Régebbi kiadványokat lapozok: Felsőbánya (1993), Felsőbányai kalauz (1998), Felsőbányai arcképcsarnok (2002), Tiszteljétek az ősöket! (2004), 150 éves a felsőbányai Nagyboldogasszony templom, valamint a Kálvária-kápolna (2008). Mindenik kiadvány közös vonása, hogy a közel 700 éve szabad királyi bányavároshoz – Felsőbányához – kötődik, közös vonása továbbá, hogy a címlapon egyedüli vagy társszerzőként ott olvasható a név: Hitter Ferenc. A változatos műfajban született írások – helytörténeti monográfia, rövidebb-hosszabb cikkek, tanulmányok, lexikonjellegű ismeretközlések… – nem csupán témáikban, nem csupán tárgyukban bírnak közös nevezővel a szülőváros bemutatását célzó nemes szándékkal, hanem érzelmi töltetük is azonos: soraikat az iránta érzett szeretet és ragaszkodás érzése hatja át. Nem csupán a szereteté, hanem a vele való azonosulásé is.
E kiadványok ismeretében, a bennük kódolt akarat, szándék megfejtése akaratlanul is költői szavakat juttat eszünkbe: „Szeretném magam megmutatni, hogy látva lássanak, hogy látva lássanak”. Ady sorai mellé odaképzeljük egy másik költőét, a Radnótiét: „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, / nekem szülőhazám…” A felsőbányai születésű Hitter Ferenc helytörténész szándékaiban is ez a törekvés testesül meg: fölmutatni a város értékeit, megmutatni, hogy mások is megismerjék, mások is megszeressék az ő szülővárosát. Másnak bizonyára csak egy kis pontocska a térképen, de az ott születetteknek, az értékeit magukénak vallóknak szülőhazája, szülővárosa, otthona a Bányahegy tövében, csodálatos természeti környezetben megbúvó bányászházakat rejtő civitas de medio monte. Bár – mint mondják – az emlékhelyek kövei beszélni tudnak, a mélyről felhozott bányavirágok szépsége szinte leírhatatlan, a hírverés, az ismeretközlés nélkül csak egy szűk kör ismerheti, becsülheti azt értékéhez illő és megfelelő módon.
Erre a hírverésre szegődött el Hitter Ferenc immár évtizedek óta. Tette, teszi ezt nemcsak a könyvekbe foglalt, lapokban közölt, művészi filmekben, klippekben rögzített módon, hanem szélesebb körben is, például a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság tagjaként, a város hivatástudattal megáldott krónikásaként, egyre kiforrottabb, egyre hatékonyabb formában.
Szép és beszédes példája ennek az újabb könyv*, amely román, magyar és angol nyelvű tájékoztató és ismertető szöveggel, bőven illusztrált, művészi tipográfiai kivitelben került a helybeli és a város iránt érdeklődő olvasók kezébe. Amiként az országok, a városok is azon igyekeznek, hogy a maguk imázsát, arculatát a legjobb fényben tüntessék fel, érdeklődést keltve a turisták, a másutt élők körében, mintegy hívogatva őket, úgy ez a kiadvány is megszólít bennünket: jöjjetek, ismerjétek meg értékeinket, a mi világunkat, sajátos kultúránkat, hagyományainkat! S hogy az üzenet minél szélesebb körbe jusson el, a többnyelvű kommunikáció lehetőségeivel is élniük kell. A kötet román, magyar és angol nyelvű szövege épp ezt juttatja kifejezésre. Külön pozitívuma – manapság, amikor több városban még a kétnyelvű utcatáblák kihelyezése is hatósági retorziót von maga után –, hogy a román többségű város polgármesteri hivatala fölvállalja az ott, sajnos, már kisebbségben élő magyarság anyanyelvén történő közlést is. Vasile Dorin Paşca polgármester ajánló sorai az album fő érdemét az értékeik újrafelfedezésében jelöli meg. A szerző – Hitter Ferenc – szándéka szerint az album „a múltat hozza a jelenbe”. A napjaink kínálta formai változatosság – megannyi csermely, mely egy folyóba torkollik – igencsak színes: a jól dokumentált szövegek, múzeumokban féltve őrzött írott és képi dokumentációk, régmúlt korokat elénk idéző metszetek, természethű és művészi fotók, képzőművészeti alkotások reprodukciói mind-mind a jobb megismerést szolgálják.
A város középkori pecsétje és címere a históriai távlatokra utal, a XIV. századba visz vissza. A képek távolról sem csak az illusztráció szándékával válnak a kötet lényegi alkotóelemeivé. Mondhatni: önálló életre kelnek, domináns szerepet töltenek be. A különlegesen szép, vonzó földrajzi környezetben fekvő várost bemutató albumról lévén szó, nem is lehetne másképp! Többek annál: időutazásra hívnak, arra a gondolatra, hogy múlt és jelen egyaránt életünk része, a helyhez való ragaszkodásunk, az iránta érzett szeretetünk kifejezői, hordozói, hirdetői. Örvend a lélek, amikor a város panorámájában gyönyörködik, amikor hajdani képíró művészek metszetein fölfedezi, meglátja az ismerős térbeli, máig változatlan domborzati jeleket, erdőségeket, a természet örök adományait. De elszorul a szíve, amikor napjaink pusztító rombolásaira, az életet adó, életlehetőséget és életreményt nyújtó bányászat és ércfeldolgozás lassan csak romokban fellelhető objektumait látja, örök mementóként, emlékeztetőként az ősi mesterségre, a bányászatra és a romlásra, a pusztulásra, a mostoha sorsra, amelyre napjainkban kárhoztattak. A múltbeli, muzeális értékű képek a városról, az ott élőkről, az ősi fazekasság újraéledéséről gazdag múltra, a jellegzetes viseletre, értékes hagyományokra, szokásokra, kultúránk becses kincseire hívják fel a figyelmet. Az idősebb nemzedék, a régi városképek láttán, nosztalgiával gondol vissza a régmúlt évtizedek kisvárosára, melyben oly otthonosan mozgott, ismerve és köszöntve mindenkit; az ifjabb nemzedékek szemlélet– és gondolatvilágában a múlthoz hozzátársult a városbővítés révén született tömbháznegyed s az a törekvés, amely az egyhangúságot magában hordozó városképet művészi értékez hordozó szoborparkkal teszi elfogadhatóbbá, otthonosabbá. Minden kép egy-egy ablak arra a világra, amely a múltbeli és mai városképet jelenti. Az idősíkok folytonos interferenciája a helybelieket az el– és befogadásban segíti; azoknak pedig, akik e képek, szövegek révén közelítenek hozzá, a megismerésben, az érdeklődés felkeltésében nyújt kiváló lehetőséget.
A kötet legvonzóbb fejezetei közé tartoznak a festészeti hagyományokat illusztráló lapok, oldalak. Felsőbánya művészi alkotásokban történő megörökítése immár több mint száz éves múltra tekint vissza. A festőművészek alkotásai a város lényegi elemeit idézik szemünk elé, azt a csodálatos életteret és természeti környezetet, amely a várost jelentette a múltban és jelenti ma is. Ők ismerik leginkább annak a szépségnek, varázslatos világnak a titkát, amit a felsőbányai táj jelent az emberiségnek, amiért ott élni, amiért oda ellátogatni érdemes. Erre épült az immár iparággá izmosodott turizmus, mely kiaknázza, felkínálja a lehetőséget a testi és lelki megújulásra – a helybelieknek és az oda látogatóknak egyaránt.
Nem zárhatjuk méltató sorainkat anélkül, hogy ismételten ne szóljunk elismeréssel az album gondolatát kiötlő, azt létrehozó, az anyagot szívós munkával egybehordó és rendszerbe szervező alkotóról, Hitter Ferencről. Hiszen ezen a szinten valóságos alkotásról kell beszélnünk. És szólnunk kell a fotók készítőiről – Kerekes Erzsébetről, Deák Lászlóról, Hitter Ferencről, Lendeczki Dezsőről, a fedőlap szerkesztőjéről, Pécsi Tündéről, továbbá a régi dokumentumokat rendelkezésre bocsátó Megyei Történelmi és Régészeti Múzeum segítőkész és önzetlen közreműködéséről, a kiváló munkát végzett Eurotip nyomdáról.
