Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Könyv 1989-ről


Az 1989-es évben lezajló közép-kelet-európai forradalmak és rendszerváltások eseményeiről, illetve ezek előzményeiről vagy éppen utóhatásairól főként a harmincadik évfordulóra számos könyvet, tanulmányt és cikket találunk a könyvtárakban. Rengeteg szempontból, szemszögből vagy célból megvizsgálták és kutatták a témát már mind hazai, mind külföldi írók, történészek. Krajnik–Nagy Károly erdélyi magyar tanár, újságíró és műfordító által írt Anno domino ’89 című munkája* 2019-ben a Kriterion Kiadó gondozásában jelent meg, és más szemszögből közelíti meg a különböző rendszerváltások történéseit. A szerző elsősorban nem szakkönyvírás szándékával nyúlt a témához, hanem a megjelenített eseménysor mellett igyekszik az időszakot olvasmányosan és érdekesen, az esetleges más forrásokban elfeledett vagy csak említőlegesen használt történeteket érintve bemutatni.

Ahogy azt már a cím is érzékelteti, a dominóelv alapján végbement eseménysort vizsgálva a szerző figyelme nemcsak a romániai eseményekre összpontosít, hanem a keleti blokk országaira is kiterjed, hiszen az események, a történések szorosan összefüggtek egymással. Az író személyes tapasztalatai is markánsan megjelennek a könyvben, ám a nagyobb hangsúly mégis más személyekre tevődik, vagyis mások története, emlékezése és leírása is szerepel a kötetben. „Golyózáporban vészeltem át hősiesen kuksolva egy pince mélyén. Szó esik erről is a könyvben, amelynek gerincét mégsem személyes emlékeim, hanem a kelet-európai földrengések körüljárása képezi” – írja a szerző.

Már a tartalomjegyzék böngészése során feltűnik a kötet sajátossága. Rendkívül tagolt, a több fejezeten belül még több alfejezet által bontakoznak ki az események, s ez már az elején sejteti, hogy számos történettel, nézőponttal találkozik a könyv lapjain az olvasó. Szerkezetét tekintve a kötet öt nagyobb fejezetre osztható, ezen belül pedig több esszé tárgyalja az eseményeket, tömören és sok információval.

Az Előzmények című indító fejezet a rendszerváltások és forradalmak előzményeit, azok előszelét tárgyalja, különböző történetekkel szemléltetve. Szó esik például a keleti kommunista tömb egyik országából, Lengyelországból megválasztott II. János Pál pápa személyéről, megválasztásának jelentőségéről és szülőhazájára, illetve később a keleti országokra is gyakorolt hatásairól. Szó esik a romániai kommunista diktatúra elől menekülő erdélyiek történetéről is, akik nyaralásuk után a szófiai magyar nagykövetségre „költöztek be”, és a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével sikeresen emigráltak nyugatra. De Krajnik-Nagy Károly Kaszás Veronika Erdélyi menekültek Magyarországon 1988–1999 című könyve által is érzékelteti az erdélyi menekültek fontosságát a későbbi események alakulásában. A könyv további részeiben e történetek jelentősége is kibontakozik.

A második, és egyben terjedelmileg legnagyobb része a könyvnek az Országról országra című fejezet, amelyben az érintett országokban többnyire 1989-ben lezajlott eseményekről olvashatunk. Országonként egy-egy 1989-es kronológia, illetve két-három rövid esszé kapcsolódik az ott végbement eseményekhez, azok helyszínéhez és kulcsszereplőihez. A sort Lengyelország indítja két történetével, amelyek kulcsszereplői Lech Wałęsa és II. János Pál pápa. A magyarországi rendszerváltást egy jelentős politikussal, a Kádár-korszak és a rendszerváltás fontos alakjával, Pozsgay Imrével készült interjúval ismerteti, egyben betekintést nyújt a román–magyar kapcsolatok akkori alakulására is. A szovjetunióbeli események taglalásánál a szerző az előzményekről is ír, kiemelt figyelmet szentelve az utolsó pártfőtitkár Mihail Gorbacsovnak – akinek a kormányzása alatt hullott szét végérvényesen a Szovjetunió –, akit születésnapja kapcsán emberi oldaláról mutat be. Ezt a részt követik röviden Csehszlovákia, a Német Demokratikus Köztársaság és Bulgária rendszerváltásai, amelyeknek csupán fontosabb mozzanatát emeli ki a szerző, mint például a prágai bársonyos forradalmat vagy a berlini fal leomlását, nem kizárólag történelmi szempontból ismertetve.




Krajnik-Nagy Károly 2012-ben.
Horváth László fotója

A „sereghajtó” Romániára természetesen nem véletlenül esik a legnagyobb hangsúly. Hiszen például az itteni eseménysorozat volt a legvéresebb a ’89-es kelet-európai forradalmak és rendszerváltások közül. Itt már az 1989-es év elejéről olvashatunk olyan történeteket, amelyek nélkülözhetetlenek az előzmények megismeréséhez, és amelyek a szerző megítélésében a forradalom előszelei voltak. Ilyen eset volt például a brassópojánai sípályán önmagát felgyújtó Corneliu Liviu Babeșé, aki – miközben égő fáklyaként siklott alá – a nyakába akasztott felirattal elkeseredésében arra akarta felhívni a figyelmet, hogy Romániában „olyan az élet, mint Auschwitzban” (lásd a könyv 97. oldalán), illetve Nadia Comăneci sokszoros olimpiai-, világ- és Európa-bajnok tornász szökése. De a szerző arra is kitér, hogy miként reagált Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor, amikor érezte, hogy egyre szorultabb helyzetbe kerül. Fontos kiemelni, hogy Krajnik-Nagy Károly a forradalom eseményeit is sajátos szemszögből, Ceaușescu reakciói és perspektívája alapján ismerteti. Olyan eseményeket említ és mutat be, mint a Román Kommunista Párt 1989. októberi, XIV. pártkongresszusa vagy épp az a látogatás, amit pártfőtitkár utolsó alkalommal tett Moszkvában. Emellett nincs elhanyagolva a forradalmat kirobbantó kulcsesemény és ennek a képviselője, Tőkés László sem. A fejezet végén a szerző személyes tapasztalatai és történetei is helyet kapnak, ahogyan újságíróként átélte a forradalom, majd a rendszerváltás és a kezdetleges újjáépítés eseményeit.

A harmadik nagyobb fejezet Epilógus címmel az új kezdetekről, a demokratikus rend romániai bevezetéséről és az újjáépítésről szól. Ebből részleteket olvashatunk a kormányzat újjáalakulásáról, a magyar érdekérvényesítés újbóli előtérbe kerüléséről – mint például az emlékezetes, 1990. februári gyertyás-könyves felvonulás volt –, de a zűrzavaros időkről is, amikor tárgyalásokkal, tüntetésekkel, olykor erőszakba torkollt eseményekkel is teletűzdelt időszakon át zajlott a rendszerváltás.




1989. december 22., Kolozsvár.
Essig József felvétele

Utolsó részekként a Függelék és a Dokumentumrészletek fejezetei szerepelnek, amelyek történetei kissé különálló részek. A Függelék fejezeteiben a már korábban tárgyalt kulcsszereplőkről esik szó, de a rendszerváltások eseményeitől kissé függetlenül, vagyis inkább a személyekre összpontosítva, például Pozsgay Imre az utolsó kolozsvári útjára, vagy Vacláv Havel cseh köztársasági elnökre. A Dokumetumrészletek között például a Helmut Kohl német kancellár programját, illetve a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának 1989. decemberi felhívását is olvashatjuk. Könyvét Krajni-Nagy Károly a felhasznált könyvészet jegyzékével zárja.

Mint hiányosságot az előszó és/vagy utószó, esetleg rövid szerzői ajánlás beillesztését tudnám kiemelni, mivel ez adott volna konkrétabb keretet a kötetnek. A könyv túlzott tagoltsága némileg nehézségeket okozott a szövegek megértésben, mivel a fejezetek igencsak rövidek, egy-egy rész csupán néhány oldalt tesz ki, ezen kívül az egymás utáni részek logikájában sem mutatkozik minden esetben következési sorrend. Mivel nem szakkönyvről van szó, ezért nincsenek lábjegyzetek és pontos források megjelölve, de a felhasznált és ajánlott szakirodalom a könyv végén mindenképpen szerepel. Néhány helyen a személy kiléte és az évszám is igényelne pontosítást és konkrétumokat. Például a Pozsgay Imrével készült interjúban az alany személyét már az elején jobb lett volna bemutatni, mert ez megkönnyítette volna a szöveg megértését, és nem csak a végén derült volna ki, hogy kiről van szó. Elsősorban nem úgy ajánlanám, mint szakkönyv, hanem mint a forradalmak és rendszerváltások eseményeinek összefüggését olvasmányos és érdekes keretek között ábrázoló kötet.


 

* Krajnik-Nagy Károly: Anno domino ’89. Kriterion, Kolozsvár, 2019, 176 oldal.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Négy fiatal történész jelentkezik együtt e kötetben. Közülük ketten már megvédték a disszertációjukat, ketten pedig a védéshez közelednek. Ők most e  két város világháború előtti másfél évtizedének legavatottabb szakemberei. Fodor János, aki Bernády György pályafutásáról írta már kötetként is megjelent dolgozatát, Marosvásárhely és a Bernády-korszak elhivatott elemzője. Úgy tűnik, hogy e kötet összeállításának ötlete is tőle származik. Ferenczi Szilárd Kolozsvár 1890 utáni várospolitikájáról írt disszertációt, Fazakas László Kolozsvár infrastruktúrájának, főleg a víz- és gázvezeték, csatornázás kutatója, Gál Zsófia pedig a századeleji kolozsvári katolikus építkezések feldolgozója.

Garda Dezső, Gyergyószentmiklóson élő tanár, szociográfus, történész szakíró, politikus nemrég megjelent könyve felszínre hozza a múlt század kilencvenes éveinek az elején beindult (...), több mint másfél évtizedig tartó népfőiskola-törekvések kezdeti eseményeit. Mert abban a korszakváltó időben jórészt nem spontán módon indultak be a különböző, jövőbe tekintő társadalomszervező folyamatok, hanem jól átgondolt, megtervezett programok keretében. 

Közel hétszáz oldalas, fokos opusszal gazdagította eddigi 27 kötetből és sok tanulmányból álló életművét a szorgos gyergyói történész, dr. Garda Dezső. A száz évvel ezelőtti páratlan eseménysor, amely a román hadsereg 1916-os betörésével és a kivérzett országba való 1919-es bevonulásával járt, olyan krónikására talált benne, akit politikusként is megismerhettünk négy parlamenti mandátuma alatt, amikor is a székelység legégetőbb gazdasági és kulturális érdekei mellett kiállva próbálta meg a históriai jóvátétel ügyét előbbre mozdítani. Különben nemegyszer magára hagyták saját pártjában is. 

Az EME Tudomány- és technikatörténeti füzetek sorozatának a 2020-ban megjelent 14. kötete* igazi csemege mindazok számára, akik érdeklődnek Erdély művelődéstörténete iránt. A kiadvány messze túlszárnyalja a sorozat által hirdetett füzetméretet, hisz tekintélyes terjedelmével – 420 oldalával – egyértelműen azt sugallja, hogy a téma szempontjából nem hétköznapi kiadványról van szó.

Nagyon szomorú volt számunkra a 2020-as év. De hasonlóan az idei év is – eddig. A koronavírus-járvány miatt nem tudtuk megszervezni előre megtervezett programjainkat. Elmaradtak a konferenciák, a találkozások, a baráti beszélgetések. Mivel társaságunk tagjai szétszórtan élnek a Partiumban, a Bánságban, Kolozsváron és a határon kívül, a konferencia az egyedüli lehetőségünk arra, hogy találkozzunk, és jól elbeszélgessünk egymással. Ez most nem sikerült, amely mindannyiunkat nagyon megviselt. 

A fejezetekre bontott elbeszélés valójában egy nyaralás története, amikor is két család együtt indul el a tengerpartra. Konkrétan ugyan nincs kimondva, de bizonyára a román tengerpart az úti cél, ezt támasztja alá a hálókocsis utazás, valamint a később feltűnő kempingfelelős neve, Panait bácsi. Íme, egy-egy tipikus erdélyi család, de korántsem tipikus gyermekekkel.

Mezőségi művészetről beszélni azonban egészen meglepő. Hol élhettek itt művészek, honnan származtak el tehetséges emberek, mi is maradt meg egykori alkotásaikból – ennek számbavétele szinte kilátástalannak tűnik. Murádin Jenő az a művészettörténész, akinek teljes rálátása van Erdély képzőművészeti életére. Csak ő vállalkozhatott arra a nem túl hálás feladatra, hogy számba vegye mindazokat a művészeket, műalkotásokat, amelyek valamilyen módon a Mezőséghez köthetők. 

fél évszázad múltán újból a pusztakamarási családok történetét dokumentáló kötet* lehet az asztalunkon. A kolozsvári Művelődés Műhelyében készült, igényes kivitelezésű könyv címlapján azt olvasom: A pusztakamarási családkönyv, alatta pedig: 300 év 700 magyar családja. A címlapon négy nevet is látok, nyilván nem találom köztük a 2006-ban elhunyt Sütő Andrásét, de rajta van a szülőháza és a tornácán az író fényképe is, felismerhetően.

A Tersánszky Józsi Jenő nevével fémjelzett könyvtár, a régiségtár, az családias hangulatú vendégház, a rendezett udvar a helyiekre s az oda érkező hazai és külföldi vendégekre egyaránt kellemes hatással van. Az elmúlt években a Ház társrendezőkét/szervezőként volt jelen a város fontosabb rendezvényein – a Szent István Napokon, a Főtér Fesztiválon, a Gesztenyeünnepen… A Ház fenntartói hamar felismerték, hogy a vészesen fogyó magyarságnak mily nagy szüksége van identitása tudatosítására és őrzésére, hogy mennyire fontos a gyengülő közemlékezetbe visszahozni, visszaépíteni a valós történelmi ismeretét, erősíteni a városhoz és környékéhez kötő érzelmi szálakat.

Újabb kötettel* jelentkezett Székely Ferenc a jeles erdélyi személyiségek életútját megörökítő sorozatában. A Születésnapi beszélgetések alcímű könyvet tavaly jelentette meg a százhalombattai Üveghegy Kiadó.

A román nyelvű könyv címe azt ígéri, hogy a Küküllők völgyének középkori műemlékeit mutatja be. Ambiciózus szándék egy ekkora kötetecske részéről – gondoltam, ez csak valamiféle vázlat lehet. Átlapoztam, majd alaposan el is olvastam, és így a helyére került a könyv és üzenete.

Újabb könyve jelent meg dr. Barabás László néprajzkutatónak, főiskolai tanárnak Szikonyország eltűnőben? címmel. A néprajzi tanulmányokat, közléseket tartalmazó, ötszáz oldalt meghaladó terjedelmű kötetet a székelyudvarhelyi székhelyű művelődési intézet, a Har­gita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont adta ki.*

A történelemírás nagyon sokáig a nagy eseményeket formáló és alakító politikusok, egyházfők, szellemi és morális kánont meghatározó személyek életrajzaiból állott. Az emberi történelem 5000 éves írott történelmének ókori történeti forrásai legtöbbször uralkodók politikai propagandája nyomán örökítették meg a múlt eseményeit. 

Forrongó, néha irányt vesztett korunkban, a modern, digitális eszközök uralmának világában üde színfolt, ha valaki a Gutenberg-galaxis csillagképéhez hűen, következetesen kitart a hagyományos technika nyújtotta eszközök és lehetőségek kínálta lehetőségek mellett; olyan értékeket tesz asztalunkra, amelyet semmilyen vírus nem törölhet le, amit bármikor kézbe vehetünk, lapozgatva elmerülhetünk benne, kettős célzattal: az ismeretszerzés vagy nosztalgia ébresztette/keltette vággyal. Miként is lenne másként Misztótfalusi Kis Miklós szűkebb pátriájában, hozzá hasonlóan a míves szakmát a művészet rangjára emelve. 

erdély és az erdélyiek

Minden táj lakóját érdekli, hogyan vélekednek szülőföldjéről a távoli országból érkezők, mit vesznek észre, mire figyelnek fel, mit dicsérnek és mit kárhoztatnak. Erdélyről nagyon kevés ilyen feljegyzés született a 19. század közepéig, de akkor egyszerre két ide nősülő „nagy nemzet” fia is könyvvel adózott e kis országnak. Ezeket a terjedelmes munkákat a közelmúltig alig-alig ismerték, csak részletek jelentek meg belőlük magyar nyelven.