Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Romák közössége a vizuális művészeteken keresztül

A Hargita Megyei Kulturális Központ 2014-ben sikeresen pályázott a Norvég Alapnál a Romák közössége a vizuális művészeteken keresztül című projekttel, melynek lebonyolítása 2015 közepétől 2016 tavaszáig zajlott. Ebben az időszakban két fotótábor és két dokumentumfilm forgatása valósult meg Etéd és Csíkszentgyörgy községekben.




Incze László felvétele

A projektet 2015 nyarán egy dokumentumfilm pályázattal indítottuk, és a Hargita megyei vagy Hargita megyéből elszármazott filmeseket szólítottunk meg. A célunk az volt, hogy olyan dokumentumfilmet készítsenek, amelyben Hargita megye egy-egy településén bemutatják a romák életmódját, szokásait, hagyományait és kulturális értékeit, valamint azt, hogy miképpen élnek együtt a település lakóival. A film­forgatások helyszínét az alkotók választották ki, így esett a választás Etéd és Csíkszentgyörgy községekre. Etéd községben a Rubin Studió, vagyis Daczó Katalin és Berszán-Árus György készítette el a Kőrispatak: péntek–vasárnap című dokumentumfilmet, míg Csíkszentgyörgyön a SpotFilm Produkciós Iroda vitte vászonra Püsök Botond-Csaba Angela című filmjét.

Daczó Katalin és Berszán-Árus György alkotása, a Kőrispatak: péntek–vasárnap Kőrispatak roma lakosainak mindennapjaiba nyújt betekintést. A szereplők egy része hagyományos mesterséget űz (bádogozás, szalmakalap-készítés), másik része pedig napszámból próbál megélni. Az ünnepnapokon ki-ki a maga hite szerint imádkozik, gyakorolja vallását, magyarok együtt a romákkal, amely alatt újraíródnak a kapcsolatok, és újraértelmeződnek a társadalmi normák.




Miklós Csongor felvétele




Bálint Zsigmond felvétele

Az Angela című film rendezője, Püsök Botond-Csaba arra törekedett, hogy egy fiatal roma nő életébe nyújtson betekintést a nézőknek. A film célja bemutatni egy olyan roma személyt, aki tanult, vagyis legalább általános iskolai végzettséggel rendelkezik, de valamilyen sorsforduló következtében abba kellett hagynia tanulmányait. Terepkutatások révén sikerült is megtalálni ezt a személyt Angela személyében.

Mivel a szándékunk az volt, hogy a filmesek által kiválasztott közösségeket a fotóművészet tükrén keresztül is felvillantsuk, ezért 2015 őszén egy-egy fotótábort is szerveztünk a két településre. A fotótáborokban székelyföldi fotóművészek vettek részt, illetve egy magyarországi fényképész, Kása Béla. A fotósok meghívásakor fontos szempont volt, hogy mindannyian rendelkezzenek kellő tereptapasztalattal. A csíkszentgyörgyi táborban részt vett Bálint Zsigmond és Both Gyula Marosvásárhelyről, Kovács László Attila Sepsiszentgyörgyről, Erdély Bálint Előd és Magyari Hunor Székelyudvarhelyről, illetve Szigeti Vajk István Csíkszeredából. Az etédi táborhoz csatlakozott Bálint Zsigmond és Tordai Ede Marosvásárhelyről, Incze László, Miklós Csongor és Török Rafael Csíkszeredából, valamint Kása Béla fotóművész Magyarországról. A táborok művészeti vezetője Ádám Gyula fotográfus, a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársa volt.

A dokumentumfilmek elkészülése és a fotótáborok lezajlása után a hangsúly a projekt népszerűsítésén volt. 2016 márciusában a két községben szerveztünk egy-egy projektbemutatót. Mind a két rendezvény során bemutattuk a helyben készült dokumentumfilmet és a fotótábor anyagából készült kiállítást, illetve kerekasztalokon oszthatták meg egymással tapasztalataikat a filmesek, a fotósok, a helyiek és a projekt vezetői. A két településen a filmbemutatókon és a kiállítás megnyitóján jelen voltak a helyi roma közösség tagjai is, akik kíváncsi tekintetekkel fürkészték a képeken és a filmvásznon saját magukat, rokonaikat, ismerőseiket. A projekt záró eseménye idén április 8-án, a Nemzetközi Romanapon volt Csíkszeredában, egy népes közönség körében. A Megyeháza Galériában Duduj Rozália és a Kedves Zenekar együttműködésével nyílt meg a csíkszentgyörgyi és az etédi fotótáborok anyagából válogatott kiállítás, az amfiteátrumban pedig levetítettük az Angela és a Kőrispatak: péntek–vasárnap című dokumentumfilmeket.

A projekt során több népszerűsítő anyagot is készítettünk: képeslapokat, 2016-os asztali naptárt és fényképalbumot a fotótáborok anyagából. Továbbá fontos megemlíteni, hogy a két filmes alkotást több nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválra is beneveztük: TIFF Nemzetközi Filmfesztivál, Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, Jihlavai Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, Mediawave és Astra Filmfesztivál. Azt már elmondhatjuk, hogy az Angela című alkotás elnyerte a Mediawave „Úton” online filmfesztivál közönségdíját a legjobb film kategóriában.




Szigeti Vajk István felvétele

Sok tanulsággal járt a projekt, számos előre nem látott aminisztratív és egyéb probléma gördült a csapat elé, de ezeket sikerült megoldani. Megtapasztaltuk az együttműködés számos formáját, nagyon jó kapcsolatokat alakítottunk ki, érdekes emberekkel találkoztunk. Hargita Megye Tanácsa mindvégig támogatta a projektet, és az akadályok leküzdésében is partner volt. A legnagyobb tanulság mégis az, hogy a kultúra eszközeivel is lehet üzenni, hogy figyeljünk jobban a környezetünkben élő romákra, igyekezzünk megismerni közösségeiket, szokásaikat, mert csak így érthetjük meg őket. Reménykedünk abban, hogy akik megnézik a fotókat és a filmeket, meglátják azokban az embert, és apró, de biztos lépéseket tehetnek afelé, hogy kölcsönösen elfogadják egymást.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Honduras nem az az ország, amelyet ha valakinek megemlítesz, akkor rögtön tudja, hogy miről beszélsz. Ami földrajzi elhelyezkedését illeti, legyünk őszinték, legtöbbünknek kell egy kis segítség, hogy megtalálja a térképen. És ha már itt tartunk, akkor elárulom, hogy vannak olyanok, akik nemhogy az ország, de még a térség létezéséről sem tudnak. És ha földrajzi elhelyezkedését homály fedi, akkor nyugodtan kijelenthetem, hogy kultúrájának sajátosságai még kevesebbé ismeretesek.

A Partiumi Honismereti Konferenciák társaságunk legmagasabb fóruma. Ekkor mutatjuk be tagtársaink kutatási eredményeit, amelyeket igyekszünk közzé tenni mindenki számára. Ugyanekkor adjuk át a Fényes Elek-díjakat és más kitüntetéseket. Ekkor tartjuk a közgyűlésünket is, amelyen fontos határozatokat hozunk. Gyakorlatilag ekkor találkozunk egymással, Szatmárnémetitől Temesvárig, Budapesttől Kolozsvárig. Nem véletlenül mondtam Budapestet, mert nyolc tagunk van Magyarországról. Eddig 24 konferenciát szerveztünk: igyekeztünk mindig más helységben megszervezni, elsősorban ott, ahol sikerült segítséget kapni, a helyi önkormányzatoktól, az egyházaktól. És természetesen a helyi tagtársaink hathatós segítségével. Ugyanakkor igyekeztünk bevonni az illető terület szakembereit is. Ekkor találkoznak a jó barátok, elbeszélgetünk, mint egy nagy családban. Remélem, így érez mindenki.

A Benedek Elek Emlékév legkiemelkedőbb rendezvénye szeptember 30-én Baróton és Kisbaconban volt: Erdővidék központ­jában Elek apó szobrát avatták fel, szü­lőfalujában pedig az emlékház ötven éves fennállását ünnepelték. 2019 hár­mas évforduló okán vált Benedek Elek Emlékévvé: 160 éve született, 90 éve halt meg a nagy mesemondó, lapszerkesztő és kiváló publicista, az általa épített Ma­ri-lak pedig, hol élete utolsó éveit élte, félszáz esztendeje vált múzeummá és zarándokhellyé.

Újra meg újra olvasom a levelét Kedves öcsém, s nem akarok hinni a szemem­nek: minden szavából meleg szeretet árad felém. Ezt a szeretetet könyveim­nek köszönhetem, melyeknek ön gyer­mekkorától mind e mai napokig hű olvasója. Az én szívemről szakadt szü­lötteimnek, melyek megtalálták az utat az ön szívéhez.

Imreh István születésének 100. évfor­dulójára több intézmény és több rokon tudományterület képviselői együtt em­lékeztek szeptember 12–13-án az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Kolozsvári Aka­démiai Bizottság Történelemtudomá­nyi Szakbizottsága, a BBTE Történelem és Filozófia Karának Magyar Történeti Intézete és az MTA BTK Történettudo­mányi Intézete közös szervezésében Kolozsváron megrendezett konferenci­án. Ez is mutatja, hogy mind az erdélyi magyar, mind a magyarországi tudo­mányosság képviselői magukénak érzik a hagyatékát.

Dávid Ferenc szobor, Kolozsvár

Megtörténhet, hogy „a Dávid Fe­renc-szobor”-ként fog bevonulni a törté­nelembe az az egész alakos műalkotás, amelyet augusztus 17-én ünnepélyes keretek között avattak fel Kolozsvár belvárosában. Az unitárius templom és a János Zsigmond Unitárius Kollégi­um, a püspöki hivatal között létrehozott kis téren álló bronzszobor különleges­sége, hogy az első egész alakos Dá­vid Ferenc-szobor, ami valaha készült. És mivel az unitáriusok vallásalapító püspökéről (1520 körül–1579) nem ma­radt fenn hiteles képi ábrázolás, nem ki­zárt, hogy sokaknak ez a kép ragad meg róla a retináján.

Hawaii hallatán a legtöbb emberben fel sem merül, hogy néhány száz magyar ajkú honfitársunk éli ott mindennapjait, valamint háromezerre tehető azoknak a személyeknek a száma, akik magyar származásúnak vallják magukat. A kivándorló emberek egy része el­zárkózik a többi magyartól, de szeren­csére akadnak olyan elszánt személyek, akik igyekeznek identitásukat megőriz­ni. Ezek a Hawaiin élő magyarok, több ezer kilométernyire az anyaországtól, a tőlük telhető módon ápolják hagyo­mányainkat, ünneplik nemzeti ünne­peinket.

securitate beszervezés

A megfigyelt történelemkörről a nevemre kiállított I 72467-es számú szekus dosszié főleg kutatói tevékenységem megfigyelésére vonatkozott. Ennek ellenére számos adatot, dokumentumértékű feljegyzést tartalmaz oktató-nevelői tevékenységemre, főleg pedig az általam vezetett történelemkör tevékenységének a megfigyelésére vonatkozóan. A jelentősebb feljegyzések a következők.

Szentlászló kórustalálkozó

A hely és az alkalom történelmi fontosságát jó mesterünk, karnagyunk, Guttman Mihály néhai zenetanár így fogalmazta meg a 20. Szent László-napi kórustalálkozó alkalmával, 2010-ben: „… Urunk segedelmével, bátran megvallva hitünket, vállalva nemzeti hovatartozásunkat, erdélyi viszonylatban a legnagyobb seregszemléje az élő kórusoknak, akik a Kárpát-medence minden sarkából legalább egyszer eljönnek, hogy Szent László királyunk napján, a kóruszene ünnepén, június hónap utolsó szombatján, Tordaszentlászlón ünnepeljenek. Ez lett a mi kalotaszegi Mekkánk, lassan-lassan zarándokhelyünk.”

A történelemkör tagjai 1982 őszén dolgozataikat Bukarestben is bemutatták. Vendéglátónk Demény Lajos, a Nicolae Iorga történeti intézet nemzetiségi osztályának a vezetője volt, aki október 14-én házigazdaként fogadott bennünket a Petőfi Sándor Művelődési ház rendezvényén. A történelemkör diákjainak az előadásairól az Ifjúmunkás azt írta: „Az esemény, amely ennek a levélnek a megírására késztet, október 14-én zajlott le Bukarestben, amikor is a Petőfi Sándor Művelődési Ház vendégül látta a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Líceum történelemkörének tagjait.

A Magyar Művészeti Akadémia felkérésére kismonográfiát írok Pomogáts Béláról. Címe: Otthon mindenütt a magyar „szigettengereken”. Alcíme: Pomogáts Béla és az „irodalmi nemzet”arculatépítéseEbből szeretnék bemutatni egy részletet, abban a reményben, hogy e szíven ütően pontos fogalmi ikerpár – otthonosság és illetékesség – hozzásegít a 85. életévét októberben töltő szerző száznál több kötetet számláló életművének értelmezéséhez. 

Az 1978–79-es tanévtől kezdődően oktattam a Salamon Ernő-középiskolában. Itt – mint korábbi munkahelyemen, Gyergyóremetén – kötelességemnek tartottam a magyar múlt reális oktatását, főleg a szülőföld történetének a megismertetését. Mivel a korabeli oktatási programok nem tették lehetővé a magyar történelem széleskörű, részletes tanítását, elhatároztam a történelemkör létrehozását. 

Voltak persze eltérő szakaszai a szervezet életének, hiszen az első negyven éve – 1949-től 1989-ig – úgy telt, hogy a csehszlovákiai magyarság mindenese volt. Egyszerre töltötte be a politikai párt, az érdekérvényesítő, a társadalmi képviselő, az identitásmegőrző és közösségépítő szerepét is, bár tény, hogy amikor létrehozták, más feladatot szántak neki.

P. Buzogány Árpád nem okítani akar, hanem roppant szerénységében, szelíden tetteivel tanít, ahogyan él és dolgozik, ahogyan a régi nagy mesterek tették, vagy teszik neves kutatók ma is. Munkáiban egyetlen arc köszön vissza ránk, de a számtalan kérges tenyér és a sokat tapasztalt emberek szép arcán végig futó ráncok most a tanú rá, hogy ez a becsületes helytállás, a józan gondolkodás tisztánlátására, méltóságteljes tiszteletre és nagy tudásra vall.

Simon Ferenc bécsi esperes-plébános, a Bécsi Magyar Katolikus Egyházközség lelkipásztora

Aki nem beszél nyelveket, annak valóban az, de aki beszél nyelveket, tudja, hogy minden nyelvnek megvan a szépsége. Mi, magyarok nem nézhetünk le senkit sem. Milyen jogon nézek én le bárki mást is? Keresztényként meg pláne a másikat, felebarátomat tisztelnem és szeretnem kell, bármilyen színű a bőre, bármilyen nyelvet beszél. Még ha románul is beszél, akkor is tisztelnem és szeretnem kell, mert ő is a felebarátom, mert olyan, mint én.