Első írásaid, könyvismertetőd, majd első verses köteted az A neved te vagy címmel jelent meg. Eltelt utána az idő. Miként emlékszel vissza a kezdetekre? Az első fogadtatások milyenek voltak?
Életem az írásról szól, irodalomhoz fűződő szeretetem egész kicsi korban alakult ki. Négyévesen tanultam meg írni-olvasni, önszorgalomból balladákat, verseket tanultam, és mondtam fel, hétéves koromban írtam meg első versemet. Ez ösztönszerű cselekvés volt, csak később tudatosult bennem a vers, mint szépirodalmi alkotás fogalma. Mondhatom, az írás lételem számomra, ez végig kíséri életem. Az első könyvem 2002-ben jelent meg A neved te vagy címmel, de ez a kis kötet nem tartalmazta összes, addig megírt versemet. Úgy is fogalmazhatnék, hogy egy picinyke ízelítő volt munkásságomból. Kaptam rá anyagi támogatást utólag a Somogy Megyei Önkormányzattól, de ez még a kiadás árát sem fedezte. A könyvem megjelenése előtt több újságban közöltem cikkeket, novellákat, verseket, valamint a magyarországi Avana Magyar Sci-Fi Egyesület HungaroCon kiadványában is jelent meg novellám 1999-ben.
Több novellapályázaton is nyertél, tudom, hogy eléggé széles skálán mozogsz az írott szó adta területen: fantasy, thriller, horror, mélyrealista, ezoterikus filozófia, néprajzi ihletésű témákban írtál és írsz. Hogyan illeszkedik be ide a szépirodalom? Verset írsz, novellát. Témáid átfödik egymást, vagy utóbbiaknál azért a valóság talaján maradsz? Mi ad ihletet egyikhez, másikhoz?
Az 1997-ben a dunakeszi Városi Könyvtár által meghirdetett novellaíró pályázaton II helyezést értem el a Csend című novellámmal, ami a Szél fúj szívemben című kötetben jelent meg 1998-ban. Igen, több műfajban írok, és ez annak tudható be, hogy érdeklődésem elég sok területet magába foglal. Szeretek felfedezni új dolgokat, vagy a meglévőkben észrevenni az újat, esetleg máshogyan szemlélni azokat. Úgy vélem, hogy az ember élete során nagyon sok mindent megtapasztal, megél, folyamatosan tanul, bölcsességre tesz szert. Ez a sokszínűség ad ihletet számomra, az állandóságban a változás, és a változásban az állandóság. Nem törekszem feltétlenül szépirodalmi művek alkotására. Az adott téma határozza meg, hogy milyen stílust fog hordozni a mű. Mélyrealista írásaimban a valóságot a maga nemében közelítem meg, nem szépítek, nem akarom máshogyan láttatni a dolgokat, mint ahogyan vannak. Alkotásaim alapja tehát a valóság, a fantázia vagy a racionális gondolkodás.
Azt írod egyik bemutatkozó oldaladon: ott vagyok az emberek hétköznapjaiban, a könnycseppben, a mosolyban, ott vagyok a bukásban és felemelkedésben, ott vagyok a szárnyalásban, fantáziában, mesékben, a világegyetemben. Kifejtenéd?
Ember vagyok és esendő. Ugyanazokkal az érzésekkel, gondolatokkal telítődve, mint mások. Nem egyformák a napok, néha mosolygunk, néha sírunk, néha elesünk, aztán felállunk, és folytatjuk utunkat. Mivel elég sok mindent megtapasztaltam életem során, tudom, milyen a szomorúság, a vidámság, a siker, a kudarc, vagyis minden, ami emberi. A mesevilág mindig is közel állt hozzám Gyermekkoromban elég sokat betegeskedtem, legtöbbször mandulagyulladással nyomtam az ágyat Ilyenkor viszont mérhetetlenül boldog voltam, mert magam mellett felpolcoltam a meséskönyveket, s belemélyültem azokba, amik nemcsak átsegítettek betegségemen, hanem konkrétan hozzá is járultak gyógyulásomhoz Azt gondolom, hogy bármilyen korban van az ember, mesére mindig szüksége van. Legbelül mindenkiben ott van a gyermek, aki áhítja a gondoskodást, a szeretetet, a játékot, a fantáziát. És hogy miért vagyok a világegyetemben? Csakis azért, mert része vagyok annak, mint bárki más. Nem vagyok sem több, sem kevesebb senkinél.
Nem idegen tőled a természetgyógyászat sem. Több írót is felsorolhatnánk, akik e területen jártasok voltak, miközben a szépirodalomban is jeleskedtek. Hozzád közelálló jut eszembe, mondjuk Szepes Mária. Te, miként vagy ezzel? Üzenetértékű-e számodra, vagy életed e világok között éled?
2001-ben ismerkedtem meg a reiki gyógymóddal, s ez áttörést jelentett életemben. Azóta folyamatosan tanulok, képezem magam, és ennek a folyamatnak soha nem lesz vége, ez befejezhetetlen Szembesültem kilátástalannak tűnő helyzetekkel, válságokkal, törések sorozatán mentem keresztül, s közben azt kérdezgettem: miért? Miért pont én? Miért van mindez? S a válaszok megérkeztek szépen, sorban. Tetszik, vagy nem, mi vagyunk a felelősek saját sorsunk alakulásáért. És azon a ponton, amikor felelősséget vállalunk saját gondolatainkért, szavainkért, tetteinkért, elkezdhetjük megváltoztatni életünk alakulását. Nem úgy fogalmaznék, hogy az életem bizonyos világok között élem, én azt mondom: az egységes egésznek vagyok a része.
A Valóságteremtő energia című könyvedben kifejted, boncolgatod az emberi lélek, a test és a világ összekapcsolódását. Mit gondolsz, miért ódzkodik a nagyobb réteg e témától? Mondhatni, szinte áltudománnyá degradálták, mégis, ilyen az ember. Benned hogyan csapódik le az emberi lélek viszonya a természettel? Mit tartasz itt a legfontosabbnak?
2017-ben jelent meg a Valóságteremtő energia című könyvem Budapesten. (A 15 évnyi hallgatás nem azt jelenti, hogy ebben az időszakban nem alkottam, hiszen rengeteg anyagom van, ami kiadásra vár.) A könyv megírására az életemben megélt újabb életszakasz ösztönzött. Nagyon sokat tanultam, olvastam, és gyakorlatba ültettem ezt a tudást. Nem állítanám, hogy áltudománnyá válik, és egyre inkább ledegradálják a természetgyógyászatot A vélemények megoszlanak. Van, aki a tudományos orvoslásra esküszik, van, aki a természetgyógyászatra. Az előző allopátiás módszerrel gyógyít, oki terápiát alkalmaz, a természetgyógyászat homeopátiás módszert alkalmaz, holisztikus szemléletű, ami a beteg ember fizikai, szellemi, lelki észlelését és támogatását jelenti. Észak-Európában vannak olyan országok, ahol a hivatalos orvoslás részét képezi a természetes gyógymódok használata, a társadalombiztosító támogatja, finanszírozza. A szocialista időszakban tiltott volt Magyarországon, de ma egyre inkább teret hódít. Az önrendelkezés jogával élve mindenki maga dönti el, milyen módszerekkel szeretne gyógyulni Az egészségügyi rendszer a gyógyszeriparral karöltve ma a legnagyobb üzletág a világon. Ezt a rendszert inkább nevezném betegségiparnak, mint egészségügynek. „Natura sanat, medicus curat morbos.” (A természet gyógyít, az orvos kezel.) A Valóságteremtő energia című könyvem épp az öngyógyításról szól, abból az alapból indulok ki, hogy energiaalapon működik az egész világ, a legkisebb részecskétől a legnagyobbig. S mivel minden gondolatunk energia, azt vonzzuk be életünkbe, amire legtöbbet gondolunk. Folyamatosan teremtjük valóságunkat, jól vagy rosszul. A gondolkodás megváltoztatásával megváltozhat teljes életünk. Figyelnünk kell gondolatainkra, szavainkra, tetteinkre. A könyvben személyes élményeimről, tapasztalataimról is beszélek, így hitelesítve a leírtakat. A változást mindenki máshogyan éli meg, és olyan is akad, aki elzárkózik előle, vagy egyszerűen szembesülni sem akar vele, inkább bevállalja betegségét, nehéz anyagi körülményeit, rossz kapcsolatát, nehéz munkakörülményeit. Pedig a változásra mindenki képes. „Amikor készen áll a tanítvány, a mester megjelenik” – így szól egy keleti bölcsesség. Senkire sem erőltethető rá, hogy megváltozzon, de ha szeretne, egészen egyszerű módszerekkel sikerülni fog. Könyvem célja útmutatást adni a változáshoz, hiszen mindenki saját maga tehet legtöbbet önmagáért. Azt gondolom, hogy a világunkban terjedő vírus: a felszínesség, a fiatalságkultusz. Ezzel nem tudok azonosulni. Épp ezért könyvemben egy rövid fejezetet ennek taglalására szántam (A világ, amiben élünk). Továbbá, néhány gondolat erejéig említést teszek az élelmiszeripar néhány termékéről, amik bekerülnek szervezetünkbe, különböző káros folyamatokat elindítva. Az ember ma nem tud méltósággal megöregedni, fiatalnak akar látszani, s ennek érdekében képes bevetni szinte bármit: anyagiakat, energiát, alávetni magát műtéteknek stb. Amennyiben képesek lennénk a természettel újra összhangba kerülni, egészségesebbek lennénk, és jobb lenne az életünk.
Sok éve, hogy elköltöztél Székelykeresztúrról, elmentél Erdélyből. Budapesten élsz. Megtaláltad azt, amiért elmentél?
2011-ben jöttem el Székelykeresztúrról, azóta Budapesten élek, de szívem egy része, Cserhát, egy csodálatos falucskájában van, ahol egy palócportát vásároltunk. Az, hogy itt élek, nem jelenti azt, hogy elszakadtam Székelyföldtől. Az mindig is szülőföldem marad. És mivel a sors áradata visz tovább, még nem tudom, hogy hol és mikor kötök ki végleg. Sokat kaptam Erdélytől, Székelykeresztúrtól, sokat kaptam Magyarországtól, Budapesttől, és a „jó palócok”-tól is. Hálás vagyok, és köszönettel tartozom mindezért! Azt mondhatom, ha semmim sem lenne, csak az, ami most van, akkor is hálás lennék, úgy érzem, megvan mindenem. Székelyföldön sajátítottam el az alapokat, a székely ember gondolkodásmódját, kicsit keserű életfelfogását. Mély tiszteletem őseimnek mindenért, amit tőlük kaptam! Magyarország szemléletváltást nyújtott számomra, megismerkedtem egy másfajta gondolkodásmóddal, és hozzásegített ez a közeg a szellemi, lelki fejlődésemhez. Mellesleg, minden nap csodálom Budapestet, minden bizonnyal a világ legszebb fővárosa. Írói munkásságom során több novella, vers, regény, eszmefuttatás látott napvilágot, és egyelőre kiadásra vár pár kötet. Tavaly, 2018-ban adtam ki a Pszichokrízis című mélyrealista, thriller, horror kategóriába tartozó novelláskönyvet. Idén egy pszicho-thriller regényt szeretnék kiadni év végére. Köszönettel tartozom az online irodalmi portálokon való megjelenésemért Cseke Gábornak, Zsidó Ferencnek, Fehér Illésnek, és minden embernek, aki segíti munkásságomat.
Köszönöm a beszélgetést.
