A Balassi Intézet bukaresti központja 1992-ben nyitotta meg kapuit a román fővárosban Bukaresti Magyar Kulturális Központ néven. Az intézmény azóta megszakítás nélkül működik, és az elmúlt huszonkét évben az egyik legjelentősebb találkozási ponttá nőtte ki magát Bukarestben, ahol meglehetősen színes és gazdag kulturális kínálat verseng a közönség figyelméért. Az intézet közel tízezer kötetes könyvtárral bír, számos kulturális rendezvényt szervez, de magyar nyelvkurzust is biztosít. 2009-ig a Batiştei utcában működött, azóta a Victoriei térhez közel lévő, 1911-ben épült, Gina Patrichi utcai villában kapott otthont. A Balassi Intézet bukaresti központját 2012 őszétől Kósa András László vezeti, aki az igazgatói tisztség elnyerésekor a sport és a gasztronómia megjelenítését is kiemelt célként határozta meg programjában.
– Mi a rendeltetése a Balassi Intézet bukaresti központjának? Az általánosak mellett melyek lennének a sajátos, újszerű célok?
– A Balassi Intézet az egyetemes és egységes magyar kultúrát terjeszti és népszerűsíti a nagyvilágban, e munka megvalósulása során természetesen vannak „területi” hangsúlyok is. Így a Bukaresti Magyar Intézet is a román társadalom kultúrabefogadó hozzáállásának figyelembe vételére törekszik, s ennek megfelelően tevékenységünkben a hagyományok mellett a modernizáció is fontos szerepet kap. A cél viszont ugyanaz: a kultúrdiplomácia Magyarország presztízsét kívánja erősíteni, s ezt a törekvést a legkülönbözőbb eszközökkel szolgáljuk. Ebben a tekintetben az elmúlt másfél évben igyekeztünk teljesen újszerű dolgokat is beemelni tevékenységünkbe. Ilyennek nevezném Hermann Levente és Szász Sándor fiatal képzőművészek kiállítását egy nemzetközi reklámügynökség bukaresti székházának a garázsában, amely nemcsak több ezres érdeklődő kört vonzott, de több műkritikus – külföldről is – eljött a megnyitóra, és elismerően szólt mind az alkotások kapcsán, mind a témához választott helyszínhez is. Szintén nem a klasszikus értelemben vett megszokott kultúra-esemény volt az a román–magyar futballtörténeti kiállítás, amelyet a budapesti Sportmúzeummal közösen valósítottunk meg, s amely az elmúlt nyolc évtized egymás ellen játszott közös válogatott labdarúgó mérkőzéseire tekint vissza. A projekt azóta is folytatódik: egy, a labdarúgás történetének szemüvegén keresztül a huszadik századi román–magyar történelem bemutatására törekvő középiskolai curriculum kidolgozásával. Bár nem szeretem, de fogalmazhatok úgy is, hogy ebben a projektben „alternatív” történelemszemléleten dolgozunk.
| 1977-ben született Marosvásárhelyen. 1999-ben a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem szociológia szakán végzett. A Közéletre Nevelésért Alapítvány kutatója, az oktatási jogok biztosának tanácsadója, majd a Pro Minoritate kisebbségpolitikai folyóirat főszerkesztője volt. |
Mindezek mellett a hagyományosnak mondható események is teret kapnak. Az elmúlt közel egy évben Bukarestben megfordult az erdélyi táncházmozgalom minden fontos szereplője, a vajdaszentiványi Horváth Elek bácsi, a felcsíki Duduj Rozália, a Szászcsávási Banda Jámbor István Dumneuzeu-val és Csányi Sándor Ciliká-val, a fiatalabbak közül pedig a magyarpalatkai Codoba Florin és bandája, Varga István Kiscsipás és Toni Rudolf a kalotaszegiekkel. S a sort ősszel folytatjuk. Előzményként pedig a méltán világhírű Muzsikás együttes adott nagysikerű koncertet Bukarest legnagyobb előadótermében.
Irodalmi szalonjaink, könyvvásárokon való részvételeink lehetőséget teremtenek a román közönség számára, hogy megismerkedjen a magyar szépirodalommal, ráadásul mindezt román nyelven olyan irodalmi együttműködéseket alakítva ki, amelyek támogatják a virtuális térben jelen lévő közönség becserkészését is. A Magyar Költészet Napja alkalmából Florin Iaru költő magyar nyelven írt halandzsaverseit Sânziana Tarța fiatal színművésznő adta elő, a neves jazz-zongorista, Mircea Tiberian zenei kíséretével. Hamarosan indul a 160 karakter (egy SMS-nyi) irodalmi projektünk is, amellyel éppen a fiatalabb korosztályt szeretnénk elérni. Vagyis a klasszikusnak mondható irodalmi jelenlétbe is igyekszünk friss lendületet hozni.
Ugyanakkor fontos elemnek tartom, hogy a hálózati együttműködést is sikerült erősíteni a többi Balassi Intézettel. Így a Bécsi CH-val kooperációban már több könyvvásáron is szerveztünk Donau Lounge címen a Duna-menti országok kultúráját bemutató programot; az immár kulturális branddé vált Magyar Zene Fesztivál díjazottjai pedig más Balassi Intézetekben adnak jutalomkoncertet. A Bukarestben lévő többi külföldi kulturális intézettel is kiváló kapcsolatot ápolunk, ennek legutóbbi szép példája volt a V4-es együttműködésben az idei évad egyik záróeseményeként megszervezett jazzkoncert, de közönségsiker volt idén is az EUNIC helyi klaszter keretében már évek óta megvalósuló Európai Irodalom Éjszakája, s ugyanakkor a bukarestiek által nemcsak ismert, de minden évben külön figyelemmel várt Európai Képregény Szalon, illetve az Európai Nyelvek Napja.
– A Román Kulturális Intézetben (ICR) a 2012-es vitatott vezetőváltáskor élesen felmerült, hogy a kortárs vagy a klasszikus román kultúrát kell-e képviselnie az ICR-nek. A Balassi Intézet a kortárs és a klasszikus magyar kultúra közül melyikre fektet nagyobb hangsúlyt?
– Ilyen jellegű „egyensúly”-kérdések a Balassi Intézet programtervezésében is felmerülnek. Szerintem mindenekelőtt az innovatív, újszerű kulturális megjelenéssel lehet teret nyerni Bukarestben, amely kifejezetten dinamikus helyszínnek nevezhető. Olyan fővárosban, amelyben nagyon sok ország kulturális intézete van jelen, mindenképpen újszerű, néha meghökkentő dolgokkal is elő kell rukkolni, hogy az országról kulturális értelemben is beszéljenek. Természetesen, ahogy az előző kérdésre adott válaszomból kitűnik, mindezek mellett hangsúlyt fektetünk a klasszikus értelemben vett kultúra bemutatására és ápolására is, hiszen a gyökerek nélkül a megújulás, innováció csak puszta divatkellék lenne.
– Hogyan határoznád meg a Balassi Intézet rendezvényeit látogató vendégek profilját? Többnyire magyar, esetleg magyar gyökerekkel rendelkezők látogatják a rendezvényeiteket? Milyen arányban vannak jelen a kizárólag román identitású kultúrafogyasztók?
– Közönségünk rendkívül összetett, és rendezvény-típusonként változik. Mondhatnám azt is, hogy a teljes román társadalmat leképezi közönségünk, de ez is a dolgunk, hogy a sokszínűséggel mindenkihez szóljunk. Hangsúlyosan a román identitású kultúrafogyasztók kerülnek a fókuszunkba. Erdély másfél évszázados történelmét feldolgozó előadássorozatunknál éppen ezért szempont, hogy az előadó román nyelven tartsa meg előadását, ezáltal mindenekelőtt a román történészi szakmával alakuljon ki tartalmas vita a témáról. A tudomány területén maradva a 2013-ban indított építészeti projektünk kapcsán viszont az angol a közös nyelv, s itt kiválóan ráépültünk Bukarest magyar építészeti örökségére, valamint az erdélyi magyar építészek román közegben ismert és elismert rétegére, ugyanakkor a nemzetközi térben alkotó magyar építészeket is bevontuk a folyamatba.
Természetesen vannak olyan rendezvények, amelyeknek kifejezetten nemzetpolitikai céljai vannak, s amelyeket a bukaresti magyarok identitásának erősítése érdekében szervezünk. Hogy egyet említsek, ilyen volt például Vincze Lóránt Magyar Bukarest című könyvének bemutatója…
A bukaresti zeneértő közönség számára kamarakoncertjeink fontos iránymutatónak számítanak. A koncertek szervezése során két szempontot követünk: fiatal magyar komolyzene művelők fellépése – ezt a Liszt Ferenc Zeneakadémiával történő együttműködésben valósítjuk meg –, illetve magyar zeneművek megismertetése. Ez utóbbi egyik kiemelkedő eseménye a már említett Magyar Zene Fesztivál, amelynek kifejezett célja, hogy magyar zeneműveket ismertessen meg a bukaresti szakmai közönséggel, illetve magyar alkotások bekerüljenek román előadóművészek repertoárjába.
A Vinum Hungaricum Estek a borértő közönségnek szólnak. Erre olyan román borbloggerek, borkereskedők, éttermi sommelier-ek jönnek el, akik számára a magyar bor kevésbé volt ismert. Elmondható, hogy a 2012 decembere óta havi rendszerességgel megszervezett borkóstolók, borbemutatók konkrét eredményeket is hoztak a magyar bor számára. A bor- és gasztrokultúra terjesztése is része annak a kulturális jelenlétnek, amely egy jól definiálható közönségnek szól.
– Elégedett vagy azzal, ahogyan megbízatásod eddigi két éve alatt sikerült népszerűsíteni a magyar kultúrát a románok körében? A magyar kultúrából mire vevő leginkább az átlag román kultúrafogyasztó? Melyek azok a rendezvények, amelyekkel a leginkább megszólíthatók a Bukarestben élő vagy tartózkodó románok?
– Amint említettem, a komolyzene terén van egy szociológiailag pontosan körülírható zeneértő közönség, aki rendszeresen megfordul eseményeinken. De még a zenénél maradva, a jazz-szervezők számára is fókuszpont vagyunk, illetve a romániai filmes rendezvények, fesztiválok szervezői is állandó partnereink, akik különböző közös projekttervekkel rendszeresen megkeresnek bennünket. Mindkét szegmensnek komoly érdeklődő közönsége van a románok körében. A jellemzően nagyobb költségigényű színházi produkciók bemutatása ritkább, de ilyen eseményeken állandó a teltház, jelentse ez a Nemzeti Színházat, vagy valamely stúdiótermet. Elmondható, hogy az „átlag” román kultúrafogyasztó kifejezetten érdeklődő a magyar színházi produkciókra. Nagyon fontos szempontnak gondolom azt, hogy kiszámítható, rendszeresen ismétlődő eseménysorozatra felfűzött programjaink legyenek, amilyen volt például az a két művészeti workshop, amely éppen az együttalkotás, együttzenélés örömét hozta el a résztvevők számára. S bár elsőre nem ez jut eszébe az embernek róla, de az ilyen újszerűséget hozó folyamatok nagyon sok embert megmozgatnak. A Parasztklubban megvalósult Both Miklós zenei workshopra napközben is benéztek a bukaresti fiatalok, s belehallgattak az éppen alakuló fellépésbe, míg a Donau Lounge zenész-táncos-képzőművészeti produkciója általános elismerést nyert a Bookfesten.
– Melyik programot vagy rendezvénysorozatot tekinted a legjelentősebbnek azok közül, amelyeket megbízatásod elején meghirdettél és vállaltál?
– Jelenleg nem tudok ilyen jellegű mérleget megvonni, hiszen az intézetünk által szervezett minden rendezvény egyformán fontos. Ugyanis minden esetben a kitűzött cél megvalósítására összpontosítunk, illetve arra, hogy küldetésünket szolgálja. S egyértelmű, hogy a fent már kiemelt események mindegyike fontos ebből a szempontból. Az elmúlt két évben nagyon erős tempót diktáltunk. Túlzás nélkül állíthatom, hogy szinte minden nap volt rendezvényünk, sőt előfordult, hogy egy nap több is, akár több helyszínen, több városban egyszerre. Az elmúlt közel két esztendőben mintegy 450 olyan esemény volt, amelyet mi vagy partnereinkkel közösen szerveztünk a magyar kultúra és Magyarország romániai népszerűsítése érdekében. Úgy gondolom, hogy ez így van jól, hiszen az intézetnek „élnie kell”, s ha gyakorlatiasabban közelítem meg, akkor az intézet gyönyörű épületét, amennyire csak lehet, meg kell tölteni programokkal, közönséggel. Természetes kérdés, hogy a jövőben is lesz-e energiánk tervezni, szervezni és megvalósítani, bízom benne, hogy igen. A korábban már kiemelt események mellett egy nagyon fontos és hangsúlyos programot csak érintőlegesen említettem, a Magyar Filmhetet, amelyet minden év novemberében megszervezünk. A rendezvény kezd túlnőni a filmes esemény kategóriáján, egyre inkább egészhetes bukaresti magyar kulturális fesztivállá alakul, amelyen a filmnézésen túl mesterkurzusok, fotóművészeti kiállítások, workshopok, koncertek is zajlanak. Ugyanakkor a magyar filmek nagyközönséghez való eljuttatása mellett fontos szerepe van a rendezvénynek a román–magyar koprodukciók támogatásában, valamint a magyar filmfesztiválok bukaresti bemutatkozásában is. Vagyis a rendezvény ebben az esetben sem önmagában cél, hanem együttműködések gerjesztése, ami hosszútávon koprodukcióban megvalósuló filmeket, filmes rendezvényeket jelent, a magyar filmkultúra számára hoz kézzelfogható eredményt.
– A Balassi Intézet a gasztronómiára is nagy hangsúlyt fektet. Ezzel kapcsolatosan volt egy meghirdetett programod. Mit sikerült megvalósítani?
– Igen, nem titok, hogy igazgatói pályázatomban szerepelt egy magyar bisztró megnyitása is. Erről nem mondtunk le, jelenleg a román hatóságok részéről várunk pozitív választ ehhez kapcsolódó kérésünkre. Természetesen gasztronómiai programok eddig is voltak, például a már említett Vinum Hungaricum Estek is ezt a magyar gasztronómiai megújulás bemutatását hivatott szolgálni egy jól körülhatárolt részterületen, illetve már több alkalommal is szerveztünk Gusturi Ungurești la București (Magyar Ízek Bukarestben) rendezvényt, ahol magyar kulináris élményekben részesült a közönség. Amíg a bisztró nyit, addig ezeket az elemeket szeretnénk tovább erősíteni, akár úgy is, hogy kivisszük a programokat az intézetből és egy-egy bukaresti vendéglátó-ipari egységgel együttműködésben valósítjuk meg. Terveink között szerepel a borászok mellett a magyar mesterszakácsok bukaresti „fellépése” is.
– A magyar kultúra jelenlétét mennyire sikerül elvinni olyan romániai kulturális központokba, mint Jászvásár, Craiova, Konstanca, Brăila. Tervezitek-e jobban kiterjeszteni a magyar kultúra regáti és moldvai jelenlétét?
– Nagyon fontosnak tartom, hogy egy ekkora országban, amely több regionális központtal is rendelkezik, több településen is jelen legyünk, ezért is igyekszünk nem beragadni a román fővárosba. Állandó partnerei vagyunk például a tulceai (Dobrudzsa) Rowmania fesztiválnak, voltunk több alkalommal Ploieşti-en jazzfesztiválon, Târgovișten táncfesztiválon, s sorolhatnám még. Muszáj kiemelnem a Jászvárosban is jelentős érdeklődéssel bemutatott futballtörténeti kiállításunkat, amely kapcsán azóta is kapunk dicsérő szavakat. Nem jutottunk még el Románia egyik színházi fellegvárába, a dél-romániai Craiovára, ugyanakkor a német kisebbség „fővárosának” számító Nagyszebenben lassan nincs olyan hónap, hogy ne valósítsunk meg programot a Híd Egyesülettel együttműködésben. Nemrég pedig a Bánság fővárosából, Temesvárról kerestek meg, hogy szervezzünk az ősz elején Magyar Fesztivált. A nyár folyamán pedig a fekete-tengeri Vama Vechére is el fogunk jutni. Vagyis Moldva, Havasalföld, Dobrudzsa, Bánság is része tevékenységünk földrajzi kiterjesztésének, arról nem is beszélve, hogy a Moldáv Köztársaságban is jelen vagyunk, mind Chişinăuban, mind Tiraszpolban. Itt Magyarország nagykövetségével, valamint az Európai Unió kirendeltségével működünk együtt. S mindezek mellett a magyar szórványközösségekre is igyekszünk odafigyelni, sok esetben ezen a téren a két főkonzulátussal együttműködésben.
– Azért is kérdeztem ezt, mert a Balassi Intézet Sepsiszentgyörgyön is működtet kirendeltséget, és korábban bejelentette a magyar diplomácia egy kolozsvári kulturális központ létrehozását is. Ez utóbbi terv most hol tart?
– A kolozsvári intézet előkészítés alatt áll. Navracsics Tibor külgazdasági- és külügyminiszter parlamenti bizottsági meghallgatásakor azt mondta, hogy már létezik egy ingatlan, ami megszerezhető, ideális helyen van. Vagyis ennek „megszerzése” lehet egy következő lépés ebben a folyamatban.
– Mennyire indokolt, hogy Kolozsváron létrejöjjön ez az intézet, ahol már eleve nagyon sok magyar kulturális rendezvény van. A központ létjogosultságát vagy indokoltságát megkérdőjelezők szerint a magyar kultúrát sokkal inkább a Kárpátokon túl kell népszerűsíteni, és nem olyan erdélyi magyar kulturális központban, mint Kolozsvár. Milyen ellenérvek sorakoztathatók fel ezzel az állásponttal szemben?
– Nem ugyanazt szolgálja egy kolozsvári intézet és egy Kárpátokon túli, hiszen előbbinek mindenképpen kettős funkciót kell betöltenie, egyrészt magyaroknak szóló nemzetpolitikai intézetként, másrészt pedig a román közvéleménynek szóló kulturális intézetként is kell működnie Kolozsváron. Vagyis fontos, hogy a több társadalomtudós részéről párhuzamos társadalomépítésnek nevezett folyamaton túllépve az erdélyi román lakosság számára is elérhetővé, ismertté tegyük a magyar kultúrát. És természetesen az is fontos, hogy a kolozsvári magyar szervezésű rendezvények mellett legyen egy olyan nemzetpolitikát is fókuszba helyező magyar kulturális intézet, amely a magyar szellemiség globális fejlődését is hivatott segíteni, vagyis azt a pergő, dinamikus, innovatív és kreatív szellemiséget, ami most jellemző Kolozsvárra, be kell vinni a többi magyarországi, sőt ha úgy tetszik, a Kárpát-medence hasonló köreibe. Összefogást, együttműködéseket és természetesen ezen törekvések szellemi összjátékát kell kialakítania a leendő kolozsvári intézetnek.
