Szucság ma Kisbács községhez tartozó 1300 lakosú falu, magyar lakossága alig haladja meg az 500-at. Mégis nevét Kolozsvárt mindenki ismeri. Vagy nyolc-tíz kilométerre fekszik a megyeszékhelytől, állandóan kapcsolatot tartott a kincses várossal. Lakossága egykor két rétegből tevődött össze: kisnemesekből és jobbágyokból. Az előbbi családok számos fia Kolozsvárt végezte iskoláit, néhányan hírnévre tettek szert. Versényi György irodalomtanár, költő és újságíró a 19. század közepén, Győrffy György történész, akadémikus a 20. század elején született itt. Kelemen Benjámin, a jeles gazdász vásárlás útján lett a faluban birtokos, itt is halt meg. Berde Áron, az Unitárius Kollégium híres természettudós tanára, akadémiai levelező tag, majd a kolozsvári egyetem első rektora felesége, Szarvadi Karolina révén vált itt birtokossá 1847-ben, s azután még vásárolt is földeket. Minden szabadidejét e faluban töltötte, valóságos pomológussá vált. Az ő kisebbik fia, az 1857-ben született Berde Béla aztán az első világháború küszöbén közzétette A Kolozs megyei Szucság történetét.
A falu kisnemes birtokos családjai közül kiemelkedik a botházi Szarvadiakon kívül a magyargyerőmonostori Kabós és a szucsági Fileki család. Mindkettő több jeles személyiséggel büszkélkedhet. A Kabós család egyenesen a honfoglaló Mikola törzsig vezeti vissza származását, s rokon a magyargyerőmonostori Kemény nemzetséggel is. E családok gyermekei gyakran kerültek házastársi kapcsolatba. Így születhetett meg Kabós Mihály és Fileki Eszter negyedik gyermekeként 1816-ban Kabós Ferenc. A fiú elemi tanulmányok után a Református Kollégium diákja lett a reformkori forrongásban élő Kolozsváron. Itt nemcsak a Széchenyi és Wesselényi megfogalmazta reformtörekvéseket ismerhette meg, hanem bekerült a liberális nemesi-főnemesi körökbe, személyesen találkozhatott a vezető politikusokkal. Joghallgatóként a kollégiumi Olvasótársaság meghatározó személyisége lett, s bár elítélte az úri osztályok állandó mulatozását, maga is a farsangi bálok fáradhatatlan vendége volt. A kollégiumban az osztálytanítók vezette nyolc alsó osztály elvégzését követően három kétéves tanfolyam következett, ahol már a külföldet járt professzorok oktattak. Ezek hallgatói a kollégiumi szabályokat aláírt tógás diákok voltak. A bölcseleti tanfolyam két alapozó éve után a kétéves jogi tanfolyam következett. Az itt szerzett diploma már közigazgatási tisztségek betöltésére jogosított fel. Aki egyházi pályára készült, az elvégezhette még a kétéves teológiai kurzust. Továbbtanulásra már csak a pesti, bécsi vagy még távolabbi egyetemeken nyílt lehetőség.
Kabós Ferenc 1834-ben másodéves joghallgató volt a kollégiumban. Január 1-jén mint legátus szülőfalujában prédikált, ostorozta a nemességet, népiskola felállítására buzdított, mint érvelt, művelt, haladó eszméket hirdető papok, tanítók kellenének, meg egy népújság. Ezen a napon határozta el, hogy naplót fog vezetni, s március 20-ig be is tartotta fogadalmát, minden napról megörökített valami fontosat. Néha csak négy-öt sornyit, néha több oldalnyit. A napló ügyesen ellentétezi a vidéki élet csendes világát és az erdélyi főváros zajos eseményeit.
Az édesanya, Kabós Mihályné művelt úriasszony, aki Szucságon élt özvegyi sorban, s állandóan aggódott fia kolozsvári életvitele miatt. Ferenc édesanyjáról mindig elismeréssel, szeretettel írt. Mikor február 6-án az édesanya felosztotta a birtokokat a testvérek között, megállapította: „én gazdasághoz semmit sem értek, talentumom nincs hozzá, agyomat egészen doktorrá-lét töltötte el, s tán anyámét még inkább. Nem is leszek én falusi lakos soha…” Az édesanya szerette volna, hogy fia mondjon le az orvosi pályáról, de Ferencet nem lehetett eltéríteni terveitől. Semmi kedve sem volt a guberniumnál vagy a kancellárián állást vállalni.
Kolozsvárt Kabós Ferenc bérelt szobában lakott, úgynevezett publikus diák, szolgát is tartott. El-eljárt a kurzusokra, s többé-kevésbé felkészült a vizsgákra. A kollégiumról nem volt jó véleménye. Az igazgató professzor ekkoriban a „nyúlszívű” Méhes Sámuel volt, akit még bölcselet-tanárként valamennyire tisztelt. Legtöbbre becsülte Tunyogi Csapó József jogtanárt, aki kurzusain nem ragaszkodott kizárólag a latin tanítási nyelvhez, egyik kurzusát épp Kabóssal fordíttatta le. Salamon Ferencről egyáltalán nem volt jó véleménye, kiérződött a „papszag” belőle. Általában professzor jelzővel illette tanárait, de ha papoknak nevezte őket (valamennyien azok is voltak), akkor negatív vonásokra utalt.
A latin tanítási nyelv ellensúlyozására jöttek létre 1830 körül a kollégiumokban az olvasótársaságok, a későbbi önképző körök, amelyekben a magyar irodalommal, szellemi élettel ismerkedhettek meg a fiatalok. A kolozsvári kollégiumban 1830 őszén megalakították a Publikusi Egyesületet (a publikus, nem bennlakó diákok), ennek tagja volt Kabós. Egy év múlva már a tógás diákok is szervezkedtek, s létrejött az Olvasó Társaság. Ebben Kabóst könyvbiztosnak választották, feladata volt új művek ajánlása megvételre. Kabós dolgozta ki a Társaság 23 pontos szervezeti szabályzatát. Parlamenti rendszert akart bevezetni, ahol tanuljanak meg eszmélkedni, szónokolni, vitatkozni a fiatalok. A politika sem maradhatott ki a vitákból, aminek eredményeként Méhes igazgató felfüggesztette a Társaság tevékenységét.
Kabós kolozsvári magánélete rendkívül mozgalmas volt. A napló épp a farsang időszakát ragadja meg. Január 21-én bálszervezés közben jelenti ki, hogy tavaly csak húsz bálban volt, az idén szeretné ennek négyszeresét elérni. Se vége, se hossza a báloknak. Lányos házaknál, de leggyakrabban a Redutban rendezték azokat. Előkelő lányok is szóba jönnek, akikkel egy-egy melegebb kézfogás, kerengés már feltűnést, féltékenységet keltett. Szíve választottja, Lina volt, polgári származású, méghozzá nem is egy művelt családból: „Lina! ily kezek közt. Egy jószívű, de nagyon tudatlan, világ nélküli, eliszákult apától – ’s egy elmés, de neveletlen, bősz és gondatlan tettű anyátul – ő, egy ilyen Lina hogy születhetett? Ha kívánhatnám is őt hitvesemnek: de szüléit szüleimnek soha sem.” Néha összevesztek, de aztán jött a kibékülés. Egyik bálban „Linácskával” hatvanszor kerülte meg „az alkalmas terjedelmű szobát”. Előfordult, hogy hajnalban került haza, s utána ment vizsgázni jogtudományból.
A napló legérdekesebb, forrásértékű részei olyan eseményekről szólnak, amelyeket a történelem is feljegyez. Ezek egyike Kendeffy Ádám halála. A gróf a kor vezéregyéniségének számított, remek vívó, kaszinóalapító, liberális politikus volt. Hétfőn még a viadaliskolában kilenc partnerét fárasztotta ki, utána részt vett a szegények bálján, ahonnan éjjel háromkor került haza, vacsorázott, majd felesége szobájából kijőve összeesett, s meghalt. Egyesek mérgezésre, mások gutaütésre gyanakodtak. A boncolás eredményét – mint leendő orvos – Kabós megörökítette: „Gr. Kendeffyt ma felbontották. Egy ér szakadott meg szívében, tüdője nagyon kicsiny volt akkora testhez. S az erőltetett mozgások ide járulván bizonyos vérzacskó gyűlt azon érre, mely szívet tüdővel összeköti”. A fejet is felbontották, de abban semmi rendellenest nem találtak. Ezek szerint mai szóval tüdőér aneurizma okozta a halált. „Soha Kolozsvár ennyi sokaságot” nem látott, mint ahányan részt vettek a temetésen. Eljött Wesselényi is, a sírnál Teleki Domokos beszélt. Kendeffy emlékét máig őrzi a Házsongárdi temető díszhelyén a négy oroszlántól közrefogott obeliszk.
A negyedév legnagyobb eseménye azonban a „véres húshagyó kedd” volt. Akkoriban a bécsi udvarhoz hű Jósika János báró, a főtéri Jósika-palota, a lábasház építtetője volt Erdély kormányzója. A reformokat, országgyűlést követelő ifjúság őt tekintette a császári udvar képviselőjének. Így nem csoda, hogy január 25-én bálozás idején a palota két ablakát kővel betörték. Még jobban zavarta a polgárságot és ifjúságot a főtéri templom déli kerítésének támaszkodó várda, amely előtt állandóan katona posztolt. A főhatalmat jelképező várda előtt le kellett emelni a kalapot, s nem volt szabad pipával elmenni. A diákok ebből nem egyszer gúnyt űztek, az őket igazoltatni vagy letartóztatni akaró katonák elől elszöktek. Február 11-én azonban egy Juhász nevű diákot sikerül elkapni, s bevitték a várdára. Erre a diákság és a polgárság nagy tömegben az épület köré gyűlt, és követelte a diák szabadon bocsájtását. A végén a katonák a tömegbe lőttek, egy ember meghalt, vagy félszázan megsebesültek. A várost katonaság szállta meg, óriási volt a felháborodás. A tiltakozás egyik szervezője éppen Kabós volt. Éjfélre a Kendeffy sírjához hívott össze találkozót a további protestálás megbeszélésére, de eredménytelenül. A végén csak Jósikánál tiltakozott küldöttség. A kormányzó kiparancsolta a hadsereget a városból, kivizsgálást ígért.
A harmadik, országos jelentőségűnek ígérkező esemény az erdélyi országgyűlés összehívása volt. Ugyanis az 1810-11-es diéta óta I. Ferenc császár-király, Erdély nagyfejedelme nem hívott össze országgyűlést. Márpedig a reformköveteléseket csak egy országgyűlésen lehetett jóváhagyatni. Január 9-én Kabós a Bethlen Farkassal folytatott vitáját írja le. Bethlen úgy találta, hogy a diétát minél sürgősebben össze kell hívni, mert csak azon lehet a jobbágykérdést megoldani, vagyis földhöz juttatni őket. Kabós véleménye az volt, hogy egyszer a népet fel kell világosítani, ki kell nevelni, csak utána lesz eredménye az országgyűlésen hozott törvényeknek: „A’ törvény, barátom, csak eszköz, czél pedig a’ hon’ boldogsága. Ki czélt eszköznek feláldozza – nem okos”. Február 27-én hallotta Kabós az újabb hírt az országgyűlés összehívásáról, méghozzá Szebenben, ahol a szászok ingyen szállást ígértek a követeknek. Kabós véleménye: „Én azt hiszem, Erdélynek hasznára volt a’ huszonhárom évi vacancia [országgyűlések elmaradása – G. Gy.]. Minő törvényeket bírnánk most, ha régi tudatlanság és álom’ korának mindenik évében tartódott volna országgyűlés…” Végül május 26-ra az uralkodó Kolozsvárra hívta össze az országgyűlést, de azon az uralmon lévők és az ellenzék között olyan feszült ellenségeskedés támadt, hogy 1835. január 29-én az uralkodót képviselő Estei Ferdinánd főherceg feloszlatta a gyűlést – nem került sor a kívánt törvények megtárgyalására. Úgyhogy Kabós véleménye nem volt alaptalan.
A napló 1834. március 23-án egy befejezetlen mondattal szakad meg. Kabós Ferenc további sorsáról csak homályos utalások maradtak fenn. Talán 1834 őszén Bécsbe ment, s beiratkozott orvostanhallgatónak, két erdélyi fiúval lakott bérelt szobában. 1834-35 telének egyik reggelén azt mondta társainak, hogy rosszul érzi magát, nem megy előadásokra. Mikor ezek hazaértek, sehol sem találták. Egy hálókabátban hagyhatta el a lakást, az asztalon egy papírszeletre ezt írta: „élni bajos, halni könnyű”. Ebből öngyilkosságra következtettek, talán a Dunába ölte magát. Holttestére nem találtak rá, így elterjedtek a találgatások, hogy a titkosrendőrség tartóztatta le, tüntette el. Mások szerint Amerikába vándorolt. 1848-ban még olyan hírek is terjengtek, hogy kiszabadult a börtönből, s rövidesen hazatér. Az eltűnés időpontja is bizonytalan, mert kollégiumi jegyzőkönyvek és Gyulay Lajos naplója szerint még 1835 februárjában is Kolozsvárt tartózkodott. Lehet, hogy a szobatársak tévedtek, és valójában a következő tanévben tűnt el Kabós. Mindenesetre kortársai sokra becsülték. Jakab Elek így írt róla 1878-ban: „Én Erdélyben legkitűnőbbeknek Kabós Ferit és Szentiváni Mihályt ismertem. Kabós egy költői lelkű, idealisztikus irányú, de ritka nemes jellem. Minden szépért és magasztosért hevült fogékony szíve. Egy pár nyilvánosságra jutott, igen szép versét ismerem, ami a hivatottság jelét árulja el, s fejlett szépészeti érzékre mutat. Különben is előkelő házból származott, szép, magyaros külsejű, mívelt, sok nyelvismerettel bíró ifjú, s korában a jobb társaságok kedvence volt.”
Kabós Ferenc emlékét Jakab Eleknek e sorain kívül K. Papp Miklós két elbeszélése, P. Szatmári Károly egy róla mintázott regényhőse, valamint Bodor Lajosnak egy drámája örökítette meg. Néhány versét a református diákok zsebkönyve, az Aglája közölte. Naplójáról még Szinnyei József életrajzi lexikonja sem tudott, s előfordulhat, hogy a naplóban említett Naplatok című letisztázott jegyzetei is lappanganak valahol. Úgyhogy a most megjelent kötet Antal Szép Ildikónak köszönhetően valósággal visszahozza emlékezetünkbe a szépreményű ifjút.
Antal Szép Ildikó Szucság szülötte és szerelmese. Az élet a határon túlra sodorta, de mindig tenni akart szülőfalujáért. Már nyugdíjason fogott hozzá a könyvtári és levéltári kutatáshoz, hogy a falu történetét megírja. Így született meg Bán Máriával közös monográfiája, a Szucság hét évszázada (2007). Ennek megjelenése után is kutatott Szucsággal kapcsolatos emlékek után, s így bukkant rá az Országos Széchényi Könyvtár katalógusában a Kabós Ferenc naplója 1834. Szucsák című kéziratra. Sikerült másolatát megszereznie, s ennek alapján készült a kiadott kötet.
A közgazdász Antal Szép Ildikó igen nagy fába vágta a fejszét, amikor egy ilyen régi kézirat közzétételére vállalkozott. Kabós nem volt gyakorlott író, a korabeli – latinul tanuló – diákok szintjén fogalmazott magyarul. Szövege tele latin, görög, német szavakkal. Oldalanként legalább három-négy szót lábjegyzettel kellett magyarázni. A mondatok sem mindig teljesek. A helyesírás pedig meglehetősen esetleges. Antal Szép Ildikó a betűhű közlést választotta, ami a dokumentumértéket fokozza, de számos buktatót rejteget, s az olvasást is nehézkessé teszi. Néhol érződik, hogy e kötet előkészítésekor dolgozta bele magát az erdélyi reformkor világába, s nem mindig talál rá a szavak, fogalmak legjobb magyarázatára. Kétségtelenül nagy munkát végzett. A napló nyomtatott szövege éppen száz lapot tesz ki, a többi 60 lap a közlő tollát dicséri.
Az olvasóhoz címzett rövid tájékoztatója a napló felfedezéséről, nyelvéről, stílusáról, jelentőségéről ír. A Ki volt Kabós Ferenc? című kilencfejezetes tanulmány minden adatot összegyűjt a Kabós családról és Ferenc nevű fiáról. De jellemzi Szucságot, az erdélyi reformkor sajátosságait, majd a naplóban felmerülő témákra, viszonyokra tér rá. A Kabós Ferenc eltűnésére vonatkozó ellentmondásos adatokkal és egy utóhanggal zárul a dolgozat.
A kötetet végén mellékletként olvashatunk egy Kabós-verset és versfordítást németből, egy összeállítást Kabós kollégiumi tanárainak rövid életrajzával, valamint egy másikat Kabós naplójában említett barátairól. A Református Kollégium levéltári hagyatékában őrzött Publikusi egyesületi jegyzőkönyvből kimásolta Kabós 1830. szeptember 19-én mondott programbeszédének szövegét, s fényképként közli az aláírásokat, köztük a Kabósét. A kollégium Török István összeállította háromkötetes történetéből egy 1835. január 10-én az Olvasó Társaságban elmondott beszédét veszi át, majd a Kabós-családfa, forrás- és irodalomjegyzék zárja a könyvet.
*Az elfeledett. A szucsági református kollégista, Kabós Ferenc naplója a reformkori Kolozsvárról. A bevezetőt és jegyzeteket írta: Antal Szép Ildikó. Exit Kiadó, Kolozsvár, 2017. 168 p.
*A címoldali illusztráción kalotaszegi bírók láthatóak 1908 március 15-én. Az első sorban, balról a második Szép Károly szucsági bíró.
