A kolozsvári Kismamaklub 15-ik fennállását megünnepelendő jelent meg ez a kötetecske, amely csokorba gyűjti a klubhoz tartozó gyermekek szellemes, mulatságos vagy egyszerűen csak kedves bemondásainak egy részét. Az alig gagyogó, beszélni most tanuló másfél évesek mulatságos szavaitól, óvodásoktól, kisiskolásoktól hallott bájos-komolykodó bemondásokig terjed a kötetbe gyűjtött „miniatűrszövegek” köre.
Igazi „örömkönyv”, amely nem is igen születhetett másként, mint „anyamunkából”, ahogy az előszóíró Sándor Boglárka Ágnes jelzi: „Ezt a könyvecskét anyák készítették. Anyák szerkesztették szövegét és illusztrációit, tördelték, ellenőrizték a nyomdai munkálatokat. De mindezeket megelőzően anyák szedték csokorba, jegyezgették, az Életfa Családsegítő Egyesület kérésére pedig a családi kincsek közül elővették és beküldték nekünk gyermekeik ékesszólásait és nagyotmondásait.” Joggal büszke a szülő és tágabban egy közösség saját csemetéinek mondásait olvasva, amelyek mintegy megőrzik az időben kimondásuknak pillanatát, azt az elillant percet, amikor a gyorsan növő még kicsi volt.
E könyvecske azonban a maga közvetlen, megteremtő közösségén kívül mások, kívülállók számára is érdekes lehet. Ahogy a gyorsan időszerűségüket veszítő sajtóhírek idővel pontos látleletet adnak egy korszakról, távlatból szemlélve ezek a mulatságos, komolykodó vagy egyszerűen aranyos gyermekmondások mögött is felsejlik egy korszak. Természetesen nem szociológiai pontosságú korszakábrázolás, az nem is lehetne, hiszen a legtöbb léthelyzet, amelyben ezek a gyermekmondások megszülettek, tipikus és mondhatni „időfüggetlen”: altatás, étkezés, közlekedés, házimunkák. Mögöttük azonban finoman felsejlenek a kétezres évek kontúrjai, a mobiltelefon és a felekezeti óvoda, autók, zenék és rajzfilmek.
A gyermekmondások négy nagyobb csoportba illeszkednek: a családtagokhoz való viszony, az óvodai vagy iskolai közösség történetei, a világ megismerésének és legvégül a nyelv elsajátításának történetei. Ha az első kettő bővelkedik helyzetkomikumban és a megváltoztathatatlan helyzetek „életbölcsességnek” nevezhető elfogadásával, az utolsó kettő nem csupán megmosolyogtat, de akár el is tűnődhetünk azon, hogy mit és mennyit tudunk a világról saját megismerésünknek köszönhetően, és mennyi az, amit felülvizsgálat nélkül, mintegy automatikusan használunk? A gyermeki szempont ugyanis képes kibillenteni a biztosnak hitt dolgokat a maguk helyéről, képes különlegessé, egyszerivé és megismételhetetlenné tenni az unalomig ismertet, a megszokottat. A gyermeknyelv egyszerre hiperkonzervatívan túlszabályozó és szinte művészien kreatív, köztudottan hemzseg a kreatív megoldásoktól és a félrehallásokból, félreértésekből fakadó humortól. Aki érzékelni akarja egy nyelv lüktető, belső életét, hallgasson beszélni tanuló gyermeket!
Gyermeki világlátás, gyermeki őszinteség, gyermekszáj… Ma mindhárom a friss, a világ dolgait új perspektívában megmutató, az önmagában különleges és értékes kifejezője. Ezt ma magától értődőnek tartjuk, boldogan büszkélkedünk a hozzánk tartozó gyermekek egy-egy újabb „aranyköpésével”, és nosztalgiázva gondolunk saját gyermekkorunkra. Holott a gyermek és vele együtt a gyermeki látásmód, csupán bő évszázada jelent különleges értéket, körülbelül azóta, hogy a lélektan fejlődésének és talán nem utolsó sorban az irodalomnak köszönhetően, a gyermekkorra elkezdtünk másként nézni, mint korábban. A gyermek már nem miniatűr felnőtt, a gyermekkor pedig egyre inkább önmagában való értékké válik, és nem olyan időszakká az ember életében, amelynek az a szerepe, hogy felkészítsen a tulajdonképpeni életre, a felnőtt létre. Azóta tanulunk gyermekeinktől, és nem csupán tanítjuk őket.
Ez a szemléletváltás áll mindannak a hátterében, ahogy ma a gyermekkorról gondolkodunk, ahogy a gyermekhez viszonyulunk, és annak a munkának a hátterében is, amely megőrzendőnek, kötetbe rögzítendőnek tartja néhány kislány és kisfiú kedves szavait, hogy ezeken keresztül megragadhasson valamit abból, ami megfoghatatlan, mert időben örökké változik, ugyanakkor éppoly örökkévaló, mint a szeretet.
Milyen színű a valószínű? Gyermekeink mondták. Életfa Családsegítő Egyesület. Kismamaklub, Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2014.
