Adott a következő négy gondolat: „Mind a pedagógus, mind a diák bátran mutathatja meg kreativitását és ötvözheti vonzó módon az elméletet a hétköznapi gyakorlattal, a közös tanulást az egyéni kérdésfelvetésekkel, mindezt egy, a szocio-emocionális fejlődésnek kedvező környezetben.” „Különösen fontos szerepet kap a tapasztalatszerzés és a tapasztalat általi tanulás.” „Különösen fontos szerepet kap a játékos tanulás.” „A cél az önismeret és a saját képességek felmérésére való készség fejlesztése; ezáltal válik képessé a diák tudatosan alakítani önnön fejlődését, és megtanulni tanulni.”
Mind a négy mondat európai állam oktatási minisztériumának egy-egy hivatalos közleményéből származik: kettő a finn oktatási minisztériuméból, amely a PISA-felmérések szerint évek óta világszinten az egyik leghatékonyabb oktatási rendszert irányítja, kettő a román oktatási minisztériuméból, amely a legutóbbi PISA-felmérés szerint a világ 25 legkevésbé hatékony oktatási rendszerének egyikéért felel.
Melyik mondat melyik oktatási minisztérium közleményéből származik?
Kontrasztot várnánk, szembenálló elveket, azt, hogy két kijelentésben kicsit restellkedve ismerjünk saját, jól ismert és előszeretettel kritizált oktatási rendszerünkre, a másik kettőben pedig elismerően csodálkozhassunk rá egy haladó, a mi iskolarendszerünkben tapasztaltaktól gyökeresen elütő szellemiségre. Szembenállásra azonban a mondatok többszöri elolvasása után sem lelünk: mind a négy olyan értékek mellett foglal állást, amelyeket egy haladó, a társadalomban való együttélésre hatékonyan felkészítő iskolarendszer alapelveiként tartunk számon.
Az Iskola másként országos program célja éppen ez: egy héten keresztül olyan értékek szerint megélni az iskolai hétköznapokat, amelyek által hatékonyabbá, élőbbé, meghatározó élménnyé válik a tanulás és tanítás. A fent idézett négy mondat közül az első kettő az Iskola másként hivatalos módszertanából származik, abból a dokumentumból, amely a kormányrendeletekre jellemző világos, tárgyilagos módon jelent ki – sőt, ír elő – olyan szívdobogtató pedagógiai ideálokat, mint transzdiszciplinaritás, összefüggés az időszerű tudományos eredményekkel, a tanulók érdeklődési körének figyelembevétele, a felelősségérzet, az egymásra való odafigyelés és a problémamegoldó készség fejlesztése, nevelés az együttműködésre. A tanulóknak, tanároknak, szülőknek, hatóságoknak, partnerintézményeknek és -szervezeteknek (tan)évente öt napjuk áll a rendelkezésükre, hogy a folyamatos párbeszédet és együttműködést igénylő, hosszas előkészületekkel megszervezett tevékenységeken keresztül élhető valósággá változtassák ezeket az ideálokat.
Ennyi felhajtás öt napért? – szokták kérdezni az Iskola másként hét szkeptikusai. A Módszertan azonban világosan kimondja, hogy a másként történő tanulás valósága nem válik semmissé az öt nap lejárta után, hiszen az 5. cikkely előírja a hatékonynak bizonyuló módszerek és tevékenységek beépítését a hétköznapi gyakorlatba. Ebből az előírásból világosan következik: a Módszertan kibocsátóinak – ahogy a rendszer közvetlen résztvevőinek is – az a célkitűzése, hogy másként tanuljunk, másként tanítsunk, másként éljük meg az iskolai hétköznapokat.
De mi a módja ennek? Hogyan válhat a diákok szocio-emocionális fejlesztése, az önállóságra nevelés, a vállalkozó szellem támogatása, a felfedezés öröme időben (évi 5 nap) és térben (egy-két „gyerekközpontúnak” kikiáltott közoktatási intézmény) elszigetelt jelenségből a közoktatás állandó elsőbbségévé a gyakorlatban is? Úgy, hogy ha az oktatási rendszer közvetlen résztvevői az Iskola másként-hét tapasztalatainak beépítését nem felszíni módon értelmezik. Vagyis nem elégszenek meg azzal, hogy egy-két sikeresnek bizonyuló tevékenységet év közben is „felmelegítenek”. A tevékenység pusztán végeredménye egy hosszú folyamatnak: e folyamat sok beszélgetésből, egymás (diák, pedagógus, szülő, szervezetek) igényeinek figyelmes meghallgatásából és komoly mérlegeléséből, a szempontok izgalmas ütköztetéséből, hosszas kompromisszumkeresésből és közös döntéshozatalból épül fel. Ez az a folyamat, amelyet meg kell tanulnunk, és amelyet sokat és kitartóan kell gyakorolnunk. Ha megtanulunk így kommunikálni egymással, így tervezni közösen, diákok, pedagógusok, szülők, kormány és civilszervezetek, akkor lesz más az iskola, és akkor fogja nem csak a kormányrendeletek mondatait, hanem a hétköznapokban megélt gyakorlatot is áthatni az a haladó szellem és azok az értékek, amelyektől hatékonnyá válik az oktatási rendszer, élménnyé és örömmé mind a tanulás, mind a tanítás.
