A halottak kálváriája
1958. február 5-én a Fő utcai katonai bíróság épületében megkezdődött a Nagy Imre-per. 1958. június 15-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte, továbbá halálra ítélte Gimes Miklóst és Maléter Pált. Másnap, június 16-án, hajnalban a budapesti Gyűjtőfogház udvarán mindhármukat kivégezték, majd holttestüket ugyanott eltemették. A tetemeket 1961. február 24-én titokban kihantolták, és az Új Köztemető 301-es parcellájában hamis nevek alatt eltemették. 1989. március 29-én, a 301-es parcellában megkezdték a kivégzettek kihantolását. 1989. június 16-án, több százezer megemlékező kíséretében a mártírokat újratemették Budapesten, és ezzel 31 év után megkapták az őket megillető végtisztességet, valamint végleges nyughelyüket. Alig három hét múlva, a legfőbb ügyész törvényességi óvása nyomán, a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa bűncselekmény híján hatálytalanította a halálos ítéleteket, és felmentette a kivégzetteket.
Zarándoklatok a Sacré Coeur bazilikába
Az 1956-os forradalom eseményeit és utóéletét feszült figyelemmel követte az egész világ, de a magyarok lakta országokon kívül olyan érzékenyen, mint Franciaországban talán sehol. Ez azzal magyarázható, hogy sok magyar értelmiségi, aztán ’56-os menekült élt a francia fővárosban, de a francia nép szabadságszeretetével is. Nem lehet véletlen, hogy 1956 októberében és novemberében a Sacré Coeur-bazilikában napokon át spontán módon gyűlt össze hatalmas tömeg, hogy a magyarországi forradalomért imádkozzon.
A bazilika a Montmartre-dombot, azaz a Mártírok-hegyét koronázza. 272-ben itt fejezték le Párizs első püspökét, Szent Dénest, akit azóta a franciák legtiszteltebb szentjei között tartanak számon. A kivégzés helyén épült a Sacré Coeur, azaz Szent Szív-bazilika. A hatalmas fehér épülettömb a várost járó szeme előtt több pontból felbukkan, akár a d’Orsay Múzeum teraszáról, akár az Eiffel-toronyból, akár a Szajnán hajókázva szemléljük a várost.
A Sacré Coeur-höz Szent Dénes püspök tragédiája mellett az újkori történelem három drámai eseménye elleni tüntetés és közös ima megtartása is fűződik: a német megszálláskor, az algériai háború kapcsán és az 1956-os magyarországi forradalom idején.
1940. június 15-én a németek megszállták a fővárost. A megszállás kéthónapos időtartama alatt Párizs népe a Montmartre-dombra, a Szent Szív-bazilikába zarándokolt imádkozni.
A bazilika zarándokhellyé vált az algériai háború idején is, amely 1954-ben tört ki. 1958. január 11-én az algériai Nemzeti Felszabadulási Front harcosai átcsaptak a határon, és francia katonákat öltek meg, illetve hurcoltak el. A válasz február 8-án borzalmas volt: a francia bombázók bevetésének eredménye 69 halott és több mint 150 sebesült. Ismeretes, hogy a háborúvá kiszélesedett öldöklés 1962-ben Algéria függetlenségével zárult. Ez volt a muszlim fundamentalisták bátorságot adó első sikere.
Nos, az algériai háború idejének a hatvanas évekre eső időszakában ismét elindult a zarándoklat a Sacré Coeur-höz. Idehaza Szilágyi Domokos megírta egy francia bombázó pilótájának lelki tusáját Algéria fölött, de nem szólhatott ’56-ról. Ezzel szemben szólt, tiltakozott, felháborodott Albert Camus és Jean-Paul Sartre a magyar népfelkelés leverése ellen. Pedig mindkettőjüknek volt mondanivalója az algériai ügyben is, amelynek tragédiáját a saját bőrükön érezték.
A budapesti eseményekről mindent tudtak a franciák. Egy francia fotóriporter éjjel-nappal dolgozott, és küldte a képeket, a tudósításokat a francia fővárosba.
1956. október végén és novemberben a világ egyik legnagyobb harangjának, a 19 tonnás Savoyarde-nak a hívására franciák tízezrei zarándokoltak gyalog vagy drótkötélpályán a Mártírok-hegyére, oda, ahova 1940-ben és az algériai háború idején is zarándokoltak. Most a magyar forradalomért imádkoztak a Sacré Coeur-bazilikában. A szabadság, egyenlőség, testvériség országának népe ezzel a zarándoklattal fejezhette ki egyetértését és együttérzését a magyar szabadságharccal. A Sacré Coeur-höz érkező több tízezer zarándokló és a francia értelmiség tiltakozása mélyen belevéste a francia nép és politika elméjébe a Budapesten történteket. Olyan mélyen, hogy a forradalom 30. évfordulója alkalmával Párizs emléksírhelyet adományozott a magyarországi forradalom jeltelenül eltemetett halottainak.
A mártírok emléksírja
A kivégzettek családtagjai kérelmezték a földi maradványok kiadását és azok eltemetését, megadva a méltó végtisztességet halottaiknak. A maradványok holléte ismeretlen, mondták a hatóságok. 1982-ben az Angliába, majd Párizsba menekített Irodalmi Újság szerkesztője, Méray Tibor – Nagy Imre reformirányzatának híve – javosolta, hogy a jeltelenül elásott halottak ügye jelenjen meg újból a nyilvánosság előtt. Vásárhelyi Miklós beszámolt 1983-ban az Irodalmi Újság hasábjain a 301-es parcellában uralkodó állapotokról: „A talaj csupa láthatatlan gazzal benőtt lyuk, üreg, s egy-egy beomlott gödör mélyén nyugszanak az 1956-os forradalom kivégzett mártírjai.” Ebben az időben a demokratikus ellenzék a Hírmondó, a Beszélő szamizdat szerkesztői elvárásokkal fordultak a magyar kormányhoz, de fenyítést és elutasítást kaptak. 1986 októberében Méray Tibor a forradalom 30. évfordulója alkalmával Párizsban rendezett emlékülésen javasolta, hogy az Emberi Jogok Magyar Ligája vásároljon egy sírhelyet, amelyen felépítik az ’56-os mártírok emléksírját.
A sírhelyet Párizs akkori polgármestere, Franciaország későbbi elnöke, Jacques Chirac ingyen bocsátotta a kérelmezők rendelkezésére, és nem akárhol, hanem a francia főváros legnagyobb és leghíresebb temetőjében, a Pére-Lachaise-ben. A temetőt az ott nyugvó személyek teszik híressé, hiszen ott alussza örök álmát Honoré de Balzac, Chopin, Eugène Delacroix, Jean de La Fontaine, Amedeo Modigliani, Molieré, Yves Montand, Édit Piaf, Henri de Saint-Simon stb.
Az emléksír felállítása Nagy Imre kivégzésének 30. évfordulóján, 1988. június 16-án hatalmas visszhangra talált világszerte. A védnöki testületben 27 Nobel-díjas tudós (!), Fejtő Ferenc történész, Mário Soares, Portugália elnöke és sok más politikus, író, híresség neve szerepel. Néhány közülük: Eugène Ionesco, Paul Goma, Andrzej Wajda, Csoóri Sándor, Rácz Sándor, Kis János, Vásárhelyi Miklós, valamint a kivégzettek hozzátartozóit és még nagyon sok ismert nevet találunk. Az avatási ünnepségen beszélt Méray, Fejtő, és más politikus mellett megérkezett az Európa Parlament, valamint Ronald Reagan amerikai elnök üzenete, amelyeket ott fel is olvastak.
A mártírok szimbolikus sírja viharban megrongálódott hajóhoz hasonlít, amelynek az árboca kettétörött. Vitorlája, a bronzból készült lyukas nemzeti zászló kettészakadt. A hajó teste piros–fehér–zöld gránit, illetve márványtömb, amelyen magyarul és franciául olvasható: „Legyen ez a francia föld jelképes sírhelye Nagy Imrének, Losonczy Gézának, Maléter Pálnak, Szilágyi Józsefnek, Gimes Miklósnak és az 1956-os magyar forradalom minden kivégzettjének, akiknek saját hazájukban nincs sírjuk.”
1988-ban Párizsban tehát emléksírt avattak, ugyanakkor Budapesten rohamrendőrök verték szét a forradalomra emlékező tüntetőket. A párizsi szimbolikus sír felállítása nagyon jelentős előkészítő és erőt adó esemény volt az 1989-ben bekövetkezett változáshoz.
