Írásomat sok szeretettel ajánlom dr. Széman Péternek, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnökének, aki családjával és munkatársaival együtt minden tőle telhetőt megtesz Báthory István szellemi örökségének az ápolásáért.
Báthory István erdélyi fejedelem, lengyel király és litván nagyherceg Szilágysomlyón született 1533. szeptember 27-én. Születési időpontja környékén, szeptember végén rendezik meg a Báthory Napokat, amely évről évre kulturális, tudományos, közösségi tevékenységeknek nyújt otthont. A színes és színvonalas rendezvény lebonyolítója a közel negyedszázada működő Báthory István Alapítvány, amely a térség közművelődési életének a kibontakoztatója. Egyúttal mindent megtesz az értékek megőrzéséért, a Báthoryak szellemiségének a mai kor kihívásai szerinti táplálásáért. Az emlékjelállítások, a magyar nyelvű általános iskola elnevezése, de közvetett módon a közművelődési tevékenységek felkarolása is (például elismert citerakör működtetése) ezt a nemes célt szolgálja.
A szülővároson belüli szülőhely ódon falmaradványai, az egykori vár romjai, az udvart részben uraló bozót és a szembetűnő elhanyagoltság, a lelakatolt kapu látványa csendes szomorúságot sugall. A volt rendszerben legalább focipályát és valamiféle sétányt alakítottak ki a romok között. Azóta az önkormányzatnak emberöltőnyi idő sem volt elég ahhoz – no meg tízévnyi uniós tagság sem –, hogy az egykori jelentős európai államférfi szülőhelyét rendbe tegyék, és legalább három nyelven (románul, magyarul és angolul) hirdessék a hely szellemét. Esetleg lengyelül és litvánul is.
Amikor 2016 júliusában egy vilniusi tudományos rendezvényről hazajövet Szilágysomlyón jártam feleségemmel együtt, részben azért, hogy egy csokor virágot elhelyezzek a Báthory-kőszobor talapzatán, éppen a városnapok ellentmondásos hangulatának lehettünk a részesei. Meg is kérdeztük az éppen felénk tartó három helybéli román atyafitól: Ştiţi cine a fost Ştefan Báthory? (Tudják-e, hogy ki volt Báthory István?). Hosszan hallgattak, majd az egyikük válaszra merészkedett: Regele Ungariei! (Magyarország királya!) Kiigazítottam a válaszadót, és elmagyaráztam, hogy büszkének kellene lenniük arra, nemzetiségtől függetlenül, hogy szülőhelyükön jött világra néhány évszázaddal korábban az a személy, aki Erdély szülöttjeként hatalmas európai földrajzi terület ura volt. Szégyen tehát, de nemcsak Szilágysomlyó és Románia szégyene, hanem egész Európa, az Európai Unió szégyene is, hogy egy ilyen nagy európai uralkodónak így néz ki a szülőhelye. Később két magyar fiatallal is szóba álltam. Vállukat vonogatták, amikor Báthory István személyisége felől érdeklődtem.
A négyszázharminc éve (1586. december 12-én), 53 éves korában váratlanul bekövetkező halálakor Báthory István a háromba szakadt Magyarország erdélyi részének, az önálló erdélyi fejedelemségnek a második fejedelme volt. Egyúttal az akkoriban nagy kiterjedésű Lengyelország, a vele perszonáluniót képező Litvánia, sőt – az éppen Tallinn nélküli – Livónia ura. Akkoriban Európa legnagyobb kiterjedésű országa felett uralkodott, mai fehérorosz, ukrán és orosz területek is fennhatósága alá tartoztak. Igaz, ezt a területet a „nyugati világ” legszívesebben „barbár keleti” tartománynak tekintette. Uralkodása alatt, 1576 és 1586 között Gyulafehérvárról úgy lehetett eljutni egészen a Balti-tengerig, hogy az úr nem változott. Közös uralkodója volt Kolozsvár, Krakkó, Riga, Vilnius, Minszk, Kijev polgárainak. Ez a hatalmas terület ma sem járható be egykönnyen, hiszen Marosvásárhelyről Vilniusig kétnapnyi autózás szükséges.
A történelem során több Báthory István szerzett dicsőséget a Báthoryak nemzetségének, egyúttal Erdély népének. A lengyel királyi trónt megszerző Báthory István az ötödik a sorban a somlyói családfa tanúsága szerint. Nevéhez kötődik Lengyelország történelmének egyik legdicsőbb korszaka. A lengyelek egyik legnagyobb királyukat tisztelik benne, annak ellenére, hogy élete végéig megmaradt magyarnak, lengyelül sohasem tanult meg, velük latinul értekezett. De nemcsak virágzó lengyel királyságot és litván nagyhercegséget hagyott maga mögött, hanem nevéhez kötődik az erdélyi fejedelemség első virágkora is (1571–1586). Nagy hadvezér, európai léptékben jelentős államférfi volt. Erdélyben, Szilágysomlyón tizenöt éve kőbe faragott mellszobor hirdeti nagyságát, mögötte a római katolikus templom előtti megfeszített Jézussal, a kereszt talapzatán az alábbi felirattal: „Én vagyok az út, igazság és az élet.” A templom falán már előzőleg elhelyezett kétnyelvű (magyar–román), később lengyel nyelvű Báthory-emléktábla áll.
Báthory István emlékezete nemcsak Lengyelországban, hanem Litvániában is erős. Sőt, Európa számos múzeumában (Stockholm, Varsó, Riga) az uralkodása idején nyomott pénzérmék ott sorakoznak a tárlókban. A litvánok kedvezően vélekednek nagyhercegük szerepéről a lengyel–litván dualizmus egyenjogúságának biztosítása, a litván politikai autonómia gyakorlatba ültetése tekintetében. A litván történészek elismerik, hogy a valaha uralkodott legjobb litván nagyhercegek közé tartozik. Katonai megvalósításai és politikai eredményei miatt a nagy litván király, Vytautas (Vitold) után a legsikeresebb litván uralkodók közé sorolják. Legfőbb megvalósításainak tartják, ezeket múzeumokban és könyvekben ismertetik: a litván önállóság és parlamenti rendszer megerősítése, a Legfelsőbb Bíróság megalapítása, a lengyel–litván dualitás kiteljesítése, livóniai béketeremtés a Pacta Conventa által, a gazdaság és a kereskedelem elősegítése, a katolikus egyház megerősítése, egyetemalapítás. Továbbá hangsúlyozzák, hogy kiemelt diplomáciai érzékkel, stratégiai gondolkodással, kitartó és tartalmas politikai látásmóddal rendelkezett. Mindezek elismeréseképpen 1580 májusában a vilniusi katedrálisban ünnepélyes keretek között egy XIII. Gergely pápa által megáldott kardot és drágakövekkel ékesített fejdíszt kapott.
A jezsuiták által létrehozott vilniusi iskola (kollégium) egyetemi rangra emelése, valamint az erre vonatkozó dokumentum kiadása Báthory Istvánhoz kötődik. Az 1579-ben alapított vilniusi egyetem a térség legrégebbi egyeteme, egyúttal az itt élők szellemiségének a közvetítője több mint két évszázadon keresztül. Éppen ezért, a nemzeti mozgalmakkal való rokonszenvezésért, a Lengyelország felosztását követően Litvániát uraló cári birodalom a 19. század elején jobbnak látta beszüntetni a működését. A két világháború között, amikor Vilnius Wilna néven a frissen létrejött Litvánia helyett a szintén új államforma Lengyelország részét alkotta, alapítójáról nevezték el a „lengyel egyetemet” (Uniwersitet Stefana Batorego). A szovjet időkben a forradalmár Kapsukasról nevezték el az állami egyetemet, ma pedig egyszerűen Vilniusi Egyetemnek hívják.
Az egyetem egykori díszterme ma az ország előkelő és reprezentatív könyvtára mintegy négymillió kötettel, dokumentummal. Az egyetem hőskorában még működő obszervatórium manapság a doktori tézisükre készülő PhD-hallgatók olvasóterme. Az államosítást követően, az ateizmus szellemében az egyetemi templomból raktárépület lett, napjainkban múzeumi részleggé alakították át. Már az egykori obszervatóriumban találkozunk Báthory portréjával, továbbá a Szent János templomban is, mielőtt kiérnénk az egyetemi épülettömb központi belső udvarára. Itt a Báthory-emlékjelek számát egész alakos falfestményével és az árkádsorban elhelyezett márványtáblával gazdagíthatjuk, amelyen az alábbi felirat olvasható: „Stephanus Bathoreus (1533–1586). Rex Poloniae. Magnus Dux Lithuaniae. Dux Transilvaniae. Conditor Universitatis Vilnensis.”
Litvánokkal elbeszélgetve meggyőződtem, hogy szeretettel viszonyulnak Báthory István emlékének a felidézéséhez. A múzeumok, a történelemkönyvek megadják a neki kijáró tiszteletet, kötelező olvasmánynak tekintik. De ők is többre értékel(het)nék, ha nem került volna a „konkurens” lengyelek kegyeibe, amikor az amúgy általa alapított egyetemet róla nevezték el „lengyel időben”. (Amint az egykori Bolyai Egyetem névadójáért nálunk sem lelkesedtek, lelkesednek egyesek. Persze, mindez őket minősíti…)
Egyébként az erdélyi egyetem ősi formáját, a kolozsvári jezsuita kollégiumot szintén Báthory István hozta létre. Ez a felsőfokú létesítmény jóval korábban működött már, mint Bethlen Gábor gyulafehérvári kollégiuma; az erdélyi vallási tolerancia jegyében alakult 1581-ben.
Báthory István váratlanul korai halála nem engedte kiteljesíteni az életművét. Nem valósulhatott meg azon merész terve, hogy Magyarországot a török alól felszabadítsa, akár orosz szövetségben. Nem került hát a Hősök-tere millenniumi bronzszobrai, a leghíresebb magyar királyok és erdélyi fejedelmek közé, miközben egyik legkivállóbbika a közel félszáz lengyel uralkodónak és a litván nagyhercegeknek. A harmadik évezred elején Báthory István Erdélyben, Lengyelországban és Litvániában egyaránt megbecsülésnek örvend, és jó lenne, ha mások is többre értékelnék. Mi, erdélyi magyarok igazán büszkék lehetünk egyik legjelentősebb fejedelmünk mai országhatárokon inneni és azokon túli tevékenységeire, a jeles közép-kelet-európai államférfi „szűk hazánkon” messze túlmutató munkásságára, megvalósításaira és terveire. És sohasem feledkezzünk meg arról a tényről, hogy Erdélyben, Szilágysomlyón született.
