Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A tenkei táj- és honismereti konferenciáról

A Tenkei Művelődési és Honismereti Kör és a Bihar megyei község református gyülekezete kilencedik alkalommal rendezte meg május 25-én és 26-án Táj- és Honismereti Konferenciáját. A Fekete-Körös felső folyásának vidéke, ahol tíz-egynéhány Árpád-kori településen csak pár ezer magyar él ma már, igen gazdag hagyományokban, kultúrában, lelkiségben, természeti kincsekben. S erre nem hullhat rá a feledés pora – vélik a találkozósorozat kitartó szervezői.

Az eseménynek A Fekete-Körös völgyének kincsei címet adták, immár harmadik éve, de gyakorlatilag ennél tágabb kitekintésben zajlott le a találkozás és tanácskozás. Köszönhetően annak is, hogy nem csupán a dél-bihari régióból érkeztek előadók, hanem a Kárpát-medence más tájairól is: a Felvidékről, a Viharsarokból, a Nyírségből, az Alföldről, Budapestről.

A konferencia színhelyéül a tenkei református művelődési otthon szolgált. A hely és a szervezői kör szellemiségének megfelelően nyitó és záró áhítatok, konfessziók keretezték a családias hangulatú rendezvényt mindkét napon, a házigazda-főszervező lelkipásztor, Berke Sándor, a Budapestről érkezett Takács Ferenc börtönmissziós és Bubenyák Máté gyógyszerész, Szász Zoltán tiszaföldvári református lelkész, illetve Wagner Erik püspöki titkár (Királyhágómelléki Református Egyházkerület) jóvoltából.


A táj- és honismereti konferenciát idén május 25-én és 26-án immár kilencedik alkalommal rendezték meg Tenkén. (forrás: http://www.itthon.ma)

Elöljáróban érdemes elmondani, hogy az egykori felekezeti tanintézet elkobzott-államosított épületeit az 1989 utáni restitúció során nyerte vissza a református egyház, az egyikben, a fiúiskolában 1956-ban berendezkedett Fekete-Körös völgyi természetrajzi gyűjtemény a helyén maradhatott, sőt magyarországi segítséggel néhány évvel ezelőtt újrarendeződött-konzerváltatott. Bárki arra jár, a református parókián bejelentkezve látogathatja meg a maga nemében páratlan, érdekes és értékes közgyűjteményt. A múzeum felújított hajlékához egy évtizeddel ezelőtt építették hozzá az előadóteremmel, vendégszobákkal, kiskönyvtárral is rendelkező református művelődési házat, amelynek falain a nemzet azon jeleseinek emléktáblái állnak és gyarapodnak, akik valamiképpen kötődnek a településhez, a kistájhoz. Így válik lassacskán egyfajta Fekete-Körös völgyi panteonná e hajlék.

Itt kapott emlékjelet a korábbi években a Tenkén született, méltatlanul keveset olvasott és idézett Fodor Ferenc (1887–1962), a kiváló földrajztudós, kartográfus és nem utolsósorban író, aki gazdasági, tájföldrajzi, vízrajzi, kartográfia-történeti tanulmányok és monográfiák szerzőjeként vált szakmai berkekben ismertté és elismertté, s aki idősebb korában nagy jelentőségű térképészettörténeti munkásságot fejtett ki. Élete nagy részében Budapesten élt, dolgozott, oktatott, az erdélyi-partiumi olvasók emlékezetében talán mégis a szülőhelyét-földjét megidéző nagyszerű monográfiájával, Az elnemsodort faluval maradt meg. E legendás könyv szerzője a tudós pontosságával és az emlékező gyöngédségével írta meg a dél-bihari táj életrajzát: nem csupán az ember történetét, a birtokviszonyok, intézmények kialakulását, hanem a földrajzi környezetnek és az embernek együttes sorsát és egymással való összeforradását is. A történelem viharaiban megnyilvánult helytállás és ellenállás úgy feslik ki Fodor Ferenc 1940-ben megjelent művéből, hogy az örök magyar sors szimbólumává mélyül. Tudnivaló, hogy a Körösök vidékének nagy részét a bécsi döntés Dél-Erdélyben hagyta, az évszázados kisebbségi létben a szórványosodás vált döntő folyamattá itt a magyarság szempontjából…

A Tenkével szomszédos kisfaluban, Görbeden világra jött Tóth István (1923–2001) költő, műfordító, volt nagyváradi középiskolai igazgató, majd marosvásárhelyi főiskolai tanár emléktáblája mellett egy másik poétáé is áll a művelődési háznak a templomkertre néző falán: a Feketegyörösön született Nadányi Zoltáné (1892–1955). A nagyváradi-berettyóújfalui-pesti hírlapíró költő, műfordító, jogász – aki 1940 és 1944 között Bihar megye főlevéltárosa is volt – ma színromán szülőfaluja alig pár kilométerre található Tenkétől, de ott már semmi sem emlékeztet reá, az ő vagy a felmenői világára…

Idén egyszerre három kiválóságnak is táblát állítottak. Első nap az 1937-ben Köröstárkányban született, 2003-ban elhunyt Fábián József tanárt, helytörténészt, a Tenkei magyarok című monográfia szerzőjét méltatta Bothăzan Pemola helybéli pedagógus.

Ugyanaznap az idén tavasszal 92 évesen megboldogult Csák Kálmán muzeográfus, a helyi természetrajzi közgyűjtemény alapítója és sok éven át gondnoka, a Czárán Gyula Barlangászkör mentora tiszteletére állítottak két emléktáblát is, a magyar feliratú mellé román nyelvűt is, az önkormányzat támogatásával, mivel ő a község díszpolgára is volt. A legendás „Kálmán bácsi” regénybe illő életpályáját, nagyhatású munkásságát a házigazda Berke Sándor és a tanítvány Szuhai Sándor barlangász-fotós méltatta, egy ad hoc kiállítást is rendezve a sokoldalú természetbúvár archív felvételeiből.

A tavaly 68 évesen elhunyt Vágner Szabó János nagykunsági közíró, tájkutató, népművelő, a Fekete-Körös völgyének szerelmese, a szórványgondozás jelese emlékére készült táblát a konferencia második napján avatták fel, leánya és unokája jelenlétében. A Bartók Fekete-Körös völgyi kapcsolatait, gyűjtéseit, valamint Györffy István néprajzkutató munkásságát sok éven át népszerűsített publicistára az unokahúga, Kármán Irén filmrendező, újságíró emlékezett, együtt azokkal, akik ismerték és kedvelték a „tiszteletbeli tenkeiként” megboldogultat. Akire a Belényesi-medencében lévő Várasfenesen is szeretettel emlékeznek, hiszen az itteni Györffy István Táj- és Népismereti Otthon, illetve tájház nagy támogatója és népszerűsítője volt. Ő írta egyszer valahol: „A Fekete-Körös völgyét, népét, múltját, kultúráját érdemes újra és újra felfedezni, tempósan haladva, megállva, nyitott szemmel és szívvel figyelve. Minden tekintetben káprázatosan gazdag ez a vidék, amelynek csillogó vagy szerényebb kincseit a 168 kilométer hosszan kanyargó Fekete-Körös mentén gyalog, kerékpáron, szekéren és lovon, s az ősi úton, a vízen haladva láthatjuk meg a legélesebben.”

A konferencián történelmi témájú előadásával két neves budapesti publicista-kutató is részt vett: Domonkos László (A Székely Hadosztály és a Fekete-Körös völgye) és Szidiropulosz Archimédesz (Az összeomláshoz vezető út), a Trianoni Szemle szerkesztői. Lakatos Attila, a váradi püspökség munkatársa egy páratlan római katolikus egyházművészeti műtárgy keletkezésének, lappangásának és előbukkanásának történetéről tartott vetítéses bemutatót, a reneszánsz kori festmény az egyházkormányzási szempontból egykor igen jelentős Belényesből került az egyházmegye kincsestárába.

A felvidéki Szepsiből érkezett Tornaújfalusi Köteles Ágoston Csak azok a kaukázusi sakálok ne üvöltöznének – az erőszakkal elhurcolt felvidéki keresztények szovjet rabságban című előadása korban hozzánk közelebbi eseményekről szólt, a békéscsabai Ugrai Gábor referátumának címe önmagáért beszél: Impériumváltás – 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában. A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke, Dukrét Géza Beöthy Ödönről, a Nagyváradon 1796-ban született, Hamburgban 1854-ben elhunyt politikusról, országgyűlési követről, bihari főispánról, Kossuth partiumi, majd erdélyi kormánybiztosáról emlékezett meg.

A szolnoki Benedek Csaba A Tenkei Református Egyház népi kultúrára gyakorolt hatása című, míg a gyulai Szabóné Magyar Márta A gyógynövények használata régen és ma a Fekete-Körös vidékén című előadással vett részt a konferencián. A szintén gyulai Juhász András mérnök a környezet- és klímaváltozás számos aspektusáról és kihatásáról tartott vetített képes előadást, a nyíradonyi Papp János pedig a természettudományi kutatásról és gyűjtésről. A miskolci etnográfus, Bodnár Mónika Arany János és Tompa Mihály barátságáról értekezett – az előbbi igencsak „itthon van” e tájon, hiszen a Tenkétől félórás autóútra lévő Nagyszalontáról indult és jutott el páratlan szorgalommal és alázattal a magyar szellemvilág csúcsaira.

A Fekete-Körös völgyi táj- és honismereti konferenciát eleddig nyolcszor rendezték meg Tenkén, egyszer pedig Belényesben, a 10. kiadását előreláthatólag szintén május végén tartják majd 2019-ben. S ezen talán már ismét részt tudnak venni Gáspár Attila zilahi zenetanár és tanítványai (énekesek és citerások), akik az előző évektől eltérően idén – objektív okokból – távol maradtak.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával.

Mezőkeszü

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával. 

Mezőkeszü

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával. 

Negyedszázad komoly időszaknak számít egy civil szervezet életében, s ez mérleg készítésére kötelez. Dióhéjban szeretném ismertetni egyesületünk legfontosabb tevékenységeit, eredményeit. Már 1992-ben felmerült egy honismereti szövetség megalakításának szükségessége. Még abban az évben tervet állítottam össze helytörténeti és néprajzi kutatómunka megszervezésére, valamint emlékhelyek létesítése és ápolása érdekében.

Mezőkeszű, Református templom

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával.

A 19. és a 20. század irodalmi szövegeinek szerkesztője és értelmezője, a szövegek társadalomtörténeti összefüggéseinek kutatója, szótárszerkesztő, lelkiismeretes könyvkiadói szakember és intézményalapító, tankönyvszerző áll előttünk.

„A magyar irodalom legelőször óvodás koromban ragadott meg, amikor román elemi iskolába járván (merthogy a magyar református elemit épp első osztályos koromban zárták be) Édesanyám magyarul írni-olvasni Petőfi Sándor és Arany János versein tanított. Aztán folytatódott és mélyült a kötődésem a székelyudvarhelyi gimnazista évek alatt, ahol jó és lelkes magyar tanáraim voltak, s persze akkor már magamtól szenvedélyes olvasó voltam. A család el is könyvelte, hogy magyar irodalom szakra megyek.”

A Tomcsa Sándor Színház segítségével immár második alkalommal rendezték meg a forradalom.ma elnevezésű, rendhagyó március 15-i megemlékezést Székelyudvarhelyen. 2016. március idusán az 1848-as forradalom kirobbanásának délelőtti eseményeit, idén forradalom.ma 2.0 néven a délutáni eseményeket elevenítették fel a szervezők.

„Dániában senki sem tekint úgy a népfőiskolára, mint egy tanulási lehetőségre, inkább, mint egy év kikapcsolódásra a gimnáziumi évek után. Ezen intézmények a tábortűzről, hippikről és gitárról híresek, egy olyan közegben, ahol a résztvevő diákok között nagyon szoros barátság alakul ki. Ez egy olyan lehetőség a számukra, ahol könyvek és esszék helyett végre azon dolgozhatunk, hogy különböző kapcsolatokat építsünk, barátkozzunk, és ezáltal jobb emberré is váljunk egy kicsit.”

Színházszekér jó úton a „világvégétől” hat kilométerre

Küsmöd a világ vége, onnan is hat kilométerre fekszik Siklód – így tartja a mondás. S hogy mi történik egy átlagos novemberi hétvégén az alig 300 lakosú, szinte megközelíthetetlen, ám csodaszép Hargita megyei faluban? Egy egész hadseregnyi embert megmozgató amatőr színjátszó találkozó, az immár 19. alkalommal megszervezett Az ekhós szekér nyomában nevet viselő seregszemle.

türi magyar ház

E népszokás ezeréves, pogánykori „felmenői” a téli napfordulóhoz köthető néphagyományok között keresendők, mint például a regölés volt hajdanán, amely már nem él a faluban (egyebütt sem a környékünkön), de szövegtöredékeit a gyermekmondókák hellyel-közzel még megőrizték. 

erdélyi krónika

Immár több mint egy éve, hogy elindult Erdély első történelmi portálja, az Erdélyi Krónika. Visszatekintve az elmúlt 12 hónapra, elmondható, hogy a kezdeményezés nem volt eredménytelen.

I. István király 1038. augusztus 15-én halt meg, és Székesfehérvárott az általa építtetett Nagyboldogasszony-székesegyházban temették el. 1083. augusztus 20-án ugyanitt avatták szentté. Nem meglepő ezek után, ha nehézségek idején ma is, közel ezer évvel az ő halála után, buzgón hozzá fohászkodunk, és templomainkban ezt énekeljük: „Hol vagy István király, téged magyar kíván, gyászos öltözetben teelőtted sírván”.

Olvasótábor Szálkán

Még a térképen is alig… A faluban magában már inkább, hisz volt már itt ilyesmi. Mint ahogyan másutt is előfordult, több helyszín esetében, a visszatérés. Az elmúlt 45 év adott erre alkalmat. Még kimondani is emelkedettség: közel fél évszázad, legkevesebb két nemzedék lelkisége benne, s a példa, az elköteleződés, a játék és az emberélmény közelségei.

both joco, both zsuzsanna

A 30plusz néptánctanfolyamnak indult, de már az elején többnek bizonyult annál. Hamarosan közösséggé kovácsolódott. Célközönsége a harminc fölötti korosztály, de fiatalabbak is jöhetnek. Senkit sem akarunk kizárni, de úgy gondoltuk, hogy ez az a korosztály, amely ha táncolni szeretne, nem válogathat sokféle lehetőségből. Ebben a csoportban nem tanulunk koreográfiát, nem gyúrunk színpadra, hanem csak úgy, a tánc szeretetéért, az együttlétért gyűlünk össze minden péntek este 8 órakor.