Killyéni András Péter az erdélyi magyar sporttörténet terén végzett kutatása és eredményei publikálása során szerzett elévülhetetlen érdemei és oktatói, szerkesztői tevékenysége, a magyarság megmaradásáért végzett önzetlen és odaadó munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
Már nem emlékszem pontosan, hogy mikor találkoztam először Killyéni Andrással, de az biztos, hogy itt Kolozsváron, és a sport okán történt. Akkor lehetett, amikor András – miután 2004-ben éppen megszerezte informatikamérnöki oklevelét a kolozsvári Műszaki Egyetemen – sokféle érdekes és felettébb hasznos sporttörténeti alkalmat talált ki, és valósított meg.
Kriza János szavával élve: mihent túl voltunk az első kézfogáson, rögtön rátértünk az Athénban éppen akkor zajló 28. Nyári Olimpiai Játékokra. Esélyeket latolgattunk: kajak-kenu? – sima ügy; úszás? – még szép; öttusa? – szintúgy; vívás, Nagy Tímea? – Sydney után de szép lenne megint!; birkózás, céllövészet? – böjtöltünk eleget, ideje volna; vízilabda, férfi pólósok? – szintúgy, bár ugye, a bivalyerős szerbek… És így tovább. S mint mindig máskor, valahányszor találkoztunk, knézyjenősen üdvözöltük egymást: „Jó estét, jó szurkolást!”
Mi köt még össze Killyéni Andrással? Sok minden. Például az, hogy bár ő született kolozsvári, de felmenői révén mindketten ugyanabból a Székelyföldből gyökerezünk. A Killyéniek ugyanis régi nemesi család Erdélyben, a felmenők székely lófők valának. Sietek hozzátenni, hogy egyik őse, a sváb Preiszner dédtata tornatanító, Erdély egyik leghíresebb svédtorna szakembere volt Brassóban; aki az ő fiára, a Székelykeresztúron és Székelyudvarhelyen munkálkodó Preiszner Imrére; aki a maga rendjén az ő fiára, a Kolozsvárra kinevezett Killyéni Péterre, vagyis András édesapjára hagyakozta a mérhetetlen sportszeretetet. Nos, így már érthető, hogy Killyéni András, teljes nevén: Killyéni András Péter esetében mi fán terem a sport búvárlása iránti elhivatottság és szorgalom. És szakértelem.
Akik kevésbé ismerik őt, azoknak tudtára adom, hogy Killyéni András Péter 1979 októberében született a kincses városban, 1998-ben a Báthory István Elméleti Líceumban érettségizett, mint szó volt róla, 2004-ben kapott egyetemi oklevelet, főállású mérnöki munkája mellett 2011-ben PhD-fokozatot szerzett a Semmelweis Egyetem sporttudományi doktori iskolájában, 2007-től 2017-ig a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen sportújságírást, -történetet, illetve sport- és multimédiát oktatott. Mindezek mellett sporttörténeti konferenciákat, kiállításokat szervezett, nem is keveset; ő a Killyéni Péter-emléknapok és középiskolás atlétikai emlékversenyek főszervezője, a Rekollekt sportfénykép-digitalizációs projekt szakmai irányítója. Ő a kolozsvári Minerva Művelődési Egyesület László Ferenc sporttörténeti gyűjteményének őre. Írt a kolozsvári Szabadság közéleti napilapnak, beszélt a Paprika Rádiónak, egyik szerkesztője a MeDok médiatudományi folyóiratnak, a Retro-sport sporttörténeti szórólapnak, és amire szerkesztőségünk különösen büszke: a tavalyi, 32., tokiói Nyári Olimpiai Játékok alkalmából ő kezdeményezte és gyűjtötte össze lapunk, a Művelődés olimpiai különszámának anyagát – a kortárs magyar sportújságírás és sporttörténet-kutatás jeleseinek tollából/billentyűzetéből. Elárulom: öröm és megtiszteltetés volt vele dolgozni. S ezentúl is az lesz.
És pontosan egy éve, 2021 márciusában ő lett a Magyar Olimpiai Akadémia első határon túli tagja. Ez is elismerés, nem is kicsi.
Ha jól számolom, magyar és idegen nyelven eddig megjelent könyveinek, sporttörténeti monográfiáinak, tudományos és ismeretterjesztő cikkeinek sora és száma olyan szépen gyarapodik, mint érmeink az olimpiákon és más világversenyeken; s bízom benne, hogy egyiknek sem lesz vége.
Ekkora odaadás, ilyen fáradhatatlan ügyszeretettel társuló szakértelem nem maradt, mert nem maradhatott elismerés nélkül. Ilyen volt például a kolozsvári média kiválósági díja (2010), az Ezüstgerely pályázat irodalom különdíja (2011), majd nagydíja (2016), vagy Borsa város különdíja (2017) a város népszerűsítéséért, miután a Radnai-havasok lábánál a kicsi magyar világban megálmodott olimpiai síközpont, a magyar Garmisch-Partenkirchen történetét ecsetelte.
Hölgyeim és Uraim!
Szakály Sándor professzor úr előterjesztése Killyéni András Péter Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésére úgy talált telibe, mint Kiss Gergő ama hálószaggató, aranyat érő bombagólja azon a bizonyos athéni vízilabdadöntőn a bivalyerős szerbek ellen.
Győztünk! – ezzel a címmel írt András vezércikket ama tavaly júliusi olimpiai különszámunkban. Igen, András, győztél! S hol van még a vége?
Úgyhogy neked és családodnak: szívből gratulálok, és áldott emlékű Knézy Jenőnket parafrazálva azt kívánom neked: Jó munkát, jó szurkolást!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
(Elhangzott 2022. március 25-én Kolozsváron, a Vallásszabadság Házában, a Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa által rendezett díjátadó ünnepségen.)
