Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Killyéni András Péter méltatása

Killyéni András Péter az erdélyi magyar sporttörténet terén végzett kutatása és eredményei publikálása során szerzett elévülhetetlen érdemei és oktatói, szerkesztői tevékenysége, a magyarság megmaradásáért végzett önzetlen és odaadó munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Már nem emlékszem pontosan, hogy mikor találkoztam először Killyéni Andrással, de az biztos, hogy itt Kolozsváron, és a sport okán történt. Akkor lehetett, amikor András – miután 2004-ben éppen megszerezte informatikamérnöki oklevelét a kolozsvári Műszaki Egyetemen – sokféle érdekes és felettébb hasznos sporttörténeti alkalmat talált ki, és valósított meg.

Kriza János szavával élve: mihent túl voltunk az első kézfogáson, rögtön rátértünk az Athénban éppen akkor zajló 28. Nyári Olimpiai Játékokra. Esélyeket latolgattunk: kajak-kenu? – sima ügy; úszás? – még szép; öttusa? – szintúgy; vívás, Nagy Tímea? – Sydney után de szép lenne megint!; birkózás, céllövészet? – böjtöltünk eleget, ideje volna; vízilabda, férfi pólósok? – szintúgy, bár ugye, a bivalyerős szerbek… És így tovább. S mint mindig máskor, valahányszor találkoztunk, knézyjenősen üdvözöltük egymást: „Jó estét, jó szurkolást!”

Mi köt még össze Killyéni Andrással? Sok minden. Például az, hogy bár ő született kolozsvári, de felmenői révén mindketten ugyanabból a Székelyföldből gyökerezünk. A Killyéniek ugyanis régi nemesi család Erdélyben, a felmenők székely lófők valának. Sietek hozzátenni, hogy egyik őse, a sváb Preiszner dédtata tornatanító, Erdély egyik leghíresebb svédtorna szakembere volt Brassóban; aki az ő fiára, a Székelykeresztúron és Székelyudvarhelyen munkálkodó Preiszner Imrére; aki a maga rendjén az ő fiára, a Kolozsvárra kinevezett Killyéni Péterre, vagyis András édesapjára hagyakozta a mérhetetlen sportszeretetet. Nos, így már érthető, hogy Killyéni András, teljes nevén: Killyé­ni András Péter esetében mi fán terem a sport búvárlása iránti elhivatottság és szorgalom. És szakértelem.




Killyéni András Péternek (balról) Mile Lajos kolozsvári magyar főkonzul gratulál. Kép: Horváth László

Akik kevésbé ismerik őt, azoknak tudtára adom, hogy Killyéni András Péter 1979 októberében született a kincses városban, 1998-ben a Báthory István Elméleti Líceumban érettségizett, mint szó volt róla, 2004-ben kapott egyetemi oklevelet, főállású mérnöki munkája mellett 2011-ben PhD-fokozatot szerzett a Semmelweis Egyetem sporttudományi doktori iskolájában, 2007-től 2017-ig a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen sportújságírást, -történetet, illetve sport- és multimédiát oktatott. Mindezek mellett sporttörténeti konferenciákat, kiállításokat szervezett, nem is keveset; ő a Killyéni Péter-emléknapok és középiskolás atlétikai emlékversenyek főszervezője, a Rekollekt sportfénykép-digitalizációs projekt szakmai irányítója. Ő a kolozsvári Minerva Művelődési Egyesület László Ferenc sporttörténeti gyűjteményének őre. Írt a kolozsvári Szabadság közéleti napilapnak, beszélt a Paprika Rádiónak, egyik szerkesztője a MeDok médiatudományi folyóiratnak, a Retro-sport sporttörténeti szórólapnak, és amire szerkesztőségünk különösen büszke: a tavalyi, 32., tokiói Nyári Olimpiai Játékok alkalmából ő kezdeményezte és gyűjtötte össze lapunk, a Művelődés olimpiai különszámának anyagát – a kortárs magyar sportújságírás és sporttörténet-kutatás jeleseinek tollából/billentyűzetéből. Elárulom: öröm és megtiszteltetés volt vele dolgozni. S ezentúl is az lesz.

És pontosan egy éve, 2021 márciusában ő lett a Magyar Olimpiai Akadémia első határon túli tagja. Ez is elismerés, nem is kicsi.

Ha jól számolom, magyar és idegen nyelven eddig megjelent könyveinek, sporttörténeti monográfiáinak, tudományos és ismeretterjesztő cikkeinek sora és száma olyan szépen gyarapodik, mint érmeink az olimpiákon és más világversenyeken; s bízom benne, hogy egyiknek sem lesz vége.

Ekkora odaadás, ilyen fáradhatatlan ügyszeretettel társuló szakértelem nem maradt, mert nem maradhatott elismerés nélkül. Ilyen volt például a kolozsvári média kiválósági díja (2010), az Ezüstgerely pályázat irodalom különdíja (2011), majd nagydíja (2016), vagy Borsa város különdíja (2017) a város népszerűsítéséért, miután a Radnai-havasok lábánál a kicsi magyar világban megálmodott olimpiai síközpont, a magyar Garmisch-Parten­kirchen történetét ecsetelte.

Hölgyeim és Uraim!

Szakály Sándor professzor úr előterjesztése Killyéni András Péter Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésére úgy talált telibe, mint Kiss Gergő ama hálószaggató, aranyat érő bombagólja azon a bizonyos athéni vízilabdadöntőn a bivalyerős szerbek ellen.

Győztünk! – ezzel a címmel írt András vezércikket ama tavaly júliusi olimpiai különszámunkban. Igen, András, győztél! S hol van még a vége?

Úgyhogy neked és családodnak: szívből gratulálok, és áldott emlékű Knézy Jenőnket parafrazálva azt kívánom neked: Jó munkát, jó szurkolást!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

(Elhangzott 2022. március 25-én Kolozsváron, a Vallásszabadság Házában, a Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa által rendezett díjátadó ünnepségen.)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Az erdélyi magyar közösség érdekeinek kép­viseletéért és intézményeinek fenntartásáért folytatott több évtizedes mun­kájának elismeréseképpen Kerekes Sándor a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Dáné Tibor Kálmán közösség- és művelődésszervező, közíró, a Művelődés című közművelődési havilap nyugalmazott főszerkesztője, az EMKE korábbi országos elnöke, az RMDSZ egykori Művelődési Főosztályának vezetője, több országos és helyi, közművelődéssel és felnőttképzéssel foglalkozó civil szervezet alapítója, az erdélyi magyar kulturális és társadalmi életben végzett több évtizedes sokrétű munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Laczkó Vass Róbert kiváló szakmai tevékenysége, a prózai színészet és az operajátszás, valamint a pódiumművészet terén elért kimagasló eredményei mellett a munkásságát átható közművelődés iránti fogékonyság, a közösségépítés fontosságának tudata elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Az összefogás eredményeként megújult közösségi házuk, az Apafi-ház, amelyet Apafi Mihály fejedelem adományozott 1672-ben a magyar tanulóműhely céljaira. A református parókia, a református templom ismét eredeti pompájában uralja a főteret, folyamatban van a katolikus templom és plébánia felújítása, és a verespataki református parókia újjáépítése is. Ezek a munkálatok nem önmagukért való presztízsberuházások, hanem a közösségi élet és a turizmus felélénkítésének, illetve a gazdasági alapok megerősítésének állomásai.

Református létemre eddig másfél tucatszor vettem részt a csíksomlyói búcsún. A Csíksomlyói Szűzanya azt üzeni az erdélyi főpapok által a Csík, Székelyföld, Erdély, Csángóföld, a Részek, az anyaország, a határon túli területek, a nagyvilágban szétszóródott magyarság számára, hogy ezeréves kereszténységünk megtartása nemcsak vallási, hanem nemzeti feladat is. A pünkösdszombati búcsú a világ magyarságának a legfontosabb gyülekezőhelye, ahol a protestáns hívek is nagyon nagy számban vannak jelen. Mindannyiunknak szól a – több mint négyszázötven éves hagyomány alapján – Salvator-kápolna előtti keresztre vésett szöveg: „Isten! Tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben!”

A székelyudvarhelyi Balázs Árpád televíziós, rádiós szerkesztő új könyve* a környékbeli tűzoltók történetét foglalja össze. Ezzel a témával mindeddig senki nem foglalkozott, a kiadvány másfélszáz oldalán a szerző számos régi dokumentumot (fényképet, oklevelet, jegyzőkönyvet) is közöl. A nyomdából már kikerült munkáról a szerzővel beszélgettünk.

2010. március 12-én, Sárospatakon a Makovecz Imre tervezte A Művelődés Háza és Könyvtára belső folyosóján ünnepélyes keretek között népes közönség előtt hullt le a lepel arról az emléktábláról, amely hirdeti, hogy az épület nemcsak a helybéli közösség kulturális intézménye, hanem az EMKE Észak-Magyarországi Képviseleti Pontja is. 2020-ban a világjárvány miatt nem sikerült a tízéves jubileumon ünnepélyes rendezvény keretében emlékezni, ezért a sárospataki intézmény egy évfordulós kötet kiadását tervezi, amelyben az EMKE és Sárospatak több évtizeden átívelő kulturális kapcsolatairól jelennek meg írások.

Buchwald Amy

A munkahelyemre vezettem, és közben szokásomhoz híven a rádiót hallgattam. Azaz, az elmúlt pár évben már nem a rádiót, hanem podcastot. Podcastot? Igen, podcastot. A világhálón és a mobiltelefon elterjedése óta ez egy egyre népszerűbb műfaj. Tulajdonképpen egy hanganyag, amit az interneten érhetünk el, és akkor hallgathatunk meg, amikor akarunk.

Sándor József, EMKE

Sándor József ott volt az EMKE létrehozásakor, 1885-ben. Ő dolgozta ki a létesítendő egyesület alapszabály-tervezetét, titkáraként, majd főtitkáraként, később örökös alelnökeként úgyszólván mozgató rúgója volt mindannak, ami az egyesületben és akörül történt. Az első évtizedek az ő céltudatos fáradozása nyomán az építkezés évtizedei voltak: a művelődés körét szélesre nyitva az erdélyi, s kiemelten a szórványmagyarság megmaradását szolgálva. Az EMKE iskolákat, óvodákat, könyvárakat létesített, anyagilag is támogatva azokat, akik a műveltséget elvitték a nép közé, akik áldozatos munkásai voltak a tudásnak, s általa a felemelkedésnek. 

Az 1956-os magyar mártírok emléksírja Párizsban

1958. február 5-én a Fő utcai katonai bíróság épületében megkezdődött a Nagy Imre-per. 1958. június 15-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte, továbbá halálra ítélte Gimes Miklóst és Maléter Pált. Másnap, június 16-án, hajnalban a budapesti Gyűjtőfogház udvarán mindhármukat kivégezték, majd holttestüket ugyanott eltemették. 

barót

Ahogy telik az idő, mind gyakrabban kapom magam az emlékek olyatén keveredésén, hogy bizonyos történésekről találgatom, azokat vajon iskolásként vagy kezdő tanárként éltem át. Ez a bizonytalanság abból adódik, hogy a baróti iskola számomra több rétegű élményanyag. Egyik rétege az iskoláskorom, amely 1956 nyarával zárult, akkor érettségiztem, a másik a tanári pályám ideje. Ez maga is rétegzett, mert amikor 1960-ban kihelyeztek Barótra, kollégája lettem jó néhány volt tanáromnak is. Néha nehéz eldönteni, hogy bizonyos események a volt tanáromhoz vagy a későbbi kollégához kapcsolódnak.

Akinek van jó táboros élménye – és itt most nem az ereszd el a hajamat típusú, korlátok nélküli táborokra gondolok –, az tudja, hogy ezeknek az eseményeknek a varázsát, a lényegét az együttlét, a találkozás, az ismerkedés, a közös programok, kirándulások, csapatjátékok, az éjszakába nyúló beszélgetések adják. Ez, ha lehet, még hatványozottabban érvényes a Magyarországon az Anyanyelvápolók Szövetsége, itt Erdélyben pedig a Georgius Aranka Társaság által szervezett ifjúsági táborokra, amit egyszerűen csak a mosolyok, a szeretet, a bizalom táborának szoktunk emlegetni, és ahonnan nem egy középiskolás vagy egyetemista ment úgy haza, hogy bevallása szerint több szeretetet és megértést kapott az egy hét alatt, mint otthon az osztálytársaitól egy egész év alatt. 

A Közösségért Alapítványt (Fundaţia Pentru Comunitate) 2008-ban, Kolozsváron alapították azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a tehetség, a szorgalom, a tudás, a szolidaritás, a közösségben rejlő értékek kibontakozásához, egy élhetőbb és humánusabb környezet kialakításához. Az Alapítvány elnöke Gazda Árpád újságíró, a Magyar Távirati Iroda (MTI) erdélyi tudósítója, alelnöke Molnár-Bánffy Kata, kommunikációs szakember, aki több mint húsz év tapasztalattal rendelkezik a média, közigazgatási, politikai és üzleti kommunikációban. A kuratórium tagja Brîndușa Armanca újságíró, egyetemi tanár, valamint Ferencz Szabolcs, a Földgázszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (FGSZ Zrt.) elnök-vezérigazgatója.

Balázs Bécsi Attila

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

" (...) a kulturális termék előállítása is pontosan olyan, mint a kertészetének: mindkettőnek megvan az eredete, ami a kultúrában az ötlet, a kertészetben pedig a mag. A kultúrában az ötlet és az ihlet önmagában semmit nem ér, ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, ha nem ölt testet színben, szóban, hangban, festményben, versben, zenében. A kertészetben, ös - szességében a mezőgazdaságban is így van: ott van a mag, ami ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, más szóval, ha nem kerül számára jó földbe, ha nem kap vizet, napfényt, táplálékot, akkor elsenyved, elpusztul. A két szakterület tartalmát tekintve valóban más, de logikailag teljesen egyforma. A mezőgazdaságban van egy állandó: a föld, ez az alap. A kultúrában, a közművelődésben is van egy állandó: az ember, a célközönség. De a mechanizmusok hasonlóak. "