A tenkei táj- és honismereti konferenciáról

A Tenkei Művelődési és Honismereti Kör és a Bihar megyei község református gyülekezete kilencedik alkalommal rendezte meg május 25-én és 26-án Táj- és Honismereti Konferenciáját. A Fekete-Körös felső folyásának vidéke, ahol tíz-egynéhány Árpád-kori településen csak pár ezer magyar él ma már, igen gazdag hagyományokban, kultúrában, lelkiségben, természeti kincsekben. S erre nem hullhat rá a feledés pora – vélik a találkozósorozat kitartó szervezői.

Az eseménynek A Fekete-Körös völgyének kincsei címet adták, immár harmadik éve, de gyakorlatilag ennél tágabb kitekintésben zajlott le a találkozás és tanácskozás. Köszönhetően annak is, hogy nem csupán a dél-bihari régióból érkeztek előadók, hanem a Kárpát-medence más tájairól is: a Felvidékről, a Viharsarokból, a Nyírségből, az Alföldről, Budapestről.

A konferencia színhelyéül a tenkei református művelődési otthon szolgált. A hely és a szervezői kör szellemiségének megfelelően nyitó és záró áhítatok, konfessziók keretezték a családias hangulatú rendezvényt mindkét napon, a házigazda-főszervező lelkipásztor, Berke Sándor, a Budapestről érkezett Takács Ferenc börtönmissziós és Bubenyák Máté gyógyszerész, Szász Zoltán tiszaföldvári református lelkész, illetve Wagner Erik püspöki titkár (Királyhágómelléki Református Egyházkerület) jóvoltából.


A táj- és honismereti konferenciát idén május 25-én és 26-án immár kilencedik alkalommal rendezték meg Tenkén. (forrás: http://www.itthon.ma)

Elöljáróban érdemes elmondani, hogy az egykori felekezeti tanintézet elkobzott-államosított épületeit az 1989 utáni restitúció során nyerte vissza a református egyház, az egyikben, a fiúiskolában 1956-ban berendezkedett Fekete-Körös völgyi természetrajzi gyűjtemény a helyén maradhatott, sőt magyarországi segítséggel néhány évvel ezelőtt újrarendeződött-konzerváltatott. Bárki arra jár, a református parókián bejelentkezve látogathatja meg a maga nemében páratlan, érdekes és értékes közgyűjteményt. A múzeum felújított hajlékához egy évtizeddel ezelőtt építették hozzá az előadóteremmel, vendégszobákkal, kiskönyvtárral is rendelkező református művelődési házat, amelynek falain a nemzet azon jeleseinek emléktáblái állnak és gyarapodnak, akik valamiképpen kötődnek a településhez, a kistájhoz. Így válik lassacskán egyfajta Fekete-Körös völgyi panteonná e hajlék.

Itt kapott emlékjelet a korábbi években a Tenkén született, méltatlanul keveset olvasott és idézett Fodor Ferenc (1887–1962), a kiváló földrajztudós, kartográfus és nem utolsósorban író, aki gazdasági, tájföldrajzi, vízrajzi, kartográfia-történeti tanulmányok és monográfiák szerzőjeként vált szakmai berkekben ismertté és elismertté, s aki idősebb korában nagy jelentőségű térképészettörténeti munkásságot fejtett ki. Élete nagy részében Budapesten élt, dolgozott, oktatott, az erdélyi-partiumi olvasók emlékezetében talán mégis a szülőhelyét-földjét megidéző nagyszerű monográfiájával, Az elnemsodort faluval maradt meg. E legendás könyv szerzője a tudós pontosságával és az emlékező gyöngédségével írta meg a dél-bihari táj életrajzát: nem csupán az ember történetét, a birtokviszonyok, intézmények kialakulását, hanem a földrajzi környezetnek és az embernek együttes sorsát és egymással való összeforradását is. A történelem viharaiban megnyilvánult helytállás és ellenállás úgy feslik ki Fodor Ferenc 1940-ben megjelent művéből, hogy az örök magyar sors szimbólumává mélyül. Tudnivaló, hogy a Körösök vidékének nagy részét a bécsi döntés Dél-Erdélyben hagyta, az évszázados kisebbségi létben a szórványosodás vált döntő folyamattá itt a magyarság szempontjából…

A Tenkével szomszédos kisfaluban, Görbeden világra jött Tóth István (1923–2001) költő, műfordító, volt nagyváradi középiskolai igazgató, majd marosvásárhelyi főiskolai tanár emléktáblája mellett egy másik poétáé is áll a művelődési háznak a templomkertre néző falán: a Feketegyörösön született Nadányi Zoltáné (1892–1955). A nagyváradi-berettyóújfalui-pesti hírlapíró költő, műfordító, jogász – aki 1940 és 1944 között Bihar megye főlevéltárosa is volt – ma színromán szülőfaluja alig pár kilométerre található Tenkétől, de ott már semmi sem emlékeztet reá, az ő vagy a felmenői világára…

Idén egyszerre három kiválóságnak is táblát állítottak. Első nap az 1937-ben Köröstárkányban született, 2003-ban elhunyt Fábián József tanárt, helytörténészt, a Tenkei magyarok című monográfia szerzőjét méltatta Bothăzan Pemola helybéli pedagógus.

Ugyanaznap az idén tavasszal 92 évesen megboldogult Csák Kálmán muzeográfus, a helyi természetrajzi közgyűjtemény alapítója és sok éven át gondnoka, a Czárán Gyula Barlangászkör mentora tiszteletére állítottak két emléktáblát is, a magyar feliratú mellé román nyelvűt is, az önkormányzat támogatásával, mivel ő a község díszpolgára is volt. A legendás „Kálmán bácsi” regénybe illő életpályáját, nagyhatású munkásságát a házigazda Berke Sándor és a tanítvány Szuhai Sándor barlangász-fotós méltatta, egy ad hoc kiállítást is rendezve a sokoldalú természetbúvár archív felvételeiből.

A tavaly 68 évesen elhunyt Vágner Szabó János nagykunsági közíró, tájkutató, népművelő, a Fekete-Körös völgyének szerelmese, a szórványgondozás jelese emlékére készült táblát a konferencia második napján avatták fel, leánya és unokája jelenlétében. A Bartók Fekete-Körös völgyi kapcsolatait, gyűjtéseit, valamint Györffy István néprajzkutató munkásságát sok éven át népszerűsített publicistára az unokahúga, Kármán Irén filmrendező, újságíró emlékezett, együtt azokkal, akik ismerték és kedvelték a „tiszteletbeli tenkeiként” megboldogultat. Akire a Belényesi-medencében lévő Várasfenesen is szeretettel emlékeznek, hiszen az itteni Györffy István Táj- és Népismereti Otthon, illetve tájház nagy támogatója és népszerűsítője volt. Ő írta egyszer valahol: „A Fekete-Körös völgyét, népét, múltját, kultúráját érdemes újra és újra felfedezni, tempósan haladva, megállva, nyitott szemmel és szívvel figyelve. Minden tekintetben káprázatosan gazdag ez a vidék, amelynek csillogó vagy szerényebb kincseit a 168 kilométer hosszan kanyargó Fekete-Körös mentén gyalog, kerékpáron, szekéren és lovon, s az ősi úton, a vízen haladva láthatjuk meg a legélesebben.”

A konferencián történelmi témájú előadásával két neves budapesti publicista-kutató is részt vett: Domonkos László (A Székely Hadosztály és a Fekete-Körös völgye) és Szidiropulosz Archimédesz (Az összeomláshoz vezető út), a Trianoni Szemle szerkesztői. Lakatos Attila, a váradi püspökség munkatársa egy páratlan római katolikus egyházművészeti műtárgy keletkezésének, lappangásának és előbukkanásának történetéről tartott vetítéses bemutatót, a reneszánsz kori festmény az egyházkormányzási szempontból egykor igen jelentős Belényesből került az egyházmegye kincsestárába.

A felvidéki Szepsiből érkezett Tornaújfalusi Köteles Ágoston Csak azok a kaukázusi sakálok ne üvöltöznének – az erőszakkal elhurcolt felvidéki keresztények szovjet rabságban című előadása korban hozzánk közelebbi eseményekről szólt, a békéscsabai Ugrai Gábor referátumának címe önmagáért beszél: Impériumváltás – 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában. A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke, Dukrét Géza Beöthy Ödönről, a Nagyváradon 1796-ban született, Hamburgban 1854-ben elhunyt politikusról, országgyűlési követről, bihari főispánról, Kossuth partiumi, majd erdélyi kormánybiztosáról emlékezett meg.

A szolnoki Benedek Csaba A Tenkei Református Egyház népi kultúrára gyakorolt hatása című, míg a gyulai Szabóné Magyar Márta A gyógynövények használata régen és ma a Fekete-Körös vidékén című előadással vett részt a konferencián. A szintén gyulai Juhász András mérnök a környezet- és klímaváltozás számos aspektusáról és kihatásáról tartott vetített képes előadást, a nyíradonyi Papp János pedig a természettudományi kutatásról és gyűjtésről. A miskolci etnográfus, Bodnár Mónika Arany János és Tompa Mihály barátságáról értekezett – az előbbi igencsak „itthon van” e tájon, hiszen a Tenkétől félórás autóútra lévő Nagyszalontáról indult és jutott el páratlan szorgalommal és alázattal a magyar szellemvilág csúcsaira.

A Fekete-Körös völgyi táj- és honismereti konferenciát eleddig nyolcszor rendezték meg Tenkén, egyszer pedig Belényesben, a 10. kiadását előreláthatólag szintén május végén tartják majd 2019-ben. S ezen talán már ismét részt tudnak venni Gáspár Attila zilahi zenetanár és tanítványai (énekesek és citerások), akik az előző évektől eltérően idén – objektív okokból – távol maradtak.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Balázs Bécsi Attila

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

" (...) a kulturális termék előállítása is pontosan olyan, mint a kertészetének: mindkettőnek megvan az eredete, ami a kultúrában az ötlet, a kertészetben pedig a mag. A kultúrában az ötlet és az ihlet önmagában semmit nem ér, ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, ha nem ölt testet színben, szóban, hangban, festményben, versben, zenében. A kertészetben, ös - szességében a mezőgazdaságban is így van: ott van a mag, ami ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, más szóval, ha nem kerül számára jó földbe, ha nem kap vizet, napfényt, táplálékot, akkor elsenyved, elpusztul. A két szakterület tartalmát tekintve valóban más, de logikailag teljesen egyforma. A mezőgazdaságban van egy állandó: a föld, ez az alap. A kultúrában, a közművelődésben is van egy állandó: az ember, a célközönség. De a mechanizmusok hasonlóak. "

Jósika Miklós szülőháza Tordán

Tordával kapcsolatosan többször elhangzott, hogy sok jelentős értelmiségit adott a világnak, de ezeket nem tudta megtartani. Így hát úgy döntöttem, hogy megvizsgálom ennek a megállapításnak a történelmi háttereit, és bemutatok néhány értelmiségit, aki a tudományok, irodalom és a művészetek terén alkotott, olyan embereket, akiknek életműve már lezárult.

Albert Mátyás

... ha jól belegondolok, már gyerekkoromban érződött a kultúrához, a művelődéshez ragaszkodás. A magyar identitás megőrzése és az itthon, a szülőföldön maradás ösztönzése is már serdülőkoromban jelentkezett, ami azután csak egyre jobban erősödött. Talán így kell születni, ez belülről jön, ezek mind erős és öntudatos belső érzések, amelyek később csiszolódnak, és a mindennapok rávilágítanak, rávezetnek arra, hogy tenned kell valami jót, valami maradandót.

Vannak csaták, amelyeket elveszítünk. Rájöttem. Ma bejöttem az irodába, és látom, hogy egyik kolléganőm fia ott ül az egyik széken. Hatalmas mosollyal ráköszönök a kis Danra, és ahogy a spanyol mondja, „no me paró bola”, rám sem hederített. Ha a felnőtt és az okostelefon küzd a gyermek figyelméért, abból mi ritkán kerülünk ki győztesen. Komolyra fordítva a szót, szeretnék kicsit foglalkozni azzal, hogy Latin-Amerikában hogyan fest az anya, apa és a gyermek kapcsolata, valamint azzal, hogy mi mindent képesek egymásért megtenni.

Honduras nem az az ország, amelyet ha valakinek megemlítesz, akkor rögtön tudja, hogy miről beszélsz. Ami földrajzi elhelyezkedését illeti, legyünk őszinték, legtöbbünknek kell egy kis segítség, hogy megtalálja a térképen. És ha már itt tartunk, akkor elárulom, hogy vannak olyanok, akik nemhogy az ország, de még a térség létezéséről sem tudnak. És ha földrajzi elhelyezkedését homály fedi, akkor nyugodtan kijelenthetem, hogy kultúrájának sajátosságai még kevesebbé ismeretesek.

A Partiumi Honismereti Konferenciák társaságunk legmagasabb fóruma. Ekkor mutatjuk be tagtársaink kutatási eredményeit, amelyeket igyekszünk közzé tenni mindenki számára. Ugyanekkor adjuk át a Fényes Elek-díjakat és más kitüntetéseket. Ekkor tartjuk a közgyűlésünket is, amelyen fontos határozatokat hozunk. Gyakorlatilag ekkor találkozunk egymással, Szatmárnémetitől Temesvárig, Budapesttől Kolozsvárig. Nem véletlenül mondtam Budapestet, mert nyolc tagunk van Magyarországról. Eddig 24 konferenciát szerveztünk: igyekeztünk mindig más helységben megszervezni, elsősorban ott, ahol sikerült segítséget kapni, a helyi önkormányzatoktól, az egyházaktól. És természetesen a helyi tagtársaink hathatós segítségével. Ugyanakkor igyekeztünk bevonni az illető terület szakembereit is. Ekkor találkoznak a jó barátok, elbeszélgetünk, mint egy nagy családban. Remélem, így érez mindenki.

A Benedek Elek Emlékév legkiemelkedőbb rendezvénye szeptember 30-én Baróton és Kisbaconban volt: Erdővidék központ­jában Elek apó szobrát avatták fel, szü­lőfalujában pedig az emlékház ötven éves fennállását ünnepelték. 2019 hár­mas évforduló okán vált Benedek Elek Emlékévvé: 160 éve született, 90 éve halt meg a nagy mesemondó, lapszerkesztő és kiváló publicista, az általa épített Ma­ri-lak pedig, hol élete utolsó éveit élte, félszáz esztendeje vált múzeummá és zarándokhellyé.

Újra meg újra olvasom a levelét Kedves öcsém, s nem akarok hinni a szemem­nek: minden szavából meleg szeretet árad felém. Ezt a szeretetet könyveim­nek köszönhetem, melyeknek ön gyer­mekkorától mind e mai napokig hű olvasója. Az én szívemről szakadt szü­lötteimnek, melyek megtalálták az utat az ön szívéhez.

Imreh István születésének 100. évfor­dulójára több intézmény és több rokon tudományterület képviselői együtt em­lékeztek szeptember 12–13-án az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Kolozsvári Aka­démiai Bizottság Történelemtudomá­nyi Szakbizottsága, a BBTE Történelem és Filozófia Karának Magyar Történeti Intézete és az MTA BTK Történettudo­mányi Intézete közös szervezésében Kolozsváron megrendezett konferenci­án. Ez is mutatja, hogy mind az erdélyi magyar, mind a magyarországi tudo­mányosság képviselői magukénak érzik a hagyatékát.

Dávid Ferenc szobor, Kolozsvár

Megtörténhet, hogy „a Dávid Fe­renc-szobor”-ként fog bevonulni a törté­nelembe az az egész alakos műalkotás, amelyet augusztus 17-én ünnepélyes keretek között avattak fel Kolozsvár belvárosában. Az unitárius templom és a János Zsigmond Unitárius Kollégi­um, a püspöki hivatal között létrehozott kis téren álló bronzszobor különleges­sége, hogy az első egész alakos Dá­vid Ferenc-szobor, ami valaha készült. És mivel az unitáriusok vallásalapító püspökéről (1520 körül–1579) nem ma­radt fenn hiteles képi ábrázolás, nem ki­zárt, hogy sokaknak ez a kép ragad meg róla a retináján.

Hawaii hallatán a legtöbb emberben fel sem merül, hogy néhány száz magyar ajkú honfitársunk éli ott mindennapjait, valamint háromezerre tehető azoknak a személyeknek a száma, akik magyar származásúnak vallják magukat. A kivándorló emberek egy része el­zárkózik a többi magyartól, de szeren­csére akadnak olyan elszánt személyek, akik igyekeznek identitásukat megőriz­ni. Ezek a Hawaiin élő magyarok, több ezer kilométernyire az anyaországtól, a tőlük telhető módon ápolják hagyo­mányainkat, ünneplik nemzeti ünne­peinket.

securitate beszervezés

A megfigyelt történelemkörről a nevemre kiállított I 72467-es számú szekus dosszié főleg kutatói tevékenységem megfigyelésére vonatkozott. Ennek ellenére számos adatot, dokumentumértékű feljegyzést tartalmaz oktató-nevelői tevékenységemre, főleg pedig az általam vezetett történelemkör tevékenységének a megfigyelésére vonatkozóan. A jelentősebb feljegyzések a következők.

Szentlászló kórustalálkozó

A hely és az alkalom történelmi fontosságát jó mesterünk, karnagyunk, Guttman Mihály néhai zenetanár így fogalmazta meg a 20. Szent László-napi kórustalálkozó alkalmával, 2010-ben: „… Urunk segedelmével, bátran megvallva hitünket, vállalva nemzeti hovatartozásunkat, erdélyi viszonylatban a legnagyobb seregszemléje az élő kórusoknak, akik a Kárpát-medence minden sarkából legalább egyszer eljönnek, hogy Szent László királyunk napján, a kóruszene ünnepén, június hónap utolsó szombatján, Tordaszentlászlón ünnepeljenek. Ez lett a mi kalotaszegi Mekkánk, lassan-lassan zarándokhelyünk.”

A történelemkör tagjai 1982 őszén dolgozataikat Bukarestben is bemutatták. Vendéglátónk Demény Lajos, a Nicolae Iorga történeti intézet nemzetiségi osztályának a vezetője volt, aki október 14-én házigazdaként fogadott bennünket a Petőfi Sándor Művelődési ház rendezvényén. A történelemkör diákjainak az előadásairól az Ifjúmunkás azt írta: „Az esemény, amely ennek a levélnek a megírására késztet, október 14-én zajlott le Bukarestben, amikor is a Petőfi Sándor Művelődési Ház vendégül látta a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Líceum történelemkörének tagjait.