Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Az 1956-os forradalom párizsi emlékei

A halottak kálváriája

1958. február 5-én a Fő utcai katonai bíróság épületében megkezdődött a Nagy Imre-per. 1958. június 15-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte, továbbá halálra ítélte Gimes Miklóst és Maléter Pált. Másnap, június 16-án, hajnalban a budapesti Gyűjtőfogház udvarán mindhármukat kivégezték, majd holttestüket ugyanott eltemették. A tetemeket 1961. február 24-én titokban kihantolták, és az Új Köztemető 301-es parcellájában hamis nevek alatt eltemették. 1989. március 29-én, a 301-es parcellában megkezdték a kivégzettek kihantolását. 1989. június 16-án, több százezer megemlékező kíséretében a mártírokat újratemették Budapesten, és ezzel 31 év után megkapták az őket megillető végtisztességet, valamint végleges nyughelyüket. Alig három hét múlva, a legfőbb ügyész törvényességi óvása nyomán, a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa bűncselekmény híján hatálytalanította a halálos ítéleteket, és felmentette a kivégzetteket.

Zarándoklatok a Sacré Coeur bazilikába

Az 1956-os forradalom eseményeit és utóéletét feszült figyelemmel követte az egész világ, de a magyarok lakta országokon kívül olyan érzékenyen, mint Franciaországban talán sehol. Ez azzal magyarázható, hogy sok magyar értelmiségi, aztán ’56-os menekült élt a francia fővárosban, de a francia nép szabadságszeretetével is. Nem lehet véletlen, hogy 1956 októberében és novemberében a Sacré Coeur-bazilikában napokon át spontán módon gyűlt össze hatalmas tömeg, hogy a magyarországi forradalomért imádkozzon.




A Sacré Coeur bazilika Párizsban

A bazilika a Montmartre-dombot, azaz a Mártírok-hegyét koronázza. 272-ben itt fejezték le Párizs első püspökét, Szent Dénest, akit azóta a franciák legtiszteltebb szentjei között tartanak számon. A kivégzés helyén épült a Sacré Coeur, azaz Szent Szív-bazilika. A hatalmas fehér épülettömb a várost járó szeme előtt több pontból felbukkan, akár a d’Orsay Múzeum teraszáról, akár az Eiffel-toronyból, akár a Szajnán hajókázva szemléljük a várost.

A Sacré Coeur-höz Szent Dénes püspök tragédiája mellett az újkori történelem három drámai eseménye elleni tüntetés és közös ima megtartása is fűződik: a német megszálláskor, az algériai háború kapcsán és az 1956-os magyarországi forradalom idején.

1940. június 15-én a németek megszállták a fővárost. A megszállás kéthónapos időtartama alatt Párizs népe a Montmartre-dombra, a Szent Szív-bazilikába zarándokolt imádkozni.

A bazilika zarándokhellyé vált az algériai háború idején is, amely 1954-ben tört ki. 1958. január 11-én az algériai Nemzeti Felszabadulási Front harcosai átcsaptak a határon, és francia katonákat öltek meg, illetve hurcoltak el. A válasz február 8-án borzalmas volt: a francia bombázók bevetésének eredménye 69 halott és több mint 150 sebesült. Ismeretes, hogy a háborúvá kiszélesedett öldöklés 1962-ben Algéria függetlenségével zárult. Ez volt a musz­lim fundamentalisták bátorságot adó első sikere.

Nos, az algériai háború idejének a hatvanas évekre eső időszakában ismét elindult a zarándoklat a Sacré Coeur-höz. Idehaza Szilágyi Domokos megírta egy francia bombázó pilótájának lelki tusáját Algéria fölött, de nem szólhatott ’56-ról. Ezzel szemben szólt, tiltakozott, felháborodott Albert Camus és Jean-Paul Sartre a magyar népfelkelés leverése ellen. Pedig mindkettőjüknek volt mondanivalója az algériai ügyben is, amelynek tragédiáját a saját bőrükön érezték.

A budapesti eseményekről mindent tudtak a franciák. Egy francia fotóriporter éjjel-nappal dolgozott, és küldte a képeket, a tudósításokat a francia fővárosba.

1956. október végén és novemberben a világ egyik legnagyobb harangjának, a 19 tonnás Savoyarde-nak a hívására franciák tízezrei zarándokoltak gyalog vagy drótkötélpályán a Mártírok-hegyére, oda, ahova 1940-ben és az algériai háború idején is zarándokoltak. Most a magyar forradalomért imádkoztak a Sacré Coeur-bazilikában. A szabadság, egyenlőség, testvériség országának népe ezzel a zarándoklattal fejezhette ki egyetértését és együttérzését a magyar szabadságharccal. A Sacré Coeur-höz érkező több tízezer zarándokló és a francia értelmiség tiltakozása mélyen belevéste a francia nép és politika elméjébe a Budapesten történteket. Olyan mélyen, hogy a forradalom 30. évfordulója alkalmával Párizs emléksírhelyet adományozott a magyarországi forradalom jeltelenül eltemetett halottainak.

A mártírok emléksírja

A kivégzettek családtagjai kérelmezték a földi maradványok kiadását és azok eltemetését, megadva a méltó végtisztességet halottaiknak. A maradványok holléte ismeretlen, mondták a hatóságok. 1982-ben az Angliába, majd Párizsba menekített Irodalmi Újság szerkesztője, Méray Tibor – Nagy Imre reformirányzatának híve – javosolta, hogy a jeltelenül elásott halottak ügye jelenjen meg újból a nyilvánosság előtt. Vásárhelyi Miklós beszámolt 1983-ban az Irodalmi Újság hasábjain a 301-es parcellában uralkodó állapotokról: „A talaj csupa láthatatlan gazzal benőtt lyuk, üreg, s egy-egy beomlott gödör mélyén nyugszanak az 1956-os forradalom kivégzett mártír­jai.” Ebben az időben a demokratikus ellenzék a Hírmondó, a Beszélő szamizdat szerkesztői elvárásokkal fordultak a magyar kormányhoz, de fenyítést és elutasítást kaptak. 1986 októberében Méray Tibor a forradalom 30. évfordulója alkalmával Párizsban rendezett emlékülésen javasolta, hogy az Emberi Jogok Magyar Ligája vásároljon egy sírhelyet, amelyen felépítik az ’56-os mártírok emléksírját.




Az 1956-os magyar mártírok emléksírja Párizsban

A sírhelyet Párizs akkori polgármestere, Franciaország későbbi elnöke, Jacques Chirac ingyen bocsátotta a kérelmezők rendelkezésére, és nem akárhol, hanem a francia főváros legnagyobb és leghíresebb temetőjében, a Pére-Lachaise-ben. A temetőt az ott nyugvó személyek teszik híressé, hiszen ott alussza örök álmát Honoré de Balzac, Chopin, Eugène Delacroix, Jean de La Fontaine, Amedeo Modigliani, Molieré, Yves Montand, Édit Piaf, Henri de Saint-Simon stb.

Az emléksír felállítása Nagy Imre kivégzésének 30. évfordulóján, 1988. június 16-án hatalmas visszhangra talált világszerte. A védnöki testületben 27 Nobel-díjas tudós (!), Fejtő Ferenc történész, Mário Soares, Portugália elnöke és sok más politikus, író, híresség neve szerepel. Néhány közülük: ­Eugène ­Ionesco, Paul Goma, Andrzej Wajda, Csoóri Sándor, Rácz Sándor, Kis János, Vásárhelyi Miklós, valamint a kivégzettek hozzátartozóit és még nagyon sok ismert nevet találunk. Az avatási ünnepségen beszélt Méray, Fejtő, és más politikus mellett megérkezett az Európa Parlament, valamint Ronald Reagan amerikai elnök üzenete, amelyeket ott fel is olvastak.

A mártírok szimbolikus sírja viharban megrongálódott hajóhoz hasonlít, amelynek az árboca kettétörött. Vitorlája, a bronzból készült lyukas nemzeti zászló kettészakadt. A hajó teste piros–fehér–zöld gránit, illetve márványtömb, amelyen magyarul és franciául olvasható: „Legyen ez a francia föld jelképes sírhelye Nagy Imrének, Losonczy Gézának, Maléter Pálnak, Szilágyi Józsefnek, Gimes Miklósnak és az 1956-os magyar forradalom minden kivégzettjének, akiknek saját hazájukban nincs sírjuk.”

1988-ban Párizsban tehát emléksírt avattak, ugyanakkor Budapesten rohamrendőrök verték szét a forradalomra emlékező tüntetőket. A párizsi szimbolikus sír felállítása nagyon jelentős előkészítő és erőt adó esemény volt az 1989-ben bekövetkezett változáshoz.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Buchwald Amy

A munkahelyemre vezettem, és közben szokásomhoz híven a rádiót hallgattam. Azaz, az elmúlt pár évben már nem a rádiót, hanem podcastot. Podcastot? Igen, podcastot. A világhálón és a mobiltelefon elterjedése óta ez egy egyre népszerűbb műfaj. Tulajdonképpen egy hanganyag, amit az interneten érhetünk el, és akkor hallgathatunk meg, amikor akarunk.

Sándor József, EMKE

Sándor József ott volt az EMKE létrehozásakor, 1885-ben. Ő dolgozta ki a létesítendő egyesület alapszabály-tervezetét, titkáraként, majd főtitkáraként, később örökös alelnökeként úgyszólván mozgató rúgója volt mindannak, ami az egyesületben és akörül történt. Az első évtizedek az ő céltudatos fáradozása nyomán az építkezés évtizedei voltak: a művelődés körét szélesre nyitva az erdélyi, s kiemelten a szórványmagyarság megmaradását szolgálva. Az EMKE iskolákat, óvodákat, könyvárakat létesített, anyagilag is támogatva azokat, akik a műveltséget elvitték a nép közé, akik áldozatos munkásai voltak a tudásnak, s általa a felemelkedésnek. 

barót

Ahogy telik az idő, mind gyakrabban kapom magam az emlékek olyatén keveredésén, hogy bizonyos történésekről találgatom, azokat vajon iskolásként vagy kezdő tanárként éltem át. Ez a bizonytalanság abból adódik, hogy a baróti iskola számomra több rétegű élményanyag. Egyik rétege az iskoláskorom, amely 1956 nyarával zárult, akkor érettségiztem, a másik a tanári pályám ideje. Ez maga is rétegzett, mert amikor 1960-ban kihelyeztek Barótra, kollégája lettem jó néhány volt tanáromnak is. Néha nehéz eldönteni, hogy bizonyos események a volt tanáromhoz vagy a későbbi kollégához kapcsolódnak.

Akinek van jó táboros élménye – és itt most nem az ereszd el a hajamat típusú, korlátok nélküli táborokra gondolok –, az tudja, hogy ezeknek az eseményeknek a varázsát, a lényegét az együttlét, a találkozás, az ismerkedés, a közös programok, kirándulások, csapatjátékok, az éjszakába nyúló beszélgetések adják. Ez, ha lehet, még hatványozottabban érvényes a Magyarországon az Anyanyelvápolók Szövetsége, itt Erdélyben pedig a Georgius Aranka Társaság által szervezett ifjúsági táborokra, amit egyszerűen csak a mosolyok, a szeretet, a bizalom táborának szoktunk emlegetni, és ahonnan nem egy középiskolás vagy egyetemista ment úgy haza, hogy bevallása szerint több szeretetet és megértést kapott az egy hét alatt, mint otthon az osztálytársaitól egy egész év alatt. 

A Közösségért Alapítványt (Fundaţia Pentru Comunitate) 2008-ban, Kolozsváron alapították azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a tehetség, a szorgalom, a tudás, a szolidaritás, a közösségben rejlő értékek kibontakozásához, egy élhetőbb és humánusabb környezet kialakításához. Az Alapítvány elnöke Gazda Árpád újságíró, a Magyar Távirati Iroda (MTI) erdélyi tudósítója, alelnöke Molnár-Bánffy Kata, kommunikációs szakember, aki több mint húsz év tapasztalattal rendelkezik a média, közigazgatási, politikai és üzleti kommunikációban. A kuratórium tagja Brîndușa Armanca újságíró, egyetemi tanár, valamint Ferencz Szabolcs, a Földgázszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (FGSZ Zrt.) elnök-vezérigazgatója.

Balázs Bécsi Attila

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

" (...) a kulturális termék előállítása is pontosan olyan, mint a kertészetének: mindkettőnek megvan az eredete, ami a kultúrában az ötlet, a kertészetben pedig a mag. A kultúrában az ötlet és az ihlet önmagában semmit nem ér, ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, ha nem ölt testet színben, szóban, hangban, festményben, versben, zenében. A kertészetben, ös - szességében a mezőgazdaságban is így van: ott van a mag, ami ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, más szóval, ha nem kerül számára jó földbe, ha nem kap vizet, napfényt, táplálékot, akkor elsenyved, elpusztul. A két szakterület tartalmát tekintve valóban más, de logikailag teljesen egyforma. A mezőgazdaságban van egy állandó: a föld, ez az alap. A kultúrában, a közművelődésben is van egy állandó: az ember, a célközönség. De a mechanizmusok hasonlóak. "

Jósika Miklós szülőháza Tordán

Tordával kapcsolatosan többször elhangzott, hogy sok jelentős értelmiségit adott a világnak, de ezeket nem tudta megtartani. Így hát úgy döntöttem, hogy megvizsgálom ennek a megállapításnak a történelmi háttereit, és bemutatok néhány értelmiségit, aki a tudományok, irodalom és a művészetek terén alkotott, olyan embereket, akiknek életműve már lezárult.

Albert Mátyás

... ha jól belegondolok, már gyerekkoromban érződött a kultúrához, a művelődéshez ragaszkodás. A magyar identitás megőrzése és az itthon, a szülőföldön maradás ösztönzése is már serdülőkoromban jelentkezett, ami azután csak egyre jobban erősödött. Talán így kell születni, ez belülről jön, ezek mind erős és öntudatos belső érzések, amelyek később csiszolódnak, és a mindennapok rávilágítanak, rávezetnek arra, hogy tenned kell valami jót, valami maradandót.

Vannak csaták, amelyeket elveszítünk. Rájöttem. Ma bejöttem az irodába, és látom, hogy egyik kolléganőm fia ott ül az egyik széken. Hatalmas mosollyal ráköszönök a kis Danra, és ahogy a spanyol mondja, „no me paró bola”, rám sem hederített. Ha a felnőtt és az okostelefon küzd a gyermek figyelméért, abból mi ritkán kerülünk ki győztesen. Komolyra fordítva a szót, szeretnék kicsit foglalkozni azzal, hogy Latin-Amerikában hogyan fest az anya, apa és a gyermek kapcsolata, valamint azzal, hogy mi mindent képesek egymásért megtenni.

Honduras nem az az ország, amelyet ha valakinek megemlítesz, akkor rögtön tudja, hogy miről beszélsz. Ami földrajzi elhelyezkedését illeti, legyünk őszinték, legtöbbünknek kell egy kis segítség, hogy megtalálja a térképen. És ha már itt tartunk, akkor elárulom, hogy vannak olyanok, akik nemhogy az ország, de még a térség létezéséről sem tudnak. És ha földrajzi elhelyezkedését homály fedi, akkor nyugodtan kijelenthetem, hogy kultúrájának sajátosságai még kevesebbé ismeretesek.

A Partiumi Honismereti Konferenciák társaságunk legmagasabb fóruma. Ekkor mutatjuk be tagtársaink kutatási eredményeit, amelyeket igyekszünk közzé tenni mindenki számára. Ugyanekkor adjuk át a Fényes Elek-díjakat és más kitüntetéseket. Ekkor tartjuk a közgyűlésünket is, amelyen fontos határozatokat hozunk. Gyakorlatilag ekkor találkozunk egymással, Szatmárnémetitől Temesvárig, Budapesttől Kolozsvárig. Nem véletlenül mondtam Budapestet, mert nyolc tagunk van Magyarországról. Eddig 24 konferenciát szerveztünk: igyekeztünk mindig más helységben megszervezni, elsősorban ott, ahol sikerült segítséget kapni, a helyi önkormányzatoktól, az egyházaktól. És természetesen a helyi tagtársaink hathatós segítségével. Ugyanakkor igyekeztünk bevonni az illető terület szakembereit is. Ekkor találkoznak a jó barátok, elbeszélgetünk, mint egy nagy családban. Remélem, így érez mindenki.

A Benedek Elek Emlékév legkiemelkedőbb rendezvénye szeptember 30-én Baróton és Kisbaconban volt: Erdővidék központ­jában Elek apó szobrát avatták fel, szü­lőfalujában pedig az emlékház ötven éves fennállását ünnepelték. 2019 hár­mas évforduló okán vált Benedek Elek Emlékévvé: 160 éve született, 90 éve halt meg a nagy mesemondó, lapszerkesztő és kiváló publicista, az általa épített Ma­ri-lak pedig, hol élete utolsó éveit élte, félszáz esztendeje vált múzeummá és zarándokhellyé.

Újra meg újra olvasom a levelét Kedves öcsém, s nem akarok hinni a szemem­nek: minden szavából meleg szeretet árad felém. Ezt a szeretetet könyveim­nek köszönhetem, melyeknek ön gyer­mekkorától mind e mai napokig hű olvasója. Az én szívemről szakadt szü­lötteimnek, melyek megtalálták az utat az ön szívéhez.

Imreh István születésének 100. évfor­dulójára több intézmény és több rokon tudományterület képviselői együtt em­lékeztek szeptember 12–13-án az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Kolozsvári Aka­démiai Bizottság Történelemtudomá­nyi Szakbizottsága, a BBTE Történelem és Filozófia Karának Magyar Történeti Intézete és az MTA BTK Történettudo­mányi Intézete közös szervezésében Kolozsváron megrendezett konferenci­án. Ez is mutatja, hogy mind az erdélyi magyar, mind a magyarországi tudo­mányosság képviselői magukénak érzik a hagyatékát.