Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Táji tagolódás Erdély népi építészetében

Furu Árpád új könyve* tekintélyes munka, terjedelmében és tartalmában is. A mű alapja Furu Árpádnak a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Hungarológiai tanulmányok doktori iskolája keretében elkészített, 2015. február 13-án – hozzátehető, sikerrel – megvédett értekezése. Ennek címe: Táji tagolódás Erdély népi építészetében volt.

Ha belegondolunk, a most megjelent kötet azonos címe tulajdonképpen nem pontos.

A szokásos és elmaradhatatlan bevezető oldalak (I-II. fejezet, 9-30. o.) után ugyanis 6 fejezetben, közel 200 oldalon Erdély népi építészetének morfológiai leírása következik. Megismerjük a településszerkezeteket és a telekhasználatot, a lakóházak alaprajzi elrendezését és a tüzelőberendezéseit, az épületszerkezeteket, a homlokzatok kiképzését és a házak formai megjelenését. Itt nem áll meg, mert folytatja az udvar épületeivel és zárja ezt a részt a térelválasztók, a kapuk, kerítések bemutatása.

És, nemcsak a magyar népi építészetet, annak táji tagolódását dolgozza fel – mint ahogyan ez egy hasonló nagy földrajzi táj népi kultúrájának valamely jelensége esetében megszokott dolog. Itt valóban Erdélyről van szó és az ezt benépesítő etnikumok összességéről.

Nem tehetett mást, mert ha a kitűzött célját, a népi építészet táji tagolódását akarta feldolgozni, akkor be kell mutatnia, hogy minek az elemzésére vállalkozott. Márpedig egy ilyen összegzéshez a rendelkezésre álló források nagyon egyenetlenek. Vannak nagyon jól feldolgozott területek, jelenségek – az egyes etnikumoknál nagyon gyakran más- és máshova esnek a hangsúlyok – és e mellett elhanyagolt, alig ismert részletek. Még az se mondható, hogy a magyar népi építészet terén minden „megoldott”, a román kutatás hosszú időn keresztül területileg máshova koncentrált, a német-szász pedig nagy hiányokat mutat, amelyek lehet, hogy már nem is pótolhatók.

Egy olyan vizsgálat, mint egy adott kulturális jelenség táji tagolódása, ideális esetben akkor végezhető el, ha a források egyenletesek, azonos szempontok alapján jöttek létre. Nem véletlen, hogy a magyar néprajztudomány, az egyébként erre (is) elvégzett atlasz-kutatáshoz fordul ilyen esetekben. Csakhogy, ez a Magyar Néprajzi Atlasz. A szomszédos, vagy akár az együttélő népek atlaszai sajnos nem kompatibilisek, az egyes jelenségeket feldolgozó lapokat nem lehet „egymásra helyezni”.  Marad tehát az a megoldás, amit szerencsénkre a szerző is követ, egy saját adatbázis létrehozása, vagyis Erdély népi építészetének feldolgozása.

A kötet leíró része hallatlanul adatgazdag. Nemcsak a szakirodalom alapos ismeretéről győz meg minket, hanem arról a hatalmas terepmunkáról, amivel ezt kiegészítette. A népi építészet kutatói rendszerint specializálódnak, egyesek a településekkel, mások, a „házkutatók” a lakó-, és meglehetősen kevesen a gazdasági-, nem véletlenül „mellék”- jelzővel illetett épületekkel. Ezt egy ilyen összegzés készítője nem engedhette, és nem is engedte meg magának. Mint ahogyan azt se, hogy csak a magyar anyaggal foglakozzon.

Természetesen nyomon követhető, hogy a szerző hol végzett részletesebb előmunkálatokat, írt könyvet (Kalotaszeg, Udvarhelyszék), tanulmányt, esetleg tervezi ezt (Aranyosszék), vagy tartja kézben egy település népi építészeti emlékvédelmét (Torockó).  De láthatóan ott is végzett részletesebb terepmunkát, ahol kirívó hiányosságokat tapasztalt (pl. Beszterce környéke).


Csákány Elek udvara Kidében 1950 körül. Illusztráció a könyvből

Ebben a részben érdemes még felfigyelni a történeti források bőséges használatára, kiemelten a Szabó T. Attila, a B. Nagy Margit és Benkő Elek által feltárt levéltári adatok idézetére a történeti előzmények jobb megvilágítása érdekében. Jól „hasznosította” az ebből a szempontból nem nagyon ismert, a 18-19. század fordulóján készült unitárius egyházlátogatási jegyzőkönyvek ide vonatkoztatható adatait. Vagyis az egyes jelenségek történeti alakulását is igyekszik megvilágítani.

A leíró fejezetekben egyes helyeken kis, önálló monográfiák olvashatók. Különösen figyelemreméltó a gazdasági épületek példaszerű szinte összegzése, benne olyan, felfedezésszámba menő épületekkel, mint a búzaszínek. A kapuknál a fedeles nagykapuk, a székelykapuk mellett csak szórványosan foglalkoztak a többiekkel, ezeknek is nagyon jó „kismonográfiája” olvasható a disszertációban.

A kötet második része, a IX. fejezet és az „Összegzés”.

Erdély népi építészetének táji tagolódást, ennek idő- és térbeli alakulását egy módszertani újításával, a „népi építészeti változók” segítségével állapította meg. Módszertanilag éppen az egyenetlen forrásanyag miatt van erre szüksége. A matematikai modell első pillantásra túl merevnek tűnik, mint ahogyan a klaszteranalízisek is (Harkai Imre kézi, Borsos Balázs számítógépes), de a változók minősítésével, hierarchizálásával úgy tűnik, egy rugalmasabb és eredményes analízist tudott elvégezni. Leírja az egyes tájak jellemzőit, a nagy építészeti régiókat: a közép-erdélyi pitvaros házövezetet, a kelet-erdélyi ereszes ház övezetét, azaz Székelyföldet, az észak-erdélyi kemencés-lakószobás házat és végül a magashegyi kamrás ház övezetét. Ezeken belül a kistájakat ismerteti, az ismert és kevésbé ismert régiókat.

Mindezek szemléletesen nyomon követhetők a kötet végén található térképeken, érdemes bennük elmélyedni, tanulságosak.

Mindenképen szólni kell az kötet illusztrációiról. 735 kép – hihetetlen mennyiség!  Egy részük a szakirodalomban eddig nem, vagy alig ismert forrásból származik. Nagyon jó a rajzok válogatása, amelyek közül számos az előbbi körbe tartozik, a fényképeknél meg ilyenek például Téglás István fényképhagyatéka az 1900-as évek elejéről, vagy Romulus Vuia, egyébként az Erdélyi Néprajzi Múzeumban őrzött, a magyar kutatás számára kevéssé ismert képei. És ott vannak a jelölt saját fotói – amelyek, ha a korábbiakból esetleg nem derült volna ki, bizonyságai nagy terepismeretének.

Nem volt könnyű ebből a hatalmas anyagból „használható” könyvet csinálni. De sikerült, köszönhetően az Exit Kiadónak. Nagy Péter igazgató az eddigi Furu-kötetek mellé igazán pompás munkát tett – az azokat is tervező Könczey Elemér munkájának köszönhetően. Megoldotta, hogy az igazán nem „könnyű” könyv „használható” és remélhetően a szélesebb közönség számára is izgalmas ismereteket, élményt fog nyújtani.

És illik visszakanyarodni arra, amit a bevezetőben felvetettem – a címre. A második kiadásnál – mert Furu Árpád eddigi köteteinél ezt már „megszokhattuk” – javaslom az Erdély népi építészete és táji tagolódása cím megfontolását.

A bevezető oldalon egy, a házak bejárati ajtajának szemöldökfáján, a nagykapukon egyaránt szereplő idézetet olvashatunk: „Pax intratibus, salus exiuntibus” (béke a belépőnek, egészség a távozónak). A szerzővel egyetértésben én is ezt kívánom a kötet olvasóinak.

 

*Furu Árpád: Táji tagolódás Erdély népi építészetében. Exit Kiadó és a Teleki László Alapítvány kiadása. Kolozsvár, 2017. 416 p., 735 kép, 8 térkép

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Katona Lajos: A vakok kolozsvári intézetének története 1900–1920 között

Az átlag kolozsvári legfeljebb hallott róla, hogy Kolozsvárt működik egy különleges szakiskola, amelyben a siketeket, s egy másik, amelyben a vakokat nevelik-oktatják. Azt már csak kevesen tudják, hogy hol és mióta működnek ezek a tanintézetek, s még kevesebben, hogy milyen munka folyik bennük. Nagyon keveset írtak róluk, s ennek fő oka, hogy e fogyatékosságoktól megkímélt tollforgatók félnek, idegenkednek betekinteni ebbe a különös világba, nem is tudják beleélni magukat az ottani élethelyzetekbe.

Hívószó – Kós Károly és Papp Aurél levelezése

A Budapesten megjelenő Enigma című művészetelméleti folyóirat XXIV. évfolyamának 2017/92. száma Hívószó – Kós Károly és Papp Aurél levelezése címmel 155 oldalt szentel a két kimagasló erdélyi személyiség barátságát és együttműködését felvillantó tematikának. S hogy ezt a rendkívül izgalmas, történelmi és művészettörténeti párhuzamokkal gazdagon fűszerezett anyagot éppen Sümegi György, az erdélyi művészeti élet egyik legavatottabb szakértője méltatja, és bocsátja közlésre a dokumentumokat, korántsem véletlen. Hiszen személyében nem egy hazai talányra derített már fényt az évek, évtizedek folyamán. Elegendő csupán a Miklóssy Gáborról, Nagy Istvánról, Szolnay Sándorról, Thorma Jánosról írott monográfiáit, a nagybányaiakat és a kolozsvári festőket bemutató tanulmányait említenem.

A tordaszentlászlói amatőr színjátszás története – a népi kultúrától a magas kultúráig . Laczi Enikő

Igényesen összeállított, tetszetős kivitelű és nagy körültekintéssel megírt, olvasmányos monográfiát, gazdag forrásfeltáró és forrásközlő kötetet vehet kezébe a polgárosodás, az egyesületi élet, a néptanítók és lelkészek közösség- és művelődésszervező munkássága, valamint a kalotaszegi nagytelepülés, Tordaszentlászló múltja iránt érdeklődő olvasó Laczi Enikő tollából. 

Erdély jogtörténete

Kiemelkedő jelentőségű kiadványról van szó, amely Erdély jogtörténetét az ókortól úgyszólván napjainkig tárgyalja és mutatja be. Erdély jogtörténete tudományos munka és tankönyv egyszerre, amely történetiségében mutatja be Erdély jogi helyzetének alakulását. Számos kérdésben új szempontokat érvényesít. 

Hidán Csaba László - Fegyverek magyar kézben

A kötet lényegéről annyit lehet mondani: nagyszerű szintézise a kora középkori íjfeszítő népek hadművészetének, betekintést nyújtva az olvasó számára a legegyszerűbb technikáktól egészen a harcosok freskón történő ábrázolásáig. Ezek figyelembe vételével tudom ajánlani elolvasásra a kimondottan szakmai és a pusztán csak érdeklődő olvasóközönségnek egyaránt.

furu arpad

Szakított a korábbi etnocentrikus hagyományokkal: bejárta az erdélyi magyarsággal szomszédos, együtt élő, szomszédos népcsoportok (szászok, románok, örmények) építészeti szempontból legjelentősebb, legkararkterisztikusabb kulturális zónáit és településeit. Elemzéseit józan és szakszerű komparatív szemlélet és módszer jellemzi.

Takács Gábort már vagy négy évtizede grafikusként, művészeti íróként, az exlibrisek alkotójaként és népszerűsítőjeként tartjuk számon. Barcsay Jenő és Gy. Szabó Béla tanítványának vallja magát. Eddig kiállított, megjelent metszetei is sejtették, hogy szenvedélyes utazó, aki nyitott, művészszemmel járja a világot. Felkészül az útra, hogy annál jobban befogadhassa a látványt, hogy megértse az összefüggéseket.

Csinos kivitelezésű, érdekes és ritka témájú könyvet adott ki a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum a Pro Havadtő Egyesülettel közösen. Egy település régi sírjeleit veszi számba a szerző, Kinda István, a néprajztudományok doktora, a múzeum munkatársa.

Fodor Nagy Éva: Az égből küldött napló

Egy hosszadalmas, bizonytalan várakozást követően mégis eljött a pillanat, hogy kezünkben tarthatjuk Az égből küldött naplót. Nagy öröm a számomra, hiszen éveken keresztül végigkísértem és együtt aggódtam Éva nénimmel, ahogy kereste, kutatta a megfelelő utat, amely elvezetett e könyv megjelenéséhez.

hitter ferenc nagybányai panteon

Globalizálódó, szekularizálódó világunkban anakronizmusnak tűnhet, ha valakit a lokálpatriotizmus, a szülőföld sajátos hagyományai, a nemzeti hagyományok iránti ragaszkodás motivál, buzdít arra, hogy tollat ragadjon a kezébe, könyvek sorával ápolja – ébressze vagy erősítse, mélyítse – kötődésünket bölcsőhelyünkhöz. S azon túlmenően: mutassa fel a szűkebb és tágabb világnak azokat az értékeket, amelyeket az évszázadok során nemzetünknek, a világnak adott. A felsőbányai Hitter Ferenc egy korábbi vallomásában azt is elmondta, hogy mindezen fölül adott volt egy harmadik indíték is ahhoz, ami írásra ösztönözte: a történelemhamisítás, a hamis mítoszteremtés törekvéseivel szemben fölmutatni a valós folyamatokat, a sajátos helyi értékeket, hagyományokat.

 Gazda József: A Golgota útján

A címben szereplő idézet – amely a zsidó chaszidizmus alapítójától, Báál Sém Tov lengyelországi zsidó rabbitól (1698–1760) származik – akár mottója is lehetne a hosszúra nyúlt, 2015 és 2017 közötti GULAG-GUPVI-emlékévnek, hivatalos nevén a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének.

Kalotaszegi birók

... szülőfalujában prédikált, ostorozta a nemességet, népiskola felállítására buzdított, mint érvelt, művelt, haladó eszméket hirdető papok, tanítók kellenének, meg egy népújság. Naplója 1834. március 23-án egy befejezetlen mondattal szakad meg. Kabós Ferenc további sorsáról csak homályos utalások maradtak fenn. Talán a Dunába ölte magát, esetleg a titkosrendőrség tüntette el. 

 Nagyvárad történelmi templomai és zsinagógái

A kiadvány 28 hajlékot mutat be: ezek között akad templom, plébániatemplom, vártemplom, székesegyház, katedrális, szemináriumi templom és zsinagóga is. Vagy ha a vallások és felekezetek „nyelvén” értelmezzük az összképet, elmondhatjuk, hogy a református, a római katolikus, az ortodox, a görögkatolikus, az evangélikus, a baptista és az izraelita gyülekezet szent hajlékait egyaránt bemutatják. És bár sokan jól ismerhetik – főleg a helybéliek – ezeket a templomokat, a legtöbb esetben számos kérdés így is rejtve maradt a nagyérdemű előtt: mikor és milyen stílusban emelték a templomokat, ki tervezte, ki építette őket; valamint hogy milyen művészeti kincseket rejtenek. Ez az album ezekre a kérdésekre is olvasmányos, szemléletes válasszal igyekszik szolgálni.

Lőwy Dániel: Sárga csillag Kolozsváron

Lőwy Dániel kötete Kolozsvár történetének egyik gyászos fejezetét helyezi sokoldalú megvilágításba, olyan fejezetet, amely felett máig sem tudnak napirendre térni, sem zsidók, sem keresztények. A zsidókban él az önvád, hogyan lehettek ilyen naivak, bizakodók, hogy még a szökési lehetőségeket is sokszor elutasították, lázadni sem próbáltak. Ha sejtettek is valamit, nem adtak hitelt a mendemondáknak. Hogyan akadhattak olyan vezetőik, akik félrevezették őket, asszisztáltak megsemmisítésüknél

Lelki szemeimmel látom, amint a gyi­mesi csángó nagyanyók ebből az emlékezetüket frissítő könyvből olvasgatnak majd unokáiknak, vagy az unokák olvasnak föl – lehet írástudatlan – nagyanyójuknak, esetleg a nagyobb testvér a kisebbeknek. S a könyvet díszítő szép illusztrációk is azt a célt szolgálják, hogy a gyimesiek már gyermekkorukban megszeressék, s ne feledjék népük hagyományos kultúráját.