A Tomcsa Sándor Színház segítségével immár második alkalommal rendezték meg a forradalom.ma elnevezésű, rendhagyó március 15-i megemlékezést Székelyudvarhelyen. 2016. március idusán az 1848-as forradalom kirobbanásának délelőtti eseményeit, idén forradalom.ma 2.0 néven a délutáni eseményeket elevenítették fel a szervezők. Ahogy két évvel ezelőtt együtt indulhattunk reggel Petőfivel és társaival a Pilvax Kávézóból az egyetemekhez, majd a Nemzeti Színházhoz, idén is egy tomboló tömeg szerves magjaként élhettük át ezen a rendezvényen a történelmi nap eseményeit.
A szabadságharc főbb szereplőit a Tomcsa Sándor Színház színészei alakították: Petőfi Sándort, Jókai Mórt, Kossuth Lajost, Batthyány Lajost, Táncsics Mihályt, Irinyi Jánost, Teleki Blankát, Szendrey Júliát és még sok más ismert forradalmárt, akik közösen vezették át a közönséget a 170 évvel ezelőtti eseményeken. De mivel a ma megemlékezők sokaságát, és a valamikori lendületet, indulatokat ennyi idő távlatából nem könnyű újra felizzítani, ezért megkértek minket, az Üvegfigurák színjátszó csoportot és a Vox Gimiesis diákkorús tagjait, hogy segítsünk előidézni a forradalmi hangulatot – sikerrel.
Most is, mint ahogy ’48-ban, a márciusi ifjak gyülekezni kezdtek a Pilvaxban, ami esetünkben a Mokka kávéház volt. „Sok jó ember kis helyen is elfér” – és ez esetünkben is érvényes volt, mivel sokan meg akarták nézni ezt a „mű-forradalmat”. Sok ember és nyüzsgés – ez jellemezte a várakozást, amit Jókai Mór (Pál Attila) szakított meg buzdító beszédével, majd felolvasta a Tizenkét pontot. Minden pontot lelkes egyetértés követtett a közönség részéről. Ezt követően Petőfi (Antal D. Csaba) állt fel egy asztalra és elszavalta a Nemzeti dalt. A forradalom heve annyira lázba hozta, hogy megakadt a szavalásban, amit mindenki megértéssel fogadott, hiszen ő is csak ember, a forradalom lendületében talán megbocsátható, hogy a nagy költő is belefeledkezik saját versébe. A szavalat végére már mindenki egységesen és szívből skandálta: „A magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!”. Ezután lassan, de biztosan elindult a forradalmi sereg a városházára, hogy kiszabadítsák Táncsics Mihályt (Tóth Árpádot) a börtönből. Útközben folyamatosan kiabáltuk a bátorító mondatokat, mint például „Éljenek a márciusi ifjak!”, „Gyertek velünk!” vagy „Egyenlőség, szabadság, testvériség!”. Egyszerre volt jóleső és hátborzongató hallgatni, hogy elkezdtem kiabálni valamit, a tömeg pedig folytatta. Fergeteges élmény volt. Ahogy a sokaság a városházához ért, Táncsics már az ablakban várta az ifjakat és tudta, hogy őt sikeresen ki fogják szabadítani. Ezután a forradalmárok betörtek a rendkívüli tanácsülésre, és ismertették a városvezetéssel Székelyudvarhely mai tizenkét pontját, aminek betartását egyöntetűen meg is szavaztak a városvezetők. A modern Tizenkét pontban a közösségi jogok védelme, a történelmi városközpont épületeinek felújítása, a környezetbarát közszállítás, a bicikliutak és sportlétesítmények fejlesztése, a kulturális közösségi terek létrehozása és sok más, a jelen és a jövő nemzedékét érintő kérés sorakozott. A Tizenkét pont ismertetése mellett még az is szóba jött, hogy a városi könyvtárat Nyírő József Városi Könyvtárra nevezzék át, egy parkos városrészt pedig Csanády György után kereszteljenek el.
Az ülésteremben szó szerint izzott a levegő, amitől sokan ki is mentek friss márciusi levegőt szívni. A tanácsülés után a városháza előtt Irinyi (Dunkel Róbert) szétosztotta mind a két – az eredeti és az újrafogalmazott – Tizenkét pontot a sajtószabadság nevében. Egy hosszabbacska séta következett a Tomcsa Sándor Színházhoz, azaz a Nemzeti Színházhoz, hogy meg tudjuk nézni Katona József Bánk bánjának „bemutatóját”, ahogy 1848-ban is tették a forradalmárok. Későn érkeztünk meg, de ennek ellenére még épp elértük az a részt, mikor Bánk (Barabás Árpád) meggyilkolja Gertrudiszt (P. Fincziski Andrea). A Bánk bán-jelenet után Kossuth (Szűcs-Olcsváry Gellért) megszakította az előadást és elmondta ösztönző beszédét a forradalmi tömegnek. A történelem megidézése itt véget is ért, a székelyudvarhelyi ünneplés azonban tovább folytatódott, hiszen ezután szebbnél szebb forradalmi versek hangzottak el a színpadon. Laborfalvi Róza (P. Fincziski Andrea) a honleányokhoz szólt és lelkesítette őket. Minden mondat éljenzést váltott ki belőlünk, igaz, ezt a mellettem álló néni nem igazán értékelte. Az ünneplés további, „mai modern” folytatásában megtekinthettünk két táncos jelenetet az Udvarhely Néptáncműhely előadásában, zárásként pedig két dal hangzott el. Elsőként Sinka Ignác és Filtner Tünde énekelte el Erkel Ferenc Hazám, hazám című híres áriáját a Bánk bán operából. Ezt követően a színészek és a Vox Gimiesis diákkórus közösen énekelték el a Nemzeti dalt, legvégül pedig a sokadalommal együtt, felállva a magyar himnuszt.
Mai fiatalként úgy gondolom, ez a legjobb, leginkább megérintő módja annak, hogy őseink emlékét ápoljuk, s hogy a történelmet megértsük. Töri órákon csak a száraz évszámokat és neveket ismertetik a tanárok, és az ünnepségeken is csak különböző politikusok levelei-beszédei hangzanak el. Egy ilyen program segítségével nem csak emlékezhetünk, hanem ráadásul szórakozhatunk is, hiszen cselekvő résztvevői lehetünk egy olyan esemény megidézésének, amelyről csak közvetett módon szerezhettünk eddig tudomást. Másodjára veszek részt ezen a programon, és szerintem az idei talán még jobb volt, mint a két évvel ezelőtti. Egyrészt, mert délután volt, így sok társammal együtt nem maradtam le a rendezvény elejéről, mint tavalyelőtt, másrészt nem tudom, mi okból, százszorta nagyobb volt a forradalmi hangulat. Talán a két évvel korábbi forradalom.má-nak köszönhetően Székelyudvarhely lakossága már tudja, ismeri, megszokta a megemlékezés e módját, talán bátrabban, határozottabban „mer” felvonulni, skandálni, része lenni egy ilyen performansznak. Ha jövőre is megszervezik, akkor egy biztos: én semmiért sem fogom kihagyni.
