Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Közművelődés a szórványban. A Teleki Magyar Ház

Nagybánya

A Teleki Magyar Ház 2002. évi létrehozását egyaránt segítette a nagybányai magyarság és a civil szervezetek szinte egyidejű nagy elhatározása, valamint a kedvező anyaországi támogatáspolitika. 1989 után alakuló-újjáalakuló egyesületeink, az erőre kapó helyi művelődési kezdeményezések az ezredforduló idejére egyre gyakrabban szembesültek azzal, hogy nincs megfelelő életterük, nincs épület, ahol székhelyüket berendezzék, programjaikat lebonyolítsák. Az Illyés Közalapítvány (IKA) tiszavirág-életű magyarház-programja tehát éppen időben érkezett.


Képzőművészeti tárlat megnyitója a Teleki-házban

Az alapítvány segítségével egy különleges történelmi értéket képviselő műemléképület-együttest sikerült megvásárolni és közösségi házzá alakítani: gróf Teleki Sándor (1821–1892) szabadságharcos, emlékíró egykori nagybányai lakóházait. A megvalósult álom önbizalmat adott és pezsgést vitt a magyar közösség életébe, amely maga is segítette az intézmény megerősödését, s ma is igyekszik bár részben fenntartani otthonát. Ennek a közösségnek is köszönhető, hogy fennállása tizedik esztendejére a Teleki Magyar Ház a Nagybánya környéki Bányavidék meghatározó tényezőjévé fejlődött: kulturális központ és közösségi ház, történelmi emlék és a szabadidő eltöltésére alkalmas élettér. Rendezvényei, vendégprogramjai révén szinte folyamatos tevékenység, nyüzsgés jellemzi.

A ház nevéhez az elmúlt években számos művelődési, hagyományőrző és ifjúsági program szervezése kapcsolódik. Táncházaktól gyermektáborokig, kézműves rendezvényektől nyári játszóházig, könyvbemutatóktól hangversenyekig, különféle tanfolyamoktól honismereti kirándulásokig terjed a kínálat. Több mint száz kortárs képzőművészeti tárlatot nyitottunk meg az intézmény termeiben. Tizenötezer kötetes könyvtárunk Nagybánya szülötte, Tersán­szky J. Jenő nevét viseli. Népszerűek ismeretterjesztő kiadványaink (könyvek, falinaptárok). Szervezőként, vagy társ-
szervezőként részt vettünk és veszünk városi szintű ünnepségek (Szent István Napok, Teleki Napok) és fesztiválok (Főtér Fesztivál, Gesztenye Ünnep) megszervezésében. A hagyománytisztelet, történelmünk és kulturális örökségünk ismerete talán egyedüli garanciái az itt élő magyar közösségek megmaradásának; programjaink segítségével ezeket a gyökereket igyekszünk erősíteni.

Nagyon fontosnak tartjuk a gyermekekkel és fiatalokkal való foglalkozást, mozgalmas, játékos programok, vetélkedők, csapatversenyek, táborok stb. szervezését. A Teleki Ösztöndíjprogram keretében rendszeresen támogatjuk iskolakezdő elsőseinket és legjobb középiskolás diákjainkat. Részt veszünk a tehetséggondozásban, 2011-től regisztrált Tehetségpontként működünk.

Mindezek mellett tudjuk, hogy nem elegendő csupán Nagybányát szem előtt tartanunk, különösen a gyermek- és ifjúsági programok vonatkozásában lehetőleg az egész Bányavidékre (sőt Máramarosra) is figyelnünk kell. Több környékbeli magyarlakta településen (Kapnikbánya, Tőkés, Misztótfalu) már csak fakultatív anyanyelvi oktatás működik, így az egyházak mellett az olykor odalátogató bábelőadások, népzenei koncertek, táncházak jelentik-jelenthetik az egyetlen kapcsolatot a magyar kulturális identitással, a kicsinységében is nagyobb testvér nagybányai magyar közösséggel.

Az elmúlt években több alkalommal is közreműködtünk együttesek (Folker Együttes, Háromszék Táncegyüttes stb.), előadók (Gryllus Vilmos, Zorkóczy Zenóbia) és vándorbábosok tájoltatásában, vidéki (vagy a vidéknek szóló nagybányai) előadások szervezésében; tavaly több mint ezer gyermek és felnőtt kapcsolódott be ezekbe a rendezvényekbe. Az idén először meghirdetett Bánya-Vidék – Otthonunk, és az is marad című, többfordulós ifjúsági honismereti játékunkra is rengeteg vidéki diák jelentkezett; a közel fél éven át zajló vetélkedő során Nagybánya és környéke értékeire és magyar közösségeire igyekeztünk felhívni a figyelmet.

A Telekiek örökében

A Teleki-ház megvásárlása és az intézményalapítás során nagyon hamar szembesültünk azzal, hogy nem csak egy magyar házat hozunk létre, de komoly történelmi örökséget hordozó emlékhely és műemléképület gondozásának nehézségeit is fel kell vállalnunk. Eszerint az elmúlt évtizedben arra törekedtünk, hogy visszaadjuk az 1892 óta kalandos sorsot megélt ingatlan eredeti szépségét, egyszerűségében is megragadó patináját. Úgy érezzük, hogy sikerült: a részben restaurált gyönyörű szecessziós faragott kapu, a tágas központi folyosó, a helytörténeti gyűjteményünk egy részét befogadó üveges tárlók (a grófi könyvtár egykori beépített szekrényei) a faragott tölgyfa ajtókeretek és ablaktáblák, valamint a 2007-ben a MOL részvénytársaság támogatásával parkosított kert, benne az építtető szobrával, sok mindent visszaadnak a hajdani Teleki-kúria hangulatából. (A tervezett két legkomolyabb beruházás, az intézmény jövőjét leginkább befolyásoló pincekávézó és a tetőtéri turistaszállás megvalósítására forráshiány miatt egyelőre nem kerülhetett sor.)


A Teleki-ház központi folyósója. Dávid Lajos felvételei

Régiségtárunkban – amelyet szeretnénk kis helytörténeti gyűjteménnyé fejleszteni – kiemelt helyet foglalnak el a családhoz kapcsolódó emlékek: az öreg ezredes emlékiratainak kiadásai, a Teleki család tagjait ábrázoló rajzok és fotográfiák, levelezések és okiratok kópiái, néhány porcelán, Dinyés László és Tőrös Gábor szobrászművészek bronzplakettjei. A látogató az egykori nagybányai Teleki utca névtábláját és a lakóház fennmaradt, egyedi díszítésű, réz ajtó- és ablakdíszeit is megtekintheti. Különösen büszkék vagyunk arra a néhány 17–19. századi kiadványra – köztük Werbőczy Tripartitumának egy Misztótfalusi Kis Miklós által nyomtatott eredeti példányára –, amelyek gróf Teleki Imre (Teleki Blanka édesapja) kézjegyét viselik; feltehetően a második világháborút követően kerültek el a kővárhosszúfalusi kastély azóta elpusztult könyvtárából.

Intézmény a szórványban

Kis túlzással kicsiben mindenünk megvan tehát, mint a „nagyoknak” – csak éppen egy sajátos, mostohább világban élünk. A közösség rétegződése, a rétegkultúrák és az ezeknek való megfelelés tömbmagyar vidékeken is fejtörést okozhat a művelődési házak szervezőinek, de szórványban – ahol eleve viszonylag kis létszámú közönségre számíthatunk és az intézmények rétegződésére sincs lehetőség – ez még inkább tetten érhető. Különösen, hogy itt a magyarságon belül egy újabb kulturális törésvonal is megjelenik: az anyanyelv és az ahhoz való viszonyulás.

Nincs olyan kis létszámú közönség és közösség, amelyet már szabad nem komolyan vennünk – és olyan nagy sincs; a „fészbúk”, az internet virtuális világa ma a civil szférában is nagyhatalom. Volt háromtagú férfidalárdánk, de egyébként kitűnő nagykórusunk is alig tucatnyi tagot számlál. Van olvasókörünk 5-6 résztvevővel. Táborainkba 40-50 gyermeket, fiatalt tudunk fogadni. Táncházba, cserkészfoglalkozásokra 50-60-an jönnek, kézmíves szombatjainkon 60-80 gyermek és anyuka rohamát kell állnunk. Tárlatmegnyitókra, hangversenyekre 50-80-an járnak. A Bóbita Gyermeknapok családi programjai 2-300 részvevőt mozgósítanak. Tavaly a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttesnek szerveztünk gyermekelőadást: két fellépésükre több mint 600 fiatalt sikerült toborozni a környékről, de több hétig dolgoztunk rajta.

Adott tehát az intézmény, amelynek ennyiféle kívánalomnak kell megfelelnie – és nem is mellesleg a patinás épületegyüttes. Pár esztendeje ellátogatott hozzánk az egyik anyaországi nagy alapítvány képviselője, s megrökönyödve nézett körbe: „Itt? Táncház? Kézműveskedés? Ne vicceljünk… Inkább múzeum…” Nehezen tudtuk meggyőzni (talán nem is sikerült): ez olyan épület, amely időnként emlékhely, képzőművészeti tárlatok szentélye, időnként meg csatatér…

Ez a sokféle és sokfelé megfelelés, sokszínű igény és elvárás nagyon sok időt, embert, szervezést és persze pénzt igényelne – miközben azért a minőségre és az épületre is vigyázni szeretnénk. Az elmúlt évek eredményeit számba véve igazi mércénk a sok-sok rendezvény és programjaink – de sokáig egyetlen tiszteletdíjas munkatársunk volt: a takarítónő…

Fenntartását tekintve a Magyar Ház három pillérre támaszkodik (nagyjából egyenlő arányban): adományok, pályázati támogatások és programokból származó bevételek. Programjaink nagy része természetesen ingyenes, de vannak rendezvényeink, amelyek anyagi fedezetét csak a részvevőkkel közösen tudjuk előteremteni, másokat meg éppen azért szervezünk, hogy jövedelemhez juttassuk a Házat. Örök dilemma megtalálni a keskeny mezsgyét a még nem túl sok és a már nem nagyon kevés határán, hogy a szerényebben élő közönséget – főleg szülőket, gyermekeket – el ne riasszuk.

Turistaszállásként is működő kis vendégházunk is segít a ház fenntartásában, akárcsak a kiadványainkból származó bevételek (bár ez utóbbi sajnos ritkán tudatosul a könyvkiadási pályázatok kiíróiban és elbírálóiban). A nagybányai magyarság, ha nem is erején felül, de úgy érzem, a máshol tapasztaltakat meghaladó mértékben tartja fenn intézményét. Állítom: az emberek jósága kimeríthetetlen, természetesen azonban az utakat folyamatosan kell keresni, hogy a házat szerető és programjait látogató segítőkész emberek fillérjei hozzánk eljuthassanak.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás