Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Gyermekélet akkor és most

Gondolatok egy 20. századi falusi ember életútja kapcsán

A gyermek életében az apja akkor jelent meg, amikor hazajött a háborúból. Előtte az anyjával élt. Sokszor volt bezárva egyedül, és akkor mindig a szomszéd házának frontját bámulta, amit szép angyalfigurák díszítettek.

Ahogy nagyobb lett, az apja mindig magával vitte a mezőre. A gyermek szántáskor a teheneket vezette a barázdában egészen a fordulóig, ügyesnek kellett lennie, hogy az eke ismét a barázda elejére kerüljön. Időnként az apja megállította, hogy szivarozzon, ezzel mindketten pihentek egy kicsit. A gyermek megfigyelhette a madarakat a szántás nyomában, amint gilisztákra, bogarakra vadásztak, hallgatta a pacsirta énekét. Gyönyörködhetett a természetben is: kora tavasszal a kibúvó virágokkal tarkított hófoltos domboldalban, ősszel pedig a vadgyümölcsökkel megáldott rozsdabarna fákban.




Suba László gyermekkori rajza

Kaszáláskor az apja már hajnalban útnak indult. A gyermek ételt vitt az apjának, és elrázta a szénarendet, hogy jobban száradjon. A széna begyűjtésénél is segített, összegereblyézte az elszóródott takarmányt. A szekér megrakásánál elrendezte és megtaposta a szénát, hogy minél több férjen belőle, majd a szénásszínben is elvégezte ugyanezt a munkát. Az erdőbe rendszerint hajnalban indultak, hogy virradásra odaérjenek. A gyermek ott is feladatot kapott: a tehenekre ügyelt, amíg az apja az előző nap összegyűjtött száraz fát felpakolta.

Egy nap az apja bejelentette, hogy a helyi egészségügyi rendelőnél fog dolgozni. Mivel a katonakönyvébe volt írva, hogy szanitéc, jogosult volt erre a munkára. Elmondta, hogy amikor először látott sebesülteket a háborúban, akkor elájult, és a doktor fenékrúgással ébresztette őt föl. Apja szívesen végezte el ezt a munkát, annál is inkább, mert kevés földje volt. Járt kötözni, fertőtleníteni, elkísérte a doktort a szomszéd faluba. Egyszer rajta is segített. A gyermek a folyó hídjára kapaszkodott, hogy magasabbról ugorhasson, de a lába beleakadt egy nagy szeg fejébe, és sebet vágott a lábfején. Apjának nem okozott gondot a sérülés ellátása: fertőtlenítette a sebet, és kapcsokkal látta el azt.




Suba László gyermekkori rajza

A helyzet azonban bonyolódott nagyapja halála után. Az apja földet örökölt, ezért választania kellett: az egészségügy vagy a földművelés. A föld mellett döntött, a dolgok viszont nem alakultak jól, ugyanis egy-két évre rá beütött a kollektivizálás. Elment a föld, a tehenek, a szekér. A kollektív gazdaságok küldhettek egy-egy embert a Palocsay-féle kertészethez, ahol akkoriban gyümölcsnemesítési tanfolyam folyt. Az apja elvállalta ezt is, és miután hazatért, beültetett egy kertet újfajta almacsemetékkel, a falu parkjában pedig rózsákat oltott. Ezután nemcsak egészségőrként, hanem a gyümölcsnemesítéshez értő emberként is ismertté vált. Ekkoriban brigádosi megbízatása is volt az apjának, aki nyugdíjas korában rendszeresen látogatta a könyvtárat is.

Az anyja elmondta, hogy gyermekként egy osztályba járt az apjával. Ha a tanító kérdést tett fel az osztálynak, akkor ők ketten feleltek elsőkként. Az életet végül együtt élték le. Természetük azonban különbözött: az apa volt a szelíd, a nyitott, a közlékeny, az anya pedig a szigorú, a zártabb. Végül is jól megvoltak együtt.

A gyermek férfivá érett. Arra gondol, hogy az apja megtalálta helyét az események sodrában. De milyen nevelést kapott? Az iskolában, ahol a hat osztályt végezte, még érződött a hajdani népiskolák hatása, amilyen a Wesselényi-féle népiskola is volt Makfalván. Itt a tanulók gyakorlati ismereteket is kaptak az elméleti tantárgyak mellett. Az adventi iskola is hozzájárult az ismeretek gyarapításához, az ifjak szervezeti tevékenységéhez. Az apjához hasonló sok tevékeny, hozzáértő ember volt a faluban.




Suba László gyermekkori rajza édesapjáról

A 20. században sok országban igyekeztek jobbá tenni az oktatást, pontosabban közelebb vinni azt az élethez. Ismert lett például John Dewey amerikai kutató pedagógiája, akit több országba is meghívtak előadást tartani. Szerinte az iskolának az életre kell felkészítenie a tanulót. Az iskolát úgy kell megszervezni, hogy a tanulók olyan kihívásokkal találkozzanak, amilyenek az életben is várhatnak rájuk. Így egyben a demokráciára is nevelni kell őket. John Dewey tevékenységcentrikus nevelést szorgalmazott, amelyben az esztétikai nevelés is fontos, mert általa jobbá válnak az ifjak.

Milyen oktatásban részesülnek nálunk ma a tanulók? A tanárok szerint az oktatásban nincs vízió, előretekintés. A sok kormányváltással az intézkedések ellentmondásokkal terheltek, a tananyag túlságosan zsúfolt. Még gyakori a lecke lediktálása és annak felmondása. A nemzetközi PISA-felmérések azt mutatják, hogy nálunk a tanulók nem tudják a gyakorlatban, a mindennapi életben alkalmazni a tanultakat. A felsővezetés ezt a tényt még mindig nem tartja aggasztónak, pedig már több éve gyengén teljesítenek a diákok ezeken a teszteken.

A PISA-felmérések szerint a finn tanulók általánosságban jóval felkészültebbek nálunk, ennek oka jórészt a finn oktatási rendszerben keresendő. Finnországban egy tanítási nap négy kötelező órából áll, ezután különböző foglalkozások várják a tanulókat. Ezek során a csapatmunka is nagy szerepet kap, viszont ha a tanár szükségét látja, egyénileg is foglalkozhat a tanulóval, ugyanis van ideje és lehetősége rá. Házi feladatból kevés van, és azok is inkább a gyakorlásban nyilvánulnak meg, az iskola teljesen digitalizált, az intézménynek és a tanárnak is autonómiája van az oktatási program kidolgozásában, megszervezésében.

Nálunk is akadnak tehetségek, akik szülői támogatással kiváló eredményeket mutatnak fel, a szegények azonban rendre lemorzsolódnak az állami támogatás hiányában. Csak remélhetjük, hogy a helyzet változni fog a jövőben. De az, hogy az oktatási programot fejlesszük, korszerűvé tegyük, összhangba hozzuk a gyakorlati élettel, már nem csak a pénzen múlik.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Szervátiusz Tibor két vésőmozdulat között arra lett figyelmes, hogy az arra utazók megálltak csöndben figyelni a munkálkodást, a koppanásokat, a csengés hangját, és közülük egyre többen mondták tovább, hogy mi készül Farkaslakán. Mint megfogalmazta: „hamar elterjedt a hír, hogy Tamásinak faragunk emlékművet. Egyre többen jöttek hozzánk munka közben, sokan egy-egy lehullott kődarabot is elvittek emlékbe.” Így vált közkinccsé, a szó legszorosabb értelmében folklórrá a szobor.

„Legyen előtted mindig az út” – mondja az ír áldás, ami igen találó a túrázóra. Jó közösségbe tartozni, együtt elindulni, felfedezni új és újabb célpontokat. A mi esetünkben a kerékpározás célja nem csupán a közös mozgás, hanem igyekszünk felfedezni a táj szépsége mellett különböző történelmi és kulturális értékeket is.

A Szilágy megyei magyar közösség mindig is tisztelettel adózott a nemzeti kultúra, irodalom és történelem nagyjai előtt. Megbecsülésük jeleként az elmúlt bő három évtized során emlékművet állítottak a Báthoryaknak, Wesselényi Miklósnak, Ady Endrének, Arany Jánosnak, Petőfi Sándornak, legutóbb pedig Szikszai Lajosnak, aki Zilah régi központját és kórházát is építette. Eme illusztris társasághoz most Petri Mór is csatlakozott.

Petri Mór meglátásom szerint jó történész volt, aki ismerte a történetírás szabályait. Utalhatunk itt nagy munkájának előkészületeire, az adat- és anyaggyűjtésre. Erről a következőket vallotta: „Hány levéltárt kutattam át? Ezeknek csak puszta fölsorolása lapokra terjedne. Csak általánosságban jegyzem meg, hogy beutaztam az egész vármegyét: egyházak, községek, magánosok levéltárait, ahol bármi csekély anyag kecsegtetett, valamennyit átkutattam, mint szintén felkerestem a vármegye határain kívül lévő mindama levéltárakat, amelyekben csak valami adatot véltem fölfedezhetni”.

Bejárta a megye mindegyik hely­ségét, rögzítette az ott talált adatokat, emellett pedig átfogó levéltári kutatómunkát végzett. Heteket töltött Kuun Géza marosnémeti levéltárának átkutatásával, a leleszi premontrei konvent gazdag archívuma szintén értékes adatokkal szolgált, Kolozsvárott pedig a hasonlóképpen gazdag Wesselényi- és Bánffy-levéltár anyagában kutathatott. Természetesen a Szilágyság két történeti vármegyéjének régi iratanyagát is hasznosította, emellett pedig a szomszédos vármegyék régi levéltáraiba is betekintett. 

Brassóban 1921. november 13-án harminc erdélyi magyar énekkar képviselője kimondta a Romániai Magyar Dalosszövetség megalakulását. A dalosszövetség létrehozására azért volt szükség, mert Trianon után az erdélyi kórusok elszakadtak a Budapesten székelő Magyar Dalosok Országos Szövetségétől. A szövetség megalapítását idős Szemlér Ferenc, a Brassói Magyar Dalárda elnöke és Szabó Béni alelnök, parlamenti képviselő kezdeményezte. Tisztában voltak azzal, hogy össze kell fogniuk annak érdekében, hogy az erdélyi kórusmozgalom továbbra is jelentős szerepet képviseljen az ország művelődési életében.

Tíz református püspök kért áldást tíz dél-erdélyi gyülekezetre – Csombord, Magyarlapád, Székelykocsárd, Gyulafehérvár, Alvinc, Marosszentimre, Szászváros, Kéménd, Algyógy, Magyarigen és Boroskrakkó – a pénteki hálaadó istentiszteleteken, május 20-án. Az elmúlt évtizedben több mint háromezer templomot újítottak fel a Kárpát-medencében, ebből négyszázat az erdélyi egyházkerületben. A dél-erdélyi templomok az egykor virágzó magyar kultúrát hirdetik ma is, és bár több település gyülekezete is szinte teljesen elfogyott vagy fogyóban van, a közös hálaadás éreztette az ünneplőkkel: nem vagyunk egyedül.

A református egység napját ezúttal inkább egységnapoknak lehetne nevezni, hiszen – amint Tussay Szilárd főszervező fogalmazott – május 21-ét két napon keresztül konferenciák, kiállítások, templomavatások és más programok előzték meg. Május 19–20-án a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban Az iskolák felettébb szükséges voltáról címmel tartottak egyháztörténeti konferenciát, amelynek alapját az adta, hogy az erdélyi fejedelem éppen 400 éve, 1622 májusában alapította Gyulafehérváron a Collegium Academicumot. Különben ennek jegyében telt a háromnapos ünnepség is, s ennek tiszteletére nyilvánította az idei esztendőt az erdélyi református egyház az oktatás évének.

A 19. században a történetírást Európa-szerte fontos közügynek tartották. Ez így volt Erdélyben is, ahol Nagyajtai Kovács Istvánt a modern magyar történetírás úttörői között tartották számon. Köztük volt gr. Mikó Imre is, akinek nagy szerepe volt az 1848–49 utáni abszolutista rendszerben az erdélyi magyarság védelmében. Utóbbi a közös cél érdekében kereste a Kovács Istvánnal való együttműködés lehetőségét.

A mai napon Erdővidék egy jelentős turisztikai desztinációval gyarapodik. Olyan kulturális látnivalóval, a szabadidő tartalmas eltöltésére alkalmas helyszínnel, amely erősíti a nagyajtai identitást és messzire repíti a település hírnevét. A bástyákban felépült kiállítás a szemléletében és módszereiben is megújuló erdélyi magyar muzeológia egy újabb kísérleteként készült el.

A nagyajtai unitárius műemléktemplom és gyülekezet életében mérföldkő ez a nap: 2022. május hetedike. Ettől a mérföldkőtől visszafelé és előre egyaránt tekinthetünk. A holnapi nap, a vártemplom használatba vétele is ugyanannyira fontos, mint az eddigi kutatás, tervezés, kivitelezés és a képzőművészeti értékek feltárása, valamint restaurálása. 

A május 14-én délelőtt a kollégium dísztermében megtartott konferencia a Romániai Magyar Dalosszövetség kétnapos ünnepségsorozatának a második programpontja volt, az előző nap délutánján a szövetség nagyjaira emlékeztek a Házsongárdi temetőben, majd kolozsvári zenei séta következett Guttman Szabolcs építésszel. Szombat délután, a konferenciát követően ünnepi kórushangversenyt tartottak a Kétágú (alsóvárosi) templomban.

Az erdélyi magyar közösség érdekeinek kép­viseletéért és intézményeinek fenntartásáért folytatott több évtizedes mun­kájának elismeréseképpen Kerekes Sándor a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Dáné Tibor Kálmán közösség- és művelődésszervező, közíró, a Művelődés című közművelődési havilap nyugalmazott főszerkesztője, az EMKE korábbi országos elnöke, az RMDSZ egykori Művelődési Főosztályának vezetője, több országos és helyi, közművelődéssel és felnőttképzéssel foglalkozó civil szervezet alapítója, az erdélyi magyar kulturális és társadalmi életben végzett több évtizedes sokrétű munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Laczkó Vass Róbert kiváló szakmai tevékenysége, a prózai színészet és az operajátszás, valamint a pódiumművészet terén elért kimagasló eredményei mellett a munkásságát átható közművelődés iránti fogékonyság, a közösségépítés fontosságának tudata elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.