Küsmöd a világ vége, onnan is hat kilométerre fekszik Siklód – így tartja a mondás. S hogy mi történik egy átlagos novemberi hétvégén az alig 300 lakosú, szinte megközelíthetetlen, ám csodaszép Hargita megyei faluban? Egy egész hadseregnyi embert megmozgató amatőr színjátszó találkozó, az immár 19. alkalommal megszervezett Az ekhós szekér nyomában nevet viselő seregszemle.
Udvarhelyszéken nem új keletű a színház szeretete és az amatőr színjátszás. Székelyudvarhelyen már az 1800-as évek derekától többféle próbálkozás volt a színjátszás meghonosítására, a színjátszást pártoló megmozdulások a Színpártoló Egyesület 1896-os megalakulását követően kezdtek intézményesülni, majd a második világháború után keltek új életre. 1947-től a műkedvelő előadások hagyománya folytatódott a Balogh József vezette lelkes önkéntesekből toborzódott színjátszó csoport által, valamint Tomcsa Sándor állandó közreműködésével, később pedig, 1977-es megalakulását követően a Népszínház vette át a stafétát. Vidéki turnéikkal bizonyára nemzedékekre visszamenően beoltották a környék lakóiba a színház szeretetét, és bár a Népszínház alapjain létrehozott Tomcsa Sándor Színház hivatásos társulata húsz éve működik már Székelyudvarhelyen, az amatőr színjátszó csoportok továbbra is meghatározzák a térség kulturális életét.
A Népszínház székelyudvarhelyi virágzásával párhuzamosan a kilencvenes években a Homoród-menti falvak találkozójaként útjára indult egy rendezvény, amely kisebb-nagyobb időközönként összehozta a térség amatőr színjátszóit. Hosszabb megszakítás után, 2008-ban karolta fel a színjátszókat a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, akik – László Judit főszervezővel az élen – Hargita Megye Tanácsának segítségével azóta is évente megszervezik Az ekhós szekér nyomában elnevezésű amatőr színjátszó találkozót, amely minden ősszel megmozgatja a térség kulturális életét. 2008-ban Homoródkarácsonyfalván találkoztak a színjátszók, majd Farkaslaka, Lövéte, Rugonfalva és Kisgalambfalva adott otthont a rendezvénynek. 2013-ban ismét Farkaslaka, 2014-ben Kobátfalva, 2015-ben Gagy, 2016-ban pedig Agyagfalva következett a házigazdák sorában. 2017 novemberében 19. alkalommal rendezték meg a találkozót, ezúttal Siklódon, a Siklódi Tarisznyások Színjátszó Csoportjának szervezésében. Helyszíne a siklódi művelődési otthon volt, amely így a találkozót megelőzően többnyire helyi kötődésű támogatók és erős közösségi összefogás által kicsit meg is újulhatott. A nagy nap előtt éjszakába nyúlt a padolás, a meszelés, a takarítás, másnap hajnaltól folytatódott a munka, hogy mire a társulatok és a vendégek megérkeznek, minden készen álljon.
A 19. találkozón a szervezők több mint 300 színjátszót láttak vendégül: Agyagfalva, Kecset, Kisgalambfalva, Parajd, Nagygalambfalva, Rugonfalva, Homoródújfalu, Gagy, Székelyudvarhely, Bencéd, Székelykeresztúr, Zetelaka, Siménfalva, Szentegyháza és Lövéte színjátszóit, összesen tizenhat udvarhelyszéki műkedvelő színjátszó csoport fellépőit. Mi több, Udvarhelyszék társulatai mellett minden évben egy úgynevezett „vendégcsapatot” is meghívnak, így 2017-ben Csíkvacsárcsi színjátszó csoportja csatlakozhatott a rendezvényhez. Már az egyes csapatok neve is beszédes (pl. Zetelaki ZetEmberkék, Szentegyházi Vigyorgók Színtársulat, Nénémasszonyék Amatőr Színjátszó Csoport), ugyanígy a repertoár is változatos: Nádasdy László, Rejtő Jenő, Karinthy Frigyes vagy Móricz Zsigmond klasszikusai mellett helyet kapnak a Markos-Nádas kettes felejthetetlen kabaréjelenetei is, de hallhatunk Petőfi-verset japánul, és láthatjuk Hófehérke és a hét törpe történetét teljesen sajátos értelmezésben, a szentegyházi fiatalok előadásában. A társulatok tíz-húszperces jeleneteket mutatnak be, többségük persze a csattanóra utazik – mindenki jócskán meg is nevetteti a résztvevőket. Bár az egyértelmű, hogy a produkciók létrehozására nincs anyagi támogatás – nyilvánvalóan a helyszín és az időkeret sem engedne túl nagy díszletállítást vagy technikai szerelést –, néhol igazán remek díszletmegoldásokat és jelmezeket is lehet látni. A székely leleményesség tehát ez esetben sem hagyta cserben a résztvevőket. A szerepalakításokat tekintve is széles a skála: a szemmel látható lámpaláztól a profikat megszégyenítő komplex szerepformálásig mindennel találkozhatunk, a rutinosabbak szépen az ujjuk köré csavarják a nézőközönséget is. Egyértelműen látszik már a figyelemből és nézői reakciókból, hogy ezek a csapatok ismerik egymást. Mintha minden poén pontosan célzott lenne, szemmel láthatóan egymást akarják meglepni, nem kis sikerrel: néha az egész terem hangos nevetésben tör ki, előfordul, hogy pár másodpercre a játszóknak is le kell állni.
A nap folyamán három tömbben nézhettük a csapatokat, közben a szervezők zsíros kenyérrel, fánkkal és kávéval-teával kedveskedtek a résztvevőknek. A jelenetek után a találkozót a Székelyudvarhelyi Nyugdíjas Önsegélyző Pénztár hagyományőrző csoportjának tánca követte, majd a 17 társulat közel 330 résztvevője asztalhoz ült. A nap folyamán hat helyen 50 literes fazekakban főtt a töltött káposzta, a falu minden pontján. „Ahol még lakik egy-egy asszony, aki tüzet tud rakni…” – mondták a szervezők. Aztán következhetett az éjszakába nyúló közös ünneplés, mert a rendezvény lényege elsősorban a találkozás. Az együtt-levés, a közös érdeklődési kör nyomán kialakuló barátságok. Mindenki ismer itt mindenkit: egy nagy családot látni, akik egymásnak játszanak és egymásért örülnek. Persze, ráaggatjuk mindenre a címkét, hogy hagyományőrzés. De azt hiszem, ennek mindenképpen túl kell mutatnia a székelyruhán vagy akár a találkozó egyik jelképén, a különleges ünnepi süteményen, a perémesen is. Igen. Hagyományőrzés ez, a kultúra ápolása, és mégis, sokkal több ennél: közösségépítő tevékenység, összetartás és összetartozás bizonyítéka. Nem csak a helyi közösségek szintjén, hanem megyeszinten egyaránt. Mert még színházi szemmel is bőven lehet irigyelni azt a lelkesedést, ami a résztvevőket és szervezőket hajtja, azt az energiát, amit sokszor kiöl egy profi társulat mindennapjaiból a rutin. Hiszen ezek az emberek munka után, sokszor még a ház körüli teendők elintézését követően, szabadidejükben gyűlnek össze, és próbálnak, gyakorolnak, szöveget tanulnak. Hogy tovább tolják közösségeik és Thália szekerét.
