Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Furu Árpád könyvéről

Furu Árpád kötete* voltaképp a 2015-ben nagy sikerrel megvédett PhD dolgozatának megszerkesztett, átdolgozott változata. Megjegyezzük, hogy a szerző rugalmasan hasznosította opponenseinek: Kósa László és Kovács András akadémikusnak, valamint Murádin Katalin professzor asszonynak szakszerűen megfogalmazott kritikáját, megjegyzéseit.

Választott témája (Erdély népi építészete) klasszikus jellegű. Választott megközelítése (a kultúra, a falusi épített örökség térbeli tagolódásának vizsgálata) néprajztudományunk kedvelt módszere volt egészen a 20. század közepéig. Azonban a kutatások esetlegessége, a szakemberhiány, az intézményi háttér hiánya nagyon sok fehér foltot, megoldatlan témát, kérdést örökített napjaink kutatóira is. Furu Árpád doktori dolgozatában arra vállalkozott, hogy az elődei és a kortársai által megoldatlan kérdéseket megválaszolja, a kevésbé kutatott vidékek épített örökségét elsősorban egyéni terepmunka, valamint újabb források, irodalmak segítségével szakszerűen adatolja, bemutassa, elemezze és értelmezze.  

A szerző jól ismeri, hogy a kultúra térbeli tagolódását elsősorban a természeti környezet, a helyi erőforrások, a sajátos gazdaság- és társadalomszerkezet, a közlekedési folyosók, az újító urbánus központok közelsége vagy távolsága, etnikai, vallási, kulturális kontextusa, tehát szomszédsága alapvetően meghatározhatja és módosíthatja.

Furu Árpád munkájában pontosan adatolja, hogy a kisnemesi építészet jellegzetességei, majd az urbánus, városi modellek, napjainkban pedig a globális minták hogyan határozták meg, módosították, alakították az erdélyi falvak, kulturális zónák építészetét, épített örökségének arculatát, jellegzetességeit. 

A szerző pontosan tudja, hogy a kulturális régiók, mikrorégiók, falucsoportok, szigetek, enklávék kultúrája, építészete állandó mozgásban, változásban van, tehát folyamatosan hat bennük egyrészt az egységesülés, másrészt pedig a differenciálódás.

Mivel néprajzi tanszéken végezte doktori tanulmányait, mentorai folyamatosan figyelmeztették arra, hogy voltaképp emberek tervezik, építik, használják a házakat és a gazdasági épületeket, Furu Árpád megszívlelte, hasznosította tanácsainkat, éppen ezért elemzései alapvetően ember- és családközpontúak. Pontosan dokumentálja, megfogalmazza, hogy az egyes famíliák társadalmi státusza, gazdasági és társadalmi kapcsolatai, foglalkozása, életmódja, életmintái és életstratégiái alapvetően meghatározták hajlékaik, gazdasági épületeik funkcióit, alapanyagát, szerkezetét, nagyságát, formáját és díszítményeit.

Furu Árpád néprajzi szintézise alapos, rendszeres terepmunkára épül: személyesen bejárta Erdély legkarakterisztikusabb kulturális régióit, mikrozónáit, falucsoportjait, ahol szakszerű rajzokat, fényképeket, leírásokat készített. Kiemeljük, hogy tanulmányának szövegéhez hatalmas mennyiségű vizuális anyagot használt: egyrészük múzeumok, intézetek adattárából származik, jelentős részüket pedig saját terepmunkája során készítette.

Kiemeljük, hogy szakított a korábbi etnocentrikus hagyományokkal: bejárta az erdélyi magyarsággal szomszédos, együtt élő, szomszédos népcsoportok (szászok, románok, örmények) építészeti szempontból legjelentősebb, legkararkterisztikusabb kulturális zónáit és településeit. Elemzéseit józan és szakszerű komparatív szemlélet és módszer jellemzi.

A szerző jól ismeri a kérdéskör magyar, román, szász és európai irodalmát, amit alkotó módon, megfelelő kritikával használ fel elemzéseiben, értelmezéseiben és következtetéseiben. Az erdélyi etnikumok épített örökségét azonos módszerekkel, fogalmakkal elemzi és értelmezi.

Kihangsúlyozzuk: dr. Kós Károly munkássága és eredményei után, Furu Árpád szintézise néprajzos szakmánk kiemelkedő színvonalú és jelentőségű teljesítménye.

Köszönjük a szerkesztőnek, a kiadónak, a formatervezőnek, valamint az önzetlen támogatóknak, hogy lehetővé tették a monográfia megjelentetését.

 * Furu Árpád: Táji tagolódás Erdély népi építészetében. Exit Kiadó, Teleki László Alapítvány, Kolozsvár, 2017.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A hazai diákok általában útinaplóban jegyezték le, dokumentálták az utókornak külföldi egyetemjárásaikat, azaz peregrinációikat – ezek megismerése révén pedig a korabeli magyar értelmiségről is többet megtudhatunk. Egy tanulmányi út, egy fontos életszakasz dokumentációjával szembesülünk, ha kezünkbe veszünk egy peregrinációs naplót. Esetünkben gróf Teleki Sámuel peregrinációs naplója az elemzés tárgya, amely a Kriterion Könyvkiadó gondozásában jelent meg Kolozsváron, 2020-ban.

László Gyula (Kőhalom, 1910 – Nagyvárad, 1998) kolozsvári éveinek és itteni régészeti kutatásainak szélesebb körben kevésbé ismert adalékait tárja elénk, így az újdonság és a hiánypótlás erejével – és az olvasói felfedezés örömével – hat M. Lezsák Gabriella nemrég megjelent könyve.

Kulturális svédasztalként jellemezte Szonda Szabolcs a május 26–29. között zajló SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. A Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójával, a könyvvásár programfelelősével a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában első alkalommal megszervezett könyvszemléről beszélgettünk.

Hallgató a hátsó padban címmel jelent meg Tulit Ilona új könyveaz Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) gondozásában. A kötet az AESZ-füzetek sorozat 18. kiadványa. (...) Az AESZ másik új kiadványa Péntek János Kalotaszegi tájszótár című könyve.

Négy fiatal történész jelentkezik együtt e kötetben. Közülük ketten már megvédték a disszertációjukat, ketten pedig a védéshez közelednek. Ők most e  két város világháború előtti másfél évtizedének legavatottabb szakemberei. Fodor János, aki Bernády György pályafutásáról írta már kötetként is megjelent dolgozatát, Marosvásárhely és a Bernády-korszak elhivatott elemzője. Úgy tűnik, hogy e kötet összeállításának ötlete is tőle származik. Ferenczi Szilárd Kolozsvár 1890 utáni várospolitikájáról írt disszertációt, Fazakas László Kolozsvár infrastruktúrájának, főleg a víz- és gázvezeték, csatornázás kutatója, Gál Zsófia pedig a századeleji kolozsvári katolikus építkezések feldolgozója.

Garda Dezső, Gyergyószentmiklóson élő tanár, szociográfus, történész szakíró, politikus nemrég megjelent könyve felszínre hozza a múlt század kilencvenes éveinek az elején beindult (...), több mint másfél évtizedig tartó népfőiskola-törekvések kezdeti eseményeit. Mert abban a korszakváltó időben jórészt nem spontán módon indultak be a különböző, jövőbe tekintő társadalomszervező folyamatok, hanem jól átgondolt, megtervezett programok keretében. 

Közel hétszáz oldalas, fokos opusszal gazdagította eddigi 27 kötetből és sok tanulmányból álló életművét a szorgos gyergyói történész, dr. Garda Dezső. A száz évvel ezelőtti páratlan eseménysor, amely a román hadsereg 1916-os betörésével és a kivérzett országba való 1919-es bevonulásával járt, olyan krónikására talált benne, akit politikusként is megismerhettünk négy parlamenti mandátuma alatt, amikor is a székelység legégetőbb gazdasági és kulturális érdekei mellett kiállva próbálta meg a históriai jóvátétel ügyét előbbre mozdítani. Különben nemegyszer magára hagyták saját pártjában is. 

Az EME Tudomány- és technikatörténeti füzetek sorozatának a 2020-ban megjelent 14. kötete* igazi csemege mindazok számára, akik érdeklődnek Erdély művelődéstörténete iránt. A kiadvány messze túlszárnyalja a sorozat által hirdetett füzetméretet, hisz tekintélyes terjedelmével – 420 oldalával – egyértelműen azt sugallja, hogy a téma szempontjából nem hétköznapi kiadványról van szó.

Nagyon szomorú volt számunkra a 2020-as év. De hasonlóan az idei év is – eddig. A koronavírus-járvány miatt nem tudtuk megszervezni előre megtervezett programjainkat. Elmaradtak a konferenciák, a találkozások, a baráti beszélgetések. Mivel társaságunk tagjai szétszórtan élnek a Partiumban, a Bánságban, Kolozsváron és a határon kívül, a konferencia az egyedüli lehetőségünk arra, hogy találkozzunk, és jól elbeszélgessünk egymással. Ez most nem sikerült, amely mindannyiunkat nagyon megviselt. 

A fejezetekre bontott elbeszélés valójában egy nyaralás története, amikor is két család együtt indul el a tengerpartra. Konkrétan ugyan nincs kimondva, de bizonyára a román tengerpart az úti cél, ezt támasztja alá a hálókocsis utazás, valamint a később feltűnő kempingfelelős neve, Panait bácsi. Íme, egy-egy tipikus erdélyi család, de korántsem tipikus gyermekekkel.

Mezőségi művészetről beszélni azonban egészen meglepő. Hol élhettek itt művészek, honnan származtak el tehetséges emberek, mi is maradt meg egykori alkotásaikból – ennek számbavétele szinte kilátástalannak tűnik. Murádin Jenő az a művészettörténész, akinek teljes rálátása van Erdély képzőművészeti életére. Csak ő vállalkozhatott arra a nem túl hálás feladatra, hogy számba vegye mindazokat a művészeket, műalkotásokat, amelyek valamilyen módon a Mezőséghez köthetők. 

fél évszázad múltán újból a pusztakamarási családok történetét dokumentáló kötet* lehet az asztalunkon. A kolozsvári Művelődés Műhelyében készült, igényes kivitelezésű könyv címlapján azt olvasom: A pusztakamarási családkönyv, alatta pedig: 300 év 700 magyar családja. A címlapon négy nevet is látok, nyilván nem találom köztük a 2006-ban elhunyt Sütő Andrásét, de rajta van a szülőháza és a tornácán az író fényképe is, felismerhetően.

A Tersánszky Józsi Jenő nevével fémjelzett könyvtár, a régiségtár, az családias hangulatú vendégház, a rendezett udvar a helyiekre s az oda érkező hazai és külföldi vendégekre egyaránt kellemes hatással van. Az elmúlt években a Ház társrendezőkét/szervezőként volt jelen a város fontosabb rendezvényein – a Szent István Napokon, a Főtér Fesztiválon, a Gesztenyeünnepen… A Ház fenntartói hamar felismerték, hogy a vészesen fogyó magyarságnak mily nagy szüksége van identitása tudatosítására és őrzésére, hogy mennyire fontos a gyengülő közemlékezetbe visszahozni, visszaépíteni a valós történelmi ismeretét, erősíteni a városhoz és környékéhez kötő érzelmi szálakat.

Újabb kötettel* jelentkezett Székely Ferenc a jeles erdélyi személyiségek életútját megörökítő sorozatában. A Születésnapi beszélgetések alcímű könyvet tavaly jelentette meg a százhalombattai Üveghegy Kiadó.

A román nyelvű könyv címe azt ígéri, hogy a Küküllők völgyének középkori műemlékeit mutatja be. Ambiciózus szándék egy ekkora kötetecske részéről – gondoltam, ez csak valamiféle vázlat lehet. Átlapoztam, majd alaposan el is olvastam, és így a helyére került a könyv és üzenete.