură, de la Lucian Blaga ori Tudor Vianu până la Mircea Eliade și Constantin Noica.
Însă o particularitate a eforturilor lui Marius Tabacu de traducător constă mai ales în culturile pe care le promovează: cea maghiară și cea română. Sub acest raport, aici ar fi încă multe de spus, de vreme ce cel Atotputernic a lăsat să conviețuiască în spațiul transilvan două popoare care au atâtea în comun nu de un veac, nu de două, ci de un mileniu, realizând împreună o cultură materială și spirituală de un specific aparte. Iar o bună pildă avem în chiar faptul că moștenitorul coroanei britanice – ca să dau doar un banal exemplu – și-a aranjat aici o gospodărie, iar de mai mulți ani străbate aproape la pas acest teritoriu, pe care îl promovează pretutindeni în lume.
Așadar, cunoașterea reciprocă, armonia de veacuri, respectul, spiritul de solidaritate, dar mai ales Pacea (dacă unora nu le mai spune nimic Iubirea, ca poruncă divină) – toate acestea trebuie să domnească. Iar pe aceia care-și dedică viața cu toată fibra și competențele lor acestor deziderate, trebuie să-i omagiem, să le aducem cinstea ce li se cuvine, pentru a se ști că efortul lor nu se pierde zadarnic, ci constituie mereu pietre de fundament ale Păcii.
Iar acum, cel demn de cinstirea noastră nu este altul decât Marius Tabacu, pe care-l îndrăgesc din toată inima, pentru că-i cunosc onestitatea, frământările, eforturile, pasiunea și mai ales sufletul curat pus în slujba prietenilor maghiari, care sunt concetățenii noștri de care – uneori – ne desparte doar limba. Să fii binecuvântat de cel Atotputernic dragă Marius Tabacu !
[Fordítás: Marius Tabacu méltatása
Több mint egy évtized telt el azóta, hogy Marius Tabacut a román–magyar kulturális kapcsolatok fejlesztése terén kifejtett magas színvonalú tevékenységéért a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetéssel jutalmazták 2007-ben, ma pedig újra nyilvános elismerésben részesül azért, mert jelentősen hozzájárult a magyar kultúra megismertetéséhez és terjesztéséhez Romániában.
Míg két éve a magyar állam elnökétől kapott újabb kitüntetést, ma a Romániai Magyar Demokrata Szövetség találta szükségesnek, hogy a Magyar Kultúra Napján a magyar nyelvről román nyelvre fordításainak szentelt rendkívüli díjjal jutalmazza Marius Tabacut.
Úgy tűnik, hogy az elismerések egész sorozatában volt már része, hiszen szintén 2007-ben lett a Kolozsvári Transilvania Filharmónia igazgatója is. Vezetése alatt az intézmény nemcsak az erdélyi művészet, hanem a teljes román kultúrterület fellegvárává is kinőtte magát. Ugyanakkor az egyre több külföldi zenész és zeneszerző jelenléte a filharmóniát a közép-európai zenei világ nagyjai közé emelte.
Ezeket az észrevételeket méltatásomnak a legelején szerettem volna elmondani, hiszen nincs nehezebb feladat, mint azokat a barátainkat méltatni, akikkel gondolatainkat és érzelmeinket osztjuk meg. Legalább annyira nehéz ez, mintha önmagamról kellene beszélnem.
Mivel azonban méltatásról van szó, úgy illik, hogy többet beszéljek Marius Tabacuról, az ő személyes életútjáról, ezért arra kérem, ne vegye ezt szerénytelenségnek. A közért munkálkodók, a kultúrát éltető emberek általában nem önmagukéi. Mindenkori tapasztalataikat igyekeznek megosztani, hiszen a példaértékű életutak mindenekelőtt életmodellekké válnak az adott nemzedékek számára, de főleg a fiatalok részére, mert róluk sokszor azt tartják, hogy nincsenek kapaszkodóik, illetve példaképeik egy olyan világban, ahol – úgy tűnik – a „pénz az úr”, a meggazdagodás szinte kötelező, és politikai vezetőink közül sokan nem képesek hosszú távon az állampolgárok javát szolgáló projektek bevezetésére és megvalósítására.
Ezért is lehet Marius Tabacu egy ilyen példakép. Általa nemcsak a munka iránti szeretet kerül vissza méltó helyére, de még az egyetértés gyakorlata is elsajátítható ezen a történelmi viharokkal sújtott helyen. Erre talán még visszatérek!
Egyelőre azonban Marius Tabacu nagyszerű életútjára szeretnék kitérni, amely abban a korban ívelt fölfelé, amikor – nagyjából – kilátástalan helyzet uralkodott, és az ideológia zavart, korrupt személyiségeket termelt ki, megnyirbálva a fiatal ambíciók friss hajtásait. Ugyanakkor meg kell mondanom, hogy a kommunista rendszerben léteztek olyan magatartásformák és szakmai alternatívák is, amelyek kivédték az akkoriban buzgón terjesztett elbutulást. Nem bocsátkoznék részletekbe, de – többek között – például említeném, hogy a zenetanulás, a hangszerek ismerete volt az egyik ilyen alternatíva. Ezek a „kiskapuk” nemcsak intellektuális igényességet jelentettek, hanem megvédtek a túl szoros politikai kapcsolatoktól is. Az ilyen jellegű képességek hordozható, szimbolikus tőkét jelentettek, bármikor és bárhol a világon fel lehetett használni őket, hiszen nemcsak tehetség (ami vitatható), hanem hozzáértés, művészi tökély és szenvedély, de mindenekelőtt a munka feltétlen szeretete is fűtötte ezeket az embereket.
Így történt ez Marius Tabacu esetében is, aki előbb a Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia zongora szakának hallgatója, majd végzőse volt, tanári diplomát szerzett, miközben folyamatosan koncertezett, zongoraesteken vett részt, több, jelentős és elismert romániai színpadon lépett fel.
Mindez azonban díjazottunk egyik arcát mutatja csupán. Később a Kolozsvári Rádió és Televízió műsorszerkesztőjeként újságírói tehetségét is megcsillogtatta. Azután a Video Pontes Stúdió alapító igazgatója lett. A studió ma is működik, és több tucat dokumentumfilmmel büszkélkedhet, amiket itt most nem értékelnék, hiszen úgyis önmagukért beszélnek mindazok a rangos díjak, amelyeket a filmek szereztek. A Füst Milán- és a Bethlen-díjról van szó, illetve A Vásár (Târgul) című filmről, amely egy nemzetközi filmfesztiválon (Anonimul/Az ismeretlen) elnyerte az önálló filmnek járó díjat.
Ami viszont számomra teljesen rendkívüli, az fordítói tevékenysége. Magyar nyelvről román nyelvre átültetett köteteinek száma tucatnyi, illetve azt meghaladó. Jól ismerem fordítói képességeit és tehetségét. Figyelembe kell vennünk, hogy a fordítás nem egyszerű, gépies átültetése a szavaknak, mint azt a felületes szemlélő hihetné, illetve azok, akik nem akarnak egyebet, mint nyelvileg egyenértékű megfogalmazásokat keresni.
A jó fordító mindenekelőtt alkotótárs az egyik nyelvről a másikra történő átültetésben, amolyan társíró. Nem lenne ideillő, hogy én itt és most fordításelméletről beszéljek, hiszen ezt már megtették a szakemberek, több száz, illetve többezer kötetet írtak erről. Az sem lehet véletlen, hogy a nyelvszakokon világszerte éppen ez a szakterület bővült gazdag és tartalmas tananyaggal.
Az avatatlan szemlélő számára a fordítás viszont nehezen elképzelhető vajúdással jár, hiszen az egyik nyelvről a másikra való átültetést, bármilyen ismeretterületen történik is, csupán hatalmas ismeretanyag és tudás felhalmozása teszi lehetővé. Olvasottság, kultúra szükséges hozzá, valamint a két nyelv kiváló ismerete. Nem véletlenül, a román nyelvre lefordított nagy, egyetemes alkotások, olyan remek írók tollából kerültek elő, mint Lucian Blaga vagy Tudor Vianu, illetve Mircea Eliade és Constantin Noica írásai.
Emellett Marius Tabacu fordítói tevékenysége sajátos jegyet visel magán, mégpedig azt, hogy éppen a román és a magyar kultúrát kívánja terjeszteni. Erről még sokat beszélhetnénk, hiszen a Jó Isten döntött úgy, hogy ez a két nép, amelynek annyi a közös dolga – nem egy-két évszázada, hanem egy évezrede – éppen itt, ebben az erdélyi közegben éljen együtt és itt hozza létre közösen sajátos anyagi és eszmei kultúrtermékeit. Egy mindennapi példával élve még a brit korona várományosa is házat vásárolt itt és évek óta járja a vidéket, népszerűsítve ezt a páratlanul egyedülálló kultúrát.
Így tehát, egymás megismerése, az évszázadokra visszanyúló kiegyensúlyozottság, a kölcsönös tisztelet és önzetlenség, de mindenekelőtt a Béke kell itt uralkodjon, ha már egyeseknek a szeretet isteni parancsa semmit sem jelent. Azokat pedig, akik egész életüket és képességeiket ezen törekvések szolgálatába állítják, el kell ismernünk, ki kell fejeznünk nagyrabecsülésünket irántuk. Azért, hogy tudhassák, fáradozásuk nem hiábavaló, mert ők mindenkor a Béke alapkövei.
Most pedig, aki minden elismerésünket megérdemli, nem más mint Marius Tabacu, akit teljes szívemből szeretek, mert ismerem becsületességét, vívódásait, törekvéseit, szenvedélyességét, de főleg érintetlen, tiszta lelkét, amelyet magyar barátai szolgálatába állít, azok szolgálatába, akik polgártársaink s néha semmi más nem választ el tőlük, mint a nyelvük. Kedves Marius, Isten áldjon téged! (Fordította: Nastasă-Kovács Annamária)]
(Elhangzott 2019. január 22-én az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díj átadási ünnepségén, Kolozsváron)
