Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A történelem nálunk is történt

Az Otthonom Szatmár megye helyismereti sorozatról

A Szent-Györgyi Albert Társaság 1990-es megalakulásakor fontossági sorrendben három célt tűzött a tagság elé: szakmai (egy szakkönyvtár létrehozása, orvosok és gyógyszerészek szakmai előrelépésének segítése), közművelődési (Hajnal Akar Lenni népdaléneklési verseny, Itthon helyismereti vetélkedő, Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny), illetve szociális, közösségi (az első telefonos lelkisegély szolgálat létrehozása Romániában, egészségtudományi ismertetők, beteglátogatások, kirándulások) tevékenységet. A névadó szellemi hagyatékát példának tekintve vágott bele a Társaság az élet sűrűjébe – ugyanis Szent-Györgyi Albert tudós, sportoló, színész, író és költő volt egy személyben.

Megszabadulva a diktatúra elnyomásától, lassan-lassan lábra állt a romániai magyarság politikai, művelődési, tudományos élete. Lábra állt, de nem teljes mértékben saját lábára. Nem szárnyalt, nem repült, még csak nem is száguldott, inkább neki-neki gyürkőzve ért el kisebb-nagyobb eredményeket. A felszabadulás nem volt olyan mértékű, hogy elmondhassuk: a szabadság magával ragadta és gyökeresen megváltoztatta a romániai magyarság életét.

Ezúttal csak pozitívumokról lesz szó, a Szent-Györgyi Albert Társaság közművelődési tevékenységének egyik szeletéről, az Otthonom Szatmár megye könyvsorozatról.

A kommunista korszakban nevelkedett tagság (és felnőtt lakosság) a változást követően szembesült az új szellemben született tudással, a valóságismeret jegyében született művekkel, és ebből azt a következtetést vonta le, hogy sürgős és halaszthatatlan feladata önmaga és szűkebb hazája Szatmár megye valódi történetének megismerése. A kommunista korszak tanításából annyi maradt meg, hogy az idő nálunk csak múlt-telt, de Szatmárban soha nem történt semmi. A történelem máshol történt. Ebből egyenesen származott a következtetés: az ifjúság nem nőhet fel az előző rendszer által jól besulykolt hazug tanokkal. A kór orvoslásának egyik lehetősége a helyismeret, a helytörténet megteremtése.

Helyismereti verseny kiírása közben szembesültünk azzal, hogy nincs hiteles írott helytörténeti anyag. Ez a hiány szülte az Otthonom Szatmár megye sorozatot, ami egyáltalán nem sorozat elindításaképpen, hanem egy alkalmi kis könyvecske kiadásával indult el. Így született meg nagykárolyi és szatmárnémeti tanárok közös munkájaképpen a Szatmár megye néhány településének története című, régi kutatások eredményeit felhasználó könyvecske. Még 1993-ban is nagyon bátor tett volt ilyen tartalmú könyv kiadása. Visszaigazolta ezt az a tény, hogy napok alatt elfogyott az 500 példány, és az is, hogy a vásárlók nagy gondossággal körültekintve, lehetőleg tanú jelenléte nélkül vásárolták meg, és rejtették el nagyon gyorsan kabátjukba, táskájukba a kiadványt. Az évtizedes elnyomástól igen, de a lelkekben megkövesedett félelmektől még mindig nem szabadult meg a társadalom. Méltó felsorolni annak a kilenc tanárnak a nevét, aki az első könyvecske anyagát összeállította: †Balogh Géza, †Benedek Zoltán, Czumbil János, Erdei Líviusz, Kiss Zsuzsanna, Kónya László, Nagy Gyula, Thoroczkay Sándor, Török László. A borító Gál Éva Emese grafikusművész, költő, író munkája.

Azóta huszonhárom év telt el, és az első kiadványra bő két évtized alatt egy nagyon színes és értékes sorozat épült. 2016 májusában dr. Nagydobai Kiss Sándor: Egy látószög című művével a sorozat elérkezett a 48. kötetig.

Az évek folyamán alakult és érlelődött ki az a vezérelv, ami tisztázta, milyen témájú munkákat ad ki a sorozat. Röviden úgy foglalható össze, hogy bármilyen témájú helytörténeti munkák mellett olyan alkotásokat, amelyek a megye szellemi életének arra érdemes termékei. Az utóbbiak legsikerültebb alkotása Nagydobai Kiss Sándor már említett könyve. Huszonhat szerző önálló kötete mellett több mint húsz szerző dolgozata jelent meg. Közülük egyetlen egy újrakiadás, a többi mind a megye legújabb szellemi terméke, a legfrissebb kutatások eredményeit tartalmazza. Mára már nélkülözhetetlen munkák.

Az elsők között látott újra napvilágot Jeney György polgármester 1893-ban megjelent Egy szatmári czívis emlékiratai című könyve, amely nemcsak hiteles és gazdag helytörténeti adatai miatt került a sorozatba, hanem azért is, mert meghúzza a határát annak a helytörténeti gyakorlatnak, amely a sorozatban mérce lett. Jeney György köszönhetően bepillanthat a mai olvasó a város gazdasági, politikai, művelődési életébe az 1790 és 1820 közötti időszak helyi eseményeibe. „A megismerésen túl azonban, ami talán még fontosabb, újrateremtődik a kötődés múlt és jelen között” – írja a kötet előszavában dr. Varga Attila. Tegyük hozzá az évszázadok távlatából levonható tanulságot: hogy ragaszkodjunk ahhoz, ami keresztény értékrendünk szerint emberségünk építője volt. A múlt alapos ismerete segít abban, hogy ébredjünk rá hibáinkra, tévedéseinkre, majd vessük el őket, hogy tiszta lapra írhassuk mai életünket. A helytörténet nemcsak a múlt eseményeinek gyűjteménye, hanem a felelősség vállalása is a mai nap és a jövő iránt. Ebben a szellemben születtek a sorozat könyvei.

A sorozatot az első pillanattól munkáival gazdagította Muhi Sándor képzőművész, tanár, helytörténész. Szatmár megyei személyiségek arcképeit közölte az egyik könyve. A sajátos Muhi Sándor-féle látásmóddal és eszközökkel készült arcképsorozat pillanatok alatt elfogyott. Aztán A régi Szatmár című munkája az első városismertető volt a rendszerváltás után, a Képzőművészeti élet Szatmáron pedig az első képzőművészeti kislexikon a Szatmár megyében alkotókról.

Muhi Sándor lánya, Ács-Muhi Csilla történelemtanár A szatmári Székesegyház története és képzőművészeti értékei című könyvében a város egyik legszebb épületével ismerkedhet meg az érdeklődő. 2004-ben jelent meg az Egyház és város című kötete, amely a városalapító jelzővel kitüntetett Hám János püspök városépítő csatáit eleveníti fel, kihangsúlyozva a Szatmári Római Katolikus Püspökség szerepét a modern városkép kialakításban.

Dr. Tempfli Imre lelkész, egyháztörténész hat munkájával tisztelte meg a sorozatot. A Kaplony monográfiája a történelemtudomány legújabb eredményeinek fényében, nagyon fontos dokumentumokkal ellátva segít tisztán látni Kaplony és környéke történetének politikai, egyházi, közművelődési és gazdasági kérdéseit egyaránt. Olyan tudományos alapmunka, amely nélkül Szatmár megye története már nem írható meg. Minta és követendő példa arra nézve is, hogyan kell megírni egy falu történetét, nem elszigetelve a világtörténelem eseményeitől és azok széljárásainak hatásától. A szatmári római katolikus egyházmegye író papjai a könyvsorozatunk másik alapműve, amely kézikönyv rangú alkotás, amely nélkül a megye irodalmi lexikonja elképzelhetetlen. Dr. Scheffler János püspök pásztorlevelei és utolsó írásai című műve 2002-ben jelent meg. Tempfli Imrének ez a kötete nem pusztán egyháztörténet. Leleplezi a kommunista diktatúra kegyetlenségeit, értékpusztító módszereit, embertelen eljárásait a társadalommal, a keresztény értékekkel szembeni „osztályharcos” gyűlöletét, amelynek a jilavai politikai börtönben 1952. december 6-án 65 éves korában a 2011-ben boldoggá avatott vértanú-pap is áldozatává vált. Az Úr imája, gondolatok a Miatyánkról című könyve nem csak híveknek szól. Az egyetemes kultúra egyik alapkövével kapcsolatos gondolatait mutatja be mindenki számára érthető módon. Egy ateista olvasó reakcióját idézzük: „Életem egyik legnagyobb szellemi élménye ez a könyv.” Jézus ismeretlen mondásai című kötete a szakemberek, a lelkészek, valamint a szenzációra éhesek érdeklődését egyaránt felkeltette, és mindnyájan elégedettek voltak az elkészült munkával, amely segít tisztábban látni a média által összezavarodott világban.

Az egyházi szerzők sorában Ardai László Attila kanonok: Hirdesd az Evangéliumot és a Krisztust hirdessük című 3-3 kötetes munkáját említhetjük meg, amely papoknak és laikusoknak szól. Az előbbieknek segédanyag, az utóbbiaknak pedig pótlék, ha különböző okok miatt nem vehetnek részt istentiszteleten.

Sárközi Lajos református lelkész, egyházi író, jeles közéleti személyiség életét és életművét mutatja be dr. Ábrám Zoltán az Otthonom Szatmár megye sorozat 42. kötetében. Szolgálatait, vallási hovatartozástól függetlenül Szatmárnémeti minden lakosa élvezhette. Mint a Kölcsey Kör, a Magyar Párt, a Dalárda és a Jótékony Nőegylet elnöke, és mint az Iparos Otthon vezetőségi tagja, olyan szellemi tőkét, illetve életpéldát hagyott az utókorra, amely ma is éppen annyira időszerű, mint a 20. század közepén volt.

Ft. Sipos Ferenc egyházmegyei kormányzó szülőfalujának (Mezőterem) a monográfiáját készítette el, a kötet pedig a könyvsorozatban jelent meg a mezőteremi hívek költségén. A könyv napok alatt eltűnt a piacról, minden mezőteremi házban van belőle egy példány, ami ismételten bizonyítja, hogy nem iskolai felkészültségtől függ az önismereti éhségünk.

Végül van még a sorozatnak egy lelkész szerzője Merli Rezső személyében, aki 32 Szatmár megyei sváb település rövid történetét mutatja be egy kötetben. Megismerkedhet az olvasó ezeknek a településének a virágkorával, értékteremtő életével és egyre sorvadó létével.

A magyarok és svábok mellett Szatmár megye életében a zsidók is nagy szerepet játszottak. A sorozatban több kötet is megjelent a szatmári zsidókról. A Szatmári zsidó emlékek című kötet ismert mindegyik földrészen. Angol nyelvre is lefordították több helyen is. Elsősorban Szatmárnémeti és Nagykároly zsidóságának történetét mutatja be a zsidók megjelenésétől a napjainkban folyó elapadásukig. A szatmárnémeti zsidók történetét Csirák Csaba, a nagykárolyiakét dr. Németi János régész, történész ismerteti. Muhi Sándor a most is létező zsinagógát és imaházat mutatja be. A zsidó témájú könyvek sorába tartozik az Adler Kaba élete és lágergrafikái (Csirák Csaba) és a Szatmári zsidók az egészségért (Csirák Csaba-Elefánt Gyuri) című magyar–angol nyelvű kötetek, továbbá Kamil Emánuel: Erdélyi sárga karszalagosok című műve, amely a zsidó munkaszolgálatosok sorsát ábrázolja.

A Szatmárban lassan valóban kisebbségbe kerülő magyarság egyik nagy drámáját mutatja be Boros Ernő: Mindennap eljött a halál című kétkötetes munkája, amely a Brassó melletti Földváron a román hatóságok által 1941 és 1945 között működtetett fogolytáborról, az oda 1944 őszén elhajtott szatmári magyarok hihetetlen drámájáról szól. Elhallgatott, sokak által ma is tagadott szégyenteljes történelmi gaztett derül ki a könyvből. Hasonló témájú Fényi József tanár Kényszermunkán a Szovjetunióban című visszaemlékezése, amely szatmári – többnyire – sváb származásúak 1945 januári deportálásáról közöl mértéktartó érzelmi aláfestésekkel, visszafogott, hiteles tudósítást.

A 26 szerző műveit felsoroló Otthonom Szatmár megye sorozatban megjelent Benedek Zoltán tanár (Nagykároly kultúrtörténete), Balogh Géza történelemtanár (Élő hagyományok, A szatmárnémeti református oktatás története), Fazekas Lóránd tanár (Mozaikkövek Szatmár város történetéhez), Elek Imre tanár (Avas-vidéki útikalauz), dr. Sasi Nagy Béla orvos (Egy szatmári emlékei), Mészáros Kinga tanár (Hadad művészettörténeti emlékei), dr. Nagydobai Kiss Sándor tanár (Egy látószög) egy-egy munkája, amelyek jelentőségéről hosszú oldalakon át be lehetne számolni.

Két témakörben jelentek meg még olyan jelentőségű munkák, amelyekről éppen úgy kötelező szólni, mint az előbbiekről. Csirák Csaba három színháztörténeti kötete eddig megíratlan témáról, a város színjátszásra használt épületeiről, illetve színjátszásának egy-egy szakaszról ír. A szatmári színjátszás otthonai című munka azokat a létező és már nem létező épületeket mutatja be, amelyekben színjátszás folyt a városban. A könyv sok olyan eddig ismeretlen anyagot tár fel, amely szerves része lehet a város építészettörténetének. Az 50 év krónikája című kötet a szatmárnémeti színjátszás 1953 és 2003 közötti időszakának részletes ismertetője. A Színházi élet Szatmáron 1898–1918 című könyv bőséges fényképillusztrációkkal és hiteles dokumentumokkal mutatja be a város színháztörténetének a címben jelölt időszakát, ugyanakkor leírja a legfontosabb helytörténeti eseményeket. Évadról évadra követhetjük a társulatok, igazgatóik, valamint színészeik névsorát, és napi lebontásban a repertoárt, illetve a szereposztásokat.

Szándékosan hagytuk az ismertető végére a tágan értelmezett népművészet címszó alá sorolható munkákat. Időrendben a sorozat negyedik kötete volt Kónya László–Fazekas Lóránd: Szatmár megye magyar népi építészete című műve, amely a környék népi építészetének jellegzetességeit mutatja be. Gellért Sándor: Kóborló hadjáratok című kötetében a költő népköltészeti gyűjtésének eredményeit ismerheti meg az olvasó sok színes, érdekes magyarázattal. Ha valaki a szatmári tájról, a 19. századi szatmári emberről szép, irodalmi szintű leírásban akar ismeretekre szert tenni, előveheti Bársony István: Elveszett Paradicsom című sok-sok szeretettel, gyönyörűen leírt történeteit. Bársony István a mai napig érthetetlen módon elhallgatott nagyon jelentős magyar író. Az elbeszéléseket a kiváló Bársony-kutató, dr. Csiák Gyula válogatta.

Orbán Zselyke történelem- és néprajztanár Szatmár megye népi táplálkozásáról írt munkája a háziasszonyok napi fejtörésében is segítséget nyújt régi ételreceptjeivel. A Válogatás szatmári népdalokból című munka Kodály Zoltán, dr. Olsvai Imre, Fejér Kálmán népdalgyűjtésének eredményeit tartalmazza. Végül Fejér Kálmán zenetanár Hajnal akar lenni című kötete Szatmár megye legszebb népdalaiból kínál válogatást. Természetesen az utóbbi két kötetben a versek mellett kottákat is talál az olvasó.

Az elmondottakkal megpróbáltuk bemutatni az Otthonom Szatmár megye könyvsorozat értékteremtő és értékmentő tevékenységét. A könyvek bizonyítják, hogy voltak kincseink, amelyeket eltékozoltunk. A sorozattal sikerült megmenteni valamennyit belőlük, hogy újra éljenek és hassanak. Minden könyv beszámoló azokról, akik itt, előttünk éltek, alkottak és főleg azokról, aki a tegnap úgy szolgáltak, hogy ma is tanulhatunk belőle. Mára már tudatosult, hogy nemzetünk történetétéhez a szatmáriak is jelentősen hozzájárultak, hogy a történelem nem csak tőlünk távoli világokban zajlott. Nem meddő ismerethalmaznak, nemcsak értékmentésnek, hanem erőforrásnak, bátorítónak, hitébresztőnek is gondoljuk ezeket a könyveket a mai olvasó számára.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Négy fiatal történész jelentkezik együtt e kötetben. Közülük ketten már megvédték a disszertációjukat, ketten pedig a védéshez közelednek. Ők most e  két város világháború előtti másfél évtizedének legavatottabb szakemberei. Fodor János, aki Bernády György pályafutásáról írta már kötetként is megjelent dolgozatát, Marosvásárhely és a Bernády-korszak elhivatott elemzője. Úgy tűnik, hogy e kötet összeállításának ötlete is tőle származik. Ferenczi Szilárd Kolozsvár 1890 utáni várospolitikájáról írt disszertációt, Fazakas László Kolozsvár infrastruktúrájának, főleg a víz- és gázvezeték, csatornázás kutatója, Gál Zsófia pedig a századeleji kolozsvári katolikus építkezések feldolgozója.

Garda Dezső, Gyergyószentmiklóson élő tanár, szociográfus, történész szakíró, politikus nemrég megjelent könyve felszínre hozza a múlt század kilencvenes éveinek az elején beindult (...), több mint másfél évtizedig tartó népfőiskola-törekvések kezdeti eseményeit. Mert abban a korszakváltó időben jórészt nem spontán módon indultak be a különböző, jövőbe tekintő társadalomszervező folyamatok, hanem jól átgondolt, megtervezett programok keretében. 

Közel hétszáz oldalas, fokos opusszal gazdagította eddigi 27 kötetből és sok tanulmányból álló életművét a szorgos gyergyói történész, dr. Garda Dezső. A száz évvel ezelőtti páratlan eseménysor, amely a román hadsereg 1916-os betörésével és a kivérzett országba való 1919-es bevonulásával járt, olyan krónikására talált benne, akit politikusként is megismerhettünk négy parlamenti mandátuma alatt, amikor is a székelység legégetőbb gazdasági és kulturális érdekei mellett kiállva próbálta meg a históriai jóvátétel ügyét előbbre mozdítani. Különben nemegyszer magára hagyták saját pártjában is. 

Az EME Tudomány- és technikatörténeti füzetek sorozatának a 2020-ban megjelent 14. kötete* igazi csemege mindazok számára, akik érdeklődnek Erdély művelődéstörténete iránt. A kiadvány messze túlszárnyalja a sorozat által hirdetett füzetméretet, hisz tekintélyes terjedelmével – 420 oldalával – egyértelműen azt sugallja, hogy a téma szempontjából nem hétköznapi kiadványról van szó.

Nagyon szomorú volt számunkra a 2020-as év. De hasonlóan az idei év is – eddig. A koronavírus-járvány miatt nem tudtuk megszervezni előre megtervezett programjainkat. Elmaradtak a konferenciák, a találkozások, a baráti beszélgetések. Mivel társaságunk tagjai szétszórtan élnek a Partiumban, a Bánságban, Kolozsváron és a határon kívül, a konferencia az egyedüli lehetőségünk arra, hogy találkozzunk, és jól elbeszélgessünk egymással. Ez most nem sikerült, amely mindannyiunkat nagyon megviselt. 

A fejezetekre bontott elbeszélés valójában egy nyaralás története, amikor is két család együtt indul el a tengerpartra. Konkrétan ugyan nincs kimondva, de bizonyára a román tengerpart az úti cél, ezt támasztja alá a hálókocsis utazás, valamint a később feltűnő kempingfelelős neve, Panait bácsi. Íme, egy-egy tipikus erdélyi család, de korántsem tipikus gyermekekkel.

Mezőségi művészetről beszélni azonban egészen meglepő. Hol élhettek itt művészek, honnan származtak el tehetséges emberek, mi is maradt meg egykori alkotásaikból – ennek számbavétele szinte kilátástalannak tűnik. Murádin Jenő az a művészettörténész, akinek teljes rálátása van Erdély képzőművészeti életére. Csak ő vállalkozhatott arra a nem túl hálás feladatra, hogy számba vegye mindazokat a művészeket, műalkotásokat, amelyek valamilyen módon a Mezőséghez köthetők. 

fél évszázad múltán újból a pusztakamarási családok történetét dokumentáló kötet* lehet az asztalunkon. A kolozsvári Művelődés Műhelyében készült, igényes kivitelezésű könyv címlapján azt olvasom: A pusztakamarási családkönyv, alatta pedig: 300 év 700 magyar családja. A címlapon négy nevet is látok, nyilván nem találom köztük a 2006-ban elhunyt Sütő Andrásét, de rajta van a szülőháza és a tornácán az író fényképe is, felismerhetően.

A Tersánszky Józsi Jenő nevével fémjelzett könyvtár, a régiségtár, az családias hangulatú vendégház, a rendezett udvar a helyiekre s az oda érkező hazai és külföldi vendégekre egyaránt kellemes hatással van. Az elmúlt években a Ház társrendezőkét/szervezőként volt jelen a város fontosabb rendezvényein – a Szent István Napokon, a Főtér Fesztiválon, a Gesztenyeünnepen… A Ház fenntartói hamar felismerték, hogy a vészesen fogyó magyarságnak mily nagy szüksége van identitása tudatosítására és őrzésére, hogy mennyire fontos a gyengülő közemlékezetbe visszahozni, visszaépíteni a valós történelmi ismeretét, erősíteni a városhoz és környékéhez kötő érzelmi szálakat.

Újabb kötettel* jelentkezett Székely Ferenc a jeles erdélyi személyiségek életútját megörökítő sorozatában. A Születésnapi beszélgetések alcímű könyvet tavaly jelentette meg a százhalombattai Üveghegy Kiadó.

A román nyelvű könyv címe azt ígéri, hogy a Küküllők völgyének középkori műemlékeit mutatja be. Ambiciózus szándék egy ekkora kötetecske részéről – gondoltam, ez csak valamiféle vázlat lehet. Átlapoztam, majd alaposan el is olvastam, és így a helyére került a könyv és üzenete.

Újabb könyve jelent meg dr. Barabás László néprajzkutatónak, főiskolai tanárnak Szikonyország eltűnőben? címmel. A néprajzi tanulmányokat, közléseket tartalmazó, ötszáz oldalt meghaladó terjedelmű kötetet a székelyudvarhelyi székhelyű művelődési intézet, a Har­gita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont adta ki.*

A történelemírás nagyon sokáig a nagy eseményeket formáló és alakító politikusok, egyházfők, szellemi és morális kánont meghatározó személyek életrajzaiból állott. Az emberi történelem 5000 éves írott történelmének ókori történeti forrásai legtöbbször uralkodók politikai propagandája nyomán örökítették meg a múlt eseményeit. 

Forrongó, néha irányt vesztett korunkban, a modern, digitális eszközök uralmának világában üde színfolt, ha valaki a Gutenberg-galaxis csillagképéhez hűen, következetesen kitart a hagyományos technika nyújtotta eszközök és lehetőségek kínálta lehetőségek mellett; olyan értékeket tesz asztalunkra, amelyet semmilyen vírus nem törölhet le, amit bármikor kézbe vehetünk, lapozgatva elmerülhetünk benne, kettős célzattal: az ismeretszerzés vagy nosztalgia ébresztette/keltette vággyal. Miként is lenne másként Misztótfalusi Kis Miklós szűkebb pátriájában, hozzá hasonlóan a míves szakmát a művészet rangjára emelve. 

erdély és az erdélyiek

Minden táj lakóját érdekli, hogyan vélekednek szülőföldjéről a távoli országból érkezők, mit vesznek észre, mire figyelnek fel, mit dicsérnek és mit kárhoztatnak. Erdélyről nagyon kevés ilyen feljegyzés született a 19. század közepéig, de akkor egyszerre két ide nősülő „nagy nemzet” fia is könyvvel adózott e kis országnak. Ezeket a terjedelmes munkákat a közelmúltig alig-alig ismerték, csak részletek jelentek meg belőlük magyar nyelven.