Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

„…nekem szülőhazám…”

Régebbi kiadványokat lapozok: Felsőbánya (1993), Felsőbányai kalauz (1998), Felsőbányai arcképcsarnok (2002), Tiszteljétek az ősöket! (2004), 150 éves a felsőbányai Nagyboldogasszony templom, valamint a Kálvária-kápolna (2008). Mindenik kiadvány közös vonása, hogy a közel 700 éve szabad királyi bányavároshoz – Felsőbányához – kötődik, közös vonása továbbá, hogy a címlapon egyedüli vagy társszerzőként ott olvasható a név: Hitter Ferenc. A változatos műfajban született írások – helytörténeti monográfia, rövidebb-hosszabb cikkek, tanulmányok, lexikonjellegű ismeretközlések… – nem csupán témáikban, nem csupán tárgyukban bírnak közös nevezővel a szülőváros bemutatását célzó nemes szándékkal, hanem érzelmi töltetük is azonos: soraikat az iránta érzett szeretet és ragaszkodás érzése hatja át. Nem csupán a szereteté, hanem a vele való azonosulásé is.

E kiadványok ismeretében, a bennük kódolt akarat, szándék megfejtése akaratlanul is költői szavakat juttat eszünkbe: „Szeretném magam megmutatni, hogy látva lássanak, hogy látva lássanak”. Ady sorai mellé odaképzeljük egy másik költőét, a Radnótiét: „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, / nekem szülőhazám…” A felsőbányai születésű Hitter Ferenc helytörténész szándékaiban is ez a törekvés testesül meg: fölmutatni a város értékeit, megmutatni, hogy mások is megismerjék, mások is megszeressék az ő szülővárosát. Másnak bizonyára csak egy kis pontocska a térképen, de az ott születetteknek, az értékeit magukénak vallóknak szülőhazája, szülővárosa, otthona a Bányahegy tövében, csodálatos természeti környezetben megbúvó bányászházakat rejtő civitas de medio monte. Bár – mint mondják – az emlékhelyek kövei beszélni tudnak, a mélyről felhozott bányavirágok szépsége szinte leírhatatlan, a hírverés, az ismeretközlés nélkül csak egy szűk kör ismerheti, becsülheti azt értékéhez illő és megfelelő módon.

Erre a hírverésre szegődött el Hitter Ferenc immár évtizedek óta. Tette, teszi ezt nemcsak a könyvekbe foglalt, lapokban közölt, művészi filmekben, klippekben rögzített módon, hanem szélesebb körben is, például a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság tagjaként, a város hivatástudattal megáldott krónikásaként, egyre kiforrottabb, egyre hatékonyabb formában.

Szép és beszédes példája ennek az újabb könyv*, amely román, magyar és angol nyelvű tájékoztató és ismertető szöveggel, bőven illusztrált, művészi tipográfiai kivitelben került a helybeli és a város iránt érdeklődő olvasók kezébe. Amiként az országok, a városok is azon igyekeznek, hogy a maguk imá­zsát, arculatát a legjobb fényben tüntessék fel, érdeklődést keltve a turisták, a másutt élők körében, mintegy hívogatva őket, úgy ez a kiadvány is megszólít bennünket: jöjjetek, ismerjétek meg értékeinket, a mi világunkat, sajátos kultúránkat, hagyományainkat! S hogy az üzenet minél szélesebb körbe jusson el, a többnyelvű kommunikáció lehetőségeivel is élniük kell. A kötet román, magyar és angol nyelvű szövege épp ezt juttatja kifejezésre. Külön pozitívuma – manapság, amikor több városban még a kétnyelvű utcatáblák kihelyezése is hatósági retorziót von maga után –, hogy a román többségű város polgármesteri hivatala fölvállalja az ott, sajnos, már kisebbségben élő magyarság anyanyelvén történő közlést is. Vasile Dorin Paşca polgármester ajánló sorai az album fő érdemét az értékeik újrafelfedezésében jelöli meg. A szerző – Hitter Ferenc – szándéka szerint az album „a múltat hozza a jelenbe”. A napjaink kínálta formai változatosság – megannyi csermely, mely egy folyóba torkollik – igencsak színes: a jól dokumentált szövegek, múzeumokban féltve őrzött írott és képi dokumentációk, régmúlt korokat elénk idéző metszetek, természethű és művészi fotók, képzőművészeti alkotások reprodukciói mind-mind a jobb megismerést szolgálják.

A város középkori pecsétje és címere a históriai távlatokra utal, a XIV. századba visz vissza. A képek távolról sem csak az illusztráció szándékával válnak a kötet lényegi alkotóelemeivé. Mondhatni: önálló életre kelnek, domináns szerepet töltenek be. A különlegesen szép, vonzó földrajzi környezetben fekvő várost bemutató albumról lévén szó, nem is lehetne másképp! Többek annál: időutazásra hívnak, arra a gondolatra, hogy múlt és jelen egyaránt életünk része, a helyhez való ragaszkodásunk, az iránta érzett szeretetünk kifejezői, hordozói, hirdetői. Örvend a lélek, amikor a város panorámájában gyönyörködik, amikor hajdani képíró művészek metszetein fölfedezi, meglátja az ismerős térbeli, máig változatlan domborzati jeleket, erdőségeket, a természet örök adományait. De elszorul a szíve, amikor napjaink pusztító rombolásaira, az életet adó, életlehetőséget és életreményt nyújtó bányászat és ércfeldolgozás lassan csak romokban fellelhető objektumait látja, örök mementóként, emlékeztetőként az ősi mesterségre, a bányászatra és a romlásra, a pusztulásra, a mostoha sorsra, amelyre napjainkban kárhoztattak. A múltbeli, muzeális értékű képek a városról, az ott élőkről, az ősi fazekasság újraéledéséről gazdag múltra, a jellegzetes viseletre, értékes hagyományokra, szokásokra, kultúránk becses kincseire hívják fel a figyelmet. Az idősebb nemzedék, a régi városképek láttán, nosztalgiával gondol vissza a régmúlt évtizedek kisvárosára, melyben oly otthonosan mozgott, ismerve és köszöntve mindenkit; az ifjabb nemzedékek szemlélet– és gondolatvilágában a múlthoz hozzátársult a városbővítés révén született tömbháznegyed s az a törekvés, amely az egyhangúságot magában hordozó városképet művészi értékez hordozó szoborparkkal teszi elfogadhatóbbá, otthonosabbá. Minden kép egy-egy ablak arra a világra, amely a múltbeli és mai városképet jelenti. Az idősíkok folytonos interferenciája a helybelieket az el– és befogadásban segíti; azoknak pedig, akik e képek, szövegek révén közelítenek hozzá, a megismerésben, az érdeklődés felkeltésében nyújt kiváló lehetőséget.


Felsőbánya látképe. Hitter Ferenc felvétele

A kötet legvonzóbb fejezetei közé tartoznak a festészeti hagyományokat illusztráló lapok, oldalak. Felsőbánya művészi alkotásokban történő megörökítése immár több mint száz éves múltra tekint vissza. A festőművészek alkotásai a város lényegi elemeit idézik szemünk elé, azt a csodálatos életteret és természeti környezetet, amely a várost jelentette a múltban és jelenti ma is. Ők ismerik leginkább annak a szépségnek, varázslatos világnak a titkát, amit a felsőbányai táj jelent az emberiségnek, amiért ott élni, amiért oda ellátogatni érdemes. Erre épült az immár iparággá izmosodott turizmus, mely kiaknázza, felkínálja a lehetőséget a testi és lelki megújulásra – a helybelieknek és az oda látogatóknak egyaránt.

Nem zárhatjuk méltató sorainkat anélkül, hogy ismételten ne szóljunk elismeréssel az album gondolatát kiötlő, azt létrehozó, az anyagot szívós munkával egybehordó és rendszerbe szervező alkotóról, Hitter Ferencről. Hiszen ezen a szinten valóságos alkotásról kell beszélnünk. És szólnunk kell a fotók készítőiről – Kerekes Erzsébetről, Deák Lászlóról, Hitter Ferencről, Lendeczki Dezsőről, a fedőlap szerkesztőjéről, Pécsi Tündéről, továbbá a régi dokumentumokat rendelkezésre bocsátó Megyei Történelmi és Régészeti Múzeum segítőkész és önzetlen közreműködéséről, a kiváló munkát végzett Eurotip nyomdáról.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Faluvégi Anna író, költő, újságíró

Életem az írásról szól, irodalomhoz fűződő szeretetem egész kicsi korban alakult ki. Négyévesen tanultam meg írni-olvasni, önszorgalomból balladákat, verseket tanultam, és mondtam fel, hétéves koromban írtam meg első versemet. Ez ösztönszerű cselekvés volt, csak később tudatosult bennem a vers, mint szépirodalmi alkotás fogalma. 

Szamos: politikai, társadalmi, közéleti, kulturális folyóirat – 2019. január, I. évfolyam, 1. szám. E tájékoztató, önmeghatározó szavak olvashatók a frissen megjelenő, havi megjelenést ígérő új lap címoldalán, természetes folyományaként annak a szellemi kibontakozásnak, amelynek alaphangját tíz évvel ezelőtt néhai Bura László ütötte le a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon Szatmárnémeti magyar irodalmi és művelődési hagyományai címszavában: „1990-től a megváltozott társadalmi viszonyok folytán megélénkült az irodalmi-művelődési élet.”

Kiemeljük, hogy ezek a hagyományos foglalkozások, mesterségek évszázadokon át rendszerint a helyben elérhető, fellelhető természetes alapanyagokra, erőforrásokra és nemzedékről nemzedékre átadott különleges tudásra támaszkodtak. Mivel a háromszékieket, a józan hagyományőrzésük mellett, minden korban jellemezte az új kulturális elemek iránti fogékonyság, a székely mezővárosokban vagy a közeli szász urbánus központokban működő kézművesek is folyamatosan gyarapították az itt élő tárgyalkotók tudását, eszközkészletét és technológiáját.

Kelemen Lajos, Napló

Kelemen Lajos tanítványai tudták, hogy mesterük szinte egész életében naplót vezetett. Ezt és megőrzött levelezését más kézirataival együtt Kelemen halálát követően az Unitárius Egyház levéltárába menekítették. Az akkori kommunista hatalom azonban gyanakodott az iránt, hogy milyen titkos szövegek, tiltott iratok lehetnek ebben a hagyatékban.

Boér Ilka: Az erdélyi reformáció egy korai dokumentuma

Johannes Honterus munkássága kiemelkedően fontos a reformáció és az erdélyi szász közösség szempontjából, így ezeknek műveknek már számos kiadása látott napvilágot, ahogyan már ennek az írásának is több, köztük kritikai kiadása is ismert lehet az értő olvasó közönség számára. Az erdélyi reformáció kulcsírásának, mely gyakorlatilag az első erdélyi protestáns egyházi szabályzatként kezelhető, Bernard Heigl és Thomas Șindilariu szerkesztésében közreadott legfrissebb hasonmáskiadását az eredeti latin szöveg háromnyelvű (német, román, magyar) fordítása kíséri, hasonlóan a 2015-ben megjelent, Honterus főművének tartott Rudimenta Cosmographicához. 

Süli Attila: Torda vármegye és Aranyosszék szabadságharca

A 2018-as év gyümölcsöző volt a magyarországi 1848‒49-es forradalom és szabadságharc történetírása szempontjából, ebben az évben ugyanis több, ezen tematikát feldolgozó kötet is nyomdafestéket látott. Ezen művek sorába illeszkedik Süli Attila őrnagy-hadtörténész, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) munkatársa által közreadott könyv, mely Torda vármegye és Aranyosszék 1848‒49-es eseményeit ismerteti.

redut, kolozsvár, vívás

Rejt a kolozsvári sportélet olyan kincseket is, amelyek egyediek az egyetemes sporttörténetben. Olyanokat, amelyek egyaránt részei a magyar és a román sportmúltnak, és amelyekre mi kolozsváriak igen büszkék lehetünk. Ilyen kincs a kettőszáz éves szervezett vívóélet története* – amely önmagában is óriási sikertörténet.

csata adél

A kötet többnyire 2003 és 2007 között készült interjúkat tartalmaz, amelyek a Gutinmelléki Friss Újság, illetve a Bányavidéki  Új  Szó hasábjain jelentek meg először. Ha egyetlen szóval jellemeznünk kellene a könyvet, azt mondhatnánk, hogy az emberközpontúság az, ami folyton tetten érhető. Ezt hangsúlyozzák a kötet szerzői, valamint az ajánlás összeállítója is, aki a kiadványt „máramarosi magyar személyiségalbumként és interjúlexikonként” határozta meg. 

Radó Péter: Az iskola jövője

Radó Péter az oktatási rendszerek kormányzásával és az oktatási egyenlőtlenségek kérdésével foglalkozó oktatáskutató Az iskola jövője* című könyvében, tíz fejezetben nyújt áttekintést a tanulásról szóló tudásunk gyarapodásáról, a tanulási célok újraértelmeződéséről, az egyéni tanulási környezetek kulcselemeiről, a tanulási ökoszisztémák fejlődéséről, az iskolák funkcióváltásáról és az iskolarendszerek kormányzásának várható fejlődéséről.

Csíkszék az 1848‒49-es forradalom és szabadságharc idején

A mű „egy letűnt korba kalauzolja a nem szakmabeli olvasót is, ahol az olyan fogalmak, mint például az erkölcs, a hűség, a bátorság vagy a hazaszeretet egy más értelmezési keretbe helyeződnek”. A kötet összesen 529 iratot tartalmaz, melyek az 1848. március 20-a és 1849. október 16-a közötti időszakból származnak. 

Katona Lajos: A vakok kolozsvári intézetének története 1900–1920 között

Az átlag kolozsvári legfeljebb hallott róla, hogy Kolozsvárt működik egy különleges szakiskola, amelyben a siketeket, s egy másik, amelyben a vakokat nevelik-oktatják. Azt már csak kevesen tudják, hogy hol és mióta működnek ezek a tanintézetek, s még kevesebben, hogy milyen munka folyik bennük. Nagyon keveset írtak róluk, s ennek fő oka, hogy e fogyatékosságoktól megkímélt tollforgatók félnek, idegenkednek betekinteni ebbe a különös világba, nem is tudják beleélni magukat az ottani élethelyzetekbe.

Hívószó – Kós Károly és Papp Aurél levelezése

A Budapesten megjelenő Enigma című művészetelméleti folyóirat XXIV. évfolyamának 2017/92. száma Hívószó – Kós Károly és Papp Aurél levelezése címmel 155 oldalt szentel a két kimagasló erdélyi személyiség barátságát és együttműködését felvillantó tematikának. S hogy ezt a rendkívül izgalmas, történelmi és művészettörténeti párhuzamokkal gazdagon fűszerezett anyagot éppen Sümegi György, az erdélyi művészeti élet egyik legavatottabb szakértője méltatja, és bocsátja közlésre a dokumentumokat, korántsem véletlen. Hiszen személyében nem egy hazai talányra derített már fényt az évek, évtizedek folyamán. Elegendő csupán a Miklóssy Gáborról, Nagy Istvánról, Szolnay Sándorról, Thorma Jánosról írott monográfiáit, a nagybányaiakat és a kolozsvári festőket bemutató tanulmányait említenem.

A tordaszentlászlói amatőr színjátszás története – a népi kultúrától a magas kultúráig . Laczi Enikő

Igényesen összeállított, tetszetős kivitelű és nagy körültekintéssel megírt, olvasmányos monográfiát, gazdag forrásfeltáró és forrásközlő kötetet vehet kezébe a polgárosodás, az egyesületi élet, a néptanítók és lelkészek közösség- és művelődésszervező munkássága, valamint a kalotaszegi nagytelepülés, Tordaszentlászló múltja iránt érdeklődő olvasó Laczi Enikő tollából. 

Erdély jogtörténete

Kiemelkedő jelentőségű kiadványról van szó, amely Erdély jogtörténetét az ókortól úgyszólván napjainkig tárgyalja és mutatja be. Erdély jogtörténete tudományos munka és tankönyv egyszerre, amely történetiségében mutatja be Erdély jogi helyzetének alakulását. Számos kérdésben új szempontokat érvényesít. 

Hidán Csaba László - Fegyverek magyar kézben

A kötet lényegéről annyit lehet mondani: nagyszerű szintézise a kora középkori íjfeszítő népek hadművészetének, betekintést nyújtva az olvasó számára a legegyszerűbb technikáktól egészen a harcosok freskón történő ábrázolásáig. Ezek figyelembe vételével tudom ajánlani elolvasásra a kimondottan szakmai és a pusztán csak érdeklődő olvasóközönségnek egyaránt.