Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Historia eruditorium Maramarosiorum

És a Szamos partján „ama hű barátot…

Nem is mertem volna többet reményleni”

(Arany János)

Idén nyáron, Nagybányán jelentették meg és mutatták be Farkas Imre magyartanár és Tamási Attila újságíró „S mi vagyok én, kérded”. Emberarcok  interjútükörben kötetét*

A közel 300 oldalas kiadvány tartalomjegyzékkel indul, ezt követi Tar Gabriella-Nóra ajánlása „Másféle halásszá teszlek titeket… (Mk 1: 17)” címmel, majd a szerzők előszava olvasható. A bibliai idézettel induló bevezetőt átolvasva nyilvánvalóvá válik, hogy az ajánlás íróját és a kötet szerzőit nem csupán a bölcsészettudományok művelése, a szövegekkel és nyelvvel való foglalatoskodás, a kulturális tevékenységekben való aktív szerepvállalás rokonítja, hanem a máramarosi gyökerek, a szinérváraljai származás is. Éppen ezért tartja ritka és megtisztelő feladatnak a szöveg szerzője, hogy ajánlást írhat egy szűk értelemben vett hazai interjúkötethez, s bizonyára ezért is válik a szöveg bensőségessé, emberközelivé, nem csupán egy máramarosi, szinérváraljai olvasó számára. Farkas Imre és Tamási Attila a kiadványt hálóként határozták meg olyan összekötő erőként, amely által képesek felszínre hozni és összefogni a szórványban tevékenykedő, máramarosi emberekkel készült portréinterjúkat, s megismertetni ezt mindazokkal, akik a kiadványt kezükbe veszik. Nem véletlen tehát, hogy a szerzőket Tar Gabriella-Nóra gyöngyhalászokként definiálta.

A kötet többnyire 2003 és 2007 között készült interjúkat tartalmaz, amelyek a Gutinmelléki Friss Újság, illetve a Bányavidéki  Új  Szó hasábjain jelentek meg először. A szerzők több mint 50 egyént szólaltattak meg. Ezek az interjúk a kiadvány első felében olvashatók, a második, Függelékben közreadott rész anekdotákat, jellegzetes és humoros szinérváraljai történeteket, interjúkat egyaránt tartalmaz, ezt követi a szerzők köszönetnyilvánítása. Ha egyetlen szóval jellemeznünk kellene a könyvet, azt mondhatnánk, hogy az emberközpontúság az, ami folyton tetten érhető. Ezt hangsúlyozzák a kötet szerzői, valamint az ajánlás összeállítója is, aki a kiadványt „máramarosi magyar személyiségalbumként és interjúlexikonként” határozta meg. Úgy látjuk, a meghatározás igen helytálló. Voltaképpen azt is mondhatnánk, hogy a megkérdezettek ábécérendben közölt, fényképes interjúi némiképp a 18. században dívó tudóslexikonok, az ún. historia litterariák (pl. Bod Péter Magyar Athenas vagy Horányi Elek Memoria  Hungarorum című kötetei) hagyományát örökítik tovább, amelyet a szerzők a 21. századi olvasó igényeihez szabtak a technika segítségével. A több mint két évszázadra visszanyúló, nagy népszerűségnek örvendő írások mecénások, uralkodók, tudósok, a közösségért tevékenykedő egyének és a közösség szellemi és kulturális életét előmozdító intézmények, társaságok működését és tevékenységét mutatták be, akárcsak jelen kötet, amely azonban nem a teljes magyarság, hanem a szórványban élő, máramarosi emberek és intézmények kultúramentő, a közösség jólétéért fáradozó, a munkát szerető és megbecsülő egyének portréit állítják az olvasók elé. Megdöbbentő az életutak sokszínűsége, s az interjúkat olvasva jól érzékelhetővé válik az az őszinteség, amellyel az alanyok életpályájukról vallanak, feltárva az első és második világháború, a kommunista diktatúra idején fennálló folytonos megpróbáltatásokat, családi problémákat, az Európai Unióhoz való csatlakozás előtti elvárásokat, kételyeket és magatartásmódokat. Csakis a kötet áttanulmányozása szolgáltathat módot arra, hogy ez a sokrétűség és sokszínűség, az egyes alanyok és történetek közötti kapcsolatok érzékelhetővé váljanak, ám engedtessék meg, hogy ízelítőként mégis említést tegyünk néhányról. A megkérdezett egyének több nemzedéket képviselnek, egyaránt megtalálhatóak a már idősödő, a középkorú és az egészen fiatal egyénekkel készült beszélgetések. Van, aki már élete alkonyáról tekint vissza fiatalabb éveire, felemlegeti, hogyan vált máramarosivá, hiszen sokakat nem a születési hely, hanem a munka, a házasodás, a szolgálat kapcsolt a régióhoz. Szembetűnő, hogy az egyéni működés szoros összefüggésben áll a közösség életével, ugyanakkor a szövegekből jól kirajzolódnak azok az alapok, amelyek éltették és erőt adtak a megkérdezetteknek életük nehéz időszakaiban is. Ilyenképpen említhetjük a feltétlen istenhitet, a munka szeretetét és megbecsülését, a felebarát értékelését és tiszteletét, s a sort természetesen még folytathatnánk. Amint utaltunk rá, a kötet vezérmotívumának az emberközpontúságot tekinthetjük. Ilyenképpen az interjúalanyok között megszólalnak orvosok, gyógyszerészek, akik a felnőttek és gyermekek egészségi és szellemi jólétének megőrzését tűzték ki életük céljaként, mások a különféle betegségekben szenvedő, fogyatékos betegek alkalmazását célzó programok gyakorlatba ültetésén fáradoztak. Ugyancsak mások gyülekezeti lelkészként, politikusként, helyi tanácsosként, iskolaigazgatóként vagy különféle egyesületek vezetőjeként próbáltak jobbítani a közösség életén, vagy éppen kulturális programok szervezése által igyekeztek összekovácsolni a szórványban lakók életét. Beszélhetünk itt néptánc- és népdaloktatásról, gyerekeknek szervezett kulturális programokról, cserkészetről stb. Számos olyan szöveget olvashatunk, amelyekben a családi mesterségeket továbbvivő interjúalanyok vázolják, hogyan sikerült generációról-generációra továbbörökíteni a családi vállalkozásokat, a bádogosságot, szabóságot, asztalosságot, de arról is olvashatunk, hogyan kovácsoltak a hangyaszorgalmú máramarosiak családi üzletből jól menő, nemzetközi piacon is nagy népszerűségnek örvendő, sok embernek munkát adó vállalkozásokat. Felfigyeltünk arra, hogy a legtöbb egyén főállásának bemutatása mellett kitért hobbijára is, amely révén esetleg európai hírnévre tett szert. Ennek kapcsán számos szobrász- és festőművész, fafaragó, bélyeggyűjtő, irodalmár, zenész, énekes, színjátszó, sportember, természetjáró tevékenységére nyertünk rálátást. Az interjúkból kirajzolódik a természet szeretete, a turizmus kínálta lehetőségek kiaknázásának szándéka Olvashatunk a borászat és szőlőtermesztés mikéntjéről, a Petőfi-kultusszal övezett Koltó turizmusáról, a nagybányai kőzetek szépségéről és értékéről, a máramarosi embert a székelyföldivel rokonító motívumokról. Feltűnnek a szórvány magyar települések oktatásügyi problémái, a magyar nyelvhez való viszonyulásmód, az otthonmaradás és külföldön való letelepedés problémái. Itt kell megjegyeznünk, hogy a külföldre kivándorló egyének legtöbbje őszintén vallott hazaszeretetéről és visszatérési szándékáról, ugyanakkor ezek az emberek külföldön szerzett tapasztalataik alapján és anyagi kereteikhez mérten tűzték ki célul saját maguk boldogulása mellett az otthon maradottak életszínvonalának emelését is. Amint utaltunk rá, nagy múlttal rendelkező családok sarjai és fiatal pályakezdők is megszólaltak, így a múlt, jelen és jövő elválaszthatatlan egységként van jelen. Az idősebb nemzedék tapasztalatait megosztva igyekszik terelgetni a felcseperedő, ifjú generációt, akiknek interjúsorozatokban vázolt életpályája szinte tömör fejlődésregényként is értelmezhető.

Az említett néhány példával csupán vázlatosan igyekeztünk láttatni, milyen gazdag is a kötet tartalma. Ezt a gazdagságot a függelékben rögzített, az olvasó arcára mosolyt csaló anekdoták és szinérváraljai történetek még inkább árnyalják, s ezekbe betekintést nyerve sikerül közelebb kerülni a máramarosi emberek gondolatvilágához, megismerve szokásaikat, problémáikat, leleményességüket. Mi több, közvetlenül, egy-egy személyes kapcsolat, látogatás, kirándulás, vagy közvetetten, az olvasott és hallott történetek révén az olvasó még inkább keresi a hasonlóságokat és kötődéseket, amelyek rokonítják őt az ottani emberekkel, esetleg a vidékhez kapcsolják. Éppen ezért kapcsolati lehetőségeket fedezhet fel a székelyföldi, a partiumi, a bánsági vagy éppen az anyaországi olvasó, hiszen ne feledjük, a kötet olyan háló, amelyet néhol hajszálvékony, máshol erőteljesebb vonalak fognak össze.

Azt, hogy miért is ajánljuk e könyvet az olvasónak, már fentebb igyekeztünk megfogalmazni, s megtette ezt Tar Gabriella-Nóra is ajánlásának befejező részében.

Zárlatként Arany János sorainak parafrázisával kívánom, hogy a mindenkori Olvasó ajkán otthon lelje magát a máramarosi szórvány közösségek megszólalóinak dala.

*Farkas Imre−Tamási Attila: „ mi  vagyok én, kérded”. Emberarcok interjútükörben, Nagybánya, 2018, 298. old.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Faluvégi Anna író, költő, újságíró

Életem az írásról szól, irodalomhoz fűződő szeretetem egész kicsi korban alakult ki. Négyévesen tanultam meg írni-olvasni, önszorgalomból balladákat, verseket tanultam, és mondtam fel, hétéves koromban írtam meg első versemet. Ez ösztönszerű cselekvés volt, csak később tudatosult bennem a vers, mint szépirodalmi alkotás fogalma. 

Szamos: politikai, társadalmi, közéleti, kulturális folyóirat – 2019. január, I. évfolyam, 1. szám. E tájékoztató, önmeghatározó szavak olvashatók a frissen megjelenő, havi megjelenést ígérő új lap címoldalán, természetes folyományaként annak a szellemi kibontakozásnak, amelynek alaphangját tíz évvel ezelőtt néhai Bura László ütötte le a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon Szatmárnémeti magyar irodalmi és művelődési hagyományai címszavában: „1990-től a megváltozott társadalmi viszonyok folytán megélénkült az irodalmi-művelődési élet.”

Kiemeljük, hogy ezek a hagyományos foglalkozások, mesterségek évszázadokon át rendszerint a helyben elérhető, fellelhető természetes alapanyagokra, erőforrásokra és nemzedékről nemzedékre átadott különleges tudásra támaszkodtak. Mivel a háromszékieket, a józan hagyományőrzésük mellett, minden korban jellemezte az új kulturális elemek iránti fogékonyság, a székely mezővárosokban vagy a közeli szász urbánus központokban működő kézművesek is folyamatosan gyarapították az itt élő tárgyalkotók tudását, eszközkészletét és technológiáját.

Kelemen Lajos, Napló

Kelemen Lajos tanítványai tudták, hogy mesterük szinte egész életében naplót vezetett. Ezt és megőrzött levelezését más kézirataival együtt Kelemen halálát követően az Unitárius Egyház levéltárába menekítették. Az akkori kommunista hatalom azonban gyanakodott az iránt, hogy milyen titkos szövegek, tiltott iratok lehetnek ebben a hagyatékban.

Boér Ilka: Az erdélyi reformáció egy korai dokumentuma

Johannes Honterus munkássága kiemelkedően fontos a reformáció és az erdélyi szász közösség szempontjából, így ezeknek műveknek már számos kiadása látott napvilágot, ahogyan már ennek az írásának is több, köztük kritikai kiadása is ismert lehet az értő olvasó közönség számára. Az erdélyi reformáció kulcsírásának, mely gyakorlatilag az első erdélyi protestáns egyházi szabályzatként kezelhető, Bernard Heigl és Thomas Șindilariu szerkesztésében közreadott legfrissebb hasonmáskiadását az eredeti latin szöveg háromnyelvű (német, román, magyar) fordítása kíséri, hasonlóan a 2015-ben megjelent, Honterus főművének tartott Rudimenta Cosmographicához. 

Süli Attila: Torda vármegye és Aranyosszék szabadságharca

A 2018-as év gyümölcsöző volt a magyarországi 1848‒49-es forradalom és szabadságharc történetírása szempontjából, ebben az évben ugyanis több, ezen tematikát feldolgozó kötet is nyomdafestéket látott. Ezen művek sorába illeszkedik Süli Attila őrnagy-hadtörténész, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) munkatársa által közreadott könyv, mely Torda vármegye és Aranyosszék 1848‒49-es eseményeit ismerteti.

redut, kolozsvár, vívás

Rejt a kolozsvári sportélet olyan kincseket is, amelyek egyediek az egyetemes sporttörténetben. Olyanokat, amelyek egyaránt részei a magyar és a román sportmúltnak, és amelyekre mi kolozsváriak igen büszkék lehetünk. Ilyen kincs a kettőszáz éves szervezett vívóélet története* – amely önmagában is óriási sikertörténet.

Radó Péter: Az iskola jövője

Radó Péter az oktatási rendszerek kormányzásával és az oktatási egyenlőtlenségek kérdésével foglalkozó oktatáskutató Az iskola jövője* című könyvében, tíz fejezetben nyújt áttekintést a tanulásról szóló tudásunk gyarapodásáról, a tanulási célok újraértelmeződéséről, az egyéni tanulási környezetek kulcselemeiről, a tanulási ökoszisztémák fejlődéséről, az iskolák funkcióváltásáról és az iskolarendszerek kormányzásának várható fejlődéséről.

Csíkszék az 1848‒49-es forradalom és szabadságharc idején

A mű „egy letűnt korba kalauzolja a nem szakmabeli olvasót is, ahol az olyan fogalmak, mint például az erkölcs, a hűség, a bátorság vagy a hazaszeretet egy más értelmezési keretbe helyeződnek”. A kötet összesen 529 iratot tartalmaz, melyek az 1848. március 20-a és 1849. október 16-a közötti időszakból származnak. 

Katona Lajos: A vakok kolozsvári intézetének története 1900–1920 között

Az átlag kolozsvári legfeljebb hallott róla, hogy Kolozsvárt működik egy különleges szakiskola, amelyben a siketeket, s egy másik, amelyben a vakokat nevelik-oktatják. Azt már csak kevesen tudják, hogy hol és mióta működnek ezek a tanintézetek, s még kevesebben, hogy milyen munka folyik bennük. Nagyon keveset írtak róluk, s ennek fő oka, hogy e fogyatékosságoktól megkímélt tollforgatók félnek, idegenkednek betekinteni ebbe a különös világba, nem is tudják beleélni magukat az ottani élethelyzetekbe.

Hívószó – Kós Károly és Papp Aurél levelezése

A Budapesten megjelenő Enigma című művészetelméleti folyóirat XXIV. évfolyamának 2017/92. száma Hívószó – Kós Károly és Papp Aurél levelezése címmel 155 oldalt szentel a két kimagasló erdélyi személyiség barátságát és együttműködését felvillantó tematikának. S hogy ezt a rendkívül izgalmas, történelmi és művészettörténeti párhuzamokkal gazdagon fűszerezett anyagot éppen Sümegi György, az erdélyi művészeti élet egyik legavatottabb szakértője méltatja, és bocsátja közlésre a dokumentumokat, korántsem véletlen. Hiszen személyében nem egy hazai talányra derített már fényt az évek, évtizedek folyamán. Elegendő csupán a Miklóssy Gáborról, Nagy Istvánról, Szolnay Sándorról, Thorma Jánosról írott monográfiáit, a nagybányaiakat és a kolozsvári festőket bemutató tanulmányait említenem.

A tordaszentlászlói amatőr színjátszás története – a népi kultúrától a magas kultúráig . Laczi Enikő

Igényesen összeállított, tetszetős kivitelű és nagy körültekintéssel megírt, olvasmányos monográfiát, gazdag forrásfeltáró és forrásközlő kötetet vehet kezébe a polgárosodás, az egyesületi élet, a néptanítók és lelkészek közösség- és művelődésszervező munkássága, valamint a kalotaszegi nagytelepülés, Tordaszentlászló múltja iránt érdeklődő olvasó Laczi Enikő tollából. 

Erdély jogtörténete

Kiemelkedő jelentőségű kiadványról van szó, amely Erdély jogtörténetét az ókortól úgyszólván napjainkig tárgyalja és mutatja be. Erdély jogtörténete tudományos munka és tankönyv egyszerre, amely történetiségében mutatja be Erdély jogi helyzetének alakulását. Számos kérdésben új szempontokat érvényesít. 

Hidán Csaba László - Fegyverek magyar kézben

A kötet lényegéről annyit lehet mondani: nagyszerű szintézise a kora középkori íjfeszítő népek hadművészetének, betekintést nyújtva az olvasó számára a legegyszerűbb technikáktól egészen a harcosok freskón történő ábrázolásáig. Ezek figyelembe vételével tudom ajánlani elolvasásra a kimondottan szakmai és a pusztán csak érdeklődő olvasóközönségnek egyaránt.

Furu Árpád

Nemcsak a magyar népi építészetet, annak táji tagolódását dolgozza fel – mint ahogyan ez egy hasonló nagy földrajzi táj népi kultúrájának valamely jelensége esetében megszokott dolog. Itt valóban Erdélyről van szó és az ezt benépesítő etnikumok összességéről.