Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Helikopterek a Házsongárd felett

Magyari Tivadar legutóbbi, három kisregényt felölelő kötetében* minden megtörténhet. Kolozsvár főútvonalai között metró zakatol, és más jövőre (és nem csak jövőre) vonatkozó fantasztikus elképzelések sora ölt testet.

Persze, ha mindjárt az első, A ragasztott ház című regényt tekintjük, korántsem csak ezekről a fantasztikus elképzelésekről szól, még akkor sem, ha a képzelet ebben a műben is lényeges szerepet játszik. Mert ebben a mintegy száz évet felölelő, nem annyira család, mint inkább szomszédtörténetben a történelem kemény tényei, politikai rendszerváltás, forradalom, egyszóval minden a szereplők tudatán átszűrődve mutatkozik meg.

A ragasztott ház ereje, lebilincselő történetszövése a meglepő-váratlan fordulatokban – a képzelettel átszínezett karakterek sokszínűségében, egyediségében rejlik. A regény karakterei a '80-as, '90-es évek kolozsvári kisiparosainak, kisértelmiségeinek mai napig köztünk élő típusai. Bár földhözkötött, egyszerű, de mélységes szeretettel megformált alakok ezek – az olvasó végig érzi ezt a kettőséget. Lehúzó hétköznapiság és angyali derű között valahol félúton lebegnek a szereplők, épp csak egy kicsit a föld felett ahhoz, hogy a nagyobb köveket még megérezzék. És itt kell szót ejtenünk a „beszélő” nevekről, mint amik a regény üdítően humoros karaktereinek egyik garanciáját jelentik.

Nézzük meg először is a regény bevezető mondatát – amelyben megteremtődik a regény időkerete: „Tricskó néni 1883-ban született, és 1901-ben, tizennyolc évesen hazudta először, hogy terhes. Én 1980-ban születtem, és 2001-ben huszonegy évesen hazudtam, félig-meddig, mert én is elhittem, hogy terhes vagyok, száz évvel később, mint Tricskóné.”

Ez az első bekezdés nemcsak a regény idejét vázolja fel, hanem in medias res kezdéssel a történet alaphangulatát, humorát is felüti.

Az első bekezdésekben ugyanakkor a történet apropója is kiderül: egy gyermekkori játékos ígéret, ami szerint Ágó könyvet fog írni a ragasztott házról, ahol felnőtt. Az Ágó, valamint a ház egy másik lakója, Bálint közötti beszélgetés teszi ki a regény történetét, amikor is az emlékek előbányászása ennek a készülő könyvnek szolgál alapul. A regény elbeszélő technikája az emlékezés logikáját követi tehát, azaz az egykori alakok, történések a felidézés válogató-sűrítő munkáján átszűrődve bújnak elő. Nagyon szerencsés ez a beszélgető-emlékező elbeszélői módszer egyrészt az idő fesztávja miatt, ahogy a regényben észrevétlenül Ágó is felnő, gyereket is szül. Másrészről bár közvetlen jelenlétet adó, bőbeszédű ez a narráció, mindig ott van az emlékezés ízessége. Ugyanakkor egy újabb szövegjáték: ahogy az elbeszélői szólamban még csak készülődő regényt kész regényként tartja kézben az olvasó.


M. Makkai Piroska grafikája

M. Makkai Piroska grafikája

De milyen is ez a ragasztott ház, Ágó nevelődésének egykori helyszíne? Az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején épült belvárosi bérházak egyike a regényben megjelenő is, amiket az idők során a lakók terjeszkedésével átalakítottak, toldoztak-foltoztak. Számos esetben zsidók üzleteit vagy kisiparos műhelyeket alakítottak át lakóházzá. Magából a házból, a térből is adódnak tehát a történetbeli humoros helyzetek, például az, hogy a hegyén-hátán egymásra épített lakrészeken minden áthallatszik, ezért csak suttogva lehet veszekedni; a szomszédok élete mégis egymás hangterében zajlik.

Humorról ejtettünk szót, de az alakok megformálásán keresztül a közelmúlt erdélyi valósága nem csak humorosan, de legalább annyira ironikusan is megmutatkozik. Az irónia már távolságot teremt, teret nyit az olvasónak, hogy mintegy torz tükörben ráismerjen egykori – vagy akár még ma is létező viszonyokra. Megmosolyogtató például, ahogyan a ház lakói egykori elrejtett zsidó kincsek után nyomoznak a házban – és a valóban fellelt fegyvert egy bulldózer segítségével „rejtik el” olyannyira, hogy többé az ne is legyen megtalálható. Persze, a bulldózer sem kisebb jelentőségében van itt jelen, mint a „blokkosítás” eszközeként, ami aztán a regény utolsó fejezeteire át is formálja a szinte vidékiesen otthonos környezetet. Az, hogy a történet végére a lakók is kicserélődnek, és ezzel az egykori eleven, minden furcsasága mellett meghitt lakóközösség eltűnik, enyhe melankóliát csempész a regénybe.

Az emlékezet megformálta alakok közül Ágó szülei mutatkoznak meg a legközelebbről. „Épa”, Ágó apja szerkesztő, irodalmár, akinek egyik állandó ismertetőjegye, hogy „tökös” szócikkeket szerkeszt a nagyszótárba, továbbá Tessitori Nóráról írja doktori dolgozatát. Figuráján keresztül azt mutatja be a könyv, hogy egy lényegében közepes entellektüelből az egymásnak elkötelezett, érdekszövetségbe bonyolódott értelmiségi elit hogyan kreál legmagasabb tudományos fokozatokig eljutó csúcsértelmiségit. Miközben mindvégig megmarad csetlő-botló, szeretetreméltóan gyarló, hétköznapi figurának.


M. Makkai Piroska grafikája

M. Makkai Piroska grafikája

Nagyon is ott van tehát a regényben a nyolcvanas évek mindennapi valósága igaz, humorral átitatva. Ahogy Ágó szülei csak egyszer jutottak ki Budapestre, később már nem kaptak útlevelet Épa Sütő Andrással való telefonbeszélgetése miatt. Ágó nagyapjának besúgó múltja, majd inkább komikus, mint szánalmas mentegetőzése. A homoszexuális Gyla bácsi örökös házi őrizete, amikor is a ház előtt a rendőrautóban lakó rendőr szinte a ház közösségének része lesz. Az 1989-es forradalom sem valamiféle heroikus, világmegváltó esemény, sokkal inkább a ház lakóinak egymással való beszélgetéséből mutatkozik meg. Ahogy Ágó apja, a fürdőkád szélén egyensúlyozva éli meg a forradalmat – onnan a legjobb ugyanis a kilátás – no, nem magára a forradalomra, hanem Búzaelvtársék ablakára, ahonnan azt lehet megtudni, a megrögzött pártemberek vajon hogyan vészelik át az idők változását.

A sort még folytathatnánk. Nagy Imre újratemetése, valamint Kádár János temetése a házbeliek számára azért is nagy esemény, mert a közvetítések során az is eldől, hogy be lehet-e fogni a tetőn a „magyar tévét”. És ahogy a Kádár utáni anyaországi politikai életről az ószerről szereznek tudomást, amikor is a képekről, szóbeszédből itt-ott felkapott tényfoszlányok legendássá nőnek – vagy inkább homályosulnak.

A regény második, Endre és Ágnes című kisregényének főhőse egy középkorú, középosztálybeli jól szituált kolozsvári férfi – annak teljesen átlagos allűrjeivel –, aki ezzel együtt szerethetően megformált figura. A regény lényegében arról szól: egy lányt, Ágnest hogyan alkot meg képzeletben, akibe aztán bele is szeret. Ami összeköti az előző regénnyel, az épp a hétköznapi valóságból fakadó – sok esetben nyelvi, fogalmazásbeli – humor. Épp ez a regény erőssége is, hiszen ez a képzeletben fenntartott „szerelem” semmiféle összeütközésbe nem kerül a közegét jelentő vaskos valósággal, inkább része annak, akárcsak a kimondatlan szexuális vágyakat teljesítő aranyhal – a történet kezdő mozzanatában.

Más típusú, mégis ugyanazzal az üdítő humorral megformált kisregény a Civilek, kelták, bolondok című, valahol egy fiktív brassói pályaudvaron játszódóan. Habár a beszélő nevek és a megkapóan humoros helyzetek ebben a regényben is jelen vannak, ezek valóságba ágyazottsága még kevésbé rögzített, mint A ragasztott házban. Az irónia is kevésbé jelenlevő, mint a már említett regényben; az évek alatt felgyülemlett, megkövesedett kosz kampányszerű levakarása lehetne például ironikus, akárcsak az állomás állandó lakóinak számító „félénk” hajléktalanok jelenléte. Azonban, ami az iróniánál sokkal fontosabb a regényben, az egyfajta képzeletbeli, sajátos tér, valamint kapcsolatokon nyugvó világ megalkotása. És ennek a képzeletszülte világnak a része a felcsákányolt kosz az ingyen dolgozó alkalmazottakkal, akárcsak az állomás harsogó nemzetközisége Edith Piaf slágerének dallamára befutó vonataival.

* Magyari Tivadar: A ragasztott ház (és még két kisregény), Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2015.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A hazai diákok általában útinaplóban jegyezték le, dokumentálták az utókornak külföldi egyetemjárásaikat, azaz peregrinációikat – ezek megismerése révén pedig a korabeli magyar értelmiségről is többet megtudhatunk. Egy tanulmányi út, egy fontos életszakasz dokumentációjával szembesülünk, ha kezünkbe veszünk egy peregrinációs naplót. Esetünkben gróf Teleki Sámuel peregrinációs naplója az elemzés tárgya, amely a Kriterion Könyvkiadó gondozásában jelent meg Kolozsváron, 2020-ban.

László Gyula (Kőhalom, 1910 – Nagyvárad, 1998) kolozsvári éveinek és itteni régészeti kutatásainak szélesebb körben kevésbé ismert adalékait tárja elénk, így az újdonság és a hiánypótlás erejével – és az olvasói felfedezés örömével – hat M. Lezsák Gabriella nemrég megjelent könyve.

Kulturális svédasztalként jellemezte Szonda Szabolcs a május 26–29. között zajló SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. A Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójával, a könyvvásár programfelelősével a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában első alkalommal megszervezett könyvszemléről beszélgettünk.

Hallgató a hátsó padban címmel jelent meg Tulit Ilona új könyveaz Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) gondozásában. A kötet az AESZ-füzetek sorozat 18. kiadványa. (...) Az AESZ másik új kiadványa Péntek János Kalotaszegi tájszótár című könyve.

Négy fiatal történész jelentkezik együtt e kötetben. Közülük ketten már megvédték a disszertációjukat, ketten pedig a védéshez közelednek. Ők most e  két város világháború előtti másfél évtizedének legavatottabb szakemberei. Fodor János, aki Bernády György pályafutásáról írta már kötetként is megjelent dolgozatát, Marosvásárhely és a Bernády-korszak elhivatott elemzője. Úgy tűnik, hogy e kötet összeállításának ötlete is tőle származik. Ferenczi Szilárd Kolozsvár 1890 utáni várospolitikájáról írt disszertációt, Fazakas László Kolozsvár infrastruktúrájának, főleg a víz- és gázvezeték, csatornázás kutatója, Gál Zsófia pedig a századeleji kolozsvári katolikus építkezések feldolgozója.

Garda Dezső, Gyergyószentmiklóson élő tanár, szociográfus, történész szakíró, politikus nemrég megjelent könyve felszínre hozza a múlt század kilencvenes éveinek az elején beindult (...), több mint másfél évtizedig tartó népfőiskola-törekvések kezdeti eseményeit. Mert abban a korszakváltó időben jórészt nem spontán módon indultak be a különböző, jövőbe tekintő társadalomszervező folyamatok, hanem jól átgondolt, megtervezett programok keretében. 

Közel hétszáz oldalas, fokos opusszal gazdagította eddigi 27 kötetből és sok tanulmányból álló életművét a szorgos gyergyói történész, dr. Garda Dezső. A száz évvel ezelőtti páratlan eseménysor, amely a román hadsereg 1916-os betörésével és a kivérzett országba való 1919-es bevonulásával járt, olyan krónikására talált benne, akit politikusként is megismerhettünk négy parlamenti mandátuma alatt, amikor is a székelység legégetőbb gazdasági és kulturális érdekei mellett kiállva próbálta meg a históriai jóvátétel ügyét előbbre mozdítani. Különben nemegyszer magára hagyták saját pártjában is. 

Az EME Tudomány- és technikatörténeti füzetek sorozatának a 2020-ban megjelent 14. kötete* igazi csemege mindazok számára, akik érdeklődnek Erdély művelődéstörténete iránt. A kiadvány messze túlszárnyalja a sorozat által hirdetett füzetméretet, hisz tekintélyes terjedelmével – 420 oldalával – egyértelműen azt sugallja, hogy a téma szempontjából nem hétköznapi kiadványról van szó.

Nagyon szomorú volt számunkra a 2020-as év. De hasonlóan az idei év is – eddig. A koronavírus-járvány miatt nem tudtuk megszervezni előre megtervezett programjainkat. Elmaradtak a konferenciák, a találkozások, a baráti beszélgetések. Mivel társaságunk tagjai szétszórtan élnek a Partiumban, a Bánságban, Kolozsváron és a határon kívül, a konferencia az egyedüli lehetőségünk arra, hogy találkozzunk, és jól elbeszélgessünk egymással. Ez most nem sikerült, amely mindannyiunkat nagyon megviselt. 

A fejezetekre bontott elbeszélés valójában egy nyaralás története, amikor is két család együtt indul el a tengerpartra. Konkrétan ugyan nincs kimondva, de bizonyára a román tengerpart az úti cél, ezt támasztja alá a hálókocsis utazás, valamint a később feltűnő kempingfelelős neve, Panait bácsi. Íme, egy-egy tipikus erdélyi család, de korántsem tipikus gyermekekkel.

Mezőségi művészetről beszélni azonban egészen meglepő. Hol élhettek itt művészek, honnan származtak el tehetséges emberek, mi is maradt meg egykori alkotásaikból – ennek számbavétele szinte kilátástalannak tűnik. Murádin Jenő az a művészettörténész, akinek teljes rálátása van Erdély képzőművészeti életére. Csak ő vállalkozhatott arra a nem túl hálás feladatra, hogy számba vegye mindazokat a művészeket, műalkotásokat, amelyek valamilyen módon a Mezőséghez köthetők. 

fél évszázad múltán újból a pusztakamarási családok történetét dokumentáló kötet* lehet az asztalunkon. A kolozsvári Művelődés Műhelyében készült, igényes kivitelezésű könyv címlapján azt olvasom: A pusztakamarási családkönyv, alatta pedig: 300 év 700 magyar családja. A címlapon négy nevet is látok, nyilván nem találom köztük a 2006-ban elhunyt Sütő Andrásét, de rajta van a szülőháza és a tornácán az író fényképe is, felismerhetően.

A Tersánszky Józsi Jenő nevével fémjelzett könyvtár, a régiségtár, az családias hangulatú vendégház, a rendezett udvar a helyiekre s az oda érkező hazai és külföldi vendégekre egyaránt kellemes hatással van. Az elmúlt években a Ház társrendezőkét/szervezőként volt jelen a város fontosabb rendezvényein – a Szent István Napokon, a Főtér Fesztiválon, a Gesztenyeünnepen… A Ház fenntartói hamar felismerték, hogy a vészesen fogyó magyarságnak mily nagy szüksége van identitása tudatosítására és őrzésére, hogy mennyire fontos a gyengülő közemlékezetbe visszahozni, visszaépíteni a valós történelmi ismeretét, erősíteni a városhoz és környékéhez kötő érzelmi szálakat.

Újabb kötettel* jelentkezett Székely Ferenc a jeles erdélyi személyiségek életútját megörökítő sorozatában. A Születésnapi beszélgetések alcímű könyvet tavaly jelentette meg a százhalombattai Üveghegy Kiadó.

A román nyelvű könyv címe azt ígéri, hogy a Küküllők völgyének középkori műemlékeit mutatja be. Ambiciózus szándék egy ekkora kötetecske részéről – gondoltam, ez csak valamiféle vázlat lehet. Átlapoztam, majd alaposan el is olvastam, és így a helyére került a könyv és üzenete.