Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Eke és toll

dr. Nagy Miklós emlékezete

Különös dolog, ha az ember olyasmiről számol be, vagy olyasmiről akar számot adni, ami mindenképpen közel áll hozzá, és lelkileg is igen fontos neki. Ilyen helyzet az, amikor tollat – mostanában billentyűzetet – ragad, és az édesapja emlékére született könyvről kíván ismertetést adni a kedves olvasónak.

Az Eke és toll – dr. Nagy Miklós emlékezete című kötetről szólok, amely az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kiadója gondozásában, dr. Cseke Péter professzor szeretettel és gondossággal végzett munkájával született meg, és 2016 decemberében jelent meg.

Kis kitérőként néhány szót kell ejtenem a könyv kolozsvári bemutatását megelőző mozzanatról, a tényleges könyvbemutató előtt ugyanis a Házsongárdi temetőben koszorúkat helyeztünk el édesapám sírján barátaink körében. Ezzel hangolódtunk rá arra, hogy – a Kis herceget idézve – szívünkkel is figyeljünk a könyv szellemiségére, a benne megfogalmazott jövőbe mutató üzenetre. A könyvbemutató családias volt, hiszen ismerősök, barátok körében voltunk. Magam is sokat megtapasztaltam és megértettem a könyv megszületése folyamatában abból, amit édesapám élete folyamán tett. Hiszen dr. Cseke Péterrel – akinek a szeretettel és tisztelettel elvégzett áldozatos munkája nélkül a könyv nem született volna meg – sokat beszélgettünk, mérlegeltünk a tartalomról, az összeállításról. E közös munka kapcsán édesapám sok írását elolvastam, és ez nagyon jó és fontos volt számomra. Megérthettem – jobban, mint eddig bármikor –, hogy milyen szerepet vállalt édesapám egész élete során, tudatosan, önzetlenül, semmilyen elismerést nem várva. Tette ezt az erdélyi agrárértelmiség, de ugyanakkor a teljes erdélyi magyar közösség tudásbeli fejlődésének, lelki-szellemi ereje fenntartásának érdekében.

E kitérő után hadd szóljak a könyvről. Kezdjük talán a külcsínnel, majd beszéljünk a belbecsről is. Kézbe véve a könyvet, az az érzésem: jó megfogni. Szeretem a könyveket, a hagyományosakat. Ennek súlya van. Vagyis: tartalmas, valamit mond, közvetít, figyelni kell rá. És jó ránézni is. Jól sikerült a borító felépítése. A fotóról bizakodó, előre- és feltekintő, de ugyanakkor komoly arc néz ránk, azt sugallva, amire mindnyájunknak szüksége van: komolyan venni a jövőt, a munkát, bízni benne. Nem mehetek el szótlanul azon tény mellett sem, hogy ha kinyitjuk a könyvet, akkor megtapasztaljuk a papír kezünkbe simulását: az anyag is jó érzést kelt, akár fenségesnek is mondhatnám. Bennem a Biblia képzetét kelti. Számít-e ez? Úgy vélem, igen, mert azt jelzi: a nemes „hordozó” hangsúlyozza a jeles tartalmat.

Jómagam helyeslem, hogy a tartalomjegyzék a könyv elején kapott helyet, hiszen így már a borító felütésekor tudomást szerezhetünk a belső kínálatról. Két bevezető és összesen tíz fejezet – Agrártörténeti tanulmányok (1937–1974), Agrárpublicisztikai írások (1943–1987), Könyv és kenyér (Esszék, tanulmányok, méltatások), Válaszok Beke György kérdéseire, Centenáriumi megemlékezések az EME-nél (2013), Levelesláda (1968–1973), Dokumentumok, Fényképalbum, A dr. Nagy Miklós-életmű bibliográfiája (Újvári Mária szerkesztésében), valamint Kitekintés az 1990 utáni agrárszakoktatásra és gazdálkodásra – jól követhetően, széles átfogással tükrözik az életművet. Egyensúlyt igyekszik teremteni az emlékezetünkben megtartani kívánt szerző írásai, valamint a munkásságáról, sőt egyéniségéről szóló más írások között, így alakul ki több nézőpontból is vizsgált összkép.

A két bevezető egyikét Cseke Péter jegyzi ezzel a címmel: Tell Vilmos bizonyára nem importalmát lőtt le a fia fejéről. A másik tulajdonképpen dr. Nagy Miklós beszéde 1983-ból, amikor a Korunk szervezésében emlékeztek meg 70. születésnapjáról. Amint Cseke Péter is bevallja, a bevezető címadó mondata dr. Nagy Miklóstól származó „gondolatvillanás”, és ezzel arra is fény derül, hogy kikhez is szól(hat) ez a könyv. Hiszen idézem Cseke Pétert: „Nagy Miklós pedig úgy próbált szólni választott és egy életen át hűséggel vállalt szakmájáról, ahogy az megérdemli – a létkérdéseket megillető hangnemben”; és – szintén Cseke Pétert írja, hogy édesapám gyakran „irodalmias” stílusban írt, más szóval írásai – természetesen a szakmai írásokat és a szakkönyveket vagy szakmai fordításokat kivéve – kifejezetten széles körhöz szóltak. Ezekből ad ízelítőt a II. (Agrárpublicisztikai írások) és a IV. fejezet (Válaszok Beke György kérdéseire).

A könyv címében is szereplő emlékezet a másik bevezető íráshoz szervesen kapcsolódik. Abban dr. Nagy Miklós kérdések formájában javasol olyan témákat, amelyek tevékenységének, munkásságának folytatásaként is értelmezhetők. Édesapám ezek révén irányt szab, célokat tűz ki, és talán ez az egész könyv legfontosabb üzenete: folytatni kell, sok a tennivaló, vállalni és dolgozni kell, mert ez a megmaradás feltétele. Amint az egyik írás – a IV. fejezetben – címe is megadja: „Mindig a szakma s az ember mellett”. Másként szólva, a szakmai tudás sem lehet meg emberség, emberiesség nélkül, csak azzal együtt érdemes birtokolni és továbbadni azt. Ezt támasztja alá Dávid Gyulának a VI. fejezetben szereplő Szellemi hagyatéka ma is érvényes című írása, miszerint „Nagy Miklós (…) gazdasági iskolai tanárként, majd kollektív gazdaságok agrármérnökeként, végül a Falvak Dolgozó Népe munkatársaként próbálta képviselni azt az elvet, hogy a kisebbségi magyarság számára életkérdés a gazdasági megmaradást biztosító szaktudás, s elengedhetetlen – amint ezt az 1970-es évek második felében megjelent könyveivel is jelezte – a világgal való lépéstartás.” Idekívánkozik még egy idézet, amely az egész könyvet és egyben dr. Nagy Miklós tudatos „népművelő” munkásságát is jellemzi: „A mezőgazdaság olyan területe a kultúrának – érvelt igaza és a felismert távlat tudatában (dr. Nagy Miklós – szerk. megj.) a reménnyel is biztató jövő idetalálásáért –, amely a legközvetlenebb kapcsolatban áll az élettel, és amelynek birtoklása létszükséglet, mert csak ez biztosíthatja mindennapi kenyerünket.” (Cseke Péter: Tell Vilmos bizonyára nem importalmát lőtt le a fia fejéről) Ez az a megállapítás, amely a kötet vezérfonalát adja, akár az agrártörténet, akár az agrárpublicisztika fejezeteket vizsgáljuk. De a Könyv és kenyér (III. fejezet) is ezt támasztja alá, hiszen a „külső” szemlélők adnak itt számot arról, miként alkalmazta és követte dr. Nagy Miklós élete és munkássága folyamán ezt a fontos felismerést. Major Miklós meg is jegyzi egy helyen a könyv használhatósága kapcsán, hogy „a témáról nem kielégítően tájékozottak, a pedagógusok (…) oktatói munkájukban sikerrel alkalmazhatják a könyvben olvasottakat”. Egyszóval a könyv IV. fejezetében olyan írások olvashatók, amelyek akár pedagógusok, akár „tanulók” számára tanáccsal, biztatással és ösztönzéssel érnek fel: a szakma szeretetére, sikeres művelésére, a folyamatos képzésre és tájékozódásra, valamint a szakírói tevékenységre hívják fel a figyelmet.


Kép a családi fotótárból

Az V., Centenáriumi megemlékezések az EME-nél című fejezet (sajnos, a kötetben ez VI. számmal szerepel) olyan méltatásokat tartalmaz, amelyek édesapám 100. születési évfordulóján tartott rendezvény során hangzottak el. Ezek révén árnyalt képet kapunk az emberről és munkásságáról, nagyon szubjektív, személyes kapcsolatokon alapuló megközelítésben.

A (tényleges) VI. fejezet (Levelesláda) kordokumentumnak és egyben egy emberi és szakmai kapcsolat fejlődéstörténetének is tekinthető, hiszen sokat megtudunk belőle az akkori viszonyokról, arról a küzdelemről, amelyet a nemes célokért vállalni kellett. A VII. fejezet (Dokumentumok) kapcsolódik az előbbiekhez, de különálló volta arra utal, hogy célszerű volt ezt a tevékenységet külön is vázolni. Bár újság- és naptár­tervezéséről és szerkesztéséről esik szó, az az érdekfeszítő benne, hogy tartalmat akart kínálni a vidéki olvasóközönségnek a művelődésre.

A VIII. fejezet (Fényképalbum) képi anyagban nyújt lehetőséget az emlékezésre. Itt bocsánatot kell kérnem a kedves Olvasótól, mert a képanyag egy része keltezésének és helyszínei megjelölésének a hiánya az én mulasztásom. Egyben ezúton köszönöm Szász István Tasnak a rendelkezésre bocsájtott fényképeket.

A IX. fejezet (dr. Nagy Miklós életmű bibliográfiája) Újvári Mária áldozatos munkájának eredménye, amelyért ezúton is köszönetet mondok neki. A fejezet számot ad édesapám szerteágazó tevékenységéről.

A X. fejezet (Kitekintés az 1990 utáni agrárszakoktatásra és gazdálkodásra) olyan része a kötetnek, amely előremutat, hiszen örömteli folytatását jelzi annak a hitvalló, elkötelezett munkának, amelyet dr. Nagy Miklós végzett. „A Sapientia – EMTE Marosvásárhelyi Kara az utóbbi évtizedben látványosan fejlődött mind a tanulmányi programok kínálata, mind a diáklétszám és az infrastruktúra tekintetében” – írja dr. Nyárádi Imre István Újraéledő erdélyi agrárképzés a Sapientián című írásában.

Szellemi élményt, lelki felüdülést a könyvet kézbe vevő olvasóknak!

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Deák Endre halálának 10. évfordulójára, 2022 végén jelent meg Boros Ernő nagykárolyi újságíró, publicista Ostinato című könyve*, a szerzőnek immár harmadik kötete az Otthonom Szatmár megye sorozatban. Talán nem véletlen, hogy helye van ennek a könyvnek ebben a sorozatban. Deák Endre Marosvásárhelyről indult ugyan, de magáénak tekinti őt Nagykároly, mivel 1976-tól 2012-ig a város művelődési életének egyik meghatározó, központi alakjává vált, ahogyan magáénak tekinti őt Szatmár megye és az erdélyi közművelődés is, hiszen fontos zenei mozgalom alapkő letevője volt.

Amennyiben alaposabban betekintünk Páskándi alkotói világába, a műfajok színes kavalkádját fedezhetjük fel. Az egyes műfajok megjelenését követve Cseke Péter ezt a sorrendet jegyezte fel az 1965 és 1973 közötti Utunk-gyűjtemények első átlapozása során: karcolat, regényelemzés, esztétikai értekezés, novella, kritika, líraelmélet, mitológiai játék, vers, vitairat, versmagyarázat, párbeszéd, esztétikai értekezés, geometriai eposz, irodalomtörténeti jegyzet, mesekomédia, drámatörténeti eszmefuttatás, komédia, elbeszélés, irodalmi jegyzet, tudomány-népszerűsítő párbeszéd, tréfás mese.

Kulcsár Beáta munkája* a Weiszlovits/Vaiszlovich család élettörténetét meséli el, több nemzedéken át bemutatva a családhoz tartozó férfiak életpályáját. A szerző a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte tanulmányait, a kötet pedig a doktori dolgozatához elkészített kutatás gyümölcse. Kulcsár Beáta doktori munkáját az Egy nagyváradi vállalkozó család (Weiszlovits) tevékenysége és megítélése (1858–1944) címmel védte meg, majd a kötet publikáláskor kapta az „Adónyomorítás miatt zárva”. Egy nagyváradi család történetei (1858–1944) címet.

A szatmári, illetve erdélyi költők verseit népszerűsítő műsorokat nemcsak helyben, hanem környékbeli településeken is bemutatták – esetenként olyan kivételes szerzők részvételével, mint Kányádi Sándor vagy Gellért Sándor. A szavalóműsorok egyfajta folytatásaként Csirák Csaba diákvetélkedőket hirdetett, amelyeken a versmondás mellett a megszólaltatott szatmári és erdélyi költők személyével kapcsolatos kérdések is fontos szerepet kaptak. Mivel ezek a magyar nyelvű, magyarokról szóló rendezvények rendszerint népes közönség előtt zajlottak, sok magyar embert megmozgattak, népszerűségre tettek szert, szervezőjük idővel szálkává vált a hatóságok szemében.

A téma, ahogy a kötet címe is sugallja, a középkori magyar egyházi személyek felszentelése a Római Kúriában. A feldolgozott anyag időintervalluma kilencvenhét évet ölel fel. Fedeles Tamás összegző bevezetést írt arról, hogy miről is van szó a kutatásban, majd a Vatikáni Levéltár iratainak másolatait írta át, és készített melléjük regesztát. 

Ahogy azt már megszokhattuk, akár egyedüli szerzőként, akár Ucu Bodiceanu történésszel közösen írt, helytörténeti tárgyú könyvvel jelentkezik, Ancuța-Lăcrimioara Chiș egyben utazásra invitál minden olyan turistát, aki nyitott a könyveiben bemutatott helyszínek felfedezésére, különleges kulturális információk befogadására. Ezúttal háromnyelvű (román, magyar és angol) albumot adott közre, Kolozsvári paloták / Palatele Clujului / Palaces of Cluj címmel (Școala Ardeleană, Kolozsvár, 2022).

Karácsonyi Károly a Babeş–Bolyai Egyetem biológia–földrajz szakának végzettjeként (1964) közel húsz éven át (1969–1988) dolgozott a Károlyi-kastély épületében működő nagykárolyi múzeum botanika szakirányú muzeológusaként. Ez idő alatt hivatali feladatai közé tartozott a kastélyt övező dendrológiai kert gondozásának az irányítása. (...) Akkoriban mondhatni minden ott termesztett fát, cserjét, növényt ismert, de a parkbeli vegetáció sorsát utána is figyelemmel kísérte, legújabb könyve megírásának időpontjáig gyakran szolgált tanácsokkal a kert későbbi gondozóinak.

Salamon András könyvének elévülhetetlen erénye, hogy Seprődi életútját nem „hideg” akadémiai életrajzi adatokon keresztül állítja elénk, hanem megláttatja a tépelődő, kísérletező művészt, aki egy új színházi formanyelvet szeretne meghonosítani Sepsiszentgyörgyönmert vallja: „a színház nincs pusztán nyelvi értéshez kötve”.

Új, fokos kötettel lepte meg olvasóit a Gyergyóban élő szorgalmas történész, Garda Dezső. A szerzőnek egyre szaporodnak a könyvei, és földrajzilag is egyre tágabb témákat tárgyal, amelyekben a legfontosabb székely és magyar sorsfordulatokat veszi sorra. Munkáiból egy összerdélyi kép bontakozik ki előttünk, ugyanakkor roppantul érdekes a művek mögött álló alkotó életútja is. 

A szám szerint kilenc erdélyi író miniatúráját tartalmazó könyv szerzőjének válogatási szempontjait nem ismerem, de ismerem a szerzőt, és eligazít a könyv címe: Erdély lelke szólal*. Azok kaptak ide meghívót, akikből Erdély lelke szólal, Erdély lelke sugárzik. Nemcsak műveikből, hanem életükből, emberi tartásukból, nemzettudatuk nyilvánvaló vállalásából. 

A hazai diákok általában útinaplóban jegyezték le, dokumentálták az utókornak külföldi egyetemjárásaikat, azaz peregrinációikat – ezek megismerése révén pedig a korabeli magyar értelmiségről is többet megtudhatunk. Egy tanulmányi út, egy fontos életszakasz dokumentációjával szembesülünk, ha kezünkbe veszünk egy peregrinációs naplót. Esetünkben gróf Teleki Sámuel peregrinációs naplója az elemzés tárgya, amely a Kriterion Könyvkiadó gondozásában jelent meg Kolozsváron, 2020-ban.

László Gyula (Kőhalom, 1910 – Nagyvárad, 1998) kolozsvári éveinek és itteni régészeti kutatásainak szélesebb körben kevésbé ismert adalékait tárja elénk, így az újdonság és a hiánypótlás erejével – és az olvasói felfedezés örömével – hat M. Lezsák Gabriella nemrég megjelent könyve.

Kulturális svédasztalként jellemezte Szonda Szabolcs a május 26–29. között zajló SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. A Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójával, a könyvvásár programfelelősével a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában első alkalommal megszervezett könyvszemléről beszélgettünk.

Hallgató a hátsó padban címmel jelent meg Tulit Ilona új könyveaz Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) gondozásában. A kötet az AESZ-füzetek sorozat 18. kiadványa. (...) Az AESZ másik új kiadványa Péntek János Kalotaszegi tájszótár című könyve.

Négy fiatal történész jelentkezik együtt e kötetben. Közülük ketten már megvédték a disszertációjukat, ketten pedig a védéshez közelednek. Ők most e  két város világháború előtti másfél évtizedének legavatottabb szakemberei. Fodor János, aki Bernády György pályafutásáról írta már kötetként is megjelent dolgozatát, Marosvásárhely és a Bernády-korszak elhivatott elemzője. Úgy tűnik, hogy e kötet összeállításának ötlete is tőle származik. Ferenczi Szilárd Kolozsvár 1890 utáni várospolitikájáról írt disszertációt, Fazakas László Kolozsvár infrastruktúrájának, főleg a víz- és gázvezeték, csatornázás kutatója, Gál Zsófia pedig a századeleji kolozsvári katolikus építkezések feldolgozója.