A Szebeni Állami Filharmónia koncertezik Sepsiszentgyörgyön

Újabb jó hírrel szolgálunk a klasszikus zene rajongóinak: a 2024/2025-ös Hangversenyévad idei első koncertjén a Szebeni Állami Filharmónia zenészei hozzák majd a tőlük megszokott magas színvonalú előadásmódot. A sepsiszentgyörgyi közönség február 28-án, este 19:00 órától Dvořák, Monti, David Popper valamint Pablo de Sarasate műveiből hallgathat meg egy csokorra valót a nagyhírű komolyzenei együttes előadásában, a Tamási Áron Színház nagytermében.

 

A rangos díjakkal kitüntetett Szebeni Állami Filharmónia az ország egyik legaktívabb komolyzenei intézménye. A Filharmónia 1949. január 1-ei megalakulása óta több ezer szimfonikus, vokálszimfonikus és operakoncertet mutatott be. Az utóbbi 3 évben a filharmónia tevékenysége jelentősen megnőtt: a komolyzenei együttes körülbelül 150 szimfonikus koncertet adott többek közt Szebenben, Bukarestben, Déván, Németvásáron, Fogarasban, Balázsfalván, és Sepsiszentgyörgyön.

 

A soron következő sepsiszentgyörgyi hangversenyen a közönség Gódor Erzsébet szólista cimbalom játékát is hallhatja.  A nemzetközi ismertségű művésznő 1991-ben született Budapesten.  Cimbalomművész- és tanári diplomáját 2016-ban szerezte meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Több hazai és nemzetközi versenyen ért el első helyezést és kapott díjat. Szólistaként nemcsak Magyarország jelentős koncerttermeiben lépett fel, hanem Ausztriában, Hollandiában, Olaszországban, Dél-Koreában, Belgiumban, Csehországban, Szlovákiában, Oroszországban, Romániában, Németországban, Szlovéniában és Argentínában is koncertezett. A budapesti Hubay Jenő Zeneiskolában 2018 óta tanít cimbalmot. A Budapesti Operettszínház és a Vígszínház zenekarának is tagja.

 

 A Szebeni Állami Filharmónia sepsiszentgyörgyi hangversenyét Hermann Szabolcs vezényli. A karmester tanulmányait a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián kezdte, Petre Sbârcea mester osztályában, majd folytatta a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Medveczky Ádám irányításával, illetve a bécsi Universität für Musik und Darstellende Kunst intézményében Johannes Woldner és Simeon Pironkoff vezetésével. Magas rangú mesterkurzusokon képezte magát Eötvös Péter, Christian Ehwald, Jan Stulen, Konrad von Abel, Noam Zur, Octav Calleya és Hamar Zsolt irányításával. Munkássága révén Erste für Ersten ösztöndíjat (2013), Köztársasági Ösztöndíjat (2014) nyert, míg 2015-ben elnyerte a fiatal tehetségeknek szánt PrimArt-díjat . A budapesti Operettszínház karmestere volt 2016 és 2020 között, jelenleg a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Nemzeti Opera karmestereként tevékenykedik. 

Karmesterként együttműködött többek között a Budapesti Rádiózenekarral, a Miskolci Szimfonikus Zenekarral, a Duna Szimfonikus Zenekarral, a Kolozsvári Filharmóniával, a Nagyszebeni Filharmóniával, a Pitești-i Filharmóniával, a Nagyváradi Filharmóniával, a Marosvásárhelyi Filharmóniával, a Dinu Lipatti Szatmárnémeti Filharmóniával, az Aradi Filharmóniával, a Concerto Budapesttel, a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral, a Gödöllői Szimfonikus Zenekarral, a Monarchia Szimfonikus Zenekarral, az Alba Regia Szimfonikus Zenekarral, a Simplicissimus Kamarazenekarral, az Anima Musicae Kamarazenekarral, valamint a Szegedi Szimfonikus Zenekarral.


A hangversenyre jegyeket 40, illetve 20 lej értékben a Városi Kulturális Szervezőirodában (Jegyiroda, Szabadság tér, 1. szám) lehet vásárolni.

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kónya Ádám Művelődési Ház