Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

(Női) tudás, cselekvés – beszélgetőkönyvben

Kezünkben egy új könyv, a címe Nőszirom. Beszélgetések keresztény nőkkel*. Pontosabban, mint ahogy a belső címlapon olvasható: Beszélgetések keresztény értelmiségi nőkkel. A Dokumentum Egyesület – Lector Kiadó eme kiadványa 2016-ban jelent meg Marosvásárhelyen. A 232 oldalas kötet borítóját Szőcs Zsolt tervezte – Györkös Mányi Albert Lányok tánca című festményéről készült László Miklós-fotó felhasználásával.

Beke Györgynek az 1970-es években kiadott beszélgetőkönyvei, a romániai politikai változások után megjelent Prospero-könyvek (életinterjúk színművészekkel), valamint a Kriterion könyvkiadó első évtizedeinek tanúival készített beszélgetéssorozata (Bartha Katalin Ágnes munkája, 2016) is jelzi a műfaj romániai magyar „rokonságát”.

Az utóbbi időben gyakrabban vetődik fel a társadalmi nemek kérdése, s hogy van-e jogunk saját identitáshoz, vagy mit várhatunk el közeli-távoli emberi környezetünktől… ki az az én, és ha nő, mit jelent a női mivolt. „Nem egy képzelt egyformaság az eszményem (…)” – írja a kötet bevezetőjében Bodó Márta –, az egyenjogúság ugyanis éppen azt jelenti, hogy a nem egyforma felek egyenlő eséllyel érhetnek el ugyanolyan teljesítményt.” Római katolikus interjúalanyai mellett a könyv protestáns értelmiségiek pályaképét is felmutatja; a sorozatot a Petrőczi Évával való beszélgetés nyitja, a Buzogány Emese-, illetőleg a Ferenczi Enikő-interjú zárja.

Ki is a kérdező?

Az interjúk készítője, tehát a „kérdező” jelenleg a Verbum kiadó főszerkesztője, a Keresztény Szó felelős, illetve a Vasárnap szerkesztője. Több kötet létrejötténél „bábáskodott”. Önálló köteteiben, mondhatni, a könyvtárakat, kézirattárakat faggatta: Iskola és színház. Az iskoladráma neveléstörténeti és pedagógiai szerep, Verbum, Kolozsvár 2009.; Egyház és színház. A liturgikus dráma és misztériumjáték drámaelméleti alapjai, Verbum, Kolozsvár 2012.; Hit, kultúra, kommunikáció, Fehér Hollók Médiaklub és Világhírnév Könyvkiadó, Kolozsvár; Jóbarát. Egy erdélyi katolikus ifjúsági lap a két világháború között, Verbum, Kolozsvár 2013.

A szerző bölcsészeti egyetemi stúdiumai, későbbi teológiai, oktatás- és neveléstörténeti, közkapcsolati tanulmányok révén alaposan felkészült arra, amit évek óta végez: az irodalom-, színház-, mentalitástörténeti, szerkesztői, újságírói és kutatói munkára. A kereszténység, a római katolikus vallás, a nyilvánosság aktuális kérdéseiben rendkívül tájékozott emberként tudja jól, hogy a világ gyakran párhuzamos kisvilágok létezését jelenti. Nem bízta a pillanatnyi felismerésekre kérdéseit, érezhető vállalásának tétje: mai (női) életpéldákkal szolgálni a szélesebb olvasóközönség számára.

A kötet genezise

A fiatalnak mondható Lector kiadó szólította meg a szerzőt, hogy szívesen kiadná a népszerű interjúsorozatot. A könyv a rádióban elhangzottakhoz képest négy beszélgetéssel egészül ki: ezekben Petrőczi Éva, Zamfir Korinna, Buzogány Emese és Ferenczi Enikő válaszol Bodó Márta kérdéseire.

Fontos, hogy a Lector kiadó nemcsak megjelentette, hanem ismerteti és terjeszti is a könyvet, akár a többit, amelyeknek kiadására, az olvasókhoz való tényleges eljuttatására vállalkozott.

Elvi alapok

A bevezetőben a nő társadalmi szerepéről elmélkedve Bodó Márta hosszabban idéz II. János Pál pápának a Nők IV. Világkonferenciája alkalmából írott leveléből (1995): a jeles alkalomból a pápa az édesanyának, a leánygyermeknek, a nőtestvérnek, a dolgozó nőnek, a szerzetesnőnek – általában a nőnek mond köszönetet, aki által teljesebbé válik a világ megértése, és aki hozzájárul az emberi kapcsolatok teljes igazságához. E gondolatok a kötetben közreadott kérdések mélyrétegeit, és ezáltal a válaszokat, az életminták távlatait is szervezik.

A világban tevékenykedni vagy az egyház keretei közt? Rendtagként vagy másként? És mi volna Krisztusnak leginkább tetsző? Hogyan éljen az ember általában, de hogyan szervezze életét a nő? Lehet-e művészetre, tudományra-tudományszervezésre akárcsak komolyan gondolni annak, aki a kereszténység elvei szerinti életet kíván élni, és akinek a nap 24 órája kevésnek bizonyul (hiszen szűkebb környezetére is figyel és kisvilágából is kimozdul tudatos, cselekvő magatartásával).

A kötetben megszólalók…

Csiszár Klára, aki római katolikus teológiából és német–magyar bölcsészetből szerzett diplomát 2005-ben, éppen doktori disszertációján dolgozott a beszélgetés idején (doktori kutatásai témája Múlt és jelen dialógusa. A szatmári egyházmegye pasztorális távlatai, különös tekintettel a hagyományőrző spirituális dinamikára).

„Figyelemmel követem a szatmári egyházmegye alakulását, a helyi társadalom kihívásait, azt a környezetet, amiben az egyházi gyakorlat megvalósul. Csakis ennek a valóságnak a talaján állva, a Szentírás alapjait és egyházunk tanításait ismerve lehet időszerűen és célszerűen jövőt építeni. Sem egyik, sem másik nem hiányozhat. Tíz év múlva, remélem, akár külföldről, akár otthon, helyben, de továbbra is a romániai társadalom és benne az egyház fejlődésén dolgozom majd” – vallja. A tíz évből csak három telt el. A vállalás komolysága azonban máris látszik: a 2016 szeptemberi Keresztény szóban mint pasztorálteológus közöl Ferenc pápáról teológusi arcképet a Következetesen: irgalmas. Ferenc pápa teológiájának rövid foglalata a XXXI. Ifjúsági Világtalálkozó fényében címmel.

Teológiát tanít a kolozsvári Zamfir Korinnán, a kereszténységben az egyetemeset érzékeli. Általános orvosi oklevelét neurológus szakorvosi diplomával egészítette ki, és sikeresen is szakvizsgázott, dolgozott is az egészségügyben. Időközben elvégezte a római katolikus teológiát, és tanítani kezdett a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, 1998-tól kezdve pedig több tantárgyat is tanít a Római Katolikus Teológiai karon. Az 1990-es években tagja volt annak a pasztorális bizottságnak, amelynek egyik csoportja az ökumenizmussal foglalkozott. A világhoz való közeledés nyitottságot, derűt jelent a számára.

Gábor Csilla a BBTE Bölcsészettudományi Kar Magyar Irodalomtudományi Intézetének tanára, tudományos (oktatói, kutatási és szociális) tevékenysége fáradhatatlan személyre mutat, aki a maga módján neveli a rábízottakat: diákot, mesterképzőst, doktoranduszt, krédóját igy foglalta össze: „A magam szerepét pontosan abban látom, hogy azt a tudást, amely nekem megadatott, azokat az ajándékokat, amelyeket a teremtésben kaptam, próbálom megosztani, továbbadni.” A vallomás után a csoporttudat sugallta gondolat következik: „Meg kell keresnünk azt a módot, ahogyan egy nő nőként is kibontakozhat, anyaként vagy bármiként anélkül, hogy le kelljen mondania a képzettségről, a továbbképzésről, a tudása átadásáról.”

Szintén az egyetemen van lehetősége az oktatás folyamatában, a kutatásban vagy ezekhez kapcsoltan megélni keresztény értelmiségi női mivoltát Petrőczi Évának. Budapesten a Károli Gáspár Református Egyetem tanáraként tevékenykedik, irodalomtörténész, költő és műfordító egy személyben. „Nemem méltóságát nem valamiféle mozgalomtól és akarnokoskodástól, hanem a teremtőtől kaptam” – vallja a kötetben. (Itt jegyezzük meg, hogy ez az interjú már megjelent a Korunkban; 2007-ben, abban a lapszámban, amelynek témáját – női szerepek – Bodó Márta maga javasolta, és amelynek vendégszerkesztője volt.)

Tanítás, szervezés és művészet „hívásai” között osztja meg magát Tornay Krisztina Petra. Iskolanővér Debrecenben. Magyar–történelem szakon végzett pedagógus, szervezetfejlesztést is tanult, szupervízióval foglalkozik. „Főállásban” egy hatvanszemélyes lánykollégium vezetője Debrecenben. Rendtartományában a vezetőtanácsban is szerepet vállalt. Teológiai doktori tanulmányait Kolozsvárt végezte, a szakrális műemlékek, oltárképek közvetítette női spiritualitást kutatta. Írásai színvonalát a Keresztény Szó katolikus kulturális folyóirat 2011-ben nívódíjjal ismerte el. (Erdélybe gyakran látogat, legutóbb doktori vita felkért opponenseként érkezett; de a kalotaszegi Zsobokon a művésztáborban is lehet vele találkozni nyaranta: sajátos színvilágú selyemfestményeket készít.)

Egyházművészetre szakosodott képzőművész Sabău-Trifu Cristina, aki Kolozsváron a Szent Mihály-plébánia körül kialakult egyetemista társaságban lelt otthonra – jelenleg szintén román férjével Szatmáron él, magáncége van. A liturgikus tér és az imádság összefüggéseiről szólnak művészi tárgyai, illetőleg képsorokkal, zenével elevenebbé tett előadásai. „Nagyon fontosnak tartom, hogy a művész ne kezelje felületesen a témát! Ha liturgikus térhez nyúl hozzá, a lelkekhez beszél!”– jelentette ki Bodó Márta egyik kérdésére válaszolva.

Bereczki Silvia szerzetes 2005 óta a Segítő Nővérek kongregációjának tagja. Személyében olyan embert faggatott életéről, értékrendjéről Bodó Márta, aki erdélyi tanulmányok és pasztorációs munka után Bécsben tanult, Kolozsvárt doktorált, és egy félévet (2012-ben) Grazban élt, ahol az egyetemi lelkészségen szerzett tapasztalatokat, missziós munkát pedig Kamerunban is végzett. Hivatástudata élete minden színhelyének köszönhet valamit. Ő a kolozsmonostori plébánia ifjúsági csoportjában, majd az egyetemi lelkészség körében jutott olyan felismerésekre, amelyeket aztán pályáján kiteljesített. A Vasárnap szerkesztőjeként is dolgozott. „Egyszerűen az embert kell nézni, rá kell figyelni” – mondotta az előítéletes gondolkodás ellenében a ki nem mondott kérdésekre is felelve.

A Kézdivásárhelyt élő Kertész Mária mentálhigiénés szakember révén olyan feleséget és édesanyát ismerünk meg, akit a népes család mindennapjaiban megélt hite segít a megpróbáltatásban. Gyermekei közül egyik műtétek sora után nem sokkal a beszélgetés előtt hunyt el. Kertész Mária saját pályája elemzésében az emberekhez való közelebb kerülést (tanítóképző, pszichológiai tanulmányok) a belső keresésből való hitre jutás történetével egészíti ki.

„A kórházban vagy a börtönökben vannak olyan történetek, amelyek bizonyítják, hogy létezik ökumené, van egység” – mondotta a könyvben is olvasható interjúban Buzogány Emese, a négy gyermekével, lelkész férjével Kolozsváron élő református lelkipásztor. Hit és gyógyulás, vallás és egészség című doktori disszertációját sikerrel védte meg, és rövid vallástanári időszak után kórházlelkészként tevékenykedik. A napi bibliaolvasás élményszerűségét, fontosságát, az imádkozás ajándékát emeli ki pályája állomásaira visszatekintve.

A kötet utolsó interjúját az egészségfejlesztő mentálhigiénikus, illetve kórházlelkész Ferenczi Enikővel készítette Bodó Márta. Ferenczi Enikő a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karán a gyakorlati teológia megbízott tanára. Szegeden és az Amerikai Egyesült Államokban is tanult, bevallása szerint a harmónia híveként végzi áldozatos munkáját, és próbálja elősegíteni azt, hogy a beteg megerősítse családjával a kapcsolatát, valamint hogy a család tagjai megbocsátsanak egymásnak. „Számomra csak Istenben hívő ember van, és nem valamilyen felekezethez tartozó” – mondotta a kórházi munkájára utalva.

Olvassunk, vállaljunk

A könyv szemmel láthatólag nem követi a „járt utat”: a nemzedéki, felekezeti, életkorbeli határok megvonását. Interjúalanyait a felelős szerkesztő körültekintően és pontos céllal válogatta össze: lehetséges eszményképeket ad a mai nemzedékeknek, illetve tanulságokat a jövőbelieknek, miközben az utak és a kifejezésmódok sokféleségét, valamint a magánvilág és a nyilvánosság közti kapcsolatok pozitív példáit mutatja fel empátiával. Az interjúk felkészült, érzékeny és bátor kérdezőjeként Bodó Márta szelíden, határozottan, következetesen kérdezett. Nem kevesebbet kívánt, mint biztatni az interjúknak a beszélgetések (olvasó)közönség elé bocsátásával: a nőket arra, hogy vállalják önmagukat és a közösség szolgálatát, a férfiakat pedig, hogy a női perspektíva és tapasztalat gazdagságát ismerjék meg jobban.

* Bodó Márta: Nőszirom. Beszélgetések keresztény nőkkel, Dokumentum Egyesület – Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2016

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

„Adósa vagyok e földnek. Örök adósa, mint gyermek a szülőnek. Nyugtalanít a gon­dolat: törleszthetem-e valaha? (…) Adósa vagyok e földnek – gyermekkorom örö­meiért, mindazért, amit tőle kaptam. Kitől? Kiktől? Mindazoktól, akik szá­zadok során a Bányahegy kincsei után kutattak a lámpák gyér fényénél, akik a sötétből a világosságra vágytak, hogy a környező természettől csikarják ki a reményt.”

Dr. Tempfli Imre

Az Otthonom Szatmár megye könyvsorozat 52. darabja két, műfaji szempontból teljesen különböző munkát tartalmaz. Tempfli Imre tanulmánya az első magyar nyelvű tudományos munka a kommunista Románia börtönviszonyairól, míg a másik írás, Pakocs Károly Háromszáz nap a föld alatt című visszaemlékezése olvasmányos formában mutatja be nekünk a püspöki helynök első, 1949 és 1950 közötti börtönidőszakát.

Hirtelen nem tudnám megmondani, hogy Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján vagy éppenséggel Magyarországon hányan kapnák fel a fejüket egy dél-bácskai sváb család történetét mazsolázó könyv megjelenése hírére. Gondolom, nem sokan. De ha beleolvasunk Mayer Antal „Én már választottam hazát…” című könyvébe, aligha lehetnek kétségeim afelől, hogy ez a kötet mind műfajában, mind tartalmában ne keltené fel akár Kárpát-medencei szinten is az érdeklődést. 

Pakocs Károly

Az 1989-es rendszerváltozás után Szatmár vidékén hónapokon, sőt éveken át nagyon gyakran hangzott el a kérdés: mit rejtegetnek a fiókok a több évtizedes kommunista elnyomás időszakából? Nem kis meglepetésre, alig-alig került elő egy-két olyan írás, amely a kommunista rendszer rémuralmáról szólt. Egyesek dörzsölték is a markukat: lám-lám, nem is volt olyan rettenetes az a rendszer, mindenki szabadon közölhetett, amit akart. Teltek az évek, évtizedek és a jelenkorról szóló írások szabadságában elfeledkeztünk a fiókokról. 

Faluvégi Anna író, költő, újságíró

Életem az írásról szól, irodalomhoz fűződő szeretetem egész kicsi korban alakult ki. Négyévesen tanultam meg írni-olvasni, önszorgalomból balladákat, verseket tanultam, és mondtam fel, hétéves koromban írtam meg első versemet. Ez ösztönszerű cselekvés volt, csak később tudatosult bennem a vers, mint szépirodalmi alkotás fogalma. 

Szamos: politikai, társadalmi, közéleti, kulturális folyóirat – 2019. január, I. évfolyam, 1. szám. E tájékoztató, önmeghatározó szavak olvashatók a frissen megjelenő, havi megjelenést ígérő új lap címoldalán, természetes folyományaként annak a szellemi kibontakozásnak, amelynek alaphangját tíz évvel ezelőtt néhai Bura László ütötte le a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon Szatmárnémeti magyar irodalmi és művelődési hagyományai címszavában: „1990-től a megváltozott társadalmi viszonyok folytán megélénkült az irodalmi-művelődési élet.”

Kiemeljük, hogy ezek a hagyományos foglalkozások, mesterségek évszázadokon át rendszerint a helyben elérhető, fellelhető természetes alapanyagokra, erőforrásokra és nemzedékről nemzedékre átadott különleges tudásra támaszkodtak. Mivel a háromszékieket, a józan hagyományőrzésük mellett, minden korban jellemezte az új kulturális elemek iránti fogékonyság, a székely mezővárosokban vagy a közeli szász urbánus központokban működő kézművesek is folyamatosan gyarapították az itt élő tárgyalkotók tudását, eszközkészletét és technológiáját.

Kelemen Lajos, Napló

Kelemen Lajos tanítványai tudták, hogy mesterük szinte egész életében naplót vezetett. Ezt és megőrzött levelezését más kézirataival együtt Kelemen halálát követően az Unitárius Egyház levéltárába menekítették. Az akkori kommunista hatalom azonban gyanakodott az iránt, hogy milyen titkos szövegek, tiltott iratok lehetnek ebben a hagyatékban.

Boér Ilka: Az erdélyi reformáció egy korai dokumentuma

Johannes Honterus munkássága kiemelkedően fontos a reformáció és az erdélyi szász közösség szempontjából, így ezeknek műveknek már számos kiadása látott napvilágot, ahogyan már ennek az írásának is több, köztük kritikai kiadása is ismert lehet az értő olvasó közönség számára. Az erdélyi reformáció kulcsírásának, mely gyakorlatilag az első erdélyi protestáns egyházi szabályzatként kezelhető, Bernard Heigl és Thomas Șindilariu szerkesztésében közreadott legfrissebb hasonmáskiadását az eredeti latin szöveg háromnyelvű (német, román, magyar) fordítása kíséri, hasonlóan a 2015-ben megjelent, Honterus főművének tartott Rudimenta Cosmographicához. 

Süli Attila: Torda vármegye és Aranyosszék szabadságharca

A 2018-as év gyümölcsöző volt a magyarországi 1848‒49-es forradalom és szabadságharc történetírása szempontjából, ebben az évben ugyanis több, ezen tematikát feldolgozó kötet is nyomdafestéket látott. Ezen művek sorába illeszkedik Süli Attila őrnagy-hadtörténész, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) munkatársa által közreadott könyv, mely Torda vármegye és Aranyosszék 1848‒49-es eseményeit ismerteti.

redut, kolozsvár, vívás

Rejt a kolozsvári sportélet olyan kincseket is, amelyek egyediek az egyetemes sporttörténetben. Olyanokat, amelyek egyaránt részei a magyar és a román sportmúltnak, és amelyekre mi kolozsváriak igen büszkék lehetünk. Ilyen kincs a kettőszáz éves szervezett vívóélet története* – amely önmagában is óriási sikertörténet.

csata adél

A kötet többnyire 2003 és 2007 között készült interjúkat tartalmaz, amelyek a Gutinmelléki Friss Újság, illetve a Bányavidéki  Új  Szó hasábjain jelentek meg először. Ha egyetlen szóval jellemeznünk kellene a könyvet, azt mondhatnánk, hogy az emberközpontúság az, ami folyton tetten érhető. Ezt hangsúlyozzák a kötet szerzői, valamint az ajánlás összeállítója is, aki a kiadványt „máramarosi magyar személyiségalbumként és interjúlexikonként” határozta meg. 

Radó Péter: Az iskola jövője

Radó Péter az oktatási rendszerek kormányzásával és az oktatási egyenlőtlenségek kérdésével foglalkozó oktatáskutató Az iskola jövője* című könyvében, tíz fejezetben nyújt áttekintést a tanulásról szóló tudásunk gyarapodásáról, a tanulási célok újraértelmeződéséről, az egyéni tanulási környezetek kulcselemeiről, a tanulási ökoszisztémák fejlődéséről, az iskolák funkcióváltásáról és az iskolarendszerek kormányzásának várható fejlődéséről.

Csíkszék az 1848‒49-es forradalom és szabadságharc idején

A mű „egy letűnt korba kalauzolja a nem szakmabeli olvasót is, ahol az olyan fogalmak, mint például az erkölcs, a hűség, a bátorság vagy a hazaszeretet egy más értelmezési keretbe helyeződnek”. A kötet összesen 529 iratot tartalmaz, melyek az 1848. március 20-a és 1849. október 16-a közötti időszakból származnak. 

Katona Lajos: A vakok kolozsvári intézetének története 1900–1920 között

Az átlag kolozsvári legfeljebb hallott róla, hogy Kolozsvárt működik egy különleges szakiskola, amelyben a siketeket, s egy másik, amelyben a vakokat nevelik-oktatják. Azt már csak kevesen tudják, hogy hol és mióta működnek ezek a tanintézetek, s még kevesebben, hogy milyen munka folyik bennük. Nagyon keveset írtak róluk, s ennek fő oka, hogy e fogyatékosságoktól megkímélt tollforgatók félnek, idegenkednek betekinteni ebbe a különös világba, nem is tudják beleélni magukat az ottani élethelyzetekbe.