Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

(Női) tudás, cselekvés – beszélgetőkönyvben

Kezünkben egy új könyv, a címe Nőszirom. Beszélgetések keresztény nőkkel*. Pontosabban, mint ahogy a belső címlapon olvasható: Beszélgetések keresztény értelmiségi nőkkel. A Dokumentum Egyesület – Lector Kiadó eme kiadványa 2016-ban jelent meg Marosvásárhelyen. A 232 oldalas kötet borítóját Szőcs Zsolt tervezte – Györkös Mányi Albert Lányok tánca című festményéről készült László Miklós-fotó felhasználásával.

Beke Györgynek az 1970-es években kiadott beszélgetőkönyvei, a romániai politikai változások után megjelent Prospero-könyvek (életinterjúk színművészekkel), valamint a Kriterion könyvkiadó első évtizedeinek tanúival készített beszélgetéssorozata (Bartha Katalin Ágnes munkája, 2016) is jelzi a műfaj romániai magyar „rokonságát”.

Az utóbbi időben gyakrabban vetődik fel a társadalmi nemek kérdése, s hogy van-e jogunk saját identitáshoz, vagy mit várhatunk el közeli-távoli emberi környezetünktől… ki az az én, és ha nő, mit jelent a női mivolt. „Nem egy képzelt egyformaság az eszményem (…)” – írja a kötet bevezetőjében Bodó Márta –, az egyenjogúság ugyanis éppen azt jelenti, hogy a nem egyforma felek egyenlő eséllyel érhetnek el ugyanolyan teljesítményt.” Római katolikus interjúalanyai mellett a könyv protestáns értelmiségiek pályaképét is felmutatja; a sorozatot a Petrőczi Évával való beszélgetés nyitja, a Buzogány Emese-, illetőleg a Ferenczi Enikő-interjú zárja.

Ki is a kérdező?

Az interjúk készítője, tehát a „kérdező” jelenleg a Verbum kiadó főszerkesztője, a Keresztény Szó felelős, illetve a Vasárnap szerkesztője. Több kötet létrejötténél „bábáskodott”. Önálló köteteiben, mondhatni, a könyvtárakat, kézirattárakat faggatta: Iskola és színház. Az iskoladráma neveléstörténeti és pedagógiai szerep, Verbum, Kolozsvár 2009.; Egyház és színház. A liturgikus dráma és misztériumjáték drámaelméleti alapjai, Verbum, Kolozsvár 2012.; Hit, kultúra, kommunikáció, Fehér Hollók Médiaklub és Világhírnév Könyvkiadó, Kolozsvár; Jóbarát. Egy erdélyi katolikus ifjúsági lap a két világháború között, Verbum, Kolozsvár 2013.

A szerző bölcsészeti egyetemi stúdiumai, későbbi teológiai, oktatás- és neveléstörténeti, közkapcsolati tanulmányok révén alaposan felkészült arra, amit évek óta végez: az irodalom-, színház-, mentalitástörténeti, szerkesztői, újságírói és kutatói munkára. A kereszténység, a római katolikus vallás, a nyilvánosság aktuális kérdéseiben rendkívül tájékozott emberként tudja jól, hogy a világ gyakran párhuzamos kisvilágok létezését jelenti. Nem bízta a pillanatnyi felismerésekre kérdéseit, érezhető vállalásának tétje: mai (női) életpéldákkal szolgálni a szélesebb olvasóközönség számára.

A kötet genezise

A fiatalnak mondható Lector kiadó szólította meg a szerzőt, hogy szívesen kiadná a népszerű interjúsorozatot. A könyv a rádióban elhangzottakhoz képest négy beszélgetéssel egészül ki: ezekben Petrőczi Éva, Zamfir Korinna, Buzogány Emese és Ferenczi Enikő válaszol Bodó Márta kérdéseire.

Fontos, hogy a Lector kiadó nemcsak megjelentette, hanem ismerteti és terjeszti is a könyvet, akár a többit, amelyeknek kiadására, az olvasókhoz való tényleges eljuttatására vállalkozott.

Elvi alapok

A bevezetőben a nő társadalmi szerepéről elmélkedve Bodó Márta hosszabban idéz II. János Pál pápának a Nők IV. Világkonferenciája alkalmából írott leveléből (1995): a jeles alkalomból a pápa az édesanyának, a leánygyermeknek, a nőtestvérnek, a dolgozó nőnek, a szerzetesnőnek – általában a nőnek mond köszönetet, aki által teljesebbé válik a világ megértése, és aki hozzájárul az emberi kapcsolatok teljes igazságához. E gondolatok a kötetben közreadott kérdések mélyrétegeit, és ezáltal a válaszokat, az életminták távlatait is szervezik.

A világban tevékenykedni vagy az egyház keretei közt? Rendtagként vagy másként? És mi volna Krisztusnak leginkább tetsző? Hogyan éljen az ember általában, de hogyan szervezze életét a nő? Lehet-e művészetre, tudományra-tudományszervezésre akárcsak komolyan gondolni annak, aki a kereszténység elvei szerinti életet kíván élni, és akinek a nap 24 órája kevésnek bizonyul (hiszen szűkebb környezetére is figyel és kisvilágából is kimozdul tudatos, cselekvő magatartásával).

A kötetben megszólalók…

Csiszár Klára, aki római katolikus teológiából és német–magyar bölcsészetből szerzett diplomát 2005-ben, éppen doktori disszertációján dolgozott a beszélgetés idején (doktori kutatásai témája Múlt és jelen dialógusa. A szatmári egyházmegye pasztorális távlatai, különös tekintettel a hagyományőrző spirituális dinamikára).

„Figyelemmel követem a szatmári egyházmegye alakulását, a helyi társadalom kihívásait, azt a környezetet, amiben az egyházi gyakorlat megvalósul. Csakis ennek a valóságnak a talaján állva, a Szentírás alapjait és egyházunk tanításait ismerve lehet időszerűen és célszerűen jövőt építeni. Sem egyik, sem másik nem hiányozhat. Tíz év múlva, remélem, akár külföldről, akár otthon, helyben, de továbbra is a romániai társadalom és benne az egyház fejlődésén dolgozom majd” – vallja. A tíz évből csak három telt el. A vállalás komolysága azonban máris látszik: a 2016 szeptemberi Keresztény szóban mint pasztorálteológus közöl Ferenc pápáról teológusi arcképet a Következetesen: irgalmas. Ferenc pápa teológiájának rövid foglalata a XXXI. Ifjúsági Világtalálkozó fényében címmel.

Teológiát tanít a kolozsvári Zamfir Korinnán, a kereszténységben az egyetemeset érzékeli. Általános orvosi oklevelét neurológus szakorvosi diplomával egészítette ki, és sikeresen is szakvizsgázott, dolgozott is az egészségügyben. Időközben elvégezte a római katolikus teológiát, és tanítani kezdett a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, 1998-tól kezdve pedig több tantárgyat is tanít a Római Katolikus Teológiai karon. Az 1990-es években tagja volt annak a pasztorális bizottságnak, amelynek egyik csoportja az ökumenizmussal foglalkozott. A világhoz való közeledés nyitottságot, derűt jelent a számára.

Gábor Csilla a BBTE Bölcsészettudományi Kar Magyar Irodalomtudományi Intézetének tanára, tudományos (oktatói, kutatási és szociális) tevékenysége fáradhatatlan személyre mutat, aki a maga módján neveli a rábízottakat: diákot, mesterképzőst, doktoranduszt, krédóját igy foglalta össze: „A magam szerepét pontosan abban látom, hogy azt a tudást, amely nekem megadatott, azokat az ajándékokat, amelyeket a teremtésben kaptam, próbálom megosztani, továbbadni.” A vallomás után a csoporttudat sugallta gondolat következik: „Meg kell keresnünk azt a módot, ahogyan egy nő nőként is kibontakozhat, anyaként vagy bármiként anélkül, hogy le kelljen mondania a képzettségről, a továbbképzésről, a tudása átadásáról.”

Szintén az egyetemen van lehetősége az oktatás folyamatában, a kutatásban vagy ezekhez kapcsoltan megélni keresztény értelmiségi női mivoltát Petrőczi Évának. Budapesten a Károli Gáspár Református Egyetem tanáraként tevékenykedik, irodalomtörténész, költő és műfordító egy személyben. „Nemem méltóságát nem valamiféle mozgalomtól és akarnokoskodástól, hanem a teremtőtől kaptam” – vallja a kötetben. (Itt jegyezzük meg, hogy ez az interjú már megjelent a Korunkban; 2007-ben, abban a lapszámban, amelynek témáját – női szerepek – Bodó Márta maga javasolta, és amelynek vendégszerkesztője volt.)

Tanítás, szervezés és művészet „hívásai” között osztja meg magát Tornay Krisztina Petra. Iskolanővér Debrecenben. Magyar–történelem szakon végzett pedagógus, szervezetfejlesztést is tanult, szupervízióval foglalkozik. „Főállásban” egy hatvanszemélyes lánykollégium vezetője Debrecenben. Rendtartományában a vezetőtanácsban is szerepet vállalt. Teológiai doktori tanulmányait Kolozsvárt végezte, a szakrális műemlékek, oltárképek közvetítette női spiritualitást kutatta. Írásai színvonalát a Keresztény Szó katolikus kulturális folyóirat 2011-ben nívódíjjal ismerte el. (Erdélybe gyakran látogat, legutóbb doktori vita felkért opponenseként érkezett; de a kalotaszegi Zsobokon a művésztáborban is lehet vele találkozni nyaranta: sajátos színvilágú selyemfestményeket készít.)

Egyházművészetre szakosodott képzőművész Sabău-Trifu Cristina, aki Kolozsváron a Szent Mihály-plébánia körül kialakult egyetemista társaságban lelt otthonra – jelenleg szintén román férjével Szatmáron él, magáncége van. A liturgikus tér és az imádság összefüggéseiről szólnak művészi tárgyai, illetőleg képsorokkal, zenével elevenebbé tett előadásai. „Nagyon fontosnak tartom, hogy a művész ne kezelje felületesen a témát! Ha liturgikus térhez nyúl hozzá, a lelkekhez beszél!”– jelentette ki Bodó Márta egyik kérdésére válaszolva.

Bereczki Silvia szerzetes 2005 óta a Segítő Nővérek kongregációjának tagja. Személyében olyan embert faggatott életéről, értékrendjéről Bodó Márta, aki erdélyi tanulmányok és pasztorációs munka után Bécsben tanult, Kolozsvárt doktorált, és egy félévet (2012-ben) Grazban élt, ahol az egyetemi lelkészségen szerzett tapasztalatokat, missziós munkát pedig Kamerunban is végzett. Hivatástudata élete minden színhelyének köszönhet valamit. Ő a kolozsmonostori plébánia ifjúsági csoportjában, majd az egyetemi lelkészség körében jutott olyan felismerésekre, amelyeket aztán pályáján kiteljesített. A Vasárnap szerkesztőjeként is dolgozott. „Egyszerűen az embert kell nézni, rá kell figyelni” – mondotta az előítéletes gondolkodás ellenében a ki nem mondott kérdésekre is felelve.

A Kézdivásárhelyt élő Kertész Mária mentálhigiénés szakember révén olyan feleséget és édesanyát ismerünk meg, akit a népes család mindennapjaiban megélt hite segít a megpróbáltatásban. Gyermekei közül egyik műtétek sora után nem sokkal a beszélgetés előtt hunyt el. Kertész Mária saját pályája elemzésében az emberekhez való közelebb kerülést (tanítóképző, pszichológiai tanulmányok) a belső keresésből való hitre jutás történetével egészíti ki.

„A kórházban vagy a börtönökben vannak olyan történetek, amelyek bizonyítják, hogy létezik ökumené, van egység” – mondotta a könyvben is olvasható interjúban Buzogány Emese, a négy gyermekével, lelkész férjével Kolozsváron élő református lelkipásztor. Hit és gyógyulás, vallás és egészség című doktori disszertációját sikerrel védte meg, és rövid vallástanári időszak után kórházlelkészként tevékenykedik. A napi bibliaolvasás élményszerűségét, fontosságát, az imádkozás ajándékát emeli ki pályája állomásaira visszatekintve.

A kötet utolsó interjúját az egészségfejlesztő mentálhigiénikus, illetve kórházlelkész Ferenczi Enikővel készítette Bodó Márta. Ferenczi Enikő a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karán a gyakorlati teológia megbízott tanára. Szegeden és az Amerikai Egyesült Államokban is tanult, bevallása szerint a harmónia híveként végzi áldozatos munkáját, és próbálja elősegíteni azt, hogy a beteg megerősítse családjával a kapcsolatát, valamint hogy a család tagjai megbocsátsanak egymásnak. „Számomra csak Istenben hívő ember van, és nem valamilyen felekezethez tartozó” – mondotta a kórházi munkájára utalva.

Olvassunk, vállaljunk

A könyv szemmel láthatólag nem követi a „járt utat”: a nemzedéki, felekezeti, életkorbeli határok megvonását. Interjúalanyait a felelős szerkesztő körültekintően és pontos céllal válogatta össze: lehetséges eszményképeket ad a mai nemzedékeknek, illetve tanulságokat a jövőbelieknek, miközben az utak és a kifejezésmódok sokféleségét, valamint a magánvilág és a nyilvánosság közti kapcsolatok pozitív példáit mutatja fel empátiával. Az interjúk felkészült, érzékeny és bátor kérdezőjeként Bodó Márta szelíden, határozottan, következetesen kérdezett. Nem kevesebbet kívánt, mint biztatni az interjúknak a beszélgetések (olvasó)közönség elé bocsátásával: a nőket arra, hogy vállalják önmagukat és a közösség szolgálatát, a férfiakat pedig, hogy a női perspektíva és tapasztalat gazdagságát ismerjék meg jobban.

* Bodó Márta: Nőszirom. Beszélgetések keresztény nőkkel, Dokumentum Egyesület – Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2016

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Márki Sándor nevét három évtizeden át jóformán minden kolozsvári ismerte. Alig volt olyan nagyobb esemény a városban, ahol ő ne jelent volna meg, s ünnepi beszédeit is gyakran hallhatták. A legnépszerűbb egyetemi tanárok közé tartozott. Világ- és hatalomváltozások, nemzedékek cseréje után, egy század elteltével napjainkban csak a történészek ismerik munkáit, s legfeljebb az egyetem történetében játszott szerepét emelik ki. Csak kevesen tudtak róla, hogy Márkinak van egy forrásértékű kiadatlan műve, amelyet a család őriz, s amely föltétlenül megérdemli a nyomdafestéket. 

Meleg szívvel ajánlom az Erdélyi srácok című kötetet mindazoknak, akik megismernék az 1956-os forradalom erdélyi hétköznapi hőseit is, akiknek elszántsága példamutató lehet mindenki számára. Bár a szerzők nem szánták tudományos munkának a kötetet, véleményem szerint forrásanyagként is használható dolgozatok, tanulmányok megírásához.

Krajnik-Nagy Károly: Anno domino ’89. Kriterion, Kolozsvár

Krajnik–Nagy Károly erdélyi magyar tanár, újságíró és műfordító által írt Anno domino ’89 című munkája 2019-ben a Kriterion Kiadó gondozásában jelent meg, és más szemszögből közelíti meg a különböző rendszerváltások történéseit. A szerző elsősorban nem szakkönyvírás szándékával nyúlt a témához, hanem a megjelenített eseménysor mellett igyekszik az időszakot olvasmányosan és érdekesen, az esetleges más forrásokban elfeledett vagy csak említőlegesen használt történeteket érintve bemutatni.

Máramarossziget börtön

A máramarosszigeti börtön ajtajára 1977-ben lakat került, bezárták. Az 1989-es politikai fordulatot, a kommunizmus bukását követően kelt új életre, 1993-ban. Ana Blandiana és Romulus Rusan kezdeményezésére, a Polgári Akadémia Alapítvány a saját kezelésébe vette az egykori fegyházat, benne hozta létre, alkotta meg – a világon elsőként – a Kommunizmus Áldozatainak és az Ellenállás Emlékközpontját. A projekt az Európa Tanács égisze alatt valósult meg.

Most, hogy kezembe vehettem Vonház István A Szatmár vármegyei német telepítés című rendkívüli jelentőségű monográfiájának harmadik kiadását*, a késő római irodalom jeles alkotója, Terentius Maurus szavai jutnak eszembe: „(Pro captu lectoris) habent sua fata libelli” (A könyveknek is megvan a maguk sorsa – szerk. megj.). Az olvasó emlékezetében valószínűleg csak a mottóként idézett szavak jönnek elő, holott az előtte, zárójelben szereplő rész is igen fontos dologra hívja fel a figyelmet: arra, hogy mi is határozza meg a könyvek sorsát? Pro captu lectoris, azaz az olvasók fejében meglévő képesség, fogadókészség, igény. És hozzátehetjük: egyfelől az alkotó szándéka, a téma iránti elkötelezettsége, másfelől az alkotás utóéletének tovább folytatása, az olvasói igényt felismerő, az új és új kiadásokat finanszírozó mecénások áldozata által.

Közel húsz éve, 2000 októberének közepén az EME és az EMKE tudományos ülésszakot szervezett az ezredforduló alkalmából Kolozsvár 1000 esztendős múltjáról. Erre a konferenciára állítottam össze a Kolozsvár a magyar szépirodalomban című tanulmányomat, melyben a fejedelemség korától kiindulva az ezredvégig több mint hatvan szerző Kolozsvárról írt verses, prózai vagy színpadi alkotását vettem számba. Csak az elhunyt szerzőkkel foglalkoztam. A legfiatalabb közülük az 1935-ben született Palocsay Zsigmond volt. 

Nánay Mihály József Ágost fő- herceg

Az első világháború századik évfordulója környékén több olyan történeti mű is nyomdafestéket látott, amelyek ezzel az időszakkal foglalkoznak. Ezek közé tartozik Nánay Mihály József Ágost főherceg életútjának 1914 és 1924 közötti időszakáról szóló doktori disszertációja, mely kötetben 2018-ban jelent meg.

Hosszú kényszerpihenőre kárhoztatva, most olvasva „utaztam be” keresztül- kasul Erdélyt . Kalauzaim ebben a szellemi, lelki utazásban, amelyet az évek során magam is bejártam, a lelkes fiatal tanító- és kántorjelöltek mellett vezetőjük, dr. Barabás László volt, aki a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskolát igazgatta húsz éven át . Diákjainak a néprajzot, a folklórt az elméleti órák mellett népismereti és egyházszolgálati tanulmányutak, táborok és ünnepi szolgálatok során tette élővé, személyiségüket, hitvallásukat, pályaválasztásukat meghatározó élménnyé az 1993–2018 közötti időszakban. A negyedszázadot átölelő magvetésből született, és 2018-ban a Mentor Kiadó gondozásában jelent meg a Népismeret, szolgálat, jövendő – Táborok, tanulmányutak negyedszázada című kötet.*

Valljuk be őszintén, hogy a Beszterce környéki magyarokról nem tudunk túlságosan sokat. Mármint mi, Erdély többi részéről valók; marosszékiek, udvarhelyiek, csíkszékiek, kolozsváriak, vásárhelyiek, nem beszélve messzibb tájakról, alföldiekről, dunántúliakról. Hacsak nincsen odavaló rokonunk, szomszédunk, katonacimboránk, munkatársunk.

„Adósa vagyok e földnek. Örök adósa, mint gyermek a szülőnek. Nyugtalanít a gon­dolat: törleszthetem-e valaha? (…) Adósa vagyok e földnek – gyermekkorom örö­meiért, mindazért, amit tőle kaptam. Kitől? Kiktől? Mindazoktól, akik szá­zadok során a Bányahegy kincsei után kutattak a lámpák gyér fényénél, akik a sötétből a világosságra vágytak, hogy a környező természettől csikarják ki a reményt.”

Dr. Tempfli Imre

Az Otthonom Szatmár megye könyvsorozat 52. darabja két, műfaji szempontból teljesen különböző munkát tartalmaz. Tempfli Imre tanulmánya az első magyar nyelvű tudományos munka a kommunista Románia börtönviszonyairól, míg a másik írás, Pakocs Károly Háromszáz nap a föld alatt című visszaemlékezése olvasmányos formában mutatja be nekünk a püspöki helynök első, 1949 és 1950 közötti börtönidőszakát.

Hirtelen nem tudnám megmondani, hogy Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján vagy éppenséggel Magyarországon hányan kapnák fel a fejüket egy dél-bácskai sváb család történetét mazsolázó könyv megjelenése hírére. Gondolom, nem sokan. De ha beleolvasunk Mayer Antal „Én már választottam hazát…” című könyvébe, aligha lehetnek kétségeim afelől, hogy ez a kötet mind műfajában, mind tartalmában ne keltené fel akár Kárpát-medencei szinten is az érdeklődést. 

Pakocs Károly

Az 1989-es rendszerváltozás után Szatmár vidékén hónapokon, sőt éveken át nagyon gyakran hangzott el a kérdés: mit rejtegetnek a fiókok a több évtizedes kommunista elnyomás időszakából? Nem kis meglepetésre, alig-alig került elő egy-két olyan írás, amely a kommunista rendszer rémuralmáról szólt. Egyesek dörzsölték is a markukat: lám-lám, nem is volt olyan rettenetes az a rendszer, mindenki szabadon közölhetett, amit akart. Teltek az évek, évtizedek és a jelenkorról szóló írások szabadságában elfeledkeztünk a fiókokról. 

Faluvégi Anna író, költő, újságíró

Életem az írásról szól, irodalomhoz fűződő szeretetem egész kicsi korban alakult ki. Négyévesen tanultam meg írni-olvasni, önszorgalomból balladákat, verseket tanultam, és mondtam fel, hétéves koromban írtam meg első versemet. Ez ösztönszerű cselekvés volt, csak később tudatosult bennem a vers, mint szépirodalmi alkotás fogalma. 

Szamos: politikai, társadalmi, közéleti, kulturális folyóirat – 2019. január, I. évfolyam, 1. szám. E tájékoztató, önmeghatározó szavak olvashatók a frissen megjelenő, havi megjelenést ígérő új lap címoldalán, természetes folyományaként annak a szellemi kibontakozásnak, amelynek alaphangját tíz évvel ezelőtt néhai Bura László ütötte le a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon Szatmárnémeti magyar irodalmi és művelődési hagyományai címszavában: „1990-től a megváltozott társadalmi viszonyok folytán megélénkült az irodalmi-művelődési élet.”