Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Dávid Gyula munkásságának méltatása

a BBTE Bölcsészettudományi Kara Professor honoris causa címének odaítélésekor

A 19. és a 20. század irodalmi szövegeinek szerkesztője és értelmezője, a szövegek társadalomtörténeti összefüggéseinek kutatója, szótárszerkesztő, lelkiismeretes könyvkiadói szakember és intézményalapító, tankönyvszerző áll előttünk.

Munkáinak értékét felbecsülni nehéz, hiszen – bár az utóbbi negyedszázadban részesült szakmai kitüntetésekben – még mindig túl közelről vizsgáljuk e pályát, és a munkák e tudós, de szerény szerzője könyvtár és (otthoni) íróasztal között ingázva az irodalom és értelmezése közvetett nyilvánosságát preferálja.

Olyan ember áll előttünk, aki az irodalom olvasásából és az irodalom, vagy mondjuk ki, az irodalom közegében felismerhető összefüggések hozzáférhetővé tételéből nem ábrándult ki sem a technikai, sem a nemzedéki-ízlésbeli, sem a politikai változások következtében; és valami, évei számát is meghazudtoló makacs következetességgel, de inkább a mesékből ismerős, meg-megújuló energiákkal tanít olvasni.

Árapatakon született sokgyermekes családból 1928. augusztus 13-án. Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen 1947 és 1951 között végzett tanulmányai révén nyert magyar szakos bölcsészként tanári munkára is feljogosító diplomát.1951-től 1953-ig 1951 és 1953 között a kolozsvári Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó szerkesztőjeként kamatoztathatta filológusi tudását. Aspiránsként (1953-1956) majd egy évig tanársegédként a tanszéken folyó kutatásokba is bekapcsolódva dolgozhatott az egyetemen.

Tehát hatvan évvel ezelőtt néhány évig az egyetemen (a Bolyain) irodalmat kutatott, még kevesebb ideig oktatott.


Dávid Gyula a Professor honoris causa cím átvételekor. Háttérben T. Szabó Levente docens

A tanulás hatékony módszereit keresve a mai tudomány különös figyelmet fordít a szövegfogyasztás helyett a motiváltsággal összefüggő, értelmi műveleteket jelentő – nem is intézmény (például iskola) kereteiben megvalósuló tanulásformákra. Mondhatnók, ilyen tanulásra mindig is alkalmat teremtettek Dávid Gyula szabadelőadásai, tanulmányai, könyvei-könyvsorozatai, fordításai – a vele folytatott beszélgetések is. Fordított szépirodalmat és irodalomtörténetet, szerkesztett a komparatisztika és a kulturális kapcsolatok körébe tartozó műveket. Véleménye szerint

 „Egymás kölcsönös megismerését az iskolapadban kellene kezdeni (…) a veled együtt élő másik ember és kultúra megbecsülésével, s ha erre valamikor sor kerül, akkor is fel kell nőnie és a közéletben meghatározó súlyt kell szereznie annak a nemzedéknek, amelyik a másik megismerését valóban a megbecsülés szellemének munkálására kívánja fordítani” (interjú, 2015).

Olyan időben is, amikor határzár volt érvényben a sajtótermékekre is, a tudáshoz való hozzáférés emberi jogának érvényesüléséért küzdéssel felérő módon munkálkodott. A Domokos Géza által létrehozott Kriterion Könyvkiadó szerkesztőjeként és kolozsvári szerkesztősége vezetőjeként (1970-től 1992-ig) – a Kriterion Romániai Magyar Írók sorozata gondozójaként –, a Polis kiadó ügyvezetőjeként, az Erdélyi Múzeum folyóirat, az Erdélyi Tudományos füzetek könyvsorozat, a Romániai Magyar Bibliográfiák szerkesztőjeként irodalmi kutatások eredményeit tett közzé, monográfiákká szerkesztett doktori disszertációkat, tanulmányokat – klasszikus és kortárs irodalmi szövegeket – juttatott el az olvasókhoz. Az itt most megtekinthető kiállítás csak ízelítő munkáiból. Könyvkiadói szakemberként több száz kötetet szerkesztett, a jelenlevők közül nagyon sokan (tanárok, szépírók, kritikusok, irodalomtörténészek) tanítványai vagyunk, hiszen egyenként foglalkozott minden szerzővel; a szövegek könyvvé szerkesztésének igényességét tanulhattuk tőle.

Rendkívül hasznos a mások által elkezdett nagy vállalkozások folytatásának képessége is: a Balogh Edgár által elkezdett Romániai Magyar Irodalmi Lexikon általa vállalt folytatása és befejezése is ennek – és ügyszeretetének köszönhető.

Kulturális, tudományos intézmények, szakmai csoportok élére választva – többek között az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület vagy a Kolozsvári Akadémiai Bizottság irodalomtudományi szakbizottsága vezetőjeként is – felelősen szolgálta a kultúra jövőbe mutató céljait, ezen belül a magyar és a romániai magyar közösségéit is.

De mit tanult ő hosszú és törésmentesnek sem mondható pályáján családban, iskolában, életiskolában? Miféle tapasztalatokból építette fel és ki írástudói magatartását, hiszen ennek narratívummá alakítása, érzékletes bemutatása még a saját pálya és a társadalomtörténet szigorú összekapcsolásával sem könnyű. A személyes érintettség és a tényszerűség összehangolásának, problematikusságának tudatában is vállalkozott arra, hogy saját korát és benne az őt érintő eseményeket felelősséggel értelmezze (1956 Erdélyben és ami utána következett,  2016).

…Mit tanult abból, hogy fiatal magyar irodalom szakos tanársegéd korában államellenes összeesküvéssel gyanúsították, családjától elszakították és hét éven át – 1957 és 1964 között –politikai elítéltként kellett ismerkednie a megalázás formáival? Olyan színhelyeken, mint a kolozsvári Szekuritáté, a szamosújvári börtön, ismét Kolozsvár, 1959: a Duna-deltai Periprava-Grind, Salcia, Luciu-Giurgeni, Grădina, Stoinești, majd újra Szamosújvár.

Nem gyűlölködést és nem elhallgatást tanult az embert próbáló esztendők alatt, hanem az intézményépítésre, a szellemi teljesítmények megbecsülésére és értékelésére fordította a továbbiakban is energiáit, akár – hogy csak néhány példát említsünk – Avram P. Todor tanulmánygyűjteményét (Confluențe literare româno-maghiare (1983), akár Reményik Sándor, Bánffy Miklós vagy Gáll Ernő műveit rendezte sajtó alá.

„Meggyőződésem, hogy saját legkisebb és legjelentéktelenebbnek látszó feladatkörünket is csak úgy tudjuk eredményesen ellátni, ha tisztában vagyunk azzal, milyen nagy összefüggések része az a jelentéktelen feladat”  – nyilatkozta a szólás- és cselekvésszabadságról nem nevezetes  nyolcvanas években (1982),  és ez a tanulás, az írás-olvasás mint cselekvés tétjét, végső soron a gondolkodó ember cselekvése erkölcsiségét jelzi.

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem szakmai közössége, de valamennyi értő olvasója, tisztelője nevében szólok, amikor kijelentem, hogy őszinte megbecsüléssel és örömmel vesszük körül az előttünk álló tanárt, embert, Dávid Gyulát a neki jogosan megítélt professor honoris causa cím átvételekor.  

(Elhangzott 2018. május 15-én, Kolozsváron, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Mezőkeszü

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával. 

Mezőkeszü

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával. 

Negyedszázad komoly időszaknak számít egy civil szervezet életében, s ez mérleg készítésére kötelez. Dióhéjban szeretném ismertetni egyesületünk legfontosabb tevékenységeit, eredményeit. Már 1992-ben felmerült egy honismereti szövetség megalakításának szükségessége. Még abban az évben tervet állítottam össze helytörténeti és néprajzi kutatómunka megszervezésére, valamint emlékhelyek létesítése és ápolása érdekében.

Tenke

A Tenkei Művelődési és Honismereti Kör és a Bihar megyei község református gyülekezete kilencedik alkalommal rendezte meg május 25-én és 26-án Táj- és Honismereti Konferenciáját. A Fekete-Körös felső folyásának vidéke, ahol tíz-egynéhány Árpád-kori településen csak pár ezer magyar él ma már, igen gazdag hagyományokban, kultúrában, lelkiségben, természeti kincsekben. S erre nem hullhat rá a feledés pora – vélik a találkozósorozat kitartó szervezői.

Mezőkeszű, Református templom

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával.

„A magyar irodalom legelőször óvodás koromban ragadott meg, amikor román elemi iskolába járván (merthogy a magyar református elemit épp első osztályos koromban zárták be) Édesanyám magyarul írni-olvasni Petőfi Sándor és Arany János versein tanított. Aztán folytatódott és mélyült a kötődésem a székelyudvarhelyi gimnazista évek alatt, ahol jó és lelkes magyar tanáraim voltak, s persze akkor már magamtól szenvedélyes olvasó voltam. A család el is könyvelte, hogy magyar irodalom szakra megyek.”

A Tomcsa Sándor Színház segítségével immár második alkalommal rendezték meg a forradalom.ma elnevezésű, rendhagyó március 15-i megemlékezést Székelyudvarhelyen. 2016. március idusán az 1848-as forradalom kirobbanásának délelőtti eseményeit, idén forradalom.ma 2.0 néven a délutáni eseményeket elevenítették fel a szervezők.

„Dániában senki sem tekint úgy a népfőiskolára, mint egy tanulási lehetőségre, inkább, mint egy év kikapcsolódásra a gimnáziumi évek után. Ezen intézmények a tábortűzről, hippikről és gitárról híresek, egy olyan közegben, ahol a résztvevő diákok között nagyon szoros barátság alakul ki. Ez egy olyan lehetőség a számukra, ahol könyvek és esszék helyett végre azon dolgozhatunk, hogy különböző kapcsolatokat építsünk, barátkozzunk, és ezáltal jobb emberré is váljunk egy kicsit.”

Színházszekér jó úton a „világvégétől” hat kilométerre

Küsmöd a világ vége, onnan is hat kilométerre fekszik Siklód – így tartja a mondás. S hogy mi történik egy átlagos novemberi hétvégén az alig 300 lakosú, szinte megközelíthetetlen, ám csodaszép Hargita megyei faluban? Egy egész hadseregnyi embert megmozgató amatőr színjátszó találkozó, az immár 19. alkalommal megszervezett Az ekhós szekér nyomában nevet viselő seregszemle.

türi magyar ház

E népszokás ezeréves, pogánykori „felmenői” a téli napfordulóhoz köthető néphagyományok között keresendők, mint például a regölés volt hajdanán, amely már nem él a faluban (egyebütt sem a környékünkön), de szövegtöredékeit a gyermekmondókák hellyel-közzel még megőrizték. 

erdélyi krónika

Immár több mint egy éve, hogy elindult Erdély első történelmi portálja, az Erdélyi Krónika. Visszatekintve az elmúlt 12 hónapra, elmondható, hogy a kezdeményezés nem volt eredménytelen.

I. István király 1038. augusztus 15-én halt meg, és Székesfehérvárott az általa építtetett Nagyboldogasszony-székesegyházban temették el. 1083. augusztus 20-án ugyanitt avatták szentté. Nem meglepő ezek után, ha nehézségek idején ma is, közel ezer évvel az ő halála után, buzgón hozzá fohászkodunk, és templomainkban ezt énekeljük: „Hol vagy István király, téged magyar kíván, gyászos öltözetben teelőtted sírván”.

Olvasótábor Szálkán

Még a térképen is alig… A faluban magában már inkább, hisz volt már itt ilyesmi. Mint ahogyan másutt is előfordult, több helyszín esetében, a visszatérés. Az elmúlt 45 év adott erre alkalmat. Még kimondani is emelkedettség: közel fél évszázad, legkevesebb két nemzedék lelkisége benne, s a példa, az elköteleződés, a játék és az emberélmény közelségei.

both joco, both zsuzsanna

A 30plusz néptánctanfolyamnak indult, de már az elején többnek bizonyult annál. Hamarosan közösséggé kovácsolódott. Célközönsége a harminc fölötti korosztály, de fiatalabbak is jöhetnek. Senkit sem akarunk kizárni, de úgy gondoltuk, hogy ez az a korosztály, amely ha táncolni szeretne, nem válogathat sokféle lehetőségből. Ebben a csoportban nem tanulunk koreográfiát, nem gyúrunk színpadra, hanem csak úgy, a tánc szeretetéért, az együttlétért gyűlünk össze minden péntek este 8 órakor. 

Balázs Ferenc

A népfőiskolának sajátosan erdélyi gyökerei is vannak, ami a sajnálatosan rövid életű Balázs Ferenc egykori unitárius lelkész, író, közösségszervező 1930 és 1937 közötti, az Aranyos-menti Mészkőn kifejtett tevékenységéhez köthetők.