Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Színházszekér jó úton a „világvégétől” hat kilométerre

Küsmöd a világ vége, onnan is hat kilométerre fekszik Siklód – így tartja a mondás. S hogy mi történik egy átlagos novemberi hétvégén az alig 300 lakosú, szinte megközelíthetetlen, ám csodaszép Hargita megyei faluban? Egy egész hadseregnyi embert megmozgató amatőr színjátszó találkozó, az immár 19. alkalommal megszervezett Az ekhós szekér nyomában nevet viselő seregszemle.


A székelyudvarhelyi nyugdíjas önsegélyző pénztár színjátszó csoportja

Udvarhelyszéken nem új keletű a színház szeretete és az amatőr színjátszás. Székelyudvarhelyen már az 1800-as évek derekától többféle próbálkozás volt a színjátszás meghonosítására, a színjátszást pártoló megmozdulások a Színpártoló Egyesület 1896-os megalakulását követően kezdtek intézményesülni, majd a második világháború után keltek új életre. 1947-től a műkedvelő előadások hagyománya folytatódott a Balogh József vezette lelkes önkéntesekből toborzódott színjátszó csoport által, valamint Tomcsa Sándor állandó közreműködésével, később pedig, 1977-es megalakulását követően a Népszínház vette át a stafétát. Vidéki turnéikkal bizonyára nemzedékekre visszamenően beoltották a környék lakóiba a színház szeretetét, és bár a Népszínház alapjain létrehozott Tomcsa Sándor Színház hivatásos társulata húsz éve működik már Székelyudvarhelyen, az amatőr színjátszó csoportok továbbra is meghatározzák a térség kulturális életét.

A Népszínház székelyudvarhelyi virágzásával párhuzamosan a kilencvenes években a Homoród-menti falvak találkozójaként útjára indult egy rendezvény, amely kisebb-nagyobb időközönként összehozta a térség amatőr színjátszóit. Hosszabb megszakítás után, 2008-ban karolta fel a színjátszókat a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, akik László Judit főszervezővel az élen Hargita Megye Tanácsának segítségével azóta is évente megszervezik Az ekhós szekér nyomában elnevezésű amatőr színjátszó találkozót, amely minden ősszel megmozgatja a térség kulturális életét. 2008-ban Homoródkarácsonyfalván találkoztak a színjátszók, majd Farkaslaka, Lövéte, Rugonfalva és Kisgalambfalva adott otthont a rendezvénynek. 2013-ban ismét Farkaslaka, 2014-ben Kobátfalva, 2015-ben Gagy, 2016-ban pedig Agyagfalva következett a házigazdák sorában. 2017 novemberében 19. alkalommal rendezték meg a találkozót, ezúttal Siklódon, a Siklódi Tarisznyások Színjátszó Csoportjának szervezésében. Helyszíne a siklódi művelődési otthon volt, amely így a találkozót megelőzően többnyire helyi kötődésű támogatók és erős közösségi összefogás által kicsit meg is újulhatott. A nagy nap előtt éjszakába nyúlt a padolás, a meszelés, a takarítás, másnap hajnaltól folytatódott a munka, hogy mire a társulatok és a vendégek megérkeznek, minden készen álljon.


A siklódi találkozó hívogatója

A 19. találkozón a szervezők több mint 300 színjátszót láttak vendégül: Agyagfalva, Kecset, Kisgalambfalva, Parajd, Nagygalambfalva, Rugonfalva, Homoródújfalu, Gagy, Székelyudvarhely, Bencéd, Székelykeresztúr, Zetelaka, Siménfalva, Szentegyháza és Lövéte színjátszóit, összesen tizenhat udvarhelyszéki műkedvelő színjátszó csoport fellépőit. Mi több, Udvarhelyszék társulatai mellett minden évben egy úgynevezett „vendégcsapatot” is meghívnak, így 2017-ben Csíkvacsárcsi színjátszó csoportja csatlakozhatott a rendezvényhez. Már az egyes csapatok neve is beszédes (pl. Zetelaki ZetEmberkék, Szentegyházi Vigyorgók Színtársulat, Nénémasszonyék Amatőr Színjátszó Csoport), ugyanígy a repertoár is változatos: Nádasdy László, Rejtő Jenő, Karinthy Frigyes vagy Móricz Zsigmond klasszikusai mellett helyet kapnak a Markos-Nádas kettes felejthetetlen kabaréjelenetei is, de hallhatunk Petőfi-verset japánul, és láthatjuk Hófehérke és a hét törpe történetét teljesen sajátos értelmezésben, a szentegyházi fiatalok előadásában. A társulatok tíz-húszperces jeleneteket mutatnak be, többségük persze a csattanóra utazik – mindenki jócskán meg is nevetteti a résztvevőket. Bár az egyértelmű, hogy a produkciók létrehozására nincs anyagi támogatás – nyilvánvalóan a helyszín és az időkeret sem engedne túl nagy díszletállítást vagy technikai szerelést –, néhol igazán remek díszletmegoldásokat és jelmezeket is lehet látni. A székely leleményesség tehát ez esetben sem hagyta cserben a résztvevőket. A szerepalakításokat tekintve is széles a skála: a szemmel látható lámpaláztól a profikat megszégyenítő komplex szerepformálásig mindennel találkozhatunk, a rutinosabbak szépen az ujjuk köré csavarják a nézőközönséget is. Egyértelműen látszik már a figyelemből és nézői reakciókból, hogy ezek a csapatok ismerik egymást. Mintha minden poén pontosan célzott lenne, szemmel láthatóan egymást akarják meglepni, nem kis sikerrel: néha az egész terem hangos nevetésben tör ki, előfordul, hogy pár másodpercre a játszóknak is le kell állni.


Színpadon a szentegyházasfalviak. A szerző felvételei

A nap folyamán három tömbben nézhettük a csapatokat, közben a szervezők zsíros kenyérrel, fánkkal és kávéval-teával kedveskedtek a résztvevőknek. A jelenetek után a találkozót a Székelyudvarhelyi Nyugdíjas Önsegélyző Pénztár hagyományőrző csoportjának tánca követte, majd a 17 társulat közel 330 résztvevője asztalhoz ült. A nap folyamán hat helyen 50 literes fazekakban főtt a töltött káposzta, a falu minden pontján. „Ahol még lakik egy-egy asszony, aki tüzet tud rakni…” – mondták a szervezők. Aztán következhetett az éjszakába nyúló közös ünneplés, mert a rendezvény lényege elsősorban a találkozás. Az együtt-levés, a közös érdeklődési kör nyomán kialakuló barátságok. Mindenki ismer itt mindenkit: egy nagy családot látni, akik egymásnak játszanak és egymásért örülnek. Persze, ráaggatjuk mindenre a címkét, hogy hagyományőrzés. De azt hiszem, ennek mindenképpen túl kell mutatnia a székelyruhán vagy akár a találkozó egyik jelképén, a különleges ünnepi süteményen, a perémesen is. Igen. Hagyományőrzés ez, a kultúra ápolása, és mégis, sokkal több ennél: közösségépítő tevékenység, összetartás és összetartozás bizonyítéka. Nem csak a helyi közösségek szintjén, hanem megyeszinten egyaránt. Mert még színházi szemmel is bőven lehet irigyelni azt a lelkesedést, ami a résztvevőket és szervezőket hajtja, azt az energiát, amit sokszor kiöl egy profi társulat mindennapjaiból a rutin. Hiszen ezek az emberek munka után, sokszor még a ház körüli teendők elintézését követően, szabadidejükben gyűlnek össze, és próbálnak, gyakorolnak, szöveget tanulnak. Hogy tovább tolják közösségeik és Thália szekerét.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Mezőkeszü

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával. 

Negyedszázad komoly időszaknak számít egy civil szervezet életében, s ez mérleg készítésére kötelez. Dióhéjban szeretném ismertetni egyesületünk legfontosabb tevékenységeit, eredményeit. Már 1992-ben felmerült egy honismereti szövetség megalakításának szükségessége. Még abban az évben tervet állítottam össze helytörténeti és néprajzi kutatómunka megszervezésére, valamint emlékhelyek létesítése és ápolása érdekében.

Tenke

A Tenkei Művelődési és Honismereti Kör és a Bihar megyei község református gyülekezete kilencedik alkalommal rendezte meg május 25-én és 26-án Táj- és Honismereti Konferenciáját. A Fekete-Körös felső folyásának vidéke, ahol tíz-egynéhány Árpád-kori településen csak pár ezer magyar él ma már, igen gazdag hagyományokban, kultúrában, lelkiségben, természeti kincsekben. S erre nem hullhat rá a feledés pora – vélik a találkozósorozat kitartó szervezői.

Mezőkeszű, Református templom

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával.

A 19. és a 20. század irodalmi szövegeinek szerkesztője és értelmezője, a szövegek társadalomtörténeti összefüggéseinek kutatója, szótárszerkesztő, lelkiismeretes könyvkiadói szakember és intézményalapító, tankönyvszerző áll előttünk.

„A magyar irodalom legelőször óvodás koromban ragadott meg, amikor román elemi iskolába járván (merthogy a magyar református elemit épp első osztályos koromban zárták be) Édesanyám magyarul írni-olvasni Petőfi Sándor és Arany János versein tanított. Aztán folytatódott és mélyült a kötődésem a székelyudvarhelyi gimnazista évek alatt, ahol jó és lelkes magyar tanáraim voltak, s persze akkor már magamtól szenvedélyes olvasó voltam. A család el is könyvelte, hogy magyar irodalom szakra megyek.”

A Tomcsa Sándor Színház segítségével immár második alkalommal rendezték meg a forradalom.ma elnevezésű, rendhagyó március 15-i megemlékezést Székelyudvarhelyen. 2016. március idusán az 1848-as forradalom kirobbanásának délelőtti eseményeit, idén forradalom.ma 2.0 néven a délutáni eseményeket elevenítették fel a szervezők.

„Dániában senki sem tekint úgy a népfőiskolára, mint egy tanulási lehetőségre, inkább, mint egy év kikapcsolódásra a gimnáziumi évek után. Ezen intézmények a tábortűzről, hippikről és gitárról híresek, egy olyan közegben, ahol a résztvevő diákok között nagyon szoros barátság alakul ki. Ez egy olyan lehetőség a számukra, ahol könyvek és esszék helyett végre azon dolgozhatunk, hogy különböző kapcsolatokat építsünk, barátkozzunk, és ezáltal jobb emberré is váljunk egy kicsit.”

türi magyar ház

E népszokás ezeréves, pogánykori „felmenői” a téli napfordulóhoz köthető néphagyományok között keresendők, mint például a regölés volt hajdanán, amely már nem él a faluban (egyebütt sem a környékünkön), de szövegtöredékeit a gyermekmondókák hellyel-közzel még megőrizték. 

erdélyi krónika

Immár több mint egy éve, hogy elindult Erdély első történelmi portálja, az Erdélyi Krónika. Visszatekintve az elmúlt 12 hónapra, elmondható, hogy a kezdeményezés nem volt eredménytelen.

I. István király 1038. augusztus 15-én halt meg, és Székesfehérvárott az általa építtetett Nagyboldogasszony-székesegyházban temették el. 1083. augusztus 20-án ugyanitt avatták szentté. Nem meglepő ezek után, ha nehézségek idején ma is, közel ezer évvel az ő halála után, buzgón hozzá fohászkodunk, és templomainkban ezt énekeljük: „Hol vagy István király, téged magyar kíván, gyászos öltözetben teelőtted sírván”.

Olvasótábor Szálkán

Még a térképen is alig… A faluban magában már inkább, hisz volt már itt ilyesmi. Mint ahogyan másutt is előfordult, több helyszín esetében, a visszatérés. Az elmúlt 45 év adott erre alkalmat. Még kimondani is emelkedettség: közel fél évszázad, legkevesebb két nemzedék lelkisége benne, s a példa, az elköteleződés, a játék és az emberélmény közelségei.

both joco, both zsuzsanna

A 30plusz néptánctanfolyamnak indult, de már az elején többnek bizonyult annál. Hamarosan közösséggé kovácsolódott. Célközönsége a harminc fölötti korosztály, de fiatalabbak is jöhetnek. Senkit sem akarunk kizárni, de úgy gondoltuk, hogy ez az a korosztály, amely ha táncolni szeretne, nem válogathat sokféle lehetőségből. Ebben a csoportban nem tanulunk koreográfiát, nem gyúrunk színpadra, hanem csak úgy, a tánc szeretetéért, az együttlétért gyűlünk össze minden péntek este 8 órakor. 

Balázs Ferenc

A népfőiskolának sajátosan erdélyi gyökerei is vannak, ami a sajnálatosan rövid életű Balázs Ferenc egykori unitárius lelkész, író, közösségszervező 1930 és 1937 közötti, az Aranyos-menti Mészkőn kifejtett tevékenységéhez köthetők. 

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Észak-magyarországi Képviseleti Pontján működő Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely megtisztelő lehetőséget kapott kolozsvári bemutatkozásra, a Györkös Mányi Albert Emlékházba. A kör tagjai azzal a kiállítással köszöntötték a látogatókat, amelyet 2017. február 19-én, a Fejedelemasszony névnapján mutattak be a sárospataki Művelődés Házában. Az úri hímzéssel készült textíliák egyben a reformáció 500. évfordulója előtti tisztelgés jegyei is.