Elsősorban a képzőművészet és irodalom kapcsolatáról akartam írni, de időközben rájöttem, hogy más művészetek is, mint például a zene és táncművészet, sok esetben dolgoztak fel irodalmi alkotásokat. Áttekintem tehát ezeket a kapcsolatokat, a régi koroktól napjainkig, természetesen csak nagy lépésekben, mivel nagyon gazdag múltra tekintenek vissza.
A primitív emberek életében a mágikus hit nagyon fontos szerepet játszott. Hittek a szellemi lényekben, imádták a természeti jelenségeket, a tudatformák ekkor még nem különültek el. Minden fizikai és szellemi tevékenység az ember túlélését szolgálta. Az állatok rajzai a barlangokban, a rituális táncok és énekek is a vadászatot, valamint a termékenységet segítették. A fennmaradt szobrok, amelyek ősöket vagy totemállatokat ábrázoltak, a közösség érzését, az összetartozást erősítették – mindezekről Claude Lévi-Strauss antropológus írt több könyvet is. Ő a korunkban még létező primitív törzseket kereste fel, hogy jobban megértse az ottani emberek gondolkodását.
A fejlettebb mitologikus korokban az egyiptomi, görög, indiai, dél-amerikai, délkelet-ázsiai vagy északi népek mítoszainak közösségformáló ereje volt. Az írás kialakulásával ezek a mítoszok nem csak szájhagyományokban maradtak fenn – ezeknél a népeknél a képzőművészeti alkotások is gazdagon mutatták be a mitikus történeteket. Ha megnézzük a görög vázákat, ezek elmesélik a trójai háború eseményeit, az istenek és más mitikus lények történeteit. Nagyon szép és gazdag az indiai és délkelet-ázsiai mitológiák képzőművészeti ábrázolása is, ami főleg templomaikon kőbe faragva jelenik meg, és amely ma is látható. Mindez bizonyítja, hogy ebben a korban a művészet és a többi szellemi tudatforma is szoros kapcsolatban állt egymással.
A kereszténység elterjedésével a bibliai történetek ábrázolása lépett előtérbe. Az egyházak megrendelésére készítettek szobrokat, festményeket, zenei darabokat. A keresztény művészet a reneszánszban érte el azt az ábrázolási stílust, amit az emberek ma is csodálnak. A művészettörténészek szerint a művészek festményeiken sűrítették az eseményeket. A festmények időbeliséget tudtak ábrázolni, több idődimenziót (Max Imdahl művészettörténész, 20. század). Ugyanakkor olyan dolgokat tártak fel, amire a szöveg maga nem vállalkozhatott. A festmény a bibliai esemény helyzetét tárja elénk, jelenvalóvá teszi azt. Piero della Francesca olasz festő munkái a már kiteljesedett reneszánsz művészetet tükrözik. A késő reneszánsz művészei már drámaibban ábrázolnak: Mantegna, Michelangelo krisztust ábrázoló képei, vagy a német reneszánszban az isenheimi oltár krisztusa a mai művészet szempontjából is kimagasló alkotásnak számít (16. század), Rembrandt (17. század) képei érett, realista alkotások, amelyekben a fény-árnyék segítségével a művész drámai hangulatot tud teremteni. Egyik ilyen műve A tékozló fiú hazatérése – a bibliai történet szerint az apa visszafogadja bűnbánó fiát; a kép pedig a feltétlen apai szeretet példája. Vagy említsük meg Bach és Handel (17–18. század) bibliai ihletésű zeneműveit, amelyek korunk emberére is nagy hatással vannak.
A polgári demokrácia magával hozta a világi irodalmat és művészetet. Jelentős irodalmi alkotások születtek, valamint a népi alkotások, népdalok, népmesék, népballadák is megjelentek gyűjteményekben. A költők versei a zeneművekben találtak visszhangra. Schiller versére komponálta Beethoven a IX. szimfóniát, de a festők is illusztráltak irodalmi alkotásokat. A hagyomány alapján úgy tudják, hogy Fadrusz Jánost a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport tervezésénél Vörösmarty Szép Ilonka című költeménye ihlette.
A bibliai témák a képzőművészeket jelentős alkotások elkészítésére ösztönözték egészen napjainkig. A magyar művészek között Munkácsy Mihály volt az, aki a Jézus trilógiájával (Krisztus Pilátus előtt, Ecce hommo, Golgota) nemzetközi hírnevet szerzett. Nemrégen, Szalai Lajos nagy rajzművész munkáit mutatták be a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban. Ezek a rajzok az Ótestamentum és Újtestamentum jeleneteit ábrázolják. Sok művészt megihlettek az Énekek éneke, a Salamon királynak tulajdonított szerelmi ének. Az ókori mítoszok alakjai is feltűnnek korunk képzőművészeinek munkáiban. Picasso, korunk nagy művészének rajzaiban gyakran megjelenik minotaur, a bikaember, illetve faun, a kecskeember.
A 20. század elején új művészeti irányzatok jelentek meg. Ezek között voltak olyanok, amelyek szakítani akartak a tárgyi ábrázolással, nonfiguratívak voltak – például a konstruktivizmus vagy a lírai absztrakt. Az irodalommal és általában a figurális ábrázolással szembeni elhatárolódás kihat napjainkig. Sok művészettörténész bírálta ezt a szemléletet – ők érvként azt hozták fel, hogy a tárgyi ábrázolás elhagyásával megszakad a művész kapcsolata a világgal. A saját véleményem az, hogy a manierista, akadémista művészetek után szükség volt a művészet nyelvezetének megújítására. A Bauhaus-iskola kísérletei a képzőművészeti forma, szín, film terén megújították és gazdagították a művészek lehetőségeit, az új, modern stílusok mind tapasztalatszerzéssel jártak. Ma már a kifejezőeszközök széles skálája áll a művészek rendelkezésére. Ha megnézünk egy megyei képzőművészeti kiállítást, akkor az egyéni stílusok sokféleségével találkozunk. A kritikusok nehéz feladata az, hogy megtalálják az értékeket ebben a gazdag felhozatalban. A végső szót az idő hozza el, mert a legjobb munkák kiállják az idő próbáját is.
Mint ahogyan más korszakokban is történt, a művészettörténészek ma is megfogalmaznak elvárásokat az alkotásokkal szemben. Ilyen például az eredetiség kritériuma. A művész ne ismételje elődei munkáit – az csak kiindulópont lehet –, hanem próbáljon új megoldásokat találni. Valójában a jó forma kialakításáról van szó. Ha jó a forma, akkor az segíti a művészt, hogy eredeti gondolatokat fejezzen ki. Végső soron a művésznek felfedezőnek, teremtőnek kell lennie. Ugyanilyen a helyzet az irodalomban. A költőktől elvárják, hogy élő, merész metaforákat használjanak, és ne közhellyé vált kifejezéseket.
Korunk meghatározó művészete, a filmművészet felhasználja nemcsak a zenét, hanem az irodalmi alkotásokat is. A Quo vadis című film Henryk Sienkiewicz hasonló című regénye alapján készült. Umberto Eco regénye, A rózsa neve is egy jó film forgatókönyve lett. A balett és táncművészet is felhasznál irodalmi műveket. Ilyen a Hattyúk tava vagy a Diótörő, amelyeket egyaránt irodalmi alkotások ihlettek. Néhány erdélyi művész nevét is megemlíteném, akik népi alkotásokból merítettek: Márkos András Budai Ilona balladáját dolgozta fel szoborkompozícióban, Szervátiusz Jenő pedig a Cantata profana témáját fából faragott domborműben jelenítette meg. De jelentős irodalmi alkotást dolgozott fel Gy. Szabó Béla is egyik grafikai sorozatában – Dante Alighierinek, a világirodalom egyik nagy klasszikusának az Isteni színjáték című művéről van szó, amelyik a kora reneszánszban íródott, de ma sem veszített értékéből. A Biblia ma is inspirálja a művészeket. Erre példa az Üzenet a szakrálisból című kiállítás, amit a Katolikus Nőszövetség termeiben rendeztek múlt év szeptemberében.
Láttam még egy érdekes kiállítást nemrég Sepsiszentgyörgyön, amely Szilágyi Domokos és a képzőművészek kapcsolatát mutatja be. Itt régebbi és új munkákat is megtekinthetünk, például Plugor Sándor rajzait, amelyeket az Öregek könyvéhez készített – ez a kötet a költő és a képzőművész közös alkotása. Itt hozzáteszem, hogy versekben, prózai alkotásokban gyakran visszaköszönnek képzőművészek munkái.
A 20. század fontos tudományos felfedezései, mint a relativitáselmélet, a meghatározatlanság, a kvantumfizika óriási hatást gyakoroltak a szellemi életre és a közgondolkodására, ez pedig a művészetekben is megnyilvánul. A jelenkori filozófusok elemzik a kép és a szöveg viszonyát – meggyőződésük ugyanis, hogy ezek nem kizárják, hanem kiegészítik egymást, mert a valóság más és más aspektusait mutatják be. A képzőművészet és irodalom az ember felzárkózását, a kor megértését, a nem látható dolgok felszínre hozását segíti.
Igaz, hogy társadalmunk megosztott a művészet megértését illetően, ugyanis a művelt réteg könnyebben fogja fel korunk művészetét. De a civilizáció fejlődik, nő az iskolázottak száma. A művészek, a szervezők és a múzeumok közös feladata, hogy mindenkihez közel hozzák a művészet szellemi és esztétikai értékeit.
