Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Könyv 1989-ről


Az 1989-es évben lezajló közép-kelet-európai forradalmak és rendszerváltások eseményeiről, illetve ezek előzményeiről vagy éppen utóhatásairól főként a harmincadik évfordulóra számos könyvet, tanulmányt és cikket találunk a könyvtárakban. Rengeteg szempontból, szemszögből vagy célból megvizsgálták és kutatták a témát már mind hazai, mind külföldi írók, történészek. Krajnik–Nagy Károly erdélyi magyar tanár, újságíró és műfordító által írt Anno domino ’89 című munkája* 2019-ben a Kriterion Kiadó gondozásában jelent meg, és más szemszögből közelíti meg a különböző rendszerváltások történéseit. A szerző elsősorban nem szakkönyvírás szándékával nyúlt a témához, hanem a megjelenített eseménysor mellett igyekszik az időszakot olvasmányosan és érdekesen, az esetleges más forrásokban elfeledett vagy csak említőlegesen használt történeteket érintve bemutatni.

Ahogy azt már a cím is érzékelteti, a dominóelv alapján végbement eseménysort vizsgálva a szerző figyelme nemcsak a romániai eseményekre összpontosít, hanem a keleti blokk országaira is kiterjed, hiszen az események, a történések szorosan összefüggtek egymással. Az író személyes tapasztalatai is markánsan megjelennek a könyvben, ám a nagyobb hangsúly mégis más személyekre tevődik, vagyis mások története, emlékezése és leírása is szerepel a kötetben. „Golyózáporban vészeltem át hősiesen kuksolva egy pince mélyén. Szó esik erről is a könyvben, amelynek gerincét mégsem személyes emlékeim, hanem a kelet-európai földrengések körüljárása képezi” – írja a szerző.

Már a tartalomjegyzék böngészése során feltűnik a kötet sajátossága. Rendkívül tagolt, a több fejezeten belül még több alfejezet által bontakoznak ki az események, s ez már az elején sejteti, hogy számos történettel, nézőponttal találkozik a könyv lapjain az olvasó. Szerkezetét tekintve a kötet öt nagyobb fejezetre osztható, ezen belül pedig több esszé tárgyalja az eseményeket, tömören és sok információval.

Az Előzmények című indító fejezet a rendszerváltások és forradalmak előzményeit, azok előszelét tárgyalja, különböző történetekkel szemléltetve. Szó esik például a keleti kommunista tömb egyik országából, Lengyelországból megválasztott II. János Pál pápa személyéről, megválasztásának jelentőségéről és szülőhazájára, illetve később a keleti országokra is gyakorolt hatásairól. Szó esik a romániai kommunista diktatúra elől menekülő erdélyiek történetéről is, akik nyaralásuk után a szófiai magyar nagykövetségre „költöztek be”, és a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével sikeresen emigráltak nyugatra. De Krajnik-Nagy Károly Kaszás Veronika Erdélyi menekültek Magyarországon 1988–1999 című könyve által is érzékelteti az erdélyi menekültek fontosságát a későbbi események alakulásában. A könyv további részeiben e történetek jelentősége is kibontakozik.

A második, és egyben terjedelmileg legnagyobb része a könyvnek az Országról országra című fejezet, amelyben az érintett országokban többnyire 1989-ben lezajlott eseményekről olvashatunk. Országonként egy-egy 1989-es kronológia, illetve két-három rövid esszé kapcsolódik az ott végbement eseményekhez, azok helyszínéhez és kulcsszereplőihez. A sort Lengyelország indítja két történetével, amelyek kulcsszereplői Lech Wałęsa és II. János Pál pápa. A magyarországi rendszerváltást egy jelentős politikussal, a Kádár-korszak és a rendszerváltás fontos alakjával, Pozsgay Imrével készült interjúval ismerteti, egyben betekintést nyújt a román–magyar kapcsolatok akkori alakulására is. A szovjetunióbeli események taglalásánál a szerző az előzményekről is ír, kiemelt figyelmet szentelve az utolsó pártfőtitkár Mihail Gorbacsovnak – akinek a kormányzása alatt hullott szét végérvényesen a Szovjetunió –, akit születésnapja kapcsán emberi oldaláról mutat be. Ezt a részt követik röviden Csehszlovákia, a Német Demokratikus Köztársaság és Bulgária rendszerváltásai, amelyeknek csupán fontosabb mozzanatát emeli ki a szerző, mint például a prágai bársonyos forradalmat vagy a berlini fal leomlását, nem kizárólag történelmi szempontból ismertetve.




Krajnik-Nagy Károly 2012-ben.
Horváth László fotója

A „sereghajtó” Romániára természetesen nem véletlenül esik a legnagyobb hangsúly. Hiszen például az itteni eseménysorozat volt a legvéresebb a ’89-es kelet-európai forradalmak és rendszerváltások közül. Itt már az 1989-es év elejéről olvashatunk olyan történeteket, amelyek nélkülözhetetlenek az előzmények megismeréséhez, és amelyek a szerző megítélésében a forradalom előszelei voltak. Ilyen eset volt például a brassópojánai sípályán önmagát felgyújtó Corneliu Liviu Babeșé, aki – miközben égő fáklyaként siklott alá – a nyakába akasztott felirattal elkeseredésében arra akarta felhívni a figyelmet, hogy Romániában „olyan az élet, mint Auschwitzban” (lásd a könyv 97. oldalán), illetve Nadia Comăneci sokszoros olimpiai-, világ- és Európa-bajnok tornász szökése. De a szerző arra is kitér, hogy miként reagált Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor, amikor érezte, hogy egyre szorultabb helyzetbe kerül. Fontos kiemelni, hogy Krajnik-Nagy Károly a forradalom eseményeit is sajátos szemszögből, Ceaușescu reakciói és perspektívája alapján ismerteti. Olyan eseményeket említ és mutat be, mint a Román Kommunista Párt 1989. októberi, XIV. pártkongresszusa vagy épp az a látogatás, amit pártfőtitkár utolsó alkalommal tett Moszkvában. Emellett nincs elhanyagolva a forradalmat kirobbantó kulcsesemény és ennek a képviselője, Tőkés László sem. A fejezet végén a szerző személyes tapasztalatai és történetei is helyet kapnak, ahogyan újságíróként átélte a forradalom, majd a rendszerváltás és a kezdetleges újjáépítés eseményeit.

A harmadik nagyobb fejezet Epilógus címmel az új kezdetekről, a demokratikus rend romániai bevezetéséről és az újjáépítésről szól. Ebből részleteket olvashatunk a kormányzat újjáalakulásáról, a magyar érdekérvényesítés újbóli előtérbe kerüléséről – mint például az emlékezetes, 1990. februári gyertyás-könyves felvonulás volt –, de a zűrzavaros időkről is, amikor tárgyalásokkal, tüntetésekkel, olykor erőszakba torkollt eseményekkel is teletűzdelt időszakon át zajlott a rendszerváltás.




1989. december 22., Kolozsvár.
Essig József felvétele

Utolsó részekként a Függelék és a Dokumentumrészletek fejezetei szerepelnek, amelyek történetei kissé különálló részek. A Függelék fejezeteiben a már korábban tárgyalt kulcsszereplőkről esik szó, de a rendszerváltások eseményeitől kissé függetlenül, vagyis inkább a személyekre összpontosítva, például Pozsgay Imre az utolsó kolozsvári útjára, vagy Vacláv Havel cseh köztársasági elnökre. A Dokumetumrészletek között például a Helmut Kohl német kancellár programját, illetve a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának 1989. decemberi felhívását is olvashatjuk. Könyvét Krajni-Nagy Károly a felhasznált könyvészet jegyzékével zárja.

Mint hiányosságot az előszó és/vagy utószó, esetleg rövid szerzői ajánlás beillesztését tudnám kiemelni, mivel ez adott volna konkrétabb keretet a kötetnek. A könyv túlzott tagoltsága némileg nehézségeket okozott a szövegek megértésben, mivel a fejezetek igencsak rövidek, egy-egy rész csupán néhány oldalt tesz ki, ezen kívül az egymás utáni részek logikájában sem mutatkozik minden esetben következési sorrend. Mivel nem szakkönyvről van szó, ezért nincsenek lábjegyzetek és pontos források megjelölve, de a felhasznált és ajánlott szakirodalom a könyv végén mindenképpen szerepel. Néhány helyen a személy kiléte és az évszám is igényelne pontosítást és konkrétumokat. Például a Pozsgay Imrével készült interjúban az alany személyét már az elején jobb lett volna bemutatni, mert ez megkönnyítette volna a szöveg megértését, és nem csak a végén derült volna ki, hogy kiről van szó. Elsősorban nem úgy ajánlanám, mint szakkönyv, hanem mint a forradalmak és rendszerváltások eseményeinek összefüggését olvasmányos és érdekes keretek között ábrázoló kötet.


 

* Krajnik-Nagy Károly: Anno domino ’89. Kriterion, Kolozsvár, 2019, 176 oldal.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Márki Sándor nevét három évtizeden át jóformán minden kolozsvári ismerte. Alig volt olyan nagyobb esemény a városban, ahol ő ne jelent volna meg, s ünnepi beszédeit is gyakran hallhatták. A legnépszerűbb egyetemi tanárok közé tartozott. Világ- és hatalomváltozások, nemzedékek cseréje után, egy század elteltével napjainkban csak a történészek ismerik munkáit, s legfeljebb az egyetem történetében játszott szerepét emelik ki. Csak kevesen tudtak róla, hogy Márkinak van egy forrásértékű kiadatlan műve, amelyet a család őriz, s amely föltétlenül megérdemli a nyomdafestéket. 

Meleg szívvel ajánlom az Erdélyi srácok című kötetet mindazoknak, akik megismernék az 1956-os forradalom erdélyi hétköznapi hőseit is, akiknek elszántsága példamutató lehet mindenki számára. Bár a szerzők nem szánták tudományos munkának a kötetet, véleményem szerint forrásanyagként is használható dolgozatok, tanulmányok megírásához.

Máramarossziget börtön

A máramarosszigeti börtön ajtajára 1977-ben lakat került, bezárták. Az 1989-es politikai fordulatot, a kommunizmus bukását követően kelt új életre, 1993-ban. Ana Blandiana és Romulus Rusan kezdeményezésére, a Polgári Akadémia Alapítvány a saját kezelésébe vette az egykori fegyházat, benne hozta létre, alkotta meg – a világon elsőként – a Kommunizmus Áldozatainak és az Ellenállás Emlékközpontját. A projekt az Európa Tanács égisze alatt valósult meg.

Most, hogy kezembe vehettem Vonház István A Szatmár vármegyei német telepítés című rendkívüli jelentőségű monográfiájának harmadik kiadását*, a késő római irodalom jeles alkotója, Terentius Maurus szavai jutnak eszembe: „(Pro captu lectoris) habent sua fata libelli” (A könyveknek is megvan a maguk sorsa – szerk. megj.). Az olvasó emlékezetében valószínűleg csak a mottóként idézett szavak jönnek elő, holott az előtte, zárójelben szereplő rész is igen fontos dologra hívja fel a figyelmet: arra, hogy mi is határozza meg a könyvek sorsát? Pro captu lectoris, azaz az olvasók fejében meglévő képesség, fogadókészség, igény. És hozzátehetjük: egyfelől az alkotó szándéka, a téma iránti elkötelezettsége, másfelől az alkotás utóéletének tovább folytatása, az olvasói igényt felismerő, az új és új kiadásokat finanszírozó mecénások áldozata által.

Közel húsz éve, 2000 októberének közepén az EME és az EMKE tudományos ülésszakot szervezett az ezredforduló alkalmából Kolozsvár 1000 esztendős múltjáról. Erre a konferenciára állítottam össze a Kolozsvár a magyar szépirodalomban című tanulmányomat, melyben a fejedelemség korától kiindulva az ezredvégig több mint hatvan szerző Kolozsvárról írt verses, prózai vagy színpadi alkotását vettem számba. Csak az elhunyt szerzőkkel foglalkoztam. A legfiatalabb közülük az 1935-ben született Palocsay Zsigmond volt. 

Nánay Mihály József Ágost fő- herceg

Az első világháború századik évfordulója környékén több olyan történeti mű is nyomdafestéket látott, amelyek ezzel az időszakkal foglalkoznak. Ezek közé tartozik Nánay Mihály József Ágost főherceg életútjának 1914 és 1924 közötti időszakáról szóló doktori disszertációja, mely kötetben 2018-ban jelent meg.

Hosszú kényszerpihenőre kárhoztatva, most olvasva „utaztam be” keresztül- kasul Erdélyt . Kalauzaim ebben a szellemi, lelki utazásban, amelyet az évek során magam is bejártam, a lelkes fiatal tanító- és kántorjelöltek mellett vezetőjük, dr. Barabás László volt, aki a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskolát igazgatta húsz éven át . Diákjainak a néprajzot, a folklórt az elméleti órák mellett népismereti és egyházszolgálati tanulmányutak, táborok és ünnepi szolgálatok során tette élővé, személyiségüket, hitvallásukat, pályaválasztásukat meghatározó élménnyé az 1993–2018 közötti időszakban. A negyedszázadot átölelő magvetésből született, és 2018-ban a Mentor Kiadó gondozásában jelent meg a Népismeret, szolgálat, jövendő – Táborok, tanulmányutak negyedszázada című kötet.*

Valljuk be őszintén, hogy a Beszterce környéki magyarokról nem tudunk túlságosan sokat. Mármint mi, Erdély többi részéről valók; marosszékiek, udvarhelyiek, csíkszékiek, kolozsváriak, vásárhelyiek, nem beszélve messzibb tájakról, alföldiekről, dunántúliakról. Hacsak nincsen odavaló rokonunk, szomszédunk, katonacimboránk, munkatársunk.

„Adósa vagyok e földnek. Örök adósa, mint gyermek a szülőnek. Nyugtalanít a gon­dolat: törleszthetem-e valaha? (…) Adósa vagyok e földnek – gyermekkorom örö­meiért, mindazért, amit tőle kaptam. Kitől? Kiktől? Mindazoktól, akik szá­zadok során a Bányahegy kincsei után kutattak a lámpák gyér fényénél, akik a sötétből a világosságra vágytak, hogy a környező természettől csikarják ki a reményt.”

Dr. Tempfli Imre

Az Otthonom Szatmár megye könyvsorozat 52. darabja két, műfaji szempontból teljesen különböző munkát tartalmaz. Tempfli Imre tanulmánya az első magyar nyelvű tudományos munka a kommunista Románia börtönviszonyairól, míg a másik írás, Pakocs Károly Háromszáz nap a föld alatt című visszaemlékezése olvasmányos formában mutatja be nekünk a püspöki helynök első, 1949 és 1950 közötti börtönidőszakát.

Hirtelen nem tudnám megmondani, hogy Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján vagy éppenséggel Magyarországon hányan kapnák fel a fejüket egy dél-bácskai sváb család történetét mazsolázó könyv megjelenése hírére. Gondolom, nem sokan. De ha beleolvasunk Mayer Antal „Én már választottam hazát…” című könyvébe, aligha lehetnek kétségeim afelől, hogy ez a kötet mind műfajában, mind tartalmában ne keltené fel akár Kárpát-medencei szinten is az érdeklődést. 

Pakocs Károly

Az 1989-es rendszerváltozás után Szatmár vidékén hónapokon, sőt éveken át nagyon gyakran hangzott el a kérdés: mit rejtegetnek a fiókok a több évtizedes kommunista elnyomás időszakából? Nem kis meglepetésre, alig-alig került elő egy-két olyan írás, amely a kommunista rendszer rémuralmáról szólt. Egyesek dörzsölték is a markukat: lám-lám, nem is volt olyan rettenetes az a rendszer, mindenki szabadon közölhetett, amit akart. Teltek az évek, évtizedek és a jelenkorról szóló írások szabadságában elfeledkeztünk a fiókokról. 

Faluvégi Anna író, költő, újságíró

Életem az írásról szól, irodalomhoz fűződő szeretetem egész kicsi korban alakult ki. Négyévesen tanultam meg írni-olvasni, önszorgalomból balladákat, verseket tanultam, és mondtam fel, hétéves koromban írtam meg első versemet. Ez ösztönszerű cselekvés volt, csak később tudatosult bennem a vers, mint szépirodalmi alkotás fogalma. 

Szamos: politikai, társadalmi, közéleti, kulturális folyóirat – 2019. január, I. évfolyam, 1. szám. E tájékoztató, önmeghatározó szavak olvashatók a frissen megjelenő, havi megjelenést ígérő új lap címoldalán, természetes folyományaként annak a szellemi kibontakozásnak, amelynek alaphangját tíz évvel ezelőtt néhai Bura László ütötte le a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon Szatmárnémeti magyar irodalmi és művelődési hagyományai címszavában: „1990-től a megváltozott társadalmi viszonyok folytán megélénkült az irodalmi-művelődési élet.”

Kiemeljük, hogy ezek a hagyományos foglalkozások, mesterségek évszázadokon át rendszerint a helyben elérhető, fellelhető természetes alapanyagokra, erőforrásokra és nemzedékről nemzedékre átadott különleges tudásra támaszkodtak. Mivel a háromszékieket, a józan hagyományőrzésük mellett, minden korban jellemezte az új kulturális elemek iránti fogékonyság, a székely mezővárosokban vagy a közeli szász urbánus központokban működő kézművesek is folyamatosan gyarapították az itt élő tárgyalkotók tudását, eszközkészletét és technológiáját.