Eke és toll

Különös dolog, ha az ember olyasmiről számol be, vagy olyasmiről akar számot adni, ami mindenképpen közel áll hozzá, és lelkileg is igen fontos neki. Ilyen helyzet az, amikor tollat – mostanában billentyűzetet – ragad, és az édesapja emlékére született könyvről kíván ismertetést adni a kedves olvasónak.

Az Eke és toll – dr. Nagy Miklós emlékezete című kötetről szólok, amely az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kiadója gondozásában, dr. Cseke Péter professzor szeretettel és gondossággal végzett munkájával született meg, és 2016 decemberében jelent meg.

Kis kitérőként néhány szót kell ejtenem a könyv kolozsvári bemutatását megelőző mozzanatról, a tényleges könyvbemutató előtt ugyanis a Házsongárdi temetőben koszorúkat helyeztünk el édesapám sírján barátaink körében. Ezzel hangolódtunk rá arra, hogy – a Kis herceget idézve – szívünkkel is figyeljünk a könyv szellemiségére, a benne megfogalmazott jövőbe mutató üzenetre. A könyvbemutató családias volt, hiszen ismerősök, barátok körében voltunk. Magam is sokat megtapasztaltam és megértettem a könyv megszületése folyamatában abból, amit édesapám élete folyamán tett. Hiszen dr. Cseke Péterrel – akinek a szeretettel és tisztelettel elvégzett áldozatos munkája nélkül a könyv nem született volna meg – sokat beszélgettünk, mérlegeltünk a tartalomról, az összeállításról. E közös munka kapcsán édesapám sok írását elolvastam, és ez nagyon jó és fontos volt számomra. Megérthettem – jobban, mint eddig bármikor –, hogy milyen szerepet vállalt édesapám egész élete során, tudatosan, önzetlenül, semmilyen elismerést nem várva. Tette ezt az erdélyi agrárértelmiség, de ugyanakkor a teljes erdélyi magyar közösség tudásbeli fejlődésének, lelki-szellemi ereje fenntartásának érdekében.

E kitérő után hadd szóljak a könyvről. Kezdjük talán a külcsínnel, majd beszéljünk a belbecsről is. Kézbe véve a könyvet, az az érzésem: jó megfogni. Szeretem a könyveket, a hagyományosakat. Ennek súlya van. Vagyis: tartalmas, valamit mond, közvetít, figyelni kell rá. És jó ránézni is. Jól sikerült a borító felépítése. A fotóról bizakodó, előre- és feltekintő, de ugyanakkor komoly arc néz ránk, azt sugallva, amire mindnyájunknak szüksége van: komolyan venni a jövőt, a munkát, bízni benne. Nem mehetek el szótlanul azon tény mellett sem, hogy ha kinyitjuk a könyvet, akkor megtapasztaljuk a papír kezünkbe simulását: az anyag is jó érzést kelt, akár fenségesnek is mondhatnám. Bennem a Biblia képzetét kelti. Számít-e ez? Úgy vélem, igen, mert azt jelzi: a nemes „hordozó” hangsúlyozza a jeles tartalmat.

Jómagam helyeslem, hogy a tartalomjegyzék a könyv elején kapott helyet, hiszen így már a borító felütésekor tudomást szerezhetünk a belső kínálatról. Két bevezető és összesen tíz fejezet – Agrártörténeti tanulmányok (1937–1974), Agrárpublicisztikai írások (1943–1987), Könyv és kenyér (Esszék, tanulmányok, méltatások), Válaszok Beke György kérdéseire, Centenáriumi megemlékezések az EME-nél (2013), Levelesláda (1968–1973), Dokumentumok, Fényképalbum, A dr. Nagy Miklós-életmű bibliográfiája (Újvári Mária szerkesztésében), valamint Kitekintés az 1990 utáni agrárszakoktatásra és gazdálkodásra – jól követhetően, széles átfogással tükrözik az életművet. Egyensúlyt igyekszik teremteni az emlékezetünkben megtartani kívánt szerző írásai, valamint a munkásságáról, sőt egyéniségéről szóló más írások között, így alakul ki több nézőpontból is vizsgált összkép.

A két bevezető egyikét Cseke Péter jegyzi ezzel a címmel: Tell Vilmos bizonyára nem importalmát lőtt le a fia fejéről. A másik tulajdonképpen dr. Nagy Miklós beszéde 1983-ból, amikor a Korunk szervezésében emlékeztek meg 70. születésnapjáról. Amint Cseke Péter is bevallja, a bevezető címadó mondata dr. Nagy Miklóstól származó „gondolatvillanás”, és ezzel arra is fény derül, hogy kikhez is szól(hat) ez a könyv. Hiszen idézem Cseke Pétert: „Nagy Miklós pedig úgy próbált szólni választott és egy életen át hűséggel vállalt szakmájáról, ahogy az megérdemli – a létkérdéseket megillető hangnemben”; és – szintén Cseke Pétert írja, hogy édesapám gyakran „irodalmias” stílusban írt, más szóval írásai – természetesen a szakmai írásokat és a szakkönyveket vagy szakmai fordításokat kivéve – kifejezetten széles körhöz szóltak. Ezekből ad ízelítőt a II. (Agrárpublicisztikai írások) és a IV. fejezet (Válaszok Beke György kérdéseire).

A könyv címében is szereplő emlékezet a másik bevezető íráshoz szervesen kapcsolódik. Abban dr. Nagy Miklós kérdések formájában javasol olyan témákat, amelyek tevékenységének, munkásságának folytatásaként is értelmezhetők. Édesapám ezek révén irányt szab, célokat tűz ki, és talán ez az egész könyv legfontosabb üzenete: folytatni kell, sok a tennivaló, vállalni és dolgozni kell, mert ez a megmaradás feltétele. Amint az egyik írás – a IV. fejezetben – címe is megadja: „Mindig a szakma s az ember mellett”. Másként szólva, a szakmai tudás sem lehet meg emberség, emberiesség nélkül, csak azzal együtt érdemes birtokolni és továbbadni azt. Ezt támasztja alá Dávid Gyulának a VI. fejezetben szereplő Szellemi hagyatéka ma is érvényes című írása, miszerint „Nagy Miklós (…) gazdasági iskolai tanárként, majd kollektív gazdaságok agrármérnökeként, végül a Falvak Dolgozó Népe munkatársaként próbálta képviselni azt az elvet, hogy a kisebbségi magyarság számára életkérdés a gazdasági megmaradást biztosító szaktudás, s elengedhetetlen – amint ezt az 1970-es évek második felében megjelent könyveivel is jelezte – a világgal való lépéstartás.” Idekívánkozik még egy idézet, amely az egész könyvet és egyben dr. Nagy Miklós tudatos „népművelő” munkásságát is jellemzi: „A mezőgazdaság olyan területe a kultúrának – érvelt igaza és a felismert távlat tudatában (dr. Nagy Miklós – szerk. megj.) a reménnyel is biztató jövő idetalálásáért –, amely a legközvetlenebb kapcsolatban áll az élettel, és amelynek birtoklása létszükséglet, mert csak ez biztosíthatja mindennapi kenyerünket.” (Cseke Péter: Tell Vilmos bizonyára nem importalmát lőtt le a fia fejéről) Ez az a megállapítás, amely a kötet vezérfonalát adja, akár az agrártörténet, akár az agrárpublicisztika fejezeteket vizsgáljuk. De a Könyv és kenyér (III. fejezet) is ezt támasztja alá, hiszen a „külső” szemlélők adnak itt számot arról, miként alkalmazta és követte dr. Nagy Miklós élete és munkássága folyamán ezt a fontos felismerést. Major Miklós meg is jegyzi egy helyen a könyv használhatósága kapcsán, hogy „a témáról nem kielégítően tájékozottak, a pedagógusok (…) oktatói munkájukban sikerrel alkalmazhatják a könyvben olvasottakat”. Egyszóval a könyv IV. fejezetében olyan írások olvashatók, amelyek akár pedagógusok, akár „tanulók” számára tanáccsal, biztatással és ösztönzéssel érnek fel: a szakma szeretetére, sikeres művelésére, a folyamatos képzésre és tájékozódásra, valamint a szakírói tevékenységre hívják fel a figyelmet.

Az V., Centenáriumi megemlékezések az EME-nél című fejezet (sajnos, a kötetben ez VI. számmal szerepel) olyan méltatásokat tartalmaz, amelyek édesapám 100. születési évfordulóján tartott rendezvény során hangzottak el. Ezek révén árnyalt képet kapunk az emberről és munkásságáról, nagyon szubjektív, személyes kapcsolatokon alapuló megközelítésben.

A (tényleges) VI. fejezet (Levelesláda) kordokumentumnak és egyben egy emberi és szakmai kapcsolat fejlődéstörténetének is tekinthető, hiszen sokat megtudunk belőle az akkori viszonyokról, arról a küzdelemről, amelyet a nemes célokért vállalni kellett. A VII. fejezet (Dokumentumok) kapcsolódik az előbbiekhez, de különálló volta arra utal, hogy célszerű volt ezt a tevékenységet külön is vázolni. Bár újság- és naptár­tervezéséről és szerkesztéséről esik szó, az az érdekfeszítő benne, hogy tartalmat akart kínálni a vidéki olvasóközönségnek a művelődésre.

A VIII. fejezet (Fényképalbum) képi anyagban nyújt lehetőséget az emlékezésre. Itt bocsánatot kell kérnem a kedves Olvasótól, mert a képanyag egy része keltezésének és helyszínei megjelölésének a hiánya az én mulasztásom. Egyben ezúton köszönöm Szász István Tasnak a rendelkezésre bocsájtott fényképeket.

A IX. fejezet (dr. Nagy Miklós életmű bibliográfiája) Újvári Mária áldozatos munkájának eredménye, amelyért ezúton is köszönetet mondok neki. A fejezet számot ad édesapám szerteágazó tevékenységéről.

A X. fejezet (Kitekintés az 1990 utáni agrárszakoktatásra és gazdálkodásra) olyan része a kötetnek, amely előremutat, hiszen örömteli folytatását jelzi annak a hitvalló, elkötelezett munkának, amelyet dr. Nagy Miklós végzett. „A Sapientia – EMTE Marosvásárhelyi Kara az utóbbi évtizedben látványosan fejlődött mind a tanulmányi programok kínálata, mind a diáklétszám és az infrastruktúra tekintetében” – írja dr. Nyárádi Imre István Újraéledő erdélyi agrárképzés a Sapientián című írásában.

Szellemi élményt, lelki felüdülést a könyvet kézbe vevő olvasóknak!