Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Olvasótábor Szálkán

Még a térképen is alig… A faluban magában már inkább, hisz volt már itt ilyesmi. Mint ahogyan másutt is előfordult, több helyszín esetében, a visszatérés. Az elmúlt 45 év adott erre alkalmat. Még kimondani is emelkedettség: közel fél évszázad, legkevesebb két nemzedék lelkisége benne, s a példa, az elköteleződés, a játék és az emberélmény közelségei.


Az idei tábor záró előadásának egyik jelenete

Idén Szálkán, nem messze Szekszárdtól, Tolna megyében sodródott össze a középiskolások nemzedéke (14 és 20 év közöttiek), hogy az egykor hatvani diákok számára szervezett, könyvtárosok pártolta és erdélyi közösségszervezők, felvidéki vagy délvidéki szakemberek, kárpátaljai pedagógusok, továbbá egyetemi emberek, művészek, népzenészek, társadalomkutatók istápolta összejöveteleken „lélektől lélekig” emelkedő közérzületet formáljon kéthetes nyári programot. A Fábián Zoltán olvasótábor idén Hatvan (Ady Endre Könyvtár) és Kézdivásárhely (Vigadó Művelődési Ház) kulturális lélekgondozói révén formálódott, s eltökélten követte, amit egykor a táborok serkentője, legfőbb pásztora, Fábián Zoltán nevéhez köt az emlékezet: „olyanok vagyunk mi emberek, mint a jéghegy, amelynek kilenctizede a víz alatt van, és csak egy tizede látható. Arra valók az olvasótáborok, hogy a jéghegy hatalmas láthatatlan felületéből minél több láthatóvá váljék”.

A láthatóságok, értelmezhetőségek, irodalmi élmények és emberi melegségek intim körét rendszerint valamely tematikus körvonal inspirálja-készteti a kibontakozások felé. Idén a különböző népek történetképének, az ember teremtésére kifundált magyarázatainak, ezekre épülő mítoszoknak és szimbólumoknak volt főszerepe, figyelemmel és érdeklődéssel ezek kutatására, megismerésére, változataira, reprodukálhatóságára, mindennapi életünkben betöltött szerepeikre, s nem utolsósorban mindezek megjelenésére a kortárs irodalmi művekben, kulturális kommunikációban, médiában, nyomtatásban, mentális és irodalmi örökségben. „A régi időkben semmi sem volt, / Nem volt sem homok, sem tenger, / Sem sós habok, / Nem volt lenn föld, / Nem volt fenn ég, / Nem zöldült a fű még, / Ásított a semmi” – hangzik egy germán teremtéstörténet-részlet.


Az interaktív előadásokat általában az erdő szélén az almafa alatt tartották.
A. Gergely András előadása

A Táborok jó ideje már eltérő helyszíneken, változó partnerekkel, de kitartó lelkességgel épülnek és gazdagodnak. Talán nincs mindegyik kitartóan megörökítve, de mind több a fénykép, az emlékező anyag, a széljegyzet, az adattári információ, a memóriadobozka – s ami még fontosabb: az élményemlék, a személyes életútban megőrződő helyszín- és társélmény, a nevetés és az érintések tónusa, a zenei hangok és a költői asszociációk torlódása, a mozgás és a szabadság levegőjének folytonos árama. Meg persze az olvasmányok, a „kedvencek”, a közös kincsek csereberéje, a színházi próba, a dramatizált jelen, az élethelyzet-rögtönzés, a mozgásdinamikai kísérlet. A lét leküzdhetetlen vidámsága, avagy az elrendeltségben való részesedés, az aktív ottlét gyengéd lelkisége, meg a szilaj ifjúság sodrása. Ezek nem csak mutatványok, semmiképp sem kényszerek, s annál is kevésbé muszájságok, sokkal inkább esélyek, élmények, találkozások, megerősítések, kétkedő sóhajok és magabiztos életpillanatok. Avagy, nevezzük némi szerénységgel létélményeknek. Ama bizonyos emberjéghegy rejtekező kilenctizedének aprócska mutatkozása… Röviden: lélekpendítés.


Mester Béla házi filozófus előadása. (Fehér Ágnes felvételei)

Nemhogy követendő, de irigylendő is, ahogyan mindez létrejön, ahogy zajlik, s ami a résztvevőkben közös emlékkel, együttes élménnyel továbbutazik, megmarad, példázattá válik. Ami a lélekpendítésen túl, a megértés, a megismerés, az érdeklődés, a nyitás és a megnyílás, a belátás és az ölelés barátságosságába belefér, az mind-mind része annak, amit e táborok éltetnek: a kultúra megmaradása, a mítoszokon túl, az emberlét fontosságának és minőségének esélyeként. Lélekválaszként. Az „ásított a semmi” helyetti teljességben.

 

Olvasótáborok és helyszínek

1979:

Hatvan, Ifjúsági Tábor

1980:

Hatvan, Ifjúsági Tábor

1981:

Hatvan, Ifjúsági Tábor – Erdély

1982:

Hatvan, Ifjúsági Tábor – Felvidék

1983:

Hatvan, Ifjúsági Tábor – Alföld

1983:

Hatvan, Ifjúsági Tábor – Alföld

1984:

Nagykökényes – Őrség

1985:

Nagykökényes – Erdély

1986:

Nagykökényes – Vajdaság

1987:

Nagykökényes – Őrség

1988:

Nagykökényes – Kárpátalja

1989:

Nagykökényes – Tiszántúl

1990:

Nagykökényes

1991:

Nagykökényes – Pécs, Kővágószőlős

1992:

Nagykökényes – Kommandó

1993:

Nagykökényes – Kommandó

1994:

Kommandó – Nagykökényes

1995:

Hatvan, „Megboldogult”
Ifjúsági Tábor

1996:

Csernáton

1997:

Nagykökényes – Kárpátalja

1998:

Esztelnek

1999:

Káptalantóti

2000:

Bereck

2001:

Kőkapu – Rostalló

2002:

Zabola

2003:

Ráróspuszta

2004:

Zabola

2005:

Diszel

2006:

Katrosa

2007:

Mogyoróska

2008:

Kommandó

2009:

Szálka

2010:

Sopárkút

2011:

Nagykökényes

2012:

Borospatak

2013:

Óbánya

2014:

Uzonkafürdő – Erdély

2015:

Annafürdő – Magyarország

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Hozzászólások

Kedves Gergely András!

Gratulálok a lélkependítő íráshoz. Csupán a hitelesség kedvéért szeretném jelezni, hogy Fábián Zoltán Olvasótábor 2016-ban is volt, mégpedig Hatvan és Kézdivásárhely szervezésében a 25-dik. Sajnálatos lenne, ha pont ez kimaradna a krónikából, hiszen ott voltak velünk a tábor alapítói, Kocsis István ny. hatvani könyvtárigazgató, Bacsa Tibor táborszervező, és Mester Béla filozófus, hogy a negyedszázados évfordulót megünnepeljük. Ott látható a tábor facebook oldalán, beszámolt róla a sajtó is, például itt: https://morfondir.ro/blog/2016/06/17/lelekpendites-a-25-fabian-zoltan-olvasotaborrol/

Az a sajnálatos tény, hogy hatvani volt szervezőtársaink ebben a táborban nem vettek részt, nem üthet rést egy mindjárt félévszázados történeten. Abban a hitben, hogy a táborok nem a "változó partnerekről" szólnak, hanem a folyamatos lélekpendítésről, üdvözlöm tisztelettel,

Ferencz Éva

 

Új hozzászólás

További írások

Mezőkeszü

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával. 

Mezőkeszü

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával. 

Negyedszázad komoly időszaknak számít egy civil szervezet életében, s ez mérleg készítésére kötelez. Dióhéjban szeretném ismertetni egyesületünk legfontosabb tevékenységeit, eredményeit. Már 1992-ben felmerült egy honismereti szövetség megalakításának szükségessége. Még abban az évben tervet állítottam össze helytörténeti és néprajzi kutatómunka megszervezésére, valamint emlékhelyek létesítése és ápolása érdekében.

Tenke

A Tenkei Művelődési és Honismereti Kör és a Bihar megyei község református gyülekezete kilencedik alkalommal rendezte meg május 25-én és 26-án Táj- és Honismereti Konferenciáját. A Fekete-Körös felső folyásának vidéke, ahol tíz-egynéhány Árpád-kori településen csak pár ezer magyar él ma már, igen gazdag hagyományokban, kultúrában, lelkiségben, természeti kincsekben. S erre nem hullhat rá a feledés pora – vélik a találkozósorozat kitartó szervezői.

Mezőkeszű, Református templom

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával.

A 19. és a 20. század irodalmi szövegeinek szerkesztője és értelmezője, a szövegek társadalomtörténeti összefüggéseinek kutatója, szótárszerkesztő, lelkiismeretes könyvkiadói szakember és intézményalapító, tankönyvszerző áll előttünk.

„A magyar irodalom legelőször óvodás koromban ragadott meg, amikor román elemi iskolába járván (merthogy a magyar református elemit épp első osztályos koromban zárták be) Édesanyám magyarul írni-olvasni Petőfi Sándor és Arany János versein tanított. Aztán folytatódott és mélyült a kötődésem a székelyudvarhelyi gimnazista évek alatt, ahol jó és lelkes magyar tanáraim voltak, s persze akkor már magamtól szenvedélyes olvasó voltam. A család el is könyvelte, hogy magyar irodalom szakra megyek.”

A Tomcsa Sándor Színház segítségével immár második alkalommal rendezték meg a forradalom.ma elnevezésű, rendhagyó március 15-i megemlékezést Székelyudvarhelyen. 2016. március idusán az 1848-as forradalom kirobbanásának délelőtti eseményeit, idén forradalom.ma 2.0 néven a délutáni eseményeket elevenítették fel a szervezők.

„Dániában senki sem tekint úgy a népfőiskolára, mint egy tanulási lehetőségre, inkább, mint egy év kikapcsolódásra a gimnáziumi évek után. Ezen intézmények a tábortűzről, hippikről és gitárról híresek, egy olyan közegben, ahol a résztvevő diákok között nagyon szoros barátság alakul ki. Ez egy olyan lehetőség a számukra, ahol könyvek és esszék helyett végre azon dolgozhatunk, hogy különböző kapcsolatokat építsünk, barátkozzunk, és ezáltal jobb emberré is váljunk egy kicsit.”

Színházszekér jó úton a „világvégétől” hat kilométerre

Küsmöd a világ vége, onnan is hat kilométerre fekszik Siklód – így tartja a mondás. S hogy mi történik egy átlagos novemberi hétvégén az alig 300 lakosú, szinte megközelíthetetlen, ám csodaszép Hargita megyei faluban? Egy egész hadseregnyi embert megmozgató amatőr színjátszó találkozó, az immár 19. alkalommal megszervezett Az ekhós szekér nyomában nevet viselő seregszemle.

türi magyar ház

E népszokás ezeréves, pogánykori „felmenői” a téli napfordulóhoz köthető néphagyományok között keresendők, mint például a regölés volt hajdanán, amely már nem él a faluban (egyebütt sem a környékünkön), de szövegtöredékeit a gyermekmondókák hellyel-közzel még megőrizték. 

erdélyi krónika

Immár több mint egy éve, hogy elindult Erdély első történelmi portálja, az Erdélyi Krónika. Visszatekintve az elmúlt 12 hónapra, elmondható, hogy a kezdeményezés nem volt eredménytelen.

I. István király 1038. augusztus 15-én halt meg, és Székesfehérvárott az általa építtetett Nagyboldogasszony-székesegyházban temették el. 1083. augusztus 20-án ugyanitt avatták szentté. Nem meglepő ezek után, ha nehézségek idején ma is, közel ezer évvel az ő halála után, buzgón hozzá fohászkodunk, és templomainkban ezt énekeljük: „Hol vagy István király, téged magyar kíván, gyászos öltözetben teelőtted sírván”.

both joco, both zsuzsanna

A 30plusz néptánctanfolyamnak indult, de már az elején többnek bizonyult annál. Hamarosan közösséggé kovácsolódott. Célközönsége a harminc fölötti korosztály, de fiatalabbak is jöhetnek. Senkit sem akarunk kizárni, de úgy gondoltuk, hogy ez az a korosztály, amely ha táncolni szeretne, nem válogathat sokféle lehetőségből. Ebben a csoportban nem tanulunk koreográfiát, nem gyúrunk színpadra, hanem csak úgy, a tánc szeretetéért, az együttlétért gyűlünk össze minden péntek este 8 órakor. 

Balázs Ferenc

A népfőiskolának sajátosan erdélyi gyökerei is vannak, ami a sajnálatosan rövid életű Balázs Ferenc egykori unitárius lelkész, író, közösségszervező 1930 és 1937 közötti, az Aranyos-menti Mészkőn kifejtett tevékenységéhez köthetők.